Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-04-09 / 15. szám
54. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1989. ÁPRILIS 9. HÚSVÉT UTÁN 2. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Krisztus országában az a dolga az igehirdetőnek, hogy szeretettel vigasztalja s evangéliommal táplálja a lelket, hordozza a gyengéket, gyógyítsa a betegeket, az igét jól hasogassa s kinek- kinek szüksége szerint adja elébe. Luther Konfirmáció (2) Tanítás Sok izgalom, sok szépség, sok kérdés, lelkesedés, és kétely. A lelkész részéről is. Hogy tudom ezt a sokszínűséget, családit, ismeretbelit,' természetet közös nevezőre hozni? Minden ismeret más-más forrásból táplálkozik, mert a nagyi így tanította, nagypapa másképp mondta, a szomszédot ez nem érdekli, az apu nem bánja, az anyuval azért szoktunk este imádkozni. „Nem lehet egyszerű" - fejezik ki többen együttérzésüket. De nem lehet ma egyszerű gyermeknek sem lenni. Nemcsak annak, akit bibliaismeretre tanítunk, de annak meg bonyolultabb, akit nem is tanítanak, vagy nem is taníttatnak. Kik vegyenek részt a tanításban? Akik felelősséget hordoznak a gyülekezetért. Igén, jól olvasták; a gyülekezetért. Mert ez végső soron gyülekezeti munka. A szülők, keresztszülők gyülekezeti munkája. A gyülekezeti munkában ez a „házi feladat”. Nem oldható meg napköziben, mert hozzátartozik az anyanyelvhez. Az anyanyelv egyik része. Luther ezt így fejezi ki, amikor kiadja a Kis Kátét: „ilyen egyszerűen tanítsa reá a családfő házanépét!" Mire? A Tízparancsolatra, az Apostoli Hitvallásra, a Miatyánkra, a Keresztség Szentségére, és az Oltáriszentségre! Ehhez még hozzáteszem azt, hogy ezt minden evangélikusnak tudnia kell. A szülői házban együtt. És ezt ugyanolyan fontosnak tartom, mint a kémiát, a fizikát, a matematikát, a történelmet, az irodalmat, vagy bármelyik idegen nyelvet, vagy testnevelést és zenét. „Ott nem hallanak rosszat!” Nagy indok a hitoktatás, vagy konfirmációi oktatás mellett. Elárulja a nyilatkozóról, hogy nem is tudja, mi abban a jó. Itt nemcsak az az izgalmas, hogy „mi leszel, ha nagy leszel”, hanem milyen leszel, milyen legyél már most? E tantárgy forrása a Biblia, ami reformátorunknak nem „szövegkönyv”, hanem Isten szava. Ebből látom Isten nyíltságát, szerétét, ragaszkodását. Olyan jelzés homlokomon a keresztség, mint a küldeményen a „törékeny” jelzés. Óvatosan bánj vele. Megkülönböztetett bánásmódot igényel a szülő és én. Ezért a konfirmandus nem címzett, hanem társ, tanulótárs és szolgatárs! Káposzta Lajos Minden közösségnek szüksége van eleven, dinamikus sajtóra- Amilyen az egyház, olyan a sajtója. - Olyan az egyházi sajtó, amilyent az egyház megérdemel. - Ilyen és hasonló vélekedések, sommás ítélkezések érik ma az egyházi sajtót, mintegy válaszul az évtizedeken át elfojtott kritikára. De nemcsak a bírálat volt lehetetlen: az egyszerű véleményalkotás, véleménynyilvánítás, a sajtóban való megjelenés is keveseknek adatott meg. Számukra is feltétel volt a rideg öncenzúra, ennek eredményeként az arcnélküli, steril, „vonalas” állásponthoz való hűség, legyen szó bármiről. Meglepő, és jelzi sajátos egyházi gondjainkat, hogy a 86-os sajtó- törvényt követő, ma is még szinte hihetetlennek tűnő pezsdülés, sokszínűség a világi sajtóban alig gyakorolt hatást az egyházi sajtóra, már ami az evangélikus sajtót illeti. Mert tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy vannak, akik előttünk járnak. Az anyagiakra, kis egyház voltunkra hivatkozni éppúgy elfogadhatatlan, mint az egyéb lejáratott érvek emlegetése: az egyház népét nem is érdekű több, mint amit hetilapunk megír: egyháziat- lan, netán káros, ellentétekről, fevánosan is ki kell mondjuk, egyházunkban is vége van, vége kell legyen egy korszaknak, ami többek között - súlyos tünetként, válságjelként - sajtómonopóliumot is jelentett. A szó teljes értelmében színvonalas, gazdag sajtó nem cél, hanem eszköz, a virágzó, missziói hevületű, társadalmi és kulturális küldetését is vállaló egyház életének az eszköze. Sokat vesztettünk az elmúlt évtizedekben. Mélyen igaz dr. Schulek Tibor mondása: „Nem engem kell rehabilitálni, hanem az egyházat!” (több mint negyedszázaddal az őt ért jogtalanságok, igaztalanságok után részesült rehabilitációban. Ev. Élet 1988. december). Sokat vesztettünk. Eltekintve attól, hogy a rehabilitáció soha nem adhatja vissza az egyénnek, amit elvesztett, és vesztes a közös.- ség, jelen esetben az egyház. És nemcsak azoknak a tevékenysége hiányzott, akiket félreállítottak, nem mérhető fel az a veszteség, amit, divatos kifejezéssel élve, a kontraszelekció okozott nem engedve értékké válni a egyházban . sokak értékteremtő munkáját. A Sajtó vasárnapján két példa szükségekről tudósítani, stb. A kiskorúságban tartás, az információáramlás gyengesége nemcsak a konfliktusok asztal alá söprését jelenti - ez önmagában is súlyos etikai kérdés -, hanem olyan személyek, nézetek hiányát sajtónkban, ami pótolhatatlan veszteség, értékvesztés az egyház számára. A Sajtó vasárnapján végre nyíl- rincen ennek illusztrálására. A negyvenes évek végén az Evangélikus Élet mellett még további két újságja is volt egyházunknak. A Csepregi Béla szerkesztette Élő Víz és Veö- reös Imre Új Harangszója. Csepregi Béla az Evangélikus Evangelizáció vezetője, meghatározó személyisége volt. Az ötvenes évek első felében lett Sárszentlő- lelkész. Nem ő vesztett. Nemrég szekszárdi főorvos barátom kérdezte: Ismerem-e Csepregi Bélát? - Jó annak az egyháznak, amelynek ilyen „falusi papjai” vannak - mondotta. - Aki nemcsak a világnyelveken, hanem finnül is beszélnek, akik olyan műveld tek, hogy a tudós főorvos Balassa János orvosprofesszorról készítendő előadásához is hozzá tudnak járulni. Balassa János a korszerű magyar sebészet megalapozója, a szabadságharc legendás tábori sebésze 175 éve született, evangélikus lelkészcsaládban, Sárszentlőrin- cen. - Kollégám hozzátette, „hogyan lehet ilyen kiegyensúlyozott, elégedett, derűs egy száműzött értelmiségi...?!” Veöreös Imre a Lelkésznevelő Intézet igazgatója volt. 1953-ban neki is mennie kellett. Ma nagy hangsúlyt kap a lelkészképzés, a mennyiségi és minőségi hiány. Negyven év alatt több mint ötven százalékos csak maga a létszám- csökkenés. A folyamat egyik személyi összetevője volt Veöreös Imre elmozdítása a lelkészképzésből. Az egyháznak okozott kár nem mérhető fel. Akik az elmúlt évtizedben részt vehettünk Diakonia című periodikánk szerkesztésében, tanúsíthatjuk, milyen élmény Veöreös Imre szellemi környezetébe kerülni. Pedig ez csak évente két délutánt, nem napi együttlétet jelentett. Nem tudom, lesz-e ismét Élő Víz, Új Harangszó; gazdagodhat-e és mennyire - terjedelemben és tartalomban - az Evangélikus Élet, de az értékvesztést, értéktorzulást, kontraszelekciót meg kell állítani, az értékrendet helyre kell állítani. Ebben a folyamatban is erősíteni szükséges a társadalmi kontrollt. Az egyházban is. Sajátos feladatuk mellett ezt a felelősséget is hordozzák az egyházi célokat magukénak valló egyesületek, társaságok, a MEVISZ éppúgy, mint az Ordass Lajos Baráti Kör, vagy a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület. De a társadalmi kontroll megvalósításában alapvető, mindennél fontosabb a sajtó szerepe. Minden közösségnek, minden vezetésnek szüksége van a kontrollra, szüksége van az eleven, dinamikus sajtóra. Nem kemény beszéd ez a sajtó vasárnapján, csak - hitem szerint - igaz beszéd, tiszta szó. Ezek becsületét kell helyre állítanunk egyházunkban, az Ige egyházában. Frenkl Róbert Lelkésziktatás Szekszárdon Ne félj te kicsiny nyáj... Gyülekezeteink során végigtekintve azt állapíthatjuk meg, hogy legalább négy csoportba sorolhatók megalakulásuk időpontja tekintetében. Az első csoport a reformáció korabeli, ősi gyülekezetek csoportja, melyeket egy- egy vidék reformátorai alapítottak. A második csoport a törökök hazánkból való kiűzése nyomán a telepesek (német és szlovák) bejövetelével alakult. Harmadik csoportba tartoznak a Türelmi Rendelet hatására feléledt gyülekezetek. Ezeknek két évszázados jubileumát az elmúlt évek során ünnepeltük. Végül a negyedik csoportba azok tartoznak, amelyek századunkban keletkeztek egy bizonyos missziói munka eredményeként, amikor nagy gyülekezetek vonzáskörébe tartozó szórványokban egyes településeken összegyűltek az evangélikusok odatelepülés folytán és elég erőseknek bizonyultak az önálló életre. Ebbe az utolsó csoportba tartozik Tolna megye székhelyének, Szekszárdnak a gyülekezete is. A századforduló táján szerveződött meg a gyülekezeti élet. Első lelkésze Németh Gyula, akit az ötvenes évektől fia: Németh István követett a szolgálatban. Ő is nyugdíjba ment már és hosszabb keresés után keresztfiában ifj. Hafen- scher Károlyban találták meg az utódot, akinek beiktatása március 4-én volt a szekszárdi templomban, nagy gyülekezet, számos lelkész és a városban élő felekezetek papjai, képviselői jelenlétében. Kicsi nyáj a gyülekezet Szekszárdon. Kevés őslakos mellett inkább a környékről betelepültek, magyarok és német nemzetiségűek alkotják. A munkájuk folytán a városhoz kötődő emberek, családok, előbb vagy utóbb megtalálják a módját a városban lakásnak. Emellett jelentős szórvány terület is tartozik a gyülekezethez. Az iktatási meghívón ez az ige állt: „Jézus mondja: Ne félj te kicsiny nyáj..." (Lk 12,32) Ez volt a beiktatott lelkész igehirdetésének alapigéje is. „Tudatosan választottam ezt a mondatot a Szentírásból. Hiszem, hogy akinek az ajkát egyszer elhagyta ez a mondat, annak ez az üzenete ma is a szekszárdi templomban, ”- kezdte vallomássze- rűen prédikációját. Azután arról szólt, mennyi félelem veszi körül életünket minden korban, ma is. Aki józanul néz körül, azt jogosan tölti el a félelem. Nekünk - akik az élet és halálfélelemben küszködjük végig a napokat - szólal meg Jézus : Ne félj! Joggal mondhatta; ne 1 féljetek, én legyőztem a világot. Neki elhiszem, hogy nem kell félni. Ha az ő kezében van az életem, nem kell félnem, - jó kézben van. Ne félj, te kicsiny nyáj Szekszárdon. Ha velem vagy, rám figyelsz, engem követsz, akkor nincs okod félni. Mert én segítséget, erőt, jövőt, reménységet, megújulást adok. Mert én gondoskodom rólad - fejezte be igehirdetését az új szekszárdi lelkész. Az iktatást Lackner Aladár esperes végezte, iktató igehirdetést dr. Harmati Béla püspök mondott Lk 9,62 alapján. A keresztyénség évezredes múltra tekint vissza ezen a vidéken. Tolna-Baranyában már a honfoglalás előtti és alatti korból vannak emlékek. A reformátor ősökre is emlékezünk ezen a vidé- (Folytatás a 3. oldalon) NEMESKERI NAP 1989 A nemeskéri evangélikus műemlék-templomban (Győr-Sopron megye) 1989 április 30-án, vasárnap dunántúli és burgenlandi evangélikus gyülekezetek részvételével egésznapos egyházi ünnepséget tartunk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. A gyülekezet vezetősége. Az ünnepség programja ISTENTISZTELET de. 11 órai kezdettel. Ünnepi szolgálatot végez és úrvacsorát oszt dr. Nagy Gyula, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. Az istentisztelet keretében a pinkafői gyülekezeti énekkar (Burgenland), Faragó Laura énekművésznő és a budavári Schütz-kamara- kórus szolgál. TEMPLOMI ÜNNEPÉLY du. 3 órai kezdettel. 1. Erős vár a mi Istenünk (254:1-2) 2. Megnyitó: Bárány Gyula győri esperes. 3. A magyar-osztrák egyháztörténeti kapcsolatok múltjából előadást tart dr. Gustav Reingrabner evangélikus szuperintendens, egyetemi magántanár (Kismarton - Burgenland). 4. Énekel a Pinkafői gyülekezeti énekkar 5. Faragó Laura énekművésznő Bach, Mozart és Szokolay műveiből énekel, orgonán kíséri Szebik Ildikó zenetanámő. 6. Képek a nemeskéri gyülekezet múltjából címen előadást tart Szebik Imre budavári esperes, püspökhelyettes. 7. Énekel a budavári Schütz-énekkar kamarakórusa, vezényel Csorba István karnagy. 8. Zárószót mond és imádkozik: dr. Nagy Gyula püspök 9. Himnusz. Madárhangok kezdenek kiválni a téli reggel homályából. Mintha a madarak is - miképpen az emberek - résnyi nyílást keresnének maguknak a sötétben. Madárka nagyságú réseket, melyeken át kirepülhetnek. A madárhangok a környező természet, az éppen akkor telő évszak természetéhez igazodnak. Az aranycsengésű futamokból a leghalkabb jeladásokig váltakoznak ezek, mégis világosabban kivehetőbbek, mint a júniusi csicsergés. Januári madárhangokról jut eszembe az első század keresztyénéinek az á szokása, hogy úrvacsoráikat kora reggel, napkelte előtt tartották. Legalábbis Kis-Ázsia hívőinek volt szokása városokon kívül, sőt nyílt mezőn gyülekezem. Ott törték meg, és adták egymásnak a kenyeret és a bort. Joguk, lehetőségük sem volt templomokat építeni. Betevő falatjukról, életben maradáKrisztus feltámadt! - Valóban feltámadt! sukról sem voltak bizonyosak. Nem biztosíthatták a holnapi napot se maguknak, se gyermekeiknek. De napkelte előtt kiosztották egymásnak a kenyeret és a bort, és köszöntötték egymást: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Mi sem vagyunk urai a jövőnek. Sem a magunkénak, sem a környezetünkének. Sokrétű gazdasági, társadalmi, szellemi hatások célpontjai vagyunk. Sokféle tényező kötöttségeiben tehetetlenkedünk. „Tények” ezek valóban, melyeken semmiféle hatalom nem tud változtatni? Magunk is készek vagyunk könnyen erre a feltevésre. Fokozni kell a termelést, mivel a világpiacokon - úgy hírlik - könyörtelen a verseny... Dolgozzunk több műszakban, ahányan csak bírjuk a szerszámot, különben lemaradunk. .. így is kétséges, meg- érjük-e a nyugdíjaskort... Próbáljunk legalább csak mi, gyenge keresztyének, hinni Jézusban! De mit jelent Jézusban hinni a mi családunkban, a szomszéd családban, a mi városunkban, hazánkban? Mit jelent, hogy Jézus feltámadt a halálból? Nem jelent-e hadüzenetet mindennek, ami halott, ami öl? Nem hadüzenet-e ez a megmerevedett „tények”-nek, melyek a hit fényében eseményekre, helyzetekre, emberszabású lehetőségekre változnak? Olyanokra, amelyekre mégiscsak befolyással lehet lenni. Legalábbis van Valaki, aki befolyásolni tud mindent. Amikor Éli főpap fiai csúnya tetteiről és az egész népet fenyegető isteni ítéletről hallott, ilyen szavakra fakadt: „O az Úr: cselekedjék, amint jónak látja." Pál éppen ellenkezően ítéli meg a helyzetet, mikor a császár fogságába kerül. Egyszer vége lett a tevékeny misz- sziói munkának, és pont került a bátor tervezés végére. Pál nem magyarázta a helyzetet könnyebbnek annál, amilyen volt. De nem is esett kétségbe. Kész volt keresni Isten akaratát, Krisztussal élni meg az új helyzet minden szakaszát is. „Tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és a Jézus Krisztus Lelkének segítsége által." (Fii 1,19) Anna-Maija Raittila