Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-06-23 / 25. szám

Zsinati Híradó 1991. június 23.

Zsinati tagúk az istentiszteleten

tatáitól, kérdezem, ki ülhet be közülünk a bírói székbe, ítélni a többi felett. Több személyes bűnbánatot, több alázatot. A zsinati megnyitás nem evangélizáció, mégis nincs fontosabb üzenet, mint Isten feltétel nélküli megbocsátó szeretetének az üzenete. Nagyon megértem mindazokat, akik nehezen tudják megemészteni, hogy a kor részesei voltak, többnyire épp ők azok, akiknek emberi értelemben nincs mit restellniük, de nem terhelhetjük bűntudatunkat feladatainkra, annál kevésbé, mert nem emberi erőlködésünkből fakadó pótcselekvések, egyedül Jézus Krisztus szeretete ad megújulást, új esélyt. Bűnöket, mulasztásokat nem lehet jóvátenni, csak kegyelemből, amit ma megrázó erővel tapasztalunk, új életet kezdeni és erre biztatni másokat.

Korunk kísértése az ismét uralkodni akaró egyház. Az előbb emberi igazságot osztani igyekvők is ebbe a csapdába esnek, szükségszerűen megfeledkezve saját mulasztásaikról, megalkuvásaikról, vagy kicsinyítve azokat. Az Isten szeretetében megbékélő egyház miszsziói küldetést tölthet be a békét len társadalomban, az uralomra vágyó egyház növeli a békétlenséget, eltávolít Istentől.

Ezzel már a mai üzenethez érkeztünk. Több tehervállalást, ez a legfontosabb a mában. Elszoktunk a terhektől. Elkényelmesedtünk az elnyomásban, a hosszú pórázon, a langyos vízben. Alig három éve még alig elnyerhető engedélyhez volt kötött két vagy több gyülekezet közös alkalma, limitált a néhány konferencia lehetősége, ellenőrzött, korlátozott a sajtó, nem volt iskolánk, és folytathatnám...

Száznyolcvan fokos a fordulat: minden lehetséges. Több tehervállalást. 1986-ban, közegyházi vitákban megdöbbenve szembesültem az egyházi prioritásokkal. Mit szól hozzá az állam, mit szól hozzá a külföld, hiszen a bevételek fő forrása ezektől származott. A gyülekezetek meggyengültek. Szomorúan kellett belátnom, jogos az aggodalom, hogyan bírhatjuk el például egy újrainduló'gimnázium terhét. Ma már ez is történelem, de jelenünknek is szerves része. Mert Isten kegyelméből, okos, tisztességes tárgyalások útján visszakaphattuk a nagymúltú iskolát úgy, hogy az nem jelentett a magyarországi egyháznak jelentős anyagi terhet, de hamar kiderült - akárcsak a hazában -, bármilyen nagyok a gazdasági gondok, ezek következményt jelentenek, az alapvető gond az eltávolodás

Istentől, a hitetlenség, az erőtlenség. Ez az iskola, mely így is csoda, lehetne evangélikus gimnázium a szó teljes értelmében, ma még nem az, és ez sokunk mulasztása, az enyém is.

Sürgető feladatunk az iskolában az értékrend helyreállítása, építve mindazokra az értékekre, amelyeket az iskola már elért, de nem megalkudva rossz beidegződésekkel. Mert ez is a ma egyik nagy veszélye. Küszködünk azért, hogy minél jobban elítéljük a múltat, elhatárolódjunk tőle, és közben a mában elkövetett mulasztások, friss vétkek, az oktalan önbizalom és a gőg felett elsiklunk.

Szolgálni kell, nem uralkodni. Nem ránk, hanem Jézus Krisztusra van szüksége a hazának, a társadalomnak. Az ő megváltó szeleteiére. Iskoláik, ingatlanok nem az uralkodáshoz, a szolgálathoz kellenek. És csak annyiban illetnek meg minket, amennyiben szolgálatunk eszközeivé válnak. A zsinat nagy leckéje ennek megvalósítása, a mai magyar valóságban a szolgáló egyház útjának a meghatározása. A út mindenképpen a több tehervállaláson keresztül vezet. így lehet esélyünk a társadalomban erősödő egyházellenes tendenciák megfelelő kezelésére.

Nem meglepőek ezek, sem a mögöttünk levő évtizedeket, sem a nyugati társadalmakban is erős szekularizációt tekintve. Iskolapolitikánkat olyan értékek közvetítésére kell építsük, oktatásban és nevelésben egyaránt, amelyek sajátosan erősek és élők a lutheránus kultúrális tradíciókban. A széleslátókörü, nemzetközi igényű, a humán és reál műveltség egyensúlyát reprezentáló képzésre, és a csak Isten szeretetétöl függő magas etikai követelményeket elsősorban önmagával szemben támasztó, nyitott autonóm ember nevelésére. Nem könnyű a más értékekben felnőtt pedagógusokkal és családokkal ezen az úton elindulni, de nincs más út. Egyidejűleg több csatornán - a lelkészképzés megújításával együtt -, a lutheránus tanárutánpótlásról is gondoskodnunk kell, rövid és hoszszabb távon.

Az egyház megújulásaként élem meg az ökumenizmus erejét. Ezt. a drága kincset, amely elemi erővel jelentkezik a népességben, és meghatározó eleme az egyházi kapcsolatoknak is, meg kell őrizni, egyfajta garancia ez mindenféle keresztyén kurzus korszerűtlen veszélyével szemben. Mert van ilyen veszély. A! kotmáinyellenesnek, állam és egyház szétválasztását

sértőnek is minősíthető, hogy egyre több szervezet aggatja magára a keresztyén jelzőt, joggal sértve ezzel egyháztagok és egyházon kívül állók érzékenységét.

A megújulás serkentője és gyümölcse is a külföldön élő és a hazai evangélikusság örömteli egymásra találása. Ez a kapcsolatrendszer sok értéket tartogat még, feladatokat, szolgálatot is jelent. Ennek a medrét optimálisan meghatározni a zsinat fontos felelőssége és leckéje. Szükségünk van más országokban élő testvéreinkre és nekik is szükségük van, nyugaton és keleten, északon és délen egyaránt, miránk. Egyházunk hagyományos értéke a magyar, a német és a szlovák ajkú hazai evangélikusság testvéri együttélése, közössége, ami ma akár erőt és példát is adhat a kibontakozó ilyen irányú állami politikának.

A megújulás jeleként élem meg a felnőttek megkeresztelését, konfirmálását és talán nem erőltetett ebbe a sorba elhelyezni a felnőttek hivatalos egyházi szolgálatba állítását is, gondolva itt elsősorban a levelező teQlógiát végzettekre, a diakónus lelkészi szolgálatra küldöttekre.

Ezek a gondolatok már a harmadik dimenzió, a jövő felé mutatnak.

Több reménységet! Ezt az üzenetet szeretném a jövőre irányítva tekintetünket, tolmácsolni. Több reménységet! Aki a Krisztusban van új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden. Újjá lett. újjá lett minden. Jogos a hiányérzetünk. Mint a pincéből a fényre került ember, pislogunk, szeretnénk élesen, tisztán látni, mint a forráshoz érkezett szomjas vándor, végre mohón innánk és köhögés lesz a vége. Több reménységet! Isten végtelenül türelmes volt velünk, lehet reménységünk. Vízióm a szolgádó egyház, amely a misszió révén állandóan erősödik. Az akár imponálónak is nevezhető intézményi diakónia mellett hiszen gyülekezetek is tartanak fenn szeretetintézményeket -, vízióm az olyan gyülekezeti diakónia, amelyben a közösség szeretete eléri, befogadja a rászorulókat, betegeket, elesetteket.

Vízióm az a történelmi egyház, amelyet nem bénít, hanem erősít a népegyházi múlt, amelyet nem hagynak el azok, akik égnek a szolgálatban Urukért, nem csatlakoznak dinamikus kis közösségekhez, mert ezek a közösségek otthon vannak a történelmi egyházban is.

Vízióm az államtól teljesen függetlenné vált, a társadalomban kiterjedt szolgálatot végző egyház, amely

\ zsinati ügyrend tárgyalása

tagjainak egészséges életmódot, életformát nyújt, vonzó az ifjúság számára is. Amely távol van a napi politika harcaitól, de felelősen és nagy szellemi-erkölcsi befolyással foglal állást a nép sorskérdéseiben, ehhez korszerű infrastruktúrával, többek között színvonalas sajtóval rendelkezik, jelen van minden médiumban.

Vízióm a nemzedékek egymásra találása. A moralitás felületes hangoztatása, a keresztyén értékek általános emlegetése és a konfliktusok kerülése helyett őszinte szembesülés mindazzal, ami ma az egyházban is megoszt családokat, nemzedékeket. Szűnjék meg a képmutatás, az ítélkezés, a bajban lévők cserbenhagyása, mindaz ami emberileg talán érthető, de Isten előtt nem állhat meg. Az egyház nem a szabadosság és nem a kispolgárság egyháza. Az út elején vagyunk, negyven év hazugsága szocializációja után. amikor a kirakatállam kirakategyházat, nem kettős, hanem sokféle morált igényelt. Az út elején vagyunk, de van reménységünk a nemzedékek megértését, az Isten szeretetén az evangélium üzenetén és nem a különböző élethelyzeteken és életkorokon alapuló véleményt, magatartást tekintve is.

A megnyitó beszéd nyilvánvalóan a zsinat előtt álló feladatoknak csak szerény részét érinthette, talán nem is a legfontosabbakat. De hiszen nem is feladata a zsinat lényegi tevékenységének az alkotmányozásnak és a törvényhozásnak a megkezdése. Annál inkább a köszönetnyilvánítás azon kitűnő teológus jogász és más szakemberek számára, akiknek előkészítő munkája nagyban segíti majd a zsinati törvényhozást. Itt köszönöm meg a zsinati iroda és a sajtóiroda eddigi munkáját is, biztatva a további helytállásra. Köszönöm a gyülekezetek, az egyházmegyék, a kerületek és az országos egyház zsinatelőkészítő tevékenységét és külön azok aktivitását, akik olykor kemény kritikai észrevételekkel már eddig is a jobbítást szolgálták.

Amennyire fájdalmas és a múlthoz köt, hogy a nyolcadik parancsolat sokak kőtábláján át lett húzva, annyira szükséges a zsinaton is a nyílt vita, a nézetek ütköztetése testvéri légkörben.

Ezen gondolattal már köszöntőm a zsinat megválasztott tagjait. Jóleső érzés arra gondolni, hogy hányattatásunk ellenére jelentős szellemi, erkölcsi kapacitást reprezentál a zsinat, alkalmas feladatai megoldására. A zsinati tagok mögött továbbiak sorakoznak, erre is jó gondolni, igazi választás tanúi lehettünk. Kezdettől fogva feladatomnak tekintem munkálni. hogy a zsinat ne csak a megválasztott tagok, hanem az egész egyház ügye legyen. Felelősségem a tájékoztatásban nevesítve is lett, kérem ehhez a zsinat segítségét. Meg kell valósítani azt is, hogy a szükségszerűen bevonandó szakértők mellett a nők, a fiatalok, minden réteg, csoport véleménye megfelelően reprezentálva tegyen a zsinaton.

Végül csak megismételhetem. Isten kivételes adománya volt az elmúlt időszak egyházi szolgálata az életemben. Óhatatlanul tükröződött ebben a megnyitó beszédben is bizonyos befejezettségi érzés. Ez anynyiban realitás, hogy az országos felügyelő sajátos felelősséggel bír a zsinat iránt. Jelen történelmi időben ehhez járult, hogy saját belső szobámban fel kellett ismerjem, bármennyire nemcsak demokratikus, hanem tisztességes volt élethossziglani megválasztásom, magam a mindenkitől igényelt egyéni cezúrát csak úgy tudom meghúzni, ha a zsinati törvényalkotás megfelelő szakaszában tisztségemet az egyház rendelkezésére bocsátom, későbbi mérlegelés tárgyává téve. kívánom-e megerősítésemet, vagy újbóli jelölésemet. Talán munkám és jelen beszédem is megvéd attól, hogy a szolgálat elől akarok kitérni, nehézségek elől meghátrálni. A szolgálat nem függ pozíciótól.

Tudom, alkatom ellenére túl személyes voltam, elnézést kérek érte, akárcsak azért, ha valakit megbántottam.

Isten kegyelme legyen velünk, áldja meg a zsinatunkat.

A Magyarországi Evangélikus Egyház 1991. június 8-ára összehívott zsinatát ezennel megnyitom.

ségviselője mit mondhatnék a zsinatnak, milyen üzenetet hoztam? Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy állam és egyház egymástól élesen elválasztva működik és mi ezt nagyon fontosnak tartjuk. Mi az ami fontos lehet a kormány számára ezen a zsinaton? Az elmúlt negyven esztendőt mindannyian jól ismerjük, ismerjük azokat a történelmi körülményeket amelyekben az egyház működött, ismerjük azokat a kényszereket, amelyeket az egyháznak el kellett szenvednie aljhoz, hogy a struktúráját fenntartsa és ennek az elmúlt negyven évnek a feszültsége még mindig érződik az egyházban. Ezeknek a feszültségeknek a feloldása az egyház feladata, a kormány ebbe nem akar beleszólni. Érdeke a kormánynak, érdeke az egész társadalomnak, hogy a feszültségek feloldódjanak, hogy az egyház békés körülmények között nyugodtan tudja végezni - természetesen elsősorban az evangélium hirdetését - de azt a szolgálatot is, amelyet a társadalom vár tőle. Melyek azok a szolgálatok, amelyeket a társadalom várhat az egyháztól? Szociális, oktatási, egészségügyi tevékenység! Ezek azok a kapcsolódási pontok, ahol egyház és állam, egyház és társadalom érintkezik.

Hadd szóljak egy mindenkit érdeklő gyakorlati kérdésről is, a volt egyházi ingatlanok tulajdonviszonyának rendezéséről, ami azt hiszem, hogy minden zsinati tagot, minden egyháztagot, az egyházak

vezetőit is elsősorban érdeklik. Sok vita között alakult és fog alakulni ez a törvény és úgy tűnik, hogy igen nagy türelmet fog igényelni egyház és önkormányzatok, egyháztagok, gyülekezetek és önkormányzatok, az épületek jelenlegi működtetői között. Akkor, hogyha valamilyen ingatlant az egyház nem tud azonnal visszakapni, vagy az állam nem tud azonnal visszaadni, vagy esetleg egyáltalán nem tud visszaadni, ennek az egész kérdésnek soha sem politikai, mindig csak pénzügyi esetleg más gyakorlati oka lehet. Mi azon szeretnénk lenni és ezt a kormány mindig is vallotta, hogy megteremtse az egyházak működéséhez szükséges feltételeket, a hitélethez való feltételeket, a szociális, egészségi, oktatási tevékenységhez való feltételeket. Mindanynyiunk számára, és az egész társadalom számára fontos, hogy az egyház ezeket a feladatait elláthassa. Azt is várjuk a zsinattól, hogy az egyházban meglévő feszültségeket ez a zsinat feloldaná, és nyugodt működési körülményeit megteremtené az egyházi életnek. Nagyon várjuk ezeket a szolgálatokat az egyháztól és nagyon várjuk, hogy a zsinat ezeknek a szolgálatoknak az alapjait megvesse, megteremtse azt a struktúrát, amelyben ezt a szolgálatot végezni lehet az egyház és természetesen a társadalom javára.

Mégegyszer kívánok minden zsinati tagnak - magamnak is,

mint póttagnak , jó munkát a zsinathoz, amely remélem, valóban feszültségoldó, értékteremtő és jövőépítő zsinat lesz.

Dr. Hegedűs Lóránt református püspök

Nagytiszteletű Zsinat,

Kedves testvéreim!

„A Dunamelléki Református Egyházkerület nevében és mint a Zsinat lelkészi elnöke, az egész Magyarországi Református Egyház nevében, szeretettel köszöntőm evangélikus testvéregyházunkat korszakforduló, valóban történelmi és üdvtörténelmi időben öszszeülő zsinatát Ef 4,15 versével: „Igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk

Abban aki a fej, a Krisztusban". Ez a csodálatos élességgel, precizitással és panorámával megszólaló ige méltán foglalja össze mai helyzetünkben azt a magatartásformát, amely ma már egyedül ad lehetőséget arra, hogy egyházi életünk, ökumenikus távlatban is és az egyes egyházak életében is mindenkinek a javára kibontakozhassék. Ahol se igazság, se szeretet nem található, ott csak a káosz uralkodik úgy, ahogyan azt a teremtéstörténetben és ahogyan Haydn „Teremtés” oratóriumában a zenei ábrázolásában olyan felejthetetlenül találhatjuk. Ahol csak szeretet van és ez általában a történelmi egyházak laposságának a kísértése, ott egy érzelgős romantika, és Courts-Mahler-es művészi stílus határozhatja meg elsősorban kegyessségi magatartásformánkat. Ahol csak igazság van szeretet nélkül, ott az érzelgős romantika helyett a törvény prófétainak nevezett szigora lett uralkodó életstílussá, de az illetők elfeledik, a lelkipásztor csak akkor tud nélkülözhetetlen lenni mint pásztor, ha felesleges mint próféta, de csak akkor felesleges mint próféta, mert azért teszi, hogy nélkülözhetetlen legyen mint pásztor. Se az egyoldalú igazsággal, se az egyoldalú szeretettel nem megyünk semmire, különösen történelmi sorsfordulókon és az üdvtörténelemnek a váltói között haladva át csak az igazságot követhetjük szeretettel akkor növekedhetünk mindenestől

Abban, aki a fej a Krisztusban, akiben együtt van Isten igazsága, együtt van Isten szeretete és akiben a haydni káosz is feloldódik, mint az „Es war Licht" csodálatos oratóriumában, és egyszerre minden megvilágosodik.

Mi utána vagyunk annak a zsinati választásnak, ami most a mi drága evangélikus testvéreinkre vár, az igazságot féltő szeretettel Krisztusban, imádkozunk ebben a zsinatban és kívánjuk, hogy nálunk jobban folytassák le kérdéseiket, amelyből mi is és talán meríthetünk erőt együtt azokból a negatívumokból is és pozitívumokból is, azokból a kudarcokból is és azokból az eredményekből is, amiket Isten minékünk megadott. Hogyan adta meg, hadd szóljak erről röviden. Úgy adta meg, hogy ennek az igazságnak és szeretetnek krisztusi egyessége jegyében, próbáljuk azt az új életfát követni, a mi viharos, apokaliptikus történelmi óceánunkban, amely hasonló az Atlanti-óceánban a Golf-áramhoz. Természetes, hogy alatta is örvénylik víz, felette is roppant hullámhegyek és hullámvölgyek vonulhatnak el, de az áramlás nem hagyja magát eltéríteni."

Szólt ezután a püspök saját egyházának belső problémáiról és küzdelmeiről, melyek a választások után is fennállnak. Majd így folytatta: „A legnagyobb örömmel és a két kezemmel készséggel aláírva hitelesíteném református részről Frenkl Róbert testvérünknek

ezt a megnyitó beszédét, benne a mindenkinek jó egyházpolitikát látom kibontakozni.

A megnyitó beszéd személyes bünvallásról szóló szakaszához szólt a püspök ezután: Hivatalosan, kézi vezérlésre az elmúlt 40 évben bántunk mi nyilvánosan eleget. Püspökségem alatt két esetben találkoztam személyes bünbánattal és olyan kegyelmi munkaközösség és a jövőnek nekifeszülés, csodálatos harmónia lett belőle, hogy már azt is feleslegessé tette ezekben az esetekben ami nekem egyházpolitikai alapelvem. A folyamatosság emberei legyenek nyugodtak a megújulás embereivel a megújulás emberei a folyamatosság embereivel. Ahogy a bűnbánat és a kölcsönös megértés mindkét oldalon megszületett, már ilyen rövid idő alatt nem tudok különbséget tenni, ki a folyamatosság embere, ki a megújulás embere, mert mind a ketten a munka emberei vagyunk. Ma mindenki tízszer, ha akar százszor annyit dolgozhat a mai egyházpolitikai körülmények között. Nem tudok jobbat ajánlani a múltból való gyógyulásra a jelenben való rövidzárlatos megijedésnek kezelésére, mint a „munkaterápiát”.

Pascal gondolatával fejezte be üdvözlését a püspök: „Boldogság, olyan vihartól fenyegetett hajón utazni, amelyről biztosan tudják, hogy megérkezik.”

Kívánom ezt a megérkezést az evangélikus egyháznak.