Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-01 / 18. szám
r Evangélikus Élet 53. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1988. MÁJUS 1. HÚSVÉT UTÁN 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Isten egyik leggyönyörűbb s legdicsőbb ajándéka az ének. Az ének a szomorú ember legjobb orvossága, amelytől a szív újra megbékél, feléled és megújul. A zene Isten gyönyörű és dicső adománya, egyenesen a teológia rokona. Semennyiért nem adnám oda az én csekély zenei tudásomat. LUTHER l Az Evangélikus Sajtótanács ülése Szerkesztőváltozás az Evangélikus Életnél Egyházunk Sajtótanácsa április 15-én dr. Nagy Gyula püspökelnök és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő elnökletével ülést tartott az Országos Egyház Üllői úti tanácstermében. Az ülésen Lehel László, a Sajtó- osztály eddigi ügyvivő-lelkésze, beszámolt az 1987. év munkájáról és beterjesztette a Sajtóosztály évi zárszámadását. A Sajtótanács a zárszámadást elfogadta és köszönetét fejezte ki az elmúlt munkaévben végzett, sokoldalú és eredményes munkáért. Ezt követően dr. Nagy Gyula .püspök bejelentette, hogy Lehel László - könyvkiadói munkaköre megtartása mellett - április 30-ával lemondott az Evangélikus Élet szerkesztői tisztéről, miután a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa megválasztotta új főtitkárának. A Sajtótanács az Országos Elnökség javaslatára az Evangélikus Élet szerkesztőjének Tóth- Szöllős Mihály kecskeméti espereslelkészt választotta meg, aki május 1-jével veszi át új munkakörét. A Sajtótanács kifejezte köszönetét a távozó szerkesztőnek és mindazoknak, akik az elmúlt évek során részt vettek a lap szerkesztői munkabizottságában. Ugyanakkor bizalommal köszöntötte az új szerkesztőt, és új szerkesztői munkabizottságot választott munkájának segítésére. EGYHÁZI FÓRUM A győr-soproni és vasi gyülekezetek vezetői és tagjai részére 1988. május 14-én szombaton, a győr-nádorvárosi evangélikus templom gyülekezeti termében egyházi fórum lesz, melyen Egyházunk időszerű kérdései címen tartanak megbeszélést. A nap programja : 9.00 Nyitó áhítat (Bárány Gyula esperes) 9.30-tól Egyházunk mai szolgálata a társadalomban és a világban témakör kerül megbeszélésre. Előadók és a megbeszélés vezetői: Dr. Harmati Béla püspök, Dr. Nagy István teológiai professzor, Húsz Róbert egyházmegyei felügyelő, Bp.-Zugló 12.00 Ebédszünet 13.00-tól a megbeszélés folytatása 15.30 Záróáhítat (Fehér Károly esperes) A Lutheránus Világszövetség vezetőinek ' látogatása a Vatikánban Az LVSZ küldöttsége március 3-5. között Rómában megbeszéléseket folytatott a vatikáni Keresztény Egységtitkárság és más \szervek képviselőivel. A küldöttség tagjai: Johannes Hanselmann püspök, elnök, Gunnar Stájsett főtitkár, Andreas Aarflot püspök, az LVSZ ökumenikus bizottságának elnöke, Jonas Jonson az ökumenikus, Paul Wee a nemzetközi ügyek főtitkár- helyettese és Walter Allgaier, Hanselmann püspök titkára. A tárgyalásokon megállapították, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a római katolikus egyház és az evangélikus egyházak közötti kapcsolatok egyre szorosabbá váltak. •A kétoldalú megbeszéléseken sok korábbi félreértést sikerült eloszlatni. Növekedett az egyházi közösség lelki jellege az imádság és a közös istentiszteletek által. A segélyezési és szociális tevékenységben történő együttműködés révén erősödött az egység iránti kölcsönös elkötelezettség. A Johannes Willebrands bíborossal és az Egységtitkárság más képviselőivel folytatott kétnapos megbeszélés témái a közös ügyek voltak, így az ökumené jelenlegi légköre és az evangélikus-római katolikus közös bizottság dokumentumai. A kapcsolatok minden szinten való fejlődéséhez tovább kell szélesíteni az együttműködést és átfogóan megtárgyalni a minden keresztyént érintő erkölcsi és társadalmi kérdést. A teológiai dialógus jelenleg az egyház értelmezéséről, a szentségekről és a megigazulásról folyik. Ezek a fogalmak voltak az úrvacsoráról és az egyházi hivatalról szóló közös dokumentumok középpontjában is. Megjegyezték, hogy az eddig elkészült dokumentumokkal kapcsolatban egyik közösség sem indított hivatalos eljárást azok elfogadásáról. Willebrands bíboros hangsúlyozta az egymásért való fáradozás iránti különös felelősséget, amely mindkét közösség részéről adva van a reformáció történelmi körülményei következtében. Ez pedig minden szinten a kapcsolatok fejlődését jelenti. A Lutheránus Világszövetség 1986-ban több ország római katolikus püspöki karával és az anglikán egyhazak konzultatív tanácsával együtt' konferenciát rendezett, amely lehetővé tette a namíbiai vezetőknek, hogy tíz nyugati ország egyházi és állami képviselőivel találkozzanak. Ezzel felhívták a figyelmet a Namíbia függetlenségéért folytatott harcra és a faji megkülönböztetés elviselhetetlenségé- re. Hangsúlyozták a további együttműködés fontosságát és a közös cselekvés lehetőségeit más ügyekben is. Az ökumenikus kapcsolatok lelkipásztori szempontból való fontosságát a vegyes házasságokról folytatott eszmecsere illusztrálta. Az 1967-es ökumenikus kézikönyv Rómában készülő átdolgozásában a vegyesházasságokkal kapcsolatos lelkigondozási irányelvek is szerepelni fognak. Azokban az országokban, ahol az evangélikusok, vagy a római katolikusok kisebbségben vannak, (Folytatás a 3. oldalon) Cantate - Énekeljetek! Parancsszó ez? Nem, parancsra nem lehet szívből énekelni. Testvéri biztatás, vagy emlékeztető: énekeljetek! Kezünkben az Evangélikus Énekeskönyv. Nem újdonság - lassan hatéves már - igaz, niár több kiadásban megjelent. És most itt a legújabb, a kicsinyített kiadás. Mindig elcsodálkozom, ha fellapozom. Micsoda gazdagság, micsoda kincs ! Ősi, ezer évnél is idősebb dallamok és egészen friss énekek. Pergő ritmusok és méltóságteljes, lassú menetelés. Szomorúságot, fájdalmat, bűnbánatot tartalmazók, és örömet, vidámságot árasztok. Felsorolni sem lehet a sok jelzőt, amely énekeinkre, erre a gazdag csokorra illik. S mindez nem csupán a jó, színes összeállításnak köszönhető. Ez az ének lényegéből fakad. t Tudjuk jól, hogy az emberi élet, lélek egyik legtartalmasabb megnyilvánulása az ének. Segítségével kifejezhetünk olyat is, ami szóval elmondhatatlan, arcunk rezdüléseivel, kezünk mozdulataival kife- jezhetetlen. Vele mindaz felszípre kerülhet, ami a szív rejtett mélyén van. Nem véletlen az, hogy Luther olyan magasra értékelte a muzsikát, s benne a gyülekezeti éneket. S ez nem csupán abból adódott, hogy értette és művelte a zenét. A teológia után a második helyre tette. Isten egyik legnagyobb ajándékának tartotta. „Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó...” Ha egy hangszer húrja szabadon van - ütés, érintés, vagy pengetés nélkül is könnyen rezgésbe jön. Rezonál a’kívülről jövő hangokra. Ilyen húr lehet a mi szívünk is. A keresztyén ének, a gyülekezeti korái nem gyönyörködtetésre való, vagy istentiszteleti hangulat- keltés eszköze. Az énekben a szívünk húrja rezonál Isten igéjére, szeretetére, cselekedeteire. A HAZÁNKBAN LETELEPEDNI KIVANO ROMÁNIAI ÁLLAMPOLGÁROK MEGSEGÍTÉSE ügyében megbeszélés volt április 15-én a HNF Országos Tanácsa székházában. Molnár Béla titkár megnyitója után dr. Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes, a Tárcaközi Bizottság elnöke beszélt azokról az elvi alapokról, melyek alapján államunk és társadalmunk segíteni igyekszik a letelepedni kívánókon. Tudomásul vesszük a realitásokat, de valljuk azt is, hogy egy nemzetiség dolgát nem oldja meg a népvándorlás. A szülőföld elhagyása csak nehezebbé teszi egyének és népcsoportok számára életük harmonikus folytatását. Államunk elvégzi a reá tartozó feladatokat, letelepedési engedélyt és munkavállalási engedély kiadását. Elismeréssel szólt arról a segítő szolgálatról, amelyet különböző egyházak, különösen a határmenti megyékben és a fővárosban már eddig is végeztek. Az egyházak képviselői elmondták, hogy elsődleges feladatuknak a menekültekkel való beszélgetést, lelki segítség- nyújtást tartják. Emellett azonban természetbeni és anyagi támogatást is adnak, segítenek lakásszerzésben és munkaalkalmak felkutatásában. Szóltak a nehézségekről' is. Ilyenek: a családegyesítés ügye azoknál, akik egymaguk jönnek és szeretnék maguk után hozni a családot is. Különösen nehéz azoknak a fiataloknak a gondozása és befogadása, akik szülők nélkül - 15-17 éves korban - érkeznek. Vannak, akik tovább akarnak utazni, de ehhez nincs meg a szükséges okmányuk. Szóltak arról is, hogy az egyházak külügyi munkájukban jó szolgálati segítségre is kérhetik más egyházakon keresztül azokat, akik a népek közeledését és a nemzetiségekkel való bánásmódot segíteni akarják. Itt adunk hírt arról is, hogy mit tett egyhazunk eddig a menekültek ügyében? A Budapest-kelenföldi gyülekezetben március 10-től eltelt egy hónap alatt mintegy kétszázan fordultak meg Erdélyből. Közöttük több mint százezer forint segélyt osztottak ki, ezenkívül ruhaneműt, valamint három Vas megyei gyülekezet és egy pesti iskola diákjai adományából élelmiszert osztottak. Tizenöt embert átmenetileg elszállásoltak az egyházi épületben. A gyülekezet tagjai nagy áldozatkészséggel segítenek. A szolgálatot vezető lelkész kérése, hogy átmeneti lakásra volna szükség. Köszönet illeti a gyülekezet tagjait és más segítőket áldozatos munkájukért. Fontos közlés! A ruhasegélyeket ezentúl a rákospalotai gyülekezetben (XV. Juhos u. 28. sz. alatt) gyűjtik. Itt minden kedden és csütörtökön fél 5 órától lehet ruhaadományokat leadni, ugyanekkor vehetnek át menekültek is ruhasegélyt. Ha a törvény üzenete hangzik, a bűnbánat húrjai rezonálnak. Ha a jóhír, az evangélium hallatszik, az öröm, a hálaadás, a dicséret húrjai zendülnek meg. Hadd idézzem ismét Luthert, aki 1542-ben egy énekeskönyv előszavaként ezt írja: „Énekeljetek, az Úrnak új éneket, énekelj az Úrnak te egész föld. Mert Isten megvidámította szivünket, lelkünket szeretett Fia, a Jézus Krisztus által, akit értünk adott, hogy megváltson bűntől, haláltól, ördögtől. Aki ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint hogy vidáman és jó kedvvel erről beszél és énekel, hogy mások is meghallják és odajöjjenek!” Csak a szabad húr tud tisztán rezonálni a kívülről érkező hangokra. De mennyi minden tompíthatja, lefoghatja a húrt. A mai ember egyik betegségtünete, hogy nem szeret, nem akar énekelni. Áz élet rohanása, az őszinteség hiánya, a szégyenlősség mások előtt, érzelmi elszürkülés... Vajon hányán énekelnek, dúdolnak egy-egy koráldallamot munka közben, hányán zendítenek rá a család közösségében egy énekre. Az istentiszteleteken is egyre gyakrabban látok passzív hallgatókat, akik nem kapcsolódnak be az éneklésbe. Családunkban ősi tradíció, hogy ha lel kell búcsúznunk szereltünktől - a temetés után együtt énekeljük: „Mit Isten tesz, mind jó nekem” (a régi forma szerint: Mind jó amit Isten tészen). A fájdalmunkat, a szomorúságunkat, a hitünket és a reménységünket egyaránt ki tudjuk fejezni ezzel az énekkel. Tegyük félre mindazt, ami akadályozza, hogy a húrok rezgésbe jöjjenek. Ne szégyelljünk énekelni. Vegyük kézbe minél többször az énekeskönyvet, s megérezzük, milyen nagyszerű ajándékot adott az Isten a muzsikában. Nem kell képzett hang, különleges orgánum, jó hallás. Csupán szabad húr, amely megrezdül Isten szavára. S még valami: Az ének nem egyszerűen szivünk válasza, rezonanciája Isten hangjára. Az ének szolgálat. Az evangélikusság ragyogó tradíciói közé tartozik, hogy az énekre úgy tekintett, mint ami szolgálat. Az ének igehirdetés lehet - s ezért nem szabad sohasem felednünk, hogy a dallamok igei mondanivalót hordoznak. Az énekeinkkel másoknak tehetünk bizonyságot. Missziót tölthet be, ha hitelesen, szívből jövően csendül fel. Minket sokáig úgy ismertek-: „az éneklő egyház”. En hiszem, ha ez újra elmondható lenne rólunk, az igen nagy kitüntetést jelentene. Halljuk meg e vasárnap szavát - nem parancsát - testvéri biztatását : Cantate - Énekeljetek! lfj. Hafenscher Károly Gyakran rám nehezedett, miért van oly nagy szakadék a hétköznapok es az ünnep között. Az emberek élnek, dolgoznak, boldogulnak, szenvednek a maguk partjain, és csak ritkán, kiemelkedő alkalmakon öltöznek ünneplőbe, hogy megjelenjenek - félve vagy csodálkozva - a vallás szigetén. A kegyes élet hídján, a hit és a szürke lét között sose szokott csúcsforgalom (enni. Ha néha mégis, akkor mindig okunk van álmélkodásra és térdre borulásra, hogy Te, Uram, újat cselekszel: utat építesz a kietlenben. Az évszakokat, időjárást jól ismerő régiek nevemnek hídépítő tulajdonságot kölcsönöztek: „Simo hidakat épít” - mondogatták. Nevemnapja október 28-ára esik, éppen arra az időre, amikor befagynak a tavak Finnországban: híd épül a szigetek és a szárazföld között. És ez nagyon gyakran egyetlen éjszakán megtörténik. A régiek tudták, ki építi ezeket a hidakat, s hogy O ezzel mennyire megkönnyíti az összeköttetést, megélénkíti a forgalmat, kölcsönhatást a szárazföld és a sziget között. Ez a jelenség felhívás, új feladat lett számomra: „Simo hidakat épít”. Hogyan történik ez? Csendben, szinte észrevétlenül. De mindenképpen erőlködés nélkül. A vizek csendben fagynak be. Utak maguktól épülnek. Az érintkezés, kölcsönhatás természetesen születik. így tanítottak az öregek Miért én? „...lesz ott ösvény és út Ezsaiás 35,8 új felismerésre: nekem is így kell új kapcsolatokat keresni, új összeköttetéseket teremteni. Isten dicsőségének a munkálását, bölcs útjait a természetből, a finn tóvilágból kellett megtanulnom. Simónak se a szivek ridegségébe, a közöny zord telébe kellett betörnie, nem az ítélet viharától lehetett változást remélnie - mennydörgő szóval, furfangos és erőszakos rávevéssel - hanem csendben, az ősz és a tél szinte észrevétlen váltásában, természetköze- li, környezethez simuló, szintkülönbség nélküli megértésben. Hogyan lehet utat találni a másik emberhez, hallótávolságba jutni? Miként történik a csoda, hogy kitárják egymás előtt gondjaikat és örömeiket, bizalomhíd épül közöttük? A természet könyvének tanulmányozásából kaptam feléletet ezekre a kérdésekre névnapom időszakának sokszor tapasztalt jelenségéből., „Szerelmesének álmában ád eleget az Úr” - énekli Salamon is zsoltárában. Én is ifjúkorom legvártabb reggelén ébredek arra, hogy ahol tegnap még hullámok gyűrűztek, ott ma már kemény jégpáncél feszül a sziget és a part között. Igaza lehet Hans Larsson filozófusnak, hogy „az élet titka olyan, mint a madár az erdőben. Ne csatlakozz azokhoz, akik csörtetve rontanak rejtekhelyére. Közeledj óvatosan, várj türelmesen, és egyszer majd hallani fogod énekét.” Nekem is óvatosan kellett közelednem emberekhez, hiszen ők is olyanok, mint a félénk madár. Meg kellett tanulnom várni, csendben maradni, míg elkezdték kiénekelni örömüket, elsírni bánatukat, elmondták történetüket. Aztán én is elmondhattam azt, ami velem történt. Nyitott szívvel kell Teremtőnk dalát meghallgatnunk egymásban - a legbensőbb emberi hangot hogy leereszkedjen közöttünk a függőhíd, amelyen beszédbe elegyedhetünk és kibeszélhetjük magunkat. Istenem, Te arra tanítasz, hogy kegyelmed nem rombolja le a természetet, inkább kiteljesíti azt. Tanultam én ezt teológiai könyvekből is, csak nem tanultam meg igazán. Csak amikor új lelket, új fület, új nyelvet adtál és adsz egyre nekem, akkor teszel egyszerűvé, közvetlenné és alkalmassá arra, hogy eszközöd legyek, az elkészített úton bátran végigmenjek. Simo János Talvitie