Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-02-18 / 7. szám

Evangélikus Élet 1990. február 18.----------------- GYERMEKEKNEK ----------------­IN TROITUS MACSKÁVAL Gondolom, kevés gyerek az, aki nem szereti a kiscicát. Én már sajnos nem vagyok gye­rek, de most sem bírom kf, ha meglátok egy kiscicát, hogy ne simogassam meg. Gyermekko­romban,^riiután egy este Édes­anyám kivitette velem a kisci- cákat az udvarra, titokban visszacsempésztem őket az ágyamba, a paplan alá, hogy ne fázzanak. Szóval ma is sze­retem a cicákat, de én is megle­pődtem, amikor a nyáron egy istentiszteleten kezdtem felol­vasni a bevezető zsoltárt (INT­ROITUS), a nyitott templomaj­tón besétált egy gombóc nagy­ságú kiscica és egyenesen fe­lém tartott, az oltártérbe. Zava­rom ellenére próbáltam bátran olvasni a zsoltárt: „Az Úré a föld és ami azt betölti, a földke­rekség és annak lakói.” (24. Zsoltár 1, verse) Az áment a cica vágta rá nyávogással. Ek­kor már az egész gyülekezet izgalomban volt az eseménytől. A bűnbánati imádságnál már nevetnem kellett, mert a cica a Luther-kabátom alá mászott és csiklandozta a lábamat. Az­után kibújt és nagy szemtele­nül vakarózni kezdett a térdep­lőn. A felügyelő bácsi padjából kihajolva próbálta elzavarni a főszereplőt. Ezen is nevetnem kellett. A cica megrökönyödé­semre követett a szószékre is. Persze itt azonnal eszembe ju­tott a múltkori élményem: a templomszellőztetés után egy igazi tyúktojást találtam a szó­széken. Ez a derűs istentisztelet jutott eszembe, amikor Tamás bácsi felkért ennek a cikknek megírá­sára. Az akkor olvasott zsoltár éppen arról szólt, hogy minden az Úré ezen a földön. Ez a csi­bész kiscica is Isten teremtmé­nye. így semmi akadálya nem volt, hogy tiszteletbeli hittanos- nak bevegyük. Gyerekek! Védjétek és sze­ressétek az állatokat! Csodál­játok bennük Isten nagyszerű alkotását. Az állatok fizikailag és lelkileg sokat segítenek az embernek. A japánok az akvá­riumi halak viselkedéséből tud­ják, mikor lesz földrengés. A kutya igazi barát és védi az embert. A ló terhet cipel. A Bibliában is fontos szerep­lők az állatok. Szép leírást ol­vashatunk a lóról, a gólya és fecske fészekretalálásáról. Is­ten gyönyörködik a delfinek já­tékában, a madarak énekében. Az igében olvashatunk az álla­tok iránti tapintatról. (5Móz 22, 6-7) Jézus is szerette az állato­kat. Élete nagy eseményeinél ők is ott vannak (születés, be­vonulás Jeruzsálembe stb.). Jé­zus arról tanít, hogy az égi ma­darakat az Atya eltartja és még egy kis verébről is tud. A hal az őskeresztyének titkos jelképévé vált. Erről már ebben a rovat­ban olvashattatok. Tehát bármilyen meglepő volt is a kiscica részvétele az istentiszteleten, ha jól meggon­doljuk, nagyon is helye volt az introituszban. Tamás bácsinak írjátok meg élményeiteket az állatokkal kapcsolatban. Aki a Bibliában a legtöbb igehelyet megtalálja, ahol állatok szerepelnek, jutal­mat kap. Én is érdeklődéssel olvasom majd el az oda érke­zett leveleiteket. Szeverényi János Köszönöm eddig küldött le­veleiteket, rajzaitokat. írjatok! Címem: 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. Koczor Tamás f A \ fVASÁRNAP 1 \ IGÉJE Lk 8,4-15 MENNYISÉGBŐL MINŐSÉGRE Ma a nagy pontosságú vetőgépek világában, melyek centi pontossággal oda juttatják a vetőmagot, ahová azt az ember szánja, nagyon pazarlónak tűnik az ősi módszer, a kézzel való vetés. Az a magvető, aki ebben a példázatban kiment vetni, még a kézzel való vetés világában is gondatlan bőséggel szórja szét a magot. A gondos munkáskézzel is elég pontosan oda­juttatta a minden korban értékes vetőmagot, ahová kellett. Jézus szándékosan túloz, eltorzítva a valóságot, mondaniva­lója érdekében. Csak a negyedik alkalommal jut a vetőmag a helyére, a jó földbe. Úgy tűnik túljutottunk a mélyponton. Nem fogy, hanem nő azok száma, akik hallgatják az igét. Nem csak a létszám nő, hanem az alkalmak száma és sokszínűsége is. Akár stadionnyi hallgatóság is összegyűlhet az ige hallgatására. Ma már egyre gyakrabban élhetjük át azt, amiről itt a kijelölt igében szó van: nagy sokaság jött össze. Jólesik látni a szaporodó hallga­tóságot nem csak az ige hirdetőjének, hanem a hallgatóknak is. Még mindig a számok, a statisztika bűvöletében élünk. A kis számok elkeserítenek, lehangolnak, további leépülést eredményeznek, a nagy számok nem egy esetben büszkeség­gel, megelégedettséggel töltik el az embert a számok önma­gukban lelkesítenek. Ez a jézusi példázat a bűvöletből a realitásba akar vezetni. A szétszórt magból csak egy rész, mégpedig a kisebbik rész hull a jó földbe. Kevés ige jut olyan szívbe, ahol százszoros termést hoz. A valóságos szükségletnél sokkal több mag kerül szétszórásra. Nem pazarlás ez? Különösen azok számára le­het ez fájdalmas, akiknek a legdrágább kincs Isten igéje, s most arról hallanak, hogy eltapossák, hogy elszárad, hogy megfojtják, s csak némelyik esik a jó földbe, vagyis olyan szívbe, amely állhatatossággal termést hoz. Olyan emberek­hez jut el, akik nem csak hallgatják, hanem meg is tartják. A helyzet javítására, a rossz arány megváltoztatására kétféle megoldás kínálkozik. Vagy tökéletesiteni a vetés techikáján, vagy növelni a jó földet. Meg kell látnunk, Jézus példázatában nem egy hanyag magvetőt mutat be, hanem Isten mindenki felé egyformán megmutatkozó szeretetét, mely nem szelektál, nem egy szűk kis réteget akar elérni. Számára igazán drága az Ő szava, de drága az ember is. Kedves olvasó! Gondolj arra, hogy nemrég lehet, hogy a te szíved, életed volt olyan, mint a keményre taposott út, de Isten igéje záporként hullott rád, egészen addig, amíg beléd nem jutott. Kell a jó föld. Sok régi dűlőutat szántottak fel, s helyükön ma őszi vetés zöldellik. Jártam olyan földön, ahol a talajban rengeteg a kő. Először értetlenül álltam a kőfalként összehor­dott kőrakások előtt, melyek sok kis parcellára szabdalták a mezőt. Évtizedek vagy századok alatt gyűltek ezek a rakások hosszú falakká a földműves kitartó munkájaként. Ahogy fogyott a kő, úgy lett a föld egyre jobb termőtalajjá, s hozott egyre gazdagabb termést. A háború óta hazánkban kb. egymegyényi termőföld tűnt el a települések, ipartelepek terjeszkedése, új utak építése következtében. Nagy érték a jó föld. Védeni kell, sokat kell érte tenni, hogy ne fogyjon, hanem nőjön, mert kell a jó föld, mely gazdag termést hoz. Az emberi életben: szeretetet, hűsé­get, tisztességet, jóságot, szelídséget, egyszóval Istennek szol­gáló életet. Aradi András IMÁDKOZZUNK Urunk! Törd fel szívünk keménységét, hogy Igéd belé juthasson, távoh'tsd el belőle a köveket, hogy Igéd el ne száradjon, irtsd a gazt belőle, hogy Igéd meg ne fulladjon, Te tedd jó termőfölddé, hogy Igéd életünkben életté, neked tetsző életfolytatássá legyen. Ámen. „írok nektek, ifjak.. ” A toleranciáról Vannak bizonyos dolgok az életben, amelyek állásfoglalásra kényszerítik az embert. Ezek alól nem lehet kibújni, mert ha időlege­sen megfutamodunk is, a kérdések előbb-utóbb újra elénk kerülnek és ágaskodó türelmetlenséggel köve­telik a választ. A válasz pedig ezen esetekben nem lehet sematikus - személyiségünket kell bele adni, becsületünk, jóérzésünk, embersé­günk fokmérőjévé válik. Ilyen sorsformáló szerepe van Jézusról kialakított vélekedésünknek is. Az européer lélek számára legalábbis. A Jézus-jelenség a keresztyén val­lás alapvető megkülönböztető jegye minden más megváltáshittel szem­ben. Vallások a keresztény krédó előtt is voltak, s keletkezése után is lettek, ám egyik sem rendelkezett avval az emberképű istenalakkal, amit számunkra az Ember-fia teste­sít meg. Jézus a humánumot, a po­zitív Isten garanciáját jelenti, egy pallót, amellyel a földi sors át tudja hidalni az Örök Isten világa és a saját tökéletlensége között tátongó szakadékot. Jézus ugyanakkor, és éppen ezért, nehezen értelmezhető rendszerezni vágyó elme számára - szokás mondani, és magam is egyetértek evvel, hogy lényegesen összetettebb jelenség, mint Isten. Két embernek lehet nagyjából azo­nos Istenképe, Jézus titokzatossága » akkor is ott leng közöttük és vitára ösztönöz. Hogyan is volt ez egyál­talán? Tudunk-e egyáltalán választ találni arra, hogy mi rejlik e kettő­ség mögött. Nem érdemes persze, úgy vélem, teológiai-dogmatikai útra terelni a gondolataimat. Egyrészt, mert ha­talmas űr tátong amúgy is a pon­tokba szedett és a fejekben keringő únage-darabkák között, másrészt meg mert amellett is vagyok, hogy az embernek meg kell vívnia a ma­ga harcát a Szentháromsággal, ép­pen azért, hogy majdan lelkiisme- retfurdalás nélkül tudjon szembe­nézni a saját Istenével. Mindenki­nek meg kell hogy legyen a maga Istene, és ez inkább legyen verej­ték-, mint tintaszagú. Ki volt Jézus? - teszi fel a kérdést az amerikai Time magazin egyik régebbi címlapja, és az apropó erre éppen az a fiím, amit nem régen mutattak be nálunk is a mozik, és amely annyi - főként ellenséges - indulatot váltott ki a keresztény ér­zületű ifjúság körében. Nem vita­tom ezen érzelemmegnyilvánulá­soknak se a komolyságát, se a jo­gosságát. A Krisztus utolsó megkí­sérlése valóban meglepő és sokak által botránykőnek is minősíthető film. Mégis úgy tartom, és remélem, evvel a véleményemmel nem állok egyedül, hogy Scorsese munkája minden tekintetben komoly, sokévi tusakodást tükröző műalkotás (!), amely éppenséggel nem az Egyete­mes Anyaszentegyház lejáratására született. Ellenkezőleg: annak gaz­dagítását tűzi ki célul, amennyiben megismerteti azt egy gondolkodó ember kétségeivel, vívódásaival, amelyekkel szemben még a kétezer éve érlelődő hivatalos vélemény sem tehet semmit. Nem lényeges itt az, hogy miről regélnek a pápai en- ciklikák, a püspöki körlevelek, a parlamenti petíciók, de még Tertul- lianus, Origenész, sőt Luther is hát­térbe szorul: itt a mai emberről van szó, aki nem tett mást, mint nyilvá­nosságot adott kétségeinek, s távol­ról sem ártó szándékkal tette azt. Kérem, fogadják el az olvasók, már ami a módszert illeti: gondolkodni nem bűn, és örüljön az, aki számára Isten lehetővé tette, hogy hittél kö­zeledjen az Evangéliumhoz és ben­ne Jézus Krisztus cselekedeteihez. Kérem az ifjú keresztyént, legyen tekintettel kétségek1 közt hányódó embertársára és ne közeledjen hoz­zá az inkvizíció erejével, de segítse őt megértő szóval, emberi szeretet­tel. Hogy ne vetüljön rá az általa megfeszített árnyéka. Hogy az em­berhez való hozzáállás elsődleges fokmérőjévé legyen a saját ember­ségének. Béndek Péter A .Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége „Etika-jog- demokrácia” címmel 1990. február 8- án 10 órai kezdettel konferenciát szer­vez a MTESZ Kossuth téri székházá­ban (Bp. V., Kossuth tér 6-8., 135-ös terem). Az elmúlt évtizedek diktatóri­kus vezetése a reálértelmiség etikáját is aláásta, s a konferencia célja az, hogy segítséget nyújtson régi értékek újra megtalálásához a társadalmi útkeresés, megújulni vágyás, az Európához való igazodás időszakában. A konferencián különösen menedzserek, mérnökök megjelenésére számítanak, de bárkjt szívesen látnak. A konferencián az SZDSZ és az MSZP képviselője is részt vesz. Megbízott előadók: dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter, Donald Kursh, az USA Magyarországi Nagy- követségének megbízott ügyvivője, dr. Schöner Alfréd főrabbi, P. Sz. Kapicza fizikus ^Szovjetunió), dr. Bóják József, a Magyar Kurír főszerkesztője, R. A. Meserve jogász (USA), dr. Hegedűs Lóránt református lelkész, M. V. Worstall mérnök (Egyesült Királyság), dr. Földesi Tamás filozófus és dr. Mát- ray Géza vegyészmérnök. A konferen­cia mottójául Berzsenyi Dániel szavait választották: „Mert minden ország tá­masza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész Róma ledől s rabigába gör­béd.” f Magyarokhoz) (Az embléma Nikolai Rerih orosz festő szimbóluma etika-tudomány-művé- szet asszociációjaként) MAGYAR SZEMMEL Dukkon Ágnes szöveggyűjteménye Nem lehet megkerülni a keresztet Ha túltekintünk határainkon, világosabban látjuk önmagunkat határainkon belül. Ez az iroda­lomra is érvényes. Tanúskodik ró­la Dukkon Ágnes 680 oldalas vás- kos kötete, amelynek címé: Orosz írók magyar szemmel. A könyv dokumentumgyűjtemény. Szer­kesztője a két világháború között (1920-1944) megjelent újságokból és folyóiratokból válogatta ki ma­gyar írók cikkeit, tanulmányait. Megismerhetjük belőlük, miként fogadták nálunk az egész európai gondolkodást megmozgató orosz irodalmat. Nem a könyvre, hanem szer­kesztőjére hívta fel figyelmemet egyik volt konfirmandusom. Is-’ merte a nagy orosz író, Doszto­jevszkij iránti érdeklődésemet. Biz­tatott, hogy menjek el Dukkon Ágnesnek a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület kereté­ben január elején tartandó előadá­sára. DosztojeVszkijről fog beszél­ni ; arról hogy miként értelmezte őt három protestáns teológus: Varga Béla (ti942) kolozsvári unitárius professzor, majd püspök, a refor­mátus Ujszászy Kálmán sárospa­taki professzor és tanítványa; Va- tai László. Az előadásra nem tudtam el­menni. Kárpótlásképpen kezembe Qvrvnhatl 32 MaAá „álfaL szerkesztett szöveggyűjteményt. Varga Béla „A fauszti és a karma- zovi lélek” címen 1929-ben tartott és Ujszászy Kálmán „Dosztojevsz­kij” címen 1935-ben tartott előa­dását teljes terjedelmében olvas­hattam. Vatai László „A szubjek­tív életérzés filozófiája” c. könyvét még megjelenése évében, 1942-ben vettem meg. Ebből jól válogatott szemelvényeket közöl a gyűjte­mény. Nem véletlen, hogy Dukkon Ágnes a legjobb Dosztojevszkij- elemzők közé sorolja őket, külö­nösen Ujszászyt és Vatait, akik többek között az evangélikus dán gondolkodó Kierkegaard hatására és a tőle kölcsönzött fogalmak se­gítségével érzékeltetni tudják, hogy amikor Dosztojevszkij ez elé a kérdés elé állít : kicsoda az em­ber? - végső soron a Krisztus­kérdéssel szembesit. A hazai Dosz- tojevszkij-tanulmányok legfőbb érdemét abban látja Dukkon Ág­nes, hogy sikerült az „örök problé­mák kék egét” a magyar irodalom fölé vonniuk, úgy ahogy azt Né­meth László kívánta. Problémaérzékenységével tájé­kozódásunkat elősegítő, értékes bevezetést írt a szerkesztő könyvé­hez. A 40 oldalt kiteVő bevezetés érdeme, hogy egyben étvágyger­jesztő is az időrendben közölt do- Ifiimpntnmok olvasásához, ame­lyek természetesen az orosz iroda­lom teljes spektrumával és nemcsak Dosztojevszkijjel foglalkoznak. A gazdag szöveggyűjtemény nem arra való, hogy egy ültünkben végigolvassuk. Ki-ki érdeklődése szerint szemelgethet benne -, külö­nösen dolgozatot író vagy tanul­mányt készítő középiskolások és egyetemi hallgatók, persze mások is. Csak ízelítőül ragadjunk ki né­hány kérdést. Mit írt: Krúdy a százesztendős Anyeginről? Kassák a berlini orosz kiállításról 1922- ben? Kosztolányi Tolsztojról, Turgenyevről, Gorkijról? Veres Péter Solohovról? Németh László ,a Dosztojevszkij- és Tolsztoj- kultuszról? Illyés Gyula és Nagy Lajos (egymástól eléggé eltérő mó­don) a Szovjetunióban tett látoga­tásukról, amikor 1934-ben az író- szövetség meghívta őket? Az összegyűjtött teljes anyagnak csak harmadát közli a válogatás, de az így is a magyar kultúra befo­gadóképességének és érzékenysé­gének a vizsgája, mert - amint a szerkesztő írja - „Egy kultúra ereje és nagysága nemcsak kisugárzásá­ban, hanem felvevőképességében is megmérettetik... A magyar iro­dalom ezzel a mércével mérve - bizonyára nem csekély helyet fog­lal el a világirodalomban.” ____________________Benczúr László A mozikban napjainkban olyan filmet vetítenek, melynek már a címe is Krisztus nevére hívja fel a figyelmet: Krisztus utolsó megkísértése. A film Mar­tin Scorsese rendezése, forgató- könyvét Nikos Kazantzakis re­génye alapján Paul Schrader ír­ta. Külföldön is rögös volt az útja, több nyugati országban kí­sérték vetítését heves tiltakozá­sok. Bemutatása nálunk sem in­dult simán. Tüntetésről adtak hírt az újságok. E néhány sorban nem kívá­nom a filmet elemezni, a forga­tókönyvíró és a rendező szabad­ságát vitatni. Kritikusoktól sok­féle értelmezést kaphattunk a napilapokból. Két megjegyzést tartok fontosnak a film hazai bemutatásával kapcsolatosan. Nem a bibliai Jézus-kép jele­nik meg a filmben. Az emberi természetet felerősítő, megváltói művét nagyrészt homályban ha­gyó Jézus-kép rajzolódik ki, te­tézve a film végén azzal a vízió­val, mely szerint Jézus leszállva a keresztről a halál helyett foly- tatia a természetes emberi életet. Családban, gyermekekkel. Az igaz, hogy egy interjúban a ren­dező M. H. Wilsonnak azt mondja, hogy „nem a jó keresz­tyének hitét akarjuk megrendíte­ni. A film azokhoz szól, akik nem tartoznak az egyházhoz, vagy akik elfordultak tőle.” Ezen a ponton van aggodalmam. Csak a biblikus Jézus- képpel le­het az igazi Jézust megismerni, hozzá eljutni. Akik még nem is­merik vagy már elfordultak tőle, nehezen tudják kiszűrni, hogy mikor látják az igazi, és mikor a hamis Jézus-képet. Ma, amikor azzal kell számolnunk, hogy tár­sadalmunkban két korosztály is van, mely az elmúlt négy évtized során nem ismerte meg Jézust, esetleg éppen egy anti-Jézus­képet ismert meg, nem a leg­jobbkor érkezett hozzánk ez a film. Az egyházak mindegyike ma azon igyekszik, hogy azzal a Jézussal ismertesse meg a kere­sőket, aki életét adta értünk, meg­váltott minket és megújítja életün­ket. Ebben a film nem hogy segít­séget ad, de zavart okoz. A másik megjegyzésem, hogy a vízió beépítése a filmbe azt a látszatot adja, mintha a kereszt nélkül lenne megoldás e világ megváltására. Mi valljuk azt a biblikus álláspontot, hogy nem lehet megkerülni a keresztet. Jé­zus háromszor is jelezte ezt ta­nítványainak, ők sem tudták ezt elfogadni, végül mégis bejátták, ez lett hitük alapja. Aki nem a keresztre feszített, meghalt és feltámadott Jézust vallja Urá­nak, nem jut el az Atyához. Jó, hogy a filmben is visszamegy a keresztre Jézus és bevégzi meg­váltói művét. Nem kerüli el a keresztet. Ez a film nekünk, keresztyé­neknek azt a feladatot mutatja meg, amelyet egyedül tehetünk mindenféle összezavarással szem­ben. Nem a tüntetés vagy betil­tás oldja meg a kérdést, erre nincs az egyháznak mandátuma. Arra viszont igen, hogy hirdes­sük az evangéliumot, az igazi Jé­zust mutassuk meg minden kere­ső, szomjas embernek, azt a Jé­zust, aki meghalt bűneinkért és feltámadott megigazulásunkért. tszm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents