Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-03-18 / 11. szám

„írok nektek, ifjak... „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj..." Evangélikus Élet 1990. március 18. B3 01 jfts GYERMEKEKNEK KEGYELEMHIRDETES Egyszer mesélte nekem egy is­merősöm, hogy közvetlen tanúja volt annak, hogy valakit halálra ítéltek. A bíróság előtt álltak hár­man. Ez olyan régi, gonosz idők­ben történt, amikor sokakat ártat­lanul elítéltek. Középen állt az, aki a történetet elmesélte nekem. A jobb és a bal keze felől állót egyaránt halálra ítélték. Hármuk közül csupán ő maradt életben. Amikor elmondta nekem, már har­minc év eltelt az esemény óta, mégis, ahogy elbeszéli, megremeg, elcsuklik a hangja. Tudjátok, ször­nyű az, ha az ember a sorsának alakulását, jövőjét kihirdetve hall­ja. Ez persze csak akkor igaz, ha ez a jövő szörnyű. Ha ezt tudom, hogy a halálos ítélet kimondása borzalmas, akkor érthetővé válik az is, hogy a halá­los ítélet feloldása - a kegyelém kihirdetése - az élet legnagyobb ajándéka. Elhangzott az istentiszteleten a búnvalló imádság. Mint a tékozló fiú, úgy mondtuk el gonoszságain­kat az Istennek. Most azonban mégse ugorjunk egyszerre oda, hogy az Isten megbocsát. Ahhoz, hogy ezt a bocsánatot komolyan vehessük, érthessük örömét, ah­hoz tudnunk kell azt is, hogy be­vallott bűneinkért halálos bünte­tést érdemelnénk. Ez azért túlzás, mondhatná valamelyikőtök. Hi­szen egy macska megkínzásáért, vagy egy öcs elveréséért, esetleg egy kis hazugságért még senkit sem ítéltek halálra. Igen ám, csak­hogy ezek mind annak a jelei, hogy mi az Istenről feledkeztünk el, sőt ellene tettünk. Pedig tőle kap­tuk az életünket és mindent, amink van. Ha valakivel szerződést kötök, akkor nekem annak a szerződés­nek minden pontját be kell tarta­nom, még a legkisebbet is. Ha megszegem, az egész szerződés érvényét,veszti. Ha az Istennel, az _ Élet Urával való szerződésem érvé­nyét veszti, akkor a halálos ítéle­tem lép érvénybe. Isten azonban nem akarja felrúgni azt a szerző­dést, amit velem kötött még szüle­tésem előtt. Gyűlöli bűneimet. Mi­vel azonban mintegy kétezer évvel ezelőtt Jézus meghalt helyettem, ezért van lehetőség arra, hogy az Isten kegyelmét hirdethesse ki. A sorsomról van szó. Ha itt az is­tentisztelet az én halálos ítéletem­mel folytatódna, az teljességgel megfelelne a jogosság és igazság követelményének. Isten azonban saját szeretetének igazsága alap­ján kezeli az életemet. Ez az én nagy szerencsém! Ezt hallhatjuk az istentisztele­ten: „Testvéreim! Isten megkönyö­rült rajtunk Jézus Krisztus által, aki meghalt bűneinkért, hogy Istenhez vezessen minket.” Az, hogy Isten kegyelmet adott - és én ezt úgy hallottam meg, mint egy halálraítélt -, az nem az újabb bűnökre, hanem a Neki tetsző élet­re indít. Ez a kegyelemhirdetés azzal a mondattal zárul le, amit a karácso­nyi angyalok zengedeznek a pász­toroknak a betlehemi mező éjsza­kájában. Ha az előbb elkezdett szerződéses példához ragaszkod­nék, akkor azt mondanám, hogy ez a mondat arról szól, hogy az Isten újra megkötötte ezt a szövet­séget velem. Akkor ez a mondat a pásztorok számára örömteli meg­lepetés volt. Szeretném, ha az Isten ilyen ünneppé, meglepetéssé te­hetné számodra ezután az isten- tiszteletnek ezt a kis apró mozza­natát, ami ugyanakkor - ezt ne feledd - a sorsod kihirdetése. Történt-e már veled olyan, hogy valaki váratlanul megbocsátott neked? Érezted-e azt, hogy az Is­ten komolyan veszi bűneidet? Lát­tál-e már gyónást az istentisztele­ten? Lehet az előző cikkekhez is hoz­zászólni! Állatokról szóló idézete- ket is várok! írhattok magatokról, gyülekezetetekről is. Koczor Tamás (2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14.) A \ VASÁRNAP IGÉJE Ef 5,1-8 ISTEN KÖVETŐI Különös kifejezéssel kezdődik vasárnapi igénk: „Legyetek Isten követői”. Krisztus követéséről gyakran beszélünk. An­nak ellenére, hogy messze elmaradunk mögötte, mégis kell, hogy Krisztus példaképünk legyen tökéletességben, szolgálat­ban, a felebaráthoz és Istenhez való viszonyunkban. A ke­resztény élet Krisztust követő élet. De ha valaki azt mondja, hogy én szeretnék Istenre hasonlíta­ni, szeretném Istent követni, akkor ez valószínűleg úgy hang­zik, mint fennhéjázás, mint nagyzolási mánia. Hogyan is gondolhatja valaki azt, hogy Istenre akarna hasonlítani. Ahhoz, hogy megértsük, mit akar mondani az apostol, a folytatásra kell figyelnünk: „mint szeretett gyermekek”. Az gyakran előfordul, hogy gyerekek édesapjukra akarnak ha­sonlítani, őt akarják munkájában követni és utánozni. Vala­hogy így lehetünk mi is Isten követői. Mint ahogy egy gyerek sokszor azt mondja: Az én apukám a legerősebb, az én apu­kám mindent tud, így magasztalhatjuk Őt és dicsérhetjük Őt szavainkkal és életünkkel. Isten követésében az első lépés tehát az, hogy magunkat az Ő gyermekeinek valljuk. A második lépés a növekedésre, tökéle­tesedésre való törekvés, ahogy erre az Ő egyszülött fia, Jézus Krisztus tanított minket, aki „önmagát adta értünk”. Isten követése a mindennapi életben a Krisztussal való közös­ségben valósul meg. Ez a közösség az Efezusi levél lényege, „felette nagy titok”, ahogy Pál mondja. Hogy ne lenne titok az, hogy Ő, akinek lábai alá vettetett minden, testében egyesit bennünket egymással és egyesit Istennel? Nem nagyképűség Isten követéséről beszélni, hanem kegye­lem, Krisztusban kapott ajándék és gazdagság, azt jelenti, hogy a világosság gyermekei vagyunk. Ez a tény azonban nem teológiai igazság csupán, gyakorlati valóság is. „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei!”. Hogyan élnek azok, akik Isten gyermekei, akinek az élete Isten felé növekszik, akik felé akarnak haladni? Ezekből a versekből száraz, hogy ne mondjuk unalmas em­bertípus áll elénk, aki nem cseveg, nem viccel vagy nevet, hanem lépten-nyomon bibliai kifejezéseket használ és zsoltá­rokban beszél. Ilyen lenne a hívő ember? Lesütött szemmel és a bűnök miatt bánkódva kell életét leélnie? Voltak, akik így vélekedtek, nemcsak a középkorban a kolos­torokban, de ma is elkülönülnek a világtól, megvetnek és elutasítanak mindent, nehogy tisztátalanná váljanak. Lehet, hogy ez a legrövidebb út az üdvösség felé, Jézus azonban egy másik utat választott. Ő Istent a bűnösök között kövéttei ami jóval nehezebb, mint elvonulni és elkülönülni. Igaz az, amit Pál apostol ír, hogy tisztátalanok és fösvények nem örökölhetik Isten országát, de nehogy azt gondoljuk, hogy örökségünk azért lesz, mert elkerüljük az itt felsorolt bűnöket. Nehogy azt gondoljuk, hogy ha nem veszünk részt semmiben, ami a világhoz tartozik, legyén az ostoba beszéd vagy nyerészkedés, akkor evvel már a világosság fiai leszünk. Nem. Egyrészt ki meri azt állítani, hogy mentes a tisztátalan- ságtól gondolatban, szóban vagy tettben? Másrészt, ha nem is tennénk semmi rosszat, akkor sem jutnánk előbbre saját magunknál. Előbbre csak Ő általa jutunk, aki a világosság, aki megtette azt, amire mi nem voltunk képesek: Önmagát adta értünk. Szilas Attila IMÁDKOZZUNK Jézus, Isten Báránya, aki magadra vetted a mi bűneinket is: add erűdet, hogy el ne fáradjunk az imádságban, meg ne lankadjunk a hitben és a szeretetben, és tiszta szívvel kövessünk téged! Amen Az ifjúsági gyűlés konferenciaterme AZ IMÁDSÁG EMBERE Kilencvenéves egyházunk legidősebb lelkésze Március 21-én tölti be kilencvenedik életévét id. Harmati Béla ny. ősagárdi lelkésztestvér. Ez alkalomból ültünk le beszélgetni, hogy olvasóink számára is felidézzük a gazdag életút eseményeit és tapasztalatait. Szerkesztő: Kérek először rövid élet­rajzot. Tiszaföldváron születtem, papi-taní- tói családban. Családi nevünk Horecz- ky volt, őseim valahonnan Morvaor­szágból „úsztak le” Komáromba, ahol híres fakereskedők voltak. A középis­kola elvégzése után teológiai tanulmá­nyaimat több helyen végeztem: Debre­cenben a reformátusoknál kezdtem, majd az I. világháború után a budapes­ti „menekült” teológián folytattam, s Halle, Berlin és Tübingen egyetemeit megjárva a Sopronban létesített új teo­lógiai fakultáson fejeztem be. Kapi Bé- 'la püspök avatott lelkésszé Szombathe­lyen. Szerkesztő: Milyen volt a lelkészi szolgálat útja? Először Mezőberénybe helyeztek, ahol magyarul és németül is prédikál­tam. Az akkori Brit és Külföldi Biblia­társulatnak egy terjesztője járt nálunk a gyülekezetben és nekem nagyon meg­tetszett ez a terjesztő munka, magam is beállottam közéjük. Nagyon jó volt a terjesztés során emberekkel lelkiekről beszélgetni, Jézusról bizonyságot tenni. Főként a Dunántúl nyugati részén jár­tam, de az ország más területein is. Négy évig végeztem ezt a szolgálatot. Ezután egy évig Angliában voltam, Cambridge-ben az egyetemen és Glas- gow-ban a missziói intézetben. Haza­térve egy ideig Tiszaföldváron segédlél- készkedtem, majd bátyám halála után meghívott az ősagárdi gyülekezet, ahol nyugdíjazásomig (1963) összesen 31 éven át szolgáltam. Ez idő alatt alapí- tottam családot, feleségem. Macsuea Margit szintén tiszaföldvári. Négy gyermekünk született, egy fiú - mosta­ni püspökünk - és három leány. Sajnos mindkét világháborúban katona vol­tam. Az elsőben a románok ellen a csúcsai fronton, a másodikat ugyan­csak az erdélyi fronton kezdtem, majd a visszavonulás során Ausztriából orosz hadifogságba hurcoltak. 26 havi fogság után szabadultam és jutottam vissza családomhoz és gyülekezetem­hez. Talán hamarabb is hazaértem vol­na, mert orvos barátaim készek lettek volna a betegek közé beosztani, de én nem vállaltam a hazugságot. Isten ke­gyelme így is hazahozott. A hosszú hadifogság idején csak az imádság kapcsolt össze családommal. Én is értük, ők is értem - imádkoztunk egymásért. Családom elég nehéz anya­gi helyzetben volt ez idő alatt otthon. A háború után közvetlenül nem kapták meg az államsegélyt. De meg nem szún­tek imádkozni - és Isten segített rajtuk. A budapestiek hátizsákkal jártak le fa­lura és ruháért élelmiszert cseréltek. Egy alkalommal, hideg havas télben az ablakunk előtt esett össze egy ilyen há­tizsákos ember. Bevitték a parókiára, ételt és szállást adtak neki, majd a be­szélgetés során kiderült, hogy a pénz­ügyminisztériumban főtisztviselő. Ha­zatérve elintézte a dolgot és pár nap múlva családom visszamenőleg meg- . kapta a pénzt. Szerkesztő: Hallhatnánk a papi csa­lád meghitt, belső életéről? Igen. Az a korszak - különösen egy nógrádi faluban - még sokkal csende­sebb, nyugodtabb volt. A család min­den reggel együtt reggelizett és az asz­talnál közös áhítatot tartottunk. Az útmutató igéjét felolvastam, rövid ma­gyarázatot tartottam, majd sorban imádkozott mindenki. Egy alkalom- mal egy kedves sváb asszony végezte nálunk a ház körüli teendőket. Ő is részt vett ezeken a reggeli áhítatokon és németül ő is mondott mindig imádsá­got. így éltünk nagy békességben és szeretetben. Szerkesztő: És a gyülekezetben? Ősagárd magyar-szlovák nyelvű gyülekezet volt akkor. Mihalovics es­peres beiktatásomkor megígértette ve­lem, hogy egy éven belül megtanulok szlovákul, hogy prédikálni tudjak. Megtartottam ígéretemet. Egyébként a gyülekezetben rendszeresen evangéli- záltam, azért könyörögtem, hogy le­gyen ébredés. Ezt megáldotta Isten. Az országban sokfelé végeztem evangéli- zációt, ma is számon tartom ezeket a gyülekezeteket és rendszeresen imád­kozom értük. Szerkesztő: Emlékszem néhány kiad­ványra, mely nyomtatásban megjelent. Hallhatnánk valamit erről az irodalmi munkásságról? Igen. A régi Harangszóban volt egy sorozatom az imádságról. Azután a tíz- parancsolatról. Olvasod-e a Bibliát? címmel is volt sorozatom. A lélek hal­hatatlanságáról folyt teológiai vitában is írtam egy könyvet. Legutóbbi mun­kám a Vallás és tudomány címet viseli. Most készül egy kis munkám kiadása Egészségünk és üdvösségünk címmel. Mert én sportoló is voltam, sőt mai szóval talán élsportoló. Futballoztam, mű- és gyorskorcsolyában is erős vol­tam, azonkívül kerékpároztam. Ja, ezt el is felejtettem mondani, hogy Angliá­ból kerékpáron jöttem haza Debrecen­be. De ez már egy újabb történet lenne - majd máskor! Megköszönöm a beszélgetést. Na­gyon jó egészséget, imádságban gazdag életet és Isten áldását kérjük legidősebb lelkésztestvérünk és felesége életére ezen a születésnapon lapunk szerkesztősége és olvasói nevében is. tszm Kétszáz evangélikus fiatal gyűlt ösz- sze Buenos Airesben, Argentína fővá­rosában, hogy Isten segítségével meg­próbáljon választ adni az őket érintő legfontosabb kérdésekre. Az ifjúsági konferencia csak létszám­ban és életkorban különbözött a „nagy” konferenciától. A témák, melyeket munkacsopor­tokban, területi csoportokban és plená­ris üléseken beszéltünk meg, mind azt tükrözték, hogy a fiatalságot érzéke­nyen érinti minden, ami a világban tör­ténik. Már Budapesten felmerült a kérés az ifjúság részéről, hogy tevékenyen, sza­vazatijoggal vehessen részt a Világszö­vetség határozathozó. szerveiben. An­nak ellenére, hogy részt vehettünk ed­dig is a világgyűlésen és más szervek­ben, igazságtalannak érezzük, hogy nem dönthettünk olyan kérdésekről, amelyek bennünket is érintenek. A most átalakuló LVSZ-ben 20% ifjúsági képviselőt kértünk, egyenlő arányban a világ minden tájáról. A nagygyűlésen végül is 15%-ot sike­rült elérnünk, most már szavazati jog­gal a határozathozó szervekben. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt hó­napokban történt változásoknak.-; Ja« leg Közép- és’ Kelet-Európábán - a fia-- talság volt a főszereplője,,Az Ur meg­hallotta a népek kiáltását, de az igaz­ságtalan társadalmakban sokszor a fia­talság is áldozatul esett. Hiszen kik áll­tak a Tiennamen téren, s kik álltak szembena diktatúra puskacsöveivel Te­mesvár utcáin? Gyerekek, tizenévesek - nem túl fia­talok ahhoz, hogy meggyilkolják őket, nem túl fiatalok ahhoz, hogy születé­sük után nem sokkal meghaljanak, csak mert alapvető létszükségleti cik­kek hiányoznak? Az ifjúsági konferencia fő témája (Jer 1,7) meggyőzött minket arról, hogy a jelen idők jajkiáltásai cselekvő választ és bizonyságot követelnek tő­lünk. Különösen mint fiatalok érezzük, hogy prófétai szerepünk van az igaz­ságtalanság felismerésében és az elle­nállásban. Ezt a szerepet nem mindig ismerjük fel, de fel kell vállalni. Ez a szerep komoly odafigyelést igényel tő­lünk a bennünket körülvevő társadal­mi kérdésekben. Az ifjúsági konferencia összegzése­ként megírtuk a záró dokumentumot, mely több fontos társadalmi témát ölel fel. A dokumentum egyik része kéré­sekkel és javaslatokkal fordul a Világ- szövetséghez. Szeretnénk kivenni a ré­szünket mi is az evangélium hirdetésé­ből, s ezért a célunk ezekkel a javasla­tokkal, hogy megfelelő helyi és nemzet­közi ifjúsági munkát hozzunk létre, és tovább erősítsük evangélikus öntuda­tunkat. A radikális társadalmi változások meggyőztek minket arról, hogy mai vi­lágunkban az evangélium új értelmezé­sét szükséges megtalálnunk. Az evan­Gimnáziumunk újraindításával a cser­készcsapat is újjászerveződött. Tradi­cionális, 16-os számot viselő csapatunk első igazán nagy erőpróbája volt ez az erdélyi út, melynek célja elsősorban az erdélyi evangélikus magyarság megse­gítése volt magyar nyelvű vallási, gyer­mek- és tankönyvekkel, újságokkal. A megtiszteltető feladatra 30 cserkész vállalkozott és áldozta fel egyhetes sí- szűnetét. Csapatparancsnokunk, Csep- regi Zoltán, és iskolánk egyik tanárnő­je, Simonyi Andrea vezetésével indul­tunk útnak. Csomagunk nagy részét a fejenként 10 kilónyi könyvszállítmány tette ki, melyből minden meglátogatott falu és város evangélikus gyülekezeté­nek jutott. Jártunk Segesvárott, majd Apácán, ahol a lelkész biztosított lakhelyet szá­gélium nem tartozik egyedülállóan egyetlen kultúrához sem, de sohasem lehet a környezettől függetlenül vizs­gálni. Ahogyan Jézus is küzdött az el­nyomott és szenvedő emberekért, úgy mi sem mehetünk el szótlanul a hoz­zánk eljutó jajkiáltások mellett. Ma már evangélikusok a világ min­den táján megtalálhatók. Ez még job­ban növeli emberi felelősségünk fon­tosságát, és azt jelenti számunkra, hogy küzdjünk azért, hogy megszüntessünk minden igazságtalan helyzetet egyhá­zainkon és társadalmainkon belül. A bevezető teológiai gondolatok után néhány nagyon fontos társadalmi probléma merült fel:- Az adóssághelyzet kérdése hazán­kat is érinti. Letagadhatatlan tény, hogy az adósságkrízis az igazságtalan gazdasági és-pénzügyi helyzet eredmé­nye. Ma már nemcsak mint gazdasági és politikai témát kell kezelni, hanem morális, etikai és teológiai témaként is. Eljött az idő, hogy egy új, igazságos gazdasági rendszert építhessünk fel.- A környezetvédelem ügye sem ke­rülheti el a figyelmünket, hiszen Ma­gyarországon is találkoztunk már kör­nyezetszennyezéssel és rombolással. Megváltásban és szabadulásban < re­ménykedünk : az egész teremtéstől való függőségünk szükségessé teszi, hogy a természet megőrzéséért is küzdjünk. Akik Jézust uruknak vallják, felelősek azért, hogy észrevegyék a természet ha­talmas arányú pusztítását és küzdjenek ellene.- Segélykiáltások hangzottak el a vi­lág több tájáról, így Palesztinából, Na­míbiából, El Salvadorból, Közép-Ke- let-Európából is. Hitünkkel ellenkező lenne, ha nem figyelnénk fel ezekre a hangokra, hiszen ami fáj az emberek­nek a világ másik, táján, az nekünk is fáj. Addig mi sem lehetünk boldogok, amíg más emberek szenvednek. A Buenos Aires-i konferencián az evangélikus ifjúság újra bizonyította, hogy felelősen szeretne részt venni a világ alakításában. De nemcsak globá­lis kérdésekről beszélgettünk, hanem sor került beszámolókra távoli orszá­gokról és gyülekezetekről is. Kitűnt, hogy nagy szükség van kevésbé aktív keresztyén testvéreink újraébresztésé- re. Bár sokan megkeresztelve nőnek fel, mégis keveset tudnak Krisztusról. Az egyházban már otthonosan mozgó fiatalok sokat tehetnek azért, hogy elérjék ezeket a fiatalokat is. Áz üzenet, ami kibontakozott előt­tünk, újra bizonyossá tette, hogy szük­ség van az evangéliumra, szükség van azok munkájára, akik ebben aktívan részt szeretnének venni. Szükség van ránk, fiatalokra a nem­zetközi munkában is, de sokkal inkább itthon. Munkánkhoz szeretnénk segít­séget kérni, tapasztalatokat, megértést, problémáink megbeszélését, hogy fele­lősen tudjuk továbbvinni Krisztus ügyét. Pángyánszky Ágnes munkra. Brassóban egy 20 m2-nyi he­lyiségben töltöttük az éjszakát, Hétfa­luban parókián aludtunk. Csíkszere­dán a Ferences-kolostortemplom nyű­gözött le minket, Csíkszentdomonko- son székelykapus házban tértünk nyu­govóra. Végül Kolozsvárott a Balt- Orient expresszre várva éjszaka néztük meg a várost. Segélykörutunkba a ba- rátkozások mellé kirándulásokat is be­iktattunk. Jártunk a Maros forrásánál, ittunk vizéből, és a Brassó feletti Poia- na hófödte csúcsára is eljutottunk. Végül új ismeretségekkel és nehéz szív­vel hagytuk el Erdély sok éven át sa­nyargatta magyarlakta területeit, mely­re hiszem, hogy az ádventi forradalom elhozta a reményt, a megmaradást és Isten áldását. ________________Boros Bánk Levente FASORI CSERKÉSZEK ERDÉLYBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents