Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-08 / 19. szám

Evangélikus Élet 1988. május 8. Anyák napján A tavaszi napsugár már kibon­totta a virágok szirmait. Zöldell a mező és a rét. Madarak énekétől hangos az erdő. Méhek zümmög­nek a kertek fái között. Május van. Anyák napja. Ezen a napon az édesanyákat köszöntjük. Őket, akiknek Isten után a legtöbbet köszönhetünk. Nekik köszönhetjük, hogy élünk. Hogy elfogadtak, s a szívük alatt hordoztak. A világra segítettek. Nemcsak megszültek, de féltő sze­retettel, sok áldozattal fel is nevel­tek. Tejükkel tápláltak. Kenyeret szeltek. De sokat fáradoztak ér­tünk ! Mennyit főztek, mostak, va­saltak ránk! Kezük simogatott és könnyeket törölt. Bekötözte se­beinket. Ha betegek voltunk, gyó- gyítgattak. Éjszakánként mellet­tünk virrasztottak. Szívük mindig értünk dobogott. ők kulcsolták imára kezünket, ők mondották, hogy a mennyei Atya nagyon szeret minket. Hogy az Úr Jézus Krisztus meghalt ér­tünk a kereszten, de húsvétkor fel­támadott és majd mi is feltáma­dunk. Sokan vagyunk, akik már csak múlt időben beszélhetünk róluk, mert elmentek a minden halandók útján. Most Isten iránti hálával emlékezünk rájuk, és valóságosan, vagy csak gondolatban elhelyez­zük sírjaikon a gyermeki hála és szeretet virágait. Miközben ezt tesszük, szemünkben - talán - megcsillannak a könnyek. Nem csupán a fájdalmas gyásznak, bá­natnak, hanem a kései bűnbánat­nak a könnyei. A mai napon eszünkbe jut, hogy sokszor meg- szomorítottuk, megbántottuk édesanyánkat. Nem fogadtunk szót, nem engedelmeskedtünk neki gyermekkorunkban. Nem szerez­tünk neki elég örömöt felnőttként. Nem volt elég időnk számára, ami­kor pedig úgy várta, hogy elbeszél­gessünk, együtt énekeljünk, együtt imádkozzunk. Még többen vannak, akik a je­lenben is elmondhatják valakinek: Édesanyám. Ők még megtehetik, hogy odaállnak egy asszony elé és így szólnak: Áldjon meg az Isten drága Édesanyám. Köszönöm, hogy életet adtál és felneveltél, hogy szeretsz! Köszönöm, hogy megtanítottál imádkozni. Segítet­tél hinni, remélni, szeretni. Köszö­nöm, hogy reád mindig és minden­ben számíthatok. Anyák napján tisztelettel és sze­retettel köszöntjük az édesanyákat és nagymamákat. De nemcsak kö­szöntjük, hanem kérjük is őket. Drága Édesanyák, Nagyma­mák! Tudjuk, hogy sok a dolgo­tok. Sokat fáradoztok gyermekei­tek, unokáitok mindennapi kenye­réért, boldogabb jövőjéért. De ne feledkezzetek meg lelki táplálé­kukról sem! Nem elég, hogy gyermekeitek, unokáitok részesültek a keresztség szentségében, nem elég, ha olykor, többnyire a nagy ünnepeken ott vannak a templomban. Kell, hogy otthon is részesüljenek keresztyén tanításban, nevelésben. Szükséges, hogy bevezessük, beépítsük őket a gyülekezet közösségébe, hogy rendszeresen hallgassák Isten igé­jét és megismerjék és megszeressék a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Erre valók az istentiszteletek, a gyermekbibliakörök, a konfirmá­ció, ifjúsági konferenciák és csen­desnapok stb. Isten igéje és az egyház tanítása megismerésének áldott alkalma­ként kínálkozik az iskolai és a gyü­lekezeti hitoktatás is. Ez utóbbi új lehetőség minden gyülekezet, min­den evangélikus keresztyén gyerr mek számára. Drága Édesanyák, Nagyma­mák, Keresztanyák! Ti sokat te­hettek azért, hogy gyermekeink felnőve jó édesanyák és édesapák, becsületes, dolgos emberek, derék hazafiak, öntudatos hívő evangéli­kus keresztyének, következéskép­pen boldogok legyenek. Áldjon meg benneteket az Úris­ten, hogy tiszteteket hűségesen be- tölthessétek, feladataitokat telje­síthessétek szeretett gyermekeitek, unokáitok javára, magatok és má­sok örömére, egyházunk és né­pünk hasznára, Isten dicsőségére! Táborszky László Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Sokan mondták már kritikus helyze.- tekben, életük válságaiban, gyógyítha­tatlan betegségben: most lenne jó, ha hinni tudnék. Haldokló mondta volt somogyi gyülekezetemben: szeretnék i hinni, de nem tudok. ^Nehezünkre esik, sőt képtelenek va­gyunk hinni abban, hogy Isten Krisztu­sért megbocsát nemcsak egyes bűnö­ket, hanem minden bűnt. Ezt olvassuk at Kis Kátéban; a harmadik hitágazat Magyarázatában: „Hiszem, hogy saját «szemmel és erőmmel nem tudnék Jé­zus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hivott el engem az evangélium által”. A Szentlélek ébreszti a bünbocsánat bi­zonyosságát a kívülről hangzó igében. Ami azt jelenti, hogy lelkiismeretem nem elképzelésemből és vágyamból táplálkozik, mert ez kétségbeesésbe visz. Szentelő püspököm mondta élete utolsó szakaszában: két tény van, ami­be szilárdan belekapaszkodhat hitem. Egyik, hogy van bűnbocsánat, és a má­sik: van feltámadás! Jó, ha ebben a bizonyosságban erősítjük gyermekein­ket, akik a mai fiatalok mentalitását hordják magukban, vagyis a bizonyta­lanságot, ami gyakran párosul a célta­lansággal. Mert vágyódnak olyanok után, akik egyértelmű meggyőződéssel nemcsak mondani, de példaadóan élni is tudják a hitet, teljes gazdagságában! Éljük fiataljaink ele a Krisztus szemé­lyéhez kötött bünbocsánat és feltáma­dás bizonyosságát. Éljünk együtt a bűnbocsánatból, mert az Isten első és legfontosabb ajándéka bűnnel össze­kuszált teremtményéhez. Hogyan kapok bűnbocsánatot a gyónás­ban? Úgy, hogy a lelkész Krisztus ren­delése szerint hirdeti bűneim bocsána­tát, és ezt úgy fogadom tőle, mint Isten­től magától. Honnan veszi a bátorsá­got egy ember, hogy a másiknak meg­bocsássa a bűnét? Nem személyének minősége, hanem Krisztus megbízása alapján teszi ezt egyedül. Amit Jézus tanítványainak adott, mint teljhatalmú megbízást, az érvényes az egyház szá­mára minden időben és minden helyen. A döntő annak hitbeli elfogadása, hogy Isten az ember szájába adott igé­vel feloldoz engem bűneimből. Mindig bűnbocsánatra szorulunk! Or­vosnál receptet kaptam ezzel a mon­dattal : ezt a gyógyszert ebben a korban szükséges rendszeresen szedni. A bün­bocsánat nem korhoz kötött. Mindig ebből élek: születésemtől halálomig. A keresztség ennek, részemről nem ta­pasztalható, de valóságos ténye volt. A gyógyszer akkor is átjár és hat, ha még alszom. Isten bűnbocsánata akkor is valóság és belém helyezett tény (ke­resztség), ha csak később „élem át” életújító erejét, amikor a Lélek hitet ébreszt az ige által. Vannak, akik az „egyszerre igaz és bű­nös” feszültségét feloldják és vallják, hogy olyannyira megtértek, hogy nekik már nem is kell a bünbocsánat. Refor­mátorunk írja: „ne is gondolja senki, hogy amíg itt élünk annyira visszük, hogy nem szorulunk bűnbocsánatra. Egyszóval: Ha Isten szüntelenül meg nem bocsát, elvesztünk.” Az 50-es években a soproni teológiai hallgatók a templomban a passiót adták elő: a megkegyelmezett lator voltam. 39 év után beiktatásomkor csak megismétel­hettem : megkegyelmezett bűnösként szeretnék szolgálni. A megkegyelmezett bűnös a megtérő bű­nös. Aki rádöbben arra, hogy elhagyta az atyai házat és csak „rongyaiban” mehet vissza (Lk 15,11) John Wesley elhagyva hazáját az indiánoknak akar­ta, az „igaz keresztyénséget prédikálni”. „Én, aki másokat akartam megtéríteni, magam még nem voltam az.” Felsorol­ja, hogy Isten előtt mivel akarta magát méltóvá tenni (tudás, beszélőkészség, odaadó szolgálat stb.). Rádöbbent, hogy a kegyelem szabad ajándéka újít meg egyedül embereket. A megtérő bű­nös ebbe kapaszkodhat csak. Hiszed-e az utad elején (konfirmáció!), hogy Isten a Krisztusért megbocsát? Valaki mondta: úgy voltam az első gyónással és úrvacsorával, mint a beteg az operáció előtti előkészítésnél. Azt követően pedig, mint egy gyógyulási folyamatban levő az operáció után: jöttek még nehéz szakaszok. Bár örül­tem, hogy bűnbocsánatot kaptam. De nem az öröm dominált, hanem ez a felismerés: még egyszer megmenekültél - mint egy műtét után. Ma már felsza­badultan tudok örülni a bűnbocsánat­nak. Ezzel cseng egybe, amit egy rend­szeresen úrvacsorával élő testvérünk vall: ezt kimondom: hiszem, - Jézusom ölelését érzem. Ezért ez egy nagyon boldog válasz. A földi utunk végén is jönnek nehéz szakaszok. A haldoklót és hozzátarto­zóit gyakran kimondottan nyomja a bűn súlya, az eddigi szeretet-hiány. An­nak belátása, hogy ez többé helyre nem hozható, nagyobb gyötrelmet jelent, mint a halálfélelem. Gyónás és úrva­csora nemcsak megoldást, de szabadu­lást, a bűnbocsánat békességét nyújtja. Ahol pedig bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség van. Első konfirmációtól az utolsó állomásig, ahol a konfirmáció ezt jelenti: békességem van Istennel, mert bocsánatot kaptam és emberekkel megbékélten távozhatom abba a „haj­lékba”, amit Krisztus elkészített övéi­nek. Szimon János Ezer éves az orosz keresztyénség Ökumenikus kapcsolatok - békeszolgálat Az Orosz Ortodox Egyház - ha­sonlóan a világ többi egyházához - tevékeny részt vesz az egyházak­nak korunk két legidőszerűbb szolgálatában: az egyház egységé­nek keresésében és az emberiség békéje megőrzésének szolgálatá­ban. Kapcsolatok más ortodox egyházakkal A két világháború között meg­romlott az a testvéri viszony, amely az orosz egyház és a többi ortodox egyház kapcsolatát min­dig jellemezte. Ennek oka az volt, hogy az ortodox egyháznak az emigrált orosz ortodox egyházakat ismerték el a hivatalos Orosz Orto­dox Egyháznak és a Szovjetunió-' ban éló és a szocialista társadalom­ban útját és szolgálatát kereső or­todox egyházzal a kapcsolatokat szinte teljesen megszakították. A második világháború után ma- gáratalált és egyre erősödő Orosz Ortodox Egyház lassan rendezni tudta kapcsolatát az emigrált orosz ortodox egyházi szervezetek­kel és így a testvéri viszony a többi ortodox egyházzal is helyreállt. Ma már az Orosz Ortodox Égyház nem csak létszámára nézve a leg­nagyobb ortodox egyház, hanem ennek megfelelően teológiailag is egyik legtekintélyesebb ortodox egyház a világon. Igen szoros kap­csolatot tart fenn valamennyi orto­dox egyházzal és jelentős szerepet játszik az összortodox zsinatot elő­készítő konferenciákon. Az első ilyen konferencia Rhodosz szige­tén volt 1961-ben, a legutóbbi pe­dig Chambezyben (Svájc) 1986- ban. Kapcsolatok a Vatikánnal Az ortodox egyházaknak a Vati­kánnal való kapcsolata a történe­lem folyamán mindig feszült volt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a Vatikán, ahol erre alkalma nyílott, unióra kényszerítette az ortodox egyházakat és így jöttek létre az úgynevezett görög katolikus egy­hazak. Az Orosz Ortodox Egyhá­zat két ilyen unió érintett: a nyu­gatukrajnai ortodox egyházzal kö­tött breszti unió (1596) és a ruszin ortodox egyházzal kötött ungvári unió (1646). A második világhábo­rú után mindkét uniót megszüntet­ték és a görög katolikus egyházak visszatértek az ortodox egyházba. XXIII. János pápa uralkodása óta (1958-1963) a Vatikán ökumeni­kus magatartása óriási fordulatot vett, s ez lehetővé tette, hogy az Orosz Ortodox Egyház képviselője részt vegyen a II. Vatikáni Zsina­ton (1962-1965). Azóta az Orosz Ortodox Egyház és a Vatikán kap­csolatai egyre javulnak és remény­ség van arra is, hogy a görög kato­likus egyházak megszüntetése miatt támadt feszültség kérdését is napirendre tűzik. Protestáns kapcsolatok Az orosz egyháznak a protes­táns egyházakkal való kapcsolata soha sem volt olyan feszült, mint a Vatikánnal, de igazi jó kapcsolat sokáig azért nem alakulhatott ki, mert az ortodox egyházak a pro­testáns egyházakat a 19. századi liberalizmus fényében látták. Ez volt a fő oka annak is, hogy az orosz egyház és vele együtt a leg­több ortodox egyház nem lépett be az 1948-ban megalakult Egyházak Világtanácsába. Tekintettel arra, hogy a második világháború után a protestáns egyházak - elsősor­ban a német evangélikus egyházak - igen nagy lendülettel kezdték ta­nulmányozni az Orosz Ortodox Egyház életét és teológiáját, a kap­csolatok is létrejöttek és egyre erő­södtek az orosz egyház és a protes­táns egyházak között. E kapcsola­tokat erősítette az is, hogy a béke­mozgalmi konferenciákon rend­szeresen találkoztak egymással az egyházak küldöttei. A kapcsolatok javulásának eredményeképpen az Orosz Ortodox Egyház 1961-ben belépett az Egyhazak világtaná­csába és azóta annak munkájában valamint az Európai Egyházak Konferenciájának munkájában is teljes odaadással részt vesz. A Szovjetunióban is megalakult az egyházak ökumenikus tanácsa, amelyben az ortodox és a protes­táns egyházak testvéri közösség­ben együttműködnek. Hazai békeszolgálat A második világháború után ki­alakult hidegháborús és nukleáris fenyegetettségi helyzetben az orosz egyház a világ egyházai között szinte elsőként állt a béke ügye mellé. Hazai békeszolgálatát két vonalon végzi. Az egyház vezetői és papjai tevékenyen munkálkod­nak a Szovjetunió béketanácsá­nak, valamint a helyi békebizottsá­gok munkájában és ezzel az orto­dox híveket is a béke szeretetére indítják. A másik mód az, hogy az Orosz Ortodox Egyház rendszere­sen összegyűjti a Szovjetunióban élő egyházak és vallási közösségek vezetőit a béke ügyének és teoló­giai problémáinak megbeszélésére. Az első ilyen konferenciát a zá- gorszki kolostorban tartották 1952-ben. A Szovjetunióban élő egyházak ökumenikus tanácsának is egyik fő munkaterülete a béke­szolgálat. Nemzetközi békeszolgálat Az Orosz Ortodox Egyház a Vi­lág Béketanács megalakulása óta (1949) részt vesz annak munkájá­ban. De ennél sokkal jelentősebb talán az a szolgálat, hogy a világ egyházai és vallási közösségei ré­szére rendszeresen rendez összejö­veteleket és konferenciákat. Ezek között talán legjelentősebb volt az 1982-ben Moszkvában rendezett világkonferencia, amelyen 90 or­szágból kereken 600 egyházi és val­lási vezető vett részt es arról tár­gyalt, hogyan lehet az élet drága ajándékát megoltalmazni a fenye­gető nukleáris katasztrófától. Et­től kezdve szinte évenként tarta­nak e tárgyban Moszkvában „ke­rékasztal konferenciákat”. Az orosz egyház alapító tagja az 1958- ban Prágában megalakult Keresz­tyén Békekonferenciának, vala­mint az 1962-ben megindult úgy­nevezett „Karlovy Vary” találko­zóknak, amelyen az európai és észak-amerikai egyházak vezetői arról tanácskoznak, hogy lehetne a világban meglévő háborús fe­szültségeket enyhíteni. Az orosz keresztyénség ezer éves jubileumá­nak előkészítő konferenciái is jó alkalmai voltak és reménység sze­rint a júniusi jubileumi ünnepségek is jó alkalmai lesznek a békeszol­gálat aktuális kérdéseinek a meg­beszélésére. Selmeczi János SUOMI KÉK EGE ALATT MEGEMLÉKEZÉS DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK SÍRJÁNÁL HALÁLA ELSŐ ÉVFORDULÓJÁN A Magyarországi Evangélikus Egyház kegyelettel emlékezik csaknem három évtizeden át volt püspöke, egyházi vezetője életére és szolgálatára, halála egyéves évfordulóján. Halála napján, május 17-én, kedden délután 3 órakor Isten színe előtt emlékezünk meg elhunyt püspökünkről, a Farkasréti temetőben levő sírjánál, dr. Nagy Gyula és dr. Harmati Béla püspökök szolgálatával, a Lutheránia énekkar közreműködésé­vel. Erre a kegyeletes emlékezésre ezúton is hívjuk gyülekeze­teink lelkészeit és tagjait. „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Scholz László Két édesanya Dalolok a napsugárban: nekem két édesanyám van! Világraszóló nagy csoda, mivel egyik sem mostoha. Gondolom azt ismeritek, tudhat róla mindenitek, aki fürösztött és dajkált rám tapasztván csókkal ajkát. Nappal semmit nem mulasztott, betegágyamnál virrasztott, gyémántja voltam s aranya... Ilyen minden édesanya. Dr. Groó Gyula, nyugalmazott teoló­giai professzorunk 75 éves. Születés­napja alkalmából az Országos Egyház Elnöksége nevében március 18-án dr. Nagy Gyula püspök-elnök köszöntötte az Északi Egyházkerület Püspöki Hi­vatalában, munkatársaival együtt. Ki­fejezte egyházunk köszönetét Groó professzornak több évtizedes, nemzet­közileg is ismert, széles körű teológiai, egyházi és társadalmi munkásságáért, átnyújtva az országos egyház ajándé­kát, és kérve Isten áldását a nyugalma éveiben is változatlanul aktív profesz- szor további életére. Ezt követően a Teológiai Akadé­De ki lehet az a másik? Várjatok szempillantásig! Elmondom, hogy mit cselekszik pirkadattól öreg estig. Megfüröszt a keresztvízzel, Szentleiket csókol ránk tűzzel, harangszóval hív templomba, üdvösségünkre van gondja. Terítve ott a szent asztal, bűnbocsánattal vigasztal. És ha int a végsó óra, reménység búcsúztatója. mián professzortársai és a hallgatók köszöntötték Groó professzort. Az if­júság énekszáma után dr. Cserháti Sán­dor dékán üdvözölte az ünnepeltet, ki­emelve sokak számára emlékezetes ta­nári működését, valamint azt, hogy nyugdíjas éveiben is tevékenykedik a professzorok és hallgatók között, iro­dalmi munkásságot folytat és szívesen vállal tolmácsolási feladatokat, segítve ezzel az Akadémia munkáját. Kérte Is­tent, őrizze meg életét és mindannyiuk számára segítő szolgálatát. Lapunk olvasói nevében áldáskívá­nással csatlakozunk a születésnapi kö­szöntéshez. (Folytatás az 1. oldalról) Torkú Tamperében gépet váltunk, majd a turkui repülőtéren Vik- ström érsek és Risto Cantell vár­nak reánk. Este szűkkörű vacsora az érsek otthonában, majd áhítat az érseki palota kápolnájában. Hatodik nap: fél kilenckor reg­gel Molnár Rudolfék várnak me­leg szeretettel otthonukban; ezer márkát küldenek az evangélikus gimnázium céljára.. Tíz órára már a Svéd Teológiai Akadémia vár bennünket, Cleve dékán köszönt a professzori kar és a hallgatók kép­viselői élén (Finnország lakosságá­nak mintegy 6 százaléka svéd anyanyelvű, külön teológiai fakul­tásuk van). Kétórás megbeszélés következik hazai egyházunk életé­ről, teológiai munkánkról, sok eje- ven kérdéssel. Ezután Hargita Ár­pád nagykövet csatlakozik hoz­zánk feleségével együtt: megte­kintjük a félezer éves turkui dó­mot, a Finn Egyház főtemplomát. Ezután a város vezetőinek ünnepi ebédje következik a hétszáz éves turkui vár dísztermében, a polgár- mester köszöntőjével, ünnepélyes szertartásossággal; majd az „öt­száz éves a finn könyv” kiállítás megtekintése a várban (az első finn könyv az Áboi Missale 1488-ból). Búcsúfogadás és búcsú melegszívű vendéglátóinktól, az érsek-házas­pártól, az érseki palotában, majd a repülőtéren. Indulunk Mikkeli fe­lé. Mikkeli Közép-finnországi város, egyhá­zi centrum. Toiviainen püspök, régi barátunk, mosolygó arca fogad bennünket, majd baráti vacsora a püspök otthonában az egyházke­rület vezetőivel. Hetedik nap: délelőtt látogatás a híres Iparművészeti Központ­ban, ahol egész Finnországból jött fiatalok mütátják a fa, a fém és a textíliák művészetét. Ünnepi ebéd az egyházi élet helyi vezetőivel egy panoráma-étteremben, Mikkeli közelében. Délután találkozás a püspöki tanáccsal, majd sajtókon­ferencia, utána pedig baráti meg­beszélés a püspökkel hivatalában a jövő nyáron Mikkeli közelében megrendezésre kerülő finn-ma- gyar-észt lelkészkonferenciáról, melyre 25 magyar evangélikus lel­készt hívtak meg északi testvé­reink. Baráti búcsú után a repülő­térről elutazás újra Helsinkibe. Helsinki A késő esti órákban meleg, test­véri találkozás Ilmari Soisalon- Soininen nyugalmazott teológiai professzorék szép otthonában, be­Az 1968-ban készült modern betontemplom Helsinki egyik elővárosában, Kannelmäkiben szélgetés közös diák-emlékekről, a testvéregyházak mai életéről - ma­gyar nyelven. A professzor, a hé­ber és görög mellett tökéletesen be­széli ma is nyelvünket. Nyolcadik nap: délelőtt Juhani Simojoki sajtófőnök visz körül minket Helsinki elővárosaiban, megtekintünk öt csodaszép, mo­dern templomot (csak Helsinkiben negyven új templom épült a leg­utóbbi néhány évtizedben). Búcsú­ebéd a Ramada-hotel éttermében, magyar és finn zászlókkal, majd ebéd után látogatás Erkki Kansa- naho nyugalmazott püspök, egy­háztörténész, régi kedves jóbará­tunk szép otthonában. Sinnemäki főtitkár kísér a repülőtérre, ahol Hargita Árpád nagykövettel csak­nem két órán át beszélgetünk a két nép életéről, mivel Malév gépünk csak nagy késéssel indul. Amikor gépünk végre felszáll, zsúfolva Budapestre tartó finn tu­ristákkal, a Nap éppen lebukik a horizonton, és felhők takarják el előlünk a hófödte finn erdőket és jégboritotta tavakat, tengerpartot. Isten veled, Suomi földje! Ügy ér­zem, egy lépéssel ismét tovább ju­tottunk a finn-magyar testvéri kapcsolatok útján. Dr. Nagy Gyula íme, lelki édesanyám, most már ráismertek talán Ráismer hálás gyermeke: anyaszentegyház a neve. Dr. Groó Gyula köszöntése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents