Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-06-16 / 24. szám
Evangélikus tlel 1991 junius 16. Első pünkösd tüzes lángnyelvei a történelem folyamán, az egyház életében sokfele formában jelentkeztek. Nemcsak fejeken, de szívekben is munkálkodtak, mint szülőfalum gyülekezetében pünkösdhétfőn. CSIKÓSTÖTTÖSÖN ARANYKONFIRMÁCIÓNKAT tartottuk és a Lélek igéjével átjárta szívünket és átmelegítette az egymással való találkozás örömével. Két évjárat közel 40 aranykonfirmandusa találkozott, több mint a fele kitelepült 1948-ban, kénytelen volt elhagyni szülőfaluját. Németországban rakták le családi fészküket, szorgalmukkal ki is bélelték földi jókkal, de most 60 év fölött egyre jobban érzik, hogy a szülőfaluban és anyagyülekezetben maradtak még gyökerek és ezek kihajtanak, mint levágott fa tönkjén az új hajtás. Örömmel tettem eleget a felkérésnek és feleségemmel együtt - aki a kántorizálás szolgálatát végezte-hazamentem a falumba. Áz itt-ott áradást okozó nagy eső után a nap is kisütött és fényében megfürdette a zömében ősz fejű jubilálókat. A templomba vezető 70. lépcső fokain megálltunk, pedig hányszor futottuk végig valamikor Új Egy gyülekezet életében mindig nagy ünnep, ha új lelkészt iktatnak. De kétszeres az ünnep, ha az egész gyülekezeti vezetés megújul .és munkásokrhada indul ek Kesztv helyen ez történt egy májusi szombaton, amikor Nagyné Szeker Éva foglalta el a lelkészi tisztet és mellette új felügyelő, tisztikar és megújított presbitérium kezdte meg szolgálatát. Bizonyára máshol is előfordulhat hasonló esemény, de ennek jelentőségét emelte az, hogy Keszthelyen történt. Ez a város fontos hely a Balaton, az idegenforgalom miatt, itt a gyülekezet területén van Gyenesdiás is, konferenciák sokaságával és a nyári szezonban külföldiek tömegei keresnek üdülést, pihenést, nem mindegy, hogy az egyház hogyan járul ehhez a pihenéshez spirituális tartalommal. Ami ezen a délutánon történt, az ígéretes jövő felé mutat, hiszen fiatal lelkésznő és fiatal felügyelő kezd lendületesen a szolgálathoz. Dr. Harmati Béla püspök Ézs 58,9 versét választotta igehirdetése alapigéjéül. Útmutatás, vigasztalás és segítség van ebben az igében és a most indulóknak erre van szükségük. Van Isten - mondja a próféta és ez a csapat lelkészével együtt arra hívatott el, hogy kiáltsa, amit az ige mond. A mai emberek az életet csak vízszintesen nézik. A második, a spirituális dimenzióra emeljétek az emberek tekintetét. Jó, hogy mindezt nem egyedül kell a lelkésznek tennie, hanem közömegállás nélkül, amikor a harangszó már elnémult. Az igehirdetés alapigéje konfirmációm áldó-igéje volt. Jak. 1,12: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." - Átéltük a második világháború éveinek keserűségét, az azt követő kényszerű szétszakítottságot. a veszteségeket lelkiekben és anyagiakban, hazát és házat kellett elhagynia a legtöbb társamnak, „egy batyuval" a hátán, vagy „egy zsákkal" a vállán és mérhetetlen teherrel a szívben. Próbatétel volt a javából, amellyel Isten a hit hídján az első próbajáratot indította és hallhatóvá vált sok szülői ajakról is Jézus keresztfán hangzott mondatának ismételgetése: Istenem, miért hagytál el engem? - Boldog emberek lehetünk, mert Istenünk megtartott a kísértésekben, nem zuhantunk a hit hídján a tátongó mélybe. Az örök élet koszorúja kész azért, mert az ő szeretete már a keresztségben megelőzte a miénket, és ezért van reménységünk a célbajutáshoz. Majd az oltár előtt egy-egy igével áldhattam meg konfirmandus-társaimat. Engem Vértesy Rudolf, szülőfalum gyülekezetének lelkésze áldott meg. akivel együtt osztottuk az úrvacsorát. Még két szívet melengető pünkösdi láng: egyik társunk elmondta az 50 évvel ezelőtt elhangzott konfirmációi vallástételt, fogadalmat. És a másik: ott volt közöttünk konfirmáló lelkészünknek, Frank Károlynak 96 éves özvegye. Délután fiam tovább vitt minket szülőfalum gyülekezetének egyik, ugyancsak erős kitelepítéssel sújtott filiájába. TÉKESre. ahol nemcsak pár évvel ezelőtt szemet gyönyörködtetően megújított templom várt. hanem most a templom oltára közelében elhelyezett háború áldoznia inuk emléktáblája is. melynek avatási szolgálatát végezhettem. Két szempontból figyelemre méltó ez a tábla. Egyrészt azoknak a neve szerepel, akik az első és második indulás Keszthely sen, közösségben. Ez az új kezdés munkálja, hogy együtt és egymással végezzék, ami rájuk bízatott. Nézzenek felfelé és egymásra. Az iktatási szertartást Sntidéliusz Zoltán esperes végezte. Az oltár előtti tér megtelt az esküt tevő személyekkel. Kendeh Gusztáv vállalta a felügyelői lisztet. A többi tisztségviselő és presbiter is felsorakozott mellé: Vidos Aladár, Schmidt János, Varjassy László, Weher Károly, dr. Kocsondi József, Mesterház}’ András, dr. Jaktts Péter, Varjassy Jánosné, Kelemen Istvánné, Kelemen Annamária (kántor), Matusné dr. Sényi Klára, Berki Aladár, Bújna Zsoltné, dr. Bókámé Pfeiffer Matyit, világháborúban estek el és akiket munkaszolgálatra hurcoltak el. A másik, hogy ebben a 32 névben nemcsak evangélikusok, hanem római katolikusok is szerepelnek, vagyis az egész falu háborúkban meghalt áldozatainak a neve ezen a táblán kapott helyet. A kis leánygyülekezet adományozó tagjai között kiemelkedik Seller Henrikné és családja. Unokája készítette ezt a szép kivitelezésű emléktáblát. Pünkösd második ünnepének alapigéjéből feltárult - ApCsel 10. fejezetéből -, hogy nem személyválogató az Isten, és Ő személyválogatás nélkül ítél majd. Ez nemcsak Kornéliusznak, hanem nekünk is szól, ma élőknek „Adja Isten, hogy ezen az „ökumenikus” emléktáblán feltüntetettek is felolvastassanak az élet könyvéből, ama napon. De legyen a békére törekvők és ezt munkálok számára is mindenkor figyelmeztetés ilyen felállított emléktábla: ne kelljen a háború, a gyűlölet „lángjában” elpusztult áldozatoknak többé emléktáblát állítani. Konfirmáljanak Lélek-lángok élőket életre! Hogy a magunk helyén az életet, a békességet munkáljuk határon innen és túl az élő Krisztus határtalan szeretetével! Szimon János en dr. Kenéz Józsefié. dr. Török Zoltánné, Bertalan Imrémé, Szabó Ferencné, Kovacsies Dénesné, Berták Pál, Böjté Ferenaté, Andrus László... Nagyné Szeker Éva Lk 12,41-48 alapján arról vallott, hogyan indul a szolgálatba? Két mondatba sűríthető vallomása: szolga vagyok, az Úr szolgája, kaptam tőle jogokat. feladatokat, de szolgálatra. Ételt kell adnom a rámbizottaknak s mindezt a jutalom várása nélkül, várva a visszajövő Urat. Elsőként az esperes mondta el köszöntését, engedelmességre, feddhetetlenségre és örömre hívta az indulókat, ifj. Hafenscher Károly az előd tapasztalataival segített. e sorok írója sok energiát kívánt a nehéz szolgálathoz, Blázy Ar/rád egyházmegyei felügyelő a szolgálat teljes betöltésére, ifj. Kendeh György a múlt megbecsülésére. dr. Czoma László a város képviselője pedig arra kérte az indulókat, hogy jó pásztorként szolgáljanak. A püspök végül a gyülekezet önállóságának fejlődésére mutatott és az egyházunkban következő fontos eseményekre irányítva a figyelmet, így biztatta a gyülekezet lelkészét és vezetőit: globálisan kell gondolkozni - lokálisan kell cselekedni. A fontos balatoni város gyülekezete megkapta feladatát, megtalálta vezetőit, felfelé tekintve, igére figyelve, reménységgel indulhat szolgálatának hűséges betöltésére. tszm NAGYOBB A MI SZÍVÜNKNÉL Egy édesanya mondta el az alábbi történetet. „Nagyon szeretem János apostol első levelében a következő verset: „...bár a szívünk elítél, az Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud” (ÍJán 3,20). Miért szeretem? Mert ez az igevers egy nagyon szomorú és fájdalmas esemény közepette adptt valóságos vigasztalást és szabadulást. Évekkel ezelőtt történt. Két és fél éves drága kicsi fiam éjszakáról éjszakára nagyon nehezen tudott elaludni, sokat hánykolódott az ágyon, mire valahogyan végre elaludt. Érthetetlen nyugtalanság volt rajta. Nagyon sűrűn hívott magához panaszos hangján. Türelemmel mentem hozzá mindannyiszor. Amikor meglátott, mindig felderült az arca és láthatóan megnyugodott. Ez is erősített engem, hogy békességben tudjak odamenni hozzá, amennyiszer csak kellett, egyszer aztán már nem bírtam tovább. Ingerülten kifakadtam a gyereknek: „Ha most azonnal el nem alszol, holnap nem viszlek el megnézni a pónilovat!" Ez hatott. Kisgyermekem ellentmondás nélkül hanyatlott vissza párnájára. Az éjszaka hátralevő részében csend volt. Gondolja el, éppen ez volt az utolsó mondat, amit a kis drága hallott tőlem. Azon az éjszakán ugyanis agyvérzést kapott. Bénán és süketen élt még öt hetet, aztán eltávozott közülünk. Amit még egészségesen hallott tőlem, az éppen ez a mondat volt. Borzasztó teher nehezedett rám. Minden este megkeresett ez a nyomasztó mondat. Nem lehetett meg nem történtté tenni sem azt, sem ami utána következett. Már nem lehet semmit jóvátenni! Az idézett igében azonban megkaptam a szabadítást. Azóta nem teher többé ez az esemény. Előtte még szüntelenül vádolt a szívem, sőt el is ítélt hirtelen szavamért. Lelkiismcretemnek nem segített semmilyen önfelmentő érv, hamisnak minősült a szokásos nyugtatgató közhely, hogy az idő majd mindent begyógyít. Hiszen a valóság mégis az volt, hogy üres a gyermekágy, szívem tele önváddal és kínnal. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam és Ő meghallgatott engem. Szabadulást adott bűnbocsátó kegyelme által. Biztosan mondhatom, hogy hatalmasabb Ő a szívünk, lelkiismeretünk vádjainál, de még a nagy Kísértő vádjainál is. Sőt azt kell mondanom, hogy egyedül csak Ó tud szabadulást és békességet adni az embernek. Benne valóban bízhatok.”- Mit fűzhetünk még ehhez? Emberi okoskodást semmiképpen. Egy igét azonban mégis: „Mivel (Jézus Krisztus) maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek”. (Zsid 2,18.) Göllner Pál Gondolatok egy-két példázatról Ha nem lenne szemérmetlenség, Jézust a világirodalom legnagyobb költői között kellene emlegetnünk. Nemcsak 41 példázata, melyet az evangélisták gondosan feljegyeztek, de beszédei, igéi, szavai alapján is. amelyek az egyház legfeltettebb és legdrágább kincsei. Mind a példázatok, mind pedig a beszédei közül sok „elveszett”, ám ami megmaradt, a költészet legmagasabb szférájába tartozik. Természetesen a hívő ember Jézus igéit nem a költészet értékrendjével méri, hanem alázatosan elfogadja, hogy bennük Isten szeretete szólal meg üdvösségünkre. „Soha ember így nem szólt” - vallotta megilletődve egy névtelen asszony -, aki nem is sejtette, hogy a próféták jövendöléseit fejezte be szavaival. Mert himnuszok, ódák, balladák és lírák születni fognak, de jézusi igék már nem Ezek kizárólag Isten fiának ajkán fakadtak, isteni lelkében fogantak akkor és ott az ember üdvösségére. Töviskoronás, csillagfenyű, gyémántkeménységű szavaival ölelte át az emberi nyomorúságot, a halál pitvarában vacogó isteni teremtményt, vagy mért halálos csapást a bűnre, amelyért végül is életét áldozta. Két példázatot tűzzünk most tollhegyre: az irgalmassamaritánusról és az elveszett juhról szólót. Közismertek, ezért tartalmukról csupán néhány szó essék. Kicsoda az én embertest vérem? Erre a kérdésre ad választ az első örökszép példázat. Egy embert felholtra verve, vérbe fagyva hagytak az útonállók a jerikói úton. Történet szerint arra halad egy pap, majd egy levita, s mindkettő messzi ívben elkerüli. Aztán ugyancsak arra visz útja egy samaritánusnak, akinek megesik a szíve a szerencsétlenen, bekötözi sebeit, s elviszi a legközelebbi vendégfogadóba. A három közül ki gyakorolta embertestvéri kötelességét? Természetesen a samaritánus. Ennyi a csontváza a példázatnak. Ám egy-két kortörténeti adat exponálása hátborzongatóan élessé teszi a képet. Sötét háttérből született a példázat, s a történelmi környezet egy évszázadok óta húzódó elkeseredett és mélységes gyűlölködésről szól, amely dühöngött a zsidók és a samaritánusok között. Ezt az ősi gyűlölködést sem vallási, sem etnikai, sem politikai érvekkel nem lehetett feloldani. Sorsszerűén beleszülettek mindkét nép gyermekei. Az életet el sem lehetett másként képzelni. Mélyreható teológiai indoklást is kapott a halálos gyűlölet : tisztátalanság számba ment a zsidóknak érintkezni a samaritánusokkal. (Az ellenségeskedésre utal Jézus és a samáriai asszony története is.) Ennek a kultikus elkülönülésnek drámai példáit lehetne sorolni. A samaritánusok némiképpen nyitottabbak voltak, gyakorta keresték a zsidóságban a testvért, keresésük azonban rendszerint elutasítást kapott. Nos, ebből a sötét háttérből exponálja Jézus a példázatot. A pap és a levita magatartása azért is hátborzongató, mivel Isten szolgái voltak, az etikai normák elsőrendű hordozói. Kötelező volt a segítségnyújtás a civil társadalom tagjai számára is. ám fokozott mértékben állt ez a vallás hivatásos személyeire. Ezért döbbenetes, amint a pap és a levita cserbenhagyja a jerikói út áldozatát. Olcsó magyarázat lenne, ha a hivatás gyakorlása, esetleg a szombat előestéjének szolgálata miatt sietett volna a tett színhelyéről a két klerikális személy. Jézus homályban hagyja cselekvésük rugóját. Ellenben talán megengedhető egy kis fantáziával variálni a helyzetet. Tételezzük fel. hogy a zord vidék útja szélén a vérbe fagyott ember samaritánus. Ez esetben a pap és levita „embertelen" magatartását a korszak zsidó teológiájának érvei határozták meg. Ha mérni lehetne, bűnükből legalább ötven százalékot „levonhatnánk”, hiszen hitük törvénye szerint a tisztátalannak tartott samaritánushoz nem nyúlhattak. (Hát nem volt súlyos iga ez a törvény?!) Ugyanakkor a samaritánus irgalma sem emelhető piedesztálra, hiszen ő valójában hit- és honfitársán segített kötelességszerűen. Ezt a tetszetős variációt azért kell elejtenünk, mivel Jézus ki akarta emelni a samaritánus igazi „irgalmát” felebarátja iránt. Tovább fűzve a gondolatot, lehetett a megtámadott utas pogány is. A pap és a levita magatartása ebben az esetben kötelességszerüen azonos. Pogány emberhez sem nyúlhattak, s különösen vérét nem érinthették. Egyszóval azt tették, amit hitük diktált, jóllehet ez az elvakult hit embertelenségbe torkollott. A samaritánus viszont nem különböztetett meg, szívében semmi sem volt a diszkriminációból, segített, mert rászorult valaki. Ez a gondolat már közel áll a példázat üzenetéhez. Egy harmadik variációra is enged következtetni a példázat Nevezetesen az áldozat lehetett zsidó is. Ez esetben különösen szerencsétlenekké és megvetettekké váltak a papi figurák. Viszont a samaritánusban feltörhetett az ősi vágy, kezet nyújtani a testvérnép fia felé. Természetesen túl ezen, ő e pillanatban csak sebeket, kék és fekete foltokat Iát, s nem hall mást, mint nyöszörgést, az élet halk hangját és félreteszi a nemzeti büszkeséget, gyűlölködést, ősi haragot és segít, mert segítenie kell. Neve ezek után örök időkre „irgalmas samaritánus” lesz. A példázat szinte utasít, kötelez bennünket irgalomra, megértésre, segítségnyújtásra. Az elveszett juh példázata mintegy kiegészíti ezt a tanulságot, felismerést. Száz juh közül egy elveszett. A pásztor otthagyja a 99-et és elmegy megkeresni ama bizonyos egyet, amely elkódorgott. A példázat azért meghökkentő, mert felborul benne értékelméletünk, vagyis a többségi elv, amely lényegében politikai, társadalmi. szociális életünket vezérli. Ezt a többségi elvet fejezi ki hideg logikával Kajafás: „Jobb egy embernek elvesznie, mintsem az egész népnek". Tökéletes a logikája, megfellebbezhetetlen! Jézus példázatában azonban tótágast áll ez az igazság. Nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy nem hagyja elveszni a jelentéktelennek vélt „egyet". Minden idők magányosainak, társtalanjainak, árváinak, özvegyeinek vigasza ez a példázat. Jézus nézőszögétől e pillanatban távol esik a tömeg, a kollektivizmus, a népek, nemzetek absztrakt fogalma, s az egyes ember társ- és szeretetéhségét elégíti ki. A pásztor - s a kép egyértelműen utal Jézusra - megkeresi az elveszettet, megható szeretettel veszi vállára és ismét betagolja a közösségbe. Ami pedig a példázat utolérhetetlen varázsát nyújtja: Jézus számára nincs elveszett ember. Lehet-e ennél többet, nagyobbat mondani, hirdetni? S ez szólal meg mindkét példázatban, s lehetetlen fel nem ismerni az irgalmas samaritánusban, s a jó pásztorban magát az elbeszélőt. Rédey Pál A bibliafordító Sylvester János értékelése A televíziós felvétel és közvetítés jóvoltából szélesebb körben vált ismertté az a hálaadásra okot adó tény, hogy 450 évvel ezelőtt jelent meg Sylvester János Új Testamentuma, ami a reformáció terjedését elősegítő jelentősége mellett, mint az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv is igen fontos helyet foglal el. Kevesebben tudják, hogy a vasárnapi ünnepségeket követően hétfőn tudományos konferenciát is tartottak a polgármesteri hivatal dísztermében az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorainak, valamint neves tudósoknak és közéleti személyiségeknek részvételével, akik Sylvester János bibliafordítását különböző szempontok szerint értékelték. így lett teljesebbé a kép a hallgatóság előtt a bibliafordító személyének, életkörülményeinek, munkája tartalmi és formai, ízes nyelvi sajátosságainak vonatkozásában. Minden előadó a maga szakterületének nézőpontjából vizsgálta ezt a saját korát jóval túlélő és még a Károli-féle fordítás megjelenése után is használt szamosháti nyelvjárásban megírt bibliai szöveget. Muntag Andor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem dékánja a fordításban szereplő ószövetségi idézetek vizsgálatát végezte el. Megállapította, hogy Sylvsester János nem csak a „görög és diák” (latin) nyelvből készítette fordítását, hanem visszanyúlt az általa ismert „zsidó” (héber, illetve araméi) szövegekre is, hiszen az evangéliumok eredetije és Pál apostol nyelve is az akkor beszélt héber, illetve araméi nyelv volt. Cserháti Sándor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora az újszövetségi sajátosságokat vizsgálta. Megjegyezte, hogy még ma is, az Újszövetség mai magyar nyelvre való fordításánál is érdemes figyelembe venni Sylvester bibliai szövegét. Fabiny Tibor professzorunk betegsége miatt nem vehetett részt a tudományos konferencián. Helyette Jánossy István író, költő és műfordító tartott előadást. Az előadók között volt még Pirnáth Antal egyetemi professzor és Szabó T. Attila, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára, valamint Fónyad Pál ausztriai evangélikus lelkész. Ezekben az előadá-A sárvári Nádasdy-vár sokban mind szélesebben bontakozott ki Sylvester János Újtestamentum-fordításának jelentősége a magyar művelődésben, valamint a tudományos nyelv forrásaként. Végül képet kaptunk Sylvester János életének végéről. Fónyad Pál kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy Sylvester, aki a bécsi egyetem görög, latin és héber nyelvi tanára volt, Bécsben halt meg 1552-ben, tehát ottani 12 évi tanári munkája után már nem tért haza Magyarországra (mint ezt korábban feltételezték). Bárhol és bármiképpen fejezte is be életét, újszövetség-fordításával nagy szolgálatot tett a magyar népnek és Isten országa terjedésének. Vető Béla PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Rádió Pax Alapítvány alapítói: a Magyar Katolikus Egyház a Magyarországi Református Egyház a Magyarországi Evangélikus Egyház a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megismételten pályázatot hirdet a Rádió Pax néven a közeljövőben jelentkező ökumenikus vallási rádióadó IGAZGATÓ-FŐSZERKESZTŐI TISZTÉRE. 1. Az igazgató-főszerkesztő feladata:- a Rádió Pax munkájának irányítása az Alapítvány elveinek megfelelően- a műsorkoncepció kidolgozása- a műsorrend kialakítása az Alapítvány szerkesztőbizottsága által elfogadott műsorkoncepció alapján- a Rádió Pax szervezetének működtetése, a munkáltatói jog gyakorlása. 2. A pályázóval szembeni követelmények:- felsőfokú végzettség- rádiós újságírói, szerkesztői gyakorlat- legalább kétéves vezetői gyakorlat- legalább két idegen nyelv felsőfokú ismerete. 3. A pályázó írásban fejtse ki műsorkoncepcióját és a műsorrendre vonatkozó elképzeléseit. A pályázathoz mellékelje:- okleveleinek másolatát- részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkahelyeinek és beosztásainak felsorolásával. A pályázat beérkezési határideje: 1991. június 25. A pályázat a Rádió Pax Alapítványhoz küldendő be a Magyar Rádió címén: 1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5-7. A pályázatot a Rádió Pax Alapítvány ügyvivő testületé bírálja el.
