Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-06-24 / 25. szám

S3 jfts GYERMEKEKNEK A MUSTÁRMAG (Mt 13,31) Egy kirándulás alkalmával érdemes megfigyelés­ben volt részem. Régi romok között jártunk. Az egyik romkó hasadékában fa növekedett, amely lassan szétfeszítette a követ. Micsoda erő rejlett a kis magban, amely valamikor a kő egyik hasadéka- ba hullott, fává növekedett és legyőzte a kemény követ! A kicsiség még nem jelent gyengeséget, erőtlen­séget! Nézzétek meg az alábbi rajzot! A rajz egy mus­tárbokrot ábrázol. Keressétek meg a pici pontocs­kát, a magocskát, amelyből ez a nagy bokor-fa kinőtt! Keleten a vetemények között a legkisebb magja a mustárbokornak volt, amelyet fűszernek, ízesítő- anyagnak használtak. A mustárbokor viszont a leg­nagyobb veteménynek számított. Gyakran 3-4 mé­ter magas fává terebélyesedett, lombjai között szí­vesen pihentek meg a madarak. Jézus is gyakran járt tanítványaival a vetemé­nyek, kertek között, megfigyelte a kerti munkát végző, szántó-vető embereket. Ilyenkor gyakran elmondott tanítványainak egy-egy példázatot az Isten országa titkairól. Egy alkalommal azt mondta: Isten országa hasonlít a mustármag életéhez, amely kisebb ugyan minden magnál, de erő rejlik benne. Amikor felnő, nagyobb minden vetemény- nél és fává lesz. Az égi madarak fészket raknak ágai között. Jézus azért mondta el tanítványainak ezt a példá­zatot, mert belelátott a szívükbe. Kimondatlanul is hallotta a kérdéseiket, csalódott megjegyzéseiket: Miért jár Jézus olyan egyszerűen ? Miért nem mutat­ja meg igazán a hatalmát? Miért nem állít fel egy igazi királyságot udvartartással, szolgák hadával, akkor mindenki követné Őt. Miért engedi, hogy ellenfelei bántsák és majd meg is feszítsék? Jézus a mustármag példája által egy titkot árult el tanítványainak és nekünk is: az Ő országa nem a tömegek, fegyverek és politikusok erején nyug­szik. Az Ő országa egy gyengének látszó üzenetből él és azáltal növekszik: Emberek, legyetek emberek! Isten szeret benne­teket! Viszont ebben a gyenge üzenetben a világ legna­gyobb ereje rejlik: a SZERETETERÓ! Érré van a világ­nak a legnagyobb szüksége és ehhez tér meg majd egyszer mindenki. Láthatatlan mustármag volt a maga korában Bach János Sebestyén zenéje. Ó csak egyszerű kán­tor volt, soha nem járt külföldön, mert nem volt pénze hozzá. Családot kellett fenntartania és kemé­nyen dolgozni, ifjúságot nevelni. Zenéjében azon­ban - a lutheri reformáció híveként - a Jézus Krisz­tusról szóló evangéliumról beszélt nagy hittel és alázattal. Kortársai a sok virtuóz, de üreslelkú ze­nészt többre értékelték. Bach szegényen, elhagya­tottan halt meg. 100 évvel később azonban rátalált valaki (Mendelssohn) és azóta Bach János Sebestyén zenéje, hívó zenéje minden muzsika alapja, többet nála senki nem tud mondani! - Egyre többen hall­gatják és merítenek, belőle hitet és erőt. Irén néni & LABIRINTUS FOGO Hely: kb. 10 x 10 m-es terület Játékosok: kb. 22 fő fölött Csapatok: a „labirintus", egy fogó, egy menekülő Szabályok: A labirintust alkotó gyerekek így helyezkednek el: oooooo 1,. •: oooooo oooooo oooooo Az egy sorban állók nyújtott karral kezet fognak. A fogó az így alkotott sorok között kergeti a menekülőt. A játékvezető jelzésére a labirintust alkotók 90 fokkal elfordulnak, és így fognak újra kezet. így az előzőre merőleges irányú folyosókat kapunk. A fogónak és a menekülőnek az így megváltozott körül­ményekhez kell alkalmazkodniuk. Ha sikerül a menekülőt elkapni, vagy szere­pet cserélnek, vagy mindketten választanak maguk helyett valaki mást a labirintusból, akinek a helyére ók beállnak. Értékelés: + érdekes, szokatlan feladat — az ember gyakran ösztönösen át próbálja törni a váratlanul elé kerülő akadályokat. Béndek Katalin és Sólyom Anikó gyűjtéséből Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról ÁLMODOK Néha csontvázról álmodok, csak elindul felém, jön közelebb, egyre közelebb. Nem bírom tovább, visítok és felébredek. — Csak álom volt — mondja anya. Mintha sokat segítene, hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül. • > I 0 K N K Elfödött lábnyom Becsüld meg az életet! Egy - talán általad is ismert - filmrészlet elevenedik fel ben­nem. Az ősi Egyiptomban ha­talmas kőtömböket cipelő rab­szolgákat mutat a kép. A néző nemcsak látja erőlködésüket, hallja nyögésüket, de szinte érzi izzadságszagukat, és a hátukon csattanó korbácsütések húsba maró fájdalmát. Hirtelen megállítják az „erőlte­tett menetet”. Egy skarabeusbogár-sereg ke­resztezi útjukat. Nem szabad rájuk lépni, nem lehet továbbmenni, hiszen hi­tük védi az,életet! A hajcsárok hatalmas kerülőre kényszerítik terhükkel küszkö­dő rabszolgákat... Talán Téged is zavar, ami­kor ilyen visszatetsző módon becsülik az életet. Pedig ehhez hasonló - ha nem is pontosan ilyen - ellentmondásos helyze­Képmeditáció Ne ölj I - ez azt jelenti, hogy az embernek, kellene az életet védeni, hiszen az élet Isten teremtése. Nem szabad Isten terve és akarata ellen cselekedni. Gyakran mi is hibázunk. Azt gondoljuk, hogy igazunk van és amit csinálunk, jogos és Isten aka­rata szerinti. Gyakran mi is temp­lomtoronyból lövöldözünk. Ilyen­kor Isten igéje néma harangként „szól” mellettünk. Az Isten mindig a béke Istene! Ne ölj I - ez az Isten parancsola­ta. Nem lehet ennek ellentmonda­ni! Rytkönen Jussi tek korunkban is léteznek. Az egyik oldalon mindent megte­szünk, elkövetünk, hogy véd­jük, óvjuk mentsük az életet, a másikon meg észrevétlenné tesszük, elpusztítjuk életünket. Néhány hónapja talán Te is láttál gyógyszertárak előtt kí­gyózó végeláthatatlan sorokat. Gyógyulásban reménykedő, életükért küzdő emberek, Bé- res-cseppre vártak. Talán Te is ismersz kórhá­zakban nehéz műtét előtt álló­kat, akik mindent megadnának a sikeres műtétért, a felépülé­sért. Ezzel szemben ugyaneb­ben a világban mások elviselhe­tetlen tehernek, szenvedésnek érzik a létet. Talán Téged is megdöbbent, hogy a mi országunkban, kör­nyezetünkben milyen sokan dobják el életüket!... Talán Te is hallottál arról, hogy gyermektelen házaspárok a kívülálló számára elképzelhe­tetlen procedúráknak is aláve­tik magukat, hogy esetlég gyer­mekük születhessen. Ha ennek ellenére sem születhet, nagyon .sokszor más gyermekét fogad­ják magukhoz, és nevelik fel szeretetben. Ezzel szemben ugyanebben a világban,’- Te is tudod - sokan saját magzatukat ölik meg, sa­ját gyermeküket taszítják el, fe­lületes, vagy önző okokra hi­vatkozva. .. Talán Te is ismersz családo­kat, akik iparilag szennyezett környezetből egészségük érde­kében máshová költöztek. Ta­lán Te magad is háborogsz azon, hogy büdös, szennyezett levegőt szívsz, hogy már a csapvizet sem tudod meginni, és még csak tenni sem tudsz ellene. Ugyanakkor észre sem ve­szed, hogy mennyi mindenről tehetnél és nem teszel. Észre sem veszed, hogy saját egész­ségedet rombolod, környeze­tedet zavarod a cigarettafüs­töddel, rendszertelen életed­del. Fel sem tűnik, hogy sze­retteid, akikért túlhajtod ma­gad, alig látnak, akkor is csak fáradtan, idnulatosan. Nem érzékeled, hogy ártat­lannak vélt vicceid, megjegy­zéseid bizony tudnak ártani, fájdalmat okozni, lassú mé­regként hatni... Becsüld meg az életet! Becsüld meg a saját és a tár­sad életét, mert az élet ajándék!( Isten legdrágább és legszebb ajándéka. Szemerei János „...asok régi dallamot életre keltjük” A hajdani, legendás Illés ze­nekar tagjai - Bródy János, Il­lés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs - nemrégiben sajtótá­jékoztatót tartottak a Kárpátia Étteremben, amelynek hatos boxa volt annakidején az együttes törzshelye. Jó hírt je­lentettek be, régi ígéretük* - „...és majd egy szép napon, ha mind összegyűltünk, a sok régi dallamot életre keltjük...” - va­lóra válását: szeptember 15-én a Népstadionban újra együtt fognák muzsikálni. A koncer­ten először az „István, a király” című rockopera hangzik el, majd rövid szünet után az Illés zenekar lép fel - tizenhét év után először, s teljes koncerttel felérő műsort ad. A próbák miatt beleegyezett a Népsta­Furcsa érzések kavarogtak ben­nem, amikor ezt az alcímet leírtam, mert Szelényi Iván nem is akart elmenni, meg aztán, ha rajta mú­lott volna, már korábban hazatér. Minden bizonnyal annak az ol­vasónak, aki most először olvassa Szelényi Iván nevét, ez a bevezető mondat kissé rejtélyesnek tűnik. A társadalomkutató élettörténete érdekes, de nem jellemző Közép- Kelet-Európában, egy szociológus a pályája első néhány évének kuta­tói tapasztalata alapján, a 60-as években döntött a kritikai társada­lomtudomány mellett, szakítva az e térségben megszokott kritikát­lansággal és kiszolgáló attitűddel. Az e században immár harmad­szor születő magyar szociológia hőskora volt ez az időszak, a 60-as évek második felében több műhely is a szakmai becsületet tűzte zász­lajára a szlogen-szerű, ezért sem­mitmondó, áltudományos („nem kell nekünk szociológia, van törté­nelmi materializmusunk”) menta­litás helyett. Kritikusi magatartásának lényege abban ragadható meg, hogy a tár­sadalmi valóság őszinte feltárása vezette, és konzekvensen kitartott fölismerése mellett, vállalva a ha­talommal való ütközést is. Tanítványaival, munkatársaival beszélgetve egyvalami rögtön föl­tűnik, szeretettel beszélnek Szelé­nyi Ivánról. Az egyik tanítványa szerint valami van a személyiségé­ben, az előadásmódjában, amely elég volt ahhoz, hogy'neki is, és ,sok más hallgatójának felkeltette érdeklődését a szociológia iránt. Az a hír járta, hogy Szelényi min­Egy ember hazatért Szelényi Iván újra itthon dig készült óráira, és széleskörű a tájékozottsága a szakterületet és a határos tudományterületeket ille­tően. Partnerként ült le a szemina- ristái közé, tekintélye nem beosztá­sából eredt, hanem önnön magá­ból. Egyik nagytekintélyű kollégá­ja és barátja szerint „Iván nagyvo­nalú, jó barát”. Ez év tavaszán több interjút is készítettek vele, ezek közül egyet emelnék ki, amely megragadott en­gem. A „Közgazdász” 1990. ápr. 11-i számában megjelent beszélge­tésből kisugárzik a humánum, a tolerancia, és minden gyűlölettől való mentesség, ami napjainkban sajnos nem általános, ezért példa­értékűnek tekintem. Álljon itt egy résztlet a beszélgetésből; a riporter arról kérdezi Szelényit, hogy ele­gendő elégtétel-e, hogy most a Közgazdaságtudományi Egyetem visszahívja professzornak. A vá­lasz: „Semmiféle rehabilitációt nem tartok szükségesnek a magam szá­mára, bár őszintén szólva nem volt könnyű életem”. 1975-ben kellett elhagynia az or­szágot, az értelmiség szerepéről ak­koriban megírt könyve miatt, de minden bizonnyal „beszámítot­ták” korábbi munkásságát is. Az ideologikus közfelfogással ellen­tétben Szelényi mert beszélni a szo­cialista társadalmi egyenlőtlensé­gekről, a szocialista állami újra­elosztási rendszer visszásságairól. Tette mindezt empirikus szocioló­giai (városszociológiai) vizsgáló­dások adataira támaszkodva. Lé­nyegében ennek a szocialista álla­mi újraelosztó gazdaságnak, mint modern bürokratikus szervezetnek az önmaga létét igazoló racionali­tásának a kritikája „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz” c. könyv. (Ez az az ország elhagyásá­ra okot adó mű, amelyet Konrád Györggyel közösen írtak.) A könyv marxista forgalmi kere­tek között marad. A szerzőt a mar­xi osztály-elmélet weberi kritikájá­ból indultak ki: azzal érveltek, hogy a szocialista társadalmi vi­szonyok megértéséhez nem elég a tulajdonviszonyok elemzése. A tulajdonviszonyok alapján ugyanis nem szabadna egyenlőt- lensegeknek lenni, sokáig ezért számított nyílt lázadásnak társa­dalmi egyenlőtlenségről beszélni, - na, de, ha a tényeket figyelmen kí­vül hagyják, attól a tények még maradnak és hatnak. Szükséges az egyenlőtlenségeket értelmező mo­dellbe felvenni az állami újraelosz­tó hatalom birtokosai és a hata­lomtól megfosztott közvetlen ter­melők dichotómiáját, ugyanis ez a „strukturáló elv” jobban értelmezi a szocialista társadalom egyenlőt­lenségeit, mint a tulajdonviszo­nyok. Legalábbis a „renitens” szerzők szerint. Ebben a könyvben a címben rejlő állítás nem hefeje­zett tényt jelöl, hanem egy mozgási irányt hivatott kifejezni. h± értel­miség még nem gyakqrolja az újra elosztó hatalmat a 60-as évek vé­gén, hanem csupán az értelmiség és a szocialista hatalmi elit összefo­nódását voltak kénytelenek felfe­dezni Szelényiék. Ha kibontakoz­hat a reform-folyamat, - mint- ahogy sajnos 1972-ben leállították, - akkor van esély arra, hogy az értelmiség legyen az új hatalom- gyakorló uralkodó osztály. Ez a könyv már másfél éve kapható itt­hon utcai árusoknál, hivatalos ki­adásban. Ebben az évben jelent meg az Akadémiai Kiadónál Szelényi Iván korai három tanulmányának összegyűjtött kötete „ Városi társa­dalmi egyenlőtlenségek” címmel. Most márciusban Szelényi Iván a Magyar Tudományos Akadé­mián elnyerte a szociológiai tudo­mányok doktora címet „Uj osztály, állam, politika” címen írt doktori disszertációjával, amely írása ez év június elején könyv alakban az ol­vasók kezébe került. A Los Ange- les-i Egyetem szociológia profesz- szora ezzel kinyilvánította „szelle­mi hazatelepülését”, ami azért is fontos lépés, mert a hazai szocioló­gia válságát éli. Nem tudjuk hol tart jelenleg a válság (a válság ön­magában nem jelent rosszat, külö­nösen, ha útkeresés van mögötte), azt viszont nagyonis tudjuk, hogy Szelényi Ivánra szükség van a ha­zai társadalomtudomány újjá for­málásában. 1983-ban járt itthon először, ak­kor még zárt ajtók mögött tartha­tott előadást, aztán tizennégy évvel a kényszerű külföldre távozás után megjelenhetett itthon is a közben több nyelven világszerte ismertté vált könyve: „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz”, egy évre rá kiadták korai - még itthon írt - három városszociológiai tanulmá­nyát összegyűjtve, majd elnyerte a doktori címet. Tavaly mondta azt, hogy úgy érzi tíz-tizennégy évet „elloptak az életéből, hozzátehetjük, hogy ezt a tíz-tizennégy évet a hazai szocioló­gia fejlődésétől is elvették, egy feje­zet biztosan hiányozni fog a szo­ciológia történetünkből. 1990 őszétől évente egy szemesz­tert (megosztva pedagógusi és tu­dományos kutatói munkáját a Los . Angeles-i Egyetemmel) Budapes­ten is tanít majd a Közgazdaságtu­dományi Egyetem Szociológia Tanszékén, utolsó itthoni „műhe­lyében”. Szelényi Iván ezzel hazaérkezett, mert szellemi ember igazán úgy van jelen, ha írott munkái mellett ő maga, személyesen is „erjeszt”,' hat. Azt hiszem sokak jókívánságát tolmácsolom, amikor gratulálok a friss akadémiai tagságához, és sze­retettel köszöntőm az evangélikus Szelényi Ivánt itthon. Isten hozott Iván. Bárdossy György dión vezetősége, hogy a szep­tember 12-i magyar-angol lab­darúgómérkőzést másutt tart­sák. A koncertet Koltai Gábor (Szabad Tér Színház) rendezi s kizárólagos szponzorként a Postabank támogatja. Jegyek az Ibusz-irodákban válthatók. A sajtótájékoztatón a zene­kar minden tagjától megkér­dezte Tőrös István, az Illés- sajtóiroda vezetője, mit jelent számára ez a hangverseny. Legbővebben Bródy János szólt, aki a zenekar egész törté­netét elmesélte. 1964-ben állt össze a zenekar végleges tagsá­ga, s első dalaikat a nógrádve- ■rőcei ifjúsági táborban írták.' A következő évben a „Még fáj” című számmal megnyerték az első táncdalfesztivált. Két évvel később - Brankovics Tamás rendezővel - elkészítették az el­ső magyar beatfilmet. 1968-ban a táncdalfesztiválon tizenegy díjból hatot megnyertek (ekkor írta fel Bródy János az ŐRI buszára: Magyar Állami Népi Beategyüttes). Augusztus 18- án országos turnéra indultak, s útközben látták a Csehszlová­kiába tartó magyar tankokat, amelyek nagyon mély nyomo­kat hagytak bennük. Dalaik­ban őszintén, nyíltan fogal­maztak; ezért egyre többször kerültek összetűzésbe az appa­rátussal, amely egyre inkább az imperialista fellazítás nem kí­vánatos eszközeit látta bennük. 1970-ben angliai turnén voltak, s mikor hazatértek, kizárták őket a nyilvánosságból - csak vidéki kisvárosokban léphettek fel. „Human rights” címmel beatoratóriumot írtak az ENSZ Emberi Jogok Egyete­mes Nyilatkozatáról - elsőként a világon. 1973-ban egy interjú miatt eljárást indítottak Bródy ellen - nem engedték fellépni, s a többieknek azt tanácsolták, „az ő érdekében” ne keljenek védelmére. Nélküle kellett tur­néra indulniuk. A külső nyo­más egyre erősebb lett, végül feloszlottak. Most, tizenhét év után újra összejönnek egy koncertre, a sok régi dallamot éltere keltik. Mi is ott lehetünk, hiszen pofo­nok után újra itt vannak az Il­lések, újra itt van a nagy csa­pat. Y. S.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents