Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-12-24 / 52. szám

Evangélikus Élet 1989. december 24. Svájci levél a prédikátorok utódairól siessünk mi is örvendezve. „Fel útra, ti hívek..." Gyorsan Végre vége! A karácsonyt szinte mindenki várja, de legalább ennyi­re várja, hogy túl legyen rajta. Megvolt az ünnepi vacsora, az ünnepi istentisztelet, az ünnepi ebéd - a vendégek elmentek. Nagy csend, a konyhában újra rend van... És most képzeljük el: csön­getnek, a vendégek visszajöttek. A háziak gyorsan rendbeszedik magukat, sietve terítenek és kezdik újra a köszöntőt, az ünnepi ebédet, mennek vissza az istentiszteletre! Az egész ország megindul még egy­szer vásárolni az ajándékokat, dí­szíteni a karácsonyfát... Hátbor­zongató burleszk: újra végigenni, végighallgatni, végigrohanni. Hát nem ismerjük az igazi kará­csonyi történetet? Nem a csilinge- lőt és a hópelyheset, hanem a bib­liait. Micsoda nyüzsgés az utakon! Mindenki ideges, adóösszeírásra kell menni. Újabb adóteher, újabb átélése a megalázásnak, a megszál­lásnak. Mekkora képmutatás: „Gyertek vissza, hogy én is tiszte­letemet tehessem az újszülött Ki­rály előtt” - mondja Heródes a bölcseknek, s közben készül a gyil­kos terv. Micsoda rohanás, gyorsaság, sietség: Heródes halálra keresi a gyermeket, József és Mária mene­külnek. Hogyan lett ebből a mozgalmas történetből ekkora ebéd utáni nyu: galom? A karácsony nem elszen- derít, hanem fel akar rázni: gyor­san, nincs mire várni. Nem lehet várni 1990 karácsonyáig, a követ­kező ünnepi istentiszteletig. Nem lehet várni egy évet a következő jó szóig, emberi mozdulatig, folytatni kell, ami megmozdult. Karácsony nem vég, hanem kezdet: itt kell elindulni, újra indulni testvér, ba­rát, gyülekezet felé. Miből gondol­juk, hogy csak pénzünk értéke rom­lik, hogy csak azt kell gyorsan, siet­ve elkölteni? Hátha a hitünk, érzel­meink még sokkal jobban erőtle­nednek, mint pénzünk vásárló ere­je? Gyorsan siessünk még most, amíg tart a karácsonyi lendület! Mi is... igen, mi is! Mi evangéli­kusok, a mi családunk is siessen. Hiszen rólunk van szó. Még min­dig nem hallottuk meg, pedig hányszor hallottuk a próféta sza­vát: „Te vagy az az ember!”... Mi is induljunk; egy felekezetnél sem vagyunk alábbvalók. Karácsony nagy felfedezése a közösség, a „mi” közösségünk, amely nem kizár, lenéz és irigyke­dik, hanem a pásztorokkal és so­kakkal indul mindazzal az aján­dékkal, amit Istentől kapott. Igen, nekünk is gyorsan sietve indul­nunk kell, hogy le ne maradjunk - nem a> reformátusok vagy a baptis­ták mögött - hanem Jézustól... Siessünk örvendezve! Nem akar­tam háziasszonyok igyekezetét és a családfők békés szunyókálását megzavarni; az örömöt szeretném hirdetni. Azt a semmihez nem ha­sonlítható érzést, amit az ember akkor érez, amikor két-három he­tes autós barangolás után az elága­zást jelző táblán már nem Stock­holm, Athén, Párizs áll, hanem Budapest. Karácsony végre célt, értelmet ad a sietésnek, értelmet ad az ember küzdelmének. Ezért az egyért érdemes gyorsan sietni, a többi elmúlik: elfelejtjük, kinövünk belőle. De Jézus az önző énből, az értelmetlenül harácsolóból adakozó testvért farag: „akitől pedig elvet­tem, kétszer annyit adok vissza” - mondja Zákeus az őt meglátogató Jézusnak. Nem a nagy strapa, az év végi „hajtás” utáni pihenést ünnepeljük, hanem a Krisztusra találás örömét. Aki megtalálja Krisztust, az nem pihen, az siet, gyorsan, amíg még .forró a nyom". Amíg fülünkben az új dallam, addig kell újra éne­kelni, hogy el ne felejtsük, marad­jon velünk. Lehet örvendezve siet­ni, hiszen a keresett-, a várva várt cél ott van az útjelző táblán: Jézus. Őt keressük! A hazatalálás örömét hirdetem, a hazaérkezés felszaba­dító, boldog reménységét. Nem akartam nyugtalanítani? De igen, nagyon. Mindenkinek szeretném hirdetni, hogy „vissza kell hívni a vendégeket”, mert Ka­rácsony közös indulás Jézus felé. Karácsony nem befejezése, hanem kezdete az ember új életének. Akik eddig annyi minden másért siet­tünk, most itt a cél, amiért érdemes sietni. Ezért az egyért: Jézusért. Hívlak, várlak: „gyorsan, sietve, örvendezve” visszavárlak minden vasárnap a gyülekezetbe, mert ide érdemes sietni... Kertész Géza Svájc tudvalevőleg több nyelvet és kultúrát példamutatóan egyesítő kis ország. Az utóbbi évtizedek menekültáradata révén a négy hi­vatalos svájci nyelv mellett újabb nyelvek és kultúrák jelentek meg. Ezek között jelentős helyet foglal el a magyar. A magyarok Svájcba több hullámban érkeztek, egy ré­szük már a világháború előtt, má­sok a háború idején, túlnyomó többségük - több, mint tízezer - a forradalom leverése után és na­gyon sokan az azt követő harminc év alatt. A magyarok újabbkori megjele­nésének Svájcban előzményei van­nak. Kalandozó magyarokról szól a krónika, akik „kincset gyűjtöget­tek” St. Gallenban. Igaz, azok még pogányok voltak. Viszont igaz ke­resztyének voltak azok a megsza­badult gályarabok, akik 1676-ban Zürichben kaptak ideiglenes me­nedéket. E kétféle örökség mintha ma is jellemezné a svájci magyaro­kat, nagy része kincset gyűjt, ma­ngánok él, kis része pedig keresi az örök kincset, az Igét és azért kész áldozatot is vállalni. A határ a két csoport között nem olyan világos számunkra, mint az említett ősök között. A Zürichi Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezet a magyar prédikátorokkal úgy is ki akarta fejezni közösségét, hogy emlékü­ket bronz táblával örökítette meg a Grossmünster falán. A zürichi gyülekezet a legna­gyobb a tíz svájci magyarnyelvű protestáns gyülekezet között. Ezekben - mint egykor a gályara­bok - együtt vannak a református és evangélikusok, sőt hozzájuk tar­toznak az unitáriusok és vannak köztük baptisták is. A gyülekeze­tek minden tekintetben sokarcúak, pedig létszámuk csak 25 és 236 kö­zött mozog. A genfi és lausannei gyülekezet­nek nincs saját lelkésze. A havon­kénti istentiszteleteket közelben la­kó, vagy a genfi Lutheránus, vagy Református Világszövetségben dolgozó magyar lelkészek tartják. Bern és Biel magyar gyülekezetei számára egy fél lelkészi állást biz­tosít a kantonális egyház. Itt is ha­vonta vannak az istentiszteletek. A többi hat gyülekezet 1980-ban Svájci Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetsége néven tö­mörült és az illetékes kantonok egy­házainak támogatásával egy lelké­szi állást szervezett meg. Gyakorla­ti okokból ezt két félállásra osztot­ták és igy kollégám Bázel, Baden és Schaffhausen, magam pedig Zürich, Luzern és St. Gallen gyülekezeteit gondozom, de prédikálunk a másik három gyülekezetben is. Másik fél­állásom egy zürichi németnyelvű gyülekezetben van. A magyar gyü­lekezetek tagjai az említett váro­sokban, ill. azok körül szétszórtan élnek. A lelkigondozói munka fő alkal­ma az istentisztelet, de végzünk be­teglátogatást, családlátogatást és sok a telefonbeszélgetésünk a hí­vekkel. Zürichben és Bázelban ha­vi két istentiszteletet és két, ill. négy bibliaórát tartunk. A többi helyen havonta egyszer van isten- tisztelet, utána mindenütt kávézás, néha kulturális program, vagy ün­nepély. Rendszeresen tartunk kö­zös istentiszteletet a magyar kato­likusokkal és másnyelvű protes­táns gyülekezetekkel. Zürichben vasárnapi iskola is működik. Mind a hat gyülekezetnek szóló alkalom az évente megrendezett pünkösdi találkozó, az őszi szövet­ségi közgyűlés és reformációi isten- tisztelet. Évente háromszor küld­jük ki A levél c. szövetségi értesí­tőnket mind a tíz gyülekezet tagjai­nak. A Szövetség jogi formája egyesület, így tagjaink, a svájci egyházadójuk mellett nálunk tag­díjat fizetnek. A gyülekezeteknek van saját presbitériumuk és nagyarányú a diakóniai tevékenységük. Ez csak kis mértékben irányul saját tag­jainkra, nagyobb részben hazai hit­testvéreket és gyülekezeteket, fő­képpen pedig erdélyi menekülteket segítünk ruhával és pénzzel, és erdé­lyi magyaroknak küldünk évente többszáz csomagot. íme, a svájci magyar protestán­sok kis csapata olyan, mint a pré­dikátorok, „szegények, de sokakat gazdagítok.” Joób Olivér A jugoszláviai magyar evangélikus esperesség Babits Mihály KARÁCSONYI ÉNEK Mért fekszel jászolban, égkirálya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalokközt: mégis itt rídogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langyfuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt... Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy „megszületett”! Szeress hát fiunkét is, koldusokat! Lelkűnkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt. SZERVEZŐDIK A CSERKESZMUNKA EGYHÁZUNKBAN Rövid ismertető a légrádi evangélikus gyülekezetről „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott" (Zs. 33,12). A zsoltáríró ezen szavaival kö­szöntőm magyarországi evangéli­kus testvéreimet, midőn röviden beszámolok a mi kicsiny jugoszlá­viai magyar evangélikus esperessé- günkről. Vajdaság területén jelen­leg tíz gyülekezetünk van. Ébből három anyagyülekezet, Szabadka, Kúla és Kikinda, négy leánygyüle­kezet, Cservenka, Becse, Zombor és Becskerek, valamint három szórványgyülekezet, Törökbecse, Fehértemplom és Versec. Talán úgy tűnik, hogy ez nem is kevés, ellenben ha szem előtt tartjuk, hogy e tíz gyülekezetben alig 350 családot tartunk nyilván, akkor ki­csiny voltunk nyilvánvaló. A gyű-, lekezetek területi szétszórtsága igen nagy és ez sok munkát, uta­zást igényel a két lelkész, Dolinsz- ky Árpád esperes és részemről, va­lamint Báthory Viera segédlelkész- nő részéről. A szórványokban pe­dig három laikus felolvasó is segíti szolgálatunkat. Esperességünk formálisan a Ju­goszláv Szlovák Evangélikus Egy­házhoz tartozik, hiszen annak püs­pökét mi is elismerjük,, viszont megvan a teljes önállóságunk, sa­ját alkotmánnyal, tehát belső szer­vezési joggal. A három anyagyülekezetben fo­lyik a legélénkebb gyülekezeti munka. A legerősebb a szabadkai • és egyedül itt tartunk minden va­sárnap istentiszteletet. A többiek­ben havonta kétszer, egyesekben egyszer, míg a szórványokban évente csak néhányszor. Néhány gyülekezetben rendsze­ressé vált, az egyházi ünnepeken kiyül, a minden hónapban egyszeri úrvacsoraosztás az istentisztelet keretében. Mindössze két gyüleke­zetben tarthatunk minden héten bibliaórát és folyhat rendszeresen a hittan és konfirnláció oktatás. A többiekben időszakosan és lai­kusok bevonásával. A már tradicionális evangélizá- ciós napokat több gyülekezetünk­ben minden tavasszal és ősszel megtartjuk, többnyire közösen a református testvérekkel, vendég igehirdetőkkel. Többek között Szabadkán szolgált már Ribár Já­nos szegedi és legutóbb Gyekiczky János tótkomlósi lelkész is. Esperességünkhöz tartozó hivek számára mindig felemelő, amikor évente a más és más gyülekezetben megtartott ún. missziósnapon kö­zös istentiszteleten vehetnek részt, találkozhatnak egymással, elbe­szélgethetnek, ismerkedhetnek. Ily módon is megpróbáljuk összetar­tani a gyülekezeteket, híveket. Meg kell említenem, hogy mivel gyülekezeteink többnyire erős ró­mai katolikus környezetben élnek, de vannak reformátusok, szerb pravoszlávok és más felekezetűek .is, igyekszünk ápolni az ökuméniz- must mindegyik felé. Ennek ered­ménye, hogy ilyen összetételben tartjuk meg a januári imanapokat (nálunk Imanyolcad), a Nők Vi- lágimanapját és más alkalmakat. A fentiekben felsorolt alkalmakat legtöbbször, gyerpiekeink és fiatal­jaink fellépése teszi gazdagabbá, Esperességünk nagy gondja, kü­lönösen az utóbbi években, hogy sok család elköltözik, kivándorol külföldre, megélhetési vagy más okok miatt. Azután a gyülekezetek lassú kiöregedése, hiszen a fiata­lok, gyakran nem kapván munkát az iskola befejezése után, másutt keresik boldogulásukat. Nagyon hiányoljuk továbbá, hogy nálunk nem jelenik meg semmiféle magyar evangélikus irodalom. A jövőben azonban szeretnénk külföldi ser gélyt kérni néhány gép beszerzésé­re, amelyek segítségével kiadnánk, legalább havonként vagy kétha- vonként, egy információs köz­lönyt. Isten segítsen ebben a ter­vünkben. Az Evangélikus Élet hasábjain keresztül ezúton szeretnénk köszö- netünkét tolmácsolni a Lutherá­nus Világszövetségnek az önzetlen anyagi támogatásért, ami a lelké­szek megélhetését, a szórványláto­gatást, valamint a templomok és más egyházi épületek karbantartá­sát illeti. Köszönettel tartozunk magyar- országi evangélikus testvéreinknek is, elsősorban a békéscsabai és tót­komlósi gyülekezetnek és azok ve­zetőinek, Táborszky László espe­resnek és Gyekiczky János lelkész­nek a nekünk juttatott új énekes­könyvekért, Bibliákért és más iro­dalomért. Segítségetekre és min­den más külföldi segítségre a jövő­ben is számítunk. Gyülekezeteink­nek megpróbálunk magyarországi és más külföldi testvérgyülekezete­ket találni a jobb és áldottabb együttműködés érdekében. Annak ellenére, hogy kis espe- rességről van szó, mi hisszük, hogy Isten minket is örökségül válasz­tott, és hogy célja van velünk. Kül­földi testvéreim, foglaljátok min­dennapi imátokba a mi jugoszlá­viai esperességünk jelenét és jövő­jét is, hogy segitsen és áldjon meg bennünket, ruházzon fel erejével és bölcsességével, hogy mozduljanak a lábak a templom felé, a kezek a testvér felé, a szívek és a lelkek Isten felé. Végül pedig, valamennyiünk ne­vében, ezúton kívánok Nektek ál­dott és békés karácsonyi ünnepe­ket, valamint boldog és eredmé­nyekben gazdag új esztendőt. Isten kegyelme maradjon mind­nyájunkkal. Báthory István lelkész Szabadka Légrád, Horvátországban, „Pod- ravina” Dráva mentén, Kaproncá- tól 18 km-re, majdnem a Dráva partján fekszik, 1800 lakosa van, ebből 190 evangélikus. 1552-ben Zrínyi Miklós megcsappant hely­őrségét Szigetvár vidéki és csurgói protestánsokkal egészítette ki. Ezek a Szigetvár vidékéről ide tele­pített magyar vitézek voltak itt a reformáció úttörői. Az eddig ismert első légrádi evangélikus lelkész Serényi György volt, Szombathelyről. A mostani templomot 1841-ben építették, a paplakot pedig 1929-30-ban. A légrádi gyülekezet a zágrábi esperességhez tartozik, és annak egyetlen magyar nyelvű gyülekezete. A gyülekezet még magyarnak érzi magát, habár sajnos a hitokta­tás, vasárnapi iskola és havonta egyszer az istentisztelet horvát nyelven folyik. Ezt kénytelen vá­gok így gyakorolni, a vegyes há­zasságok miatt. Lelkigondozói te­vékenységem nemcsak a légrádi gyülekezetre terjed ki, ahol a rend­szeres vasárnapi és ünnepnapi ige­hirdetés mellett adventi és böjti esti áhítatokat tartunk. Konfirmációs oktatást minden évben tartunk. A vasárnapi iskola rendszeresen működik második feleségem veze­tésével. Kántorunk, a lányom sze­mélyében van, aki a zágrábi teoló­gia hallgatója, és a légrádi evangé­likus ifjúsággal foglalkozik. A hónap utolsó vasárnapján szórványban szolgálok, „Pod- ravski Slatina”, amely 120 km-re van Légrádtól, de ez kizárólag horvát nyelvű terület. A légrádi gyülekezet tagjai túlnyomóan földműveléssel foglalkoznak. Hogy még meddig tudjuk élet­ben tartani itt Légrádon a ma­gyar nyelvet, azt nehéz lenne meg­jósolni, mert ahogy a gyerekek is­kolába kezdenek járni, ami csak horvát nyelven folyik, többé nem Igen nagy élményben volt része annak a 60 magyarországi fiatal­nak - köztük evangélikusoknak is -, akik idén július 25-étől augusz­tus 5-éig a Graz melletti hegyekben részt vehettek a külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőképző tá­borán. Amíg itthon nem lehetett cser- készkedni, a kinti magyarok szer­vezhették újabb és újabb csapatai­kat - így nyugaton tovább élt és virult a cserkészmozgalom. Most, amikor már újból alakul­hatnak csapatok idehaza is, ők az újrakezdésünkben akartak segíte­ni. Mégpedig azzal, hogy az Euró­pa országaiból összegyűlt kb. 160 magyar cserkész között ilyen sok óhazai fiatal is velük lehetett. Egy nagy létszámú tábor önma­gában is élmény, de a körülmények sem voltak akármüyenek. Jóval 1000 méter feletti magasságban, nappali 10°, éjjel fagypont körüli hajlandók magyarul beszélni. Per­sze vannak kivételek is, aminek na­gyon örülünk. Az iskolában magyar tagozatról szó sem lehet, mert nagyon keve­sen igényelnék a magyar nyelvű órákat. Próbálkoztunk a vasárna­pi iskola keretében nyelvtant gya­korolni, de sajnos nem ment. A legnagyobb lemorzsolódást az teszi, hogy a fiatalok a városban keresik jövőjüket. Ez valószínű nemcsak nálunk van így. Örömünkre szolgál, hogy 148 éves templomunkon megkezdőd­tek a javítási munkálatok. Isten­nek legyen hála, és mindazoknak, akik adományaikkal lehetővé tet­ték ezt. A legközelebbi magyar evangéli­kus gyülekezet 60 km-re van Lég­rádtól, a Murán túli Lendván. Saj­nos nincs közelebbi kapcsolatunk velük. Szántó Imre lelkész hőmérsékletű, esős vagy havas idő­ben zajlott a tábori élet, folyt a ki­képzés. Az állandó hideg miatt nap­közben is gyakran iszogattunk forró teát. Egyik este a tábortüzet is hó­esésben álltuk körül. Éjszakánként a sátrunkban nem egyszer süllyedt 0 fok alá a hőmérő higanyszála. (No persze nem szalmazsákokon alud­tunk, hanem hálózsákban.) A résztvevőket több, egymástól távoli altáborra, ezen belül külön fiú- és lánytáborra osztották asze­rint, hogy őrsvezetőnek vagy se­gédtisztnek készültek-e. Noha a napirend nagyjából egy­forma volt, az altáborokban egy­mástól függetlenül folyt a munka. A napot közös áhítattal kezdtük, utána torna, zászlófelvonás, majd reggeli következett. (Természete­sen a sátorszemle sem maradt el.) Délelőttönként elméleti előadáso­kat hallhattunk mindarról, amit egy cserkészőrsvezetőnek tudnia kell (a cserkészet története, a gye­rekekkel Való bánásmód, néprajzi ismeretek stb.). Közben pihenés­képpen gyakorlati feladatokat kel­lett teljesítenünk (csomózás, terep­tan, elsősegély-nyújtás). Ebéd után egy kevéske szabad időt is kap­tunk, amikor is „szabad volt” sok mindenben tevékenykednünk. Na­gyon szerettük a népdaltanulást. Vacsora után minden este tábortü­zet rendeztünk - sokszor esőka­bátban -, mindig valamilyen előre megbeszélt téma alapján, a kijelölt 2-3 résztvevő vezetésével. A nap zászlólevonással ért véget. Késő este abban a nagy sátor­ban, ahol az előadások folytak, ké­szülhettünk, tanulhattunk, hogy a megszerzett ismereteket itthon majd tovább tudjuk adni. Hazaérkezésünk után sok ta­pasztalattal gazdagodva foghat­tunk hozzá a szervezőmunkához. Azóta már alakult néhány evangé­likus cserkészcsapat is Magyaror­szágon. Közülük a Fasori Gimná­zium csapata a legismertebb, de egyre több gyülekezetben kezdik a cserkészmunkát. Azokat, akiknek gyülekezetében még nincs csapat, de szivesen cser- készkednének, szeretettel várjuk a MEVISZ csapatába, hogy az ott szerzett ismereteket saját gyüleke­zetükben kamatoztathassák. Némethy Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents