Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-05 / 23. szám
Evangélikus Élet 1988. június 5. GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok \ 1. ! i Justinus vértanú ! A VASÁRNAP IGÉJE 2Móz 19,3-8 Az Isten szól - hallgassunk szavára! I Egy férfi áll a tenger partján, I lábához hosszan kicsapnak a . hullámok. A metsző szélben fázósan húzza össze magán kön^ tösét, a filozófusok jól ismert kö• pönyegét. I Justinusnak hívják. Sok évi tü- I relmetlen, lázas keresés után jutott I el ide, Efezusba, a Földközi-tenger . partjára. Görög szülőktől született Palesztinában, felnővén a szünte- len igazságkeresés töltötte be éle- I tét: a világ keletkezésének titkát, I az élet értelmét s célját akarta I megfejteni. Ennek érdekében filo- I zófusokhoz és költőkhöz, papok- . hoz és tanítókhoz fordult, ám meg- nyugató választ sehol sem talált. Hiába ismerkedett meg kora, a • Krisztus születése utáni második I század népszerű bölcseleti iskolá- I jával, a sztoicizmussal, az ugyanis I személyes Istenről nem beszélt. Csalódott Pitagorasz tanítványai- 1 ban is, akik a zene és a matemati- 1 ka összefüggését kutatták. Végül • is a nagy filozófus, Platón követői- I vei való találkozás villantotta fel I számára a reményt, ám valami ■ még mindig hiányzott. Ez a keresés űzte-hajtotta őt mindig tovább, s így jutott el ma- 1 gányos sétája során ide, a tenger- I partra is. Egyszercsak, egészen I váratlanul egy öregember bukkan I fel előtte. Justinus nem érti, hiszen ■ az előbb még nem látott senkit a környéken. Mindenesetre az öregnek is felteszi azt a kérdést, ame• lyet már oly sokaknak nekiszege- I zett: I - Hogyan találom meg az élet I értelmét? ■ Az aggastyán reszketeg hangon, de mély meggyőződéssel így válaszol: ■ - Vedd a próféták könyveit és I azokat az iratokat, amelyek Jézus I Krisztusról tudósítanak: ők megta- I nítanak a mindenható Atyába ve• tett hitre. Mielőtt a filozófus tovább kérdezhetne, a titokzatos öregember I már el is tűnik. Justinus minden- I esetre végigolvasta a szent irato- I kát: azok tanulmányozása közben I átforrósodott a szíve, s úgy érezte, . végre megtalálta az igazságot! Jé- 1 zus Krisztus mindennél fontosabb lett számára. Megkeresztelkedett. I Ezután is sokat utazott, bejárta I ______________________________ a Földközi-tengert övező országokat. Filozófusköntösét változatlanul nem vetette le, de most már nem kérdezősködött, hanem vallott: a Jézusban megtalálható igazságról tanúskodott és a keresztyén tanítást védte meg a különböző támadásoktól. Munkái egy részét írásba is foglalta, ezek mind az ő párbeszédkészségéről tanúskodnak: közvetíteni próbált a keresztyén hit és a filozófia, a keresztyének és a zsidók, Kelet és Nyugat között. Abban az időben azonban üldözték a keresztyéneket. Második római útja során társaival együtt elfogták, s Marcus Aurelius rende: lete értelmében arra akarták kényszeríteni, hogy társaival együtt a császárnak mutasson be áldozatot. Megfenyegették őket: ha ellenszegülnek, fejüket veszik. Azonban ők bátran így válaszoltak:- Nekünk Krisztus rendelését kell cselekednünk; érte akár a halált is vállaljuk. Ezután arról faggatták őket, akik bár különböző városokból valók voltak, de egymást testvérnek tekintették, hogy hol tartják összejöveteleiket és kik látogatják azokat. Erre is olyan leleményesen válaszoltak, hogy mást ne keverjenek bajba:- Isten nem köthető helyhez, ezért bárhol összejövünk, ahol az este ránk talál. Kezdetét vette a kegyetlen kínzás. Ügy megostorozták őket, hogy vérük végigfolyt testükön. Utoljára kérdezték tőlük: hajlan- dók-e leborulni a pogány istenek előtt. Justinus a szenvedéstől meggyötört, de eltökélt hangon így válaszolt:- Nem, mert mi keresztyének vagyunk! Erre aztán elrendelték a kivégzést. A hét halálra ítélt keresztyént a vesztőhelyre vezették, de ők fájdalmaikkal mit sem törődve, ott is egyre csak énekeltek, dicsőítették az Istent. Aztán az ének hirtelen elhallgatott: Justinus és társai, testvérei feje a porba hullott. Ám e vértanúk éneke mégsem hallgatott el, hiszen évszázadok során sokan visszhangozták azt. Fabiny Tamás ____________________________I A teljes Szentírás bizonyságtétele és életünk egyik legmeg- rendítőbb tapasztalata az, hogy Isten megszólal, hív és megszólít. Tudjuk, hogy ez kegyelem. ítélet ugyanis, ha Ő néma marad. Szótlansága a halálba taszít. Nincs élet ott, azol nem hangzik szava. Ha Isten szól, nekünk fel kell figyelnünk erre a szóra. Az ige iránti süketség nem sorscsapás, hanem engedetlenség. Magában keresse a hibát, aki azzal érvel, hogy nem hallja Istent. Aki úgy tapasztalja, hogy nem szólítja Isten, tartson bűnbánatot! Isten mindenkihez szól, mindnyájan hallgassunk szavára I 1. Hallgassunk Isten szavára - Istenért! Ezzel tartozunk Neki. így ismerjük el Isten-voltát. így szolgáljuk nagyságát és dicsőségét. Emberi érintkezésünkben az egyik alapvető szabály, hogy odafigyelünk, amikor valaki beszél hozzánk. Ha nem így cselekszünk, semmibevesszük embertársunkat. Mennyi mindent elrontottunk életünkben, amikor - talán indokoltan - nem figyeltünk a hozzánk beszélőre. Lehetünk-e büntetlenül figyelmetlenek, ha Isten akar beszélni velünk? Ő nem engedi magát megcsúfolni I 2. Hallgassunk Isten szavára - önmagunkért I Isten beszédében olyan szabadító erő van, amelyet máshol nem találhatunk meg, nem nyerhetünk el. Az valóban le tudja tömi rólunk bűneink bilincseit. Megszünteti reménytelenségünket és leoldja életünkről mindazt, ami csak külsőség és a valóságot eltakaró máz azon. Azt is észre kell vennünk, hogy csak Isten szava tart meg és hordoz mindnyájunkat. Ebben a szóban az a szeretet nyúl utánunk, amely vissza tud tartani, amikor bűneink a mélység felé taszítanak. Akkor is a miénk marad, amikor minden elvétetik tőlünk. Szegénységünkben gazdaggá tesz és próbáinkban megmaradásunk egyetlen ígéretét jelenti. 3. Hallgassunk Isten szavára - másokért. Ne azért, hogy önhitt megelégedéssel a magunk különb voltát állapíthassuk meg. Inkább azért, hogy mások érdekében, mások javára formálhasson át minket. Isten szava akkor jut céljához életünkben, ha papokká teremt. Az papi szolgálat, ha másokért állunk az Isten elé. A magunk erejével ezt képtelenek vagyunk megtenni, jóllehet egyre inkább szükség van igazi papi lelkü- letből fakadó cselekedetekre. Pap az, akit Isten kiemel az emberek közül és a maga oldalára állít. Nem azért, hogy ott tartson, hanem azért, hogy megtisztítva visszaküldjön az emberek köze. Ott kell utat mutatni Istenhez és ott kell az embereket rásegíteni erre az útra. 4. Hallgassunk Isteti szavára -, hogy beszédünk a Szó továbbitója, életünk az Élet eszköze lehessen! Mózes előbb meghallgatta Istent és csak azután ment népéhez, hogy a kapott üzenetet továbbítsa. Nem a maga gondolatait mondta el, nem saját álmai és kívánságai bűvöletében élt, hanem Isten igéjének szolgája maradt. Azt adta tovább, ami népe megmaradását, megújulását, „üdvösségét” szolgálta. Sokan tudnak szépen beszélni, de hitelesen csak azok, akik maguk is „hajlanak a szóra” - Isten szavára. A mi megújulásunknak és életre-jutásunknak is ez a hiteles szó az alapja és feltétele. Bohus Imre IMÁDKOZZUNK Istenünk, köszönjük, hogy szólsz hozzánk. Add, hogy hallgassunk szavadra. Segíts, hogy így szolgáljuk dicsőségedet és munkájuk embertársaink és önmagunk megújulását. Szentelj meg minket, hogy használhass. Ámen „írok nektek, ifjak...” ZEMPLÉNI KÉPESLAPOK Utazásairól fényképeket, képeslapokat gyűjt, küld az ember. Mi, teológusok sem jöttünk vissza üres kézzel három napos iskolai kirándulásunkról, amely idén az ország északkeleti részébe, a Hegyaljára és a Zemplénbe vezetett. Élmények, emlékek csak akkor élnek tovább, há megosztjuk azokat egymással: nézzük végig most így együtt a gyűjteményt! Egy kényelmes cipő és napfényes idő elég a jó kiránduláshoz, tartja a mondás. Az előbbi kinek-kinek magánügye, de az utóbbi közös ügy, sokszor a vidámság, jókedv feltétele. Bizonyára voltak, akik kényelmetlenebb cipőt húztak induláskor, azonban közös örömünkké lehetett a táj szépsége, május színei, illata és a végig velünk tartó napsütés. Földrajzi szempontból is vonzó része Magyarországnak a Zemplén. A vulkáni eredetű hegykúpok és lankás völgyek együttesében megbúvó, a természet által elrejtett látnivalók izgalmas felfedező útra indítják a kirándulókat. Ránk is várt a természet készítette meglepetés: egy szikláktól övezett pici tó, kistestvére az erdélyi Szent- Anna tónak. Lehet, hogy ez az első képeslap erről a tavacskáról. A szerencsi Rákóczi-várban töltött éjszaka után Rogate-vasárnap reggelén istentiszteletre várt bennünket a tállyai templom. A porral eltömődött orgonasípok panaszos hangja helyett, hacsak percekre is, teológusok és professzorok énekétől, imádságától lett mozgalmas a csend. A szószékről, ahonnan egyA teológusok egy csoportja Arról, hogy útközben az autóbusz álomba ne ringasson bennünket, az egyháztörténet professzora • gondoskodott. Tájékoztató megjegyzéseivel, melyekből szorgos íródeákok kisebb jegyzetet állíthattak volna össze a terület evangélikus vonatkozásairól a reformáció korától egészen napjainkig, igyekezett szerelmet ébreszteni bennünk múltunk iránt. Végül egészen otthon éreztük magunkat, hisz egy-egy mondatból kiderült, a vidéken csaknem minden fontos látnivalónak köze van egyházunkhoz, némelyik egyenesen evangélikus gyökerű. Hálás ez a terület történeti szempontból: Monokon született Kossuth Lajos, Boldogkő várának kápolnájában hirdette az igét Dévai Bíró Mátyás, aki ottani ferences szerzetesből lett reformátorrá, Vizsoly román kori templomában őrzik az első teljes, magyar nyelvű Bibliát és gönci református lelkész volt annak fordítója, Károli Gáspár. A három nap alatt három várat foglaltunk vissza a feledéstől. Sárospatak vára, a füzéri vár, a regéd vár: maga a kövek némaságába burkolózó, mégis oly beszédes történelem. kor a gyermek Kossuthot keresztelő lelkész is prédikált, most iskolánk dékánja az imádság, a kérés fontosságáról beszélt. Ha nem kérjük, ha nem akarjuk a magukra maradt épületeink sem telnek meg új élettel. Összedűlnek, velük együtt vész él múltunk is. Szívbe markoló érzés volt végigsétálni a templommal szomszédos parókia udvarán. Illyés Gyula szavait idéz^ ve „megsiratni való,” hogy nem tudjuk megőrizni értékeinket. A tállyai papiak ésoritvázkéüf ifie- redező tetőgerendái: megannyi felkiáltójel. Maradt még egy miskolci képeslap, aminek helye van a gyűjteményben. Környezetével, nevezetességeivel hívott a város, de jutott hely és idő a túrákon szokásos szalonnasütésre is. Vasárnap este utolsó pillantásával a Nap már Budapesten búcsúzott csoportunktól. Az autóbuszból kiszállva egyesek izomlázasan, lomhábban, míg mások sietősen, fürgébben vágtak neki immár nem a Zemplén jelzett ösvényeinek, de a jeltelen hétköznapoknak. Bácskai Károly A Dunánál és a Tiszánál Emlékezések a feledhetetlenre „A mulasztás vádját kerülöm el...” 225 éve született Berzeviczy Gergely Múltakat idéz a jelen tanulságául ez a két dokumentumfilm. Az egyik hét sorsot világít meg, amelyekben az a közös, hogy átélöik 1956-ban Dunapa- tajon voltak, s már előbb is közük volt a községben történtekhez; a másik többeket kért meg arra, hogy idézzék föl emlékeit az ötvenes években a hortobágyi kényszermunkatáborban töltött keserves időkről. Gondolom, sokan azt mondják: mire való föltépni a sebeket? Csakhogy ez a két film nem sebeket tép, hanem inkább gyógyulatlan sebeket gyógyít. Az egyik film címe: A Dunánál (mottója József Attila sora: „elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani"), ez Magyar Bálint és Schiffer Pál filmje; a másik címe Törvénysértés nélkül, készítette Gulyás Gyula és Gulyás János. Mindkét film elismerést aratott, díjat kapott az idei magyar filmszemlén. S mindkettő ékes cáfolata annak a hiedelemnek, hogy az a film, amelyről sokan, sokáig beszélnek, nem lehet érdekes. Lényegében semmi más nincs e két filmben, mint emberek emlékezése, mondhatni vallomása - és megrázó, elgondolkoztató, fölzaklató mű mindkettő. Miért? Mert mindkettő az emberélet és a történelem mélységeit tárja föl, szépet és rútat, jót és vétkeset egyaránt. Visszariadt az emlékidézéstől a Törvénysértés nélkül egyik meghívottja. Nem vállalta, hogy megszólaljon. De elment a vetítésre. Amikor az addig fölvett vallomásokat látták a Hortobágyi száműzöttek, egyszercsak tenyerébe rejtette arcát: de most már nem azért, hogy elhessegesse az emlékeket. Azért, mert hatottak rá az emlékek. S ekkor megeredt a szava, azt mondta: „Lelkiismereti ügynek tekintettem, hogy most eljöjjek, és ha valamivel hozzá tudtam járulni egy kicsikét ahhoz, hogy tisztább kép alakuljon ki a dolgokról, legalább az én lelkiismeretem legyen tiszta”. Öt - és sokan mátokat - ártatlanul meghurcoltak, megrágalmaztak, megvertek, szenvedniök kellett. Lelkiismeretének tisztaságához az kell, hogy tanúskodjék a vele is megtörténtekről. Elmondja, aminek feledé-' sére parancsot kapott, de amit sosem feledhet el, aki átélte. Milyen nehéz is az embernek szembenéznie önmagával! Megteszik a du- napatajiak, megteszik a Hortobágyot jártak. Van igazmondó tekintet, s van önmagát - és minket - ámító is. Fölegyenesedni a múlt terhe alól, ártatlannak megbocsátani, vétkezőnek bocsánatot kapni csak nyílt beszéddel, őszinte szóval lehet. Mindannyiunknak van mit mondanunk. Zay László A felvilágosodás és a reformtörekvések korszakának kiemelkedő személyisége volt: tudós közgazdász, a tiszai egyházkerület felügyelője. 1763. június 15-én Kakaslomnicon született; édesapja korán meghalt. A szerény, tehetséges, szorgalmas fiú tanulmányait Késmárkon kezdte meg, majd ugyanott filozófiát, filológiát, jogot, latint és németet tanult. Már 1783- ban megszerezte az ügyvédi oklevelet. A Pesti Királyi Táblán Berzeviczy Gergely volt az első protestáns jurátusok egyike. Rövid szolgálat után, 1784. őszén Göttingában folytatta tanulmányait. E fejlett iskolavárosban már közgazdasági vonalon képezte tovább magát: kereskedelmi- és áruisme'retet, statisztikát, politikát, továbbá ásványtant, római jogot, filozófiát, franciát tanult. Nagy hatással voltak reá a környék ipartelepei. Bejárta Berlint, Mag- deburgot. Érdeklődéssel tanulmányozta a herrnhuti gyülekezet életét. Párizsban és Londonban is megfigyelhette a munkásság életét, sorsát. Három év elmúltával érkezett haza: hivatalnoki pályán működött, majd lemondott állásáról, hazament a ka- kaslomnici kúriára, gazdálkodni. Feleségül vette rokonát, Berzeviczy Terézt. Több gyermekük született, de egy fiú kivételével, kiskorukban meghaltak. Korának sok kiemelkedő magyar és külföldi személyiségével levelezett. Még kétszer járt külföldön: 1796. őszén Danzigig, 1807. tavaszán Varsóig utazott. Közgazdász volt. Egyik művében bírálta a Bécsből irányított kereskedelem- és iparpolitikát. A vámrendszert és a közlekedést elavultnak tartotta. „A parasztnak állapotáról és természetéről Magyaroszágon” c. értekezésében a jobbágyrendszer bírálatát adta. A forradalmi-társadalmi mozgalmak helyett az állami vezetőktől hiába várta e kérdésben az emberséges megoldást. „A világkereskedelemről” írt tanulmányában (Pest, 1808) jól látta a magyar- országi gazdasági-társadalmi viszonyok országhatáron túli összefüggéseit. „A közgazdaságról” szóló (1819) latin nyelvű kéziratát - valószínűleg szabadelvű tartalma miatt - a könyvbíráló hatóságok egymásnak tologatták. Nem is jelent meg nyomtatásban. Ben- pe sürgette az ország természeti adottságaihoz alkalmazott gazdaságpolitikát. Közgazdaságtudományi munkássága elismeréséül a Göttingeni Királyi Tudományos Társaság tagjává választotta. Egyházunk munkása volt. 1801-ben lett a tiszai egyházkerület felügyelője. 1804-ben, Eperjesen tartotta meg programadó beszédét, amelyben pedagógiai kérdésekkel foglalkozott. Mint jogász, egyházkerületének „ügyvédje” is volt. Először ő dolgozta ki egyházunk jogszabály-gyűjteményét, amelyet később Eperjesen, majd Nyíregyházán és Miskolcon fogadott el a kerületi gyűlés. Két német- és egy latin nyelvű tanulmánya egyházunk életével foglalkozott. 1822. február 23-án, Kakaslomnicon halt meg; április 11-én az eperjesi kollégiumban ünnepélyen emlékeztek meg róla. Berzeviczy Gergely javasolta a kereskedelemnek az országhatáron túlra történő fejlesztését, a nagyobb összegű ipari beruházásokat, látta az export- import jelentőségét; de tévedése, hogy a jobbágyság megszüntetését nem forradalmaktól, hanem a birodalom vezetőitől remélte. Másik tévedése: a latin nyelvet akarta elfogadtatni a birodalomban, és így gondolta megoldhatónak a nemzetiségi kérdést. Az áldozatkész hazafi, a tehetséges közgazdász, egyházunk egyik kiválósága egész életművével igazolja nagy kor-, társa, Kölcsey Ferenc felhívását, amely mindig időszerű: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül I” B. B. „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.” Ki a tisztaszívű? Aki szívét egészen Jézusnak adta, hogy egyedül Ő uralkodjék benne; aki szívét nem szennyezte be saját gonoszságával, vagy saját jóságával. Tiszta az egyszerű, gyermeki szív, mely nem tud jóról és gonoszról, Adám bűneset előtti szíve, amelyben egyedül Jézus akarata uralkodik, és nem a lelkiismeret. Aki lemond a saját jóságáról s gonoszságáról, a saját szivéről, aki így bűnbánatot tart, egyedül Jézuson csüng - annak a szive tiszta Jézus szíve által. A szív tisztasága itt szemben áll minden külső tisztasággal, amelyhez még maga a jóindulat tisztasága is hozzátartozik. A tiszta szív tiszta jótól és gonosztól, osztatlanul Jézusé, egyedül Reá tekint, Aki elöl jár. Istent az fogja meglátni, aki ebben az életben t egyedül Jézus Krisztusra, Isten fiára nézett. Szíve szabad, tisztátalan képektől és kívánságok, szándékok sokfélesége nem vonja őt ide s oda. Istent az fogja meglátni, akinek szíve Jézus Krisztus képének tükre lett. Bonhoeffer
