Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-07-30 / 31. szám
Evangélikus Élet 1989. július 30. • * I GYERMEKEKNEK i i Egyháztörténeti arcképcsarnok > 22. ■' Zwingli Zwingli Ulrik (Ulrich Zwingli) 1484. január 1-jén született a svájci Wildhausban. Tanulmányait Bécs- ben és Baselben végezte. Az Újszövetséget eredeti, görög nyelven tanulmányozta és arra a meggyőződésre jutott, hogy a római egyház meghamisította az evangéliumot. 1516-ban Einsiedeln- ben, Dél-Németországban lett plébános. Lutherhez hasonlóan ő is látni kezdte a bűnbocsátó cédulákkal kapcsolatos visszaéléseket, de még nem lépett fel Róma ellen. 1519-ben lett Zürichben lelkész. A nép nagyon megszerette világos, érthető, az evangélium alapján álló igehirdetéseit. Ezenkívül a pestisjárvány idején tanúsított önfeláldozó magatartása, a betegekkel való törődése is népszerűvé tette. Luther iratai nagy hatással voltak rá. A Szentlrás és Luther műveinek olvasása érlelte meg benne az elhatározást, hogy küzdeni fog az egyház megújulásáért. Egyre élesebben támadta a középkori egyház tanítását, és rávette a város lakóit, hogy ne küldjenek több zsoldoskatonát a pápának. Igazi egyházújltási munkáját 1522-ben kezdte a böjt ellen írott művével. Katolikus ellenfelei más svájci és német városokból megbüntetését követelték, ő azonban sikeresen védte meg tanításait. A városi tanács elfogadta Zwingli javaslatait az egyházi élet megújítására. A kolostorokat feloszlatták, a papok megnősültek. Az egyház vagyonát, jövedelmét iskolák és a lelkészképzés céljaira fordították. A templomokból nem csak a képeket, szobrokat, hanem az orgonát és a harangokat is eltávolították. Az oltár helyére fehér térítővel letakart asztalt, az Úr asztalát állították. Az ilyen „templomta- karltással" már Luther sem értett egyet, ma pedig különösen nem helyeseljük értékes, régi műkincsek elpusztítását. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Zwingli és követői mindenáron azt akartják, hogy Istenről, Krisztusról semmi, még a nagyon szép képek, szobrok és zene se vonja el az emberek figyelmét (pedig sokszor éppen ezek irányítják Istenre). Zürich példáját a többi svájci kanton (tartomány, kisállam) egy része is követte, mások azonban hallani sem akartak a reformációról. 1529 októberében Németország középső részén, Marburgban vitát rendeztek Luther és Zwingli között. Bár a Wittenbergi és a svájci reformáció egyetértését a legtöbb tanításban megállapították, az úrvacsora kérdésében nem tudtak megegyezni. A katolikus kantonok az osztrák Habsburgokkal szövetkeztek, míg a protestánsok a német protestáns fejedelmek segítségét kérték. Majdnem sor került az összecsapásra, amikor Zwingli egyik zürichi lelkésztársát a katolikusok megégették, de az utolsó pillanatban Zürich közelében, Kappelben békét kötöttek. Zürich az élelmiszer-szállítások megakadályozásával akarta a katolikus tartományokat térdre kényszeríteni, ök azonban váratlan támadással válaszoltak, s 1531. október 11-én teljes győzelmet arattak. Zwingli tábori lelkészként szolgált az ütközetben. Éppen egy sebesült ellátásával volt elfoglalva, amikor maga is sebet kapott. A katolikus sereg kapitánya azt követelte, hogy hívja segítségül a szenteket, s katolikus módon gyónjon. A novemberi második kappeli béke a protestáns tartományok szabadságát meghagyta ug^an, de a vegyes lakosságú vidékeken a katolikusok száma növekedett. Sem a svájci, sem a németországi reformációt nem lehetett azonban katonai erővel megsemmisíteni. Zürichben Buliinger Henrik (Heinrich Buliinger) lett Zwingli utódja, aki kapcsolatban állt a magyar reformátorokkal. Szentpétery Péter l_ J A "V VASÁRNAP 1 IGÉJE IMóz 15,1-6 Példa a hitre A hitet sokan összetévesztik a hiszékenységgel. Pedig az a szív bizodalma Isten iránt. Ábrahám életéből megtanulhatjuk, hogy mit jelent hinni az élő Istenben. Hitére támaszkodva hagyja el szülőföldjét, engedi át a választást unokaöccsének, harcol Lótért. És minden jóra fordult számára. Nem azért, mert különösen erős és ügyes lett volna, hanem mert mindig azt igyekezett tenni, amit az Úr mondott. Ez a midenben Isten szavára hagyatkozás a hivő élet. Most is az Úr szólítja meg Ábrahámot. Minden ezzel kezdődik. Ma is szól hozzánk Isten. Hiszel-e szavának és bízol-e ígéretében? Az igazi hit válasza a bizalom. Ábrahám nem lázad, amikor lehetősége van élete terheit előhozni. Nincs gyermeke és nem látja azt ígéretek beteljesedését. De mégsem fordul el Istentől és nem embereknek panaszkodik. Istené marad keserűsége ellenére, élete mélypontján is. Tudja, hogy ha távol érzi is magától az Urat, mégis csak Ő tud egyedül segíteni rajta. Ha most szomorú is, de nem hagyja ott a biztos helyet, ahol már annyiszor kapott segítséget. Bízik: majd megint megnyílik az ajtó. Miért próbálkozna más helyekkel. S hűsége nyomán valóban újból megszólítja és biztatja Isten. Te is imádkozz és olvasd hűségesen az Igét akkor is, ha nem érzed, hogy üzenetet kapnál belőle. Egyszer majd megelevenednek a sorok és nem Róla olvasol, hanem őt magát hallod. Amint néven szólít, személyesen: Ábrahám! Isten válasza, hogy a hivő új látást kap. „Tekints föl az égre!” Eddig lekötöttek gondjaid, sebeid, a panaszok, ez volt a baj. A megoldás ott kezdődik, hogy ne a bajaidra, hanem azok megoldójára tekints föl. Jézusra, a Szabadítóra, „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem”. A Golgotán győztes Úrtól. A mélységben egyet lehet tenni. Föltekinteni. De nem emberekre, hanem az Égre. Isten tehát arra szólítja föl Ábrahámot, hogy belé vesse minden reményét. És Ábrahám előre igent mond. Hisz abban, hogy gyermeke születik, hisz abban, hogy nagy néppé lesz, hiszi, hogyoitódja a Kígyó fejére tapos. A ragyogó csillagokban látja előre Krisztus napját. Hiszi, hogy Isten Sára halott testét megelevenítheti. ilyen értelemben a halálból életre keltés Istenben hisz. Ilyen értelemben jelenti ki magát Isten a mai világban is, ahol a halálé a végső szó, de aki belátja, hogy bűnei következtében halált érdemel, aki Jézus igazságát elfogadja, hogy helyette halt meg és érte támadt föl, azt Isten igaznak nyilvánítja és új életre támasztja. Ábrahám hisz az Úrnak. Hogy még a bűnöst is meg tudja tisztítani. A hit szava itt eredetiben az ámen szónak a gyökeréből ered. Ezért Ábrahám hite azt jelenti, hogy igent mond Isten szavára, teljes bizonyosságnak veszi, amit mondott. És elindul szava nyomán mielőtt tapasztalná, de egyúttal azért, hogy tapasztalhassa, hogy Isten ígéretei maradéktalanul beteljesednek. Ha az Úr szólít, te is indulj. Széli Bulcsú IMÁDKOZZUNK Gondjaimban és keserűségemben is nálad maradok, Uram. Kérlek, újból tedd élövé igédet és elevenné szívemet, hogy bízzam benned és el tudjak indulni arra, amerre Te vezetsz. Ámen. „írok nektek, ifjak...” Imádságok fiataloknak Sajtóosztályunk kiadásában az ősszel jelenik meg „Nézz föl!” címmel egy fiataloknak szóló könyvecske, Fabiny Tamás és Tekusné Szabó Izabella tollából. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket. ÁLLJ MEG ÜRES KÉZZEL ISTEN ELŐTT, és emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad: gondolj egy napfelkeltére az alvó város fölött, gondolj egy rohanó folyóra, a Balatonra, vagy a csillagokra, amint tükröződnek a sötét tengerben, gondolj a szobádba bezúduló fényre, a cserépben növő virágra emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben: gondolj arra, ahogy korcsolyáztál a szélben, vagy ahogy ástál a kertben, ahogy hajnalig táncoltál, vagy hegyet másztál, gondolj arra, mikor gyermeknek adtál életet, vagy megsimogattad kistestvéred fejét, vagy ahogy tartottál valakit a karodban, akit szeretsz emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor valami újat tanultál az életről: mikor megértettél valamit, ami addig titok volt, \ vagy ahogy valakit hirtelen új oldaláról ismertél meg, gondolj valami olyan tehetségedre, amiről eddig nem is tudtál, vagy amikor egy jó ötletet halottál emlékezz arra, mikor valmi újat tanultál az életről, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. Emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet: gondolj egy énekre, amely könnyekig meghatott, egy zenére, amelytől lúdbőrzik a karod, egy imádságra, amelyet helyetted mondott ki valaki, egy igehirdetésre, amely tettekre sarkallt, gondolj arra, hogy összenevettél barátokkal, gondolj családodra, arra, mikor együtt sírtál valakivel, egy idegenre, aki szívesen fogadott, gondolj arra, aki ezt mondja neked:1 '„szeretlek” emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. ) Emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál, mikor egyedül érezted magad egy emberekkel zsúfolt szobában, mikor nem volt kitől tanácsot kérned, gondolj arra, mikor csak egy ember is visszautasított, 4 mikor valaki megszégyenített, ’j vagy kínos helyzetbe kerültél, gondolj arra, mikor féltékenység vagy aggódás gyötört, s egész életedet egyetlen hatalmas csődtömegnek tartottad - emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál, I j. aztán gondolj jézus szenvedő, megbocsátó, változatlan szeretetére, S ADJ HÁLÁT, HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBA REJTVE ÉLSZ. f „Leend~e haszna verseimnek?” 140 éve halt meg Petőfi Sándor Olyan világban élünk, ahol minden kimondott mondat után kérdőjelek sora tolong. Olyan világban élünk, ahol a múlt éppúgy, mint a jelen és jövő átértékelődik. Énben a percről-percre változó korban emlékezünk meg valakiről, aki maradandót, időt, történelem szemléletek változásait is kiállót alkotott. 140 éve halt meg Petőfi Sándor. Egyszerű, rövid, tényt közlő kijelentő mondat. Mégis, ha az elmúlt hónapok tömegkommunikációs híreire gondolok, azonnal felmerül egy sor kérdőjel. Valóban 140 éve halt meg, valóban Segesvár és Fejéregyháza között esett el Petőfi Sándor? Nem sokkal később, és nem valahol a mai Szovjetunió területén? Kérdések, amelyek megválaszolása tudós emberek hosszas és kemény munkáját igényli. Azt gondolom azonban, hogy a mi Petőfiről alkotott képünket, a hozzá és költészetéhez fűződő érzelmeinket, döntően nem befolyásolja ennek a mostani kutatásnak az eredménye. Lehet Petőfi személyiségét, verseit szeretni, lehet nem szeretni, az azonban mégis valóság, hogy az a 26 év, amit mi ismerünk, az emberi szempontból tökéletes és teljes élet volt. Teljes, hiszen a röpke két és fél évtized alatt minőségre és mennyiségre nézve is egy hosszú életnyit alkotott. Teljes elet, hiszen szerető hitvese és fia volt. 1823. január 1-én kapta életét a Teremtőtől, ugyanezen a napon a kiskőrösi evangélikus gyülekezetben megkeresztelték. Iskoláit különböző városokban végezte, főleg apja elszegényedése miatt. Egy idő után az apa már egyátalán nem tudta fia iskoláztatását vállalni. Petőfi Sándor ekkor segédszínész lett Pesten, majd katona Sopronban. Később a lehetőségei úgy hozták, hogy ismét iskolapadba ülhetett Pápán. Ä pápai iskola után újra a színházhoz szegődött, ekkor már versei is jelentek meg. Vörösmarty pártfogásába vette, álláshoz jutott a Pesti Divatlapnál. 1847. szeptember 8-án feleségül veszi Szendrey Júliát, aki 1848. decemberében fiút szül. Beleveti magát a politikába, képviselőnek is jelölteti magát. 1848. március 15-én pedig a Forradalom élére áll és élete végéig szenvedélyes szószólója a világszabadság eszméjének. Nem állíthatjuk, hogy rétegek költője. Korában is és azóta is népszerű mind a magasan képzett, mind az egyszerű emberek körében. Költészete forradalmat jelentett a magyar irodalomban, hiszen olyan újat hozott, ami az addigiakból egyáltalán nem következett. Ó lett a hazai irodalmi realizmus első képviselője. Amit verseiben leír, az mint kép a szemünk előtt megjelenik. Gondoljunk csak a Tisza című versére. Aki ma, közel másfél évszázad múltán, megáll a Tiszánál, nem tud másra, mint erre a csodálatos leíró költeményre gondolni, és sok példát hozhatnánk még. Petőfi költészete valóban örök életű. Töretlenül átvészelte az elmúlt 40 év költőket és írókat mellőző és felejtésre ítélt korát. A mi korosztályunk, mai húszon-, harmincévesek, szüléink generációjához képest csak nagyon kevés költeményt tanultunk meg kívülről az iskolában. Mégis Petőfi ismert versei, a Nemzeti dal és a Trombita harsog, dob pereg... ez év március 15-én is több ezer fiatal torokból órákon keresztül hangzottak a pesti utcákon. Ebben az utolsó gondolatsorban benne van a válasz is a költő kérdésére, amelyet címül, választottam. Az idén március 15-én, ott a Petőfi szobornál, majd végig a városon, nem pusztán odaillő szlogenként csendültek meg Petőfi versei fiatalok ajkán, hanem ma is buzdító, bátorító, erőt adó dalokként az elkövetkezendő hónapokhoz, évekhez. Piri Magda A POKOL KRÓNIKÁJA Variam Salamov: Kolima Napjainkban mind több és több mű jelenik meg, amely az eddig csak szűk körben ismertetett tényekről szól, illetve azokról, melyek ismertek voltak ugyan, de hivatalosan tabu témáknak számítottak. Az igazság elhallgatása, elhallgattatása mindig torzítóan hat a gondolkodásra, közösségek életére. Ä közelmúlt történelmére visszatekintve ezt saját tapasztalatunkként is megfogalmazhatjuk. Gyülekezeteinkben is szépszámmal élnek olyanok, akik arra a fogságra, arra az elhurcoltatásra emlékeznek, amelyről itthon nem írtak, amelyről nem jelenhettek meg könyvek, amelyről hallgatni kellett. De a pokol az pokol, akár nyugaton volt, akár keleten, s ezt ki kell mondani. Fájdalmas, hogy a szenvedésről még emlékezni sem volt szabad sokáig. Legalábbis nyilvánosan nem. Egy-egy meggyújtott gyertya, imádság, ahítat azonban mindig emlékeztetett. A borzalmak, a bűnök, bűnök maradnak, melyekről szólni kell, hogy többé ne történhessenek meg. A fájdalom duplán fáj, ha csak magunkban hordjuk. Az egyéné is, a nemzeté is. Könyvekről lehet szólni lelkesedéssel, de lehet elgondolkodó fájdalommal is. Most csak ezzel a megrendüléssel írhatok Variam Salamov Kolima c. művéről, mely megélt történeteket tartalmaz a Szovjetunió lágereiből. Ezek az írások a fájdalmak jelző nélküli kiáltásai. A 1907-ben született író életét meghatározta az a kor, az a hely, ahol felnőtt, ahol szenvedett. Évtizedeket töltött kényszermunkán különböző lágerekben, s csupán néhány éve, 1982-ben halt meg ez az igazságtalanul agyongyötört ember egy moszkvai elmegyógyintézetben. Röviddel halála előtt még házkutatást tartottak nála, kéziratokat keresve. Alekszander Szolzsenyicin írta róla: „Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszan tartóbb volt az enyémnél. Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen neki jutott osztályrészül, hogy megérintsék az ellállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mélységei, amelyek felé a lágerélet lehúzott bennünket.” Az a világ, amelyről ír, azok számára, akik átélték, túlélték, maga a pokol volt. A „vak elektromos nap” által bevilágított barakkban a ' „halálosan súlytalan testűek”, az erőtlenségüknek örülök, a már csak a halálra nézők világa ez. Vér és genny folyik fekélyeikből. A Koli- mára érkezők egyharmada már az első évben meghalj az őrség kegyetlensége, a közbűntényesek szadiz- musa, az alultápláltság, a fagy és az állati munka következtében. Itt, az író szerint, a reménytelenség volt az egyetlen megtartó erő, mert aki még reménykedett, annak újra ésj újra rá kellett döbbennie arra, hogy hiába minden. „A bányában rákényszerült, hogy ne tervezze életét; egy napnál többre, hogy csak a kö4 zeli dolgokért harcoljon, mint áltaj Iában azok az emberek, akik közel állnak a halálhoz.” Egy másik elbe-i szélésben ezt olvashatjuk: „Az em-| bért ugyanazok az okok tartják id csupán életben, mint a fát, a követ, a kutyát.” A jövőre gondolva) „ugyan ki tudta volna megmondani, hogy egy perc, egy nap, egy é\j vagy egy évszazad kell, hogy vissza-^ térhessünk korábbi testünkbe -J korábbi lelkűnkbe nem is remél-j tünk visszatérést. És persze nem i$ tértünk vissza. Senki sem tért viszJ sza.” Hogy mégis megfogalmazódtak! ezek a történetek, tudósítások, arról az író, szinte önmagáról szóival ezt írta: „Sikerült sok igazságot ki-] mondania, sikerült elnyomnia ma-) gában a félelmet. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem félt sem-j mitől, de az erkölcsi korlátok vilá-l gosabbá, láthatóbbá váltak mint azelőtt voltak, minden leegyszerű-j södött.” Salamov legmélyebb pok-j lot megjárt életével megfogalmazta a borzalmas igazságot. Hogy többe ne lehessen hallgatni róla. (Szabaq Tér - Európa 1989.) Nagy László