Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-11-11 / 45. szám

■immr'vm m i h-:ir«■»': i í'.uu^kihi amkuw iini<!u> m n . n i n H cm nun !.■?««»»*»»! Ev angélikus Élet 1990. november 11. jftS GYERMEKEKNEK A MÁSODIK NAP Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. Meg­alkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. így lett este és lett reggel: máso­dik nap. (Mózes első könyve, 1. részéből) A második napon Isten elválasztja az eget a földtől. Azt mondom föld, pedig a leírásban csak vizek szerepelnek. Ezen a napon még nincs szárazföld. Ha megfigyeled, nem is szól így Is­ten : „ez jó!” - hiszen még nincs vége ennek a folyamatnak. Bizony jól látta a réges régi leíró, hogy a világunk egyik éltető ereje a víz. Víz nélkül nem tudnánk élni. Az abban a korban keletkező - eseteg még régebbi - írások gyakran szólnak úgy a vízről, mint amiből* a világ lett. A bibliai teremtéstörténetben azonban az a lé­nyeg, hogy Isten szavára történik minden. Tu­dunk persze mi is „vizekről”, amik fenn vannak. Például a felhők. Biztos tanultatok már a víz körforgásáról. Ezek is érdekes dolgok, bizony. Pláne ezzel a nappal kapcsolatban. Számomra ezen a napon valami már történik. Isten elválasztja a FENT levő dolgokat a LENT levő dolgoktól. Azt mondod erre: nincs is ilyen, hogy lent és fent, hiszen a föld gömb alakú, és ami nekem lent van, az a föld másik oldalán fent van. Ha ezt mondod, igazad van. Mégis gyakran használjuk ezt a két szót abban az értelemben, hogy az Isten fölöttünk van. Persze az Isten mindenhol van. Baj is lenne, ha azt gondolnád, hogy Ő valahol fent üldögél egy felhőn. Ez ba­darság. Isten hatalmasabb, mint gondoljuk. Ép­pen ezért beszélhetünk róla úgy, mint aki felet­tünk van. Körülvesz minket, átölel. De számom­ra éppen azért fontos, hogy LEjön, mert FENT van. Jézussal kapcsolatban szoktuk ezt monda­ni: LEjött hozzánk. Valójában az Isten kilépett láthatatlan világából és láthatóvá lett. Utána Jézus FÖLment a „mennybe”. Valójában kilé­pett a látható világból. Érted? Elhiszem, ha azt mondod: NEM! Valóban nehéz megÉRTENI. Valamit azonban ÉRZÜNK abból, hogy mit jelent az, amit Isten a második napon létre ho­zott. Én, aki az Ő teremtménye vagyok, soha nem lehetek feljebb, mint Ő, aki az én életemben legfelül van. REJTVÉNY Most egyszerre két kis mozaik­darabkát kaptok a képből. A re­formációi számban (zöld betűs címlap) ugyanis átformálva érke­zett hozzátok a képecske. Az ott megjelent kisebb méretű darabot nem tudtad beilleszteni az egészbe. Azt tehát felejtsd el! Most küldöm a pótlást. Ha tudod, hogy mit áb­rázol az egész kép, lehet keresni a Bibliában olyan történeteket vagy igeverseket, amiben a képen látha­tó lány szerepel. Ezek közül hár­mat kell beküldeni. Cím: Koczor Tamás, 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. JÁTÉK A TEREMBEN Lisztes játék Végy egy kiló lisztet. Szórd ki az asztalra. Csinálj belőle kúpot, az oldalát nyomkodd meg, hogy ne dőljön össze. A tetejére élével állíts egy kétforintost. Mindenkinek vágni kell egy késsel egy szeletet a lisztből. Addig kell a szeleteket vágni, míg a kétforintos le nem esik a kupac tetejéről. Ha leesett, akkor az, akinél leesett, a szájával veszi ki a lisztből. K. Gy. Az utcaseprő Az utcaseprő hozzátartozott a Vásártér mindenna­pi képéhez. Már messziről virított narancsszínű védő­mellényével a tér valamelyik részén. Széles testű, lassú mozgású asszony volt. Arca meg­viseltnek tűnt, és legszembetűnőbb volt rajta egészen vastag szemüvege. Még azzal is gyengén látott. In­kább a hangomról ismert fel, ha reggelenként köszön­töttem. Csak fejkendője alól kikandikáló vörös haja mutatta, hogy még nem volt öreg. Nem volt abban egyetlen ősz hajszál sem. Komótosan dolgozott, de soha nem pihent. Moz­dulatai szakszerűek voltak, még véletlenül sem csa­pott porfelhőt maga körül söprögetéskor. Ha a gyalo­gosok megsűrűsödtek, az útszegélyre húzódott, ott húzta össze a meggyűlt szemetet, és belapátolta a kukáskocsiba. Csendes, komoly asszonynak ismertem, nem moso- lyintotta volna el magát, ha szóba elegyedtem vele. Legtöbbször a lányáról kérdeztem, s ilyenkor éreztem hangjában örömet.- Jó reggelt, Mária néni. - Hogy tanul a lánya?- Nagyon jól. És rendesen viselkedik, megtiszteli tanítóit.- Aztán hadd kerüljön középiskolába! - biztattam rendületlenül. Míg élek, nem felejtem el, hogy alázta meg Mária nénit két pökhendi kamasz. A gyár felől jöttek. Egy­formák voltak, mintha mindkettőt ugyanabból a ku­kából húzták volna elő: hosszú, ápolatlan haj, patta­násos arc, szakadt dzseki, kopott farmer, lusta, ringó mozgás, fennhéjázó tekintet - első pillanatban ennyit láttam belőlük. Na és napraforgómagot majszoltak, köpködték a héjakat minden égtáj felé. Egyikük ráné­zett Mária nénire, és minden előzmény nélkül ráför­medt:- Föl kéne akasztani minden utcaseprőt! A szemtelen megjegyzés fölborzolta idegeimet, nem álltam meg szó nélkül.- Te csak szemetelni tudsz. Azt ócsárolod, aki taka­rítja a piszkodat? Persze, hogy megkaptam a magamét, amiért bele­ütöttem az orrom az ő dolgukba.- Vasalja fel, ha nem tetszik! - vetette felém gúnyos szavait. Társa meg ronda röhögéssel nyugtázta a szel­lemesnek tartott választ. Az egész jelenetből csupán az vigasztalt, hogy Má­ria néni talán nem is hallotta a megalázó szavakat. Lekötötte a munkája. Éppen a kukáskocsit kezdte tolni a konténer felé. Pár napja jártam a Vásártéren, ahol egykor laktam. A széles járdát más söprögette már. Tőle tudtam meg, hogy Mária néni jó pár esztendeje nyugdíjas. Lánya elvégezte a középiskolát, sőt férjhez is ment. Kisgyer­mekével gyakran meglátogatja magányosan élő édes­anyját. Búcsúzásomkor - mintha varázsütésre történt vol­na -, megkondult a közeli templom déli harangszava. Önkéntelenül tört fel belőlem a fohász:- Add Uram, hogy ezt az utcaseprőt már soha meg ne alázza senki emberfia! Add, hogy földgolyónkon soha meg ne alázza egyik ember a másikat! Nagy Zoltán I O K N Nézz föl! A nyár folyamán különböző ifjúsági táborokban kezünkbe vettük azt a könyvet is, amelyet fiatalok írtak fiataloknak, fiatalokról, Tekusné Szabó Izabella és Fabiny Tamás NÉZZ FÖL! című könyvét. A könyv gondolatait felhasználva, beszélgetéseket vezettünk, s a beszélgetések összegzését foglalja magában ez a sorozat. Nem könyvismertetés tehát ez a pár írás, nem is csak saját gondolataimat vetem papírra, s nem is reklám, annak ellenére, hogy mindenkinek melegen ajánlom a könyvet. Aki részt vett ezeken az alkalmakon, ismerős gondolatokra is bukkanhat: jé, ezt éppen én mondtam! Más pedig azt mondhatja: erről mi is beszélgethetnénk az ifjúsági órákon. Elöljáróban még annyit, hogy a megtárgyalt témák a könyvben csak érintőlegesen kerülnek elő, de éppen ezért alkalmasak a továbbgondolásra, megbeszélésre. Kezünkbe veszünk egy könyvet. Megnézzük a címét. Egy jó cím: fél siker. Kezünkbe vesszük ezt a könyvet. Már a címlapja elgondolkodtat, meditációra sarkall: NÉZZ FÖL! Volt idő, amikor épp az ellenkezőjére kellett buzdí­tani, hisz a keresztyének gyakran estek az eget kémle­lő tanítványok hibájába, s a feléjük hangzó kérdés észhez térítő, eszméltető volt: „Miért álltok itt az ég felé nézve...?” Luther előtti korba képzelhetjük magunkat. Az Istent kereső, és az Istent szolgálni akaró ember reme­gett a vágytól, hogy a kolostor kapuját átléphesse. S e kapun át beléphetett abba a világba, amely nem kötő­dött a földhöz. S bár voltak karitatív munkát, vagy oktatói szolgálatot felvállaló rendek, mégis a szerzete­sek élete - nagy általánosságban mondható I öncélú lelki kielégítéssé vált. Az eget kémlelő és a fölös jó cselekedetekkel az eget, a mennyország ajtaját ost­romló szerzetesek körében, s az eget elérni nem tudó, szürke emberek körében bombaként robbant a refor­máció, amely az ige fényével mutatott rá arra, hogy a teremtett világ Isten csodálatos műve, s Isten erre a földre alázkodott le emberi formát öltve magára. így került a reformáció révén helyére minden; így az em­ber is, aki a maga hivatásában, a maga helyén Isten szolgája, tehát munkájával családja körében istentisz­teletet végez, nem számít más, mint. a Krisztusba ve­tett bizalom, hiszen Ő nyitotta meg az eget. De mi most élünk, most a XX. század végén, s sok minden elmondható a korunk emberéről, de az nem, hogy túlságosan sokat tekint felfelé. Sőt! Szemei na- gyon-nagyon lefelé sanditanak. Földre kényszerített pillantás ez. A materialista világnézet - amely tu­dományosnak lett kikiáltva - az Istent semmivé kiáltó ideológia - akaratlanul is(?) hatással volt az emberre. S a hazugsággal megspékelt gazdaságpo­litika olyan kényszerpályára helyezte az embert, amelyben a megélhetés és az önző szerzés elsőren­dű kérdés lett. Földre szegeződik a tekintetünk. Megy haza a munkás a poros cipőjével a kavicso­kat rugdalva, nem tudja mi lesz vele, a gyárban átszervezés van, lehet, hogy egy hét múlva nem lesz állása. Lefelé néz. Kupaktanács van otthon. Meg kell beszélni, kinek mire van szüksége a kezdődő hónapban. Anya a kosztpénzt számolgatja, apa pedig - szeret-nem szeret módszerrel azt, hogy jön-e a villanyszámlás, vagy sem. Neked egy új tornacipőre lenne szükséged, de nem ám olyan hagyományosra, mert olyat már senki sem visel az osztályból, s a kirándulás összegét is be kell fizetni, öcséd még egy különórára jelentkezett, s az sem olcsó, húgod pedig - a húgok mindig ilyenek - arról panaszkodik, hogy nincs egy normális cucca sem, s a kinőtt szabadidőruháddal sem tömheted be a száját, mert azon versenyautók vannak, nem épp nőies minta. Végén jó kis perpatvar lesz, anya sírva csapja be maga után a hálószoba ajtaját. Lefelé néz az egész család. Az osztálytársad affektálva meséli, hogy most jár­tak kint Olaszban, s milyen cuki arany fülbevalót vett neki az apupkája, a padtársadat pedig minden reggel Ford Skorpióval hozza az anyja (s tudod, hogy van még egy kocsijuk), te pedig az alig egyhetes nyaralás alatt hiába kérted az apádat, hogy legalább egyszer menjetek el sétahajózni, vagy ha azt nem, hát egy vízibiciklit béreljen, egyikre sem tellett. Legszegé­nyebb vagy az osztályban - úgy érzed. Lefelé nézel. Nézz föl! Valljuk be, nagy szükségünk van erre a buzdításra. Sokszor úgy érezzük, hogy több az árny, a sötét, a ború az életünkben, mint a fény. Nézz fel! Megláthatod, hogy az ég kékje a fák lombján át is kéklik, megláthatod a FÉNYT, a NAPOT. Krisztus, ki vagy nap és világ, minket sötétségben ne hagyj! (109. ének) Nézz föl! Hisz poros utakra, göröngyökre, sárra, mocsokra tekintő szemed és szíved fényre vá­gyik. Nézz föl! Hogy megláthasd az igazi VILÁGOS­SÁGOT. ifj. Bence Imre HATVANKÉT CÍMSZÓ Hosszú útra hívunk benneteket. Hatvankét címszóban megpróbál­juk áttekinteni keresztyén hitünk és életünk legfontosabb kérdéseit, tartalmait és összefüggéseit. Ter­mészetesen hatvankét címszóba sem fér be minden és a rövid meg­határozások sem lehetnek kimerí- tőek, mégis talán hozzásegíthet a sorozat ahhoz, hogy ugyanarról a szóról hasonlóak jussanak eszünk­be, s könnyebb legyen együtt gon­dolkodnunk. Ha pedig egyik­másik mondat majd vitára ad okot, az sem baj, hiszen - egy ha­mar klasszikussá vált szólás sze­rint - vitában érik az igazság. Első alkalommal az alázatról írunk, mintegy tudatosítandó, hogy a va­lódi megértéshez leginkább talán épp erre van szükségünk, majd hétről hétre az alábbi rend szerint haladunk tovább: alázat, áldás, ál­dozat, anyagelvűség (materializ­mus), bálványimádás, bűn, bűntu­dat, büntetés, boldogság, csoda, élet, elhívás, emberközpontúság (humanizmus), evangélium, féle­lem, feltámadás, gondviselés, go­nosz, halál, hatalom, hit - ismeret, hit - bizalom, hit - hűség, igazság, imádság, irgalom, Isten lénye (transzcendens), istennélküliség (agnoszticizmus), istentagadás (ateizmus), ítélet, jövő, kegyelem, keresztség, kételkedés, kinyilat­koztatás, kísértés, kiválasztás, konfirmáció, közösség, megigazu- lás, megtérés, megtestesülés, meg­váltás, misszió, öntörvényűség (autonómia), prófécia, reménység, szabadság, szabad akarat, szelíd­ség, szent, Szentlélek, szentség, szenvedés, szolgálat, szövetség, te­remtés, történelem - üdvtörténet, törvény, világ, végső dolgok. Csepregi András és Cserháti Márta 74. Zsoltár Miért taszítottál el végképp, Istenem, mért füstölög haragod nyájad juhai ellen? Emlékezzél meg gyülekezetedről- az ősidőkben szerzetted, kiváltottad, hogy örökséged törzse legyen ­a Sión hegyéről, hol lakozol azóta. Irányítsd léptedet az örök romok felé: mindent elpusztított szentélyedben az ellenség! Diadalordításban törtek ki ellenségeid gyülekezeted hajlékában, győzelmi jeleket tűztek ki- mintha csak fejsze suhogna az erdő sűrű fáira ­s most nekiesnek a sok faragványnak csatabárddal és buzogánnyal. Lángba borítják szentélyedet, porig gyalázzák neved lakhelyét. Gondolják szívükben: Pusztuljon az egész! - s fölégetik az ország minden szenthelyét. Nem látjuk jelképeinket, próféta sincs sehol, és senki sincs, ki tudná: meddig még? Meddig még, ó, Isten, meddig űzhet gúnyt belőlünk szorongatónk ? Hát most már örökre semmibe veheti neved az ellenség?! Miért vontad el kezedet? Rántsd elő kebledből, vess véget ennek! s törted szét a folyamon a víziszörnyek fejét, te verted be a krokodilfejeket s a pusztai népnek vetetted étekül, te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyamot, tiéd a nap, s tiéd az éjjel, te állítottad fel a Holdat és Napot, te szabtad meg a Föld határait, te formáltad a nyarat és telet. Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmaz, Jahve, bolond nép gyalázza neved. Ne vesd oda vadaknak gerlicéd lelkét, szegényeid életét ne feledd el végképp! Tekints szövetségesedre - e föld zugaiban mindenütt erőszak vert tanyát. Ne forduljon vissza az elnyomott megszégyenül- ten: a szegény s nyomorult hadd dicsérje neved! Föl, rajta, Istenem, porold le porodét; emlékezzél, bolondok úntalan hogy gy aláztak! Ne feledd ellenségeid zaját, az ellened támadók szüntelen ordítását! (Bodrog Miklós fordítása) S királyom mégis Isten kezdettől fogva, ki az országban szabadulást szerez. Hatalmas vagy: te.hasítottad ketté a tengert Megjelent az Ugrin Aranka és Bodrog Miklós által összeállított Adventi kalendáriumban, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents