Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-09-30 / 39. szám

Evangélikus Élet 1990. szeptember 30. Hitoktatói tanfolyam „Mindenhol úgy szolgáljunk, mintha az Úrnak szolgálnánk” Augusztus 16-án kánikulai me­legben az ország egész területéről érkező, különböző foglalkozású csoport népesítette be a piliscsabai Béthelt. Mintegy 50 fős csapatunk mint egy színes csokor: tanító, ta­nár, egészségügyi dolgozó, könyv­táros, laboráns, lévelező teológus töltötte itt szabadságának 9 nap­ját. Gyülekezeti alkalmainkon kí­vül újra van lehetőség az iskolai hitoktatásra heti 2 órában. Erre a szolgálatra készített fel a tanfo­lyam, hogy lelkészeink segítségére tudjunk lenni. Isten előtti felelős­séggel ismerkedtünk az új felada­tokkal, minél több gyermeket se­gítsünk a hit megismerésére, Jézus követésére. Napjainkat Kinczler Irén áldott, tartalmas igeszolgálataival kezd­tük. A délelőtti ismeretterjesztő jellegű előadások témája Jézus éle­te volt. Takácsné Kovácsházi Zel- ma szavain keresztül közel éreztük magunkat a földön élő, emberként dolgozó, gyógyító, szolgáló Jézus­hoz. Ebéd utáni csendes órákat pró­báltuk a természetben járva, be­szélgetve eltölteni. Egymás hite ál­tal is épülve közelebb kerültünk egymáshoz. A délutáni foglalkozá­sokon már a hittankönyvek anya­ga alapján az ősatyákról elevení­tettük fel és gyarapítottuk ismere­teinket Ábrahám ígéreteitől Jákob, József, Mózes és Józsué vezetéséig. Komoly készüléssel, nagy izgalom­mal készítettük el az írásbeli házi feladatot a II. Mózes könyvéből^ A színes csokor 3 csapatra bontva késő éjszakába nyúló munka után végzett egy hittanórai anyag taní­tásának. aJádolgozásával. Ferenczi Zoltán kérdés-felelet házi feladata is aktívvá tette a „hit- tanosokat”. Az esti áhítatokon Jé­zus példázatai előtt csendesedtünk el lelkészeket, levelező tanfolya­mot végzett munkatársakat hall­gatva. Legizgalmasabbak a fórumok voltak. A katechetikai munka bevezető mondatai után gyakor­lati, módszertani kérdések segí­tettek bennünket. Ezek a mű­helymunkái megbeszélések 21 óráig tartottak, majd a szobák­ban folytatódtak. A hittanórákat szemléltető esz­közökkel szeretnénk színesebbé tenni. Sok-sok új, jó ötletet kap­tunk Ferenczy Erzsébettől, Havasi Kálmántól. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a hittankönyvek Íróival együtt le­hettünk. Gáncs Péterné, dr. Mun- tag Andomé, Missura Tibor és Fe­renczi Zoltán, Ferenczi Erzsébet egy-egy téma tanításával, a köny­vekben való felépítés megértetésé­vel segítette munkánkat. A sajtó képviseletében Tóth­Szöllős Mihály ígérete alapján a hittankönyvek már úton vannak a gyülekezetek felé. Tanfolyamunkat megtisztelte Szebik Imre püspök úr. Biztató szavai fülünkbe csengenek szolgá­lataink során. Prőhle Károly dr. előadásai sok kérdést helyére tett az egyházzal, zsidósággal kapcsolatban ben­nünk. Gadóné Cs. Éva, Pályi Emese és Sárkány Tiborné pedagógusként és gyakorló gyülekezeti munkás­ként adta át a gyermekekkel való foglalkozás örömeit, nehézségeit. Az úrvacsora istentiszteleten Le- hoczki Endre szolgált. Augusztus 25-ére egész csopor­tunk meghívást kapott Pestlőrinc- re. Ott gyakorló katechetikai mun­kások minden segítséget megadtak a kezdőknek. Köszönetünket szeretnénk kife­jezni Bolla Árpád esperesnek, a testi táplálékról gondoskodó Pi­roska nővérnek, munkatársainak s a szervezőknek. Kiss Judit BniOTSRíív jíoiki ■ loud . mi1)* # .i:> vn.nrL,. >n >o xm.>•><.> Útkereszteződés a Pilisben 1990. augusztus 16-án az ország különböző pontjaiból néhány em­ber útnak indult Piliscsabára, a Bé- tel Evangélikus Missziói Otthon­ba. Az úticsomag mellett kérdések­kel, várakozással, érdeklődéssel léptünk be az Otthon kapuján. Az első közös vacsora utáni nyitó áhí­tatban hallhattuk Bolla Árpád fel­szólító, ébresztő mondatát: „Légy örömhordozó, ami elindít, cselek­vésre ösztönöz !*’ Ehhez a mondathoz kapcsoló­dott az első előadás címe: „Kik vagyunk, mi a feladatunk?” Ez a cím mottójává vált a tanfo­lyamnak. Az igen rövidnek tűnő tíz nap azt hiszem mindannyiunk számára világossá, nyomatékossá tette a választ. Kik vagyunk? Nyil­vánvalóan különböző közegből, különböző munkaterületekről ér­keztünk. Itt derült ki, hogy közös utat választottunk azzal, hogy a hitoktatás és a gyerekmunka terü­letén szeretnénk szolgálni. A hall­gatóság nagyrészt pedagógusok­ból vagy jó ideje gyerekmunkát végzőkből tevődött össze. Ez elő- segitette az élénk érdeklődést, rea­gálást, ami főleg a vacsora utáni fórum-programban volt tapasztal­ható. Egy-egy gondolattal, emlé­kek felidézésével, tapasztalatcseré­vel gazdagítottuk egymást és szinte észrevétlenül formálódtunk mun­kaközösséggé. A reggeli áhitatokban Kinczler Irén szolgálata által átmelegedve felfrissülve hallhattunk Jézus Krisztus munkájáról, „más”-ságá- ról. Ezek az áhitatok témájukban összefonódtak a délelőtti előadá­sokkal. Takácsné Kovácsházi Zel- ma feltárta előttünk a majd 2000 évvel ezelőtti zsidó valóságot. Szinte „végignéztük”, érzékeltük a korabeli Palesztina népe életének ellentmondásait, nyugtalan keresé­sét. A Jézus korabeli élet bemuta­tásával mindinkább Jézus Krisztus lénye, valóságos emberré létele vált előttünk elevenné. Gyakorlati kérdések címen hall­hattunk szemléletes beszámolókat, gyakorló hitoktatóktól. A délutáni előadássorozat az Ószövetség világában próbált el­igazítani. Ábrahám, József, Jákob, Mózes történetein keresztül tanul­hattunk mi magunk is Isten vezeté­séről, irgalmáról. Nagy segítséget jelentettek dr. Muntag Andorné, Missura Tibor, Sárkányáé H. Er­zsébet előadásai abban a kérdésben, hogy hogyan is alkalmazzuk a hit­tanórákon az Ószövetség tanításait. Az előadások más-más jellege, az előadók egyénisége által, színes és gazdag képet kaptunk a gyer­mekmunka egészéről. Dr. Prőhle Károly az Isten­nélküliség veszélyességét, a világ- helyzet aggasztó torzulásait érzé­keltette előadásaiban. Ezzel hitébresztő és sürgető üze­net jutott el hozzánk. Tudnunk kell, hogy mi a feladatunk, kon­centráljunk a feladatunkra mint hitoktató és gyerekmunkás. Mert utak nyíltak, gyerekek ülnek a pa­dokban, kíváncsian talán „sóvá­rogva várják”, hogy két csengetés között halljanak „valamit”, hogy megismerhessenek Valakit! 1990. augusztus 25-én a Bétel Missziói Otthon otthonná melege­dett falai közül ki-ki visszatért a reménységünk szerinti új feladatá­hoz. Krahulcsán Borbála „Ha megtartjátok az én igémet.. Augusztus 25-én délelőtt ismét ünnepre hívogattak a Fejér megyei kis faluban a harangok, Nagyvele- gen. Alig egy hónapja lelkészava­tásra, most pedig lelkésziktatásra gyülekezett a falu népe. Ez a gyüle­kezet több, mint 250 éve hallgatja az Isten Igéjét. Az, aki ezen a na­pon esküvel fogadja, hogy a gyüle­kezet lelkipásztora lesz, nem érin­tetlen területre lép, nem pogány- missZióba küldi az Úr, hanem elő­dök hosszú sorába áll be, folytató­ja lesz a nagy „műnek”, amit Ma­dár Mátyás, Horváth Pál, D. Ko­vács Sándor, Görög Ernő és Kajos János kezdte^ el és végeztek Isten segítségével. Lábossá, Lajos, a Fejér-Komá­romi Egyházmegye esperese János apostol szavain keresztül (Jn 8,31-32) tárta a gyülekezet és új lelkésze, Cserági István elé: mik a tanítványság feltételei? A lelkész és mi mindnyájan Krisztust követő gyülekezet vagyunk - hangsúlyoz­ta az esperes. Hármas követelés­nek kell megfelelnünk, engedelme­sen és alázatosan. Hallgatni kell az Úr szavát; meg kell ismerni Jézust és meg kell tartani az Ő igéjét! Nagy dolog, s az életképesség jele, ha a gyülekezet templomot, imaházat épít, és ebben a lelkész is tevékenyen résztvesz. De nemcsak a külső háznak kell jól mutatnia, szépnek lennie, hanem a lelkész kell, hogy a hívek „belső-házának” is hűséges építője legyen! Kopog­tassunk hát Isten ajtaján, és ebben a mai rohanó világban is legyen időnk a „belső-szobánkba” elvo­nulni és behívni Jézust - „szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” 1 Nagyveleg evangélikus falu, mégis vannak szép számmal, akik­hez még nem ért el Jézus szava. Megszakítás nélkül hangzik itt az Ige, s mindenkinek itt lenne a he­lye, mindenkit hívogatnak a ha­rangok a templomba. Változó világban élünk, szüksé­günk van arra, hogy lelkileg is megújuljunk, mert „mit használ az embernek, ha az egész világot meg­nyeri, lelkében pedig kárt vall?” A hit hallásból van, ezért nagy dolog, ha valaki ajkára veszi a szent evangéliumot,' de ugyanak­kor óriási a felelőssége is. A lelkész és családja, a papiak élete prédi­káljon, tegyen bizonyságot áriról, hogy Krisztust hordozók vagyunk, hogy az életünk példaadó legyen és megismerhessék rajtunk keresztül is az emberek az élő Jézust. - Erre hívta fel az esperes az iktatási be­szédében a fiatal lelkész figyelmét. „Ha ti megtartjátok az én igé­met. ..” - a hétköznapokban is hir­detni kell Jézust. Azért kapjuk a drága Igét, hogy átformáljon Jé­zus-típusú emberekké. Akik hall­gatják és meg is tartják Isten beszé­dét azok képesek új életben járni, azok szabadokká válhatnak ön- maguktól, minden, erőtlenségük­től, más emberek és körülményeik befolyásától. Ezt jelenti Isten gyer­mekeinek szabadsága! - fejezte be igehirdetését az esperes. A gyülekezet gyermekkara énekszóval és hangszeres zenével dicsérte Istent jóságáért, hogy to­vábbra is hangozhat az Ige temp­lomában. Majd az új, megválasz­tott lelkész bemutatkozó igehirde­tését hallgathattuk a szőlőtő és szőlővesszök hasonlatáról. Ezt követően LabosSa Lajos megkeresztelte a beiktatott lelkész gyermekét, Mátét. Az istentisztelet úrvacsora vétellel ért véget. Az ünnepi közgyűlést Németh István, a gyülekezet felügyelője nyitotta meg. Némedi János gond­nok beszédében a gyülekezet múlt­járól és jelenéről szólt. Majd Lá­bossá Lajos és Puskás János (pusz- tavámi) az egyházmegye hevében, Helmut Strom (némqt), Pintér Mi­hály (várpalotai), Szabó Magda (nyíregyházi) Sörédi Imre (móri ró­mai katolikus), B. Tóth István (mó­ri református) lelkészek, valamint Szloboda Istvánné tanácselnöknő köszöntötték Cserági Istvánt. A himnusz eléneklése után a gyü­lekezeti terembe vonultunk, ahol gazdagon terített ünnepi asztal vár­ta a vendégeket. Szabó Magda Neves templomok Nyíregyháza-Vargabokorban imaházat szenteltek júliusban. Az Evangélikus Élet szeptember 2-i számában olvashattunk erről be­számolót. Bezerédy Zoltán igazga­tó lelkész ismertette az imaház épí­tésének rövid történetét. Megemlí­tette, hogy „IMMÁNUEL” lett az imaház neve. A gyermekbibliakö- rösök választották ezt, s így teljese­dett be az Ígéret: „Gyermekek szája által teszel bizonyságot.” Aztán így folytatta: ;,Magyarországon talán először kapott istentiszteleti hely nevet!” Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni, .hogy a római egyház mindig adott nevet templomainak. Magyar evangélikus egyházunkban azonban ez nem volt szokás. Az első névvel jelölt evangélikus temp­lom - legjobb tudomásom szerint eddig az egyetlen hazánkban - a pesterzsébeti (Bp. XX. kér.) ev. templom, melyet néhai Falvay Jenő épített, s 1926-ban avatták fel, s akkor a „BÉKE”-templom nevet adták neki. Kettős értelemben: egy­részt, hogy a világháborús és forra­dalmi évek után eljött a békesség ideje, másrészt azért, mert* a templom voltaképpen a felekeze­ti béke jegyében épült. Az akkor fiatal Falvay Jenő ugyanis jó kapcsolatokat épített ki a refor­mátus és római katolikus egy­házzal, sőt igen jó viszonyban volt a zsidó hitközség vezetőivel is. így az evagélikus templom építéséhez ezek mind bőkezű adományaikkal járultak hozzá a város vezetőségével, az ipari üze­mekkel és kereskedőkkel egye­temben. Bencze Imre Evangelisch-lutherische Burg­gemeinde Budapest GOTTESDIENST Warum wir ihn feiern und was er bedeutet Ein Seminar über den Gottes­dienst im Rahmen unserer Bidels- tunden 4. Oktober, 18.00 Uhr Wo bleiben sie denn? Gottesdienst und keiner geht hin... Kritische Anfragen an den Gottesdienst. Budavári Német Evangélikus Gyülekezet ISTENTISZTELET 'Miért ünnepeljük és mit jelent Szeminárium az istentisztelet­ről bibliaóráink keretében Október 4., 18.00 óra Hol maradnak? Istentisztelet és senki sem megy el rá... Az istentisztelet kritikus megközelítése. MATUZ PÁL Rákospalota-Ipolyvece-éákospalota Perzselő napsütésben izzott Rákospa­lota augusztus 31-én, amikor temetőjé­nek hűvös földje magába fogadta Ma- tuz Pál evangélikus lelkésznek megfá­radt testét. Ezentúl szülőföldjének öle­lésében váija feltámadását, amikor Megváltó Urunk mennyei hajlékába vezeti. Matuz Pál élete 1905 tavaszán kez­dődött Rákospalotán. Édesapja evan­gélikus és édesanyja református ke­gyessége olyan harmóniát alkotott, mely az ősi protestáns hagyományt őr­zi. Családja a szülőföld és a haza szere- tetére adott egész életét meghatározó indíttatást. Gyülekezetében az akkor igen eleven lelki élet hatására döntött úgy, hogy életcéljaként a lelkészi hiva­tást választja. Idén éppen hatvan éve, 1930-ban lett Evangélikus Egyházunk felszentelt lelkésze. Rövid ideig tartó vadosfai megbíza­tását követően 1932-ben hívta meg az Ipolyvecei Gyülekezet lelkészének. Kö­zel negyven esztendőn át szolgált itt kitartó hűséggel 1972-ben történt nyugdíjazásáig. A szegények papjának vallotta magát. Isten igazságát krisztu­si szeretettel és alázattal hirdette és képviselte gyülekezetében. Erős hittel segítette az otthonukból elűzötteket, és bátran vallotta meg magyarságát. A háború pusztító évei után a még em­bertelenebb évtizedek során a minde­nükből kiforgatott hívei között jó hasz­nát vette a gyermekkorában tanultak­nak, mert neki is gazdálkodnia kellett, hogy eltarthassa családját. 1932-ben kötött házasságot Ujcsek Jolánnal, aki 58 éven át hűséges papné- ként segítette lelkipásztori munkájá­ban. Családi életük karakterét a min­dennapi kenyérhez szorosan kapcsoló­dó mindennapi Isten felé fordulásuk közössége adta meg. Életük otthonuk­ban együtt töltött utolsó estéjén is a napi ige hangos olvasásával, megbékélt szívvel köszöntek el egymástól. Gond­viselő Urunk két leánygyermekkel ál­dotta meg házasságukat, akik mellé egy harmadik leányt is örökbefogadtak és neveltek szeretettel ötéves korától saját gyermekükként. Az Ipolyvecén töltött negyven év után ismét a szülőföld, a szülői ház fogadta vissza az immár nyugdíjas lel­készt és családját. Az addig egy gyüle- kezetes lelkész ettől fogva 18 éven át sok gyülekezetnek lett megbecsült és szeretett kisegítő lelkipásztorává. Is­tent dicsérő éneke rendszeresen fel­hangzott a Pesti Egyházmegye templo­maiban és imatermeiben; igehirdetései pedig új erőt öntöttek a megfáradt hitű emberekbe. Élete utolsó hónapjaiban tudta, hogy földi életideje végefelé kö­zeledik, ezért felkészülten vártát Urá­nak hivó szavát, amely augusztus 20- án zárta Je földi életét. Bolla Árpád esperes ausztriai hivata­los kiküldetését megszakítva tért haza, hogy szeretve tisztelt lelkésztestvérének ravatalánál hirdethesse az élő Jézus evangéliumát. Blázy Lajos újpesti lel­kész a Megváltó Urunk által előre elké­szített, reánk váró mennyei hajlékról megvallott bizonyságtevésével vigasz­talta a megtört szíveket. Rezessy Mik­lós ipolyvecei lelkész a sírnál köszönte meg Istennek elődje áldásos életét gyü­lekezete nevében, a nógrádi lelkészek és az Északi Evangélikus Egyházkerület nevében. Matuz Pál evangélikus lelkész sírján „az élővirágkoszorúk az élet győzelmét hirdették az elmúlás felett, mert „a vi­lág elmúlik és apnak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megma­rad örökké”. Rezessy Miklós MEGJELENT A HARANG SZEPTEMBERI SZÁMA SIKERTELEN ATEISTA PROPAGANDA . A szovjet állam és a kommunista párt több mint hét érvizedes ateista propagandáját nem koronázta nagy siker. Egy, a közelmúltban végzett szociológiai felmérés adatai szerint a megkérdezettek 53,1 százaléka mondja magát ateistának, 41 százalék kereszténynek, 4,7 százalék moha­medánnak és 1,5 százalék a kisebb vallások híve. A szovjet állampolgá­rok 67 százaléka valamilyen formában kötődik a valláshoz, annak idején megkeresztelték, járt templomba stb. Az iszlám köztársaságokban ez a szám gyakorlatilag eléri a száz százalékot. A szülők. 40 százaléka szeret­né, Jia gyermekeik kötődnének a valláshoz, 16 százalékuknak az a véle­ménye, hogy a gyerekeknek lehetővé kell tenni, hogy alapfokú vallások­tatásban részesüljenek. A legtöbb vallásos ember - 64 százalék - az idősebb korosztályból kerül ki. 10 százalék úgy véli, hogy a jelenlegi problémák gyökere a hit elvesztéséből ered. 72 százalék szerint az egyház­nak nagyobb részt kell vállalnia a közéletben. A megkérdezetteknek csak a 19 százaléka állította határozottan, hogy nincs Isten.--------------------------------------------------------- fNowWtvil Ré szletek a tartalomból: A szép korcsmárosnő és a kereszt Az üvegházhatás fenyegetése Czakó Gábor regényrészlete: Angyalkönyv Jézus utolsó napjai Mikes Kelemen emlékezete Szent István és a szlovák nemzeti érzés (Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Harang Kiadóhivatalában (1063 Buda­pest, Szinnyei Merse u. 15.), valamint bármely hírlapkézbesítőnél, a Posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900, közvetlenül vagy postautalványon.) Keresse az újságárusoknál! SZEGÉNYEK A SZOVJETUNIÓBAN- Még ma is hét lakat alatt őrzik azokat a valós adatokat, amelyekből megtudhatnánk, mennyi ma egy szovjet család létminimuma és hányán élnek a létminimum alatt - nyilatkozta az APN munkatársának az Állami Munkaügyi Bizottság önmagát megnevezni nem kívánó munka­társa. - Az adatokat tudományos értekezések vastag dossziéi őrzik és nem tartoznak a nyilvánosságra. A Bizottság közgazdászainak óvatos becslése szerint egy ember havi létminimuma legalább száz rubel. Ha ez így van, akkor közel nyolcva­negy millióan élnek a szegénységi szint alatt, de negyvenegy millió ember még ennél is kisebb pénzből 1 havi hetven-hetvenöt rubelból kénytelen megélni. Harmincöt millió szegény a sokgyerekes családok közül, harminc millió a nyugdíjasok, nyolc millió a leányanyák, illetve a gyermeküket egyedül nevelő asszonyok, nyolc millió pedig az egykeresős fiatal csalá­dok közül kerül ki.­________________________________________________ íNovosztvil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents