Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-08-05 / 31. szám
Evangélikus Élet 1990. augusztus 5. E3 JB GYERMEKEKNEK F I A T A L 0 ■ N A K SZÉLES ÖLELÉS Főszezon A minap nagy befőzést csaptunk. Aki már részt vett ilyen munkában, tudja, hogy a hibás, rossz gyümölcsöt ki kell dobni, mert az nem alkalmas arra, hogy eltegyük télire. Kiválogattuk hát a gyümölcsöt, és csak a szép, egészséges szemeket hagytuk meg. Félévenként egyszer „lomtala- nítunk" a gyerekek szobájában. Ilyenkor a rossz, törött, hasznavehetetlen, időközben elhasználódott játékokat összegyűjtjük és kidobjuk. Gyakran hallom gyerekek szájából: „Ne játsszunk az Ágival, mert utálatos, nyafogós és árul- kodós...". Nem lehet vele jól játszani...!"- DE in ÁLLJUNK MEG! A hibás, rothadt, férges gyümölcs nem alkalmas fogyasztásra, a törött játék nem csak hasznavehetetlen, de veszélyes is lehet. Ezeket szabad szétválogatnunk. Emberek között azonban TILOS az ilyen válogatás. Mert amíg a gyümölcsről egyértelműen meg tudod állapítani, hogy rossz; a játékról, hogy használhatatlan és megjavíthatatlan, addig Mt 13,24-30 emberekkel azért nem teheted ezt, mert nem tudod, nem tudhatod, hogy Istennek nincs-e még terve vele. Nem tehetjük, nincs ez a képesség a birtokunkban, hogy mi helyesen válogassunk emberek között. Ezt Isten megtartotta magának. S nem azért döntött így, mert irigy, hanem azért, mert TE is ott vagy a nagy búzamezőn. így amikor a példázatbeli gazda módján megálljt parancsol azoknak, akik kitépkednék a konkolyt, akkor TÉGED IS ÓV, terád is vigyáz. Se neked, se a társadnak, se a harmadik embernek, se egyik felnőttnek nincs hatalmában ez a gyomlálás. Mert mi tévedhetünk, rosszul ítélhetünk, s milyen jó, hogy nincs kezünkben ez a lehetőség. Ha most tavasszal, néhány héttel ezelőtt jártatok veteményeskertben, s jól körülnéztetek, láthattátok, hogy az alig zsendüló vetemérinyel együtt növő gazt szinte meg se lehet különböztetni a haszonnövényektől. Ne taszítsatok hát ki senkit magatok közül, inkább neveljétek, csiszoljátok egymást, s közben ti magatok is nevelődtök, csiszolódtok, változtok reménység szerint jó irányba. A közös, csoportos játék, a nagyobb baráti kör, ahol SOKAN TALÁLHATNAK PAJTÁSRA, sokkal több élményt nyújt, mintha kettesével elkülönültök. Most, amikor itt a nyár, a vakáció, táborokba mentek, így fogadjátok be az új arcokat, új társakat. Jó pihenést! Gazdagodást lélekben is a nyáron! Uram, széles ölelésű Istenem! Tágítsd ki szívünket, hogy ki ne rekessszünk onnan másokat, akik nem szimpatikusak, akik szemben állnak velünk, akik más hitűek, akiknek egyáltalán nincs hitük. Tágítsd ki szívünket, hogy jobban megértsük a szenvedőket, ha kell, fájdalom árán is. Tágítsd ki szívünket Önmagad számára, hogy bejöhess oda egész nagyságoddal és csodálatos erőddel. (B. G. Hallquist) imádsága Bencéné Szabó Márta A cím nemcsak az üdülésre és az idegenforgalomra vonatkozik, hanem az egyházi ifjúsági munkára is. Bár nyár elején véget ér a hitoktatás, befejeződik a konfirmáció, ilyenkor mind több fiatal megy táborba, konferenciára, örvendetesen bőséges a választék! A gyenes- diási konferenciák immár 11. éve folynak, nem feledve persze, hogy a hosszú kényszerszünetet megelőzően is sok-sok konferenciának adott otthont a Kapernaum. „Tedd lelkünket Lelked templomává” - az ismert imádságnak ez a sora az idei mottó, öt turnusban foglalkoznak a fiatalok az egyház, a gyülekezet kérdéseivel, hogy aztán hazamenve mindez gyakorlattá is váljon. Mai számunkban egy tizennégy éves résztvevőnek Gyenesen íródott imádságát is közöljük. Balatonszárszón pedig harmadik éve rendezhetünk konferenciát, a tizennyolc év fölöttiek számára. Az augusztus végi két hét témája a misszió és evangélizáció lesz, Tanúim lesztek! címmel. Néhány éve még tabunak számított annak puszta gondolata is, hogy egyházmegyei szinten is rendezzünk egyházi táborokat. Idén nyáron azonban mind több helyen találkoznak az ifjak megyei táborokban is, néhol külön a konfirmandusok is. Tordastól Malomsokon át Rábcakapiig felsorolni is nehéz lenne a helyszíneket, de az ifjúsági rovat szerkesztője hadd kérje ezúton is a szervezőket, résztvevőket, hogy élményeikről rövid tudósításban, színes írásban számoljanak be. Külön örömöt jelent, ha jó minőségű fényképet is küld- tök! Külön kell szólni a MEVISZ táborairól. A szervezésben élen jár a Bárka csoport. Nemrég fejeződött be Őrimagyarósdon az a sok-sok szorongással, félelemmel és imádsággal előkészített tábor, amelynek résztvevői a balatonalmádi nevelőotthon lakói voltak. Hamarosan részletes beszámoló is megjelenik lapunk hasábjain erről a rendkívüli és újszerű alkalomról. Egy másik parókián, Kemenesmihály- fán pedig egymást érték a fogyatékosok számára rendezett ME- VlSZ-táborok: mozgássérültek illetve vakok, csökkentlátók voltak a résztvevők, akik az örvendetesen nagy létszámú és szolgálatkész segítők irányításával talán éltere szóló élményt kaptak - vagy még annál is többet: lelki megerősödést, fizikai gondoskodást és testvéri szeretetet. Ezekről a táborokról is készülnek majd beszámolók. Külön kell szólni a zenéről. Köztudott, hogy a fóti kántorképzők mindig lelki tréninget is jelentettek; a korlátozások évtizedeiben különösen is őrizték az evangélizáció parazsát. A ma is ebben a szellemben folyó tanfolyamok mellett mind több egyéb kezdeményezésről értesülünk: egyházmegyei zenei táborokról vagy éppen a MEVISZ gitáros táboráról. Mindezek mellett szép hagyománya van az olcsvai táboroknak, vagy szólni kell még arról az augusztusi konferenciáról, amelynek résztvevői hazai és külföldi fiatalok lesznek Sopronban. A sort hosszan lehetne még folytatni. Van okunk örömre! De e a sok alkalom figyelmeztet is: szükség van egymás megbecsülésére, támogatására. Néhány egyházmegye ugyanakkor változatlanul elég passzív marad, máshol meg szinte már túlkínálat jelentkezik. Nyilván nem központosításra van szükség, de ésszerű koordinálásra igen. A legégetőbb gond talán e téren is a munkatársak felkészítése, kiképzése. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület - amely újra bontogatja szárnyait Magyarországon is - az evangélikus és a református ifjúsági szervezetekkel karöltve éppen ezért rendez idén nyáron immár három vezetőképző tanfolyamot, tábort fiataloknak. Az ifjúsági munka főszezonjában sem lehet az „óra et labora”, imádkozzál és dolgozzál elvet szem elől tévesztenünk. Fabiny Tamás Ima a Földért KINYÍLIK EGY ABLAK... íj REJTVÉNY - A NEGYEDIK MEZŐ A negyedik mezőbe egy számot kell írni. Figyelem! Most nagyon el lehet rontani, hiszen a szám a már megfejtett könyv egyik fejezetének száma, ráadásul egyszerre tíz fejezettel is arrébb kerülhetsz. Tehát a szám: Pál apostol a korintusiakhoz írt második levele végén a szenvedéseiről ír. Ebben megírja, hogy hányszor szenvedett hajótörést. Ezt a számot kell ebbe a mezőbe írnotok. Többen írnak, hogy nem értik pontosan, mit is kell tenniük. Egyelőre csak gyűjteni kell a kitöltött mezőket. Minden héten egyet-egyet. Eddig betűket lehetett kitalálni, mostantól számokat. Ha már minden mezőt ki lehetett tölteni, akkor meglátjátok, hogy egy bibliai szakaszt jelölnek ki a szá/ mok és a betűk. Ezen a bibliai helyen egy élőlény neve található. Erről az élőlényről kell majd rajzot készítenetek. Csak ezt kell majd elküldeni. Addig jó munkát! Koczor Tamás _0 Britt C. Hallquist PUFI Pufinak hívja mindenki, mert egy picurkát pufók. Csak egy picurkát. Gyakran áll a tükör előtt, és motyogja: „Csak egy picurkát." Pufinak fogynia kellene, de ha olyan nagyon szereti a húsgombócot! Pufit Karl-Fredriknek hívják, de ezzel senki se törődik, csak Ulla. Karl-Fredrik! - kiabálja jó hangosan, hogy hallja mindenki. Pufi szereti Ullát. Uram, segítsd meg Földünket! Szabadítsd meg a háborútól és gyűlölettől, adj helyette békét és szeretetet! Vedd el, Urunk, tőlünk az aktuális hatalomtól való rettegést, és add helyette a békében élést, hogy csak Téged kelljen félnünk! Én még gyerek vagyok, de most a változások korát éljük, és már tele vagyunk politikával. Add, hogy negyven évi bolyongás után a világ a Kánaánhoz éljen. Minden fegyver eltűnjön! Minden nép békében éljen, vagy ahogy John Lennon mondja: „Képzeld el, hogy nincsenek országok!” A világ szép lehessen, és ahogy az embert a magad képére teremtetted, legyen a Föld is a Paradicsomhoz hasonlóvá. Legyen teljes, boldog és békés! Ámen. (Körmendy Petra, 14 éves, Győr) Milyen szép az élet, míg fiatal vagy, könnyebben észreveszed a lombokon átszitáló fényt, egy virág gyöngéd szépségét, jólesően simítasz végig egy hamvas gyerekarcot. Fiatalon szabadnak érzed magad, s életed dimenziói a végtelen felé mutatnak. Kérdések halmaza tolul a szádra: kérdezzél, nincs olyan kérdés, amelyre ne lehetne megtalálni a választ, még akkor is, ha eddig ném merted feltenni azokat magadnak vagy másoknak. Miért érzed sokszor, hogy a mindennapi meló' után már nem csúszik úgy a sör, nem szórakoztat a disco vagy a legújabb krimi, amit a mozikban forgatnak, hogy szinte nem is kívánkozol haverjaid társaságába, ahol jpédig azelőtt olyan jól érezted magád, miért üres az életed? Ki szeretnél tömi annak a világnak a kényszerítő korlátái közül, ahol annyi mindent kell tenni? Kell, hiszen megköveteli a tradíció, vagy szüleid állandóan erről oktatnak téged, mert ugye „ezek a mai fiatalok”, bezzeg a mi időnkben!” Csakazértsem! - lobbansz fel fiatalos hevességgel. Téged ne oktassanak, ne kényszerítsenek nafta- linszagú múltjukba, rég elavult szokásaikat és törvényeiket ne erőltessék rád! Szabad akarsz lenni! És jogos ez a lázadás: nem kell! De van az éremnek egy másik oldala is, amely viszont rengeteg kockázattal jár: lehet. És ezzel kinyílik egy ablak a világ felé, mely eddig állandóan be volt zárva előtted. Ki lehet tekinteni rajta, de nem muszáj, hiszen kockázattal jár. Lehet, csak ha akarod. Adva van a lehetőség, rajtad múlik, hogy élsz-e vele, vagy sem. Ebben a világban minden tőled függ, egyedül tőled. Lehet, hogy megtalálod benne azt, ami mindezideig hiányzott az életedből és talán ki fogja tölteni azt az űrt, amit régóta érzel a telkedben. Lehet az egy baráti kéz, melyet őszintén nyújtanak feléd, de ha megfogod azt, kockáztatod, hogy élete terhét is magadra vedd. Lehet az szeretet, de akkpr azt is kockáztatod, hqgy nem szeretnek viszont. Lehet az remény, de azzal kockáztatod a csüggedést. Lehet egy 'templom ajtaja', mély hlvogatón feléd tárul, és amelyről eddig talán úgy vélekedtél, hogy minek az, hiszen nem divat templomba járni. Ez a te világod, amelyben nincsenek kényszerítő korlátok, csak lehetőségek. Neked kell döntened, hisz szívedben ott van a jóságra, tisztaságra és szere- tetre való törekvés. És ott van Jézus Krisztus, a szeretet fiatal hirdetője, akinek szava ma is szól hozzánk, aki ma is segítőkész szeretettel nyújtja feléd kezét. Meg lehet fogni ezt a kezet, ha akarod!... Szász Lilla-Andrea - Krízba (Az Evangélikus Harangszó c. erdélyi gyülekezeti lapból) Szolzsenyicin: Rákosztály Mi élteti az embert A Lutheránia Észak-N émetországb an Mi élteti az embereket ebben a könyvben? Tényleg: mi? Hiszen a történet helyszíne csakugyan egy Rákosztály. A szereplők, ha nem orvosok vagy ápolónők, akkor betegek, ahányan, annyiféle, s mégis mind egy. Mert rák van sokféle, sokféle a gyógymód is. Az orvosok és a túlélők vallják: a betegség gyógyítható - a közhit és a könyv is azt tanúsítja: ritkán. De hát a bölcs ember kevéssel beéri. Ezt könyvében Szolzsenyicin írja, korunknak alighanem legnagyobb írója. A kitagadott. Az írószövetség kizárta tagjai közül (törpék lehettek őhozzá képest valamennyien), állampolgárságától megfosztották (ezzel nem ő lett kevesebb, hanem az állam), letartóztatták (volt benne része korábban is), két markos senkiházi fölcipelte egy repülőgépre és kitoloncolták. Írt tovább, s könyveit világszerte olvassák, magyarul eddig csak úgy rejtőzve s szívdobogva; most már szabadon. Szabadon? Voltaképp erről szól ez nagyszerű könyv. Aki rövidlátó, s csak a rákkórházat látja benne, avitt falaival, zsúfolt kórtermeivel, korlátozott gyógyító lehetőségeivel, jó könyvet olvas az is. A halálos ítélet szelétől meglegyintve, netán ágyba kényszerítve, leteperve: olyannak mutatkozik az ember, amilyen valóban. Mestermű ez a könyv akkor is, ha csak ezt veszi észre benne valaki: ilyen az ember. De jó szemmel be lehet látni itt az egész életet, az egész világot. A közvetlen környezetet, jelen esetben azt a társadalmat, amely a könyvbéli rákkórházat körülvette, körülveszi, munkáltatja s munkájában gátolja egyaránt. És a távolabbit, az elmúltat és a jelenlegit, a kívánatost és a meghaladottat, a föl- csillanót és az elsötétedőt. Hatalmas mű ez a könyv, szintre reménytelen vállalkozás ismertetni, méltatni, olvasásához kedvet ébreszteni. Élvezetes olvasmány, még ha a halál szele legyinti is meg oldalairól az olvasót; még ha az emberek jellemrajza oly leleplező is; még ha az értelmes lét lehetősége oly csekély is. Mert a könyv igaz és az igazság valójában földerít, fölbátorít, életre erősít; akár a siralom völgyében, még egy rákkórházban is. Micsoda emberekkel ismertet meg, micsoda sorsokkal! Az egyik áttapos mindenen és mindenkin; a másikon taposnak. Van, aki reménykedik, van, aki reményvesztett. Aki elhiszi a valóságrejtő szavakat; más, aki mindent tudni akar, mert az életet éppúgy csak józanul, csak a valóságot, az igazságot ismerve lehet élni - mint elviselni a halált. Az egyik kapni akar, a másik adni. „...az élettől el kell venni mindent, amit kínál, mégpedig minél előbb és minél többet” - „ez „általános fölfogás”, de a boldogságnak legföljebb a látszatát adhatja meg. Az életben adni kell mindent, mindenkinek, amint lehet és amíg lehet, minél többet és jobbat, minél igazabbat. Azt mondja egy alighanem haldokló, miközben ezt suttogja: „Nem halok meg teljesen...”, azt suttogja utána : „Csak egy szilánk? Egy szilánk?” Félrebeszél - hiszi egy pillanatig a másik, hiheti az olvasó is. Nem. Csak épp az utolsó beszélgetésükre utal: „Néha egész világosan érzem, hogy ami bennem van, az nem egészen én vagyok. Van bennem valami kiirt- hatatlan, valami magasabb... A Világszellem parányi szilánkja. Maga nem érzi ezt?” Szokás Szolzsenyicint Tolsztojhoz hasonlítani s mérni. Mérni a mérhetetlent? Szó esik a könyvben egy elbeszélésről, amelynek az a címe: Mi élteti az embert? Aki olvassa, nem betűhöz szokott. Nagyobb is az élmény, mesél hát róla. Egy betegtársa, ahogyan egymás között nevezik: a káder, vitába is ereszkedik vele. „No és mi élteti az embert abban a könyvben?” - kérdezi, vonja kérdőre. „Hogy mi? Itt az van, hogy a szeretet...” Válaszra válasz: „A sze-re- tet?! Na nem, ez nem a mi erkölcsünk !...” És szigorú a kérdés: „Ki írta ezt a szamárságot?” „Mit számít a név” - ezt már Szolzsenyicin írja. - „Mi köze a lényeghez: az ő betegségükhöz? Az ő életükhöz vagy halálukhoz?” Tényleg: mi köze mindennek életünkhöz és halálunkhoz? A beteg ’’most mégis előrelapozott, és hangosan elolvasta: Tolsztoj”. „Az lehetetlen” - tiltakozik a „káder” -, „ő csak optimista és hazafias dolgokat írt, különben ki se nyomtatták volna. Háromszor kapott Sztálin-díjat, ha nem tudná”. Valaki megszólal a sarokban: „Ez nem az a Tolsztoj. Ez itt Lev Tolsztoj”. No persze. Ő nem kapott dijat. O csak Tolsztoj Leó. De ki a másik? Minden csak attól függ, mi élteti az embert. Életében, halálában egyaránt. Zay László A Budapest Deák téri gyülekezet Lutheránia énekkara a Schleswig-Holstein tartomány egyházi vezetőségének meghívására 1990. június 27. és július 9. között hang- versenykörutat tett Hamburgban és környékén. A meghívást Weiss Jenőnek, a Hamburg-Wedel egyházközség vezető lelkészének köszönhettük elsősorban, aki kint tartózkodásunk legfőbb szervezőjeként mindent megtett, hogy a kórus valamennyi tagjának maradandó élményekben legyen része. A magyarországi evangélikus egyház képviselőjeként Berlinbe repülőgéppel érkező 53 tagú csoportot a lelkész úr a repülőtéren várta, ahonnan autóbusszal vitte tovább az első állomáshelyre, We- delbe. Ott a kórust a gyülekezet önként vállalkozó tagjai szállásolták el. Ez így történt később a következő állomáshelyeken is. Legvégül Lübeckben pedig a Keresztény Ifjúsági Világszövetség (CVJM) turistaszállójában kaptunk elhelyezést. Utunk állomsáhelyein: Wedel- ben, Blankeneseben, Hamburg- Maiendorfban, Esselburenban és Ratzeburgban Kamp Salamon vezényletével hangversenyeken szólaltattuk meg régi mesterek: Schütz, Hassler, Buxtehude, Bach, Brahms művein kívül kortárs magyar zeneszerzőink, Kodály, Bárdos és Szokolay szerzeményeit. Koós Flóra énekművész Schütz és Szokolay műveket adott elő orgonakísérettel, és Trajtler Gábor Gárdonyi Zoltán műveiből játszott. A hallgatóság a közreműködőket és a kórust minden alkalommal hosszan tartó ünneplésben részesítette. A fenti alkalmakon kívül istentiszteleteken is énekeltünk. Blankeneseben a helybeli gyülekezet kórusával közösen német és magyar szövegű műveket, valamint Hamburgban a Szent Péter templomban és a lübecki dómban. Felejthetetlen emlék marad minden résztvevő számára a lübecki Mária-templomban Dietrich Buxtehude (1637-1707) sírkövénél a nemzeti színű szalaggal díszített koszorú elhelyezése és J. S. Bach domborművénél a János passió egy koráljának eléneklésével való tiszteletadásunk. Hasonlóan maradandó nyomokat hagytak bennünk a kirándulások, melyeket Weiss lelkész úr szervezett számunkra: a Wichern- féle Belmissziói Diakónusképző Intézetbe, az ahrensburgi Spiel- mann kastélyhoz, az Északi- és Keleti-tengert összekötő csatornához, Bergenhusenbe (a gólyák hazájába), az Északi-gáthoz Fried- richstadtba és végül Lübeckből Ratzeburgba, a vízi sportok paradicsomába. Sajnos az időjárás nem fogta pártunkat. Gyakran esett, erős szél fújt, a tenger hullámai tajtékoztak, a környék növényzete azonban éppen ezért mindenütt csodás gazdagságával, üdeségével örvendeztetett meg. Tetszett a települések tisztasága, az épületek kitűnő állapota, a kertek színpompás ágyásainak gondozottsága. Legfőképpen pedig mindannyiunkat lenyűgözött szállásadóink túláradó, gondolatainkat is kitaláló és megvalósító vendégszeretete. Utunk során többször hangzott el fogadások alkalmával vagy másutt köszöntő. Wedelben a város polgármestere, Blankeneseben Krusche püspök úr, a lübecki dómban Dr. Wilkens püspök úr köszöntött bennünket. De ez nemcsak a Lutherániának szólt. Mindannyian népünk, országunk kiemelkedő szerepét hangsúlyozták a közelmúlt politikai változásainak előidézésében. Két élmény különösen is felejthetetlen marad számunkra. Megérkezésünkkor Wedelben a gyülekezeti ház előtt a zászlórúdon a magyar lobogót lengette a szél. A wedeli hajófogadó állomásnál pedig, ahol az Elbán a hamburgi kikötőbe érkező és onnan kiinduló valamennyi hajót saját nemzeti himnuszuk hangjaival üdvözlik, az előkelő étteremben tiszteletünkre a magyar himnuszt játszották. A Lutheránia csaknem kéthetes hangversenykörútja Észak-Né- metországban reménységünk szerint az egyházaink közötti testvéri kapcsolatok elmélyítését szolgálta. Liedemann Ákos
