Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-05-14 / 20. szám

I 1 Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a Szentlélek által 1... Róm 5,5 ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 54. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 1989. MÁJUS 14. PÜNKÖSD ÁRA: 15 Ft A Szentlélekről tehát azt kell tanítanunk, hogy Vigasztaló... A Vigasztaló pedig az, aki a megszomorodott szívet Isten iránt megvidámítja, jókedvre derít, mert hiszen arról biztosít, hogy bűneink meg vannak bocsátva, a halál meghalt, az ég megnyílt s Isten ránk mosolyog. Luther Benjamin Schmolk A Szentlélek sodrában Nagy tárcsái templom szárnyas oltára K eresztyénségünk szempontjá­ból életfontosságú, hogy Pün­kösd ne emlékünnep legyen, hanem életünk valósága. Az egyház ma is csak abból a csodából él, hogy egy­kor a tanítványok erőt és bátorsá­got kaptak, kiálltak az emberek elé és hirdették Jézus Krisztus evangé­liumát. Addig reszkető, összebújó birkanyájként viselkedtek, de a Szentlélek ajándékát k' pva nem kérdezték többé, mi a véleménye lépéseikről másoknak, a hatósá­goknak, a hívőknek és ?. nemhívők­nek, hanem kiálltak és szóltak. Egyszerűen nem tudták többé meg­tenni, hogy ne szóljanak arról, amit láttak és hallottak. Erre a lökésre, erre a sodró erőre van szükségünk! Az elmúlt évtize­dekben mégis kínosan ügyeltünk arra, nehogy bárki érzékenységét megsértsük, nehogy túllépjünk a ki­jelölt kereteken, semmit' ne te­gyünk, amit nem szabad, és min­dent megtegyünk, amit elvárnak. Eközben mintha az evangélium megszólító üzenete is megfakult, megerőtlenült volna. Nem is akart magával sodorni Isten Szentlelke? Vagy inkább mi kötöttük gúzsba és fékeztük le sodró erejét? A félelem és szorongás, az elzárkózás és a bi­zonytalanság csak így hatalmasod­hatott el rajtunk. Nem volt nehéz megtenni. Az ilyen fékezés kapóra jön önzésünknek, mely aggodal­maskodva csak önmagát félti. De kapóra jön annak az önzésnek is, mely valójában azért fél a Lélek sodrától, mert akkor újjászületés van, akkor változni és szolgálni kell, akkor az életet oda kell adni, akkor következmények vannak. Isten Szentlelke ma - újra - el akarja venni félelmeinket. Nem az­zal, hogy a megváltozott körülmé­nyekre emlékeztet, hogy ma már más az egyház társadalmi megítélé­se, hogy másképpen lehet megélni a vallásszabadságot, mint a közel­múltban, hogy igénylik az egyház szolgálatát, hogy más az egyházi vezetőség és másként értelmezik fel­adatukat az állami egyházügyi ha­tóságok, hanem azzal a régi ígéret­tel, hogy „erőt kaptok... és tanúim lesztek...” (Csel 1,8). Merjünk hát bátran belevágni új szolgálatokba, merjünk új útra lépni, mert aki új lehetőségeket nyit előttünk, aki el­kezdi a jó dolgot, be is végzi azt rajtunk. M íg az addig bátortalanok félel­mét elűzte, addig a megelé­gedettek biztonságát is megingatta a Szentlélek. Nem egyszerűen tár­gyilagos önkritika, hanem a Lélek meggyőző szava indít annak meglá­tására, hogy Isten elmarasztal min­ket, bűnösök vagyunk. Ekkor lesz igazán fájó, hogy annyiszor csak szólamok vannak, de a valóság sze­gényes. Evangélikusnak mondjuk magunkat, de annyi másért és más­sal szaladgálunk az evangélium he­lyett. A diakónia egyházának sze­retjük nevezni magunkat, de ritkán jönnek megnyugtató hírek, és oly tehetetlenek vagyunk. Büszkén em­legetjük, hogy az evangélikusok a legiskolázottabbak, de nem kérdez­zük, hisznek-e? Gyülekezetekben él az egyház, mondjuk, de a rangsor­ban ki tudja hányadik helyen állnak valójában. Nálunk nincsen hierar­chia, sokszor mégis a lelkészekre hárul minden. Minden megkeresz­telt hívő papságát hirdetjük, de hol tolonganak, akik bizonyságot akarnak és tudnak is tenni? Testvé­ri közösség vagyunk, de sokan él­nek, egyesek és gyülekezetek, azzal az érzéssel, hogy magukra vannak hagyatva. Isten Lelke tesz bizonyossá, hogy gyermekei vagyunk. Szeretete szá- montart, nem enged el. „Nem a ma­gatokéi vagytok” - írja Pál apostol (lKor 6,19) és ezzel emlékeztet: a Lélek ajándéka nem valami többlet, valami kiegészítés, hanem az egész élet megragadottsága. Nem a rab­szolgák kényszerével, hanem a gyer­mekek szabadságával és örömével. H a életünk apró hibáin vagy szo­kásain is alig vagyunk képe­sek változtatni, újjászületni sem tu­dunk a magunk erejével, csak ha Isten Lelkét adja. Isten nem akar ennél kevesebbet! Mi bizony köny- nyen beletörődünk a rosszba, meg­alkuszunk vele olyannyira, hogy az riaszt, az háborít fel, ha valaki pró­féta módjára riadót fúj. Az egyházra elsősorban úgy sze­retnénk tekinteni, hogy az a szentek és tiszták közössége, valójában a bűnbocsánat helye, melyhez a bűn­bánaton keresztül vezet az út. Erre sem emberi belátás, hanem a Lélek indít. Kiábrándító a sok ránc és folt (Ef 5,27), mely a földi egyházon látha­tó, ezért ezt a létező egyházat is csak úgy tudjuk szeretni, úgy tu­dunk benne szolgálni, ha Isten Lel­ke indít. Erre az indításra van szük­ségünk ahhoz is, hogy egymást - Krisztusért - testvérnek tudjuk elfogadni és úgy is bánjunk egymás­sal. A Szentlélek sodrában - megle­het, hogy nem sokat beszélünk és írunk róla. Mégsem a beszédre van igazán szükségünk, hanem arra, hogy megtörténjék a dolog: maga a Szentlélek vigyen, magával sodor­jon - győzze le félelmünket, döb­bentsen rá bűneinkre és tegyen bi­zonyossá isteníiúságunk felől úgy, hogy benne legyen egész életünk. Akarjuk a Lélek sodrását? Akar­juk a megújulást, egyházban és szívben igazán? Akarjuk annyira, hogy imádkozunk érte, hogy figye­lünk az igére, hogy készek vagyunk tenni érte, hogy vállaljuk a kocká­zatot: velünk akarja kezdeni? Kezdd Uram, rajtam! Kezdd el Uram, hamar! Reuss András \ Az Egyházak Világtanácsának pünkösdi üzenete Jézus Krisztus nevében köszöntünk most benneteket és e köszöntésen keresztül szeretnénk emlékeztetni titeket testvéreitekre, akik a világ minden táján az Egyházak Világ­tanácsa tagegyházaiban élnek, és a Szentlélek eljövetelének örömteli várakozásában készülnek Pünkösd ünnepére. Olyan időszakban írunk nektek, amikor nagy reménységgel készü­lünk az Egyházak Világtanácsa VII. nagygyűlésére, amely 1991 februárjában Canberrában kerül megrendezésre. A nagygyűlés té­mája: „Jövel Szentlélek - Újítsd meg az egész teremtett világot!" Tudatában vagyunk annak, hogy ez a téma szorosan kapcsolódik az 1983-as Vancouveri VI. nagygyű­léshez, ahol a pünkösdi Teremtő Lélek jelen volt, ez a nagygyűlés üzenetében kifejezésre is jutott: „válassz élet és halál, áldás és átok között, hirdesd újra, hogy az élet Isten ajándéka!" A VII. nagygyűlés témája arra hív bennünket, hogy „meghalljuk, amit a Lélek a gyülekezeteknek mond." Ehhez az odafigyeléshez időre van szükség, imádságra és elcsendese- désre. A Lélek arra indít, hogy Isten te­remtett világát megőrizzük. A Lé­lek, az élet adományozója tettekre akar minket indítani. A Lélek arra indít, hogy szabaddá tegyük mind­azokat, akik szolgaságban élnek. Az igazság Lelke tettekre hív min­ket. A Lélek arra hív, hogy munkálkod­junk a megbékélésen, ledöntve az embert embertől elválasztó fala­kat. Az egység Lelke mind­annyiunkat tettekre hív. A Lélek arra hív, hogy megújító és megszentelő munkájának részesei legyünk. A Szentlélek megújít és megszentel minket. Nyissuk meg tehát fülünket és szemünket, szívünket és életünket, érzelmeinket és értelmünket, hogy „meghalljuk, amit a Lélek a gyüle­kezeteknek mond", hiszen csak így tehetünk hű és igaz tanúbizonysá­got most, Pünkösd idejében és az elkövetkező években is. Jövel Szentlélek, újítsd meg az egész te­remtett világot! Az Egyházak Világtanácsa elnö­kei: R. Nita Barrow, Cave Hill, Barbados Dr. Marga Bühring, Binningen, Svájc Dr. Paulos Mar Gregorios metropolita, Delhi, India Dr. Johannes W. Hempel püspök, Drezda, NDK IV. Ignatios, Antiochia és Kelet pátriárkája, Damaszkusz, Szíria W. P. Khotso érsek, Gaborone, Botswana Dr. Lois M. Wilson, Toronto, Kanada I Pünkösd Hulljon virágszőnyeg: kedves Vendég jő meg, öröm tüze, gyűlj! Kegyelemnek Lelke, várunk esdekelve... Szív, elébe hullj! Hogyha jő, áldást hoz ö: fényesség és öröm árad, s eltűnik a bánat. A bajban Segítőnk, szóra s tettre Intőnk, mennyei Pecsét, Isten erős Ujja, békénk Megadója, éjben drága Mécs: el ne hagyj, sőt kedvet adj. Nálad sok-sok áldás készen, s felüdít egészen. Tűzzel illesd nyelvünk; imádságban lelkünk Vezére maradj. Ha Jézust dicsérjük, s Isten elé lépünk - szót ajkunkra adj! Kérünk, ó, Te Legfőbb Jó! Adj vigaszt és békességet, harcainkban védj meg! Arany Eső, zúdulj: szent egyházad búsul, Nélküled sivár. Szent igédnek magva - hullva jó talajba - öntözésre vár. Záporozz, hogy százszoros lehessen a gyümölcstermés, gazdag s jó szerencsés. Add, Szent Lélek Isten: szeretetünk hintsen fényt és meleget. Ha test és vér lázit, szent Fuvalom, szállíts hús enyhületet! így tehát a bűn-igát végleg félre dobni engedd, a gonosztól ments meg! Dolgainkban, ó, légy akarás és jó vég, kezdet és siker. A szivünket válaszd: legyen lakóházad, mondjad, úgy-e, kell?! Zálogunk, Rád szorulunk: ismertesd meg Jézust mélyen s az Atyát egészen. Fordította Szénási Sándor I I ■ ■■ ......... ! I ii 't : 2UIJtI «HT-IM v J mii s l'I'Híüi íeí \:: eh r í , 11! fEllIM"i *1 útim^JOüiAi^RaníintnwHiH

Next

/
Thumbnails
Contents