Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-15 / 20. szám
Evangélikus Élet 1988. május 15. Ezer éves az orosz keresztyénség Más keresztyén egyházak a Szovjetunióban Tíz nap Gabriel García Márquez Nobel- díjas bolíviai író megrázóan szép regényének címét kölcsönöztem némi módosítással, ő száz év magányról beszél, engem viszont most tíz szorító nap foglalkoztat. A magány, a kételkedés, a feszült várakozás tíz napja. Az első keresztyén tanítványok életéről szóló tudósításban mélységes szakadékot jelent az az időszak, amely Jézus mennybemenetele és Pünkösd, a Szentlélek kitöltése között telt el. Feltámadása után negyven nappal ment a mennybe Krisztus, testileg tehát újra elszakadt övéitől, akik éppenhogy csak felocsúdhattak a feltámadás csodája után és talán kezdték újra megszokni Mesterük fizikai jelenlétét. A Szentlélek kitöltése pedig a húsvét ünnepe utáni ötvenedik napon, Pünkösdkor történt. Miért e szakadék az események menetében? Mit jelenthetett ez a tíznapos vákuum a tanítványok számára? Elbizonytalanodást. Tétovasá- got. Valamiféle senkiföldjét. Jézus már nem volt velük - a Szentlélek még nem árasztotta el őket. Már nem voltak tanítványok, még nem apostolok. Magukra hagyottak. Árvák. Mégiscsak árvák! Pedig Jézus azt ígérte, hogy nem hagyja őket árvául, hanem elküldi a Vigasztalót. A Pünkösdöt megelőző tíz nap a tétovaság, a kábulat, a bénultság, a csőd időszaka. Távozó Jézusuk után a tanítványok az égre akasztják tekintetüket, szemükből fokozatosan kihuny a csillogás. Végül csak a testi-lelki tompaság . marad, amely tíz súlyos napon át rájuk telepszik. A krízis tíz napja ez. Ilyen kába vákuum-helyzetben élhetett Mózes is, a régi és az új kőtáblák közötti, végtelennek tűnő időszakban. A régi kőtáblákat a nép aranyboijú-imádása miatt össze kellett törnie, s azokkal együtt, úgy tűnt, maga a szövetség, a holnap és az ígéret Földjének reménye tört össze. Új kőtáblák készítésére pedig még nem kapott utasítást, még csak nem is utal semmi erre a feloldozásra. A végtelen magánynak ebben a helyzetében minden út lezárul, valamennyi csatorna eldugul - egy kivételével: a kiáltás jogát nem veheti el tőle senki. Istenhez kiált, pörölve is: akarja, hogy az Úr meghallja hangját. Története során az egyház is gyakran került ilyen vákuumhelyzetbe. A magány tíz napja sokszor magany évekig, évtizedekig is eltartott. A Jézustól való elhagyatottság és a Szentlélek-nélküliség a kiúttalanság, a csőd érzését eredményezi. Ilyenkor visszamenőleg is megkérdőjeleződik minden: érdemes volt-e egyáltalán elindulni, amikor a cél most oly távolinak tűnik? Nem egy sajnálatos félreértés áldozatai vagyunk-e? Ki veszi le rólunk a szégyent, amely napról napra elborít bennünket? Ebben a lelki vákuumban is csak egy dolgot lehet tenni: Istenhez kiáltani és Istenért kiáltani. Belőlünk is kiszakadhat a zsoltáros sikolya: Halld meg, Uram, hangomat: hozzád kiáltok! Mert nem szabad, mert nem lehet, hogy a tíz nap magány örökké tartson az egyház életében. Oldódnia kell a görcsnek, elszállnia a félelemnek, múlnia a bénultságnak. Az erdélyi Sütő András is a zsol- tárossal kiált övéi tíznapos magányában a Nagy Romlás tövében, amikor az Advent a Hargitán című drámában Bódi Vencel szájába ezt az imát adja: „Erdeidben meghagyod a fákat egymás mellett, és a csillagaidat sem szórod szerte, hogy ne láthassák egymást. Miért éppen a mi gyermekeinket juttatod szélfútta bogáncsok sorsára? ^Miért? És ha már így jársz el mive- lünk, miért nem hagyod meg nekünk a kiáltás jogát legalább? A kiáltás hangján kellene szólnunk az elveszettekhez, Te pedig a hallgatás parancsával sújtasz bennünket... Szelídítsd meg, Istenünk, a hótornyaidat, és add vissza nekünk a kiáltás, a segélykiáltás jogát, hogy felemelt hangon szólhassunk a mi gyermekeinkhez! Vedd el tőlünk, Uram a hallgatás kötelességét.” Az ősi és ez a mai zsoltár arra tanít, hogy nagyon mélyből csak felfelé lehet kiáltani. Exaudi vasárnaja van. Exaudi! Halld meg! Exaudi, Domine, vocem meam, halld meg, Uram, hangomat! Tíz nap magány. Lehet, hogy az első nap sem ért még véget. De lehet, hogy ez már a tizedik. Esetleg már annak is az alkonya. Most még súlyosan ül rajtunk a csönd, e percben még nyomasztó a magány. De ez talán a vihar előtti csönd, s a tizenegyedik napon kitör a Szentlélek vihara, amikor a zúgó szélroham majd átjáija fülledt életünket. Addig is, ebben a csöndben, Istenhez kiálts. Exaudi, Domine. Várd a csodát. Hidd, hogy elérkezik a tizenegyedik nap. Fabiny Tamás Amikor az orosz keresztyénség fennállásának ezeréves évfordulóját ünnepli, az ünnepségekbe bekapcsolódnak a Szovjetunióban működő többi keresztyén egyházak is, ha ezeknek nagy része nem is orosz, és vagy korábban vagy későbben keletkeztek, mint az Orosz Ortodox Egyház. Más ortodox egyházak A Grúz Ortodox Egyház is Andrást vallja apostolának, bár története bizonyíthatóan csak a negyedik századig nyúlik vissza, önállóságát (autokefalitását) a 7. században nyerte el és a 11. században kapta meg a patriar- chátusi rangot. Patriarchája a katholikosz patriarcha címet viseli, ami azt jelenti, hogy általános, egyetemes patriarcha. A grúz egyház eleven missziót fejtett ki a kaukázusi mohamedán népek körében, később azonban maga is mohamedán népek uralma alá került. A mohamedán uralom alól az orosz cári hatalom szabadította fel a 19. század elején. Ekkor azonban a Grúz Ortodox Egyházat az Orosz Ortodox Egyház bekebelezte. önállóságát csak 1917- ben nyerte vissza. Jelenlegi joghatósági területe a Grúz Szocialista Szovjet Köztársaság területére terjed ki. Itt 15 egyházmegyéje és mintegy 5 millió híve van. Egy középfokú lelkészképző szemináriumot tart fenn. Lelkészei magasabb fokú képzést az orosz teológiai akadémiákon szerzik meg. Az örmény Ortodox Apostoli Egyház történetét a második századig vezeti vissza. Mivel Örményországot a 4. században a perzsák hódították meg, az örmény egyház a 451. évi kalcedoni zsinaton nem tudott részt venni, így az örmény egyház is a Bizánctól elszakadt nemzeti egyházak sorába került. Később Örményországot mohamedán népek hódították meg. Az örmények egy részét 1828-ban az orosz cári hatalom szabadította fel, de az örmény egyház az orosz egyház fennhatósága alá került. Csak 1917-ben nyerte vissza függetlenségét. Jelenleg a világon élő mintegy 3,5 millió örményből mintegy 2 millió él a Szovjetunió területén, a többi szinte az egész világon szétszóródott. A Szovjetunióban működő örmény egyház feje szintén katholikosz patriarcha. Csak négy szentséget ismernek el (keresztség, bérmálás, úrvacsora, bűnbánat). Az úrvacsorát két szín alatt veszik. Liturgiájuk sok ősi elemet tartalmaz. A kereszt használatát elvetik, de oltárképük van. Római katolikus egyház A Szovjetunió területén Litvániában, Lettországban, a Lengyelországgal határos területeken, valamint Kárpátalján élnek római katolikusok. A római katolikus hívők száma mintegy négymillióra tehető. A Vatikán fennhatósága alá tartozott a második világháborúig a Szovjetunió mai területén élő mintegy 5 millió görög katolikus hivő is. De mivel a második világháború után a görög katolikus egyházakat megszüntették, a régi görög katolikus hívők jelenleg az Orosz Ortodox Egyház közösségébe tartoznak. A római katolikus egyház életéről és szolgálatáról elég kevés az információnk. Az említett területeken kívül Moszkvában is van egy működő római katolikus templom. A II. Vatikáni Zsinat óta a római katolikus egyházak és az Orosz Ortodox Egyház között a kapcsolat javulóban van, s ezért a Szovjetunióban élő római katolikus egyházak is bekapcsolódnak az orosz keresztyénség ezeréves fennállásának megünneplésébe. Protestáns egyházak A Szovjetunióban élő evangélikus egyházakat két csoportra szoktuk osztani: a Baltikumban élő evangélikus egyházakra, valamint a Szovjetunió területén, elsősorban az Üralon túli területen szétszórtan élő német nyelvű evangélikus gyülekezetekre. A baltikumi evangélikusok számát a Lutheránus Világszövetség 1988 januárjában kiadott kimutatása 285 ezerre teszi. Az észt evangélikusok száma 140 ezer, a lett evangélikusoké 120 ezer, a litván evangélikusoké pedig 25 ezer. Mivel a balti országok a reformáció idején Svédország fennhatósága alá tartoztak, a svédekkel együtt ez országok lakói is evangélikusok lettek. Erre vezethető vissza az is, hogy az észt és a lett evangélikus egyház vezetőjének érseki címe van. A két világháború között a balti államok önállóak voltak és az itteni evangélikus egyházak virágzó életet éltek. A második világháború idején az evangélikus hívek egy része nyugatra emigrált, az otthon maradottak viszont sok viszontagságon mentek keresztül. Az Uralon túli területen élő német nyelvű evangélikus gyülekezetek száma a Lutheránus Világszövetség statisztikája szerint 250. A hívek számát a statisztika nem említi, de mivel a Szovjetunió területén a hivatalos statisztika szerint kereken 2 millió német nyelvű állampolgár él, a becslés szerint a német nyelvű evangélikusok száma másfél millió lehet. Ezeknek a gyülekezeteknek nincs közös szervezetük, lelkészeik sincsenek. Egy lettországi esperes —a rigai német evangélikus gyülekezet lelkésze - végzi gondozásukat. A Lutheránus Világszövetség mindent elkövet, hogy Bibliákkal és énekeskönyvekkel ellássa ezeket a gyülekezeteket, valamint azért is, hogy engedélyt kapjanak egy önálló egyház megszervezésére, valamint a lelkészképzés megszervezésére is. A Szovjetunió területén mintegy 120 ezer református él Kárpátalján, Lettországban és Litvániában. A kárpátaljai magyar nyelvű református gyülekezeteket a Magyarországi Református Egyház látja el Bibliákkal és énekeskönyvekkel. A szabadegyházi közösségek közül a baptista egyház a legjelentősebb. Bár a baptisták legnagyobb részének eredete a Németországból ide települt stundisták missziójára vezethető vissza, gyülekezeteik nagy része ma már orosz nyelvű. A bemerített egyháztagok száma közel másfél millió. Legnagyobb gyülekezetük Moszkvában és Leningrád- ban van. A pünkösdi mozgalomnak már régebb óta, az adventista egyháznak pedig újabban van hivatalos szervezete. A szabad- egyházi közösségek eleven misz- sziói tevékenységet fejtenek ki. Selmeczi János Egy Volga parti templom T Mérhetetlen áldást jelentett a gyülekezet életében „Amit megcselekedtetek” Hihetetlenül nehéz szólni valakiről, aki soha nem szólt önmagáról. Még nehezebb méltatni valakit, aki egész életében egyedül Istent tartotta méltatásra méltónak. Egy olyan korban, melyben mi emberek egymás viszonylatában is halmozzuk a közép és felső fokokat, egy ilyen korban ő meg volt és meg van győződve arról, hogy az emberről csak alapfokon szabad szólni. A közép és a felsőfok magáé az Istené, személy szerint Jézusé. Mit is tehetnénk, hogyan is fogalmazhatnánk akkor amikor egy ilyen hűséges gyülekezeti tag búcsúztatására készülünk? Hogyan köszönhetnénk meg 34 esztendő hűséges szolgálatát annak, aki egész életével hirdette közöttünk, hogy megköszönni valónk egyedül az Istennek és az ő Fiának Jézus Krisztusnak van? Ezek a kérdések foglalkoztattak, amikor a március 13-i istentiszteletre ill. a délutáni szeretetvendégségre készültünk. Ennek keretében gyülekezetünk tagjának, presbiterének, diakóniai munkásának köszöntésére, akinek szolgálata mérhetetlen áldást jelentett az egész soproni gyülekezet életében, sőt felekezeti határokat sem ismerve szinte az egész város javára. Hölz Dóra testvérünk a Győri Evangélikus Szeretetházba költözött s mindezt mégis úgy tette, hogy gazdag örökséget hagyott ránk, soproni gyülekezetre. Ránk hagyta a reformáció tanításán alapuló mélyen biblikus hitét, élet- szemléletét mely az Istent nagynak és ugyanakkor irgalmasnak, hatalmasnak s ugyanakkor mentő szeretettel közeledőnek látta, az embert pedig kicsinek, segítségre szorulónak s az Istenre utaltnak látta. Ránk hagyta mások élete szolgálatában önmagáról megfeledkező mindennapi élete példáját. Mi racionálisan gondolkodó emberek a matematikának adunk igazat, ő paradox módon a matematikával szemben Jézusnak adott igazat. S élete példája valóban tükrözte az ésszel megfoghatatlant, hogy tudniillik aki ad annak nem kevesebbje lesz, hanem többje, aki önmagáról teljesen megfeledkezik, az talál önmagára. 1950-1951; 1955-1988. Ez az az idői keret, melyben élete s szolgálata a soproni gyülekezetben folyt, ő soha nem akarta munkájának, szolgálatának súlypontjait néhány mondatban összegezni, miért akarunk akkor mi olyan balgák lenni, s 34 fáradhatatlan esztendő hitbeli, lelki, szellemi örökségét néhány erőltetett mondatba belenyomorítani? Bízzunk inkább abban, hogy van, aki ezt a hatalmasan feszülő ívet, annak minden mozzanatával számba vette és számon tartja. Nem feledkezve meg arról sem, hogy számára nem volt ranghoz méltó és ranghoz méltatlan feladat, hanem csak feladat, nem volt segítségre méltó és segítségre méltatlan testvér, hanem egyedül segítségre szoruló akinek „csak” azt adta tovább, amit Ő maga is kapott. Még tíz évvel ezelőtt mindezt egyik kérdésemre így fogalmazta meg: Nagytiszteletű Úr nincs ebben semmi L- Ott vagyok, ahol lennem kell és azt teszem, amit tennem kell!” Józanságra intő tanítás ez; nekünk, akik hajlamosak vagyunk agyonkomplikálni az életünket, a munkánkat, emberi kapcsolatainkat! Ilyen egyszerű az egész: ott vagyok, ahol lennem kell és azt teszem, amit tennem kell! Ránk hagyta gyülekezetszeretetét! Munkáját nem a gyülekezet kötelékén kívül végezte, nem magánakcióként értelmezte. Számára a lutheri tanítás élő, eleven valóság volt, hogy tudniillik „A Krisztushoz a legrövidebb út a Krisztus gyülekezetén keresztül vezet”. Nekünk, akik az egyház közösségét mint intézményt s ugyanakkor élő organikus valóságot nehezen tudjuk elfogadni s azzal érvelünk: inkább akadály, inkább tehertétel, inkább utat eltorlaszoló, kellemetlen, múltból ittmaradt örökség, nekünk kellene újra megtanulni, felfedezni az alapigazságot, hogy „A Krisztushoz a legrövidebb út a Krisztus gyülekezetén keresztül vezet”. Ezt szeretnénk megköszönni Dóra nővérnek, de magának az élő Istennek, hogy ennek az önfeláldozó szolgálatnak a gyümölcseiből magunk is részesülhettünk. Szeretnénk megköszönni azt is Dóra nővérnek, hogy ő a diakonissza, „diplomáját”, mandátumát nem egyszerűen valamelyik anyaháztól kapta és fogadta el s azok megszűntével nem is azoknak adta vissza. 0 az ő „diplomáját” és mandátumát magától az élő Istentől kapta s éppen ezért - meg vagyunk győződve róla -, amíg él, amíg közöttünk van, senkinek sem fogja visszaadni. A böjti szeretetvendégségen Hollósy Elek gyülekezeti felügyelő ezekkel a szavakkal köszöntötte testvérünket: „Szeretettel köszöntünk minden jelenlevőt. Megkülönböztetett szeretettel köszöntjük Hölz Dóra testvérünket, aki, mint azt mindnyájan tudjuk, a Győri Evangélikus Szeretetházba költözött. A Soproni Evangélikus Gyülekezet nevében sem elbúcsúzni, sem megjutalmazni, még kevésbé méltatni szeretnénk Dóra nővért. Tudjuk, hogy ezt 0 maga utasítaná el. Mégis szeretnénk kifejezni hálánkat azért az időt, fáradságot nem kímélő szolgálatáért, amelyet gyülekezetünkben végzett. Fáradhatatlanul rótta az ősi Sopron utcáit örvendező lélekkel és mosolygó arccal, mint Isten elhívottja. Örvendező szívvel vitte Isten mentő szerzetének hírét öregekhez, betegekhez, segítségre szorulókhoz. Remegő kezeket fogott meg, könnyeket törölt, vigasztalta az elhagyottakat tovább adva mindazt, amit ő maga is a feltámadott és élő Úr közelségében és közösségében megtapasztalt. Hiányozni fog nekünk a hűséges sáfár, de reméljük, hogy a Győri Szeretetházban ugyanilyen hűséggel fogja végezni dolgát. Kérjük Isten áldását, hogy jól megérdemelt pihenési éveit még sokáig élvezhesse, lényéből sugárzó szeretettel, az Űr békességében a Szentlélek vigasztaló és erőt adó szeretetében, a feltámadás boldog reménységében. Hollósy Elek felügyelő Krämer György igazgató lelkésszel együtt átadták a gyülekezet ajándékát Isten gazdag áldását kérve a szeretetotthonba költözött testvér életére és minden szolgálatára. Jézus mondja: Amit mégcselekedtetek eggyel e legkisebbek közül azt énve- lem cselekedtétek meg! Krámer György JUHÁSZ ZSÓFIA CSAK MÉG EGY NAPOT! Csak még egy napot Istenem nekem, Egy rózsaszínen hasadó hajnalt, Egy békés ajtónyitást reggelen, Vidám, friss öltözködést- sereggel szárnyaló tervet, indulatot - Csak még egy napot, csak még egy napot! Hogy indulhassak csorduló kehellyel Magamra kapva gyorsan a reményt, Hogy kopogjon cipóm sarka vígan az újra indulók kövezetén Köszöntve, várva a kelő Napot, Csak még egy napot, csak még egy napot! Csak még egy napot Istenem nekem, Az „itt vagyok én” - boldog örömét, a „majd én segítek" - lendületét- Csak még egy napot! ' Amíg kötényem tarka gyümölcsét, Szerte oszthatom!
