Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-04-16 / 16. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 54. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1989. ÁPRILIS 16. HÚSVÉT UTÁN 3. VASÁRNAP ÁRA: 8,50 Ft Mikor a világra születtél Sírtál s övéid örültek; Úgy élj, hogyha meghalsz, te örülj És sírjanak az emberek. Gerock Károly Konfirmáció (3) • • Ünnep Zsúfolt templom, kipirult arcok, csillogó szemek. Csúcs! Ezen a csúcson a helyfoglalás után mindenki keresi az övéit. Találkoznak a tekintetek. Rendben van minden. Ezért fáradt mindenki! A szülők 12 éven keresztül, a nagyszülők felszakadó hálaadása: „ezt is megértük!" Valóban csúcs ez a nap. A jó gazda azt is tudja, hogy amikor virágoznak a fák, nem mindegyikből lesz gyümölcs. A csúcson van a végállomási? Miért ünnep a konfirmáció? Mert istentisztelet! A felnőtt gyermek vallást tesz arról, hogy megismerte a keresztségben nyert kegyelmet, vallást tesz arról, hogy ebben akar járni, folytatni akarja azt, amit elkezdtek Jézus után a tanítványok, őrzője és to- vábbadója akar lenni annak, amit a történelmi múltban az elődök létrehoztak. A konfirmációi istentiszteleten együtt elmondott Apostoli Hitvallás vallomás arról, hogy hitükkel bele akarnak épülni az egész keresztyénség közösségébe. Tudják azt, hogy ez a hitvallás elhangzott az ő nevükben, az ő keresztelésükön, az ő szüleik és keresztszüleik ajkáról. A konfirmáción mi mindany- nyian Jézus vendégei is vagyunk. Az úrvacsora felől nézve az úrvacsorához való bocsátás nagy alkalma és az úrvacsora első vételének az ünnepe. Ez az ünnep nem a templomban kezdődik. Otthon! Nagyon egyszerű, sőt lapos ez a válasz. Sokkal előbb, sokkal mélyebben, a szívben. Nagy esemény színhelye kell hogy legyen ezen a napon nemcsak a szülők, hanem a gyermekek szive is. Tudjátok, hogy a gyülekezeti gyónás egyik kérdése: „megbocsátottál-e...?” „Isten előtt minden bűnben vétkesnek kell magunkat vallanunk, még azokban is, amelyekről nem tudunk!" Ez nincs generációkhoz kötve, korosztályokhoz. Itt ma mindenki egymás nyakába borulhat, van miért és van ki előtt. Másképp indul az a család, amely kölcsönösen megbocsát. Másképp ünnepel az a család, amely kölcsönösen megköszöni egymásnak, amit kapott. A legmagasabban ott vagyunk, amikor ott térdelünk az oltár előtt. Ez az üínnep csúcsa, de az életé is! Káposzta Lajos Öröm van Nálad Azokhoz szólnék, akiknek az életében az öröm csak epizód. Valahogy mindnyájan így vagyunk az örömmel. Lehetünk nagyon dolgos emberek, akiknek életét kitölti a munka. Végezzük feladatainkat napi nyolc órában hivatalban, üzemben, munkahelyünkön. S attól lehetünk nagyon fáradt emberek is. így térünk haza esténként, de otthon még vár a tennivalók hosszú sora. Háztartás, házi munka, gyermek- nevelés. Ki tudná felsorolni mi minden még. Zsendül körülöttünk a természet, s ez is csak munkát ad. Kis „háztájink”, akár kis földünk, kertünk, vagy csak egy városi erkély , a virágokkal, mennyi teendővel vár! Alig győzzük utolérni magunkat. Mennyire várjuk a kikapcsolódást! Vágyunk néhány vidám órára, amikor elengedhetjük magunkat, amikor nem szorongat a gond. Igen, a gond, amit nem tudunk letenni a tollal, a szerszámmal munkavégeztén, mert kísér munkahelyről az otthonunkba, nappalokból az éjszakákba, ébrenlétből az álmainkba. Kísér, mint az árnyék. A szótlan gond. Örömeink csak epizódok, amik ízesítenek talán, de nem tartalmasítják életünket. Elhordozhatóvá teszik a hordoz- hatatlant, a „kínszenvedést virágzó életet, ahogy lehet”. így írta Reményik Sándor „Ahogy lehet” c. versében. Egyre jobban fáradunk az élet terhe alatt. Kinek így, kinek úgy válik terhére az élet. Megroskad alatta a vállunk, megroggyannak a térdeink. Ha olykor egy-egy megvidámitó perc, óra a'datik, epizód az csupán, ami elmúlik, elillan, tova lesz, mint a pára. Mit kezdünk eközben azzal a biztatással, hogy „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a sasok, futnak, és nem fáradnak el...” Vajon csak epizódnak szánta az apostol az intést: „Örüljetek az Úrban, mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” Nem, az öröm nem epizód! Jubilate vasárnapja nem egyetlen nap kincsévé, epizódjává akarja tenni az örömöt. Mint ahogyan Krisztus feltámadása sem epizód! Az, aki bűnön, halálon győzött, meg akar ajándékozni az élet örömével. Az ő kezéből átvett élet nem teher, nem gond, nem egyre fárasztóbb napok keserves sorozata, hanem ajándék! Az ajándék pedig mindig örömhordozó. Megajándékozottnak lenni felszabadult lélegzés, friss levegő, sarkalló és alkotó lendület. Több mint két évtizede annak, hogy először állított Isten az élet határára, a küszöbre. De visszahozott. Emlékszem arra a feledhetetlen pillanatra, amikor utána kiléptem a kórház kapuján, s még megkapaszkodva, de megindultam újra haza. Megajándékozott lettem újra az élettel! Ezt jónak látta később többször is megismételni, míg egyre erősebb lett bennem a tudott felismerés: minden nap új kegyelem! S a kegyelem nem epizód! De legyen epizóddá a gond, a kimerültség, a teher, a lelket gyötrő szenvedés, és legyen egyre kisebb epizód a bűnös gondolat és tett. Bizony Őbenne megújulnak a régi, megüresedett, sőt elfelejtett szavak is. Lehet rámosolyogni naponta az életre örömmel, békével, gyermeki hittel is, érett élettel is: „jó Istenem, felébredtem, te őrködtél énfelettem. ..” Amikor a Gibraltár még a Föld szélső határának számított, mondják, fent a sziklán bevésték ezt a mondatot: „non plus ultra” - nincs tovább! Azután Kolúmbus felfedezte az új világot. Amikor hírül hozta, kitörölték a „non” szócskát a sziklán, „...tovább!” Krisztus felfedezte nekünk az új életet, örüljetek! Jubilate! - tovább! Koren Emil EGYHÁZ ÉS ÉRTELMISÉG Szinte hagyomány, hogy a magyarországi evangélikus egyházat az értelmiség egyházának szokták nevezni. Hol büszke önmegjelöléssel, a századfordulón. Hol, az utóbbi évtizedekben, kívülről jött megrovással. Ez utóbbi szemléleten talán már túljutottunk. Kétségtelen tény, hogy egyházunkban az értelmiség százalékaránya, más felekezetekhez viszonyítva, magasnak tűnik. Ennek történeti okai vannak. A lutheri reformáció aló. század elején először a nyugati határszéli, majd a dunántúli s felvidéki városokat érte el. A lutheri eszmék hírhozói, terjesztői eleinte leginkább Wittenbergben tanuló diákok, fél Európát bejáró vásározó kereskedők, vándoréveiket töltő kézmíves legények, iskolamesterek voltak. S első befogadói első renden a városi' polgárság, megint csak a fent említett rétegekből, kiegészülve bírákkal, orvosokkal, tisztségviselőkkel. Mindezek számára épp a reformáció szabadabb gondolatvilága, életszemlélete vált vonzóvá. Nincs hát semmi szégyellniva- lónk e - kissé sommás - megjelölésben: az értelmiség egyháza. Hiszen ez azt is jelenti, hogy többek között mi adtuk a hazának Bornemisza Pétert, Huszár Gált, Sylvester Jánost, Balassi Bálintot - a magyar irodalmi nyelvet és irodalmat megteremtő reformátorokat, költőket, könyvnyomtatókat. S később Berzsenyit és Kiss Jánost - Kossuthot és Petőfit, Görgeit, Székács Józsefet, s Győry Vilmost - a felsorolást folytatni nincs terünk. Jeles iskoláink, a most poraiból megéledő Fasor, Sopron, Kőszeg, Eperjes, Pozsony — a felsorolás itt Az Országos Egyházi Elnökség márciusi ülése Országos egyházunk vezetősége március 20-án tartotta meg első tavaszi ülését dr. Nagy Gyula püspök-elnök és Farkasházi Ferenc országos felügyelő-helyettes elnökletével. A tanácskozás során dr. Nagy Gyula püspök beszámolt egyházunk küldöttségének február végi genfi látogatásáról. A magyar egyházi delegációt sokoldalú érdeklődés és segíteni kész szeretet vette körül, mind a Lutheránus Világ- szövetség és a testvéregyházak képviselői, mind a Svájcban élő magyar evangélikusok vezetői részéről. Ez az érdeklődés elsősorban a hazai belső egyházi és társadalmi átalakulásnak, a készülő új vallásügyi törvénynek, az új Teológiai Akadémia és a lelkészképzés ügyének, valamint az újra megnyíló Evangélikus Gimnáziumnak szólt. Teológiai Akadémia Jelentés hangzott el a Teológiai Akadémia építkezéséről. Ez az enyhe télben gyorsan haladt előre; jelenleg már a teljes épület belső berendezési munkálatai folynak. A nyári szünet alatt - párhuzamoPár száz fiatal ült - Finnország minden részéből - a sportcsarnok padlóján. Helyesebben : végignyúltak a padlón, mivel úgy szólt a felhívás, hogy mindenki olyan helyzetet vegyen fel, amelyből legkönnyebb odafigyelnie, és felfogni az elhangzókat. Számba venni saját szíve válaszát. Mérlegelni felelete őszinteségét, döntései megvalósíthatóságát. A fiatalok zsinatát tartották 1974-ben.- Mi változhatnék, bármilyen kis dolog, már a jövő héten saját családomban?... Mi újat, talán egész kicsit, lehetne megpróbálni már a jövő héten a mi gyülekezetünkben? Van-e, ami éppen rajtunk fordul meg, rajtam?... Hosszú csend után egy fiú kezdett beszélni.- Amikor végiggondoltam, hogy mi mindent szeretnék megváltoztatni otthon, másokban, a körülményekben, abból nagyon rövid lista lett. Talán nem mertem, nem volt hozzá szívem... De amikor azon gondolkodtam, hogy mi változhatna meg bennem, ha megváltozhatna, abból hosszú lista keletkezett. Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek az ő orcáját szüntelen! IKrón 16,11 „Ha teheted?" - csodálkozott Jézus egy gyógyíthatatlanul beteg fiú apjának töprengésén. „Minden lehetséges annak, aki hisz.” És a hit annak az apának az esetében azt jelentette, hogy utat engedett Jézus lehetőségeinek. Engedte, hogy Jézus cselekedje azt, amit akar. „Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek az ő orcáját szüntelen!" - Dávid hálaénekéből való ez a felhívás, amelyet akkor énekelt, amikor elfoglalták Jeruzsálemet, és elhelyezték a szövetség ládáját a szent sátorban. Dávid meghódította a várost, és a nép legdrágább kincse, a szövetség ládája biztonságban volt. Miért kellett még azt mondani : „keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen...?” Azért-e, mivel mi elveszítjük az élet rejtett ajándékait, mihelyt sajátunkká lettek azok? Dávid pásztorfiú korától kezdve Isten lehetőségei erőterében élhetett. Ez az erő áramlott a föld felszíne alatt, a történelem „alatt”. Arról nem lehetett tudni, hogy mikor, honnan, merre vezet. De lehetett hagyatkozni rá: kérdezve és keresve. És amikor Dávid király lett, és egymás után győzte le ellenfeleit, bizonyára halálos szorítást érzett bensejében: új korszak kezdődnék most aranyban, dicsőségben? Most már „meglett férfi”, aki többé nem jut életveszedelembe, nem téved el, nem lesz szüksége arra, hogy kérdezze az Urat: „Akarod-e, hogy odamenjek...?, akarod-e, hogy vágjam ezt a sereget?” Diadala napján, népe sorfala előtt Dávid örömtáncot járt, mint gyermekkorában a nyáj előtt. Méltóságához illetlen módon. Biztosan afölötti örömében is, hogy nem kellett „meglett férfinak” tennie magát. Anna-Maija Raittila san az akadémiai épület berendezésével - megindul a Teológus Otthon kibővítése, a régi akadémiai épület teljes átalakításával. Azt reméljük, hogy gyülekezeteink áldozatos segítségével és külföldi testvéregyházak támogatásával még ebben az évben befejeződhetnek az új Akadémia mellett az új Teológus Otthon kialakításának munkálatai is. Az elnökség az új Akadémia felavatási ünnepségeit szeptember 16-ra tűzte ki. Evangélikus Gimnázium A budapesti Evangélikus Gimnázium megújulásáról, a legújabb fejleményekről dr. Harmati Béla püspök és dr. Frenkl Róbert kerületi felügyelő tájékoztatták a vezetőséget. Sok erőfeszítés után, a Művelődési Minisztérium támogatásával megoldódott az Országos Pedagógiai Intézet áthelyezésének ügye. A Minisztérium az egyházi épület gimnázium céljára való visz- szaalakításához jelentős anyagi segítséget biztosított. A gimnázium teljes kialakításához és modern felszereléséhez azonban ezen kívül még legalább 15-20 millió forintra lesz szükség a nyár folyamán. Ezért egyházunk vezetősége ismételten kéri minden gyülekezetünket, hogy a megújításra és a fenntartásra megajánlott ez évi összegeket még a tavaszi hónapokban, a nyár elejéig fizessék be az Evangélikus Gimnázium Alapítványnak, hogy szeptember 2-án megtarthassuk a felavató nagy ünnepséget, és gimnáziumunk - egyelőre nyolc osztállyal - szeptember 4-én megkezdhesse szolgálatát. Most történik a tanári pályázatok elbírálása. Az Evangélikus Gimnázium Bizottság megtartja záróülését, és az Országos Egyház Presbi- tériúma április közepén megválasztja a Gimnázium Igazgató Tanácsát és Intéző Bizottságát, egyúttal meghozza döntését a tanári karról is. Az épület átalakítási munkálatai március közepén megkezdődtek. Menekült Központ egyházunkban Fontos változás egyházunknak az erdélyi menekültek ezreit segítő munkájában, hogy Rákospalotán április 14-én délután felavatásra kerül Erdélyi Segélyszolgálatunk új, országos központi épülete, amelyben Bolla Árpád lelkész és Fabulya Hilda segédlelkész teljesítenek szolgálatot. Feladatok sodrában Részleteiben is megvitatta az elnökségi ülés a következő hónapok legfontosabb közegyházi feladatait. Foglalkozott az országos egyházi felügyelő megválasztásának előkészületeivel, valamint az Országos Presbitérium április 12-én és 13-án tartandó, legközelebbi ülése más, fontos tárgysorozati pontjaival. Megvitatta két új körzeti ifjúsági központ kialakítása ügyét (a Győr-Sopron megyei Szilsárkányban és Orosháza-Szente- tornyán). Foglalkozott az elnökségi ülés az idei és jövő évi fontos, nemzetközi egyházi konferenciákkal és a magyar egyházi delegációk kijelölésével. Örömmel üdvözölte az elnökség a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület megalakulását. Egyházunk támogatja a cserkészmozgalom újjáéledését és a megalakult két cserkészszövetség törekvését a fiatalok vallásos, erkölcsi és hazafias nevelésére. sem lehet teljes -, a magyar művelődés fellegvárai. E nemes hagyomány és történelmi valóság elkötelezi az egyházat és az értelmiséget egyaránt. Az egyházat arra, hogy e hagyományt őrizze és folytassa, ápolja és elmélyítse. Azzal is, hogy minden életmegnyilvánulása számára csak a legmagasabb szintet tartsa az éppen még megfelelőnek. Szószékein, prédikálásában, sajtómunkájában legyen a magyar nyelv, művelődés elszánt és lelkes munkálója. Elkötelezi arra, hogy a reá bízott drága kincset, az evangéliumot oly igényes módon tolmácsolja, hogy az - emberileg szólva - mindenki számára érthető és befogadható, vonzó és megragadó legyen. S ezzel is hozzájárulhasson ahhoz, hogy hazánk - Széchenyivel szólva - a kiművelt emberfők országa lehessen. Legyen ez az egyház valóban otthona az értelmiségnek, ahol jól, mert megbecsülve érzi magát. Úgy tűnik, mintha egyházunk az utóbbi évtizedekben ennek a szellemi tőkének, amit az értelmiség jelentett, a lehetőségeivel, lelkészeinek, presbitereinek, gyülekezeti tagjainak képességeivel, talentumával nem élt eléggé. Mintha még mindig nem szabadult volna fel az önálló gondolkodás, véleményalkotás, alkotó munka iránti - a fent említett évtizedekben kialakult - idegenkedéstől. Az elmulasztott alkalmak azonban - részben legalábbis - pótolhatók. S felelősség terheli az értelmiséget is. Fogadják jó szívvel és nyitottan az egyház felajánlott szolgálatát és a saját szolgálati lehetőségeiket, éljenek azokkal. Mert vannak ilyenek. Talán a tudás meg nem becsülésének és az értékvesztések korának vége felé járunk. Karácsony Sándor ezelőtt jó 50 évvel „szofokráciáról” beszélt. Ezen nem a tudósok, értelmiségiek uralkodását értette, hanem azoknak az egész nép szolgálatában vállalandó nagy felelősségét. Nagy szüksége van az egyháznak arra, hogy presbitériumainkban, mindenféle gyülekezeti szolgálatvégzőkben, s általában gyülekezeti tagságunkban - a magától értődő hitbeli meggyőződés mellett - érvényesülhessen a megbízható szaktudás, kezdeményező lelemény, hitünk dolgait egyre jobban megértő elmélyedés. A cél: nagykorú, hitét értelmileg is legmagasabb szinten vállaló és élő gyülekezet. Ehhez a célhoz azonban csak az állandó tanulás, önképzés és együttgondolkodás, a tanuló gyülekezet útja vezet. Segítséget nyújthatnak ehhez a- nemrégiben beindult levelező teológiai tanfolyamok is. Hajdanán, az ellenreformációs küzdelmek korában, egyházunknak a - többnyire a főnemességből származó - „világi” tisztségviselői, felügyelői, gondnokai, beiktatásuk alkalmából lecsatolt kardjukat helyezték a templom oltárára. Jelezve, hogyha kell, fegyverrel is védelmezik egyházunk szabadságát, életlehetőségét. Ma ilyesmire hála Istennek nincs szükség. Annál inkább azonban arra, hogy gyülekezeteink értelmisége - az ott helyét egyre inkább megtaláló értelmiség -, tudásának legjavát, szellemi értékeit ajánlja fel, váljék tevékeny munkásává egyházi életünknek. Értelmiségi egyház vagyunk? Helyesen értve: hitüket értelmükkel is mind mélyebben megragadó, azt élő, igenlő, „világi” életükben is megvalló és megvalósító gyülekezeti tagok, gyülekezetek egyháza. Vajha valóban ez lehetnénk. Groó Gyula I üüHi
