Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-01-01 / 1. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP f/f. 54. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1989. JANUÁR 1. ÚJÉV ÁRA: 8,50 Ft Az Útmutató 1989. évi igéje ISTEN NINCS IS MESSZIRE EGYIKÜNKTŐL SEM.. ApCsel 17,27 T Reménységgel — Krisztusra építve Az Óévet búcsúztató jókedv után Újév napján már a gond, ag­gódás, félelem borúja jelenik meg homlokunkon. Senki nem lát a jö­vőbe. Senki nem tudja milyen poli­tikai feszültségeket rejt magában az újesztendő. Súlyos gazdasági helyzetünk hány fiatalnak és idős embernek okoz majd nyugtalan éj­szakát, gondot és félelmet. Lesznek, akik túlzott önbiza­lommal mondják: nehezebb hely­zetből is kilábaltunk! Semmi okunk a csüggedésre! Mások a sztoikus bölcsekkel együtt vallják: úgy fogadjuk a reánk következő­ket, ahogyan azt a sors kiméri ne­künk, s hozzá teszik, hogy az a fontos, hogy egészségünk legyen és békében éljünk. A rezignáció sza­vai ezek, amelyek megbénítanak, gúzsbakötnek és céltalanná for­málnak. Ismeretlen az út, de ismert az Űr. Minden, ami ismeretlen a bizony­talanság és félelem érzését váltja ki belőlünk. Ismeretlen az út, de is­mert az az Úr, aki ebben az évben is mellettünk lesz. Ezért egyet nem mondhatunk el: „erre már képte- 'en vagyok, ezt már nem tudom lviselni.” Erőforrásunk a hitben megálláshoz, a terhek hordozásá­hoz, a megbocsátáshoz, a békes­séghez az a Jézus Krisztus aki a történelemben munkálkodik, ol­talmunk és biztos menedékünk eb­ben az évben is. Erre a Jézusra iézve mondhatjuk Pál apostollal együtt: tudok majd bővelkedni és szűkölködni is, örömmel járok majd az élet napos útján, de a fáj- ilmak között is lesz kire támasz- jdnom és hagyatkoznom. Féle­mi és megkeseredés nélkül tudok íajd az élet útján tovább menni, ha váradalmaim és kívánságaim nem teljesülnek is. Bizonytalanság között biztonság. Az újesztendő ugyan határkő éle­tünkben, de egy elkezdett úton já­rás az, ami a határkő után folyta­tódik, új feladatokkal, tennivalók­kal, amelyek ebben az esztendőben reánk várnak. Isten népünk között és egyhá­zunkban azt akarja, hogy a tőle kapott értelmünkkel és tudásunk­kal, erőnkkel és képességünkkel . segítsük népünket, kiemelkedni a mélységekből. Hazánkban minden embernek nyugodt, békés, rémisz­tő gondoktól mentes életet és élet- körülményeket biztosítani. Egyhá­zunkban és gyülekezeteinkben se­gítsük a kicsiket és felnőtteket Krisztus ismeretére eljutni. Sokan keresik és kutatják az élet értelmét és célját. Jézus Krisztus az, akiben az élet megtalálja célját és a halál elveszti félelmetes hatalmát. Lelkész és miniszter, munkás és tudós, férfi és nő, gyermek és idős személyesen megkapja Istentől a feladatát ebben az esztendőben is. Szolgálatunk hűséges betöltését várja tőlünk. Isten lesz velünk munkánk közben. Ahol minden bizonytalan, ez az egy biztos. Szá­molhatunk azzal, hogy Ő megőriz minket minden napon ebben az esztendőben. Megtanít a nekünk ajándékozott időt hasznosan eltöl­teni. Az idő és a történelem kerekét senki nem állíthatja meg és nem forgathatja vissza. Amit elmond­tam, nem lehet visszaszippantani, amit megtettem nem lehet meg nem történtté tenni. Ezért fontos, hogy megértsem, mit kell megten­nem ebben az évben, s mit kell elhagynom, hogy valóban Isten akaratát cselékedhessem. Kiáltó deficit, kiáltó hiány! Re­ménységünk az, hogy Isten ahhoz van legközelebb, akinél legna­gyobb a szükség! Isten igéje min­dig az Isten - ember - világ kap­csolatát tárja fel. Isten szereti ezt a világot. Krisztusban közel jött hozzánk, uralkodik ebben a világ­ban. Bár Krisztusban Isten szere- tete elérkezett hozzánk, mégis megmaradnak a gondjaink. Hi­tünk is ingadozik. Betegágyon, operáció előtt, amikor az édesanya eltemeti gyermekét, s zokogva bo­rul majd a férj vagy feleség kopor­sójára a hűséges hitves, s kétségbe­esetten kérdezi: Uram, hol vagy most? Nem gondolsz velem? So­kan úgy gondolják, nem bírják el­viselni a rájuk nehezedő terhet. Kezünk ökölbe szorul majd ott, ahol simogatni kellene. A szeretet helyett gyűlölet hatja át szívünket. Kiáltó deficit, kiáltó hiány az éle­tünkben! S mentegetőzve nem is mondhatjuk: Istenem, én csak ennyire jutottam. De kiálthatom: Segíts Uram! Reád vagyok utalva! Isten biztat: ha szükséged van rám, nálam mindig bizonyos a se­gítség! Kiáltó deficit, kiáltó ínség a sze- retetben! Pedig Jézus kárhoztatja a szeretet és lélek nélküli igazságot és kegyességet. „Ha igazán Isten gyermekei akartok lenni, akkor munkáljátok az örömöt és szerete- tet. Csillapítsátok a haragot és gyűlöletet. Szidalmazásra ne felel­jetek szidalmazással. Egy jó szó többet ér, mint ezer goromba szó”. (Luther) Legyen keresztyén éle­tünk tiszta a szóban és tettben. Gondolataink tiszták és világosak. Tiszta házasélet tanúskodjon a szeretetünkről. Ne legyen evangé­likus otthon, ahol csírájában meg­ölik az életet és elrabolják a gyer­mek-álmot! Senki ne lopja el má­sok arcáról a derűt és mosolyt. Jézusra nézve örvendezve me­gyünk az újesztendőbe. Tudjuk, hogy Isten hatalma nem kisebb és ereje nem fogyott el. Szeretetének értéke nem csökkent. Dicsősége beragyogja előttünk az életutat 1989-ben is. Ez a dicsőség Jézus Krisztusban ma még* a gyalázat­ban elrejtett dicsőség, hatalma az erőtelenségben, öröme a szenve­désben, reménysége a kétségekben, élete a halálban. Ugyanígy van ez a keresztyének életében is. A keresztyének nem tetszeleg­nek a szenvedés pózában. Más­részt igen szomorú lenne, ha a ke­resztyének a legkisebb megpróbál­tatás miatt kétségbe esnének. Nem egyedül, hanem Jézus Krisztussal járjuk az utat ebben az évben is. Számolhatunk azzal a Krisztussal, akire minden gondunkat vethet­jük, mert Neki gondja van reánk. Nagy István Krisztussal a jövő útján Egyházunk a mai világban Országos Presbitériumunk december 8-án tartotta évi rendes ülését. Ez az ülés kiemelkedett a szokásos évi beszámold ülések sorából. Több kérdés­ben rendkívüli jelentőségű határozatok születtek. Egyházunk jövőjére nézve meghatározó lesz az Evangélikus Gimnázium létesítése, az új Teológiai Akadémia és konferenciaközpont felépítése, az ifjúsági szövetség megala­kulása vagy éppen az erdélyi menekültek között végzett szolgálatunk. Az ülés elején megemlékeztek dr. Fekete Zoltán országos felügye­lőnk elhunytáról, méltatva szolgá­latát. A püspöki jelentés első részében egyházunk helyzetéről a mai világ­ban hallottuk a következőket: „A megszokottól eltérő püspöki jelentést kívánok ma egyházunk országos tanácsa elé terjeszteni: rövidebben szólok arról, ami az elmúlt év során, egyházunk és gyü­lekezeteink életében történt; de részletesebben és hangsúlyosan ar­ról, ami előttünk áll, egyházi éle­tünk új kihívásairól és a jövő fel­adatairól. Ez felel meg, úgy érzem, annak a jövő ígéreteit, de veszé­lyeit is magában hordozó helyzet­nek, amelyben országunk és benne egyházunk él. Hogy elmúlt évünket és az előt­tünk álló feladatokat jól értékel­jük, hazai egyházunk mai életét szélesebb összefüggésekbe, igehir­detésünk és teológiánk, diakóniai (Folytatás a 3. oldalon) Inkább keressétek... A rendkívüli közgyűlés megszavazza a Gimnázium újraindítását. Fotó: Kinczier Gy. Az Úr nevével köszöntjük az új esztendő küszöbén kedves Olvasóinkat. Jézus neve, a benne való bizalom összeköt ben­nünket és hisszük erőt fog adni 1989-ben is. Nehéz, ismeretlen út áll ellőttünk. Köztudott, hogy a nyomdai termékek napilapok és folyóiratok ára hivatalosan emelkedett. Lapunk előállítási költségei is emelkedtek. Ezért január 1-től megváltozik az előfi­zetési dij. Negyedévre 110 Ft (egész évre 440 Ft), példányon­kénti ára 8,50 Ft lesz. Tudjuk, hogy kiskeresetű és kisnyugdfjból élő testvéreinknek megnehezedett az élete, mégis arra kérjük ne mondják le az előfizetést. Nem kell egy összegben, lehet több részletben is fizetni. Mi továbbra is szeretnénk szolgálni lapunkkal és együttmaradni Olvasóink nagy családjával. Szerkesztőség Lapozgatja az ember a különféle történelmi kronológiákat. A ha­zaiakat és a világunkbéüeket is, és mindeközben nagyon könnyű fel­fedezni azt a törvényszerűséget, hogy vannak évek, amikor szinte semmi sem történt s vannak esz­tendők, amikor az események egy­másra torlódtak. A „semmi sem történés” mögött több minden rejtőzhet, mind aho­gyan az események egymásra tor­lódása is többféle értelmű lehet. Az előbbinél megeshet, hogy minden a maga jó rendje szerint ment végbe, de az is, hogy a semmi csöndje a megtorpanásé, a kilátás­talan romlásé. Az utóbbi pedig ép­penséggel végletesen ellentétes mozzanatokból állhat: kibírhatat­lanul rosszakból és jótékonyan gyógyítókból egyaránt. Az elmúlt esztendő - a semmi sem történés hosszú évei után - igencsak mozgalmasan zajlott le az egymást követő napokban, hóna­pokban. Ez a többnyire jótékony mozgalmasság jellemezte egész vi­lágunkat, hazai társadalmunkat csakúgy, mint egyházunk életét. A világunkban meglévő sok bajt - a háborúkat, a politikai, gazda­sági, faji ellentéteket, a szegénysé­get, a nyomorúságot és mindezek szörnyűséges velejáróit - nem lehet elfelejteni vagy elleplezni, de mind- j ezen árnyakon túl felsejlett a béke, a megegyezés, a közös gondok kö­zös megoldásának reménysége. Felsejlett és biztatóbban, mint va­laha is a második világháború óta. Sokirányú tárgyalások, fegyver­zetcsökkentés, vélt vagy valódi el­lenfelek egymáshoz való közeledé­se és a hasonlók jellemzik azt az elmúlt esztendőt amikor mi is egy kicsit otthonosabban érezhettük magunkat a Föld egy parányi pontján. Hazánkat, társadalmunkat is egymásra rakódott bajok, nehézsé­gek gyötörték és gyötrik, amelyek közül a leglátványosabbak, de nem a legjelentősebbek a gazdasá­gi problémák voltak és maradtak. Nem azok, mert a nehézsorsú öre­gek, az elszegényedő rétegek, a kallódó fiatalok, a hirtelenül meg­haladó fiatalabbak, a reményt- vesztetten vegetáló minden korúak (köztük a hozzánk menekülő erdé­Milyen egyértelmű és világos ez a felhívás! Mi sem természetesebb, mint szeretni az Istent! - gondolnánk. Kell-e erre külön biztatni az istenfélő, keresz­tyén embert? Hiszen ez jellemzi őt, ez alapvető meggyőződése. Rendszeresen jár templomba. Szeret igét hallgatni, a gyülekezet lelkes éneklésében részt ven­ni. Reggel-este imádkozik, Bibliát ol­vas. Az egyházfenntartói hozzájárulást nem mulasztja el. Sőt ha kell, nagyobb áldozatra is kész gyülekezete iránt. Be­csülettel igyekszik helytállni minde­nütt, ahol csak szükséges. Kell-e ennél több érv amellett, hogy szereti az Is­tent? Vajon ilyen egyszerű az egész? Nem kell másra törekednünk, mint az iménti feltételekhez igazodnunk, általános kö­vetelményeknek megfelelnünk? S ak­kor rendezettnek tudhatjuk Istennel való kapcsolatunkat? Ha így volna, aligha lenne szükségünk e zsoltáridézet buzdítására. Mivel azonban nincs így, éppen mi - Isten népe - kell, hogy ma­gunkon érezzük a biztató szavak sú­lyát : Szeressétek az Urat, ti hívei mind! Annál is inkább, mert gyakran talán éppen mi magunk adjuk cáfolatát en­nek a mondatnak. Azzal, ahogy élünk. Ki tudja, hányféleképpen tudjuk meg­fogalmazni Istenhez való tartozásunk Lnyegét! Milyen szép szavakkal tudjuk bizonygatni ragaszkodásunkat Hozzá! Meg vagyunk győződve arról, hogy en­nek többször is tanújelét adtuk már életünk folyamán. Miközben inindin- kább rá kell döbbennünk, a valóság Gyöngyszemek Szeressétek az Urat, ti a zsoltárokból hívei mind! Zsolt 31,24 merőben mást mutat. Hisz napjában ki tudja, hányszor bizonyítjuk homlok- egyenest az ellenkezőjét állításainknak! Beszédünk, gondolkodásunk, maga­tartásunk, életfelfogásunk olykor el­árul bennünket. 'Elárulja, mennyire nem - vagyunk mindig szinkronban Urunkkal; mennyire nem értjük Őt, vagy legalábbis nem jól értjük, s így nem is tudjuk igazán szeretni. A ma­gunk hűségére tehát nem alapozha­tunk, amely azonban mégsem zárja ki azt, hogy Isten éppen ezt kívánja tő­lünk. Máshonnan kell kiindulnunk. Amikor Isten szeretetéről hallunk és‘ beszélünk, mindenekelőtt óhatatlanul is arra gondolunk, ő úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte... Ez kétségkívül mindennek az alapja. Mint ahogy a Nap sugara sem pusztán egyetlen irányba, azaz csak ránk vetíti fényét, hanem fizikai törvényszerűségé­nél fogva visszaverődik. így lehet a mi szeretetünk Isten iránt mintegy vissza­tükröződése az ő határtalan jóságának. S mindez hogyan jön létre, miként valósul meg? Semmiképpen sem kény­szerhatásra. Miként szeretetre általá­ban nem lehet kötelezni senkit, még inkább áll ez Istennel való kapcsola­tunkra. Nem megy parancsteljesítésre. Csak belső indíttatásra, amikor Isten irántunk tanúsított szeretetének hatása önként és a hála jeléül ébred bennünk. Ez cseng ki a zsoltáriró szavaiból is, aki ugyanakkor ebben nem egyszerűen va­lamiféle egyénileg átélt mély vonzal­mat, túlfűtött érzelmi kötődést lát. Nem a magunk számára kisajátított, belső kapcsolatra gondol, amit szinte magánügyünkként kezelünk, mert alig­ha férhet hozzá valaki is. Itt határozot­tan közügyről van szó, mely túlmutat önmagunkon. Isten szeretetének ereje és értéke nem abban van, hogy általánosságokat mondunk Róla, pusztán valamiféle fo­galmat alkotunk Róla, elvontan, távol az élettől próbálunk szólni Róla, vagy névleges kapcsolatban állunk Vele. Is­tent úgy tudjuk igazán szeretni, ha az kézzelfoghatóvá, nyomon követhetővé válik életünkben. Azaz: ha emberek­ben, emberek között, a mindennapok konkrét eseményeiben és mozzanatai­ban tanuljuk meg szeretni őt. Isten ennyire közel tud kerülni hozzánk: ne feledjük! Minden jóindulatban, a sze­retet és könyörület mindenféle meg­nyilvánulásában jelen van a jót munká­ló Isten. Tehát amikor békesség van bennünk és körülöttünk, amikor jó vi­szonyba kerülünk önmagunkkal, a környezetünkkel, embertársainkkal, magával az élettel, amikor egészsége­sen igyekszünk élni, amikor minden kedvezőtlen tapasztalat ellenére itt-ott már a gyógyulás jeleit is látjuk, valahol a dolgok mélyén mindig a szeretet Urá­val kerülünk áldott harmóniába. Nem­hiába hirdette meg Jézus is a szeretet kettős parancsát, amely noha kétféle irányt mutat, de valójában csak elvá­laszthatatlanul egy ütemű mozdulat­ként érvényesül keresztyén életünk gyakorlatában. Szeressétek az Urat, ti hívei mind! Milyen magától értődőén egyszerűnek hat e felhívás első hallásra vagy olva­sásra. Ám minél jobban eljutunk mon­danivalójának mélyére, annál inkább be kell látnunk, mennyire többről van itt szó. Arról, ami mindannyiunknak folyamatosan hangzik, s mindazokat érinti, akik beletartoznak az őt szeret­ni igyekvők közösségébe. Egyet kell tennünk: e buzdító szavak sodrában maradnunk. S akkor - de csak ezen az alapon - lesz áldott az az út, amit templomunk irányába teszünk, s érté­kes minden perc, amit istentiszteleten igehallgatással vagy éppen otthon bib­liaolvasással és imádsággal töltünk. Németh Pál lyiek) szomorú helyzete, a lelki- szellemi létbizonytalanság nem egyszerűen gazdasági, hanem eze­ken túlmenően gazdasági s társa­dalom-erkölcsi kérdések. S - hála Istennek - 1988-ban a politikai gondolkodásban, a társadalom­erkölcsi célkitűzésekben követke­zett be olyan fordulat, amely min­denképpen emlékezetessé teszi en­nek az esztendőnek az esemény­krónikáját. Az egyház sohasem függetlenít­hette magát a világ, a neki földi otthont adó ország helyzetétől, an­nak nehézségeitől, és benne bekö­vetkezett változásoktól. Ez alól nem kivétel a mi magyarországi evangélikus egyházunk sem. Csak­hogy - és itt ellent kell mondanom azoknak, akik állandóan csak vál­ságokról beszélnek - az egyház és a gyülekezetek, a hívő emberek esetében a világban, az adott társa­dalomban meglévő bajok, nehéz­ségek és változások a Jézus Krisz­tusban való élést megújító, min­dennapi, felelős feladatokként je­lentkeznek. E felelős feladatok - a misszió - vállalása jegyében sűrű­södtek meg egyházunkban azok az alkalmak, azok az események - evangélizációk, területi fórumok, országos, gyülekezeti, presbiteri, ifjúsági és egyéb konferenciák; az Evangélikus Gimnázium újraindí­tása, a szükséget szenvedő gyüle­kezeti tagok iránti, az eddiginél in­tenzívebb elkötelezés, és az ezek­hez hasonlók amelyeket egy mondatban képtelenség összefog­lalni. Ezek után mi lehet a reménysé­günk az 1989-es év legeslegelején? Természetesen az, hogy mindez a jó, amiért hálásak lehetünk Isten­nek, az necsak folytatódjék, ha­nem ki is terebélyesedjen, a bajok, a nehézségek pedig ne halmozódja­nak erőnkön felül. A világban is és hazánkban is. Ezért fáradozunk, ezért imádkozunk. Imádkozunk és fáradozunk a teremtett világ, az emberiség és a felebarát iránti féltő ragaszkodással. Tesszük ezt indu­latoktól és önmarcangoló aggodal­maskodástól mentesen, a napon­ként újjászületettek hitével és sze- retetével. Igen, így és ilyen módon, mert ha az egyház, a hívő ember az el­lenkezőjét teszi: csak indulatosko- dik, csak aggodalmaskodik, neta­lán napi politikai szólamokat is­mételget, akkor már nem egyház, már nem Krisztusban hívő, hanem maga is „a világ pogányái” közé tartozik. (Vigyázat: a pogány szó itt nem elítélő, hanem egyszerűen leíró jellegű.) Tehát úgy szekulari- zálódott, hogy maga se veszi észre, (Mt 6,25-33; Lk 12,22-32) és ag­godalmaskodóvá lett. „Inkább keressétek az ő orszá­gát” - mondja Jézus Krisztus tar­talmilag megegyezően az előbb idézett igékben, és ezek a megket­tőzött szavak különös hangsúlyt kapnak a mi időnkben. Különös hangsúlyt kapnak úgy, hogy tud­tunkra adják, a hitünkre helyezik: mindeneken túl, mindeneken felül az egyház, a hivő ember az igéből- az evangéliumból - él, arra épít és azt kell mindenkor érvényesen továbbadnia. Nem kisebb a fel­adatunk, az elkötelezettségünk te­hát, mint az, hogy keressük Isten országát, építjük azt - a bűnbánat és a megtérés útján. Ennél szebb, igazabb progra­munk nem lehet abban a ránkkö- szöntött új esztendőben, amelyben- minden bizonnyal - új nehézsé­gek, új lehetőségek és méginkább: új szolgálati feladatok várnak reánk. Vámos József

Next

/
Thumbnails
Contents