Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-28 / 43. szám
55. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 1990. OKTÓBER 28. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 20. VASÁRNAP Nem azért van az ige, hogy az egyház megszó- lalhasson, hanem azért van egyház, hogy az ige megszólalhasson. Nem az egyház teremt igét, hanem az ige teremti az egyházat. Luther Székely Károly pályázati terve. Dijat nyert az 1938-as Luther-szobor pályázaton. Hallatlan dolognak mondunk valamit, aminek addig hírét sem hallottuk. Hallatlan vakmerőséget emlegetünk, amikor különöset, rendkívülit, meglepőt tapasztalunk, akár egy lélegzetelállító tornászmutatványt nézünk, akár valakinek a kockázatos magatartásáról szerzünk tudomást. Megszámlálhatatlan ünnepi megemlékezésen esett szó Luther Márton hallatlan bátorságáról, melyet Wormsban tett császár, egyházi és világi fejedelmek előtt. Nem csekély tett volt korábban a 95 tétel kifüggesztése a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezeket a történelmi tényeket csakugyan nem szabad felednünk. Mégis tudnunk kell róla, hogy maga Luther sohasem dicsekedett velük. Alapjában félénk természetű volt. Megvallotta később, hogy Isten mint egy vak lovat, úgy vitte bele őt a reformáció ügyébe. Mindenestől az ő kényszerítő hatalma alatt állt. Egyszerűen nem tehetett másként. Mind a mai napig szabad, sőt tanulságos tehát a reformációt történelmi dátumok nyomán kísérnünk, de semmiképpen sem elegendő, ha csak egyúttal belső magváig el nem érünk. Mély tartalmát kell megragadnunk! Vagyis teológiáját, amelyből keresztyén gondolkodásunk és keresztyén életfolytatásunk táplálkozhat. Ezt a magvas központot többféleképp nevezhetjük meg. Mondhatjuk az evangélium felfedezésének. Mondhatjuk az egyedül hit által való megigazu- lás tanításának. Mondhatjuk krisztocentrikus igehirdetésnek. Fejezzük ki most egyszer magunkat ekképpen: a reformáció nem más, mint az Isten hallatlan nagy szeretetének fölismerése, átélése és forró prédikálása. Kezdve Lutheren. Évekkel a nevezetes 1517. okt. 31-iki tételkitűzés előtt jut el Luther a reformációi döntő fölismerésre s éli át a megrázó lelki fordulatot: ugyanaz az az Isten, aki jogos haraggal ítéli meg a bűnös embert, ugyanő hajol le hozzá kegyelmével. Akitől nem ok nélkül retteg, a haragvó Istentől jut el a szeretet Istenéig! Mert Istennek nem végső célja a harag, ezzel munkálkodni kezd a bűnösben. S miután az alázatosan elviseli Isten jogos haragját, kiszolgáltatja magát irgalomra - el is nyeri a kegyelmet Krisztusért és hit által. Mindenestől Isten cselekvése ez. Indító oka pedig a szeretete. Ha valaki le akarná festeni Istent - írja valahol Luther -, olyan képet kellene festenie, mely csupa szeretet; az isteni természet egy eget-földet betöltő szeretet tűzhelye. Nos ez az óriási kályha sohasem hűl ki, szüntelen árasztja melegét. Egy neves Luther-kutató (J. v. Walter) állítja s bizonyítja a Reformátor írásaiból vett idézetekkel, hogy Luther teológiájában az Isten irántunk való szeretetének két jellegzetes vonása van. Először is: Isten szeretete változhatatlan. Nem úgy áll a dolog, hogy Isten egyszer szeret, máskor nem; vagy egyszer jobban szeret, mint máskor. Szeretete független a világ eseményeitől, folytonos, állandó. És megbízható. Nem vonja vissza az embertől, noha az megérdemelné. Semmi sem akadályozhatja. Ezért le kell győznünk azt a kísértést, mely szívünkben olykor kételyt támaszt: hátha másképp fog tenni, mint ígérte. Másodszor: Isten hozzánk való szeretete irracionális. Közönségesen szólva: csodás. Felette áll értelmünknek, logikánknak, dacol okoskodásunkkal. Egyforma jó és rossz felé. Nem a szeretetre méltót szereti csupán. Fennáll szeretete az ellenség iránt is. Mint ahogyan az ezüst nem omlott hamuvá az áruló Júdás kezében, úgy Isten szeretete örökre megmarad szeretetnek. Eszünkbe juthat e ponton Dosztojevszkij szava: ahhoz, hogy egy embert szeressünk, kell hogy az elrejtve legyen; mert alighogy megmutatta arcát, már a szeretetünk is elillant. Isten szeretetében éppen az a csodálatos, a hallatlan, hogy rútságunk láttán el nem illan. Pazarló szeretet. Jól mondotta valaki, hogy Jézusnak a tékozló fiúról szóló hasonlatát inkább a tékozló Atyáról szóló hasonlatnak kellene neveznünk. S mily tökéletesen egybeesik mindez a megiga- zulás tanításával! Vajta Vilmos mutatott rá köztünk legutóbb is egy reformátori témájú előadásában: mennyire fontos tudnunk, hogy Isten az istentelent igazítja meg! Az ellene lázadó embert fogadja igaznak Krisztusért. A vétkest! Ez a bírói gyakorlatban analógia nélküli. Más ez, mint az amnesztia. Amnesztia esetén ugyanis a vétek megmarad, az ítélet jogos. Krisztusban azonban igazságot nyerünk! Folytathatnánk ezt a gondolatot: nem is valamiféle rehabilitációról van itt szó. Rehabilitáció igazán az, amikor valakit visszahelyeznek hivatalába és becsületébe, melytől jogtalanul megfosztották. Ámde Isten nékünk Krisztusért, váltságáért, hit által oly igazságot ád, mely sosem volt a mienk, mindig bűnösök voltunk, kívülrekedtek az édenkert kapuján. Már eddig is érintettük, szóljunk még határozottabban róla: egyedül Krisztusért történik meg ez velünk! Egyedül Őrajta láthatjuk meg Istennek ezt a minden értelmet felülhaladó, sőt vele ellentétben álló csodás szeretetét. Luther nagyon szerette Ján. 3,16 igéjét: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” Egy 1534-ben saját otthonában tartott prédikációjában mondja: ahhoz, hogy jó teológusok legyünk, ezt az igét kell a Szentléleknek szívünkben megvilágosítania, mely Istennek kimondhatatlan nagy szeretetét nyilatkoztatja ki a Krisztusban! Többek közt ilyeneket mond: Isten szeretete nem jutalom a mi érdemeinkért. Nem is azért részesülünk benne, mert Isten tudatlanságban van bűneink felől. De nem is kölcsön, hanem végleges ajándék a számunkra. Csak a kezünket kell kinyújtani érte. A hit pedig ez a kéz. A hitetlenségünk azt árulja el, hogy mi nem akarunk puszta elfogadók lenni, márpedig Istennel szemben csak elfogadók lehetünk. Isten a világnak adja Fiát, nem rettenti vissza a világ bűnös volta s ebben már benn foglaltatik bűnbocsánata is. Nemcsak Péternek, Pálnak, de nekünk is szól ez az evangélium, hisz mi is a világhoz tartozunk. Ébredjen hát a szívünk, az evangélium híre töltsön el örömmel! az egyháznak bizonnyal sokféle feladata van a világban s kell is, hogy hűséggel végezze. De semmi sem előzheti meg tanúságtételét az Isten hallatlan, változhatatlan, csodás szeretetéről. Ezt rajta kívül más nem közli a világgal. Istennek ezt a hallatlan szeretetét újra fölismerni, átélni és forró szívvel prédikálni mindannak ellenére, ami világunkban kívülről fenyeget, belülről nyomaszt - ez volna ma igazi reformációi ünneplésünk. Scholz László A MAGYAR BIBLIATANÁCS A VIZSOLYI BIBLIA MEGJELENÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL EMLÉKÜNNEPÉLYT TART DEBRECENBEN 1990. OKTÓBER 31-ÉN De. 10 órakor a NAGYTEMPLOMBAN ünnepi ökumenikus istentisztelet lesz, melyen igét hirdet dr. KOCSIS ELEMÉR református püspök, a Magyar Bibliatanács üv. elnöke. Ünnepi beszédet mond dr. HARMATI BÉLA evangélikus püspök. Du. 14.30-kor a Kollégium dísztermében lesz a Bibliatanács szimpozionja, melyen neves külföldi és hazai tudósok tartanak előadást. Egyházunkat dr. Fabiny Tibor professzor képviseli az előadók sorában. (A vizsolyi Biblia a magyar protestáns kegyességtörténetben.) Minden érdeklődőt szeretettel hívunk. ÖKUMENIKUS REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLY A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1990. október 30-án 18 órakor rendezi meg a Reformációi Emlékünnepélyt az MTA Kongresszusi Termében (Budapest, I., Országház u. 28.) Előadást tart: Dr. Benda Kálmán professzor Szeretettel hívunk és várunk mindenkit. LELKÉSZIKTATÁSOK NÓGRÁDBAN A Nógrádi Egyházmegye a korábbi években, pártállam ide vagy oda, viszonylag a nyugalom szigete volt. Csak az iskolai hitoktatás 50% körül mozgott. A zömében 3-500 lelkes gyülekezetek templomaikat, parókiáikat korszerűsítették, sőt újakat is építettek hatalmas áldozattal, jelesül a fiatalabb ambiciózus lelkészek hatására. A megyében a nemzedékváltás a vége felé tart. A leköszönő generáció szerény javadalmazással olykor egészségtelen, vizes papiakkal is beérte, az új nemzedék már nem. Ennek is köszönhető - az ismert lelkészhiány mellett -, hogy Nóg- rádban a gyülekezetek 40%-ában már nincs helyi lelkész. Ezért is öröm volt az utóbbi hetekben, egymást követő szombatokon, egy- egy lelkészt beiktatni Salgótarjánban és Vanyarcon. Salgótarján, az ismert okok miatt a korábbi évtizedekben korántsem volt az egyházak „fellegvára”. A felekezetek mégis egymás kezét fogva mindig „meglépték” azt amit lehetett. A templom most megtelt, a környék gyülekezeteiből is sokan érkeztek Deme Károly iktatására. Szebik Imre püspök Máté 6,31-34 alapján hirdette Isten igéjét! Nehéz ma megszólalni - kezdte a püspök -, mert hiányzik test szerint közülünk Balicza Ivánné. Ezt az örömünnepet az idői egybeesés mindenképpen beárnyékolja. De nem az elmúlásra, nem a múltra nézünk, hanem az élő Jézusra, aki a jelennek és a jövőnek egyaránt Ura. Az aggodalmaskodás helyett bízzatok! Jézusnak ez az első szava nekünk ebben az órában. Ugyanakkor hogyne aggodalmaskodnánk, amikor váratlanul tör ránk a baj, a pártoskodás rombol közöttünk, ezernyi feladat vár ránk és egyre kevesebb a szolgálattevő. Jézus mégis azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjatok, hanem bízzatok. „Mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek*’. Az igehirdetés a továbbiakban is biztatás volt: a hívő ember mindig Isten országára és igazságára építsen, mert így juthat el a fél- és az áligazságok helyett a teljes igazságra; az Úrtól kapott örömre és békességre. Kalácska Béla, a Nógrádi Egyházmegye esperese végezte az iktatás szolgálatát. Lábossá Lajos esperes elkísérte volt lelkészét, hogy új szolgálati helyén részt vegyen az iktatási szolgálatban és 10 lelkészszel együtt áldást mondjon és imádkozza az ősi confirmát: „Erősítsd meg Istenünk...” Deme Károly beiktatott lelkész a 107. Zsoltár 23-28 versei alapján a többi között arról szólt, hogy nem készült valamiféle programmal ekövetkezendő szolgálati időszakára. Viszont bizonyságot tett arról, hogy a bűn mélységéből Jézus felemelte és magánál tartja. Ezt kínálja mindenkinek a kereszthalál mélységét megjárt Krisztus ma is. Krisztus népe mindig a háborgó tengeren van. Tekintsünk Őrá! „Testvérek lássuk és értsük Isten dolgait, lássuk Isten csodálatos hatalmát, az erőt, a kivezető utat, amelyet épített számunkra. Még a tengerfenékről is, a halálnak mélységéből is meg tud szabadítani... Ha elfogadjuk bűnbocsánatát, akkor Isten szeretetét fogjuk mindig látni és nem szűnünk meg Őt dicsérni”. A beiktatott lelkészt a közgyűlésen dr. Frenkl Róbert országos felügyelő köszöntötte elsőként, biztatást adva szolgálati lelkületre. Farkasházi Ferenc a volt gyülekezet és az egyházkerület nevében, Deme Károly ny. lelkész az édesapa és a család jogán és szeretetével kö- (Folvtatás az 5. oldalon) Hallatlan szeretet
