Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-12-03 / 49. szám

Evangélikus Élet 1989. december 3. Az Északi Egyházkerület püspökjelöltjei Szebik Imre A Győr-Sopron megyei Lébényben született 1939. február 9-én. A földműves szülői ház istenfélelme és evangélikus hagyományokon felépülő életformája mélyén belevésödött gyermeklelkébe. Középiskolai tanulmányait a győri Révay Miklós Gimnáziumban végzi. Sikeres érettségi vizsga után 1957-ben kezdi meg a teológia tudományában való jártassá­got a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. 1962- ben jeles eredménnyel tesz szigorlatot, s az Északi Egyházke­rület akkori püspöke, dr. Vető Lajos avatja lelkésszé. Segédlelkészi szolgálatait Miskolcon kezdi, ahol egyszerre ismerkedik az ipari települések szekularizált légkörével és a szórványban Élő evangélikusok olykor fájdalmasan nehéz helyzetével. 1965-ben a komáromi gyülekezet választja meg lelkészéül. Alig három esztendő múltával a miskolci evangélikusok visszahívják egykori segédlelkészüket a váratlanul megürese­dett parókusi szolgálatba. 1968-tól 1985-ig az ország máso­dik legnagyobb városában élő nagy múltú gyülekezet pászto­ra. Közben egy évet külföldi tanulmányúton tölt Svájcban. Fél évet a bossey-i ökumenikus főiskolán, fél évet pedig a zürichi egyetem teológiai fakultásán tanul. Előbbi helyén az ökumenikus nyitottságra nyer indíttatást. Dolgozatot ír a nem teológiai tényezők szerepéről a teológiában, és a világ különböző földrészein élő egyházak életét tanulmányozza. Zürichben a gyakorlati teológia tudományával foglalkozik. 1975-ben a Borsod-Hevesi Egyházmegye gyülekezeteinek bizalma az esperesi szolgálatra hívja el. Ezt a tisztséget közel tíz esztendőn át tölti be Észak-Magyarországon. 1983-ban társszerzőként adja ki a miskolci gyülekezet kétszáz esztendős múltját feldolgozó gyülekezettörténeti könyvet. 1985-ben a budavári gyülekezet választja meg lelkészének és a budai egyházmegye gyülekezetei az esperesi szolgálattal bízzák meg. 1986 óta az Északi Evangélikus Egyházkerület főjegyzője, püspökhelyettese. Ebben a tisztségében képviseli egyházunkat a Magyarok Világszövetsége vezetőségében. A Lutheránus Világszövetséggel együttműködő Egyház és Zsidóság Bizottság magyar tagja. Számos külföldi és hazai teológiai konferencián vett részt egyházunk képviseletében, ahol előadással és igehirdetéssel szolgált. Cikkei és tanulmá­nyai jelentek meg a hazai protestáns sajtóban. Házasságot kötött 1964-ben Ferenczi Mária zenetanárral. Házasságukat Isten két - ma már felnőtt - gyermekkel áldot­ta meg. Szolgálata sprán felesége készséggel segített a gyüle­kezeti munkában egyházzenei áhítatok szervezésével és gyer- mek-bibliaórák, hittanórák tartásával. Leányuk, Ildikó a fóti kántorképző zenei tevékenységében vesz részt". Fiuk, Imre ötödéves orvostanhallgató Budapesten, aki a budavári gyülekezet életébe kapcsolódott be. Dr. Reuss András Budapesten született 1938. július 11-én, hatgyermekes csa­ládban! Apja, Reuss László ny. gépészmérnök, ma is velük ■él. Dédapja, Reuss Lajos és ükapja, Reuss Sámuel, lelkészek voltak Nagyrőcén, a Felvidéken, ahonnan a család szárma­zik. Anyjának, a már 1946-bán elhunyt Burchard-Bélaváry Annának elődei részt vettek Rákóczi és Kossuth szabadság- harcában. Iskoláit Budapesten végzi, a József Attila Gimnáziumban érettségizik. Meglepetést kelt, amikor 1956 szeptemberében, hosszan érlelt elhatározással egyetemi tanulmányi helyét visszaadja és beiratkozik a Teológiai Akadémiára. 1961 -ben avatja lejkésszé Vető Lajos püspök és a soproni gyülekezetbe küldi. Ózdon 1963-ban, Rudabányán 1963-64- ben segédlelkész, 1964—68-ban a csöglei gyülekezet lelkésze: gyalogol, kerékpározik, motorozik, mint az akkori szór­ványlelkészek mind. Közben 1965-ben német nyelvű lelkészi képesítést szerez. 1968-69-ben budavári segédlelkész, 1970—74-ig kelenföldi segédlelkész, majd másodlelkész. 1969-70-ben ösztöndíjas tanulmányútra kap lehetőséget Svájcba (Bossey, Zürich). „Az ipari termelés bibliai-teológiai szempontból” c. német nyelvű tanulmányával megszerzi a genfi egyetem és a bossey-i Ökumenikus Intézet „ökumeni­kus diplomáját”. 1973 és 1984 között egyházunk külügyi titkára: németül és angolul levelez, fardít, tolmácsol. Számos gyülekezetben szülgál igehirdetéssel és előadással. írásai jelentek meg az Evangélikus Életben, Lelkipásztorban, Diakoniában és a Teológiai Szemlében, de külföldön is. 1984-ben doktori fo­kozatot szerez „Pál etikája a modern újszövetségi kutatás­ban” c. teológiai értekezésével. 1983-84-ben a. Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének előkészítését bíz­zák rá. A világgyűlésen közreműködő magyar segítők, gyülekeze­ti tagok és lelkészek odaadó szolgálatától bátorítva erőnek erejével hátat fordít az egyházi adminisztrációnak és 1985. január 1-jétől az angyalföldi gyülekezetben szolgál. Itt sem kerüli el annyi lelkész végzete: az épületrenoválások milliós terhe és részben kétkezi munkája. Megtapasztalja a legidő­sebbek és a legfiatalabbak ragaszkodását és hűségét. 1988 őszétől, gyülekezeti szolgálatának „érintetlenül” ha­gyásával, intézeti tanári megbízást kap a Teológiai Akadé­mián. A professzori feladatot azonban nem tartja elvégezhe- tőnek a gyülekezeti szolgálat mellett, annak megrövidülése nélkül, ezert 1989 májusában lemond lelkészi állásáról, majd a nyári hónapokban az erlangeni {NSZK! egyetemen készül új hivatására. Tanári székfoglalóját október 16-án tartotta „Szent írás” címmel. Házasságot 1965-ben kötött Urbán Emmává^. Ernő és Balikó Eszter leányával: három gyermekük es há­rom unokájuk van. Imádságuk, hogy valamennyien Krisztu­séi legyenek. Ritkán történik meg, ha elolvastunk egy könyvet, rögtön visszalapozunk az első lapra, s újra kezdjük olvasni ugyanazt a regényt. Bizonyára csak na­gyon jó Könyvi izgalmas téma és fordu­latos elbeszélésmód késztethet bennün­ket arra, hogy újra kezünkbe vegyük a már egyszer végig olvasott kötetet. Vannak keresztyének, akik így olvas­sák el évről évre újra és újra a Bibliát. Aki az új fordítású Bibliából átlagosan napi négy oldalt elolvas, az egy év alatt eljut a Szentírás végére. S máris kezd­heti újra elölről! Aki ugyanis nem csu­pán történelemkönyvként olvass» a Bibliát, hanem a számára szóló szemé­lyes üzenetet keresi, az újra meg újra hallani akarja a belőle megszólaló iste­ni tanítást, az Ő minket megszólító mondanivalóját. Nincs még egy olyan könyv, amit érdekmes ismételeten kéz­be venni, mint a Szentírás, mert ebben az Isten szava szólít meg minket. Végére értünk egy egyházi évnek, és máris elkezdtünk egy újat. Újra indu­lunk 3z egyházi év útján. Itt még csak nem is lehet kérdés, hogy akarunk-e újat kezdeni. Az új elkezdődött. Újra advent van, s nemsokára itt a kará­csony. Az Úr Jézus eljövetelének, e vi­lágba lépésének, hozzánk érkezésének csodálatos és kegyelemteljes, boldog Advent - új kezdet ideje jött el istnét. Pál apostol így ír erről: „Az éjszaka múlik, a nappal pe­dig már egészen köz?l van”. (Róm 13,12) Az alvó ember nem tarthatja vissza a reggel elközeledtét, a Nap fel­keltét. A reggel egyszercsak ránk tör, a Nap hirtelen ránk árasztja sugarait. Az új nap eljön világosságával. így jött el most hozzánk újra egy új egyházi év, Isten kegyelmének új időszaka. „Itt van már az óra, amikor fel kell ébred­netek az álomból” - mondja Pál apos­tol. Az új nap eljötté azt jelenti, hogy fel kell ébredni. Az új reggél világossá­ga álomból ébredésre, megtérésre hív. Itt van hát advent, itt van az új egyházi esztendő, Isten kegyelmének új„ napja felragyogott, de vájjon mi hogyan ébre­dünk? Ébredünk-e egyáltalán? Vagy ta­lán még tovább szeretnénk aludni ? Ami­kor reggel megszólal az ébresztőóra, sok­szor befúrjuk a fejünket a párnába, s alszunk tovább. Nem akarunk tudomást venni arról, hogy itt az'ébredés ideje. Isten szava adventben különösképpen is ébresztő ige. Azért szólal meg adventben még többször az ige templomainkban, szószékeinken, hogy megértsük: „most közelebb van hozzánk az üdvösség”. Most kell, hogy megszülessen bennünk a megtérés döntése, most kell, hogy meg-, szilárduljon bennünk az elhatározás Is­ten szavának komolyan vételére. Ha Is­ten kegyelme ismét elhozta az új évben a megtérés lehetőségét, ne szalasszuk el az alkalmat. Vegyük komolyan Isten megtérésre hívó szavát. Talán éppen azt jelenti most ez, hogy többet olvassuk és hallgatjuk az O igéjét. Ha isten szava belekiált az életünk­be, akkor annak hatása van egész élet- folytatásunkra/flsten a sötétségből az új nap világosságára hív. A Bibliát nem lehet úgy olvasni Isten szavát nem lehet úgy hallgatni, hogy az ne formálja éle­tünket. Éz pedig nem csak azt jelenti, hogy Isten igéje irányítja gondolkodá­sunkat, esetleg befolyásolja beszédmo­dorunkat. Lényegesen többről van szó. Istennek a Szentírásból felénk hangzó beszéde cselekedeteink irányát szabja meg. Az önző, csak a magunk érdekét néző életformából a közösség szereteté- re vezet el. Keresztyénként akkor já­runk igazában az advent hívása és el- kötelezése szerint jó úton, ha a megté­rés által nem csak Urunkhoz kerülünk közelebb, hanem embertársainkhoz is. Mai világunkban sem jelenj mást az advent, mint új kezdetet. Újra felra­gyog Isten kegyelmének új napja, ismét hallhatjuk a megtérésre hívó szót, s megújulhat életünk egymás szeretetére. Vető Béla A Lélek erejével rendezzük közös dolgainkat! Az Evangélikus Élet nevében, a szer­kesztő felkérésére Dr. Hafenscher Ká­roly készített interjút Dr. Szennay And­rás pannonhalmi főapáttal. Dr. Hafenscher Károly: Főapát Úr, a szent teológia tudományának egyik ha­zai 'jeles művelőjeként miben látja az Evangélikus Egyház szerepét a Római Katolikus Egyház számára hazai és glo­bális vonatkozásban? Dr. Szennay András: Teológiánk és ke­resztény tanúságtételünk a 2. Vatikáni Zsinat óta egyre jobban igyekezett szembenézni a nagy igazsággal: a ki­hűlt vagy kihűlőfélben lévő szeretet (caritas) minden keresztény közösség számára szörnyűséges ítélet. A krisz­tushívők hitelreméltósága áll vagy bu­kik a testvéri szeretet meglétén és gya­korlásán. Ebben a szeretetben fogant - a Krisztustól kapott kegyelem felhasz­nálásával és kitartó munkával - az a felismerés mind a hazai evangélikus, mind a római katolikus egyházban, mely egyházi közösségeink, egyhá­zaink kapcsolatát kívánja nemcsak fe­lülvizsgálni, de a szeretetben elmélyíte­ni, más szóval: a Lélek erejével együtt­működve rendezni. Erre a rendezett kapcsolatra töreke­dett az elmúlt mintegy két évtizedben egyre inkább és egyre tapasztalhatób- ban az evangélikus egyház világszerte rék ‘hbíáhkIAA is. Ha a fejlődés útját vizsgálom - a testvéri szeretetben való összetartozás tudata - és itt önma­Lelkésziktatás Lucfalván Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát A nógrádi Lucfalva - a Cserhát és a Mátra völgyében - már a tatárjárás előtti időben szerepel az okiratokban. 1235-ben a Mosztelik nevű dombon állt a falu templomával együtt, amely a tatárdúlás következtében 1241-ben elpusztult. Az új, völgyben felépült falu évszázadok során Tari-, Országh- és Kompotthy-családok kezére kerül. Az 1548. évi összeírásban teljesen elpusz­tult helységként szerepelt. 1715-ben há­rom, 1720-ban négy szlovák háztartást írtak össze. A huszita hatás és a megyére jellem­ző török utáni Felvidékről történő be- és újratelepülés következtében a gyüle­kezet szerveződése az 1670-es évek vé­gére tevődik. 1755-ben már evangéli­kus imaháza volt a településnek. A Türelmi Rendelet után 1784-ben ké­szült el a mai templom torony nélkül. A torony később a templomtól távo­labb épült fel. A templomot a 200 éves jubileumra kívül-belül renoválja a gyü­lekezet nagy anyagi áldozattal és sok társadalmi munkával, felújítva a XVIII. századi gyönyörű barokk szó­székoltárt. Említésre méltó a gyüleke­zet 1967-ben épült parókiája, majd az ezt követő gyülekezeti terem építése és egy új harang beszerzése. Szép októberi napon kettős ünnepre hívogatta a híveket és a vendégeket a gyülekezet három harangja: Megyaszai László megválasztott új lelkész beikta­tására és a gyülekezet templomszentelé­si emlékünnepére. Az iktatás méltóbb napra nem is kerülhetett volna - véleke­dett a presbitérium -, mint az ősi temp­lom felszentelésének emlékünnepére. Kalácska Béla iktató esperes segítői Záborszky Csaba szügyi lelkész, espe­reshelyettes és az új lelkész elődje, Széli Bulcsú voltak. Az esperes Máté 5,13 alapján végezte ünnepi szolgálatát. Ki­emelte, hogy a sóknak (konyhasó, ká­lium, foszfor stb.) a vérben és a testned­vekben fontos szerepük van, az életfo­lyamat katalizátorai. Életveszély léphet fel, ha a só mennyisége kismértékben is változik. Kiss Ferenc Kossuth-díjas or­vosprofesszor 25 évvel azelőtt azt mondta erről az igéről, hogy Jézus is­merte a sóknak ezt a fontos tulajdonsá­gát, ezért hasonlította a tanítványok­nak a misszióját a sók élettani szerepé­hez. Manapság különösen is igaz - az ipari-technikai forradalom időszaká­ban -, hogy társadalmunk mélyponton van. Az erkölcsi sókból és vitaminok­ból ugyan a vérben 1 %-nál is kevesebb van, de nélkülük nincs élet. Vajon érez- zük-e a világban ezt a fontos só-szere­pünket? A hívő ember a társadalom­ban „elkeveredve” él és csendben végzi nélkülözhetetlen missziói munkáját. De vigyázzunk - pásztor és nyáj! -, mert ha a só ízét veszíti, kidobják és eltapossák az emberek. „Legyen az új lelkész só a gyülékezetben. hogy a-gyü- lekezet is só tudjon lenni a világban.. ." A Szentlélek segítségül hívásával és imádsággal iktatta be az esperes Me­gyaszai László lelkészt a lucfalvai gyü­lekezetbe. A jelenlevő lelkészek igei ál­dással és az ősi Confirma énekkel erősí­tették az új lelkészt szolgálati helyén. A beiktatott lelkész Róma 1,16 igéje 'alapján vallott és tett bizonyságot ar­ról, hogy nem szégyellj a Krisztus evan­géliumát. Pál apostoltól tanultam meg - mondta hogy nagyon egyszerien lehet Szolgálni Istent, nem mellünket verve, hiszen az apostol sem magát lát­ta a szolgálatban a legfontosabbnak, hanem az Urat, így szeretnék én is, e példaadás nyomdokán haladva szol­gálni ebben a gyülekezetben. Luther is azt mondta: „Nem én haltam meg a bűnökért és a bűnösökért, hanem Krisztus..! én csak Reá mutató jellé szeretnék lenni.” Az igei kinyilatkoztatás mélységeire mutatott rá, amikor a szeretet himnu­szába ágyaztá kegyelmi ájándékaink- kal történő szolgálatainkat. Minden szolgálatunkat tönkre lehetjük, ha nem isten Krisztusban lehajtó szeretetével szolgálunk. „Kérem Istent arra, hogy áldja meg kegyelmével életemet, hogy ne legyen hiábavaló ajkamon Pál apos­tol gyönyörű bizonyságtétele: „Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát...” Az ünnepi közgyűlésen Ottmár Gyu­la felügyelő ismertette a püspökök új lelkészt köszöntő sorait. A köszöntése­ket az egyházmegye nevében Kalácska Béla esperes nyitja meg. Cserényi János a községi elöljáróság, Sánta Zoltán a tanács, Záborszky Csaba .a Lelkészi Munkaközösség, Aklan Béla Sándor és Balicza Ivánné a szomszédos gyüleke­zetek, Széli Bulcsú az előd, l^hoczky Endre korábbi utód nevében kői a beiktatott lelkészt. A testvéri szeretet melege áradt Le: kény Györgyné szavalatán, a gyerme­kek, az ifjúság és az énekkar énekein keresztül. A köszöntések sorát befeje­zendő Ottmár felügyelő az 1 Kor. 3 igei üzenetét szólaltatja meg, a figyelmet a növekedést adó Istenre irányítva, meg­köszöni Széli Bulcsú 14 évig tartó szol­gálatát, majd az új lelkész szolgálata iránti reményének adott hangot. A vendégek a délután folyamán fe­hér asztal mellett élték át a melegszívű lucfalvai gyülekezet vendégszeretetét. K.B. köszönti Pozsgay Imre államminiszter a Ráday Kollégiumban Taps fogadta a jól ismert politikust a keresztény egyházak és a zsidó hitköz­ség képviselői részére tartott összejöve­telen a Református Teológiai Akadé­mia dísztermében. Az államminiszter közel másfél órás előadásában szólt ar­ról, hogy az általános válság, amely egész társadalmunkat jellemzi, egy vo­násában pozitív hatású volt. Rádöb­bentette a reformot követelők táborán kívül a magyar nép többségét arra, hogy az az út, amelyen eddig jártunk, téves és eredménytelen volt. Ismételten hangsúlyozta, tartozik nekünk a világ, s nem büntethetik hazánkat azért, mert szabadságban kíván élni. A politikai változások ugyanis gazdasági segítés nélkül könnyen megkérdőjelezetté vál­hatnak. A hozzászólások és vélemény­nyilvánítások során, amelyben vala­mennyi egyház és felekezet vezető sze­mélyisége és a résztvevők közül sokan részt vettek, elhangzott, hogy az egyhá­zak pártok fölötti értékek hirdetői, fontosnak tartják az ember etikai moti­váltságát erősíteni. Ugyanakkor éppen- az egyházak „sínylették meg” az elmúlt történelmi korszak monolitikus ural­mát, ezért maguk is megerősödésre szorulnak mind lelkileg, mind szerveze­ti felépítésükben. A kérdések során felbukkant,az a gond, hogy az új választási törvény nem biztosítja az egyházak képviseletét a parlamentben, ami sérti a felekezetek érdekképviseletét. 'Pozsgay állammi­niszter ígéretet tett a felülvizsgálatra, miként említette azt is, hogy az egyhá­zaktól kényszerű államosítás során el­vett épületek és intézmények sorsát is újra kell tárgyalni. Kérésként nyert említést, hogy a hitoktatásban résztvevők tiszteletdíjá­nak folyósítását kívánatos állami erő­forrásokból biztosítani, míg a társa­dalmi ünnepségeket rendező iroda tá­mogatását meg kell szüntetni. Általá­nos tapasztalatként mondták el, hogy a falvak vezetésében megtorpanás és elbizonytalanodás figyelhető meg. Több biztatás és útmutatás volna kí­vánatos. Az együttléten dr. Tóth Károly re­formátus püspök volt a házigazda, Dr. Paskai László bíboros elnökölt. A há­rom óra időtartamú gyűlés a Szózat eléneklésével ért véget. Szebik Imre gunkra, a római katolikus egyházra is gondolok - egyre inkább erősödőben van. Ez nagy kegyelmi ajándék, mely egyúttal kemény munkára, feladatok vállalására kötelez a jövőben is. Nem szeretném „túlharmonizálni” a problé­mát. Úgy látom - profán hasonlattal élve -, hogy a római katolikus egyház­nak az egészséges fejlődés, a megingat­hatatlan krisztusközpontiság érdeké­ben az evangélikus testvéregyház köz­reműködésére kb. olyan szüksége is van, mint a politikai életben a korrekt, józan, egészséges ellenzékre. Bár a „re­formáció tövise” kezdetben a római katolikus egyház számára fájdalmas volt, ma már a reális szemléletű „római egyház" el sem tudná képzelni saját négy évszázados fejlődését a több évszá­zados protestáns kritikus szó, illetőleg „kihívás" nélkül. Ez a „kihívás” — ha­zánkban éppen úgy, mint a világegy­házban - számos vonatkózásban ter- mékenyítőleg hatott a római katolikus egyházra. Hogy csak egy-két példára, tényre utaljak: a népnyelvű istentiszte­let, az igehirdetés fokozott jelentősége, a világi hívek egyre növekvő szerepe és jelentősége, a bibliaolvasás a családok­ban, kisközösségekben - és még sorol­hatnám -, mindez a reformáció alaptö­rekvéseinek és a történelmi együttélés­nek hatása. Kétségtelen, hogy hazai viszonylat­ban a helyzet az elmúlt mintegy 30 év alatt nem volt „rózsás”. Az egyházpoli­tikai légkör nem kedvezett az ökumeni­kus lelkiség elmélyítésének. Az „elhatá­rolás" olykor - merném remélni, hogy mindig - külső nyomásra történt. Ugyanakkor - több protestáns# vezető személy.(csak többet és nem sokat mon­dok) mintha nem akarta volna tudomá­sul venni a testvéri közeledésnek nem­csak igényét, hanem kötelességét is. A hívek lelkének mélyén azonban élt a vágy, és eleven ma is, hogy nem csak kezdeményezzük, de mélyítsük is el az ökumenikus párbeszédet. E téren a köz­vetlenebb emberi, testvéri kapcsolatok igen sokat jelentettek. Számos evangéli­kus testvért, lelkészt és hívőt ismerek és ismernek rendtársaim is, akik - minden hivatalos ellenzés ellenére - mélyíteni kívánták a Krisztusban való testvérisé­get egyházaink között. Isten bizonyára meg fogja érte áldani őket. Eljött végre az ideje, hogy ne csupán tiszteljük és szeressük egymást, hanem közösen vigyük előbbre Krisztus Urunk ügyét. A „mindnyájan egyek legyenek” a Krisztusban való egységet jelenti, nem pedig az egysíkúságot, mesterségesen erőltetett egyformaságot. Az „egy akol- ban” az „egy Pásztor” köré sokféle bá­rány és juh gyűlhet és gyűljön is össze. Dr. Hafenscher Károly: Főapát Ür, a Bencés Rend magyarországi fejeként miben summázná a magyar bencések ökumenikus feladatát saját egyházán belül és a magyar kereszténységben ál­talában? Dr.Szennay András: Azt hiszem, nyu­godtan állíthatom, hogy a bencés rend létében, mivoltában ökumenikus, hi­szen a nagy egyházszakadások előtti közös, ősi értékek hordozója, fenntar­tója, és - ha szerényen, de fejlesztője is. Kevés olyan rend van a római katoli­kus egyházban, mely sokszínűbb lenne életformájában, nyitottságában, szelle­mében és tevékenységében. Igaz, nem hazai példa, de megemlítem: Norvégiá­ban, Angliában és az NDK-ban három evangélikus közösség él és egyre gya­rapszik, amely Szent Benedek Regulája szerint rendezi el egész benső és kifelé sugárzó életét. Tehát nyugodtan szól­hatok nyitottságról és sokszínűségről. Mégis, ebben a sok lehetőséget tartoga­tó változatosságban alapvető szellemi­lelki egység is jelen van és hat. Megha­tározást erről nem tudnék adni, de arra utalnék, hogy pl. az egész bencés beállí­tottság a conversio morum-ra épül, mely minden keresztény feladata; hogy a kolostor nyitott mindenki számára, bármily vallási közösség tagja vagy ne­tán'hitetlen; hogy a bencés diszkréció, tolerancia ősmintája lehet minden öku­menikus törekvésnek és szemléletnek. Egyszóval: a bencés kolostor lényegéből fakadó adottsága a nyitottság, a Krisz­tusban mindenkit szerető szellem és magatartás. Nem hiába figyelmeztetett már mintegy 1500 éve Szent Benedek: a vendégeket (minden vendéget!) mint Krisztust kell fogadni, bennük Krisztust kell látni és tisztelni. Egyre inkább nő számuk a bencés kongregációkban azoknak a kolosto­roknak, melyek kifejezetten ökumeni­kus munkára vannak beállítva, foglal­koznak ökumenikus teológiai kérdé­sekkel - elméletben és gyakorlatban egyaránt. Pannonhalmának is voltak és vannak ökumenikus kapcsolatai, hazánkban - tudomásom szerint - el­sőként kezdtük el azt a gyakorlatot, hogy az ökumenikus imahétre evangé­likus, református és ortodox testvére­ket, lelkipásztorokat is meghívunk ige­hirdetésre. Dr. Hafenscher Károly: Főapát Úr mint egy ősi tanítórend magyarországi veze­tője, a keresztény nevelés mai legége­tőbb kérdéseit és teendőit miben hatá­rozná meg? Dr. Szennay András: Engedje meg, hogy ezt a kérdést csak érintsem. En­nek kifejtésére komoly tanulmányt kel­lene szánnom. Napjainkban a keresz­tény hit ébrentartása, továbbadása a legégetőbb feladat. Közös feladata ez minden krisztushivő közösségnek, csa­ládnak, egyháznak, és egyénnek. Ez ma, elvilágiasodott és „mesterségesen isten nélkülivé tett világunkban a leg­fontosabb feladatunk, életre-halálra szóló kötelességünk. Szilárd keresztény hitet kell. ébresztenünk, és elmélyíte­nünk mind diákjainkban, mind azok­ban, akik minket felkeresnek. Hál’ is­tennek, ez utóbbiak száma nem cse­kély. Két gimnáziumunkban 600 diák, 18 plébániánkon sok ezer hívő van reánk bízva. Fogékonnyá kell őket ten­nünk a keresztény értékekre, mindenek előtt a Krisztussal való találkozásra, személyes, benső, életvitelt meghatáro­zó kapcsolatra, minden valódi érték befogadására és továbbadására - azaz hogy a szó átfogó és legnemesebb értel­mében „ökumenikus” szellemben élje­nek és munkálkodjanak. Befejezésül: az Evangélikus Teológiai Akadémia díszdoktori címmel tüntetett ki. Nemcsak nemes gesztust látok ebben a megtiszteltetésben, hanem munkára, feladatvállalásra szóló biztatást is. Sze­mélyes munkámmal és rendtársaim munkájával kapcsolatban is el szeret­ném mélyíteni egyházaink között a test­véri szeretet-közösség megélését. Lás­sunk egyre nagyobb lendülettel, szívvel, akarással Krisztus Urunk ügyének kö­zös szolgálatához. E szolgálatban - úgy gondolom - evangélikus testvéreimet is vezetheti az ősi benedeki szellemet kife­jező „Óra et labora" gondolata. Közös imádság, közös munka - hogy minden­ben az Isten dicsőítessék! Az Evangélikus Élet olvasói nevében köszönjük az interjút!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents