Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-01-27 / 4. szám

EH iftS GYERMEKEKNEK A NAGY BAJ TÖRTÉNT 0 K N K Ebben a számban folytatjuk Selmcczy György né írását arról, hogy mit vár ő, s részben az ő nemzedéke az evangélikus ifjúságtól, apró betűkkel szedve pedig olvasói levele­ket találtok, melyek az „Első levél” című cikkben Romhalmi Tamás által felvetett kérdésekkel foglalkoznak. Kezdenek kialakulni a kérdéskörök: kulturált szórakozás, társkeresés, ki a keresztyén, mit tehetünk az „ifjúkori vágyak ” (2Tim 2,22) kísértése ellen stb. Várom még a hozzászólásokat. REGGELI TŰNŐDÉSE EGY LAIKUSNAK (2) Milyenek voltunk mi még akkor...? Ez a második kérdés. Engedtessék meg, hogy - vázlatosan - megélt életemmel, gyer­mekkorommal, iljúságommal hozakodjam elő. Nem példaértékű! Eminens tanuló nem voltam. Családunkban az a századeleji szemlélet uralkodott, hogy a fiúgyermek az édesapa vallását viszi tovább, a leány az édesanyáét. így volt ez nálunk is, mégsem ilyen simán. Édesanyám, jóllehet evangéli­kus volt, apácazárdában nevelkedett. Rá olyan mély hatást gyakorolt a katolikus szellem, hogy az én nevelésem bizony csor­bát szenvedett. Egy évig én is jártam a zárdába, ott kaptam az első „kormost", mert a déli tizenkét órai harangszó alatt nem térdepeltem le imádkozni az „Őran­gyalát”. Sírva mentem haza. Édesapám mint református ember, ekkor határozot­tan döntött, s így kerültem evangélikus elemi iskolába. Ott drága emlékű P. Laci bácsi és L. Sebő bácsi, tanítóim, ráneveltek a helyes lutheri útra. Köszönet, hálás kö­szönet érte! Minden vasárnap ún. vasárna­pi iskola volt. Oh, be boldogan mentem, nem éreztem annak terhét, hogy vasárnap is iskolapadban ülök. Jó felidézni az emlé­keket! Az akkor használatban lévő Du­nántúli énekeskönyvböl tanultuk az éne­ket, s játékosan, példabeszédek alapján tettük magunkévá Jézus Krisztus életét. A hittanóra az más volt.'Ott komolyan kellett figyelni, felelősségteljesen tanulni és tudni. Majd jött a gimnázium, az egyházi gim­názium. Oh. be szép évek voltak! Diako­nissza tanárnők tanítottak - volt világi tanárnő is -. kikből áradt felénk szerete­­tük, türelmük, jóságuk. Nem hiányzott a kemény fegyelem sem. Latin órán alig ti­zenévesen a scribo, scribere, scribi, scrip­tum igeragozás rossz kiejtése miatt megro­vást kaptam. Nagyon szégyelltem magam. A kötelező egyenruha, egyenköpeny is va­lami tartást adott nekünk. Büszkén visel­tük iskolasapkánkat, mert örültünk an­nak, hogy mások is látják, hogy annak a jónevű iskolának vagyunk tanulói. Mond­hatja a kedves olvasó: testvér, nosztalgia ez, minek erről fecsegni. Ez akkor volt, ma más világot élünk, ma demokrácia van, s minden ember saját akarata szerint él, öl­tözik. Ez igaz is lehet, de hogy bennem meggyökerezhetett az a kis mustármag, amelyet oktatóim belémvetettek, annak sok évtizedes megpróbáltatások után is ér­zem gyökereit. Megfoghatom a jó Isten kezét, nap-nap után tapasztalhatom az Ige lényében az értem adott, és kapott bűnbo­csánatot. Visszatérve az én kedves, már néhai dia­konissza oktatóimhoz, ma már őszülő fej­jel csodálni tudom őket. Mindenre volt az iskolában idő. A tananyag elsajátítása mellett az illemet és a viselkedést is megta­nultuk. Hit- és erkölcstanórák..., oh, be szép emlék, felemelő érzés tölt el! Konfir­mációra boldogan készültünk, s akkor még az egész gyülekezet előtt kellett a tisz­telendő úr kérdéseire válaszolni. A Kis Ká­tét elölről-hátulról, visszafele is tudni kel­lett, mert milyen szégyen lett volna, ha a gyülekezet előtt nem tudok a kérdésre vá­laszolni. Milyen csodálatos magatartása volt akkor a gyülekezetnek! Senki sem tá­vozott el a templomból a konfirmáció alatt, pedig közel kétórás volt az istentisz­telet. A hazaszeretetre való nevelést ma már nem tudom másként megfogalmazni, csak profán hasonlattal: injekcióstűvel kap­tuk! Tiszta erkölcsű, nagy költőink (Ber­zsenyi, Vörösmarty, Arany stb) mellett ju­tott idő Gyulai P., Tompa M., Szabolcska M.,.Gyóni G., Mécs L.. Reményik S. ver­seinek megismerésére, kik nemzeti nagysá­guk mellett a hit, szeretet felismerésében is jeleskedtek. Verseiket nem elemezni kel­lett, hanem tudni. Milyennek kellene lennie a Jóistenben bízó felnövekvő nemzedéknek? Mintaérté­kűnek azokkal a fiatalokkal szemben, akik nem ismerhették, vagy nem ismerték még fel Jézus Krisztus végtelen szeretetét. Jó lenne, ha azok a testvér fiatalok, akik a Megváltó követői, kis misszionáriusok­ként járnának az emberek között, hogy másokkal, sokakkal, mindenkiveí megis­mertethetnék a hitet, Urunk tanításait. Ezért magatartásukban is eltérőnek kell lenni az átlagtól! Viselkedési, megjelenési formájukból sugározzák, hogy ők egy szent cél szolgálói. - Fáradhatatlanul munkálkodjanak gyülekezetükben, egyhá­zunkban. Fiatalságuk derűjével - mely ke­gyelmi ajándék - tudják átadni magukból a hit erejét az idősebbeknek is. Több segí­tőkészség lenne elvárható, elvárandó az idősebb „gyülekezeti munkások” mellett. Fáradozniuk kellene egyházunkban az egység megteremtésében, Jézus Krisztus által kijelölt úton, a lutheri tanok alapján. Itt igen szerényen szeretném megjegyezni, mert csak csíráit vélem felfedezni, s nem tudom, hogy ez így van-e valóban egyhá­zunkban, hogy elmosódni látom Luther Márton tanítását reformált, tiszta egyhá­zunkról. Nekünk pedig emelt fővel kell vallanunk, hogy mi az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház megkeresztelt, meg­erősített tagjai vagyunk. Félreértés ne es­sék! nem az ökumené ellen szólok, sőt, most hazánk s a világ válságos helyzetében minden keresztyén embernek igen szoro­san kell fognia egymás kezét a szeretet je­gyében. További elvárás lenne a tiszta erkölcsi alapokon álló ifjúságtól, hogy mentes le­gyen minden tévhittől. Nem utolsósorban kérem a felnövekvő nemzedéket, legyenek hordozói sokat szen­vedett hazánk történelmi csapásokkal ter­helt, mégis felemelkedni tudó nemzeti ön­tudatának. Vállalják büszkén magyarsá­gunkat, ezeréves történelmünket - mely sajnos az utóbbi időkben megtagadta­tok -, s örüljenek annak, hogy e szorgal­mas kis nép kivívta magának az egész világ elismerését és tekintélyét! Őrizzék, s adják tovább nemzetünk évszázados hagyomá­nyait, s evvel tudjanak azonosulni is! őriz­zék hitünk lutheri tiszta tanítását a Szent­­irás alapján! Napi imámba foglalva a Mindenható Szentleikét kérem segítségül az én kedves fiatal testvéreim fent leírt elvárható mun­kálkodásához. Egy szívemhez közel álló verssel kívá­nom zárni soraimat. PÓSA LAJOS: ANYÁM INTÉSE El ne add az ősi házat, el ne add az ősi lelket, hol a csűrön késő őszig gólyamadár kelepelget. Ha elfáradsz a világban. Gyere haza megpihenni, az öreg fák árnyékában szép időkre emlékezni. Rád nevet, mint hajdanában a cseresznye, piros alma, gyermek leszel újra fiam •• s belefogsz egy régi dalba. OLVASÓI LEVELEK És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az ÚRisten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. (Mózes első könyvének 2. részéből) ■A kígyó azonban ravasz volt. Ezt kérdezte az asszony­tól: Igaz, hogy a kert egyik fájáról sem ehettek? Az asszony így válaszolt: Nem, csak egy fáról nem ehetünk. Ha arról eszünk, meg kell halnunk. A kígyó látta, hogy még ügyesebbnek kell lennie, ha azt akarja, hogy az asszony szedjen a gyümölcsből: Dehogy haltok mondta - sót, olyanok lesztek, mint Isten. Sikerült a gonoszsága. Az asszony megkívánta azt, amit Isten tiltott. Lehet, hogy igaza van a kígyónak?-gondolta magában. Szakított a gyümölcsből. Aztán adott a férjé­nek is. Minden, ami életünk fontos részéhez tartozik, magán hordozza a jót és rosszat egyaránt. Alig van olyan, ami csak tisztán jó lenne. Igaz, a tisztán rossz is ritka. TANULÁS Sok titkot ismerni, tudni a világon levőket - ez jó! Valami nem megy a lejembe, küzdők és mégsem sikerül- ez rossz. BARÁTSÁG Megismerni a másikat, számítani rá - ez jól Védtelenné teszem a szívemet, kihasználnak - ez rossz! ISTENTISZTELET Találkozni Istennel és a gyülekezet közösségével - ez jó! Találkozni a képmutatással - ez rossz! Lehetne folytatni a sort. Életünk csaknem minden ese­ménye magában rejti az áldás és az átok lehetőségét. Talán kezdetben nem így volt. Isten minden szakasz után. ezt mondtar: jÓ! Kezdetben talán a munka eredményes volt. Több répa lett a földön, mint gaz. Talán az emberek tisztán tudták szeretni egymást. Talán tisztán tudták szeretni Istent is. Nem volt háború és környezetszennyezés. Nem volt hiába­valóság és reménytelenség. Az ember és a Sátán azonban közös erővel átalakította Isten szép világát. A nagy lehető­ség rosszra fordult. Az áldásos mellett megjelent az átkos. A jó és rossz tudása nem egyszerűen azt jelenti, hogy az ember ezután már tudott a rosszról is, hanem azt, hogy a jó utak mellett meglátta a vonzóbb rossz utakat is. Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellós alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az emberinek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (Mózes második könyvének harmadik részéből) " Azt'áh persze jött a büntetéV, Isten nagyon szenvedett amiatt, hogy az ember így elrontott mindent. Ugyanakkor nem hagyhatta büntetés nélkül, hiszen szerette az embert. A jó apa büntet is - bármilyen nehéz ezt elhinni, amikor elver apád. Az ember megpróbálta az asszonyra hárítani a ielelőssé­­get. Még azt is hozzátette, hogy ezt az asszonyt az Isten adta neki. A ló felelős tehát Isten. Az asszony sem volt rest, megpróbálta a kígyóra terelni a bajt. A kígyó talán szemte­lenül mosolygott? A' büntetés is nagyon érdekes. Ha igaz az, hogy az áldásos mellett megjelent az átkos, akkor az Isten egysze­rűen a bún KÖVETKEZMÉNYÉRŐL beszél. Nem Ó találta ki a büntetést, hanem a bún alkotta a büntetést. Az ember munkája eredménytelenné válik, pedig eddig csak a munka örömét élvezte. A kisgyerekek születéséhez ezután a fájdalom is hozzá­tartozott. Az egész föld megváltozik. Vége a szép békének. Kialakul a bún világa. Ma ez ott tart, hogy bármerre lépsz - gonoszsággal találkozol. Azután az Isten kiűzte az embert az Édenböl. És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerubokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat. (Mózes első könyvének harmadik részéből) Addig talán nem is volt olyan izgalmas kérdés az, hogy az ember meddig él? A halál is természetes volt? Vagy annyira az Isten közelében élt az ember, hogy tudta, biz­tonságban van? Tény az, hogy az élet fája még érintetlen volt. Most az Isten lezárta az utat. Nem annyira büntetés, mint szeretet volt ez. A bún hatalma véget ér a halállal. Egyszer megszakad mindenki számára a félelmetes lánco­lat. Az élet Iáját máshol kell keresnünk. Isten máshol állítot­ta fel. Ez a fa azonban nem lombos és nem szép. Egy kivégzóeszköz: a kereszt. Rajta az Isten Fia. Az igazi bünte­tést Ó kapta. így aztán mi már nem kapunk. így lett a halál iája számunkra az élét lájá. Isteh Sz’e'rételéból K. T. KEDVES ÁKOS! Leveledben nagyon jól fogalmazod meg a lényeget. Táncos összejövetel, kulturált szórakozás ellen nekem sincs semmi kifogásom, de a disco nem az! Az „ÁMEN" énekesét idézve (mert én is hallgatok zenét): „ahol a fények égnek, mégis vaksötét van”. Ennél pontosabb, tömörebb megfogalmazás szerintem nincs is a discóra. Nem ismerem el még továbbá kulturált szórakozásnak azért $em, mert az üvöltő „zenétől” szót sem válthatok párommal. Vagy sokak számára ez nem is lényeg?! v Amit a koncertekről írtam, nem olvashattad el valami figyelmesen, mert direkt kihangsúlyoztam, hogy koncertek alatt a heavy metal és más kétes hírű együtteseket értek (tehát Bob Dylan és az Illés semmiképp nem tartozik ide). Egy időben én is jártam discóba (újjászületésem előtt), és a legtöbb srác „Gyerünk, szedjünk fel valami jó csajt!” felkiáltással indult el. írsz a szerelemről. Szerintem sok csalódást meg lehet taka­rítani a futó kalandok elhagyásával. Szeretettel: Romhalmi Tamás SZIA KATA! Sajnos nem emlékezem rád, de ez nem jelent semmit, ugyanis pocsék a névmemóriám. (Lehet, hogy arcról megis­mernélek.) Te meg vagy győződve arról, hogy keresztyén ember nem keveredik korpa közé (amit tudvalévőleg a disznók esznek fel). Nagyszerű, ebben egyetértünk! A kérdés csak az, hogy kit nevezel keresztyénnek. Aki minden vasárnap eljár az istentiszteletre? Aki fizeti az egyházfenntartói járulékot? Aki adakozik? Aki fejből tud idézni a Bibliából? Aki ismeri a parancsolatokat? Szerintem ez nem elég. Én azt tartom ke­resztyénnek, aki megtartja a parancsolatokat (vagy legalább törekszik rá), és az egész élete ezt tükrözi (amikor nem látják, akkor is). Bibliaköri beszélgetések alkalmával valóban nem fogalmazott senki ilyen élesen, mint ahogy engem idéztél, de sok fiatallal beszéltem négyszemközt is, és ott nem nagyon fogták vissza magukat. Szerinted nincsen kihalóban a feleba­ráti szeretet? Könyörgöm, emeld fel a fejed, és nézz körül! A tévében a Híradót is meg lehet nézni! És hogy miért okolom a discót? Sokan csak egy „jó balhé” kedvéért men­nek el. És, ha a statisztikában utánanéznénk, szerintem a kocsma után a discók és a koncertek következnének, mint tömegverekedési helyek kiindulópontjai. A káros szenvedé­lyekért a Sátánt okolod. Valóban, a Sátán mindenkit, min­dennel megkísért. De ez még nem ok arra, hogy engedjünk neki! Köszönettel: Romhalmi Tamás KEDVES TESTVÉREIM A KRISZTUSBAN! Olvastam „Az első levél” című cikket, és nagyon örültem annak, amit Tamás irt, mert minden szavával egyetértek. Megdöbbentem Ákos válaszán, aki ugyan nem olvas Bib­liát. de úgy gondolja, hogy a táncos összejövetelt, ahol a fiatalok kulturáltan szórakoznak (amennyiben a discót kul­turált szórakozóhelynek lehet nevezni), Isten nem tiltja. Sze­rintem Isten nem akadályozza meg, hogy bűnt elkövessünk, de határozott szavával tiltja és figyelmeztet bennünket. Ő szabad akaratot adott az embernek. Pál írja az 1. Korintus 6-ban: „Minden szabad nékem, de nem minden használ". Nekünk kell dönteni, hogy melyik utat választjuk. Bűneink­nek vannak következményei, de bűneinkkel Istenhez mehe­tünk, Ő adja a bűnbocsánatot. Véleményem szerint, nem az az igazi kereszztyén, aki annak vallja magát, hanem az, akire mások mondják. Ha keresztyén vagyok, akkora Bibliát Isten kijelentésének fogadom el, és ezáltal életem alapjává válik. A hosszú útról és a sok csalódásról - amiről Ákos ír - a véleményem az, hogy ha eljön az idő. Isten megmutatja, hogy ki az igazi lány vagy fiú, aki életre szóló társ lesz. Az, hogy a felebaráti szeretet kihalóban van, szerintem igaz. Ez ellen nekünk kell harcolnunk, de nem a magunk erejéből, hanem Krisztus segítségével, szüntelen könyörgé­sek közt. Ezzel az igével búcsúzom: ímé, Isten segítőm nékem, az Úr az én lelkemnek támogatója. (Zsoltárok 54,6) Imádkozó szeretettel: Cserági Ildikó ( Nagy ve leg) FIGYELEM A következő héten nagy játékba kezdünk! A játék címe: ÚGY FUSSATOK, HOGY ELNYERJÉTEK! (1 Kor 9,24.) A játék heteken keresztül tart majd. Ne hagyjatok ki egy lépést sem! Megjelent a DIAKONIA új száma Még éppen időben kerülhetett az előfizetők asztalára az Evangélikus Szemle 1990/2. szá­ma ahhoz, hogy az ünnepek alatt egy kicsit alaposabban böngészgethessünk benne. Egy százoldalas folyóiratot az ember nyilván nem úgy olvas végig, mint egy regényt, hanem mi­után egy pillantást vet a tartalomjegyzékre s valamelyik cím felkelti érdeklődését, azt fel­üti, végigfutja, aztán pár írást kihagy, míg megint talál valami kedvére valót. Némelyik írás pedig nem hagyja magát egyszerűen át­futni. hanem megállásra, újraolvasásra kény­szerít. Ilyenkor jön a ceruza, az ember aláhúz, megjelöl, mindenféle kérdő- és felkiáltójele­ket meg egyéb ezt-azt (irkái a margóra. Követ egy gondolatmenetet, bólogat magában, vagy fintorog, ledobja, majd megint előveszi, cso­dálkozik és örül, szóval olvas. Magam is szívesebben tenném azt, hogy hagynám a részletes és pontos ismertetést s inkább kevesebbről többet alapon csupán né­hány írásról, de arról bővebben szólnék. Ugyanakkor lehet, hogy választásom önké­nyes lenne, s ha valakit más téma érdekel, még azt gondolhatná, hogy magának megfelelőt nem talál; így aztán mégiscsak jobb, ha tájé­koztatást adok mindegyik cikkről, hogy a bő­ség zavarát keltve jól megnehezítsem a vá­lasztást. Valódi meditálásra késztet Takácsáé ko­vácsházi Zelma lelkész, amikor felveti a kér­dést, hogy „megúszhatja-c” az ember élete során az Isten-kérdéssel való szembesülést, vagy pedig csak Isten dicsőségének meglátá­sával lehet békessége az embernek. Könczei György szociológus a fogyatékos ember érté­két hangsúlyozza épp a tökéletes Teremtő ál­tal ránk ruházott felelősség összefüggésében. Füst Milán: A magyarokhoz című verséi tcoló­­gus-egzegéták módján IttzésNóra tanár elem­zi, szedi ízeire, kóstolgatja, veti össze a bibli­kus nyelvvel, majd állítja újra eggyé a sodró lendületű prófétai beszédet. Szelényi Iván (Los Angeles, Budapest, s Bu­dapesten végre nem a Gyorskocsi utcai börtön krumplistésztáját is élvezettel fogyasztó, ha­nem immár világszerte elismert szaktekintély) „pontosító jegyzettnek nevezi írását a totali­tarizmusról és demokráciáról, de ezek a „jegyzetek" pontosak cs fontosak, mert mö­göttük van az elmúlt negyven év és a jelen minden ellentmondása és kiútkeresése, fia va­laki Sopronban lakik, föltétlenül el kell olvas­nia Friedrich károly könyvtáros és Benkő László egyetemi tanár egy-egy tanulmányát a nagy múltú és oly sok vihart megélt soproni evangélikus gyülekezetről, illetve a 200 éve működő soproni Magyar Társaságról. De ta­lán a máshol élő olvasó is szívesen nyomon követi e történelmet, hiszen mindannyiunk kö­zös történelme ez. Szentágothoi János akadémikus a Vallo­mások a lutheranizmusról sorozatban a filo­zófus Kant és a kortárs pszicholizikus Mackay felismeréseivel szembesíti hitét, elsősorban a determinizmus problémakörére tekintettel. Ahogy a tanulmányhoz a Szerkesztő néhány „hozzáfűzést” tett, úgy másokat is tovább­gondolásra provokál a szerző. Márai Sándor személyét és munkásságát legtöbbünk elől még mindig az ismeretlenség fátyla fedi. Fried István egyetemi tanár Márai munkásságából az írótársairól rajzolt portréit mutatja be, a magyarság és európaiság legmélyebb össze­függéseiben. Szorosabb értelemben vett egyházi aktuali­tással foglalkozik Csepregi Béla lelkész az evangélizáció mai távlatait elemezve. Korsze­­rű-c ma, szükséges-e, vagy megengedhető-e az cvangélizációs módszer? Az elkötelezett szerző - hangvételét már tárgya meghatároz­za - nem marad a száraz tudományosság szintjén, de elkötelez és sürget e munka végzé­sére. Hans Küng, a kortárs teológusok közül a „vitatott katolikus”, aki keresztény módon szeretne katolikus maradni és nem katolikus módra keresztény, a század valóban nagy teo­lógusai közé tartozik. Benczúr László lelkész mutatja be Küng „Merre tart a keresztény­ség?” című prófétai írása kapcsán a teológus személyét és munkásságát, betekintést enged­ve ezzel kollegáknak és nem teológusoknak egy valódi teológiai műhely titkaiba. Bodrog Miklós lelkész, pszichotcrapeuta a lelkiisme­ret mibenlétére keresi írásában a választ. Mi a lelkiismerct? Isten szava? Fölöttes én? Tár­sadalmi konvenció? A szakértő szerző írása minden lelkiismeretes embert érdeklő kérdé­sekről szól. Bornemisza Péter egy gyónó imádsága válik közkinccsé Schulck Tibor lel­kész hagyatékából származó tanulmánnyal. A veretes magyar nyelv és evangélikus liitval­­lásosság e remeke bizony visszakerülhetne li­turgikus használatunkba. Yeöreös Imre, a Diakonia szerkesztője ezúttal nem szerkesztő-korrektor-mindenes­­lelkész, hanem az, aki; vérbeli teológus. Az előző számokban megkezdett Az Újszövetség színgazdagságáról, s annak közepe^ Krisztus gazdagságáról ezúttal Lukács evangéliuma jellegzetességeinek bemutatásával fest képet. A karácsonyi szolgálatokra készülve külön se­gítséget jelentett számunkra a Jézus születé­sének betlehemi történetével foglalkozó füg­gelék. Hogy az okos Jákob, mit sem sejtve ugyan a modern genetika-örökléstan törvé­nyeiről, miként jár túl az őt becsapni akaró Lábán eszén, tudhatjuk meg Frenyó Vilmos biológustól. A Kulturális figyelő témáit bár felsorolni fárasztó, de olvasni nem mindig. Jánosy Ist­ván József Attila-díjas író vall az evangélikus írótársról, Tatay Sándorról, Benczúr László lelkész Barth és Mozart - immár - mennybéli beszélgetéseibe hallgatózik, Muntag Ildikó Popper Péter pszichológus könyvét ajánlja zsebbe és fejbe, Tarjáni Gyula Karl Rahner katolikus teológus megrendítően szép imádsá­­goskönvvét ismerteti, Elekes Zsuzsa szocioló­gus C. Baudelaire most megjelent „mámorító” könyvéről ir. Cserháti Sándor teológiai tanár Fejtő Ferenctől az Érzelmes utazás-t. Olasz Sándor irodalomtörténész pedig Fried István: Utak és tévutak Kelct-Közép-Európa irodal­­maiban-ját mutatja be. L'grin Aranka főszer­kesztő Tamási Áron: Szülőföldem című szép prózáját ajánlja olvasásra, BozókyÉva újság­író pedig Molnár V. József könyvének gyer­mekrajzait nézegetésre. Finn nyomokon jár Korompay Bertalan a folklór világában, mely útról Mányoki János tudósít, Szigeti Jenő ad­ventista egyházelnök Frőlich Dávid földrajz­tudósra emlékezik, végül Yeöreös Imre mél­tatja Túróczy Zoltán Posztillás könyvét és K. ,1. Kuschel: Született minden idő előtt? cí­mű provokatív teológiai könyvét. BozókyÉva C. G. Jung újra kiadott pszichológiai Beveze­tését ajánlja olvasásra. Szépirodalmi kapcsolópontokat teremte­nek Bodrog Miklós, Tarbay Ede, H. W. Long­fellow, Fcrencz Győzőéi nagyobb terjedelem­ben az Ódor László által bevezetett Kurt Mar­ti svájci költő versei. Scholz Uszló közlésé­ben különböző korok imádságait imádkozhat­­juk. A Muntaglldikóá\ta\ cikkekhez írt beveze­tő sorok nem csak a cikkek olvasóinak, hanem e beszámoló szerzőjének is sokat segítettek. Abban meg csak reménykedni merek, hogy ez az ismertetés is segítséget jelent azok szá­mára, akik már olvasták, vagy olvasni fogják a DIAKONIA új számát. Bízik László MEGRENDELŐLAP Belépek a DIAKONIA előfizetői közé. Kérem megküldeni a megjelent 1990/2. számot is. Az előfizetési díjat, évi 200 forintot a megküldendő számhoz mellékelt csekkla­pon befizetem. Név:................................................................................ Cím:............................................................................. A borítékra írandó címzés: DIAKONIA Kiadóhivatala 1086 Budapest, Puskin u. 12. TÉLI TALÁLKOZÓJA lesz a budapesti ifjúsági csoportoknak PILI SC SÁBÁN, a BÉTHEL Belmissziós Központban, 1991. február 9-én, szombaton de. 10 órától. Szeretettel hívjuk és várjuk a lelkészeket és a fiatalokat! Szolgálnak Bízik László, Fabiny Tamás, Győri János Sámuel, Szeverényi János és Széli Bulcsú.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents