Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-05 / 23. szám
r Evangélikus Met 53. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1988. JÚNIUS 5. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 5,50 Ft Ha minden nap csak pár percen át számba venné az ember, mit kapott, miért lehet hálás, kevesebb lenne az örömtelen lélek. I. Oehler Isten-hív minket Ökumenikus találkozó Chicagóban Tcchny rk. konferenciai központ, Chicago Beiratkozás iskolai vallásoktatásra A vallásoktatásról szóló 21/1957. (III. 24.) Korm. sz. rendelet és annak 39/1957. (MK. 5.) MM. számú végrehajtási utasítása alapján a Művelődési Minisztérium az 1988/89. tanévi vallásoktatásra történő beiratások időpontját az általános iskolákban és gimnáziumokban 1988. június 16-17. napjaiban állapította meg. A korábbi évektől eltérően augusztus hónap utolsó hetében pótbeiratási napot kell biztosítani. A pótbeiratás napját és időpontját az iskolaigazgatók határozzák meg. Eszerint a hittánbeiratásokat 1988. június 16. (csütörtök) 14.00-18.00 óra 1988. június 17. (péntek) 8.00-13.00 óra ' között, valamint a pótbeiratási napon - kell megtartani. A hittanbeiratás a 21/1957. (III. 24.) Korm. sz. rendelet és a 39/1957. (MK. 5.) MM. sz. végrehajtási utasítás szerint történik. KITÜNTETÉS Amikor az ember a pénz után fut, amikor teljes figyelmével a látható kincsekre koncentrál, amikor önző módon a birtoklás bűvöletében él, és a versenyzés mámorában tör mindig új és új célok felé - közben jóvátehetetlenül elmulaszt soha vissza nem térő alkalmakat. így mulasztja el meghallani Isten hívó szavát is, mert másra figyel. Ezer és egy dolga van. Reggeltől estig nincs megállása. Ügyeskednie kell, hogy előbbre jusson, és védekeznie kell, nehogy mások fölébe kerekedjenek. De még ha hallaná is a hívást, akkor sem értené, mert élete más hullámhosszra van beállítva. így hallgatta például Félix római helytartó Caesareában két éven át Pál szavain keresztül Isten hívó szavát, amikor az apostol a fennhatósága alá tartozó börtönben volt vizsgálati fogságban. Hallotta, de nem ért el a szívéig, mert belül egészen mással volt elfoglalva. Azon igyekezett, miképpen lehetne Páltól egy nagyobb összeget kicsikarni szabadulása fejében. Ezért mulasztotta el a nagy alkalmat. Isten hívása nem bírói tárgyalásra szóló idézés, hanem meghívó egy boldog, ünnepi találkozóra, amelyben az „egzisztenciális vákuumában gyötrődő ember átélheti Isten szeretetének feloldozó és felszabadító örömét. Ne mulasz- szuk hát el meghallani a hívó szót. Lehet, hogy sokszor visszautasítottuk már. Lehet, hogy nem vettük komolyan. Most újra itt az alkalom. Nekünk szól Jézus biztatása: Jöjjetek énhozzám mindnyájan... Valóban mindenki jöhet. A hívás nem zártkörű rendezvény kivételezettjeinek szól. Itt nincs előzetes alkalmassági vizsgálat. Tesztlapokat sem kell kitölteni, és protekcióra sincs szükség. Itt ismeretlen a „numerus clausus”, mindig és mindenki számára van hely a mennyei Atya szeretetében. Pszichológusok sokat beszélnek arról a kézenfekvő igazságról, hogy súlyos lelki torzulásokat okoz, ha a gyermekek nem élik át a biztonságot adó szülpi szeretet. Éppen ilyen nyilvánvaló az is, hogy az embernek szüksége van Isten szerető közelségére, arra a védő és gyógyító felismerésre, hogy Isten Atyám, aki engem magáénak tud, aki bocsánatával magához ölel, akinek kezéből még a halál sem szakíthat el. Isten hívása nem leigázó hatalmi szó, nem is rejtett manipuláció, amely megalkuvó engedelmességre kényszerít, hanem szeretetének vallomása, amely a „boldogító igen”-t várja, szívünk csöndes válaszát: „Amint vagyok jövök...” így szabadulhatunk meg a kiszolgáltatottság félelmétől, az elidegenedés kínzó magányától, teljesítményeket hajszoló életstílusunk feszültségétől, és azoktól a sokszor ismeretlen terhektől, amelyek ránk nehezednek. Ne mulasszuk hát el meghallani és továbbadni Isten hívását, mint az az édesapa, aki reggeltől estig dolgozott, hogy szemefényének, egyetlen kislányának mindent megadhasson. Most, leszázalékoltán, két infarktus után, nevelési tanácsadásra és a gyermekvédelmire jár, mert közben gyermeke rossz társaságba keveredett, sokszor elcsavarog, nem tudja mit kezdjen az életével. Sok mindent megadott neki, csak Isten szeretetének hívó szavát nem adta tovább, ami őt és gyermekét is megmentette volna a belső üresség kínjától, a céltalan, sodor- tatástól, kísértő bűnök örvényétől. Akik elindulnak a hívó szóra szoros kapun lépnek át, és keskeny úton haladnak, amelyen kevesen járnak, de ez az út az életre vezet. Madocsai Miklós A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Keveházi László pilisi lelkésznek, a Pestmegyei Egyházmegye esperesének 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke nyújtotta át Budapesten, 1988. május 23-án. A kitüntetés átadásánál jelen volt dr. Harmati Béla, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Lapunk nevében szeretettel gratulálunk. Amerikai módon hatalmasra és ázsiai stíluselemeket fölhasználva titokzatosra épített konferencia központ Chicago mellett a Divine Word International (Az Isteni Ige Nemzetközi Központja), a római katolikus egyház missziós szerzetesháza. Ide várták a különböző amerikai egyházak vezetői az európai szocialista országok egyházainak küldöttségét. Az ilyen találkozóknak már hosszabb története van, hiszen 1962 óta ez volt a kezdet városáról, a cseh Karlovy Varyról elnevezett hetedik konferencia. Ötvenkét résztvevő volt együtt hat szocialista országból és tizenöt különböző amerikai egyházból, protestánsok, római katolikusok és ortodoxok. Április 20-23. között együttes bibliatanulmányok, két főelőadás és csoportmegbeszélések voltak a programon. A Karlovy Vary-talál- kozások célja, hogy megismerkedjenek egymással és országaik helyzetével a résztvevők. A magyar küldöttséget dr. Tóth Károly református püspök, a konferencia társelnöke vezette és tagjai voltak még a Református Egyházból dr. Pásztor János és ijj. dr. Bartha Tibor, a római katolikus egyházból dr. Pa- taky Kornél győri püspök és Ben- kovich Ferenc lelkész, a Szabad- egyházak Tanácsa képviseletében Kiss Emil főtitkár, az Evangélikus Egyház részéről pedig dr. Harmati Béla püspök. Amerikai részről dr. Clark Roof professzor, az Episzkopális Egyház szociológusa elemzését hallottuk az amerikai vallási magatartás fejlődéséről. Az általánosan magas amerikai vallásos érdeklődés az utóbbi években több irányzatra, egyházra, vallásos csoportra és szervezetre oszlik mint korábban, de megtartotta hagyományosan konzervatív többségét. A másik előadás Harmati püspöktől „Teológiai megjegyzések Kelet -és Nyugat viszonyáról és az egyházak helyzetéről ma” címet viselte. A föltétlenül szükséges koeg- zisztencia, együttélés teológiai, történeti, politikai és kulturális elemzése után a második kérdés- csoport a bibliai üzenet közvetítésének problémáit húzta alá egy olyan világban, amelyikben Keleten és Nyugaton is egyaránt megtalálhatók a „transzcendens utáni éhség” jelei, majd végül a harmadik pont azt elemezte, hogy az egymáshoz való közeledésben az egyházaknak nem szabad egymásra ráerőltetni a maguk sajátos, kulturális környezetüktől meghatározott véleményét, hanem tiszteletben kell tartani az önállóságot. Az egyes országok beszámolói között különös figyelem kísérte az orosz ortodox keresztyénség ezer éves jubileumi ünnepsége előkészületeit. Erre ez év júniusában sok amerikai egyházi képviselőt várnak majd. Sor került a chicagói teológiai főiskolák munkájáról szóló beszámolókra és a vendégek közül többen ellátogathattak a környék gyülekezeteibe vasárnap. Az amerikai egyházi vezetőkkel és a gyülekezetekkel való találkozások azt bizonyították, hogy az ilyen megbeszélésekre nagy szükség van. Igen kevés az, amit Amerikában egy átlagos keresztyén, vagy vezetők is tudnak országunkról, életünkről és egyházainkról, kivéve, ha már legalább egyszer ellátogattak hozzánk. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház vezetője, James E. Andrews, a konferencia társelnöke ezért igyekezett megszervezni ezt a konferenciát, és jelentősnek mondta, hogy most először az amerikai római katolikus egyház is képviseltette magát ezen püspöki szinten. A konferencia közös nyilatkozatot dolgozott ki Kelet és Nyugat egyházainak kapcsolatairól és levelet intézett Reagan elnökhöz és Gorbacsov főtitkárhoz, amelyben támogatásukról biztosították a leszerelés és a béke ügyét. ÉLŐ VÍZ „Életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Miért én? Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” Egy éve és négy hónapja álltam a Kotimaa főszerkesztői posztján. Ennek a munkakörnek az átvételekor azt gondoltam, és azt ígértem Annelinek, hogy csendesebb időszak kezdődik. Estéimet otthon tölthe- tem, hétvégeken kirándulhatunk. Több időm jut a gyerekekre, feleségemre, magamra. Nem így történt. A nappal elment a szerkesztőség mindig mozgalmas világában, este és éjszaka jutottam íráshoz, s a hétvégeken is mindig történt valami, ahonnan nem hiányozhattam. Az események sodortak magukkal, hogy a finn egyház legtöbbek által figyelt szócsöve időben mindenről tájékoztathasson, irányt mutathasson és a kor ostromló hullámai között is szilárdan állhasson. 1966. január 3-a is úgy kezdődött, mint minden más munkanap. Asztalomra tett írások, kiterített tördelés- terv, a fontossági sorrend vitája és az állandóan csengő telefon. Egyik telefonáló hajdani tanítványom: gyülekezeti ifjúsági tagom, majd lelkésztársam, Antero Honkkila volt, aki du. 3-kor Hámeenlinnából, a „Csöppnyi- öröm” táborközpontból telefonált. Itt az egyházkerület fiatal papjai voltak együtt továbbképző tanfolyamon Gulin püspökkel, aki bejelentette nyugdíjba vonulását. Együtt tanakodtak a lehetséges jelöltekről, s elhatározták, hogy megkérdeznek engem, vállalom-e, hogy a kerület fiatal papjai rám szavazzanak. Ezért volt a telefon- hívás. Én a szerkesztőségi munkám befejezte után még hazamentem, megvacsoráztam. Emlékszem jól, hogy Anneli kedvencemet, húsgombócot készített, 2Kor 4,11 amiből nagyon jó étvággyal ettem. Azután elindultam Turkuba, hogy az ajánlatra vonatkozólag az érsek véleményét is megkérdezzem. Visszafeléjö- vet Muurlában a Kiikalai Szövetkezet árusító autója egy dombmögötti kanyarban figyelmeztető jelzés nélkül kifordult az országútra. Sötét volt, jeges téli út, elkerülhetetlen az összeütközés. Én többre nem emlékszem, később Anneli mondta el a következőket:- Marjaliisa fektetésének ideje volt. Csengett a telefon: „Itt Salo-Uskela rendőrparancsnoka...” - Biztos valami ünnepségre hív énekelni, volt első gondolatom. - „Nem volt férjének autóút- ja errefelé?” - Még mindig nem fogtam fel a dolgot, hanem magától értődő egyszerűséggel válaszoltam: Igen, Turkuba ment. - „Szomorú kötelességem, hogy jelentsem, Muurlában közúti balesetet szenvedett. Sérülten Saloba vitték, kórházba. Sérülése veszélyességéről közelebbit nem tudok, de hallottam, hogy jelenleg műtőasztalon fekszik.” - A hang nyugodt volt és együttérző. - Nem kiáltottam, nem sírtam, csak magamban könyörögtem: „Maradj nyugodt Marjaliisa miatt is! Nehogy ő megrémüljön!. .. Marjukkát ágyba fektettem, és elmondtam neki, hogy apát autóbaleset érte. Egészen nyugodtan beszéltünk a dologról, és még az esti imádságot is el tudtam mondani vele. Imádkoztunk apáért is. Kislányunk szerencsére nem fogta fel a dolog komolyságát, hanem hamarosan békésen elaludt. Azután csak jártam egyik szobából a másikba, egyik ablaktól a másikig. Sejteftem, hogy Simo súlyosan megsérülhetett, ha haladéktalanul, éjszakának idején meg kellett operálni. Azok az órák, amelyek az alatt teltek el, míg teljesen tájékozatlan voltam arról, hogy valóban mi is történt, életem leghosszabb órái voltak. Életben maradásom perceken múlt - mondta később Leo Davidson docens, a kórház akkori sebész-főorvosa. A kemény agyhártya ütőere megrepedt. Ilyen sebbel nem sokáig él az ember. Én élek, mivel Leo Davidson rést vágott a jobb halántékomon, elkötötte a megsérült eret és eltávolította az alvadt vért az agyhártya felületéről. Szinte a baleset percében érkezett a színhelyre Kauko Lehtinen közgazdász, aki látva az autóroncsban levő eszméletlen vezetőt, letépte az ajtót, s a sérültet kocsija hátsó ülésére téve Sa- lo kórházába röpített. A kórház udvarán találta az indulásra kész mentőautót, amelynek még 2x6 km-t kellett volna megtennie. Éz az idő életem megmentésére már nem lett volna elegendő. „Perceken múlt” - mondta az agylékelőm. Utána még így is két hónapig voltam eszméletlenül, élet és halál között. Simo János Tahitié Öröm és hála három dimenzióban A nógrádi templom 75 éves jubileuma A Nap ünneplőbe öltöztette a nógrádi vár romos falait. Csupán a félig leomlott bástya árnyékos üregei tétováztak, mintha fontolóra vették volna, érdemes-e felölteni a melengető aranyruhát. Végül is a sugáröltöny távoli ajándékozója győzött. Lehet, hogy észrevétlen kúszása segítette sikerre, melyet lassan tett meg az ég tengerén, de az is lehet, hogy az egykori büszke végvár restellni kezdte kopottas külsejét, mikor megpillantotta tátongó lőrés-szemeivel a fehérbe öltözött evangélikus templomot. Ekkorra már több szólamban zengett a madarak kórusa a Várhegyet borító erdőben, és a kékes színben derengő Börzsöny lábainál zöldellő rétről, mint ősi hálaáldozat, az utolsó ködfelhő is felemelkedett. Ez volt itt Nógrádon május 8.-án reggel, az öröm és hála első dimenziója, a természet öröme és hálája. Az emberek is örültek. Valaki azt hitte, hogy a templom szomszédságában lakó Andrásikéknál lakodalom készül. Már egy hete hatalmas sátrat állítottak, asztalokat, edényeket hordtak a sátor alá. A ház külön erre az alkalomra kifestett folyosóján asszonyok sü- rögtek-forogtak. Négy-öt népviseletbe öltözött kislány sietett éppen a templom felé, mikor megszólaltak a harangok. Megérkezett a püspöki kocsi. Az ember öröme kihatott a természetre. A harang szavára a templom elé ültetett tulipánok csengettyűi kitárták az ég felé kelyhüket és a várfalak négyszeresen visszhangoztak minden egyes kondulást. Mintha ennek a gyönyörű képsornak a forgatókönyvét mondta volna el a püspök-elnök a 103. Zsoltár alapján. „A hálaadó zsoltárok az Ószövetség legszebb gyöngyszemei. Közöttük is legszebb a most elhangzott részlet a 103. zsoltárból” - kezdte dr. Nagy Gyula püspök a végig élénk figyelemmel kísért igehirdetését. Három fontos kérdést tett föl a hallgatóság számára. 1. Milyen szerepe van a hálának a keresztyén ember életében? 2. Miért kell hálát adnunk? 3. Hogyan lesz igazivá és teljessé hálaadásunk? Az igehirdetés nemcsak tanította a gyülekezetét, hanem lelkesítette is. Sokszor azért veszítünk el örömöket, mert hálákat felejtünk. Az első kérdésre éppen az volt a válasz, hogy a keresztyén ember hálája szüntelen hálaadás. A második kérdésre kézenfekvő válasz lenne csak annyit mondani: most hálát adunk a 75 éves templomért. Az igehirdetés ezzel szemben kitágította a kört. „El ne feledkezz semmi jótéteményéről!” Jó tudatosítani, hogy Isten életünk minden területén ajándékoz. A templom sem maga-magáért áll, hanem az Ige és a Szentségek átadásának, örömteli megélésének hajléka kell, hogy legyen! Végül a harmadik kérdésre a válasz: Hogyan? Úgy, hogy a „szív belső hálája”, a hit Isten iránti bizalmában megnyilvánulva, a szolgáló keresztyén életvitelre indítson! A hála és az öröm nyilvánult meg az istentisztelet liturgiájában is, ahol először szolgált a gyüleke- (Folytatás a 3. oldalon)
