Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-07-02 / 27. szám

r Evangélikus 54. ÉVFOLYAM 27. SZÁM 1989. JÚLIUS 2. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 6. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Az a jó gyermek, aki nemcsak kegyes és becsü­letes szülőktől származik, hanem, aki azokat mindenben követi is, hasonlatos hozzájuk. Az ilyen gyermek joggal örökli s birtokolja szülei javait és minden címét. Mi keresztyének a keresztségben újjászületve Isten gyermekei lettünk s ha Atyánkat követjük, akkor minden java és neve is örök örökségünk. Luther V J Hol vagy, evangélikus értelmiség? Jézus nevében találjunk Június 16. Százezrek a Hősük terén és az Újköztemető 301-es parcellá­jában és milliók a rádió és a tv-készülékek előtt Egy ország gyászolt, emlékezett és milliók szívében fogant meg az elhatározás: soha többet nem ismétlődhet meg! A kegyelet és a gyász egy egész országé volt, de benne az „evangélikus család” a sajátjait is gyászolta és temette. Kifejezésre jutott ez a hivatalos gyászünnepségen éppúgy, mint a temetői gyászszertartáson. megbékélést és új életet Fotó. MTI Képszolgálat Történelmet alkotó, újat és job­bat akaró reformnemzedéknek va­gyunk a tagjai mind, akik e hazá­ban élünk. Mintha a múlt század első felének reformkora ismétlőd­ne meg napjainkban, mintha a nemzeti ébredés hajnalsugarai je­lennének meg a hosszú éjszaka ég­boltján. De pirkad-e az elcsigázott ma­gyar lutheranizmus és az elnémult- elnémított magyar evangélikus ér­telmiség égboltjának álján is? Erre a kettős kérdésre keresem soraim­mal a választ. És ha nem jól talá­lom el, segítsenek nyilvános vála­szaikkal az Olvasók. Csakugyan elcsigázott-e a ma­gyar lutheranizmus? Abban a helyzetben vagyok, hogy nem­csak történelmi múltunkat, ha­nem fél évszázados jelenünket is közelről, belülről ismerhetem. Budapest-Deák téri konfirmá­cióm (1938), majd tíz évre rá be­következett lelki ébredésem után minden élethelyzetemben éberen figyeltető, mi történik körülöttem az Anyaszentegyházban. A ki­csiny, de meghitt csöglei szórvány nem könnyű évtizedében, a mis­kolci hívek testvéri közösségében, s végül a katedra - olykor hideg- nek-ridegnek tűnő - távolságából is sokszor gyötrődtem a kérdés sú­lya alatt: miért, mitől lett ilyen passzívvá és zavarttá hazai evangé­likus Sionunk ?! Miért kellett lelké­szeknek és világiaknak egyaránt előre gyártott skatulyákba soro- lódniok, miért kellett a gyászos emlékű sárga csillagot „vörös” vagy „reakciós” bélyegekkel fel­cserélni? Vajon egyházon kívüli körök kezdték az osztályozgatást? Aligha: karrierista káderek ezt írásban és szóban már bizonyára megelőzték. Lehet, hogy a „kulák” presbiterek kizárása külső nyo­másra történt, ám mégis egyhá­zunk szégyene, hogy a kitelepítet- teket tilos volt nyilvánosan segíte­ni, s azok mellett, akiket politikai­lag elítéltek, vagy egyházpolitikai okokból hivatalukból elmozdítot­tak, csak súlyos retorziókat vállal­va lehetett szót emelni. A későbbi években - úgy tűnt - konszolidáció állt be ezen a téren is. Ám a diktatórikus egyházveze­tés, a külsőnél is gyakran szigo­rúbb belső cenzúra, a monolitikus teológiai látás erőltetése, az ifjúsá­gi munka oktalan korlátozása, sok önzetlen munkaerő indokolatlan mellőzése - gondoljunk egykori kedves diakonisszáinkra - és sok más negatív tényező okozta, hogy még a sikeres világszövetségi Nagygyűlés is csak átmeneti fellen­dülést, pünkösdi királyságot ho­zott hogy utána annál* inkább széthulljon és elhervadjon az ünne­pi virágcsokor. Összefügg ezzel a másik gyötrő kérdés: miért némult el és egyálta­lán hol van a magyar evangélikus értelmiség? Mielőtt a történelmi okokat feltárnám, hadd mutassak rá az egykor gazdagon termő fa mai, száradó ágaira. Ez év februárjában megalakult a Magyar Protestáns Közművelődé­si Egyesület. Április 23-án mutat­kozott be Deák téri templomunk­ban, Szentágothai János evangéli­kus akadémikusunk elnökletével. Nem volt nehéz megszámolnom, hány lutheránus ült a padsorok­ban. - Legutóbb, május 18-án az Egyesület irodalmi és nyelvi szak­osztálya tartotta első ülését a Rá- day-könyvtárban, amikor egyben a 70 éves Jánosy István tudós köl­tőnket is köszöntötték. A hetven résztvevőből mindössze heten vol­tunk evangélikusok. A történeti szekció ülésén, június 7-én egyma­gám voltam „lutheránus”. Hol vagy, evangélikus értelmi­ség? A reformkor idején a magyar- országi kálvinizmus mindössze kétszeresét tette ki a - magyar, né­met és szlovák összetételű - hazai lutheranizmusnak. Az 1890-es népszámlálás szerint is 14,6% volt a református és 7,8% az evangéli­kus. A trianoni határhúzás után egyötödre csökkenhetett az arány, ám aktivitásunk számaránya a vizsgált jelenségnél mindössze egy- tized. A feltett kérdésre egyháztörté­neti fátumok és a közelmúlt bűnei egyaránt adhatnak feleletet. Az Ágostai Hitvallás híveinek 16. szá­zadi többségét előbb a helvét irány előretörése, utóbb a katolikus res­tauráció szorította vissza. Mégis: kitűnő iskoláink révén csaknem a szellemi elitet képviseltük, különö­sen a Felvidéken és Erdélyben. A szlovák nemzeti ébredés során kirobbant nemzetiségi viszályok, az azt követő különválásuk és szembenállásuk, a Szepesség érté­kes szerepének kényszerű megszű­nése, a reverzálisok, majd deportá­lások, át- és kitelepítések: ezek voltak evangélikus múltunk szo­morú útjelzői. Apáink és a magunk nemzedé­kében pedig az osztályharc egyol­dalú érvényesítése - sokszor egy­házi téren is -, az értelmiség, külö­nösen a pedagógusok és jogászok visszahúzódása vagy mellőzése, a szókimondók elhallgattatása: ezek a közelmúlt kopjafái. Nem csoda hát, ha megritkultak soraink. Mi mégis a megoldás? Merre kell kiutat keresnünk a zsákutcá­ból? Evangélikus tudósok, peda­gógusok, jogászok, bölcsészek: emlékezzetek, hogy titeket is „a bi­zonyságtevőknek akkora fellege vesz körül” (Zsid. 12,1), ezért te­gyétek le a rátok nehezedő terhet, a megkömyékező bűnt, erősítsétek meg a lankadt kezeket és megros- kadt térdeket, hogy újra egyenes és közös ösvényen járjunk. Ha nem tesszük, gyermekeink és unokáink számon fogják kérni közömbössé­günket, óvatos fenntartásainkat, önző kényelmünket vagy hamis előítéleteinket. Ha nem aktivizálódunk, ha nem cselekszünk és nem szólunk, akkor a kövek, a romok fognak kiáltani! Ábrahám volt az első, akit úgy isme­rünk, mint az ígéret tanítványát, ő kész volt meggyújtani a tüzet, áldozati állatai húsa alatt a pusztában is, ahol egyetlen fény, amit látott, saját oltárá­nak felcsapó lángja volt. „Rémület és nagy sötétség szállt rá.” (IMóz 15). Ra­gadozó madarak keringtek körülötte várva az órára, amikor elfárad, és nem tudja tovább elhessegetni őket. Van­nak édesanyák, akik ugyanígy szoron­ganak gyermekeikért. Elfáradnak és a ragadozók egyre közelebb merészked­nek - de Isten még közelebb van és megújítja bizakodásukat. Még akkor is, amikor már úgy elfáradnak, hogy igent, áment se tudnak mondani Isten ígéreteire, de Isten maga felel nekik az ő csodálatos ámenjével. „Mi felé tartunk, én, gyermekeim és az egész teremtettség? Minden egészen a visszájára fordult. Hová vezet ez? Hová jut az ember bekötött szemek­kel...?” Élete deléhez közeledő, felelősség terhelte baráttól kaptam levelet. Az eget elsötétítő hózuhatagban olvas­tam. Förgeteg érződött a levélben is. De az érett korú, felzaklatott ember kétségei közben emlékezetembe idé- ződtek Jézus gyermekekről mondott szavai: „az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.” Áz angyalok nemcsak őrző angya­lok. Azok is, de még gyakrabban üze­nethozók, vészjelzők, vagy útra indí­A Hősök terén tartott gyász­ünnepségen a Műcsarnok előtt felállított hatalmas ravatalra az Országgyűlés és a kormány után a magyarországi egyházak és vallásfelekezetek nevében hat egyházi vezető között dr. Nagy Gyula püspök-elnök is koszorú­zott. Mind a Hősök terén, mind pedig a temetőben felolvasták annak a 235 kivégzettnek nevét, akik a 301-es parcellában nyug­szanak, vagy most újra oda temet­ték őket. Volt abban valami fel-v emelő és kifejező, hogy szigorú ABC-rendben következtek a ne­vek, senkit nem emelve a másik elé. A temetőben arra is adtak lehető­séget, hogy a családok maguk vá­lasszák meg a temetési szertartás milyenségét. így volt több család, akik a jelenlévő egyházi, felekezeti személyek szolgálatát kérték. Egy­házunk szolgálatát négy esetben vették igénybe. BÁRÁNY JÁNOS szerszámké­szítő (1959) élt 29 évet, HARMINCZ ISTVÁN villany- szerelő (1957) élt 29 évet, MALÉTER PÁL vezérőrnagy, honvédelmi miniszter (1958) élt 41 évet, PRESZMAJER ÁGOSTON vontatóvezető (1957) élt 23 évet. A Történelmi Igazságtétel Bi­zottsága a temetés rendezése során a családokkal egyeztetve kérte fel az egyházak papjait, így egyhá­zunkból dr. Harmati Béla püspök és Donáth László csillaghegyi lel­készünk - akinek édesapja, Do­náth Ferenc is összeesküvés vádjá­tók, új feladatra bátorítok. Éppen éle­tünk krízishelyzeteiben, a legsötétebb förgetegben kell összpontosítanunk Is­ten vezetésére, angyalai jelzéseire. És engedelmeskednünk azoknak. „Van-e egyetlen ember is a világon, akiről azt lehetne mondani, hogy ő már Isten lehetőségein is kívül van?” Mi­chel Quoist kérdezi ezt egyik könyvé­ben. Én is kaptam már magamat olyan gondolatokon, hogy ez vagy amaz olyan reménytelen eset, hogy nem is érdemes megmentésén fáradozni, érte imádkozni. (De küzdött-e érte valaki is már igazán?) Valakinek a leikéért iga­zán küzdeni nem térítési próbálkozást vagy akár imahadjáratot jelent, hanem kitartást a lehetetlenben is, mindvégig való hűséget. Hűséget a természete, be­fogadóképessége, fejlődésmenete meg­értésében. Hűséget abban a sajátos, csendes bizakodásban, amely már az irgalmasság és hosszú tűrés Atyjáéval rokon. Hűség éppen azok iránt, akik közelünkbe kerültek, nekünk adattak. Hiszen az ember feltárulásához - rej- tekéből való előmerészkedéséhez - nemcsak világosságra, hanem még in­kább sok melegségre van szükség. Ne­künk bíznunk kell a megbocsátás türel­mes életerőiben azok esetében is, akik­nek maguknak nincs semmijük, ami­ben bízhatnának. De lehet valakijük, aki a mennyekben mindenkor látja a mi mennyei Atyánk arcát. Értük és ne­vükben. Anna-Maija Raittila val börtönben szenvedett - végezte a temetési szolgálatot. Maiéter Pál koporsójánál dr. Harmati Béla püspök liturgikus szolgálata után Donáth László prédikált. Jn 15,13 verse alapján a következőket mondta: „Egy régen volt pénteken az, aki ezeket a szavakat mondta, meghalt a kereszten. Halálával hitelesítette mindazt, amit tett és taúított. Azt is, hogy ezen az emberlakta földön nem valósulhat meg egymástól függetlenül a szeretet, igazságos­ság és a szabadság. E három össze­tartozik. Vagy ez a háromság az ember élete vagy a gyűlölködés, a bosszú és a szolgaság. Itt és most köszönjük meg Istennek azt az em­bert, akinek élete és halála Jézus szavának eleven tanúsága. Isten­nek köszönjük meg Maiéter Pált, aki kezdettől fogva mindhalálig megélte a szeretetet, az igazságos­ságot és a szabadságot. Nemes harcát, e dacos hitű hugenották emlékezetét őrző kommunista vi­tézül megharcolta. Hű maradt a földhöz és a néphez, melyből véte­tett. Tartásban és tettekben ma­gyar. Valóságát azonban a tények éppúgy elfedik, mint e föld, mely 31 éve magába fogadta. Valóságát igazul az emlékezet őrzi, mely a szeretetből támadt, Judit szereteté- ből és a gyermekek és a bajtársak szeretetéből. Éppen abból a szere­tetből, mely őt egykor élete odaál- dozására kényszerítette barátaiért. Érettünk, - e századok óta annyi­szor megszomorított és megalázott népért. Ez a szeretet oszthatatlan, Június 14-én, délelőtt tartott ülésén egyházunk életének mai, or­szágos vonatkozású kérdéseit vi­tatta meg dr. Nagy Gyula püspök­eink és Farkasházi Ferenc orszá­gos felügyelő-helyettes elnökleté­vel egyházunk vezetősége. Teológiai Akadémia Elsőnek a Teológiai Akadémia és a Teológus Otthon kérdéseivel foglalkozott a tanácskozás. Dr. Cserháti Sándor prodékán beszá­molt arról, hogy az Akadémia új épületének műszaki átadása hama­rosan megtörténik. Jelenleg a he­lyiségek padlóborítása, a telefon- vonalak bevezetése és a környezet teljes rendezése folyik, a zuglói templomunkon végzett építési munkálatokkal együtt. Felkereste az Akadémiát az NDK Evangéli­kus Diakóniai Központja egyik vezetője, és tájékoztatást adott a testvéregyház jelentős segítségéről az új Akadémia és Otthon beren­dezéséhez. Dr. Fabiny Tibor dékán az új Akadémia és a kibővített Otthon őszi megnyitásával összefüggő sze­mélyi kérdésekről tett előteijesz- tést. Az Elnökség határozatokat fogadott el a szükséges, a jelentősen megnövekedő feladatok ellátásá­hoz nélkülözhetetlen új állások lé­tesítéséről (gazdasági vezető, épü­miként az élet és túl van bűnön és halálon és örök, mint az Isten. Nem felejt, ha hallgat is, nem fél, már nincs mitől. Csak vár, mert tudja, hogy ami akkor pénteken Jeruzsálemben történt, vagy 1958. június 16-án Budapesten, az meg- másíthatatlan. Ez a szeretet most már húsvétra vár s vár mindaddig, amíg Isten ezt véghez nem viszi. A mi dolgunk: megélni és megőriz­ni ezt a szeretetből vállalt és halálig menő hűséget, nemzedékről nem­zedékre. Akiben pedig mindany- nyiunknál nagyobb a szeretet és aki Maiéter Pálért is életét adta a kereszten, vigyázza lépteinket mindvégig. Úgy legyen!” A fővárosban két protestáns templomban tartottak ezen a gyásznapon este ökumenikus is­tentiszteletet, a Deák téri evangéli­kus és a Szilágyi Dezső téri refor­mátus templomban. A Deák téren Adorján József református esperes Ézs 40,1 verse alapján prédikált, a Szilágyi Dezső téren Szebik Imre budavári esperes Péld 14,34 alap­ján. Mindkét helyen felolvasták azt a közös nyilatkozatot, melyet az ORSZÁGOS GYÁSZNAP ÉS letgondnok, könyvtári személyzet). Országos Egyházunk Könyvtárá­nak központja ősztől az Akadémia épületében lesz elhelyezve. . Evangélikus Gimnázium Ezután a budapesti Evangélikus Gimnázium megnyitása előtti fel­adatok kerültek sorra. Dr. Harma­ti Béla püspök az Intézőbizottság nevében beszámolt a fasori épület helyreállításának és felszerelésének folyamatban lévő munkálatairól. Mindez összesen mintegy 50 millió forintos költségvetést jelent; ezért igen nagy szükség van a hazai gyü­lekezetek és a külföldi testvéregy­házak folyamatos támogatására. Az építkezés során nem kevés aka­dállyal kell megküzdeni. A gimná­zium szeptember 2-i ünnepélyes felavatása és a tanévkezdés szep­tember 4-én az előzetes tervek sze­rint történik. Evangélikus ifjúsági munka Az ősz kezdetén - szeptember 18. és 21. között - országos konfe­rencia lesz majd Gyenesdiáson az ifjúsági munkában érdekelt lelké­szek és fiatalok részvételével. Ezen a fontos tanácskozáson az orszá­gos egyház, a MEVISZ és a gyüle­kezetek ifjúsági munkája közötti együttműködés minden fontos kérdése megvitatásra kerül, közöt­A NEMZETI MEGBÉKÉLÉS NAPJA alkalmából a magyaror­szági egyházak és felekezetek ad­tak ki (előző számunk címoldalán közöltük). Az ország számos gyülekezeté­ben tartottak hasonló gyászisten­tiszteletet, sok helyen közös öku­menikus istentisztelet formájában, így emlékezve meg 1956 minden áldozatáról. A gyásznap elmúlt. De legyen imádságunk az, ami Maiéter Pál koporsójánál így hangzott el: „Nemzeti tragédiánk elénk hozza a gyásznak, tragédiánk fátyolén át múltunk mulasztásait és bűneit és a gyűlölködést, rágalmazást, hazug­ságokat; az erőszakot, amely alatt sokszor kínlódtak a gyöngék és kí- noztattak az erősek is. Istenünk! Ne engedd felednünk, hogy nekünk túlélőknek is számot kell adnunk szavainkról és cselekedeteinkről. Taníts azért Jézus nevében gyűlöl­ködés és megtorlás helyett megbé­kélést és új kezdetet találni.” Ne csak imádságunk legyen! Te­remtsünk békét és legyen új kez­det! A hazában, társadalomban és az egyházban is! tűk egy országos ifjúsági lelkész munkába állítása is. Nyári és őszi feladatok A nyár sem lesz a pihenés ideje országos egyházi vonatkozásban: egy sor fontos nemzetközi tanácsko­záson vesznek majd részt egyházunk képviselői. Ezek közül kiemeljük a januári LVSZ-világgyűlést előkészí­tő Evangélikus Európa-konferen- ciát (Neuendettelsau-NSZK), a Lutheránus Világszövetség vezető­ségi ülését (Genf), az Egyházak Vi­lágtanácsa ülését Moszkvában, egy nyári evangélikus ifjúsági tanácsko­zást az istentisztelet kérdéseiről a Genf melletti Bossey-ban és a nyár végi finn-magyar-észt lelkészkonfe­renciát Finnországban. Véglegesen határozott az Elnök­ség az őszi munkaprogram legfon­tosabb dátumairól is. Ézek a követ­kezők: országos esperesi értekezlet (szeptember 13.), a Gusztáv'Adolf Segélyszolgálat országos ünnepe (Celldömölk, szeptember 23.), az Északi Egyházkerület presbitériumi és közgyűlése (november 9.), a Déli Egyházkerület presbitériumi és közgyűlése (november 10.), orszá­gos bizottsági ülések (november 14-17.), országos presbitériumi ülés és közgyűlés (december 5-6.). Az Elnökség végül segélyezési ügyekben hozott döntéseket. Fabiny Tibor ELŐ VIZ „...az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.” Máté 18,10b MIRŐL TANÁCSKOZOTT ORSZÁGOS EGYHÁZUNK ELNÖKSÉGE?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents