Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-04-23 / 17. szám

Munkatársakat keresünk Mit vár a munkatárs a lelkésztől? A gyülekezeti munkatársak sze­repe sokrétű Isten népének pászto­rolásában, ezért helyzetük, feladat­körük is egyénenként más és más. Most két beiktatott gyülekezeti munkatárs fogalmazza meg gondo­latait, elvárásait, de hisszük, hogy ezek a sorok több hasonló helyzetű gyülekezeti munkás és lelkész közös szolgálatához nyújtanak segítséget. Horváthné Zábrák Piroska a nagytarcsai gyülekezetben kapott szolgálatot, lelkésze Gáncs Péter. Rendszeresen végez gyermek- munkát, de szívesen segít lelkészé* nek a gyülekezeti élet egyéb terüle­tein is.. Munkatárs és lelkész köz­vetlen kapcsolatban állnak, ugyanannak a falunak a lakosai, ugyanannak a gyülekezetnek a pásztorai.- A lelkésztől mindenki sokat vár. Elsősorban Isten elvárásának kell megfelelnie: legyen a lelkek pásztora, teljesítse azt a feladatot, amelyre Isten elhívta. A család azt várja, hogy a lelkész(nő) legyen jó házastárs és szülő. A munkatárs jó főnöknek szeretné látni. A gyüle­kezet számára (főleg faluközössé­gekre jellemző ez) legyen elöljáró, ne csak lelki, de szellemi vezető is. A Népfront azt várja, legyen jó társadalmi munkás, érdekegyezte­tő szerepet szán neki. Ennyi elvá-- rásnak hogyan tud megfelelni egy ember? Mi, mint gyülekezeti mun­katársak nem szeretnénk még több terhet rakni a lelkészek vállára, szempontjainkkal inkább segíteni szeretnénk munkájukat, szolgála­tukat. A lelkész NE LEGYEN FÉL­TÉKENY. Bizonyára van olyan lelkész, aki gyülekezetében szeret minden munkát maga végezni, minden gyülekezeti taggal kapcsolatban lenni, sőt minden ember gondját- baját a vállára venni. Noha ez na- . yobb közösség esetében már alig- | alig lehetséges, és nincs is szükség rá, ha vannak munkatársai. Ugyanakkor a hívek számára is jobb, ha minél több szállal kötőd­nek az egyházhoz. Úgy érzem, a gyermekeknek különösen szüksé­gük van többféle, sokszínű kap­csolatra. A Tisztelendő Bácsit va­lóban tisztelik, mikor az oltártér messzeségéből, vagy a szószék ma­gasából szól hozzájuk. De közvet­lenebb a kapcsolatuk pl. a gyer­mekbibliakör vezetőjével. S a munkatársaknak végül is ugyanaz a céljuk, mint a lelkésznek: Jézus­hoz vezetni és kötni az embereket. I(ie tartozik, hogy ne csak embe­ri kapcsolatainak egy részéről tud­jon lemondani, hanem FELADA­TAI EGY RÉSZÉT IS MERJE ÁTADNI. Természetesen a lelkész ifányításával és segítségével, de egész munkaágakat át lehet adni olyan munkatársaknak, akiknek épp ahhoz tehetségük van: pl. gyermek, ifjúsági munka, tanítás, egyházi zene ügye, szervezés, ad­minisztráció. Nyilvánvaló, hogy a lelkésznek tudnia kell mindenről, ami gyülekezetében történik. De ahogyan egy építésvezető sem fog meg minden téglát, a lelkésznek sem kell egyedül végeznie mindent a gyülekezet építésében. A lelkész NE VEZESSEN KÉZENFOGVA bennünket. Jó egy bibliaóra, vagy más cso­portos foglalkozás témáját előre megbeszélni. A munkatárs, de a lel­kész is gazdagodik az együttes ké­szülés során. Ezek után azonban már felesleges a lelkésznek részt vennie az alkalmon, a gyülekezet előtt be­leszólni, irányítani a munkatársat. Úgyis minden lelkipásztor tisztá­ban van munkatársai képességével, ehhez szabhatja az előzetes felké­szítés, felkészülés mélységét. ♦ Bálint Józsefné gyülekezeti mun­katárs a péceli gyülekezet „paróku- sa”. Ez a kis gyülekezet a nagytar­csai anyagyülekezethez tartozik. A munkatárs feladatai lényegében ugyanazok, részleteiben mégis el­térnek itt, a lelkésztől távol, anya­gyülekezettől 10 km-re, telefon, tö­megközlekedés hiányában. <r Jónak tartom, hogy egyhá­zunk odafigyel a gyülekezeti mun­katársak szolgálatára, gondjaira. Magamra nézve pedig azt tartom jónak, ha órákig kellett gondol­kozni a kérdésen: Mit várok lelké­szemtől? Szívem szerint inkább le­vennék róla, ha ezt körülményeim és személyi adottságaim lehetővé tennék. Önállóság hiányáról nem panaszkodhatom, lelkészem bizal­mát a gyülekezeti szolgálat csak­nem minden területén élvezem. Ez a bizalom nagyon jól esik, mégis néha megterhelő, különösen a „mélyvíz”-szerű szolgálatoknál, amelyre sem alkalmasnak, sem méltónak nem érzem magam. Ha ilyenkor a lelkészi felkérést Isten parancsának veszem, igazi kapasz­kodóm 2Kor 3,5 marad: „A mi alkalmasságunk az Istentől van”. A munkatársi szolgálathoz szüksé­ges-bátorság, felelősségérzet, Isten iránti engedelmesség edzésére, erő­sítésére nagyon jól bevált eszköz a lelkész felől a bizalom, jó, ha a nehézségek megbeszélésére, meg­oldására ő mindig készen áll. Fon­tosnak tartom azonban, hogy a lel­kész, aki az anyagyülekezetben több taggal dolgozik, tudjon osz­tozni a kisebb helyen szolgáló munkatárs apró örömeiben, aki felfedezi, hogy a piciny gyülekezet mégsem „süllyedő hajó”, aki egyetlen ébredező embernek, egyetlen tanácskérő beszélgetésnek is nagyon tud örülni. Ha a lelkész ilyenkor „ráér” egy rövid közös hálaadásra, ez mindenképpen ser­kentően hat a munkatárs további szolgálatára. Azt hiszem, * minden hasonló munkát végző társamnak igénye, hogy többet beszélhessen lelkészé­vel teológiai kérdésekről, mivel ő minden területen részletesebb kép­zést kapott. Szükséges ez azért is, hogy felkészültek legyünk saját tagjaink és más felekezetek esetle­ges kérdéseire. Azért nem pótolha­tó a személyes beszélgetés külön­böző teológiai tanulmányok olva­sásával, mert lelkész és munkatárs között elengedhetetlen az össz­hang, megegyezés azokban a hit­igazságokban, amelyekre tanítják a gyülekezet tagjait. A több beszél­getés nem tartozik a könnyen meg­oldható feladatok közé, ennek a gondnak enyhítésére mégis talál­tunk egy formát: kéthetenként az énekkari próbák után estétől éjsza­káig munkatársi közösséget tar­tunk, amikor lelkész és 5 munka­társa beszélget az igehirdetés leg­közelebbi alapigéiről és a várható gyülekezeti alkalmakról. Meggyőződésem, hogy ha egy munkatárs valóban szolgálni akar és felajánlja képességeit Istennek (csak másodsorban embereknek), nem marad munka nélkül. Szapo­rodnak a feladatok az Istent kere­ső emberek között. Most már csak győzzük összeegyeztetni az érdeke­ket: az anyaság, háztartásvezetés érdekeit a szolgálat érdekeivel; a gyülekezet érdekeit az elfoglalt lel­kész érdekeivel. Mindehhez Istentől’kapott böl­csességet kívánunk minden szolga­társunknak ! Horváthné Zábrák Piroska Bálint Józsefné Cantate Domino! Énekelj!... Ez parancs? Hát le­het utasításra énekelni? Sajnos le­het. De mit ér az? A zsoltár szavai* ból én inkább csodálkozást hallok ki: „hát ti miért nem énekeltek? Hogy bírtok hallgatni?” Aki leírta ezt a felszólítást: Cantate!, már nagyon sokat énekelt. És hogyan?! Szinte vulkáni erővel tör ki belőle az Isten-élmény: „Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a benne levőkkel! Ujjongjon a mező és minden, ami rajta van! Ujjongnak majd az erdő fái mind az ŰR előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön, Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket. Ének-tanárok, gyermekbiblia- kör-vezetők, ifjúsági órát tartó lel­készek hányszor nógatjuk szánal­mas eredménnyel (eredménytelen­séggel) csoportunkat: énekeljetek már! Próbáld meg!... Olyan ez, mintha a szifonból szénsav-patron nélkül próbálnánk szódavizet ki­préselni. Hát hogy énekeljen sze­gény, ha nincs benne „töltés”. Mit, miért, kinek?... Sokakkal együtt azt gondolom, az igazi éneklés: tünet, következ­mény. Ahol és amikor valóságos hit van, ott és akkor megszólal az őszinte ének is. Mindenfajta erős meggyőződést, lelkesedést (jó, vagy rossz, igaz, vagy téves) feltét­lenül „megzenésíti az ember. Sza­badságharc, börtönélet, szerelem, 150. Dicsérjétek az Urat Trónja az égboltozat, Fenn lakik a mennyekben, Ott országol kegyesen. Dicsérjétek hatalmát, Sok nagy cselekedetét, Győzhetetlen erejét, Bölcs és igaz uralmát. Harsogjanak harsonák, Öblös kürtök, fuvolák, És a húros hangszerek Hálát zengedezzenek; Szóljon hárfa és a dob, Szép táncokat lejtsetek, Bút, gondot felejtsetek, - Emberek újjongjatok! Nagy legyen a vigalom, Zengjen ezer cimbalom, Áradozó éneket Daloljon a szívetek. Törjetek hozzá utat: Legyen minden zene, dal Égbe szökő diadal, - Dicsérjétek az Urat! Fordította: Bókay János munkásmozgalom, a generációk lázadása... mind-mind dallammá és ritmussá is formálódik. A zene elmondja azt, amire a „próza”, a szöveg kevés és tökéletlen. Ha a múlandó emberi eszmék és érzel­mek követelik a zenei kifejeződést, hogyne próbálná a hívő ember a muzsika segítségével is hirdetni a Teremtő Isten mindenhatóságát, Jézusunk megváltói művét, a Szentlélek munkáját. Az Isten or­szágának építésében és harcaiban a zene teljességgel nélkülözhetetlen eszköz! Gondoljunk most a sok­szor idézett bibliai példákra és egész evangéliumi zenekultú­ránkra. Cantate! - igazi aktivitást vár a mi Urunk. Nem azt mondja az ige: csak hallgasd a mások zenélését! Nem! Te is énekelj! Vagy fogj hangszert! Óriási a kísértés: elké­pesztő mennyiségű „zenekonzerv- ből” válogathatunk (lemezek, ka­zetták,' rádió, tv...) Nagyon jó, hogy ezek vannak, de nem egészsé­ges, ha valaki csak konzervet fo­gyaszt. A saját tökéletlen éneklé­sed, vagy hangszerjátékod alkal­manként nagyobb lelki gazdago­dást jelenthet (táplálóbb lehet), mint a legnagyszerűbb „profi” hangfelvétel. Énekeljetek! Mit, mikor, ho­gyan, miért? Könnyebb válaszol­ni, ha a felsorolt kérdéseket meg­előzi egy fontosabb: KINEK? Cantate - ez csak a mondat fele. Domino! - kiáltja a zsoltár máso­dik szava. Ha tényleg az Úrnak ajánlod éneked, az előbbi kérdé­sekre egyértelmű lesz a válasz: a tartalom, a forma, a színvonal mind Őreá nézve alakul. Milyen sokban különbözik a ke­resztyén ember muzsikája minden más zenéléstől. A mi zenénk meg­rendelője és címzettje nem a mú­landó, a koronként és hangulata A „Zsoltárok Könyvé"-t befejező híres alleluja-zsoltár. szerint is változó ember, hanem az állandó változatlan Úr; énekünk tartalma nem a divatos eszme, vagy filozófia, hanem az örök IGE. Édesanyánk varrás és meszelés, gyomlálás és főzés közben mindig énekelt. Már tudjuk: nem csak „szokásból”. Volt belső töltése Is­tenében bizakodó hite, a „köszö- nöm”-mel Megváltóját kereső hite. Az élő szervezetnek tápanyagra van szüksége. „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs.” (Kodály). Az ABC-áruhá- zakba „muszáj” árut vinni, mert az emberek követelik. Ha mind több magyar evangélikus ember igénye lenne a tartalmas muzsika, „mu­száj” lenne kottákat, könyveket ki­adni, zenés istentiszteleteket, talál­kozókat rendezni. A fordított fo­lyamat önmagában nem lenne egészséges (új énekeskönyv a kedv­csinálás szándékával, kórustalál­kozót hirdetni, s azután könyörög­ni : „gyertek már el”...), zenés áhí­tatot szervezni s közben izgulni: nem lesz-e kínos az üres temp­lom. .. Bach gyülekezete felháborodott volna, ha nem kapja meg az ünnep mondanivalóját kantátában és or­gona-darabban is. Szeretni Istent és felismerni az Ő mérhetetlen gazdagságát és mun­káját! Elfogadni a megváltást és követni Jézust - ez a parancs! Ha ezt tesszük, az ének már „magától” megszólal bennünk is, úgy mint Sztáray Mihályban: Mely igen jó az Úristent dicsérni, Felségednek, ó, Uram, énekelni, Szent nevedet hálával emlegetni, És mindenütt e világon hirdetni. Bálint József Orgona-felújítás a Fasorban Szép ünnepe volt a Fasori gyü­lekezetnek. Április 2-án vasárnap este Harmati Béla püspök hirdette az igét és a befejező oltári szolgá­latban megáldotta a felújított or­gonát. A pesti, budai sőt közelebb eső vidéki gyülekezetekből érkező vendégekkel teli templom mutat­ta, hogy ezt a hangszert sok gyüle­kezet szeretete és érdeklődése kí­séri. Tavaly Húsvétkor kezdődött a munka és az idén februárban ké­szült el. Az átalakítást két szem­pont vezette. A gyakorlati szem­pont a régi elavult pneumatika ki­cserélése volt a korszerű, és meg­bízható megszólalást biztosító elektromos traktúrára. A művészi szempont egyrészt az orgona ro­mantikus értékeinek megtartása volt, ezért egyetlen regisztert sem tettünk félre. Másrészt három új regiszter beépítésével a barokk iro­dalomra is alkalmassá tettük az orgonát. Egyben új játszóasztalt is kaptunk. A műsort Szirmai Zoltán espe­res szavai vezették be, aki ismertet­Régi hagyomány egyházunk­ban, hogy március idusa táján egy szombati napon megtelik a fóti Mandák Otthon hallgatókkal és vendégekkel, oktatókkal és vizsgá­zó növendékekkel. Most is így volt március 11-én reggel. 24 növendék vizsgázott különböző szinteken, a kezdőktől egészen a tanulmányai­kat befejezőkig. Ennek a tavaszi vizsgának az ad hangsúlyt, hogy ilyenkor vizsgáznak a „végzősök”, akik már oklevelet kapnak és ez az oklevél „magas szintet” igazol. Ketten, kaptak kántori bizonyít­ványt, ugyancsak ketten kántori oklevelet. Ez a tanfolyam már öt­hónapos volt, ami azt jelentette, hogy a foglalkozások száma és a tanultak mennyisége és minősége is megnövekedett. Hazánknak szinte minden részéből jött össze a tanfolyam hallgatósága, akik nem sajnálták a fáradságot és a költsé­get és hetente a hétvégéjüket oda­áldozták a tanulásra, gyakorlásra, Egy híján századik hogy a gyülekezetben meg ne sza­kadjon a kántori szolgálat fonala. A vizsgabizottság tagjai Trajtler Gábor zenei igazgató, Rezessy László ' karnagy, Nagyváti Pál nyíregyházi orgonista és e sorok írója hallgatták meg a vizsgázókat és ott voltak tanáraik is, közöttük Bohus Imre fóti lelkész, Demján Sándor gondnok és ifj. Blázy Lajos karnagy. Az Országos Egyház képvisele­tében és az elnökség megbízásából dr. Nagy István professzor volt a vizsga elnöke. Záró igehirdetésé­ből néhány fontos gondolat ide kí­vánkozik a szolgálóknak szóló üzenetként. Fii 4,4-7 alapján szólt az örömről. Egyik gondolata: aki az orgona mellé ül, megadja a han­got. Akik orgonapadra ülnek, hangolják a gyülekezetei örömre! Ehhez az is szükséges, hogy ma­gam is örüljek a szolgálatnak. Azt szokták mondani, hogy az orgo­nista .játszik”. Legyen játék ne­künk is. Olyan üdítő, frissítő, pi­hentető, mint a gyermeknek a já­ték. De ehhez az is szükséges, hogy engedjük az orgonán játszani kán­torainkat és a tanulni vágyókat. Mindig szomorúan halljuk a pana­szokat, hogy nem engedi a lelkész az orgona használatát, letiltott va­lakit a presbitérium és más hason­lókat. Engedjünk .játszani” azo­kat, akik a szolgálatra készülnek. Ezt a .játékot” nézi is Valaki. Isten nézi! Milyen nagyszerű dolog játszani Isten előtt, Isten gyerme­keiként, - mert az Úr közel! Le­gyen a játék „szabályos”, - ne kell­jen Istennek „diszkvalifikálni” bennünket. Végül azt se felejtsük el, hogy aki éneket vezet, az imád­ságot vezet. A kántorok stimulál­ják az embreket imádságra. Egy­szer majd a Bárány fogja stimulál­ni az éneket! Befejezésül - úgy gondolom - vissza kell térnem a cím megma­gyarázásához. Arról van szó, hogy két kántori oklevelet adott ki a kántorképesítő bizottság, a 98. és a 99. számú oklevelet. Szlávik Ág­nes Várpalotáról jött és igen szí­nes, határozott játékkal, jó gya­korlottsággal vizsgázott. A 99. ok­levelet Kuncz Nóra nyerte el, aki Hartáról jött. Nagyapja a háború utáni első kántori nemzedékhez tartozott, akik még az Üllői úti Luther Márton Intézetben tanul­tak. Súlyos betegsége gátolja ab­ban, hogy most is szolgáljon a har- tai templomban. De most nagy az öröme: unokája folytatja a szolgá­latot! Vizsgáján arról tett bizony­ságot, hogy értője a hangszernek és biztos kézzel, pontos pedáljátékkal szólaltatja meg a hangszerek ki­rálynőjét. Legyen örömük szolgálatunk­ban, ne érezzék soha tehernek, ha­nem szabaduljanak fel az Isten szí­ne előtti játékra! Kilencvenkilenc, - egy híján száz (!) - kántort adott egyhá­zunknak a fóti intézet. Ha Isten engedi, jövőre beírják a századik nevet az anyakönyvbe. Milyen jó lenne, ha ez alkalomból mind a százan együtt lehetnének. Lehet, hogy néhányan már a „mennyei karban” énekelnek. De akik még e földön az anyaszentegyházban szolgálnak, összejöhetnének hála­adásra, Istendicséretre. Reméljük így lesz! tszm te az orgona történetét 1906-tól kezdve, amikor is Angster József megépítette. Fasori orgonánk „fo­galom”, amelynek sajátos hangva­rázsa rabul ejti a hallgatót. Ki­emelte a „fénykort”, amely 1929- től Peskó Zoltán működésével kez­dődött és ezt az orgonát a pesti egyházzenei élet fókuszává tette. Megköszönte a gyülekezet áldo­zatkészségét, az NSZK-beli egyhá­zak segítségét, Trajtler Gábor és Gáncs Aladár tervezői munkáját, valamint a négy főből álló kivitele­ző csoport kitűnő, igényes, pontos munkáját. A gyülekezet orgonistája, Gáncs Aladár adta az orgonaavató hang­versenyt. Műsorát úgy állította össze, hogy a felújított hangszer értékeit kiemelje. Á hangzás vilá­gosabb, csillogóbb lett és így az orgona nemcsak Bach, de a korai barokk művekre is sókkal alkal­masabb. Harmati Béla püspök 1 Péter 1:3 alapján hirdette az Igét. A hallás legalapvetőbb adottságunk. Ezzel kezdődik az élet. Az egyházi zené­ből azokat a hangokat kell meg­hallanunk, amelyek összekötnek a mennyei Atyával. Jó dolog, hogy hallhatunk Isten nagy tetteiről. A múltba tekintve, mint volt fasori diák megemlékezett a püspök Pes­kó Zoltán felejthetetlen orgonajá­tékáról. A jelenre tekintve utalt ar­ra, hogy az orgona felújítása szinte egybeesik a gimnáziumunk újrain­dításával. Ez is meghatározza az orgona jövő feladatát: a templom és az iskola együtt kell, hogy el­mondja Krisztus üzenetét. Az egész magyar evangélikus egyház szolgálatába kell állítani a hang­szert és szerepet kell kapnia a fel­növő evangélikus ifjúság egyházze­nei nevelésében. Az est fényét emelte Buxtehude: Alles was ihr thut... kezdetű kan­tátája, melyet a gyülekezet ének és zenekara Gerhát László vezetésé­vel adott elő. A sikeres avató hang­versenyt Bach dór toccátája fejezte be, amelyben pompásan érvénye­sült a felújított hangszer friss hang­zása, színgazdagsága és szépsége. Isten áldását kérjük a nagymúl­tú fasori orgona további szolgála­tára. G. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents