Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-20 / 47. szám

Evangélikus Élet 1988. november 20 Az ifjúságot egyre jobban érdekli a Biblia A Bibliatársulatok Világszövetségének nagygyűlése alkalmából a távozó'elnökkel folytattunk beszél­getést. Dr. Oswald C. J. Hoffmann amerikai evangélikus püspök prédikált a megnyitó istentiszteleten a Kálvin-téri templomban. A búcsúesten találkoztunk vele, ott yálaszolt kérdéseinkre. Először arról szeretnénk hallani, mit jelent Püspök (Jr számára a Biblia, a Bibliával történő foglalkor zás? Régóta tagja vagyok az Ameri­kai Bibliatársulat vezetőségének. A Minnesotai Egyetemen klasszi­kus nyelvészetet is tanítottam, így kerültem a fordító bizottságba. A Good News Bible, az új ameri­kai fordítás készítésekor először az Újszövetség fordításában vettem részt, majd az ószövetségi bizott­ság elnöke voltam. Luther elvét követtük elsősorban: ő arra töre­kedett, hogy hétköznapi nyelven szólaltassa meg Isten igéjét. Az Új­szövetség is köznyelven íródott. Például: ahogyan a kollégista diá­kók írnak, amikor pénzt kérnek szüleiktől... 1977-ben letterh a Vi­lágszövetség elnöke. Nagyszerű volt, együtt szenvedélyesen fordí- tottukj nyomtattuk, terjesztettük a Szentírást. Óriási feladatok ezek. Amikor elnök lettem, világszolgá­latunk költségvetése 13 millió dol­lár volt. Jövőre több, mint 37 mil­lió lesz. Az elmúlt évben 33 milliót tett ki, ezen felül 7,5 millió dollár volt a Kínában felépített és felsze­relt nyomda költsége; december elején résztvettem a felavatásán; Másnap ugyanitt, Nankingban prédikáltam. A templom 20 perc­cel az istentisztelet előtt zsúfolásig megtelt, fagypont alatt volt, fűtés semmi, látszott a lehelet. Ez a szü­letésnapomon történt. A lelkész hirdetett valamit, az emberek rám­néztek - azt mondta: közöltem ve­lük, hogy Ön ma 73 éves. Utána a keresztyén reménységről prédikál­tam. Ennek a mostani nagygyűlés­nek a témájában is szerepelt lPt 1,3 alapján. Járt-e gyülekezetben, hirdetett-e igét nálunk? Igen, a Deák téren. Uüfenscher Károlyt már ismertem. 1957-ben a Lutheránus Világszövetség min- neapolisi nagygyűlésén a Missouri Zsinat Evangélikus Egyház egyik képviselője voltam, ő pedig a ma­gyar küldöttség tagja. Carl Lund- Quist főtitkár, aki nagyon jó bará­tom volt, egyszer ezt mondta: mi lenne, ha egy estére meghívnád a magyar delegációt? Elintéztem, összejött a 30 amerikai delegátus és a magyarok: Ordass püspök, Szabó püspök, Nagy professzor, a jelenlegi püspök és Hafenscher lel­kész. Megismertem Hafenscher Károlyt, fényképeket is mutatott, ahol mindketten rajta vagyunk. A magyarok azt mondták: meg­emlegetik ezt az estét, annyit ne­vettünk. Nagyon jólesett a kikap­csolódás,, amikor különben nagy feszültségek voltak. A Deák téren szerzett benyomá­sai alapján milyennek látja az egy­házi életet? Nem tudom, lehet-e megjegyzé­sem, akár dicséret, akár kritika a gyülekezet jellegéről - az emberek egy részénél nagyon mély kegyessé­get láttam. Nem ismerem az ifjúsá­gi munkát, de tudom, hogy sokat kell munkálkodni az ifjúságért itt Magyarországon. Szerte a világon az ifjúságot egyre jobban érdekli a Biblia, Jézus Krisztus, - az egyház viszont nem annyira, ezt különösen Japánban éreztem. A rádióban 33 évig hirdettem igét a Lutheran Hour (Evangélikus Óra) kereté­ben. Ez a világon a legelterjedtebb rádióadás, 1800 adóval, evangéli­kus, meglepő, ugye? Billy Graham- nek csak körülbelül harmadannyi adója van, mint nekünk. Japán nyelvű szolgálatunk különqsen je­lentős, 19 stúdióval. A Fülöp- szigeteken 4 (angol és 3 jelentős helyi) nyelven hetente 250 adást közvetítünk. Az egyháznak figyel­nie Hell arra, hogy a fiatalokat .ménjiyire érdekli Jézus Krisztus. Evangélikus szemmel hogyan ér­tékeli a végétért nagygyűlést? Sok evangélikus résztvevője volt. Evangélikus az elnök, a főtit­kár, az Amerikai Bibliatársulat fő­titkára is - evangélikusok sok or­szágból... Gondoljunk csak arra, hogy lutheránusoknak neveznek minket. Luther olyan nagyra érté­kelte a Szentírást, és annyira értett is hozzá, hogy le tudta fordítani arra a csodálatos nyelvre, amilyen az övé volt: „Azt tartjuk tehát, hogy az ember egyedül a hit által igazul meg..Ez a nyelv! . .a törvény cselekedetei nélkül.” Ez a fül! Zseniális! Csak akkor lehe­tünk igazi evangélikusok, ha nagy­ra értékeljük a Szentirást. • Állandóan fordítanunk, revide­álnunk kell, ahogy Luther is tette - 90-szer nézte át a bibliafordítást. Amikor Eislebenben meghalt, a Korinthusi levelek fordítása volt nála, ezt holttestével együtt vitték Wittenbergbe, és a halála utáni év­ben, 1547-ben adták ki. A nyelv változik, az írás nem. Tudatosan lépést kell tartanunk a nyelv, a beszéd változásával. Ma számítógépeink vannak - tudjunk komputert használó emberekkel is foglalkozni! így is evangélikusnak kell lennünk. Legyünk mesterei a nyomtatott sajtónak, a rádiónak, a televíziónak, az emberiség min­den művészetének a mai korban, és alkalmazzuk őket hatásosan az evangéliümért. Érdemes, mert ez a legnagyobb üzenet a világnak: „Úgy szerette Isten a világot...” Nagyra értékelem a magyarok szolgálatát. Nincs misszió, nincs üzenet a modern világnak, csak akkor, ha hirdetjük a Szentírást és megértik az evangéliumot. Az evangéliumot, amely, mint Luther tanítja, Isten ingyen ajándéka, a mi bármiféle érdemünk nélkül. szp Scholz László A nagy vacsora Gazdag ember palotája világítva lakomára. Van is lázas sürgés-forgás, ez ételt visz, italt hord más. Nem jött meg még egy vendég se. Küld egy szolgát követségbe a ház ura - kiknek kedvez: a megóvott vendégekhez. Visszatér az, de rossz hírrel: mind sürgősebb dolgot színlel, ez nem ér rá, az nem jöhet, igát vett vagy szántóföldet. Hallván ezt a házigazda gerjed szörnyű nagy haragra: „Soha többé - igy határoz - egy sem ülhet vacsorámhoz!" „Eredj szolgám az utakra, hamar'menj a szorosokra, kire csak lelsz, hozd be nyomba, sánta, vak vagy csonka-bonka.”- „Meglett, amit parancsoltál, mégis van hely asztalodnál."- Siess hát a városszélre, unszolj bárkit, hogy betérne.” „Még ma teljék meg a házam, hogy a gőgöst megalázzam, a szegényt felmagasztaljam, a bűnöst megvigasztaljam." ­Uram Jézus, drága Szolga, állíts engem is a sorba, szegényeid víg sorába s vigy be a Nagy Vacsorába! Vö. Lk 14,16-24 Igehirdetés a Magyar Televízióban Mt 22,35-40 alapján Történelmi és mai reformáció (Folytatás az 1. oldalról) Hit nélkül élni annyi, mint ki­szolgáltatva lenni a szívünk mé­lyén meghúzódó önző, bűnös in­dulatoknak. Gazdátlanul, egyma- gunkban hányódni-vetődni az élet viharaiban, mint a horgonyáról le­szakadt hajó. Istenben hinni, Istennel élni pe­dig annyi, mint szilárd belső élet­alappal rendelkezni. Nem valami­vel, hanem Valakivel! Akibe bele- fogózhatunk, aki belső „tartást” ad, atyai kezében tart bennünket életben-halálban. „Nyugtalan a szívünk mindaddig, amig Teben- ned nyugalmat nem talál, Urunk” milyen igazán mondta ezt Augusztinusz. az ókor nagy teoló­gusa! Isten a „kőszikla-alap” életben- halálban. A hit, szivünk mély bizo­dalma és szeretete Isten iránt: biz­tos élet-alap. A reformáció jól is­mert megfogalmazasában: Sola gratia - egyedül a kegyelem! Sóla fides - egyedül a hit! Az Egyesült Nemzetek hatalmas new yorki székházában, ahol éven­ként összegyűlnek a népek küldöt­tei, van egy istentiszteleti terem is. De milyen különös terem! Mivel egyik vallás szimbólumait sem akarták előnyben részesíteni, az építők azt a furcsa megoldást vá­lasztották, hogy a „belső csend ter­mének” a széksorai mögül erős fényszórók egy hatalmas, fehér fal­felületet világítanak meg. Ott, ahol az oltár szokott állni, puszta, üres fal van, - semmi más. Milyen sok ember szívének, lelkének a belső képe is ez! És milyen jó, hogy a mi templomaink nem ilyen üres, fe­hérfalú meditációs termek, hanem középpontjukban ott van az oltár, rajta a Názáreti Jézus keresztfája: Isten megbocsátó, önfeláldozó sze- retetének látható jele! A reformáció időtálló, nagy ta­nítása az is, hogy az örök, láthatat­lan Isten a történelemben a Názá­reti Jézusban, az értünk Megfeszí­tettben és Feltámadottban ismer­tette meg magát az embervilággal. Tucjni akarod, kicsoda Isten, mit kíván tőled és mit ad neked? Nézz Őreá, Jézusra! Sehol másutt nem ismerhetjük meg Istent olyan iga­zán, mint Jézus Krisztusban — hir­deti a reformáció. „Solus Christus - egyedül Krisztus!” 0 az út, az igazság és az élet. Istent Obennd tudjuk szeretni - teljes szívünkből, teljes lelkűnkből és teljes elménk­ből. Őhozzá kell mindig visszatér­nünk! Forduljunk most a „nagy paran­csolat” második feléhez: „Szeresd felebarátodat, min.t magadat!” Az egyház állandó reformációja és a magunk reformációja az Isten­szeretettel együtt azt is jelenti, hogy az egyháznak is, a hívő em­bernek is szüntelenül vissza kell térnie ahhoz a jézusi szeretethez, amely nem puszta érzelem, nem puszta szó, hanem cselekvő, segítő, „szolgáló” életforma. Valaki azt mondta egyszer: Könnyebb a Földet kimozdítani a Nap körüli pályájáról, mint az em­ber szívét kimozdítani önmaga kö­rüli forgásából. Igen, életünk alap­betegsége, amelyből egyszerű vagy bonyolult áttételekkel társadalmi és egyéni életünk legtöbb baja származik, az ember rejtett, ezerar­cú, kíméletlen önzése. A jézusi szeretet legyőzi ezt az ősönzést bennünk! A jézusi szere­tet nem kapni, hanem adni akar! Szétosztogatja magát, idejét, erejét a segítségre szorulók között, és mégis mindig több, egyre nagyobb lesz. Spontán módon, nem pa­rancsra, tör elő a szívből. Olyan „magától értődőén” válik vigasz­taló, jó szóvá, önzetlen, segítő cse­lekedetté, mint amilyen természe­tes az, hogy a Nap süt, a fény vilá­gít és a tűz melegít. Egy forgalmas utcán történt. Egy idős férfi rosszul lett, rohamot kapott és elvágódott a járdán. Az emberek riadtan húzódtak vissza a közeléből; látszott, szeretnének valahol másutt lenni. Ekkor egy fiatal nő odalépett a tehetetlenül járdán fekvőhöz. Lehajolt, kabát­ját a feje alá hajtotta, zsebkendőjé­vel letörölgette verítékes homlo­kát. Közben egy orvos is megje­lent, gondjaiba vette a beteget. Majd jött a mentőkocsi és elvitte magával. A leány már nem volt sehol. Ha megkérdezte volna vala­ki, miért tette, ő csodálkozott vol­na a legjobban. Hogyan is lehet ilyet kérdezni? Aztán már - későn - a tétlen körülállók is rájöttek, mit kellett volna tenniük. Talán már szégyenkeztek is egy kicsit, legbelül. Éz a leány azonban belül­ről tudta és élte az önzetlen, a baj­ban lévőhöz lehajló, segítő szerete- tet. Hányán vannak, akik ugyan­ezt tették volna? Egy nagy keresz­tyén mondta: „Amikor elkezdtem másokért élni, akkor kezdtem el élni!” A reformáció nem szűnt meg be­levésni kora egyházának és hívő emberének a lelkiismeretébe, hogy az istenhitnek, az Istenbe vetett bi­zalomnak, itt a viágban minden pillanatban jót cselekvő, segítő szeretetté, önzetlen szolgálattá kell átalakulnia a másik emberért! Én vagyok az igazi szoloto. . . Jn Í5,í Az egész Szentíráson végigvonul a szőlő képe, mint ami fontos üzene­tet hordoz számunkra. Ahogyan a kenyér, úgy a szőlő is túlmutat ön­magán. Isten Kijelentésében a sző­lő Izráel háza, Isten népe. A szőlő egyedüli Gazdája az Úristen. Mint jó gazda boldogság kertjének (Éden), a jó ízű gyümölcsök hajlé­kának tervezte ezt az ember szá­mára. Ennek érdekében mindent megtett. Megadta az őrizetet a kül­ső és belső veszedelmek ellen (kerí­tés, őrtorony stb.) Várta Isten a jó gyümölcsöt életünkön, ehelyett az csak vadat termett. Gőgös, enge­detlen,' Isten ellenes alapállást. (Ézs 5,1-7) A Gazda helyett, ma­gunkat tartottuk életünk gazdájá­nak. Elhitettük magunkkal, hogy az életet a szőlővessző adja, sőt, hogy miénk az egész szőlőskert. Miénk a világ, miénk az egyház. A Gazdát löktük ki saját tulajdo­nából ! Ez a lényege az ősbűnnek, amely nem „bibliai mese”, alma- sztori”, hanem véres valósága az emberiség és az egyes ember mai napig tartó életének. Isten fájdal­masan állapítja meg szőlőjéről: / Mint nemes vesszőt ültettelek el, / mint igazán valódi magot. / Hogyan változtál át / idegen szőlőtő vad haj­tásává? (Jer 2,21) Szüretelni akar­tam náluk - így szól az Úr, / de nincs szőlő a tőkén, ... / levele is elhervadt. (Jer 8,13) Sok pásztor pusztította szőlőmet, / taposta osz­tályrészemet./ Drága osztályrésze­met I sivár pusztává tették. (Jer 12,10) Mivel 0 nem csupán bűnt gyűlölő, haragvó Isten, hanem a bűnöst még a törvény, az ítélet, a logika ellenére is szerető Atya, ezért elküldi saját, egyetlen, Drága Fiát ebbe a rettenetes állapotban lévő, feldúlt, tönkrement, letarolt halálos szőlőskertbe. Beülteti ebbe a valóságba, talajba. Ezért mondja Jézus: „Én vagyok az IGAZI sző­lőtő!” Szembeállítja magát min­den más szőlővel. 0 az igazi, való­di, megbízható szőtötö. A többi csak bitorolja I stép nevet. Egyedül csak Ő tudja megadni azt amire valóban szükségünk-van: az életet, az ÖRÖK ÉLETET: A töb­bi szőlő produkálhat bármit, mégis a halál bélyegét hordja magán. Ez lehet látszólag szép vallásbs, egy­házi élet is (Jn 15,5) A szőlő lété­nek egyedül a jó gyümölcs az értel­me. Az Isten szerinti gyümölcsöt csak a tőkével, a Krisztussal való közvetlen, szerves, élő kapcsolat által teremhetjük meg. Ő bennünk és mi Benne. Kevesebb nem elég. A látszathit, az örökölt kegyesség, a vallásos külső csak tőkére kötött vessző. Nincs élet benne, így nincs gyümölcse sem. Vele mindenünk megvan, nélküle semmi. Az élő Úr­ral való élő, személyes kapcsolat nélkül tőről levágott, az éltető nedvtől elszakadt, terméketlen, tűzrevaló venyigék vagyunk. Nagy evangélium az, hogy velünk az Is­ten (Karácsony), még nagyobb, hogy köztünk is maradt és látjuk Őt (Nagypéntek, Húsvét) DE EZ NEM ELÉG! Ettől még simán el- kárhozhatunk. Az igazi megtartás, evangélium az, hogy az élő Isten bennünk lehet! Szívünkben, hét­köznapi életünkben. Gondolata­inkban, érzelmeinkben, döntése­inkben és terveinkben. Ez nem ke­gyes frázis, hanem csodálatos va­lóság. De ez csak úgy lehetséges, ha Jézussal, az igazi szőlőtővel együtt én is engedelmesen odaa­dom magam a Gazdának. így vele együtt megyek a Golgotára. Vele együtt halok meg istentelenségem- nek, a bűnnek. Vállalom a met­szést, a tisztítást. De így vele együtt fel is támaszt az Atya! Már, most, itt! Aki így hisz a Fiúban, annak örök élete VAN! így lehetek csak élő tagja Isten országának, mert az már bennem valóság. Amit senki és semmi nem ragadhat el tőlem, így helyreáll Isten eredeti terve az életemben. Egyedül az Ő szereteté- ből, elmúlhatatlan szeretetkapcso- latban élhetek vele. Szeretett Testvérem! Amíg időd van vedd halálosan komolyan Jé­zus szavait, az Igét: Szükség néked Istentől születned! (Jn 3) Mert test és vér nem örökli Isten orszá­gát. (7 Kor 15) Keress, zörgess, kérj! Vidd halálra időben bűnei­det, hogy élhess általa és Benne mától kezdve örökkön örökké! Úgy legyen! Szeverényi János Huszti János az unitárius egyház új püspöke Dr. Ferencz József unitárius püspök nyugalomba vonulásával a megüre­sedett püspöki tisztségre Huszti János lelkészt választotta meg a Magyar- országi Unitárius Egyház Zsinata. Az egyház főgondnoka ismét ifj. Bartók Béla lett. Életükön és szolgálatukon legyen Isten gazdag áldása. AkiJstennek kedves, „tökéletes keresztyén életet” akar élni, - hir­dette Luther - annak nem kell ki­szakadnia a világból és elvonulnia a pusztaságba, remeteségbe vagy kolostorcella mélyére; hanem itt - a hétköznapok világában - a kü­lönféle földi élethivatásokban, a családban, a napi munkánkban, az emberek között kell cselekednie a jót, Istenbe vetett hittel segíteni a másik ember és a közösség javát, szolgálóvés önmegtagadó szeretet- ben. „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Ehhez a jézusi igéhez kell visszatérnünk! Ez a szüntelen „magunk reformációja”. Végezetül: hisszük, hogy a re­formációnak ezek a jézusi alap­igazságai ma már nem „hitszaka­dást” jelentenek, nem elválasztják egymástól az egyházakat és a hívő embereket. Ellenkezőleg: vala­mennyiünk közös kincsét jelentik. Az egyházak mai egymáshoz köze­ledésében és együtt végzett segítő szolgálatában a régi igazság igazo­lódik : „Közelebb Jézushoz - köze­lebb egymáshoz”. Járjunk mi, egy­házak és hívők, ebben a hazában ezen az úton! Egymás hitének, egyházi sajátosságainak, értékei­nek kölcsönös megbecsülése öku­menikus útján! Ugyanakkor a reformáció rend­kívül időszerű tanítást ad népünk mai életében is. A szükséges és el­kerülhetetlen reformok alapja a „belső reformáció”: a belső meg­újulás az énközpontú, erkölcsi normák nélküli életből a hit belső tartására, a másik ember és a kö­zösség iránti önzetlen, segítő szere- tetre. A legnagyobbat az adja ma társadalmunknak a jövő érdeké­ben, aki ezt az „új embert” formál­ja, a „belső megújulást” munkálja, a külső reformok elengedhetetlen, lelki alapjaként! A történelmi reformáció már csaknem fél évezred távolságra van tőlünk az időben. Tartalmát azonban nem mosta el az idő mú­lása : a reformációnak - ezt vigyük magunkkal - ma és mindennap folytatódnia kell az egyház, a hívő emberek életében, mint „re-formá- ció”, visszatérés a jézusi alaphoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szivedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez az első és a nagy parancsolat. A második ha­sonló ehhez: Szeresd felebaráto­dat, mint magadat! Ez a két paran­csolat tartja az egész törvényt és a prófétákat.” Isten adjon nekünk ilyen mai re­formációt, - az egyházban is, sze­mélyes életünkben is! Ámen. Dr. Nagy Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents