Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-23 / 51. szám
x» ii.«HBasnsaoíiaiEuri hum *h «mai;- i i-: hi j»«Mtinttmrawagwinwwwwww Ev angélikus Élet 1990. december 23. GYERMEKEKNEK I A T A L 0 K N A K A NAGY FELADAT NÉZZ FÖL! És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Mózes első könyvének 2. része, 15. vers Isten az embert egy csodálatos kertbe helyezte. Ez a kert nem csupán a hatalmas fák, termő bokrok, üde pázsit miatt volt vonzó. Nem is a madarak éneke és a különböző állatok békés egymás mellett éjése tette csodálatossá. Az igazi boldogságát és szépségét az Isten közelsége adta. A kert minden teremtménye magán viselte a Teremtő kezemunká- ját. A rend, ami körülvette az embert, azzal a biztonsággal tölthette el, hogy ó maga is Isten tenyerén van. (Az ÉDEN szó azt jelenti - bőség, élvezet, gyönyörűség. Az Eufrátesz és Tigris folyók környékén több ilyen oázis nyiladozott a sivatagban. A babiloni fogságban levő nép talán innen vette a kert képét) Az ember még nem küzdő földműves az Éden kertjében, hanem kertész. Feladata a meglevő kert gondozása és nem a kert ültetése. Miközben otthon érezheti magát a kertben, tudnia kell, hogy az nem az övé, hanem az Istené. Átalakíthatja a saját kedvére, de vigyázva, hogy nehogy az átalakítás a növények vágy állatok kárára legyen. Talán még ültethet is újabb növényeket. Egyet nem tehet. Nem pusztíthat. Őriznie kell a kertet, hiszen a kert Istené. Ma az ember a világ legnagyobb kártevője. Az állatok hiába menekülnek előle. A folyók szennyezettsége elöl hová menekülhetnének a halak? A permetezett fákról hová repüljenek a madarak? A vegyszerezett földben hogy élhetnek a vakondokok? Az utakkal fölszabdalt erdőben hogy találjanak forráshoz az özek? Az erdők esztelen kivágása súlyos következményekkel jár a föld levegőjének tisztaságára. Az ember nem őrzője lett a földnek, hanem pusztítója. Nem gondozója, hanem felélője. Uralkodási vágya az égig ér. Közben azonban történt valami. Amikor az Isten elhelyezte az embert a kertben, még állt egy érintetlen fa ott. Még nem evett senki a gyümölcséből. Akkor az ember különleges szépségű életet élt. A munka öröm volt számára. Minden dolga jól sikerült. Közelről érezte Isten szeretetét. A nagy feladat - az őrzés és gondozás - nem okozott nehézséget neki. Minden természetes volt. Isten látta ezt. Öröme telt az emberben. Ezért eltiltotta attól a fától. Egy napon azonban minden megváltozott. K. T. KERESZTYÉN SZOKÁSOK Bizony nem könnyű igazán széppé tenni ezt az estét. Túl sok a tennivaló, sütés-főzés, készülődés. Nem szabad felednünk azonban, hogy karácsony Jézus születésének ünnepe. Minden más csak körítés. Szinte minden családban más az ünneplés formája. Jó is, ha egyéni arculatok alakulnak ki, ezért csupán néhány tanács. Számomra az egyik legfontosabb, hogy a keresztyén családokban ne legyen „jézuskázás”. Ha az ajándékot, jézuska” hozza, akkor ez azt is jelenti, hogy elvárjuk gyermekeinktől, hogy egy idő után nőjenek ki ebből. Ok ki is nőnek, de nem csupán a, jézuskázásból”, hanem esetleg az egész Jézus-kérdésből. Boldog vagyok, hogy soha nem mondták ezt nekem a szüleim, viszont nagyon örültünk annak, hogy JÉZUS MEGSZÜLETETT! Ez az öröm pedig azt jelentette, hogy megajándékoztuk egymást, ígyazúvek soránez azúrom váltói zatlanul a karácsonyi hangulathoz tartózó ésémény máradt." Felnőve pedig kiegészült azzal is, hog Jézus nem maradt kisgyerek, hanem meghalt és föltámadott. Természetesen a karácsonyi ünneplés hangulatához kapcsolódhat a titkok varázsa. Jó, ha nem a gyerekek díszítik a karácsonyfát. Jó, ha nem tudják előre az ajándékokat. Jó, ha kívül várakozva fülelnek, amíg megszólal a csengettyű, - nálunk egy mokkáspohár szokott lenni - kinyílik az ajtó és felragyog a csodálatos fa. Általában a fa alatt szoktuk elolvasni Lukács evangéliumának 2. részéből a karácsonyi történetet. Egy rövid imádság és éneklés után mindenki megöleli a másikat, különösen a békétlenségeket hordozók. Végül jöhetnek' az ajándékok. * ----A karácsonyi igeolvasást és imádságot, esetleg verset mindig a gyerekek korához kell mérni. Kis gyerekeimnek saját szavaimmal mondom el a karácsonyi evangéliumot. Felnőtt gyerekkoromban, emlékszem, a karácsonyfa gyújtás előtt gyűltünk össze, hogy elcsendesedjünk azokkal az igékkel, amikkel a család minden tagja készült erre az alkalomra. Karácsonyt ünnepelni csak békében lehet Áldott karácsonyt! különös Advent Í Aranyosak voltak, mosolygósak, frissek, vidámak, kedvesek. Ja, és öregek! Nagyon öregek! Ezt majdnem elfelejtettem. Leírni is, meg úgy ott is: a színházban, ahol néztük őket mélán; eleinte kis fenntartással, majd teljes odaadással, végül pedig tökéleteseh elkáp- V ráztatva attól, amit produkáltak. Az előadás szünetében még csak igy fogalmaztunk: ügyesek és lelkesek. Míg a teátrumból kifelé jövet már „fantasztikus”, „káprázatos”, és „szinte hihetetlen” volt a háromórás látvány, amelyet magunkba zártunk. Ezek mögött a szavak mögött persze rengeteg irigység húzódott, ám ezt egyikünk sem merte kimondani-megfogalmazni. Pedig igaz volt: rettenetesen irigyeltük őket, amiért feszesen ropták a sűrű, meg a ritka tempót, a palotást, vagy éppen a kánkánt. Hát nem elképesztő? Nyolcvan évesek kánkánoztak a színpadon - ráadásul olyan jelmezekben, amelyeket maguk készítettek, s amiket mellesleg bármelyik revü megirigyelhetett volna! Jöttek Stockholmtól Horgosig, Erdélytől Kárpátaljáig, Lajosmizsétől Péteriig mindenfelől azért, hogy négyötjére alatt bemutathassák mit tudnak ők: NYUGDÍJASOK. így nagybetűvel! Mert már az is tiszteletre méltó volt bennük, hogy eljöttek, hát még, hogy ilyen fergeteges műsorszámokkal! Tisztelni való, hogy készültek, tanultak, utaztak, izgultak. És az, hogy egyáltalán ilyen komoly közösségeket fenntartanak, éltetnek. És őket mi élteti? A hit? A remény? Vagy a szeretet? Gyanitom, mindezek együttesen. Amit talán hat- hét-nyolc évtizeddel ezelőtt szívtak magukba az iskolában, a gyülekezetben és a családi házban. Talán az akkor és ott hallottak tudták újra és újra átsegíteni őket egy-egy gyötrelmes, félelmetes, kínzó, vagy éppen elviselhetetlennek vélt akadályon, amelyekből bizony adatott bőven a számukra, míg a Madách Színházban megrendezett nemzetközi nyugdíjas kultúr- fesztiválra eljutottak... Jó lett volna egyikhez-másikhoz odamenni, megfogni a karját, s megkérdezni: Mondja, mi a titka, hogy ön itt és így? Éppen úgy, ahogyan mostanában számos - lényegesen fiatalabb! - ismerősünkhöz lépünk karját megfogva, s kérdezzük éppen ellenkező előjellel: Hogyhogy te itt és így...!!! Mert valljuk be őszintén: az egy-két-három generációval fiatalabbak közt jóval több hitehagyott, reménytvesztett és szeretet nélküli ember szaladgál, akárcsak, ha közvetlen környezetünkben nézünk is körül. S mivel ilyenek harminc-negyven éves szüleik, hát könnyen ilyennek formálódnának azok a csemeték is, akiknek éppen most, gyermekkorban kellene magukévá tenniük az egész életükre „elegendő” hitnek, reménynek és szeretetnek a gyökereit; azokat az alapokat, amelyekre kősziklaként építhetnek: szerelmet, családot, tisztességet. Manapság sok fiatal szülő - ahelyett, hogy önmaga fordulna Istenhez - görcsösen váija a csodát egyházunk hitoktatásától, önmagát is küldve gyermekében a „hittanosok” közé. Azok közé a hittanosok közé, akiket sokszor irigykedve néznek társaik az iskolában - hogy ők „mehetnek” -, akiknek tátott szájjal hallgatják el-elcsukló énekeiket a terem ajtaján kivülre- kedtek. Ezek a hittanosok, akik az első órára még úgy jöttek el, mint egy bármely más „különórára”; akik a második órától kezdve csak tüszős mandulagyulladás esetén hiányoznak; akik másfél órával az oktatás kezdete előtt süvölvényként jelennek meg azért, hogy nem kezdődik-e még az óra; akik ernyővel a kezükben állnak a szakadó esőben lesve, jön-e már oktatójuk; akik nemzetközi rajzpályázatokat nyerhetnének egy- egy házifeladat gondos elkészítésével. Aranyosak, mosolygósak, frissek, vidámak, kedvesek. Ja, és fiatalok! Nagyon fiatalok! És ezek a fiatalok rettenetesen vágynak valamire. Vágynak, vágyakoznak, várakoznak. Ők is, és persze a szüleik is. A szülők azt szeretnék, hogy gyermeküknek „kapaszkodója” lehessen, mint ahogy a nagymamának is van. Azt szeretnék, hogy kicsinyük a „szeretetből elleshessen”, mint ahogy egy-egy déditől lesték el ők maguk egykoron. Míg a csemeték hinni akarnak. Valamiben reménykedni, és egészen egyszerűen „csak” szeretni. Különös, hosszúra nyúló ádvent ez az övék, amelyben mind egyre várnak, mégsem ugyanúgy nevezik Öt... Foltinné Antal Klára ALDO HATALMAK OLTALMÁBAN Nem a táborozás közben láttam először ilyet: Ott feküdt az ágyon, kihívóan, csábítóan, mindig ott volt. Ha a reggeli ébresztő után néztem a szobákat végig, ott hevert, ha ebéd után lestem be, ha este ültünk le egy kicsit beszélgetni a szoba lakóival, mindig ott volt. Az ágyon, a takarón feküdt. Nem szégyelte magát, hát miért is szégyelte volna magát: igen, ott feküdt a horoszkópom könyved a takaródon, mint másnak a Biblia, az Útmutató, vagy az énekeskönyv. Úgy hevert ott, mint amit nem véletlen hagytál elől, úgy feküdt ott, mint belső gondolataid reklámja: mit nekem Isten igéje, mit nekem Evangélium, mit nekem gondviselő Isten, az életem úgyis más hatalom vezetése alatt áll. Tudom, nem te vagy az egyetlen, aki horoszkóppal foglalkozol, nem te vagy az egyetlen, akit érdekel az asztrológia, az, hogy miként van hatással az életedre a csillagok állása. Divat lett. Sőt vallás lett újra. Felelevenedett az ősi káldeus vallás. Már az ószövetség harcba szállt ellene: A teremtéstörténet egyértelmű hitvallás arról, hogy a csillagok éppen úgy teremtmények, nem keverendők össze az imádandó és dicsérendő Alkotóval! Az első parancsolattal pedig mindennél erősebb szerete- tet vár az embertől az Úr. Jézus szava, amelyet missziói parancsnak nevezünk, így kezdődik: Nekem adatott minden hatalom, mennyen és földön... Pál ír arról, íogy a keresztyén ember harca erők és hatalmasságok ellen folyik, de Isten fegyverzete megerősít ebben a harcban. Az asztrológia történetével kapcsolatban nem árt, iá tudjuk, hogy még a művelt rómaiak körében sem volt elfogadott: Cicero, a rómaiak jeles szónoka a De Divinatione (a jövendőmondásról) művében kimutatta a jóslás hiábavalóságát. (Pedig ő pogány volt!) Az egyházatyák - így nevezzük az apostoli kor után szolgáló neves keresztyén eleinket - élesen bírálták az asztrológiát és híveit. Ma is szót emelünk ellenük. Igaz, szenzációs üzlet, milliókat fejnek meg a terjesztői. Sokszor talán csak az üzlet miatt terjesztik, kihasználva azt az éhséget, amely ma mutatkozik a transzcendens - az értelemmel fel nem fogható - iránt. De én ülés próféta szavával kiáltok most feléd: Meddig sán tikál tok kétfelé? S Jézus szavaival erősítem meg: Senki sem szolgálhat két úrnak! Vagy-vagy. Döntened kell! írhatnék most valóban a próféta szent haragjával: Félre mindent az életünkből, ami elvon az Istentől! Bűn a horoszkópok tanulmányozása. De sokkal inkább az első tanítványok öröme mozdít: Megtaláltuk a Messiást! Igen, számomra Jézus Krisztus a megoldás. Soha ne akard másra hárítani, ha valami nem sikerül. Nem azért nem ment a dogaírás, mert rossz csillagzat alatt születő tél, hanem mert lusta voltál, vagy épp a haverokkal csavarogtál a tanulás helyett. A hibáid - BŰNEID - nem külső erők következményei, nem azért botiasz meg, mert a horoszkópod előre megmondta, hanem azért, mert nem figyelsz oda: hová lépsz! (S ezt értsd az erkölcsi botlásokra is!) Jézus csodálatosan mutatta meg az ATYA gondoskodását. Nincs miért aggódnunk. Nem kell félnünk a holnaptól, nem kell keresnünk a holnap rejtélyét, hisz a Gondviselő tudja, mire van szükséged, tudja, hogy merre és hogyan vezessen. Tudom, hogy te arra gondolsz: milyen szuper, amikor tudjuk, hogy jó napunk lesz, s megfontolásra int, ha tudod, ma nem lesz szerencséd, - én meg hiszem, amit a kis hittanosokkal eléneklünk: Biztos kézben van az éltem az én Uram hű kezében. Ez a világ legnagyszerűbb dolga. Áldó hatalma vesz körül minket, - ahogy Bonhoeffer is megénekelte (355. ének) - Isten őriz híven reggel, este, ő hű lesz bármit hozzon a jövő. Nem az a kérdés tehát, hogy a horoszkópok jövendölései beválnak-e, vagy sem, hanem az, hogy a babonákra, jóslásokra, horoszkópokra figyelés lehetetlenné teszi a feltétlen bizalmat. S megingott bizalommal miként tudunk ráhagyatkozni az Istenre? A középkori latin himnusz kolostori csendben meditáló írója így vallott, s vallomása elgondolkodtat, s választ ad kérdéseinkre: Csillagoknak alkotója, mindeneknek Megváltója, Hívek világosítója, Krisztus, életnek adója: Te mirajtunk könyörültél, kegyesen ránk tekintettél, Megváltottál mindnyájunkat, nyújtván nekünk oltalmadat. A Te hatalmasságodnak minden térdek meghajolnak, Mennyen, földön amik vannak, mind engedelmet mutatnak: A nap az ő nyugovását, a hold az ő újulását a csillagok ragyogását, mind megtartja ő járását. Téged kérünk mi Megváltónk! Légy Te a mi oltalmazónk, őrizz meg a gonoszságtól, az ördögi csalárdságtól! Dicsőség a bölcs Atyának, az ő egyetlen Fiának. A vigasztaló Léleknek, Szentháromság egy'Istennek! Ámen. (Hf: - ami azt jelenti, hogy házi feladat - tehát, ha volt erőd végigolvasni e sorokat, keresd ki az énekeskönyvből az előbbi éneket, s olvasd el a Nézz föl! csodálatos meditációját a 38. oldalon.) Ifj. Bence Imre Részletkérdések Karácsony. Persze ekkor is a tartalom a fontos. Hogy a világokon felüli Isten kis zsidó csecsemővé lett. Általa Isten szeretete Jézusban megjelent, nyilvánvalóvá vált még azok számára is - sőt elsősorban nekik akik addigi sorsukban ezt nem tapasztalhatták. A tartalom a fontos, nem a forma. De gondold meg, amikor randira mégy, nem csinosítod-e ki magad, nem borotválkozol-e meg, és illatos szerekkel nem kened-e meg arcod? Pedig akkor is a tartalom a fontos... Ezért gondoltam, hogy néhány ötletet átadnék. Részletkérdések ezek, de talán a belső lényeg megértésében, megélésében segítenek. Úgy tapasztalom, a karácsony sokhelyütt lefokozódott lakmározássá, ajándékosztássá. Ne csak ebből álljon karácsony! Legyen még- ének, zene. Biztos ti is ismertek sok lemezt, kazettát karácsonyi dallamokkal. Közülük a Bojtorján együttes karácsonyi albumát és a Kaláka együttes „Szabad-e bejönni ide betlehemmel” kazettáját aján- om nektek. De ne elégedjetek meg gépi zenével! Minden ilyennél többet ér saját éneklésetek - ha őszinte.- igeolvasás. Gyertyagyújtás előtt a bűnbeesés történetét (1 Móz 3.) szokták olvasni, a fa alatt az evangé- iumok idevágó részeit (Mt 1,18-25; Lk 2,1-20; Jn 1-18.). Javaslom még Ézs 9,1-6-ot és Ézs 11,1-9-et.- imádság. Az Énekeskönyv 708-709. oldalán találgattok karácsonyi imádságokat. Ha ezek idegenek számotokra, saját szavaitokkal mondjátok él Istennek, ami bennetek él. Az asztalterítéshez készíthettek névtáblákat, jelölendő, ki hová üljön. A névtábla hátára egy-egy igeverset írhattok, amelyet a vacsora kezdésekor mindenki felolvashat, ötletes - közösséget kifejező az, há minden névtáblára csak egy szó kerül, s összeolvasva adnak egy igeverset. Pl. egy hat terítékedlasztalnál: íme, / az ajtó / előtt / állok / és / zörgetek (Jel 3,20). Az előbb majdnem azt írtam: „hattagú családnál”. De jobb az így. Nemcsak családtagok ülhetnek az ünnepi asztalnál. Bizonyára élnek körülöttetek egyedülállók, akik szívesen töltenék a karácsonyt családi körben - de nincs kivel... Ha komolyan vesszük, hogy karácsonykor Isten szeretete jelent meg Jézusban, akkor mi, Jézus követői, ennek a szeretetnek hordozói vagyunk. Ebből fakadóan vannak olyan ifjúsági csoportok, amelyek kórházakba, szociális otthonokba látogatnak el, vagy a gyülekezet magányos tagjait keresik fel énekkel, imádsággal, beszélgetési lehetőséget adva nekik. Sőt olyanok is vannak, akik saját szentestjüket feláldozva, a pályaudvarok, aluljárók állandó lakóinak próbálnak igazi karácsonyt szerezni... Formák ezek csupán, részletkérdések. De ha nem szokásból, hanem szívből jövően valósulnak meg, magukban hordják a tartalmat is: Isten megtapasztalható szeretetét. Bencze András Magnificat Uramnak udvara vagyok. Nagy csöndje bennem lépdel. Elcsábít visszalengetett énekeimnek énekével. Sejtelmem az udvart belfavazza. Elmémban angyalok suhognak. Méhemben végre moccan új igéje e hallgatag napoknak. (Vasadi Péter: Hó és madarak c. kötetéből) „Úton a Bíró felé!” IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ NAGYTARCSÁN Többéves hagyomány már, hogy az egyházi esztendő vége táján ifjúsági csendesnapokat tartunk a nagytarcsai gyülekezeti házban. Áz egyházi év végén olyan súlyos kérdésekkel kell szembesülnünk, mint a halál, feltámadás, ítélet, kárhozat, örök élet problematikája. Ezek nem tartoznak a megszokott és népszerű ifjúsági témák közé. Az idei téma: „Úton a Bíró felé” azonban rákénysze- rített minket aiYa, hogy életünket az örökkévalóság távlatában tegyük mérlegre. Csaknem 20 gyülekezetből több .mint száz fiatal vett részt a találkozón olyan távolabbi A találkozó emblémája helyekről is mint Kondoros vagy Pécs. Különös örömöt jelentett, hogy 13 fiatal Kolozsvárról érkezett, viszonozva a nagytarcsai fiatalok korábbi látogatását Kolozsvárott. Nagyszerű összeállítást hallhattunk az erdélyi fiataloktól Remé- nyik Sándor költészetéből, akinek hite, hűsége, magyarsága ma is példaértékű is igen időszerű. De vajon mi marad meg egy ilyen ifjúsági találkozóból? Csak a találkozás emléke, hangulata? Hiszem, ennél sokkal több! Reménység szerint sok fiatal ment úgy tovább Nagy- tarcsáról, hogy többé nem idegen számára a Bíró és a Hozzá vezető út, és átéltük, milyen nagyszerű, hogy vannak útitársaink, testvéreink határon innen és túl is. Gáncs Péter
