Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-07 / 1. szám

AZ ORSZÁGOS EGYHÁZI KÖZGYŰLÉS

HATÁROZATAI

1. A Magyarországi Evangélikus Egyház közgyűlése kegyelettel emlékezik meg azokról a szolgatársakról, akiket az élet és halál Ura az elmúlt három év során szólított el közülünk: dr. Kál- dy Zoltán püspökről, a Lutheránus Világszövetség volt elnökéről, dr. Fekete Zoltán Országos egyházi felügyelőről, dr. Schulek Tibor egyháztörténészről, dr. Mályusz Elemér történettudósról, dr. Groó Gyula teológiai professzorról, dr. Vető Lajos püspökről és sok más lelkészi és világi szolgatársunkról. Legyen velük földi életük után Isten kegyelme az örökkévalóságban!

2. A közgyűlés örömmel köszönti dr. Frenkl Róbert egyetemi tanárt, egyházunk ma beiktatott országos felügyelőjét és kéri az egyház Urát, adjon neki a hitben és a keresztény szeretetben való hűséget a szolgálat jézusi igájának hordozásában.

3. A közgyűlés mélységes hálával mond köszönetét Istennek, a történelem Urának, hogy az elmúlt három év során a hidegháború fagyos légkörét világunkban felválthatta a leszerelés, a békés együttműködés, a „közös európai ház” és a világ közös biztonsága tavaszi reménysége. Üdvözöljük a két világhatalom legújabb erőfeszítéseit az atomfegyverek megsemmisítéséért és a népek közötti békés verseny kibontakozásáért. Imádkozunk a béke megmaradásáért, és ezt a magunk eszközeivel is segíteni kívánjuk.

4. Isten történelemformáló hatalmát magasztalva köszönti a közgyűlés azokat a mélyreható változásokat, amelyek négy nehéz évtized után elvezették hazánkat a diktatórikus egypárt-állam- ból a demokratikus és szabad egyházi, politikai, társadalmi és gazdasági fejlődés útjára, az új Magyar Köztársaságban. Bánjuk, hogy egyházunk vezetői a múltban tévedésből vagy félelemből rosszul és gyakran opportunusan ítélték meg népünk, társadalmunk és egyházunk politikai helyzetét. Most Istennek adunk hálát, hogy egyházunk a „negyvenéves pusztai vándorlás” sok gyötrelme, akadálya és visszaszorítta- tása után maga is a szabadság útjára léphetett és tágra nyílt, új lehetőségek között végezheti építő szolgálatát Krisztus evangéliumával hazánkban.

Felhívja a közgyűlés gyülekezeteinket, lelkészeinket és világi híveinket, hogy a kegyelemből visszanyert szabadságot igazságban, szeretetben éljék, és ne engedjenek a szeretetlen önzés, az ítélkezés és széthúzás jövőnket kockára tevő kísértésének sem a társadalomban, sem egyházunk életében!

5. A közgyűlés egyházi életünk legfontosabb feladatának a teljes ige hűséges hirdetését és a szentségek szolgálatát látja a gyülekezetekben, az istentiszteletben és a lelkipásztori cselekményekben, a hitébresztő (evangélizáló) és az elidegenedetteket visszahívó misz- sziói igehirdetésben. Mert Krisztus Urunk az igén és a szentségeken át újítja meg egyházát és teremti újjá személyes életünket, az emberi közösségeket. Ma erre az igéből fakadó belső és külső megújulásra van a legnagyobb szükségünk!

6. A közgyűlés ugyanakkor kifejezi, hogy az elmúlt nehéz egyházi időszak négy évtizedének sok emberi vétke, tévedése és igazságtalan döntései fölötti mély bűnbánat nélkül nem lehet igazi belső és külső megújulás egyházunkban. Múltunknak becsületes, elfogulatlan és mélyreható kritikai feldolgozását és a kívülről vagy az egyházon belül ejtett sebek gyógyítását a továbblépés és újat kezdés elengedhetetlen feltételének látjuk. Áldjuk Istent a Krisztus tanúiért az elmúlt négy évtizedben, akik csendben viselték Őérte a keresztet. Folytatni kell a rehabilitáció megindult folyamatát, várva ezt az állam részéről, és végezve ezt lehetőségeink szerint a még be nem fejezett ügyekben, így Ordass Lajos püspök második eltávolítása törvénysértő állami eljárása és annak belső egyházi körülményei feltárása tekintetében is.

7. A közgyűlés kifejezi mélységes hálánkat Isten iránt, új és modem, háromszorosára növekedett Teológiai Akadémiánk megkezdhette szolgálatát egyházunkban, és épül megújuló Teológus Otthonunk is. Vallja a közgyűlés, hogy hittel végzett, elmélyült teológiai munka, magasszintű lelkészképzés nélkül nincs jövője egyházi életünknek. Köszönetét mond a sokmilliós támogatásért gyülekezeteinknek, híveinknek és a külföldi testvéregyházak rendkívül jelentős áldozatkészségének, s a lelkészképzés, az egész egyházunkat átfogó teológiai tanítás-nevelés ügyét ezután is gyülekezeteink, híveink áldozatkészségébe ajánlja.

8. A közgyűlés örömmel, hálás szívvel köszönti a 36 évi kényszerű elnémulás után újra megnyílt, országos Evangélikus Gimnáziumot a Fasorban, az evangéliumi hit és a korszerű tudomány nagymúltú oktatási intézményét egyházunk, lelkészképzésünk és magyar nemzeti kultúránk közös szolgálatában. Visszaidézzük előző, 1986 végén tartott országos közgyűlésünk döntő jelentőségű határozatát és felhívását az ország minden evangélikus gyülekezetéhez, s azt, hogy 1987 nyaráig gyülekezeteink 7 millió forintot ajánlottak fel a Gimnázium megnyitására és fenntartására. Örömmel vettük, hogy ezután a kormányzat 1988 tavaszán kész volt a megegyezésre a Gimnázium visszaállításáról és hpgy,,alig',Ttt^?j£lr4>! alatt - nagy erőfeszítéssel,.híveink,és a külföldi testvéregyházak rendkívül jelentős támogatásával - 1989 szeptemberében megindult a munka újra megnyílt középiskolánkban. Országos jellegű gimnáziumunk továbbépítése, vidéki diákjaink kollégiumi elhelyezése és a gimnázium fenntartása azonban még nagyon sok imádságot, anyagi áldozatot kiván; Erre hívjuk fel ezután is gyülekezeteinket és híveinket!

9. A közgyűlés egyházunk jövője érdekében elsőrendű feladatnak, fontos prioritásnak tartja az iskolai és gyülekezeti hitoktatás széles körű kiépítését, elválaszthatatlanul a gyermek- és ifjúsági munka erőteljes kibontakoztatásától, valamint a krisztusi segítő szeretettől, a helyi gyülekezeti diakónia, szere- tetintézményeink továbbépítése és a

társadalomban végzett keresztyén szeretetszolgálat (kórházak, állami szociális otthonok, börtönök, sérültek és veszélyeztetettek, Erdélyből hozzánk menekültek stb.) sokoldalú és meg nem fáradó végzésétől. Felhívja a közgyűlés híveinket, elsősorban a fiatalokat, segítsék az újra meginduló diakonisszamozgalmat és a diakóniai munkások szolgálatba állítását az ország minden részében I

10. Egyházunk előtt ma mérhetetlenül sok új feladat nyílt, ez azonban sok munkást kíván. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9:37-38). A közgyűlés ezért felhívja gyülekezeteink minden tagját - fiatalokat, nőket, férfiakat és idősebbeket is - hogy a reformációi „egyetemes papságot" gyakorolva az egyházi élet valamelyik munkaágában álljanak oda lelkipásztoruk mellé, tegyék gazdagabbá ezzel mások életét és a saját keresztyénségüket is!

11. A közgyűlés felhívja az egyházi vezetőséget és gyülekezeteinket: vegyék számba az elmúlt negyven év során elvett egyházi tulajdont, egyházi épületeinket és egyéb ingatlanainkat.

12. A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy azonnal megkezdje munkáját az Országos Zsinatelőkészítő Bizottság: alakuljanak meg az egyházkerületi és egyházmegyei zsinat-előkészítő munkacsoportok, lelkészeink és híveink vitassák meg egyházunk jövőbeli struktúráinak és törvényeinek kérdéseit és dolgozzák ki ezekre vonatkozó javaslataikat, hogy megfelelő, alapos előkészítés után, az Országos Presbitérium erre vonatkozó tegnapi határozata szerint, az új országos törvényhozó zsinat majd összeülhessen és megkezdhesse korszakos jelentőségű munkáját.

13. A közgyűlés örömmel üdvözli a hazai keresztyén egységmozgalom az egyházaink közötti békés együttműködés ökumenikus fejlődését; erre hívja egyházunk népét is. Ezért kell tovább munkálkodnunk a világ-evangélikus- ság és a világ-ökumené nagy családjában is. Erősítenünk és tovább szélesítenünk kell a sok, már meglévő testvéri kapcsolatot más evangélikus egyházakkal ! Áldást kívánunk a Lutheránus Világszövetség VIII. világgyűlésére a brazil Curitibában és egyházunk delegációja ott végzendő munkájára. Ugyanez afelelő^ség; kötelezzen ezután is bennünket a többi egyházi, világ- és európai ökumenikus szervezetben is a keresztyénség egysége és szolgálata iránt mai világunkban, egy új évezred küszöbén!

14. Végül az országos közgyűlés kifejezi köszönetét dr. Nagy Gyula püspök az elmúlt három évet átfogó, gazdag tartalmú jelentéséért. És amikor egyházi szolgálata ötvenedik évében megválni készül országos egyházunk vezetésében viselt tisztétől, kifejezi háláját lelkészi, tudományos-teológiai, püspöki és világméretű ökumenikus szolgálataiért az elmúlt fél évszázadban, kérve lsen áldását munkája gyümölcstermésére és további életére!

*

Budapest, 1989. december 6.

Evangélikus Élet 1990. január 7.

FÉLÉVSZÁZADOS AZ ENYINGI TEMPLOM

Ezen az őszön emlékezett meg az enyingi gyülekezet temploma félévszázados fenállásáról. A gyülekezet erre az alkalomra kívülről renováltatta a templomot, hogy méltóképpen emlékezhessék. A meghívó az elődökre való emlékezésre és Isten megtartó kegyelméért való hálaadásra hívott. Az enyingi gyülekezet alapítása beletartozik abba a folyamatba, amelynek során a két világháború között sorra alakultak a missziói és szórványgyülekezetek olyan vidékeken, ahol kicsi volt az evangélikusok lélekszáma. így alakult meg 1934-ben Veszprém megye egykori enyingi járásának területén az enyingi missziói gyülekezet. A gyülekezet területén mint az országban a legtöbb helyen, többségben voltak a római katolikusok, jelentős réteget képviseltek a reformátusok, akikhez elsősorban a jómódú önálló gazdálkodók tartoztak. A gyülekezet területén is minden faluban van református templom. A kis lélekszámú evangélikus réteg bevándoroltakból: főleg tisztviselőkből, iparosokból és alkalmazottakból tevődött össze. Ebben a környezetben kell a gyülekezet mindenkori lelkészének az evangélikus egyház speciális, a többi felekezetétől eltérő üzenetét megszólaltatnia.

A hívek lélekszáma a kezdeti időszakban Enyingen kb. 100 volt, más falvakban egy helyen nem voltak többen, mint húszán. A második világháború végén a lélek szám 500-ra nőtt: Enyingen 200, Siófokon 200, a szórványhelyeken 100 evangélikus élt. (A gyülekezet fennállása 10 éves évfordulójára addigi történetéről kis füzetet jelentetett meg. Nem tudom, megtalál- ható-e valahol ennek egy példánya?)

A gyülekezet területéhez tartozott és tartozik ma is a Balatonpartnak Balatonkenesétől Balatonszéplakig terjedő szakasza. Nyilvántarott hívei között szerepelnek a balatonparti evangélikus üdülő-ingatlan tulajdonosok is, sőt a gyülekezet szolgálata az üdülési idényben a Balatonparton átmenetileg időző hazai és külföldi evangélikusokra is kiterjed. A gyülekezet elnevezése 1944- ben Enying-siófoki gyülekezet lett, akkor költözött át a lelkész Enyingről a ma Somogy megyéhez tartozó Siófokra és azóta van a lelkészi hivatal Siófokon, ezért tartozik ma a Fejér megyei Enying evangélikus temploma a So- mogy-zalai egyházmegyéhez.

A gyülekezet tagjaiban már korán felébredt a vágy saját templom után. Ez a vágy 1935-ben erősödött meg, amikor a gyülekezet szervezését Komjáthy Lajos addigi kaposvári vallástanító lelkész vette át és lelkesen fogott a templomépítéshez. Mivel a templomépítés a kis lélekszámú gyülekezet anyagi erejét meghaladta volna, a hívek áldozatkészségének kiegészítésére a lelkész országos gyűjtésbe fogott: három és fél évig járta az országot, kb. 350 gyülekezetben fordult meg, mindenütt prédikált és a gyülekezetek vagy az offertóriumot ajánlottak fel vagy lehetővé tették, hogy házról házra járva gyűjtse az adományokat. A lelkész gyűjtő körútja idején a gyülekezetben segédlelkészek szolgáltak, akiknek fizetését a lelkész nagy leleményességgel, irodalmi estek bevételéből teremtette elő.

Templomtelek céljára a község ingyen átengedte a régi vásárteret. Szeg- halmy Bálint erdélyi stílusban megtervezte a templomot, a hívek sok kétkezi munkája és 28 000 pengő készpénz árán 1938-ban elkészült a templom. Felszentelését Kapi Béla akkori dunántúli püspök végezte, aki szerint ez Dunántúl legszebb evangélikus temploma.

A megemlékező ünnepi istentiszteleten Harmati Béla püspök igehirdetésében a gyülekezet történetére visszatekintve megállapította: az enyingi gyülekezetre is érvényes a vasárnap, a Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap evangéliumi igéje: ’...a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon mint a búzát...’ (Lukács 22,31-34), de azért tudott a gyülekezet fél évszázadon keresztül fennmaradni, mert komolyan vette a vasárnap levélbeli igéjét: ’erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében ...’ (Efezus 6,10-17). Az ünnepi istentiszteleten közreműködött a gyülekezet ifjúsági énekegyüttese gitár-kísérettel, jelen volt az egyházkerület és az egyházmegye elnöksége, képviseltették magukat a testvér egyházak és a község vezetői, a helybeli híveken kívül nagy számban voltak jelen vendégek, a gyülekezetből elszármazottak, köztük az egy éve elhunyt templomépítő lelkész, Komjáthy Lajos özvegye két lányával és azok családjával, valamint Kiss Józsefné, a templomépítést kivitelező építőmester özvegye.

Istentisztelet után a községi kultúr- házban fehér asztal mellett folytatódott az együttlét, ahol Blázy Árpád s. lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd Frenkl Róbert megválasztott országos felügyelő, egyházkerületi felügyelő azzal üdvözölte a gyülekezetét: saját magát becsüli meg, ha múltját megbecsüli, de előre is kell néznie, keresnie kell, mit tehet ma a társadalomban. Orosz Károly községi tanácselnök arról szólt, az enyingi evangélikusok

megbecsült tagjai a község társadalmának, együtt fáradoznak a község polgáraival a község jólétén. Blázy Árpád egyházmegyei felügyelő és Dubovay Géza esperes az egyházmegye nevében üdvözölték a gyülekezetét. Az esperes szívesen emlékezett vissza 45 évvel ezelőtti enyingi segédlelkészi szolgálatára. Till Jánosné, a gyülekezet kántora és pénztárosa a mai gyülekezet életéről számolt be. Enyingben 31 fenntartói járulékot fizető egyháztag, köztük csak 8 férfi és 1 tiszta evangélikus család van; a gyülekezet összes lélekszáma kb. 50. Komjáthy Lajosné felelevenítette a templomépités történetét és ezzel kapcsolatos emlékeit. Megemlékezett férje, a templomépítő lelkész Enyingről való távozása utáni életútjáról, küzdelmeiről, időskori hosszú betegségéről. Sajnálatos, hogy Komjáthy Lajos lelkész nem érhette meg a templom mostani jubileumát. Özvegye befejezésül felolvasta azt a két igét, ami Komjáthy Lajos lelkész gyászjelentésén szerepelt és amelyeknek alapján temetésén az igehirdetés szólt: Zsoltár 86,5 és II. Kor. 12,10. Kéri a híveket, tekintsék ezt a két igét templomépítő lelkészük utolsó üdvözletének. Harmati Béla püspök üdvözletében kitekintést adott az öku- mené és a világ keresztyénsége felé és kérte a gyülekezetét, ne csak azt nézzék, kevesen vannak, gondoljanak arra is: tagjai a hazai evangélikus egyháznak és a világkeresztyénségnek.

Azzal fejezem be, amivel az enyingi templom 20 éves jubileuma alkalmából írt beszámolómat is befejeztem: adja Isten, hogy az enyingi gyülekezetnek necsak múltja, hanem biztató jövője is legyen.

M. P.

KÖSZÖNTÉSEK AZ ORSZÁGOS FELÜGYELŐ BEIKTATÁSÁN

Elsőként Nagy Gyula püspök-elnök az egész egyház és minden testületé nevében köszöntötte az új felügyelőt, elnöktársát. Ma egyházunkban a felügyelői tiszt azt jelenti, hogy ugyanolyan fontos szerepe van a felügyelőknek, mint a lelkészeknek Isten egész népében. Azt is jelenti, hogy az egyetemes papság lutheri reformációi tanítása szerint a lelki feladatban is részük van. Kifejezte az egyház kívánságát, hogy az Országos Felügyelő Isten félelmében, az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel és a Szentlélek erejével töltse be szolgálatát maradéktalanul.

Az Ökumenikus Tanács elnöksége és tagegyházai nevében dr. Viczián János baptista elnök köszöntött. A felügyelői tisztnek számára egészen új megfogalmazását ismerte meg: nem lehet elválasztani a felügyelő gondolkodását a lelkipásztor gondolkodásától. Az evangelizációra, az igehirdetésre tette a hangsúlyt. Szolgálatot akar végezni,

odaállni a lelkészek mellé. Nagy dolog, hogy maga mellett érzi az egész egyház népét, a lelkészeket, de mégsem onnan jön az erő. Krisztusban van mindennap és mindenre az erő.

Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész régi barátként jött el az iktatásra és többek között e szavakat mondta:

A szomszédos osztrák evangélikus egyház képviseletében, D. Dieter Knall püspök nevében köszönthetem Önt, Országos Felügyelő Úr! Megbízatásomat annak jelének tartom, hogy a túlnyomó többségében német anyanyelvűek lakta, de sajátos osztrák kultúrájú Ausztria zömében német nyelvű egyháza e kiküldetés gesztusával ama nemzetiségi kisebbséget becsüli meg, mely Ausztriában nem idegenként, vagy külföldiként, hanem belföldiként otthon kíván élni, mégha „kettős kötődéssel”. Európai integrálódásunknak is előfeltétele, hogy ezt sohase tekintsék asszi- milálódásnak. Egyháztanácsunk vállalása értelmében, a Kárpát-medence peremén élve, magunkat a magyar nemzet teljesjogú tagjának tekintjük. Köszönöm Országos Felügyelő Ür, hogy előző tisztségében - elnöktársával együtt -, két évvel ezelőtt éppen ebben a templomban elhangzott székfoglaló beszédében felvállalta a diaszpóra magyarság ügyét és megvalósította a feladatul kitűzött célt. Ezt a szomszédos egyház képviseletében, elsősorban annak Magyar Lelkigondozó Szolgálata nevében állapíthatom meg. A hazai egyházak az utolsó 40 esztendőben személyválogatás nélküli, önzetlen össz- magyarságban történő gondolkodás- móddal és kisebbségvédelmi cselekedetekkel ugyanis túlzottan nem kényeztettek el minket. Köszönöm, Országos Felügyelő Úr, hogy behozták hazai egyházunk vétkes lemaradását és bizalmi légkört teremtettek a haza és a diaszpóra lelkészeinek túlnyomó többsége között.

Felkészítés a szolgálat végzésére

Ä Lelkipásztor szerkesztőségének konferenciája Gyenesdiáson

Magyarországi evangélikus bibliafordítások

Nemcsak a kezdő úrvacsorái igehirdetésnek volt ez a mondanivalója (Ef 4,11-16 alapján), hanem az egész konferenciának volt célja és értelme, hogy felkészítse a Lelki- pásztor íróit a fontos szolgálat végzésére.

November 20-23. között Ka- pernaumban lelkészek egy csapata - a létszám 13 és 25 között váltakozott - reggeltől késő estig szorgalmasan dolgozott. Végigtekintettük az elmúlt 32 év évfolyamait. Hat ún. refloktor pásztázta végig a Lelkipásztor számait. Sok-sok értéket találtunk, könyvtárnyi anyagot, sok ma már elavult cikket is természetesen, de a korra jellemző írást.

Előretekintettünk rövid és hosz- szú távra egyaránt. Mind a 10 rovathoz jó tanácsok, ötletek, javaslatok hangzottak el s az 1990-es évfolyam minden hónapjához tervek készültek. A lelkészeket segítő újság 10 állandó rovata a következő:

1. Szólj; Uram, mert hallja a Te szolgád... (meditációk lelkészeknek)

2. Tanuljuk a Krisztust! (teológia, könyvismertetések)

3. Kitekintés az evangélikus világcsalád életébe

4. Kitekintés az Ökumené világába

5. Reflexió mai társadalmunk jelenségeire

6. Hívjuk segítségül az egyháztörténelem Urát!

7. Hírek a teológiával szomszédos tudományokból (pszichológia, pedagógia, szociológia)

8. Fórum: Nézetek ismertetése, ütköztetése, nemzedékek és vélemények találkozása a lelkészi karon belül és levelező tanfolyamot végzettek között

9. Igehirdetésre készülünk vasárnapról vasárnapra

10. Segítés a lelkészi munka gyakorlatában (tanítás, lelkipásztori látogatás és beszélgetés, istentiszteleti életünk tartalmi és formai kérdései).

Sort kerítettünk a megújuló Lelkipásztor formai és anyagi kérdéseinek megbeszélésére. Az új borítólap megtervezésére, esetleges más formátum bevezetésére, betűtípusok használatára, az előállítás gondjaira és örömeire fiatal technikus szerkesztőnk, Franko Mátyás világított rá.

Minden reggel és minden este igehirdetés hangzott: a biztos alapról, a szélesölelésű imádságról, küldetésünkről reggelenként, este pedig a Miatyánk kéréseit meditáltuk végig. Úrvacsorával kezdtünk, hiszen közösséget teremtő szentség az úrvacsora és úrvacsorával zártunk, hiszen a hálaadás alkalma és a nagy vacsora előíze is az úrvacsora.

A jó hangulatú konferencián minden résztvevő aktívan járult hozzá - a maga tehetsége, képessége és adottsága szerint - a közös eredményhez. Valamennyien úgy éreztük, hogy a jókedvű munka gyógyít és az eredmény hálássá és bizakodóvá tesz.

Kapernaum kedves szolgáló háttere pedig olyan körülményeket biztosított, ami európai mértékkel is irigylésre méltónak mondható.

Volt, aki úgy jellemezte a kibővített szerkesztőségi munkaülést, hogy legjelentősebb vonása az ösz- szefogás volt. Különböző nézetű,

de a szolgálatért égő, ugyanazon Úr népében dolgozó lelkészek ösz- szefogása, mások felkészítéséért végzett munkája nem lehet hiábavaló, s bizonyosan meghozza gyümölcsét is. Visszatekintésünk valóságos helyzetfelmérés volt, túllépett az általánosságokon, előretekintésünk felismertette lehetőségeinket és korlátáinkat egyaránt. Mind a múlt, mind a jövő értékeléséhez ez a valóságérzék szükséges s ugyanakkor hívő, reménykedő álmok is. - A későbbiekben is szívesen számolunk be az Evangélikus Élet egyik testvérlapjának, a Lelkipásztornak további szolgálatairól a jövőben.

Hafenscher Károly

Kicsiny - mindössze három tárlóra terjedő -, de tartalmában értékes az Evangélikus Országos Múzeum új, január végéig látható kamarakiállítása. Több mint négy évszázad hazai lutheránus bibliafordításairól kíván számot adni.

A feladat nem könnyű: sejthetjük ezt már abból is, hogy a bemutatott fordítások kettő kivételével mind magyar nyelvűek, holott a hazai lutheranizmus jelentős részét a 16. és 20. század közti időben a szláv és német elem alkotta. A kiállítás magyar jellege mégsem elfogultságból fakad, csupán egy furcsa helyzetet tükröz: a magyarországi evangélikus bibliaszükséglet és a magyarországi evangélikus bibliafordítás közel sem fedte egymást. A nagyszámú németség igényeit a Luther-Biblia elégítette ki: hazai fordításra nem volt szükségük. A tót hívek helyzete némileg hasonlóan alakult: ők a králicei cseh bibliát használták. Ennek egy igen fontos kiadását (Halle 1722) azért kiállítottuk, tekintettel a magyarországi kiadó-korrektorokra (Bél Mátyás, Krmann Dániel).

Tárgyi szempontból a magyar és - erejükhöz képest - a vend evangélikus fordítók végeztek fontos munkát. (Sajnálom, hogy Terplán Sándor vend Zsoltárok könyve fordítását már nem volt időm beszerezni.) A magyar fordításokról jó áttekintést kapunk. Természetes, hogy a 16. századi bibliák bemutatásánál nem lehet a merev hit vallásosság szerint csoportosítani. Heltai és

Károlyi szellemi apja mégis Luther. Az ő példája határozta meg életművüket: így - minden kisajátítási kísérlet nélkül - helyet kaptak a kiállításon. Az üldözések után új fellendülést mutatnak a 18. század magyar és vend újszövetségei. A pietizmus hanyatlásával együtt csökkent a fordítói buzgalom, de a múlt század második felétől Pozsony, majd Budapest központtal újra élénkebb lett a munka. Nevek és évszámok említésétől a helyszűke miatt most tartózkodom. Csak egy rendhagyó fordítással teszek kivételt: Kaas Albert alkotmányjogász kitelepítése idején készített Újszövetségével.

Nem lehet véletlen, hogy az Ószövetség görög kiegészítéseit, valamint az újszövetségi apokrifeket evangélikus tudós (Kámory Sámuel, ill. Raffay Sándor) fordította le a protestáns közönség számára. A hazai lutheranizmus egy fokkal polgárosultabb és igényesebb volt, mint a nagyobb testvér.

Végül: elődeink - számukhoz és lehetőségeikhez képest - igen tekintélyes részt vállaltak a magyar bibliafordításokból. Az evangélikus tudósok munkája mennyiségben sem törpül el a reformátusoké és a katolikusoké mellett. Igen nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy - Sólyom Jenő becslése szerint - a 18. század végén a magyarnyelvű népességnek másfél (!) százaléka volt lutheránus. Ez bizony kicsiny sereg, és az asszimiláció korában sem lett soha naggyá.

Mányoki János

Újabb rehabilitációk egyházunkban

Az Országos Egyházi Bíróság 1989. november 27-én tartott ülésén, Farkasházi Ferenc országos egyházi felügyelőhelyettes elnökletével újabb rehabilitációs ítéleteket hozott olyan lelkészek s egy világi tisztségviselő ügyében, akik az elmúlt négy évtized során állami vagy hivatalos egyházi részről sérelmeket szenvedtek el, illetve jogsértő bírói ítélet következményeit kellett hordozniuk.

Az Országos Egyházi Bíróság által rehabilitált evangélikus lelkészek, illetve gyülekezti felügyelő:- néhai Bácsi Sándor ny. győri lelkész,- Böröcz Sándor ny. lelkész, világi nyugdíjas,- Buchalla Ödön ny. lelkész,- dr. Ferdinánd István ny. lelkész, volt teológiai akadémiai tanár,- Joób Olivér lelkész (Zürich),- néhai Király Lajos volt miskolci gyülekezeti felügyelő,- néhai Kutas Kálmán ny. szombathelyi lelkész és- néhai dr. Weiszer Elek, volt miskolci lelkész.

Az Országos Egyházi Bíróság javasolta, hogy az Országos Egyházi Elnökség mind Böröcz Sándor, mind Buchalla Ödön lelkészek ügyét terjessze föl az Igazságügyminisztériumhoz állami rehabilitációra is.