Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-07-28 / 30. szám

A pápalátogatás - evangélikus szemmel A VEGYES HÁZASSÁGRÓL Talán a legkényesebb kérdés fel­vázolására vállalkozom, amikor erről a témáról cikket írok. Fiatal párra gondolok, akik előttem viaskodnak, melyik temp­lomban fogadjanak egymásnak örök hűséget. Érvek záporoznak. Ha evangélikus templomba me­gyünk, érvénytelen a házasságom a katolikus egyház szerint. Ha ka­tolikus egyház szertartása szerint kötünk házasságot, minden gyer­mekünknek katolikusnak kell len­nie. Nem szeretnék hűtlen lenni őseim hitéhez... Mit ajánlhatunk fiataljainknak? -A hűtlenséget semmiképpen! Mi­lyen lehetőségeik vannak? Szabad kérni mindkét egyház lelkészének szolgálatát bármelyik templomban a velük való egyetér­tés alapján. Katolikus szempont szerint érvényes az a házasság, amelynek megkötésekor a katoli­kus pap előtt történik annak ki­­nyilvánítása, hogy a házasfelek Is­ten rendje szerint - a katolikus egyház felfogása alapján is - hű­ségben kívánnak együttélni. Az evangélikus házastársnak ugyan tudtára adják, hogy a kato­likus fél kötelessége „volna” mind­két nemű gyermekét katolikus hit­ben neveltetni, de ha ennek nem tud vagy nem kíván eleget tenni, mint ahogy jó lelkiismerettel nem is tehet eleget, akkor nem tiltják el az oltári szentség magáhozvételé­­től, közismert szóval az áldozástól. Ez a tény a régi rendelkezésekhez képest jelentős könnyebbséget je­lent a vegyes házasságra készülők számára. Gyakran előfordul, hogy a fiata­lok mindkét templomban egyházi házasságot kötnek istentisztelet keretében. Érveket lehetne felsora­koztatni e valóságos gyakorlattal szemben. Lelkipásztori szempon­tok alapján mégis megértést kell tanúsítanunk, mert gyakran nincs más megoldás a fiatalok jó lelkiis­merete számára. A lelkiismeret el­len pedig nem tanácsos senkinek cselekednie. Kérdezheti a kedves olvasó, mi az oka e nehéz - megoldatlan hely­zetnek? Különbség van a két egy­ház házasságról alkotott teológiai felfogása között. Katolikus testvéreink a házassá­got szentségnek tartják, s ennek kiszolgáltatására csak katolikus pap közreműködésével és jelenlé­tében kerülhet sor. Evangélikusok­ként a házasságot Isten rendjének tartjuk, amely egyszeri és felbont­hatatlan, de nem tekintjük szent­ségnek, amelyhez az üdvösség ígé­rete fűződne. Mindazonáltal tiszteletben tart­juk katolikus testvéreink felfogá­sát, noha elfogadni nem tudjuk. Számunkra igazán sérelmes az 1917 óta bevezetett reverzális tör­vény volt, amely a vegyes házassá­gokból származó valamennyi gyer­mek vallását katolikusként jelölte meg, s ezt 1950-ig hazánkban álla­mi törvény útján lehetett érvényre juttatni. Az ökumené századában megértést tanúsít a katolikus egy­ház a protestáns egyházakkal szemben s saját híveit is nagyobb szeretettel veszi körül. A tényleges döntést a fiatalokra bizza - nagyon helyesen. Mindezt azonban keve­sen tudják, s nem mindegyik lel­kész gyakorolja. A pápalátogatás esztendejében szabad híveinket egyházunk iránti hűségre biztatni, anélkül, hogy katolikus családtag­jaik saját hitük gyakorlásában hát­rányt szenvednének. Vágyva várjuk azt az időt, ami­kor a protestáns templomban, csak protestáns lelkész előtt meg­kötött s megáldott házasság is ér­vényes házasságként ismertetik el a katolikus egyház felfogása sze­rint is, hiszen a házasságot házas­sággá igazában a két egymást sze­rető ember együttélése teszi, akiket Isten a legszentebb titokba avat be, az élet továbbplántálásába - fele­­kezetre való különbség nélkül. Er­re azonban valószínűleg tovább kell várnunk, mint az ez évi pápa­­látogatás Magyarországon. Nem szabad azonban türelmünket ve­szítenünk ! Szebik Imre Gyerekzsivalytól volt hangos a lelkészlak melletti fagyizó Malom­sokon, amikor bekopogtattam a nemrég - 1991. június 22-én-beik­tatott lelkésznőhöz, Asbóthné Pé­­csinger Évához. Először nem is akart interjút ad­ni, mondván, ő „csendben szeret szolgálni”. Végül is unszolásomra nekibátorodott, lehetővé téve ezzel azt, hogy az Evangélikus Élet olva­­s.ói is megismerjék őt.- Beiktatása nemrég volt. Mely egyházi vezetők voltak jelen e neve­zetes napon?- A beiktatás szolgálatát Varga György esperes végezte. A liturgi­kus szolgálatban még Sági András espereshelyettes vett részt.- Ön most a malomsoki, csikván­­di gyülekezet lelkésznője. Hosszú utat tett meg eddig... Hadd kérdez­zem meg, miért lett lelkész?- Érettségi után nem volt olyan konkrét elhatározásom, hogy va­lamelyik főiskolán vagy egyetemen tanuljak tovább.........Véletlenül” akadt a kezembe az Evangélikus Élet egyik száma, amelyben felvé­telit hirdettek lányok számára is a Teológiára. Ekkor határoztam el, hogy oda fogok jelentkezni.- Megdöbbent talán, vagy külö­nösnek találta, hogy lányok is je­lentkezhetnek Teológiára?- Igen, különösnek találtam, mivel én - szórványgyülekezet tag­jaként - katolikus környezetben nőttem fel, s körülöttem csak férfi lelkészek (papok) voltak.- Miért jelentkezett a Teológiá­ra?- Hogy miért?... Én sosem mu­tattam külsőleg, hogy vallásos va­gyok, de mélyen, a szívemben az voltam... és istenfélő, istenszerető ember...- Szülei hogy fogadták a hírt, hogy Ön a Teológiára jelentkezett?- Az előbb elmondottak alapján kicsit kétkedve... Nem tételezték fel rólam, mivel én túl vidám ter­mészetű ember voltam, jól is tor­náztam... egyébként matemati­ka-testnevelés szakra jelentkeztem a szombathelyi Tanárképző Főis­kolára, ahová helyhiány miatt nem vettek fel... tulajdonképpen örül­tem is egy kicsit ennek, mert ebből megtudtam, hogy nekem nem ott van a helyem... Titokban felvételiz­tem a Teológiára. S nem azért je­lentkeztem a Teológiára, mert én abban a diplomát néztem, ha­nem... hanem mert Őreá néztem...- Hogy került éppen Malomsok­ra?- Talán teljesen véletlenül. Én úgy határoztam, hogy oda me­gyek, ahová engem helyeznek, kül­denek, hogy abban sem az én aka­ratom teljesüljön... Ide kerültem, hála Istennek, rendezett a paró­kiám, így például olyan gonddal, hogy renoválni kell az épületet stb. nem kell foglalkoznom...- Ön immár két éve teljesít itt szolgálatot. Úgy érzi, hogy a gyüle­kezet befogadta Önt?- Azt hiszem, ezt tőlük kellene megkérdezni... de az, hogy a két gyülekezet, mind Malomsok, mind Csikvánd meghívott lelkészének a bizalmat sugallja. Ugyanígy én mindkét gyülekezetemet szeretem, mind a jó, mind a rossz tulajdonsá­gával együtt. Amit idejövetelem­kor megállapítottam, hogy erős anyagyülekezet, nagyszámú evan­­gélikusság él itt, ünnepek alkalmá­val zsúfolásig megtelik a templom. Jó lenne, ha máshol is így/ lenne...- Bizalommal fordul Önhöz a gyülekezet tagsága? Kényes kérdé­sekben is?- Igen, úgy érzem. Fiatalok is, hittanosok is fordulnak hozzám. Azt szeretném, ha ez a kapcsolat tovább mélyülne és szélesedne.- Hogy látja, növekszik-e az egy­ház (általában véve e szó jelentését) szerepe világviszonylatban?- Igen, növekszik. Mert az em­berek rájöttek arra, hogy nem a vallásosság nélkül nem élhet, ha­nem az egyház nélkül nem lehet meg a társadalom. Én abban lá­tom az egyház nagy szerepét a vi­lágban, hogy hirdesse a Szeretetet, s ne csak hirdesse, hanem gyako­rolja is; vigye el azok közé is, akik csak szavakban tudják megfogal­mazni a szeretetet. Vigye el azok közé is, akikre esetleg azt monda­nánk: „Őneki adjak, hisz meg sem érdemli!” De nekünk azok felé is kell adni, nem lehetünk személyvá­logatósak...- Azzal, hogy Ön lelkész lett, életének egyik igen fontos pontjá­hoz érkezett el. Milyen gondolat jegyében kezdte meg lelkészi tevé­kenységét?- „Non nobis, non nobis Domi­ne séd nomini tuo sit Gloria”, azaz „Ne nekünk, ne nekünk, Uram, hanem a Te nevednek szerezz di­csőséget” - ezzel az igével indul­tam itt a lelkészbeiktatásra. De amivel indultam a Teológiára, az ennek az évnek az igéje: „Akik az Úrban bíznak, azoknak ereje meg­újul, szárnyra kelnek mint a sasok, járnak és nem fáradnak el, futnak, és nem lankadnak el!” (Ézsaiás, 40) Rátz Ottó Szórványkörúton - Dél-Erdélyben EMLÉKTÁBLA- AVATÁS GYŐRÚJBARÁTON A győrújbaráti evangélikus iskola falán 1991. jú­nius 9-én márvány táblát helyeztek el a II. világhábo­rúban hősi halált halt Bognár Sándor (1913-1944) evangélikus tanító emlékére. A szeretet, a megértés és összetartozás közösségi szellemében vett részt az ünnepségen a község lakos­sága, Bognár Sándor volt tanítványa Molnár Rudolf­­né (sz.: Madár Vilma) készíttette és helyeztette el a megemlékezés jeléül a márványtáblát. Öröm és bánat együtt volt a szívekben ezen az istentiszteleten. A „Ne csüggedj el, kicsiny sereg...” ének orgona nélküli éneklése újra betöltötte 43 év után is az iskola fa­lait. Húsvétkor kapta vissza az egyház a volt isko­la épületét egyházi használatra, melyet L929-ben az ősök nemcsak iskolának, hanem imaháznak is épí­tettek. A helyi Polgármesteri Hivatal és az Evangélikus Lelkészi Hivatal közös megegyezésének és jó munka­­kapcsolatának lehet köszönni, hogy ismét istentiszte­letet lehet tartani a kisbaráthegyi lakosok számára. A legnehezebb gazdasági válság idején a gyülekezet hűséges tagjai által épített iskolában újra hallgathat­ják Isten igéjét és imádkozhatnak együtt a gyülekezet tagjai. Az ünnepélyen részt vett a helyi polgármester is. Lupták Gyula evangélikus lelkész tartotta az istentisz­teletet, méltatva az igehirdetés keretén belül Bognár Sándor hősi halált halt tanító példamutató életét. Utána az emléktáblát leleplezte a lelkész. Fülöp Imre polgármester beszédében példamutató örökségül mondta el, az utókor, vagyis a jövő fiatal nemzedék számára, hogy olyan néptanítót ünnepe­lünk, aki nemcsak az életét áldozta a hazáért, hanem olyan múltat hagyott hátra, melyet most is követni kell és ez éppen napjainkban aktuális. Borbély Tibor ny. tanító a pedagógusok nevében mondott megható és tanítói munkásságát méltató beszédet. Ezután elhelyezték a hősi halottnak kijáró babérkoszorúkat. Volt tanítványai részéről Molnár Rudolfné mondta el a hála szavait, hogy az Isten adott ezen iskolába jó tanítót. Felidézte a régi emlékeket, a kapott szellemi és erkölcsi értéket, megemlítve végül az iskolai évzáró FÜLE LAJOS CSAK AZT LÁTOM Csak azt látom, mindenki elmegy, a keskeny út sok vándora úgy tűnik el, mint part a ködben, ki tudja, merre tart, hova? Csak azt látom, üres az otthon, hogy már nem otthon - volt-e hát? Csak a lesántult vén cselédek; hűlt székek hallgatnak tovább. Csak azt látom, sok tipm köszön már, ki itt-ott szembe jön velem, szemünkben holt a régi fény is: „Nem ismerem, nem ismerem.” Csak azt látom, az orgonára ezüstös porlepel kerül, s a gyermekek külön sorába már egyetlen gyermek sem ül. Csak azt látom, elhal az ének s minden, mi drága, ismerős. Csak azt látom, üres a forrás, a szívem is, mint késő ősz. Csak azt kérdem: minden hiába?- Egy messzi hang szól, ráfelel: A HÓREBEN ILLÉS SE LÁTTA, HOGY MERRE VAN A HÉTEZER. ünnepélyeket. „Búcsú az iskolától...” c. versből a legszebb részt idézte: „Isten veled te ház, Isten veled ti szent falak, Mi elmegyünk, de a szívünk az örökre itt marad.” Isten iránti hálából imádsággal fejezte be a fájdal­mas megemlékezést. Horváthné dr. Molnár Lívia Június közepén a Magyar Protestáns Közművelő­dési Egyesület küldöttsége - dr. Kosa László és dr. Tőkéczki László egyetemi tanárok, dr. Szűcs Fe­renc református teológiai professzor és e sorok írója - ötnapos körutat tettünk Dél-Erdélyben. Utunkat Vetési László, a Kolozsváron megjelenő „Felebarát” című református szórványújság szerkesztője szervez­te, s az Erdélyi Református Püspökség támogatta. Az öt nap alatt - Kolozsvártól Kolozsvárig - mintegy 1200 km-t tettünk meg a mai Brassó illet­ve Szeben megyében, ahol - eltekintve a hétfalusi evangélikus gyülekezetek tömbjétől - csak igen el­szórtan találunk magyarlakta falvakat, de még ezekben is sok helyen kisebbségben élnek a ma­gyar reformátusok illetve evangélikusok. Kétszere­sen is szórványban tehát. Jártunk az evangélikus Krizbán, a református- Nagymohán, az unitárius Detken. Munkaidő ellenére ünneplőbe öltözötten várt Olthévíz református gyüle­kezete. A megáradt Olt megakadályozta, hogy a ter­vezett időben jussunk el Kóborra, de az Árpád-kori templomával dicsekvő Halmágyra is csak az autót a falu szélén hagyva jutottunk be. Utunk során az öt nap alatt számos istentiszteleten szolgáltunk, így pl. Fogarason és Vízaknán a református, Oltszakadáton az evangélikus templomban. Románújfaluban 7-8 családra zsugorodott már a reformátusság, évtizedek óta áll üresen a lelkészlakás, ott a húsz-egynéhány istentiszteleti résztvevővel együtt ültünk terített asz­talhoz, s meghívottként velünk ünnepelt a falu román ortodox lelkésze is, pohárköszöntőjében hangsúlyoz­va azt, hogy mindnyájan egyformán Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk. Szomorúan tapasztaltuk Mihályfalván - az egykori Királyföld majd Nagy-Küküllő megye közepén -, hogy a falu magyar iskolájának tanítónője, a refor­mátus papné nyugdíjba készülvén, valószínűleg ma­gyar pedagógus nélkül marad az iskola. Pedig az ott élőkön már erősen érződik az anyanyelv kopása­­romlása. Tudnunk kell, hogy az anyanyelv több mint a megértés és az ismeretek elsajátításának eszköze. Az anyanyelv - út az emberi szívhez. Az ember útja is, s az Isten útja is. A hit hallásból van, a hallás pedig a meghirdetett és jól megértett Isten igéje által. De ho­gyan értse meg valaki Isten hozzászóló szavát, ha az anyanyelvén már nem ért jól, s a másikon pedig még nem. Találkoztunk megfogyatkozott létszámú római ka­tolikus eklézsia igen idős papjával, aki utód híján nem tudja elhagyni plébániáját. Fizetést sem igen kaphat, három bivaly biztosítja megélhetését. Részt vettünk Brassóban a református egyházme­gye lelkészgyülésén (nagyobb területen fekszik, mint a fél Dunántúl), s találkoztunk néhánnyal a hétfalusi evangélikus kollégák közül is. Próbáltuk felmérni ké­réseiket, megérteni belülről gondjaikat, meghallgatni panaszaikat. Ezt a vidéket általában elkerülték a se­gélyszállítmányok, a kamionok lepakoltak a nagyvá­rosokban, főleg a határközeliekben, s fordultak visz­­sza... Ezek a szórványgyülekezetek - főleg a reformá­tusok - nem nyertek testvérgyülekezetet sem a ma­gyarországiak közül, pedig elsősorban nem anyagi támogatásra volna szükségük, de baráti jó szóra, hit­oktatási segédanyagokra, szórványgondozási tapasz­talatokra. Az egyik város testvérvárost szeretne, egy másik gyülekezet énekkarának kottákra lenne szüksé­ge. Akad templom, ahonnan egy erősebben szóló harmonium hiányzik. A városi gyermekek számára cserenyaraltatás lehetőségét látnák szívesen. Falusi emberek mezőgazdasági kisgépek, új termelési mód­szerek, vetőmag és műtrágya után érdeklődtek, hiszen visszaszállt rájuk a megművelhető termőföld, s nem győzik erővel és szerszámmal a nagy feladatot. Mindez csak töredéke azoknak a gondoknak, amikkel megteltek „csomagjaink”. Ezeket c sorokkal is szeretnénk másokkal megosztani. S ugyanakkor elmondanánk örömteli tapasztalatainkat is: Oltsza­­kadát evangélikussága néhány éve többet keresztel mint temet, s Kőhalomban - egy valamikor szász lakosú kisvárosban - református templomot építe­nek... Piciny jelei annak, hogy gyülekezetekben élet is van, s tenni akarás. Ne sajnáljuk tőlük imádságainkat, segíteni is kész szeretetünket. Testvéreink ők, legyenek örömeik a mi örömeink, gondjaik a mi gondjaink is. Zászkaliczky Pál Egyház nélkül nem lehet meg a társadalom Isten kegyelme átsegít a nehézségeken Lelkészbeiktatás az ózdi evangélikus templomban A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT SAJTÓKÖZLEMÉNYE Kedves ünnepség színhelye volt június 15-én szombaton délelőtt az ózdi evangélikus templom. Ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Sárkány Tibor, a Bor­­sod-Hevesi egyházmegye esperese Tóth Melinda Anna lelkészt hiva­talában. Lelkésznőnk már 1989. augusz­tus 1-től végzi lelkészi szolgálatát az ózdi evangélikus gyülekezetben. Ez idő alatt bebizonyította hogy hivatásának él. Gyermekek, fiata­lok, idősek lelki gondozója. Hitok­tatást végez az iskolákban, jár a betegekhez a kórházba, idősek­hez az öregek házába, de a csa­ládok látogatására is szakít időt. Ózd-Putnok-Borsodnádasd-Du­­bicsány-Vadna helységek evan­gélikusait erősiti hitükben, vi­gasztalja bánatukban, hirdeti Is­ten igéjét. Ezért választotta meg a gyüleke­zet egyhangúan lelkészének. Beiktatásán Sárkány Tibor espe­res Isten igéjét a lelkipásztori szol­gálatról, felelősségéről hirdette, de kérte a gyülekezet tagjait, segítsék, szeressék továbbra is fiatal lelké­szüket és összefogással közösen munkálkodjanak az Ózd-Putnoki gyülekezet fejlődéséért. Emelte az istentisztelet ünnepi hangulatát, hogy Komoróczky Pál az ózdi római katolikus kántor or­gonajátékával és énekével örven­deztette meg a templomban egybe­gyűlteket. A beiktatott lelkésznő igehirde­tésében mondta, hogyan lett lel­kész, hogyan vezette Isten élete út­ján, hogyan jutott el a mai napig. Sokszor volt útja nehéz, de Isten kegyelme mindig átsegítette a ne­hézségeken. A próbák viseléséhez mindig kapott erőt. Istentiszteletünkön részt vett vá­rosunk polgármestere Seffer Fe­renc is, aki meleg szavakkal kö­szöntötte a beiktatott lelkészt. Gondok megoldásához felajánlot­ta segítségét. Köszöntőt mondott a Keresz­tény Demokrata Néppárt ózdi ve­zetője Feczkó Sándor is. Áz ózdi római katolikus egyház részéről Boldizsár József kanonok köszöntötte szeretettel lelkésznőn­ket, kérte, hogy városunkban kö­zös összefogással hirdessék, tanít­sák a tízparancsolatot. Dr. Kocsis István római katolikus lelkész Hó­doscsépányból jött el és mondott biztató szavakat. Tóth Sándor ózdi református lel­kész és Lázár Péterné sajóvárkonyi lelkész az eddigi jó együttműködés folytatását kérték, a Baptista egyház lelkésze Szász Ferenc a szolgálat el­látásához Isten kegyelmét kérte. Evangélikus lelkészek soraiban láthattuk Rusznyák Dezső sajógö­­möri lelkészt Szlovákiából, aki gyülekezete köszöntését is átadta. A köszöntések sorát az Ózd- Putnoki gyülekezet képviselői zár­ták. Lelkésznőnk megköszönte a biz­tató szavakat, kérte a város és az egyházak vezetőit szolgálatának segítéséhez. Megköszönte a gyüle­kezetnek is szeretetét. Burghardt Eta BANGLADES A Magyar Ökumenikus Szere­tetszolgálat felhívását követően a bangladesi természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére 1991. június 25-ig a következő adomá­nyok érkeztek: Deák Sándorné Budapest 1000 forint, Böröcz Sán­dor Vadosfa 2000 forint, Kováts Mária Miskolc 1000 forint,Vértesi Jolán Pécs 1000 forint. 1991. június 25. és július 10. kö­zötti időszakban a következő ado­mányok érkeztek: Forintos Anna festőművésznő Bp. 10 000 forint. Gazdag Gyula és felesége Bp. 1000 forint, Beke Jolán Bp. 500 forint, Horján Ferenc Eger 1500 forint, Török Tibor Deszk 1000 forint, Fülöp Lászlóné Bp. 1000 forint, özv. Széles Sándorné Biharkeresz­­tes 500 forint, Marcsik János Komló 500 forint, Katona Ibolya Pécel 1000 forint. Az eddigi adományok összege: 22 000 - Ft. További adományokat 1991. augusztus 31-ig várunk az Ökume­nikus Szeretetszolgálat OTP V., Deák Ferenc utcai Fióknál veze­tett 218-98055-508-41.831.-7 szá­mú számlájára. A beérkezett összegekről az egy­házi lapokban folyamatos tájékoz­tatást adunk. A felhasználásról külön cikkben fogunk beszámolni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents