Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-07-30 / 31. szám

Evangélikus Élet 1989. július 30. • * I GYERMEKEKNEK i i Egyháztörténeti arcképcsarnok > 22. ■' Zwingli Zwingli Ulrik (Ulrich Zwingli) 1484. január 1-jén született a svájci Wildhausban. Tanulmányait Bécs- ben és Baselben végezte. Az Új­szövetséget eredeti, görög nyel­ven tanulmányozta és arra a meg­győződésre jutott, hogy a római egyház meghamisította az evan­géliumot. 1516-ban Einsiedeln- ben, Dél-Németországban lett plé­bános. Lutherhez hasonlóan ő is látni kezdte a bűnbocsátó cédu­lákkal kapcsolatos visszaélése­ket, de még nem lépett fel Róma ellen. 1519-ben lett Zürichben lelkész. A nép nagyon megszerette vilá­gos, érthető, az evangélium alap­ján álló igehirdetéseit. Ezenkívül a pestisjárvány idején tanúsított ön­feláldozó magatartása, a betegek­kel való törődése is népszerűvé tette. Luther iratai nagy hatással vol­tak rá. A Szentlrás és Luther mű­veinek olvasása érlelte meg ben­ne az elhatározást, hogy küzdeni fog az egyház megújulásáért. Egyre élesebben támadta a kö­zépkori egyház tanítását, és rávet­te a város lakóit, hogy ne küldje­nek több zsoldoskatonát a pápá­nak. Igazi egyházújltási munkáját 1522-ben kezdte a böjt ellen írott művével. Katolikus ellenfelei más svájci és német városokból meg­büntetését követelték, ő azonban sikeresen védte meg tanításait. A városi tanács elfogadta Zwingli javaslatait az egyházi élet megújí­tására. A kolostorokat feloszlat­ták, a papok megnősültek. Az egy­ház vagyonát, jövedelmét iskolák és a lelkészképzés céljaira fordí­tották. A templomokból nem csak a képeket, szobrokat, hanem az orgonát és a harangokat is eltávo­lították. Az oltár helyére fehér térí­tővel letakart asztalt, az Úr aszta­lát állították. Az ilyen „templomta- karltással" már Luther sem értett egyet, ma pedig különösen nem helyeseljük értékes, régi műkin­csek elpusztítását. Meg kell azon­ban jegyeznünk, hogy Zwingli és követői mindenáron azt akartják, hogy Istenről, Krisztusról semmi, még a nagyon szép képek, szob­rok és zene se vonja el az embe­rek figyelmét (pedig sokszor ép­pen ezek irányítják Istenre). Zü­rich példáját a többi svájci kanton (tartomány, kisállam) egy része is követte, mások azonban hallani sem akartak a reformációról. 1529 októberében Németország középső részén, Marburgban vitát rendeztek Luther és Zwingli kö­zött. Bár a Wittenbergi és a svájci reformáció egyetértését a legtöbb tanításban megállapították, az úr­vacsora kérdésében nem tudtak megegyezni. A katolikus kantonok az osztrák Habsburgokkal szövetkeztek, míg a protestánsok a német protes­táns fejedelmek segítségét kérték. Majdnem sor került az összecsa­pásra, amikor Zwingli egyik züri­chi lelkésztársát a katolikusok megégették, de az utolsó pillanat­ban Zürich közelében, Kappelben békét kötöttek. Zürich az élelmiszer-szállítá­sok megakadályozásával akarta a katolikus tartományokat térdre kényszeríteni, ök azonban várat­lan támadással válaszoltak, s 1531. október 11-én teljes győzel­met arattak. Zwingli tábori lel­készként szolgált az ütközetben. Éppen egy sebesült ellátásával volt elfoglalva, amikor maga is se­bet kapott. A katolikus sereg kapi­tánya azt követelte, hogy hívja se­gítségül a szenteket, s katolikus módon gyónjon. A novemberi má­sodik kappeli béke a protestáns tartományok szabadságát meg­hagyta ug^an, de a vegyes lakos­ságú vidékeken a katolikusok szá­ma növekedett. Sem a svájci, sem a németor­szági reformációt nem lehetett azonban katonai erővel megsem­misíteni. Zürichben Buliinger Henrik (Heinrich Buliinger) lett Zwingli utódja, aki kapcsolatban állt a magyar reformátorokkal. Szentpétery Péter l_ J A "V VASÁRNAP 1 IGÉJE IMóz 15,1-6 Példa a hitre A hitet sokan összetévesztik a hiszékenységgel. Pedig az a szív bizodalma Isten iránt. Ábrahám életéből megtanulhat­juk, hogy mit jelent hinni az élő Istenben. Hitére támaszkodva hagyja el szülőföldjét, engedi át a választást unokaöccsének, harcol Lótért. És minden jóra fordult számára. Nem azért, mert különösen erős és ügyes lett volna, hanem mert mindig azt igyekezett tenni, amit az Úr mondott. Ez a midenben Isten szavára hagyatkozás a hivő élet. Most is az Úr szólítja meg Ábrahámot. Minden ezzel kez­dődik. Ma is szól hozzánk Isten. Hiszel-e szavának és bízol-e ígéretében? Az igazi hit válasza a bizalom. Ábrahám nem lázad, amikor lehetősége van élete terheit előhozni. Nincs gyermeke és nem látja azt ígéretek beteljese­dését. De mégsem fordul el Istentől és nem embereknek pa­naszkodik. Istené marad keserűsége ellenére, élete mélypontján is. Tudja, hogy ha távol érzi is magától az Urat, mégis csak Ő tud egyedül segíteni rajta. Ha most szomorú is, de nem hagyja ott a biztos helyet, ahol már annyiszor kapott segítsé­get. Bízik: majd megint megnyílik az ajtó. Miért próbálkozna más helyekkel. S hűsége nyomán valóban újból megszólítja és biztatja Isten. Te is imádkozz és olvasd hűségesen az Igét akkor is, ha nem érzed, hogy üzenetet kapnál belőle. Egyszer majd megelevenednek a sorok és nem Róla olvasol, hanem őt magát hallod. Amint néven szólít, személyesen: Ábrahám! Isten válasza, hogy a hivő új látást kap. „Tekints föl az égre!” Eddig lekötöttek gondjaid, sebeid, a panaszok, ez volt a baj. A megoldás ott kezdődik, hogy ne a bajaidra, hanem azok megoldójára tekints föl. Jézusra, a Szabadítóra, „Sze­meimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem”. A Golgotán győztes Úrtól. A mélységben egyet lehet tenni. Föltekinteni. De nem emberekre, hanem az Égre. Isten tehát arra szólítja föl Ábrahámot, hogy belé vesse minden remé­nyét. És Ábrahám előre igent mond. Hisz abban, hogy gyermeke születik, hisz abban, hogy nagy néppé lesz, hiszi, hogyoitódja a Kígyó fejére tapos. A ragyogó csillagokban látja előre Krisztus napját. Hiszi, hogy Isten Sára halott testét megeleve­nítheti. ilyen értelemben a halálból életre keltés Istenben hisz. Ilyen értelemben jelenti ki magát Isten a mai világban is, ahol a halálé a végső szó, de aki belátja, hogy bűnei következtében halált érdemel, aki Jézus igazságát elfogadja, hogy helyette halt meg és érte támadt föl, azt Isten igaznak nyilvánítja és új életre támasztja. Ábrahám hisz az Úrnak. Hogy még a bűnöst is meg tudja tisztítani. A hit szava itt eredetiben az ámen szónak a gyökeréből ered. Ezért Ábrahám hite azt jelenti, hogy igent mond Isten szavára, teljes bizonyosságnak veszi, amit mondott. És elindul szava nyomán mielőtt tapasztalná, de egyúttal azért, hogy tapasztalhassa, hogy Isten ígéretei maradéktalanul beteljesednek. Ha az Úr szólít, te is indulj. Széli Bulcsú IMÁDKOZZUNK Gondjaimban és keserűségemben is nálad maradok, Uram. Kérlek, újból tedd élövé igédet és elevenné szívemet, hogy bízzam benned és el tudjak indulni arra, amerre Te vezetsz. Ámen. „írok nektek, ifjak...” Imádságok fiataloknak Sajtóosztályunk kiadásában az ősszel jelenik meg „Nézz föl!” címmel egy fiataloknak szóló könyvecske, Fabiny Tamás és Tekusné Szabó Izabella tollából. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket. ÁLLJ MEG ÜRES KÉZZEL ISTEN ELŐTT, és emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad: gondolj egy napfelkeltére az alvó város fölött, gondolj egy rohanó folyóra, a Balatonra, vagy a csillagokra, amint tükröződnek a sötét tengerben, gondolj a szobádba bezúduló fényre, a cserépben növő virágra ­emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben: gondolj arra, ahogy korcsolyáztál a szélben, vagy ahogy ástál a kertben, ahogy hajnalig táncoltál, vagy hegyet másztál, gondolj arra, mikor gyermeknek adtál életet, vagy megsimogattad kistestvéred fejét, vagy ahogy tartottál valakit a karodban, akit szeretsz ­emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor valami újat tanultál az életről: mikor megértettél valamit, ami addig titok volt, \ vagy ahogy valakit hirtelen új oldaláról ismertél meg, gondolj valami olyan tehetségedre, amiről eddig nem is tudtál, vagy amikor egy jó ötletet halottál ­emlékezz arra, mikor valmi újat tanultál az életről, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet: gondolj egy énekre, amely könnyekig meghatott, egy zenére, amelytől lúdbőrzik a karod, egy imádságra, amelyet helyetted mondott ki valaki, egy igehirdetésre, amely tettekre sarkallt, gondolj arra, hogy összenevettél barátokkal, gondolj családodra, arra, mikor együtt sírtál valakivel, egy idegenre, aki szívesen fogadott, gondolj arra, aki ezt mondja neked:1 '„szeretlek” ­emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. ) Emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál, mikor egyedül érezted magad egy emberekkel zsúfolt szobában, mikor nem volt kitől tanácsot kérned, gondolj arra, mikor csak egy ember is visszautasított, 4 mikor valaki megszégyenített, ’j vagy kínos helyzetbe kerültél, gondolj arra, mikor féltékenység vagy aggódás gyötört, s egész életedet egyetlen hatalmas csődtömegnek tartottad - emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál, I j. aztán gondolj jézus szenvedő, megbocsátó, változatlan szeretetére, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. f „Leend~e haszna verseimnek?” 140 éve halt meg Petőfi Sándor Olyan világban élünk, ahol minden kimondott mondat után kérdője­lek sora tolong. Olyan világban élünk, ahol a múlt éppúgy, mint a jelen és jövő átértékelődik. Énben a percről-percre változó korban emlékezünk meg valakiről, aki ma­radandót, időt, történelem szemlé­letek változásait is kiállót alkotott. 140 éve halt meg Petőfi Sándor. Egyszerű, rövid, tényt közlő kije­lentő mondat. Mégis, ha az elmúlt hónapok tömegkommunikációs hí­reire gondolok, azonnal felmerül egy sor kérdőjel. Valóban 140 éve halt meg, való­ban Segesvár és Fejéregyháza kö­zött esett el Petőfi Sándor? Nem sokkal később, és nem valahol a mai Szovjetunió területén? Kérdé­sek, amelyek megválaszolása tudós emberek hosszas és kemény mun­káját igényli. Azt gondolom azonban, hogy a mi Petőfiről alkotott képünket, a hozzá és költészetéhez fűződő ér­zelmeinket, döntően nem befolyá­solja ennek a mostani kutatásnak az eredménye. Lehet Petőfi szemé­lyiségét, verseit szeretni, lehet nem szeretni, az azonban mégis valóság, hogy az a 26 év, amit mi ismerünk, az emberi szempontból tökéletes és teljes élet volt. Teljes, hiszen a röpke két és fél évtized alatt minőségre és mennyi­ségre nézve is egy hosszú életnyit alkotott. Teljes elet, hiszen szerető hitvese és fia volt. 1823. január 1-én kapta életét a Teremtőtől, ugyanezen a napon a kiskőrösi evangélikus gyülekezet­ben megkeresztelték. Iskoláit kü­lönböző városokban végezte, főleg apja elszegényedése miatt. Egy idő után az apa már egyátalán nem tudta fia iskoláztatását vállalni. Pe­tőfi Sándor ekkor segédszínész lett Pesten, majd katona Sopronban. Később a lehetőségei úgy hozták, hogy ismét iskolapadba ülhetett Pápán. Ä pápai iskola után újra a szín­házhoz szegődött, ekkor már versei is jelentek meg. Vörösmarty párt­fogásába vette, álláshoz jutott a Pesti Divatlapnál. 1847. szeptem­ber 8-án feleségül veszi Szendrey Júliát, aki 1848. decemberében fiút szül. Beleveti magát a politikába, képviselőnek is jelölteti magát. 1848. március 15-én pedig a Forra­dalom élére áll és élete végéig szen­vedélyes szószólója a világszabad­ság eszméjének. Nem állíthatjuk, hogy rétegek költője. Korában is és azóta is nép­szerű mind a magasan képzett, mind az egyszerű emberek köré­ben. Költészete forradalmat jelen­tett a magyar irodalomban, hiszen olyan újat hozott, ami az addigiak­ból egyáltalán nem következett. Ó lett a hazai irodalmi realizmus első képviselője. Amit verseiben leír, az mint kép a szemünk előtt megjele­nik. Gondoljunk csak a Tisza című versére. Aki ma, közel másfél év­század múltán, megáll a Tiszánál, nem tud másra, mint erre a csodá­latos leíró költeményre gondolni, és sok példát hozhatnánk még. Petőfi költészete valóban örök életű. Töretlenül átvészelte az el­múlt 40 év költőket és írókat mellő­ző és felejtésre ítélt korát. A mi korosztályunk, mai hú­szon-, harmincévesek, szüléink ge­nerációjához képest csak nagyon kevés költeményt tanultunk meg kívülről az iskolában. Mégis Petőfi ismert versei, a Nemzeti dal és a Trombita harsog, dob pereg... ez év március 15-én is több ezer fiatal torokból órákon keresztül hang­zottak a pesti utcákon. Ebben az utolsó gondolatsorban benne van a válasz is a költő kérdésére, ame­lyet címül, választottam. Az idén március 15-én, ott a Petőfi szobor­nál, majd végig a városon, nem pusztán odaillő szlogenként csen­dültek meg Petőfi versei fiatalok ajkán, hanem ma is buzdító, báto­rító, erőt adó dalokként az elkövet­kezendő hónapokhoz, évekhez. Piri Magda A POKOL KRÓNIKÁJA Variam Salamov: Kolima Napjainkban mind több és több mű jelenik meg, amely az eddig csak szűk körben ismertetett té­nyekről szól, illetve azokról, melyek ismertek voltak ugyan, de hivatalo­san tabu témáknak számítottak. Az igazság elhallgatása, elhall­gattatása mindig torzítóan hat a gondolkodásra, közösségek életére. Ä közelmúlt történelmére visszate­kintve ezt saját tapasztalatunkként is megfogalmazhatjuk. Gyülekezeteinkben is szépszám­mal élnek olyanok, akik arra a fog­ságra, arra az elhurcoltatásra emlé­keznek, amelyről itthon nem írtak, amelyről nem jelenhettek meg könyvek, amelyről hallgatni kellett. De a pokol az pokol, akár nyuga­ton volt, akár keleten, s ezt ki kell mondani. Fájdalmas, hogy a szen­vedésről még emlékezni sem volt szabad sokáig. Legalábbis nyilvá­nosan nem. Egy-egy meggyújtott gyertya, imádság, ahítat azonban mindig emlékeztetett. A borzal­mak, a bűnök, bűnök maradnak, melyekről szólni kell, hogy többé ne történhessenek meg. A fájdalom duplán fáj, ha csak magunkban hordjuk. Az egyéné is, a nemzeté is. Könyvekről lehet szólni lelkese­déssel, de lehet elgondolkodó fájda­lommal is. Most csak ezzel a meg­rendüléssel írhatok Variam Sala­mov Kolima c. művéről, mely meg­élt történeteket tartalmaz a Szovjet­unió lágereiből. Ezek az írások a fájdalmak jelző nélküli kiáltásai. A 1907-ben született író életét meghatározta az a kor, az a hely, ahol felnőtt, ahol szenvedett. Évti­zedeket töltött kényszermunkán különböző lágerekben, s csupán né­hány éve, 1982-ben halt meg ez az igazságtalanul agyongyötört ember egy moszkvai elmegyógyintézetben. Röviddel halála előtt még házkuta­tást tartottak nála, kéziratokat ke­resve. Alekszander Szolzsenyicin ír­ta róla: „Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszan tartóbb volt az enyémnél. Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen ne­ki jutott osztályrészül, hogy meg­érintsék az ellállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mély­ségei, amelyek felé a lágerélet lehú­zott bennünket.” Az a világ, amelyről ír, azok szá­mára, akik átélték, túlélték, maga a pokol volt. A „vak elektromos nap” által bevilágított barakkban a ' „halálosan súlytalan testűek”, az erőtlenségüknek örülök, a már csak a halálra nézők világa ez. Vér és genny folyik fekélyeikből. A Koli- mára érkezők egyharmada már az első évben meghalj az őrség kegyet­lensége, a közbűntényesek szadiz- musa, az alultápláltság, a fagy és az állati munka következtében. Itt, az író szerint, a reménytelenség volt az egyetlen megtartó erő, mert aki még reménykedett, annak újra ésj újra rá kellett döbbennie arra, hogy hiába minden. „A bányában rá­kényszerült, hogy ne tervezze életét; egy napnál többre, hogy csak a kö4 zeli dolgokért harcoljon, mint áltaj Iában azok az emberek, akik közel állnak a halálhoz.” Egy másik elbe-i szélésben ezt olvashatjuk: „Az em-| bért ugyanazok az okok tartják id csupán életben, mint a fát, a követ, a kutyát.” A jövőre gondolva) „ugyan ki tudta volna megmonda­ni, hogy egy perc, egy nap, egy é\j vagy egy évszazad kell, hogy vissza-^ térhessünk korábbi testünkbe -J korábbi lelkűnkbe nem is remél-j tünk visszatérést. És persze nem i$ tértünk vissza. Senki sem tért viszJ sza.” Hogy mégis megfogalmazódtak! ezek a történetek, tudósítások, ar­ról az író, szinte önmagáról szóival ezt írta: „Sikerült sok igazságot ki-] mondania, sikerült elnyomnia ma-) gában a félelmet. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem félt sem-j mitől, de az erkölcsi korlátok vilá-l gosabbá, láthatóbbá váltak mint azelőtt voltak, minden leegyszerű-j södött.” Salamov legmélyebb pok-j lot megjárt életével megfogalmazta a borzalmas igazságot. Hogy többe ne lehessen hallgatni róla. (Szabaq Tér - Európa 1989.) Nagy László

Next

/
Thumbnails
Contents