Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-10-09 / 41. szám

Evangélikus Élet 1988. október 9.

i

I GYERMEKEKNEK

I

' Egyháztörténeti arcképcsarnok ' TOTÓ

I

I

I Egyháztörténeti sorozatunk első része véget ért. Az alábbi kérdések I segítenek a bemutatott példák felelevenítésében és emlékelésében, amellett jó játékot is jelenthetnek. A helyes választ beküldők között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Egyének és bibliakörök egyaránt nevez* hetnek. Jó játékot kívánunk!

I 1. Melyik római császár rendelete nyomán végezték ki Justinust?

I 1. Tiberius

2. Marcus Aurelius X. Diocletianus

* 2. Ki volt az, aki nem sokkal halála előtt a börtönben keresztelkedett I meg?

I 1. Perpetua

I 2. Felicitas

X. Tertullianus

' 3. Ki mondta: „A keresztyén mártírok vére: az egyház magvetése" ?

I 1. Tertullianus

I 2. Nagy Konstantinusz

■ X. Ambróziusz

4. Milyen Márton-napi szokás volt Tours-ban elterjedve ?

1. Aznap böjtöltek

I 2. Bőséges lakomát rendeztek a szegényeknek I X. Ereklyének szétvagdosták a harangköteleket I 5. Ki lett helytartóból püspök?

1. Augusztinusz

2. Ambróziusz I X. Bonifác

I 6. Megtérésekor milyen mondatot hallott Augusztinusz?

I 1. Vedd és olvasd!

* 2. E jelben győzni fogsz!

X. Miért üldözöl engem?

* 7. Hogyan halt meg Nurziai Benedek?

I 1. Gladiátorviadalon leszúrták.

I 2. Máglyán megégették.

I X. A templomban, imádkozás közben.

8. Mit jelent a Bonifác név?

1. Küldött I 2. Jótevő

I X. Fényhozó

I 9. Kinek a tanítómestere volt Gellért püspök?

1. István király

2. Imre herceg

1 X. II. Endre

I 10. Ki Irta az „Uram, tégy engem békességed eszközévé..." kezdetű

I imádságot?

I 1. Cirill

2. Clairvaux-i Bernát X. Assisi Ferenc

111. Melyik várban élt Árpád-házi Erzsébet?

I 1. Budán

* 2. Veszprémben X. Wartburgban

■ 12. Ki mondta: „Mindenkinek, aki üdvözölni akar, a Bibliát kell olvas- I nia?"

I 1. Nagy Konstantinusz

2. Wiclif János X. Vald Péter

I 13. Hány év telt el Húsz János halála és Luther Márton születése I • között?

I 1.86

2.68

1 X. 88 1

I ***** I

3K

1

1

' 1 1 1

1

1

1

1

1

1

1

1

I A válaszokat a következő címre kell beküldeni: Evangélikus Élet | I Gyermekrovat, 1088 Budapest, Puskin u. 12. Beküldési határidő: 1988. 1 október 18.

Fabiny Tamás *

I---------------------------------------------------------------_---------------------------------I

A

VASÁRNAP

IGÉJE

lMóz 1,26-28.31

Isten elszámolásra kötelezett képviselői vagyunk

Ezt a bibliai szakaszt az egyház kétezer éves története során nagyon sokszor és sokféleképpen félreértették. És ennek végzetes következményei lettek. Nevezetesen azt, hogy az ember „uralkodjék” az állatvilágon, az egész földön és „hódítsa meg” azt. Úgy értelmezték, mintha az ember korlátlan ura lenne ennek a földi világnak, s teheti benne, amit csak akar. Ennek a gondolkodásnak keserű gyümölcsei éppen a mi korunkra értek be félelmetes módon. A mindinkább fejlett technikai eszközök birtokába került emberiség valóban zsarnokává, kényurává lett a földnek. Kizsákmányolta annak javait, kimerítette erőforrásait - szén, olaj! - egész állat- és növényfajokat irtott ki visszahozhatatlanul, beszennyezte a termőföldet, a levegőt, a vizet. Most kezdünk ráébredni arra, hova vezetett ez a végzetes félreértés.

Pedig igénkben egészen másról van szó. Először is arról, hogy Isten az embert képmására teremtette. Ez azt jelenti: partnerévé. Olyanná, akit megszólíthat, akivel beszélhet s aki felelhet Teremtő Urának. Ez az ember egyedülálló méltósága minden más teremtett lény között. Ezt akarja a 8. zsoltár is kifejezni: „kevéssel tetted őt kisebbé Istennél!” Ebben az összefüggésben azonban ez azt is jelenti: az ember mintegy Isten képviselője, helytartója a világban. S Isten a világot, minden teremtményével reá bízta, hogy - bibliai szóval - annak sáfára, elszámolásra kötelezett gazdája legyen. Urának, az egyetlen igazi Gazdának. S tudjuk, mit mond a Biblia a hűtlen sáfárokról!

Az embernek ez a méltóságra emelése megkülönbözteti őt a többi teremtményektől, azok fölé helyezi, de nem veszi ki közülük. Az embert Isten a teremtéstörténet elbeszélése szerint a 6. napon teremtette - sok állatfajtával együtt! A többi teremtett lények tehát az embernek nem rabszolgái, hanem „kisebb testvérei”, mint ezt Assisi Ferenc olyan szépen fogalmazta. Reá bízattak ezek, de nem lettek kénye-kedvének kiszolgáltatottjai. Az „Uralkodjatok” azt jelenti: irányítsátok, vezessétek a reátok bízott világot, éljetek vele bölcsen és jó szívvel - de ne éljetek vele vissza! Bánjatok irgalmasan és használjátok javait a teremtett világnak józanul s mindenek javára. Vagyis felelősséggel. Ma, amikor környezetünk, az élő világ, de az ún. élettelennek is - föld, víz, levegő - károsításának, elpusztításának, kizsákmányolásának jelei riasztóak, Isten igéje hatalmas szóval figyelmeztet kötelességeinkre - mulasztásainkra, melyek néha jóvátehetetlenek - s Isten előtt való felelősségünkre.

Ezért mai igeszakaszunkat együtt kell olvasnunk I. Mózes 2,15-el, s afelől értelmeznünk. Ott arról van szó, hogy Isten az embert azért küldte teremtett világába, hogy őrizze és művelje azt. Tehát viseljen róla gondot a jó gazda gondosságával és alakítsa keze és értelme munkájával széppé és jóvá. Igénkben a „meghódítás” szava is erre utal. így is fordíthatnók: ismerje meg Isten gyönyörű világát, hatoljon be annak titkaiba, hívő szívvel és áhítatos lélekkel. A legnagyobb tudósok - természettudósok is - sokszor mélyen hívő emberek voltak. Tudatlan, értelmetlen és gonosz az az ember, aki vásott csínytevő gyermekként bánik a világ kincseivel. A munka teremtési parancsa térdre kényszerít Urunk előtt és szorgos fáradozásra késztet a világban.

Isten jónak, tökéletesnek teremtette a világot (31. v.). Ma már nem az. Az ember bűne rontotta meg. Ez a súlyos valóság ma szinte kézzelfogható. Nem élünk többé a paradicsomban, Éden kertjében. Mindez azonban éppen nem oldhat fel a felelősséggel végzett munka elkötelezése alól. Ellenkezőleg! Mióta Isten nem átallotta ebbe a világba eljönni, Jézus Krisztus testében, nem reménytelen, sőt ígéretes lehet az ember feladatának vállalása. Nemcsak teremtett, hanem Isten által megváltott és megszentelt világban is élünk - ezért élhetünk! Krisztusban feltámadott a föld,

Őbenne feltámadott az ég,

Őbenne feltámadott a világ

(Ambróziusz)

Groó Gyula

IMÁDKOZZUNK

Urunk, teremtő Atyánk! Köszönjük, hogy világot szüntelen újrateremtő és fenntartó művednek részeseivé méltattál minket. Áldd meg mindennapi munkánkat, ott ahova te állítottál minket. Ébreszd fel és éleszd mindig újra felelősségünket mindazokért és mindenért, akiket és amit reánk bíztál. Mindenekfelett köszönjük legdrágább ajádékodat, Jézus Krisztust, aki testvérünkké lett, hogy mindannyian a Te családod lehessünk. E világ most sokkal inkább csatatér, és romhalmaz, mint meleg otthon. Mégis kérünk: szentelj meg minket jelenléteddel, igédben s mikor imádságainkban Hozzád fordulunk. Ámen

Röpirat az öregségről

írok nektek, ifjak...

NAGYKORÚ IFJÚSÁG

Egyházunk ifjúsági konferenciája Balatonszárszón

Nyár végén szenior ifjúsági konferenciát rendeztek a szárszói evangélikus üdülőben, eszményi feltételek között. Régóta igény mutatkozott már arra, hogy e sok szempontból elárvult korosztály is rendezni tudja sorait közösségi alkalmakon. Mennyiben elárvult ez a korosztály? A gyenesi ifjúsági konferenciákból már kinőttek. A gyülekezetek többségében számukra nem tartanak rendszeres összejöveteleket. Sokan közülük egyetemisták, akik otthonuktól távol, ingázva élnek. 75 fiatal jött össze az ország 38 gyülekezetéből - nemcsak főiskolások, hanem fiatal dolgozók is -, hogy „Hát ti kinek mondotok engem?” címmel konferencián keressék az utat Istenhez és egymáshoz. Egy sűrű hét eseményeit próbálom most összegezni.

Hitmélyítés. A délelőtti előadások a Jézus Krisztus tegnap és ma altéma jegyében hangzottak el Jézus társadalmi és vallási környezetéről, a Mesterről és a másik emberről, Jézus magányáról és hitéről. A felvetett gondolatok a csoportokban, bibliakörökben gyűrűzhettek tovább. A reggeli áhítatokon Ábrahám történetét dolgoztuk fel, esténként pedig Jézus egy- egy kérdése szegeződött a hallgatóságnak a záró áhítatban. Természetesen sok személyes beszélgetésre is alkalom nyílt, a Balafon-parti köveken ülve, az éjszakai tábortűz körül, vagy éppen egy csónakban ringva. A reggeli ébresztőhöz mellékelt „újság” is a hitépítést szolgálta meditativ gondolataival, imádságaival, lekottázott énekével, rajzával.

Közéleti töltés. A társadalmunkban zajló reformfolyamatból az egyház sem vonhatja ki magát. Ebben összegezhetők azok a viták, amelyek egyházi rendezvényen szokatlan élénkséggel és szenvedéllyel folytak. A fiatalok elsősorban nem igényekkel léptek fel, hanem feladatokat kértek, ezzel érettségüknek is jelét adták. A hozzászólásokból az egyház jövője iránt érzett felelősség áradt: természetes hát, hogy az ifjúság minden reformlépést ezen a közösségen belül akar megtenni. A vitákat Andorka Rudolf szociológus, Ittzés Gábor lelkész és Gadó Pál presbiter előadásai vezették be. Az érdeklődésre jellemző, hogy a szenvedélyes beszélgetések legtöbbször még jóval éjfél után is folytak. Igen emlékezetes az a délután és este, melyet a Déli Egyház- kerület két vezetője, Harmati Béla püspök és Frenkl Róbert felügyelő töltött a konferencián. Ezen az alkalmon is megfogalmazódott,

hogy az ifjúság nagyobb döntési és szervezeti lehetőségeket kér saját ügyében és általában az egyház életében. Ennek kereteit egy olyan ifjúsági szövetség jelenthetné, amely folytatná a keresztyén ifjúsági egyesületek legjobb hagyományait, összefogná és kiszélesítené a fiatalok körében végzett munkát. A résztvevők a zárónapon közösen megfogalmazott levélben kerestek társakat ehhez a szövetséghez. (A levelet lejjebb közöljük.)

Sokszínűség. A záróistentiszteleten, mint cseppben a tenger, konferenciánk szinte minden eseménye hangulata felidéződőtt. Az oltárra mindenki egy olyan tárgyat helyezett, ami őt a teremtő Isten csodájára emlékeztette. A közös úrvacsoravételt megelőzően az Úr békessége legyen veled! szavakkal köszöntöttük egymást. Karunkkal hosszasan tartottuk a másikat, fizikailag is érezve az összetartozást. Közben pedig szóltak az énekek! Nemcsak gitáros dalok, de azok is. Nemcsak az énekeskönyv koráljai, de azok is. Nemcsak a Taizé-ből származó meditativ énekek, de azok is. Igazi felfedezést a vallásos népdalok jelentettek: naiv, ám mélységes teológiai tartalmukkal, szemérmes bájukkal, közösségépítő erejükkel. Az igehirdetést - amely többek által elmondott bizonyságtevésekből állt - a résztvevők spontán, személyes imádságai követték: könyörögtünk gyülekezeteinkért, egyházvezetőinkért, a szórványban élőkért, az erdélyi magyarokért, a tervezett ifjúsági szövetségért.

A balatonszárszói „remények konferenciáján” a résztvevők 18 és 3j0 év közötti fiatalok voltak. Úgyis mondhatjuk: nagykorú ifjúság. A szó minden értelmében.

Fabiny Tamás

Miskolczi Miklós: Harangoznak

Meghívó

A szerző igazat mond. És még sincs igaza.

Kétségkívül az idős emberek érdekében emeli fel szavát, értük perel, amikor helyzetük valóságos képét tárja elénk. Statisztikáiból megtudjuk, hogy míg 1880-ban 356 372 hatvan éven felüli élt a mai Magyarország területén (6,7%), addig 1985-ben létszámuk 1 940 943 (19,5%); hogy 1945 előtt 200 000 ember kapott nyugdíjat, ma kétmillió; hogy 70%-uknak négyezer forint alatti nyugdíjat visz a postás és csak 8,5%-nak 6 ezer fölöttit; hogy 1985-ben még 400 000 nyugdíjas munkavállaló létezett, 1987-ben pedig csak 170 000; hogy a nyugdíjasok 26 %- ának nincs gyereke, 25%-nak van egy, 31%-nak kettő, 18%-nak több; hogy az utóbbi öt évben az öngyilkosok 56%-a volt 60 évesnél idősebb; hogy a szociális otthonok összesen 22 ezer embert képesek befogadni, és minden ágyra két fő várakozik, miközben a kórházi belosztályok betegeinek 17%-a szociális otthonba való lenne; hogy félmillió nyugdíjas él egyedül, és 10%-uk nem képes önmagát ellátni; végül, hogy 1960—80 között a válások következtében 447

ezerről 731 ezerre nőtt a különféle életkorú egyedülélők száma.

Az adatok magukért szólnak. Kiolvasható belőlük, miért nehéz ma öregnek lenni. Á gondtalan, napfényes öregség álma nem valósult meg. És nemcsak az anyagiak miatt.

Simone de Beauvoir írja az öregségről szóló alapos és terjedelmes monográfiájában, hogy Közép- Amerika erdőségeiben találkozott olyan nomád indián törzsekkel, amelyek öregeiket féltő gonddal istápolták, tanácsaikat megszívlelték, legjobb falatjaikat nekik tartogatták ; ugyanezek a törzsek gyermekeiket is szeretettel gondozták. Találkozott azonban olyanokkal is, amelyek vándorlásaik során öregeiket lehagyták, hozzájuk is, gyermekeikhez is szívtelenek és ridegek voltak. A kétféle magatartást sem az élelemmel ellátottság (vagy annak hiánya), sem egyéb gazdasági-etnikai különbség nem indokolta. Csupán kultikus- hagyománybeli magyarázata volt.

Erre az olvasmány-emlékre gondolva kételkedem Miskolczi igazságaiban. Ő látja és láttatja a mai öregek szorongató sorsát, de csak ezt látja, és nem veszi észre azokat

a családokat, amelyekben szeretet és megbecsülés veszi körül az öreg szülőt; említi, hogy 120 ezer családban ápolnak magatehetetlen idős embert, és hogy 1988 óta (végre!) fizetésnélküli szabadságra mehet az ápolást végző családtag, de senkit sem mutat be ezek közül, holott ismerünk ilyeneket, és ismerünk nem egy olyan családot, amelyben nem „rangjavesztett, elbizonytalanodott, felesleges teher” a szülő, hanem az élet központja, olyan mint szobában a meleg kályha, amelyhez mindenki örömmel simul. Persze az ilyennek - hacsak nem beteg - nincs „végtelenre duzzadt szabadideje”, feltehetően nem is tart rá igényt.

Sajnos a jó családokról, a körülmények romboló hatásának ellenállókról nincsenek statisztikai adataink; de többségben kell lenniük, másként már így sem léteznénk. Jóllehet, ha három igaz akad So- domában, az nem tipikus, mégis döntő: Sodorna megmenekedhet általuk...

Mindazonáltal hasznos, tanulságos a kis kötet. Akad néhány tévedése is: a „tiszteld atyádat és anyádat” nem az 5. parancsolat, hanem a 4.; 96 ezer Ft jövedelem

felett sem kell adót fizetni, ha az egész nyugdíjból származik; nem igaz, hogy az öreg emberek vallásossága „riadt keresés” (netán „ópium”?!), hanem kegyelem, mely Istennel és az embertársakkal egyaránt közösségbe vonja az egyént, megmentvén őt az elha- gyatottságtól; és nem igaz, hogy valamiféle automatizmus szabályozná a társadalmakban az öregek és gyerekek arányát, mégpedig úgy, hogy ahol sok az öreg, ott kevés gyerek születik. Számos példát hozhatnánk fel e hipotézis ellen, de elég arra gondolnunk, hogy jólevegőjű hegyvidékeken (pl. Svájc), ahol mindig is hosszú ideig éltek az emberek, gyermek is sok született és születik; a fejlődő országokban pedig népesedési robbanás van, miközben az élettartam igen rövid!

Végül: nem szabad kimondani, mert nem igaz, hogy „megöregedni nem jó”, hogy nincs „boldog öregség”. Igenis voltak, vannak boldog öregek, igenis vannak aszúra érett örömei az öreg kornak is - nem elvitatni kell őket, hanem kiharcolni természettől, társadalomtól egyaránt.

Bozóky Éva

Kedves Barátunk!

Az 1988. augusztus 29. és szeptember 3. között a balatonszárszói evangélikus üdülőben megtartott országos ifjúsági konferencia résztvevői vagyunk. A konferencián elhatároztuk, hogy a jövőben többet teszünk az Evangélikus Egyház ifjúsági munkájáért. Hisszük, hogy az ifjúság a maga ügyében nagyobb felelősséget vállalhat. Hisszük, hogy a fiatalság tudatos összefogása révén az Evangélikus Egyház ifjúsági munkája gazdagodhat.

Szeretnénk, ha a jövőben minél több evangélikus fiatal lenne aktiv gyülekezeti tag. Az adott körülmények között kevés gyülekezetben folyik eleven és színvonalas ifjúsági munka, s a hiányzó feltételeket részben egy országos szövetség pótolhatná. A szövetség programok szervezésével és a szükséges információs hálózat megteremtésével lehetőséget adna a fiataloknak a közös gondolkodásra és cselekvésre. A szövetség célja, hogy ifjúsági csoportokban és rendezvényeken minél több fiatal találjon Istenre, közösségre és önmagára, váljék gazdag és szolgálatkész keresztyén személyiséggé.

A szövetség neve elképzeléseink szerint Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ). Az alakulást előkészítő gyűlést 1988. október 28-án, pénteken 18.00 órakor tartjuk a Kelenföldi Egyházközség gyülekezeti termében (Budapest XI., Bocskai út 10.). Minden fiatalt várunk, aki felelősséget érez a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági munkájáért és azon keresztül az egyház jövőjéért. Vidékiek hálózsákot hozzanak.

Bővebb információt kaphatsz a következőktől, akiknél javaslataidat is megteheted:

Csepregi András 7045 Györköny (75-33-193)

Fabiny Tamás 1102 Budapest Kápolna u. 14. (572-598)

Kovács Imre 9516 Vönöck József A. u. 10.

Réthelyi Szilvia 1125 Budapest, Szilágyi E. fasor 8. (555-281)

Sándor József 4400 Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 25.

ifj. Zászkaliczky Pál 1114 Budapest, Bartók B. út 23. (660-870) Balatonszárszó, 1988. szeptember 3.

Köszöntenek: a konferencia résztvevői