Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-13 / 46. szám

Evangélikus Élet 1988. november 13. Harangszentelés Lucfalván En vagyok az igazság. Jn 14,66 Október 9-én, Szentháromság utáni 19. vasárnapon hármas örömünneppé vált templomszente­lési emlékünnepünk napja. Az ere­deti ünnepen kivül a Szenthárom­ság utáni 19. vasárnapon szentel­tük föl 1975-ben új imaházunkat is. Új harangot is szentelt a gyüle­kezet. A szolgálatot Szebik Imre püspökhelyettes végezte a helyi lel­késszel együtt, a zsúfolásig megtelt templomban. Az új harangba ön­tött ige, Mt 11,28 alapján szólt az igehirdetés. Nem kár-e a mai világ­ban ilyen célra költeni a pénzt? - vetette föl a kérdést. Amikor a Biblia szerint a bűnös asszony Jé­zus lábára önti a drága kenetet, azt is némelyek pazarlásnak tartották. De Jézus megdorgálta őket, mert ez az asszony bűnbánattal és Jézus dicsőségére cse­lekedett. így nem fölösleges ma sem semmi, amit az Úr ügyéért cselek­szünk. A ha­rang is Isten di­csőségét szol­gálja. Hívogat a templomba, megszólal éle­tünk minden helyzetében, je­lezve, hogy Is­tenre gondol­junk, őhozzá menjünk öröm- ben-bánatban egyaránt. Mivel temp­lomunk a Tü­relmi Rendelet idején épült, a tornya távolabb, külön áll. A gyülekezet az igehir­detés után átvonult ide. A lejtős domboldalon gyönyörű virágko­szorúkkal földíszítve állt a harang a torony tövében. Jó időt adott az Úr, a Nap fénye megcsillant a szép új harangon, s a gyülekezet az eny­he őszi időben minden akadály nélkül vehetett részt a szabadban tovább folyó istentiszteleten. A püspökhelyettes megáldotta a harangot és elkezdődött a helyére emelés. Közben az énekkar és a gyülekezet több szép éneket éne­kelt és egy szavalat is elhangzott. Sárkány János gondnok, aki az idei összes munkát vezette, beszá­molt a harangöntés előzményeiről. A helyi lelkész Jn 11,28 alapján szólt a harang feladatáról. A Mes­ter itt van és hív téged. A bibliai Márta tudja, hogy ha Jézus itt van, akkor ő meg fogja oldani a család nehéz helyzetét. Ahogy Máriáék egykor, úgy ma is'aki Jézushoz megy, másképp megy haza, mint ahogy jött. A harang szolgálata az, mint itt Mártáé: Jézushoz hívó szó. A harang hív. Személyesen hív. Üzenetének továbbadására hív. Isten szavának a világban való hallgatására hív. És végül a szo­katlan időben megszólaló harang arra figyelmeztet, hogy gondolj a másik emberre örömében és bána­tában. Végül a harangvillámosító jelen­tette, hogy a szerelés megtörtént és ünnepélyesen megszólalt a világ­háború óta hiányzó nagyharang. Külsőleg a gyülekezetben így már minden a helyére került. Remél­jük, lelkileg és személyesen is egyre inkább helyére kerül mindenki kö­zösségünkben az eddigi fizikai és lelki fáradozások nyomán. Csodá­latos volt hallanunk együtt a há­rom harang összhangját, amely a gyülekezetét is még nagyobb együttmunkálkodásra hívja. Délután kedves vendégünk a megújított imaházban szolgált, fó­rumbeszélgetés és igehirdetés kere­tében, családjával együtt. Rohant az idő, de mi nem érzékeltük, mert jól éreztük megunkat a Jézus Krisztus által való közösségben. A harang is valóban Hozzá hívott és hisszük, hogy mindnyájan vala­mi többel folytathatjuk útjainkat: azzal, amit Tőle kaptunk, hogy boldog emberek lehessünk és to­vábbadhassuk az ő szeretetét. Széli Bulcsú Fehér Károly esperes köszöntése Fehér Károly szombathelyi lelkészt, a Vasi Egyházme­gye esperesét 60. születés­napján, október 31-én Szombathelyen köszöntöt­ték. Az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében dr. Vass György főelőadó köszöntötte az esperest, méltatva eredményes szol­gálatát az egyházban és a társadalomban, és átnyúj­totta a Hivatal ajándékát. Kíséretében volt Bárdos Deák Béla főelőadó Buda­pestről és Gyergyák Ferenc a megyei egyházügyi titkár. Akik az Úrbdn bíznak, erejük megújul. (Ézs 40,31) Jézus kihallgatásakor Pilátus, egy azóta is sokat emlegetett kér­dést tett fel, melyben együtt volt érdeklődés, kíváncsiság, s talán a megfáradt keresés is: „Mi az igaz­ság?” Ez a kérdés azonban nem csupán Pilátusé, hanem azóta is sokak kérdése: mi az igazság? Az igazság megismerésének igénye magyarázza, hogy szinte órák alatt fogynak el az ehiberiség közeli és távoli múltjának izgalmas ügyeivel foglalkozó könyvek; hogy annyira tudunk örülni, ha az írott, vagy hallgatott, látott sajtó egy-egy kép­viselője nem hagy elhomályosítani olyan tényeket, amiket talán mi magunk nem merünk napfényre hozni. Vannak azután olyan igazsá­gok, melyek emberi, vagy politikái összefonódások miatt talán soha­sem válhatnak mindenki számára ismeretté, amelyekre sokszor nincs igazi válasz, nem lehet rá megadni a feleletet! De nem csak a nagy, világmére­tű eseményekkel kapcsolatban van ez így. Mi, a magunk igazságát is szeretjük és keressük, s mi min­dent elkövetünk azért; hogy igaz­ságunkat elismertessük másokkal is, hogy azt érvényre juttassuk má­sokkal szemben is! Ügyvédekhez, bíróságokra járunk vélt és valós sérelmeinkkel; hogy változtassunk a helyzetünkön, nem ismerünk akadályokat! Eközben pedig elfe­lejtkezünk arról, - a nem is olyan egyszerű tényről - hogy a bennün­táink, pereink közben eszünkbe jut-e az imádság: Zabolázd meg nyelvünket Uram, / hogy ne mond­junk olyan szót, ami nem igaz, / hogy ne mondjunk olyan szót, / ami félig igaz, / hogy ne mondjunk olyan szót, / ami igaz ugyan, de kegyetlen - / Jézus szavát add szánkba ... (Ma így imádkozzatok 99. 0.) Mert Jézus igazsága más, mint a mi igazságunk! Ő maga az igaz­ság; aki nem hazudik, nem csal, hanem ámítás és álnokság nélkül mindig önmagát és igaz isteni való­ját adja! Ezt az igazságot nem lehet indulatokkal, korszakokkal, egyé­ni és csoportérdekekkel, vágyak­kal és ötletekkel befolyásólni! Ezt az Igazságot csak megismerni és elfogadni lehet; igazgatni, átala­kítgatni, modernizálni nem! Ha így gondoljuk végig családi, gyülekezeti, egyházi, társadalmi életünket, akkor megláthatjuk, hogy mennyire hiányzik kapcsola­tainkból ez az Igazság - Jézus! Ezt mutatja a testvérek közötti renge­teg viszály; ezt mutatja a nemzedé­kek közötti türelmetlenség; ezt mutatja a nemzetek közötti meg nem értés! Jézus szava: Én vagyok az igaz­ság!- buzdít, bátorít, hogy Őt ke­ressük, az Ő igéjét kövessük, mert Ő az, aki igazságával megszabadít a bűn minden következményétől! Az önzéstől, az elégedetlenségtől, a veszekedéstől, az ellenségeske­déstől - a Halál hatalmából! Be­Szebik Imre püspökhelyettes és Széli Bulcsú lelkész IGERET SZÁRSZÓN Gondolatok az új abortuszrendeletröl Mennyit ér egy emberi élet? ígéretet tettem, hogy megírom ref­lexióimat a szenior ifjúsági konfe­renciáról. Talán az a fasori lány, akinek a javaslatára reagáltam ily- módon, már nem is tartana igényt erre, hiszen a konferenciáról tudósí­tó cikkel együtt (Év. Élet október 9.) megjelent a Meghívó is, amely minden evangélikus fiatalt invitál a Magyarországi Evangélikus Ifjúsá­gi Szövetség (MEVISZ) megala­kulását előkészítő gyűlésre. - A ja­vaslat eredetileg azt célozta, hogy Harmati Béla püspök - vele töltöt­tünk egy délutánt és egy estét a konferencián - adjon ki körlevelet, apnelyböl a lelkészek is ismerjék meg a beszélgetésben képviselt ál­láspontunkat. Nevezetesen azt,hogy támogatjuk a gyülekezetek ifjúsá­gának nagyobb aktivitását, egyet­értünk szervezeti és tartalmi törek­véseikkel, reméljük, hogy az ifjúság jelentős szerepet játszik majd az egyházi megújulási folyamatban. Ehhez kell, hogy lelkészek és espe­resek a gyülekezetekben, egyház­megyékben hasonlóan gondolkodja­nak. Ezt vélte elősegíteni a javaslat, kimondatlanul is arra utalva, szép, szép, amit püspök és kerületi fel­ügyelő egy szárszói esté hangulatá­ban mond, de egyrészt tudnak-e er­ről a lelkészek, másrészt maguk az érintett vezetők ezt a szellemet fog­ják-e a hétköznapokban is tovább­vinni. - Erre válaszoltam, ha kielé­gítő, inkább írok erről az újságban, így még nagyobb< a nyilvánosság, nemcsak a lelkészek értesülnek lá­togatásunk tartalmáról és atmosz­férájáról (csak meg kellett várnom, amint az egész konferenciáról meg­jelenik a tudósítás). Ajánlkozásomat elfogadták. Idő­közben azonban az események men­tek a maguk útján. Sor került a tervezett evangélikus ifjúsági szö­vetség megalakításának konkrét előkészítő lépéseire, keretet kap­hatnak a szenior konferencián meg­fogalmazott, megvitatott elképzelé­sek. Mégis, nemcsak az adott szó miatt, térek vissza a konferenciá­hoz. Élmény volt tapasztalni a fia­talok felkészültségét„ felelősségét, kritikai szellemét, tenniakarását. Különösen megragadott,hogy a lel­készek és a többi fiatal egy nyelven beszéltek, a kívülálló nem tudta vol­na megmondani a hozzászólások alapján, kik a lelkészek. Ami kevésbé tetszett - talán er­ről írni inkább közérdekű az egyszerűen fogalmazva, a bizal­matlanság. Utólag is el kell ismer­nem, ott a vita csúcsán is világos volt számomra, hogy ha igazságta­lannak is tűnnék az indulatok, a bizalom hiánya tr konkrét vitában, ‘ ennek van alapja az elmúlt időszak egyházi és társadalmi történései­ben, ha tehát nem is mindig a jelen­lévő vitapartnereknek szól, el kell . vállalni. Jónéhány fórum kell, amíg résztvevők és előadói asztalnál ülök között elosztanak a múltban gyö­kerező előítéletek. Hallottam olyan szellemesnek tartott utólagos véleményt is, hogy általában helyeseltük az ifjúság ja­vaslatait, de ahogy konkrét dolog­ról került szó, rögtön nehézségeket támasztottunk. Demokráciát, vita­kultúrát a fiataloknak is tanulni kell. Persze most könnyű helyzet­ben vagyok, hiszen, amit ígértünk realizálódik és a nehézségek is él­nek, ezekkel kell az alakuló ifjúsági szövetségnek megbirkóznia. A szö­vetség tevékenységében hogyan ér­vényesül a gyülekezeti elv? Mennyi­re legyen centralizált, vagy decent­ralizált a működés? Anyagi forrá­sok és gazdálkodás, stb. ­A nemzedéki különbségek - ez örök téma - áthidalásának nincs más módja, mint a kölcsönös tiszte­let. A szárszói vita drámai és érzelmi csúcsa volt, amikor jó három órás, feszült, nagy pillanatokat sem nél­külöző beszélgetés után felpattant egy égőszemű fiatalember és azt mondta, ha meg is neheztelnek rá a többiek, ö kimondja, nem bírja to­vább. Itt van az egyik oldalon az ifjúság nagyszerű elképzelésekkel és a másik oldalon két idősödő em­ber mást sem tesz, mint azon fára­dozikhogy meggátolja ezek meg­valósulását. - Ezután, ha lehet még emberibb lett a légkör, többoldalú a vita. Senki nem akarta a másikra ráerőltetni a véleményét. A konferenciáról szóló beszámo­lóban ez a program - helyesen - a „közéleti töltés" alcím alatt szere­pelt. Visszagondolva remélem, hogy a „hitmélyítés" alcím alatt is helyet kaphattunk volna. Ez azonban már a szivek titka. Frenkl Róbert Január elsejétől megszűnnek az abortuszbizottságok, többé nem kell az édesanyáknak a „megalá­zónak” tartott módon indokolniuk, miért akarnak megszabadulni szü­letendő gyermeküktől... Legalább is nincs szükség indoklásra töb­bek között azoknál a családoknál, ahol már két élő gyermek van. A sajtóközlemény egyébként sze­retne „megnyugtatni"^ hogy ez még nem a „fejlődés" csúcsa, hi­szen idézem: „a jelenlegi szabá­lyozást átmeneti megoldásnak te­kinti az egészségügyi kormányzat, és a feltétel nélküli abortusz meg­teremtése irányában kívánnak lép­ni a jövőben." (Magyar Hírlap ok­tóber 22-i szám) Mindezek a tervek egy olyan or­szágban valósulnak, ahol köztu­dottan évről-évre fogy a lakosság száma. Ennek szociológiai, gazda­sági következményeit még alig mertük felmérni... De minket, evangélikus keresz­tyéneket, akik nem zárkózunk el a születésszabályozás emberséges eszközeinek használatától, az abortusz morális felelőssége illetve felelőtlensége kötelez a szólásra. Az élet isten ajándéka, kioltásáról dönteni - nem az ember joga! (Folytatás az 1. oldalról) gyülekezetét - hangsúlyozva a lelki templom építésének fontosságát - Kürti László református és dr. Ko­vács Endre római katolikus püs­pök. A legszebb és a legmaradan­dóbb lelki élmény, hogy felekezeti különbség nélkül járultak a bűn­bánó hívek az úrvacsora oltárá­hoz, hogy a megújító isteni kegye­lem által megbizonyosodva indul­janak tovább az életúton. Nagy élmény volt, hogy időt és fáradsá­got szívesen áldozva jött el messzi­ről is Balikó Zoltán, akit mindig hazavár egykori gyülekezete, s aki maga is úgy érzi, hogy csaknem három évtized múlva is itthon van a Vasgyárban. Az ünnepi közgyűlésen a három püspök köszöntése után a társa­dalmi szervek részéről Patak Iván és Hajdú László a III. kerületi Ha­zafias Népfront vezetősége nevé­ben további szép együttműködést kívánj. Sárkány Tibor esperes ­A tudósítást közlő újságíró maga is érezte ezt a hallatlanul súlyos felelősséget, hiszen a végén feltet­te a kérdést: „N/lilyen lépések tör­téntek azért, hogy mindazok az or­vosok, akik lelkiismeretükre hivat­kozva, nem akarnak életet kioltani, ne legyének kötelezhetők művi abortusz elvégzésére?” A válasz­ból kitűnik, hogy az ilyen „kényes lelkiismeretű” orvosok kérdését „megfelelő műtéti beosztással” meg lehet oldani... De hiszem, hogy itt nem csak az orvosok lelkiismeretűről van szó, hanem egy egész nép lelkiismere- -téről, amelyet nekünk is feladatunk ébren tartani. Az új rendelet szerint egy abortusz műtét ára 2000 Ft. Ennyit érne egy emberi élet? Miközben töprengő soraimat papírra vetem, többször is „meg­zavar” munkámban 5 éves Tünde lányunk, ö a harmadik gyermek a családban. Kicsit összeszorul a szívem: hát ő lenne az a bizonyos „felesleges" harmadik, aki csak kétezer forintot ér?! Lassan meg kell, hogy szokjuk, mindennek emelkedik az ára. Csak az emberi élet értéke csökkenne?! Ez az, amit nem szabad megszoknunk... Gáncs Péter csatlakozva a gyülekezet lelkészé­nek köszöntéséhez - az egész egy­házmegye nevében kívánt áldást két leterhelő bűn miatt emberi igazságaink nem általános, örök érvényű igazságok! Igazságok ugyan, de talán megvalósulásuk esetén többet ártanak, mint hasz­nálnak! Vajon beszélgetéseink, vi­püspökünk további szolgálatára, a gyülekezetét pedig arra kérte, hogy évenként emlékezzék meg a szélhetünk hitről, gyülekezetek szép jelenéről, egyházi örömökről csillogó stílusban, porhintés ma­rad csupán mindez, ha nincs ben­nük, mögöttük Jézus, az Igazság! ifi. Magassy Sándor templomszentelésről. Balikó Zol­tán pécsi lelkész és Deme Károly ny. lelkész bizonyságtétele a visz- szahívó és visszaváró szeretet je­gyében hangzott el. Andrássy Ist­ván tb. felügyelő korát meghazud­tolva hangsúlyozta, hogy ma is örömmel tölti el a szívét, amikor arra gondol, hogy ő lett a meghir­detett kivitelezési pályázat nyerte­se, s az igen jutányosán vállalt munka jó részét maga végezhette el. Meleg hangú sorokkal köszön­tötte egykori híveit dr. Vető Lajos ny. püspök és felesége, dr. Harmati Béla püspök, dr. Ottlyk Ernő ny. püspök, dr. Fabiny Tibor teológiai dékán és még sokan mások. Vető Lajos egykor tolmácsként is mű­ködött a Vasgyárban, és a vasgyári lelkészi szolgálatból hívta el püs­pökévé az akkori Tiszai Egyházke­rület. Egykori hívei hálával és megbecsüléssel gondolnak reá most is. Pásztor Pál ifj. Hörömpő Gergely TEMETŐKAPU FELIRAT Szálltak az évek, az árnyak, a vágyak, s röpke időnek a perc adott szárnyat, a gyorsuló óra a múltat ütötte és forgott és pörgött a jelen körötte. Vágyak, a fények, az élet: a sárban. A súlyos mocsokban, a földben, az árnyban az éjfélben állnak a rút elmúlásban a nyári nagy álmok a holt ifjúságban,- de túl töprengésen és emberi észen meg vélt örömökön, sok kegyetlen vészen: csak Jézusom látom. A vesztes enyészet a lábainál hever s nála az élet. Ötvenéves a diós gyűr- vasgyári templom „Templomunk, drága vagy nekünk” Az ünnepi közgyűlésen: Sárkány Tibor esperes, dr. Nagy Gyula püspök és V Pásztor Pál lelkész

Next

/
Thumbnails
Contents