Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-31 / 5. szám

Evangélikus Elet 1988. január 31. Greiner nyugalmazott párizsi püspök látogatása Együttgondolkodás szolgálatunkban A Budapest-fasori gyüleke­zetünk szép neogót temploma, amelyet Pecz Samu tervezett, s a század első éveiben épült, Budapest 1944-es ostromának borzalmas napjait viszonylag kevés sérüléssel vészelte át. Legalábbis korántsem károso­dott annyira, mint a Bécsika­pu téri, vagy az óbudai temp­lomunk, vagy a Deák téri, amelynek tetőborítását gön­gyölítette fel a bombázások vi­hara. Értékeinek megmentésében rendkívül jelentős volt, hogy híres oltárképét, Benczúr Gyu­la remekművét gondos kezek még a front közeledte előtt fel­göngyölítve bombabiztos hely­re vitték, mint a Deák téri ol­tárképet is, amit sajnos nem tettek meg a Bécsikapu téri ol­tárképpel. A templomot közvetlen bombatámadás nem érte. Xül- ső falazatát ugyan belövések bőven megrongálták, a legna­gyobb kár akkor érte, amikor egy közeli épület kapott telita­lálatot, s annak a belövésnek a légnyomása a templom abla­kait mind betörte. Az oltártér hosszú gótikus ablakainak pusztulása volt a legnagyobb kár. Ezt a kereken tucatnyi ablakot gyönyörű ólomüveg mozaikfestés díszí­tette. Merem állítani, hogy a korabeli hívek közül sem min­denki tudta, milyen híres és ér­tékes kincsei voltak ezek az ablakok a templomnak. Az itthon is sokáig alig számon- tartott üvegfestő művész, Róth Miksa (1865-1944) alkotásai voltak. Pedig világhírű művész volt. Alkotásai megtalálhatók Mexikóban, Milánóban, Osló­ban, Hágában főúri paloták­ban és királyi kastélyokban. A marosvásárhelyi kultúrpalo­ta üvegablakait Körösfői Kriesch Aladár és Nagy Sándor közreműködésével alkotta. Úgyszintén leghíresebb ma­gyar művét, a lipótmezei gyógyintézet kápolnáját. De megtaláljuk műveit az Ország­házban is, és néhány budapesti templomban. A szecesszió moderált, ne­mes formáiban dolgozott. Ilyen környezethez, az épület stílusához alkalmazkodó műve volt a fasori ablaksor is. Oma- mentális kiképzéséi között há­rom volt kifejezetten figurális: középen Jézus alakja, s másik két ablakon egy-egy apostol alakját rajzolta meg. Sajnos az ablakok restaurál- hatatlanul elpusztultak a lég­nyomás következtében. Üveg­cserepeit összesöpörték s fel­vitték a toronyfeljáróba. Az i ablaknyílásokat - hogy a templom használható legyen - befalazták. A templom külső restaurálásakor, amikor a kül­ső belövésnyomokat javíta­nunk kellett a toronycsúcsig beállványozott templommal, kibontottuk az ablaknyíláso­kat - a 60-as években! - ka- tedrálüvegekkel pótoltuk. Érdekesség, hogy később, a Fekete város filmfelvételeinek egy részét ebben a templom­ban vették fel. Akkor, korabeli dekorációnak lefedték a sima katedrálüvegeket mintás mű­anyaglapokkal. így állt évekig utána is. Később, a hetvenes években, a templom belsejének renoválásakor mintásabb ab­lakok kerültek fel, de koránt­sem az eredeti Róth alkotta művek. Akkor a művész leá­nya egy Róth Miksától szár­mazó, de máshová készült Krisztust ábrázoló üvegképet adományozott emlékül a templomnak. Ez függ ma az oltár fölött. Az eredeti ablakok üvegcse­repét Polgár Ildikó keramikus művésznek adta a gyülekezet, aki művészi alkotásainál hasz­nálta azokat fel. Néni tudjuk, megélte-e, vagy tudomást szerzett-e a művész műve pusztulásáról. Ugyanabban az évben, 1944- ben halt meg, amikor a lég­nyomás megsemmisítette mű­vét. Csupán az orgona mögöt­ti körablak szélső üvegei ma­radtak helyükön. A monu­mentális műből csak ennyi maradt. A magyar képzőművészeti élet legutóbb kiállításon emlé­kezett meg Róth Miksa művei­ről s alakjáról, amelyet Ráday Mihály nyitott meg. Hagyaté­kát leánya, Róth Amália a VII. kerületi tanácsra hagyta. Ekö- zött már semmi nincs a fasori anyagból, még képeken sem. Csupán a fasori gyülekezet birtokában van néhány rajz. Koren. Emil Kedves vendégeket köszönthet­tünk egyházunkban a múlt év vé­gén: D. Albert Greiner nyugalma­zott püspököt, a párizsi evangéli­kus. egyházkerület tiszteletbeli el­nökét és feleségét. Amikor néhány évvel ezelőtt Teológiai Akadé­miánk tiszteletbeli doktorává avat­ta őt, kinyilvánította azt a szándé­kát, hogy a megtisztelő címet úgy kívánja meghálálni, hogy a későb­biek folyamán előadásokat tart­hasson Akadémiánkon és tudásá­ból, elsősorban nemzetközileg is ismert és elismert Luther-kutatá- sainak eredményeiből valamit átadhasson a mai teológus-nemze­déknek. Ez a szép szándék valósult most meg egyházunk meghívása nyo­mán. Tíznapos itt tartózkodásá­nak során gázdag program várta a püspökházaspárt. Előadást tartott a teológusoknak „A népegyháztól a hitvalló egyházig” címmel, majd két estén a zuglói gyülekezetben teológusok és gyülekezeti tagok hallgathatták előadásait „Luther és az emberi jogok”, illetve „Kína, és a Kínában élő keresztyének” té­máról. A fasori és a pilisi templom­ban vasárnapi istentiszteleteken prédikált, és beszélgetett a gyüleke­zetek vezetőivel, presbitereivel, Lá­Az elmúlt esztendő decembe­rében diakóniai ünnepélyre kar pott meghívót szerkesztősé­günk, melynek helyszíne a Bu­dai Szeretetotthon kápolnája. Az otthon lakói és ápolói mélyen átélt műsorral kedveskedtek egymásnak és a meghívottak­nak. Az előadás versei, énekei, aforizmái a szeretetről és a szeretetszolgálatról szóltak. A kedves műsor betanítója Bá­lint Éva volt, amelyre az elő­adók már hetekkel előtte nagy izgalommal készültek. Az ünnepségen köszöntötte Csizmazia Sándor igazgató lel­kész a szeretetotthon hű gon­dozóit, akik ebben a nehéz odaadást kívánó munkában a leghosszabb ideje az Otthon­hoz tartoznak. így Szűcs Piros­ka a piliscsabai otthon vezetője és Filipinyi Jánosné 35 éve, Csizmazia Sándor igazgató lelkész köszönti Jiling Matildot Jiling Matild, Tilda néni birodalma az új épület alagsorában van, ahoya szívesen jönnek a gyerekek nap, mint nap. A gyógypedagógus 20 éve dolgozik itt a fogyatékos gyerekek­kel. A kisebbeket készíti elő a ko­molyabb munkára, akik még csak gyöngyöt fűznek szórakozásból, de ■ idővel ők is részt vesznek a munka- terápiában. Az idősebbek most ka­rácsonyfa díszeket csinálnak, el­adásra is. Tilda néni nemsokára nyugdíjas lesz, de amíg tudja, folytatja a szol­gálatot, mert szereti ezeket a gyere­keket. . - Mindegyik egyéniség, mind­egyik szeretetre méltó, aranyos és kedves - mondja. Itt dolgozunk nap, mint nap. Apró szürke hétközna­pokból tevődik össze életünk, ame­lyek egymásra épülnek, ezek az elért eredmények számomra. Tilda néni számára ez a nagy csa­lád. togatást tettek dr. Nagy Gyula püs­pök-elnöknél és dr. Harmati Béla püspöknél. Francia protestáns új­ságok részére interjút készített dr. Fr.enkl Róbert professzorral, a Déli Egyházkerület felügyelőjével és Szokolay Sándor zeneszerzővel. Felkeresték a közelmúltban el­hunyt dr. Káldy Zoltán püspök sírját és meglátogatták a püspök özvegyét. Előadást tartott a buda­pesti Francia Intézetben protes­táns lelkészek és gyülekezeti tagok részére a francia protestantizmus történetéről és jelenlegi helyzeté­ről. Több látogatást tettek ma­gyarországi egyházi barátaiknál és ízelítőt kaptak Budapest zenei­kulturális életéből. Minden alkalommal érezhettük azt az őszinte barátságot, amellyel hazánk, népünk és egyházunk iránt viseltetnek és azt a megértő együttgondolkodást is, amellyel a kisebbségi helyzetben élő, mégis felelős aktivitással szolgáló egyház szolgálatát és feladatait megítélik. Az ugyancsak kisebbségi helyzet­ben élő és szolgáló franciaországi evangélikus egyházzal való jó kap­csolatainkat jól szolgálta ez a láto­gatás, a kapcsolatok további erősí­tésének új lehetőségeiről is sok szó esett. E tervek megvalósítására, az Harján Ilona és Tolner Gyula 30 éve, Jiling Matild gyógype­dagógus 20 éve, Kovrig Már­tonná pedig már évek óta szol­gál az otthon varrodájában, amely munkáért fizetést nem fogad el. Filipinyi Jánosné Filipinyi Jánosné, Joli néni az Ott­hon fönövére. Kérdésemre, hogy milyen indíttatás vezérelte öt erre a fáradságos és szép munkára, ezt vá­laszolja:- Ügy érzem véletlenek' nincse­nek. 1952-ben Sztehlo Gábor kere­sett munkatársakat az akkor új Bu­dai Szeretetotthonba. A Deák téri ifjúsági közösségben hallottam meg ezt a hívást. Jöttem - és 35 éve itt vagyok. Már nyugdíjban vagyok, de nem tudnám itthagyni az Otthont. Férjem is itt szolgált, evangélikus lelkész volt. Örömemet lelem ebben a szolgá­latban. Az itt lakók szeretete talán a legtisztább szeretet.-b * „Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyítás­ra, irgalmasság gyakorlására..." egymástól való tanulásra a jövő­ben is sokféle alkalom és lehetőség kínálkozik. Isten áldja meg kedves vendé­geink további szolgálatait és a franciaországi evangélikus testvé- reinket! Szirmai Zoltán ------------1--------------------------------­Rón ay György Jelenlét• Nézz föl az égre: ott van felhők és csillagok közt. Pillants körül a földön: ott van fűben, virágban, állatok ámuló szemében, emberek arcán. Áss le a föld alá: csontokból és kövületekből szándékainak lábnyoma dereng feléd. Mindenütt láthatatlan. Mindenben látható. A hangulatos ünnepély egy kitüntetés átadásával is páro­sult: Filipinyi Jánosnénak, Joli néninek a „Kiváló Munkáért” érmet az Egészségügyi Minisz­térium munkatársa dr. Nemes Judit adta át. Megalakult az Országos Füstmentes Egyesület A múlt év végén megalakult az Országos Füstmentes Egyesület, amely társadalmi összefogással kí­ván fellépni a nemdohányzók ér­dekében, hiszen a dohányzás - az Egészségügyi Világszervezet meg­állapítása szerint a tartós munka- képtelenség és a halálozás egyik fő oka. A szív és érrendszeri, vala­mint a tüdőrák és a különböző da­ganatos betegségek is összefüggés­ben vannak a dohányzás terjedésé­vel. Az egyesület beszámolójában szomorúan állapítja meg, hogy egyre többen szoknak rá már isko­lás korukban a dohányzásra, mert a nevelők, a szülők rossz példát mutatnak számukra. Sajnálatos­nak tartja, hogy többek között még a lelkészek körében sem ritka a dohányzás. Programjukat most alakítják ki. Ezek között kell említeni a rászo- kás megelőzését, a nemdohányzók védelmét, a leszokáshoz szükséges segítségnyújtást. Az egyesület ér­vényt akar szerezni annak a jelen­leg is érvényes rendeletnek, amely sok helyen tiltja a dohányzást (ren­delőintézet, kórterem stb.), csak éppen ezt nem mindenhol és nem mindenkitől követelik meg. Ehhez a missziós munkához kéri az egyesület a hívő testvérek segít­ségét is. Az egyesület címe: 1061 Buda­pest, Népköztársaság útja 42. Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lel­készeinek képzése a budapesti. Teológiai Akadémián törté­nik. ' Akik a Teológiai Akadé­miára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket az Aka­démia Felvételi Bizottságához címezve, az Akadémia Déká­ni' Hivatalának (Budapest XIV., Lőcsei út 32. 1147) 1988. június 10-ig nyújtsák be. Az akadémiai felvételi kér­vényhez a következő okrná-' nyokat kell mellékelni: 1. szü­letési bizonyítvány, 2. a leg­magasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány, 3. helyhatósági vagy más bizo­nyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és kerese­tét, ül. szociális viszonyait fel­tünteti, 4. orvosi bizonyít­vány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmá­nyokra és lelkészi pályára al­kalmas, 5. keresztelési bizo­nyítvány, 6. konfirmációi bi­zonyítvány, 7. részletes, kéz­zel írott önéletrajz, mely fel­tárja a kérelmező családi és társadalmi -körülményeit, va­lamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait, 8. esetleg egyházi működésről szóló bi­zonyítvány. I A felvételhez szükséges az illetékes lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak az utóbbi idő­ben a lelkipásztora volt. - Ezt a bizonyítványt a lelkészi hi­vatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia: dé­kánjának címezve. Az okmá­nyokat eredetiben kell bekül­deni, de indokolt esetben hite­les másolatban is lehet mellé­kelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Az Akadémia hallgatói kö­telezően lakói a Teológus Ott­honnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanul­mányi eredményt elért és rá­szoruló hallgatók ösztöndíj­ban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság dön­tését felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontja 1988. június 27-én reggel 8 órától június 28. délutánig tart, amelyre a jelentkezőket ezúttal meg is hívjuk. A felvételi vizsga anyaga a következő: írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga követke­zik, mindkettő a következő anyag ismeretéből áll: 1. Általános bibliaisriaeret (a négy evangélium 'és Mózes öt könyve), 2. Luther Márton Kiskátéja, 3. Énekesköny­vünk Luther énekei, 4. A „Hi- tünk-életünk” című hittan­könyv, valamint dr. Prőhle Károly: Az evangélium igaz­sága c. tankönyv anyagának ismerete, 5. dr. Fabiny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet, amelyet kérésre megküldünk, 6. Az Evangélikus Élet, a Lel­kipásztor, á Tlfeológiai Szem­le és a Diakonia 1987. és ez évi anyagának vázlatos ismerete, 7. A magyar történelem, 8. Magyar nyelv és irodalom. A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelent­kező forduljon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához. Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb, majd húsvét ünnepein is ol­vassák fel a gyülekezetekben. „Véletlenek nincsenek” A fiaink se látják már

Next

/
Thumbnails
Contents