Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-02 / 40. szám
Evangélikus ............... 'Éler OR SZÁGOS EVANGÉLIKUS 53. ÉVFOLYAM 40. SZÁM 1988. OKTÓBER 2. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 18. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft Jaj azoknak, akik Rólad Istenem hallgatnak! Mert bár beszélhetnek, de némák maradnak. Augusztinusz Ne szóval, ne nyelvvel... A mi világunk tele van beszéddel. Konferenciákat tartunk, „megtárgyaljuk” a dolgokat, megállapodásokat kötünk vagy kifejtjük nézetünket egymás előtt. Mindez jó, okos és szükséges, amikor feszült helyzetben problémákat kell megoldanunk. De egyszer csak elérkezünk egy határhoz. Rájövünk, hogy elég a szavakból, most már tettek kellenek. A konferenciáknak, tárgyalásoknak csak akkor van értelme, ha a megállapodásokat meg is valósítjuk, a határozatokat végre is hajtjuk. A legszebb eszmék is üres szólamokká válnak, ha csak beszélünk róluk, és semmit nem teszünk azért, hogy megvalósuljanak. Ilyen és .hasonló gondolataink támadnak akkor, ha a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap igéi közül a János apostol levéléből valót (ÍJn 3,18-24) olvassuk, „...ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal...” Ezen a vasárnapon a keresztyén élet alapmagatartásáról szól minden, ige, amit az istentiszteleteken felolvasunk, és amiről prédikálunk: a szeretetről. Mint annyi mindenről, manapság már erről is sokat beszélünk. Mostanában már azt is nagy dolognak tartjuk, hogy egyáltalán emlegetik a szeretetet, felfedezik a hiányát. Mert nem is olyan régen még mosolyogtak azon, aki ezt a szót kiejtette a száján. Valahogy nem illett bele abba a „természettudományos” gondolkodásba, amely fokozatosan kialakult. Most örülhetünk, hogy az emberek újra fölfedezik: kell a szeretet, mennyire hiányzik életünkből a szeretet! Szoktuk is mondani: „A keresztyén vallás a szeretet vallása”. Vannak, akik hangoztatják: én ezt „azelőtt” is mondtam. Mondtam, hogy milyen fontos a szeretet. De vajon nem éppen az volt-e a baj, hogy csak mondtuk, hogy csak a fejükre olvastuk azoknak, akik nem akartak tudni róla? Nem ott tévesztettük-e el a dolgot, hogy a legnagyobb hibának azt tartottuk, hogy nem beszélnek a szeretetről? Nem vesszük észre, hogy a keresztyénségnek egyik legnagyobb kísértése az, hogy csak beszél a szeretetről? Az apostol szavainak igazságát mindenki könnyen belátja. Semmit sem ér, ha csak mondjuk, hogy szeretjük az embereket, ha nem törődünk a közvetlen mellettünk élőkkel, családtagjainkkal, szomszédainkkal, munkatársainkkal. Többre van szükség, mint szavakra, szép beszédre, a szeretetről való elmélkedésre. Az sem elég, ha meggyőző érvekkel feltárjuk, mennyi nehézséget jelent a szeretet hiánya családunk, gyülekezetünk, társadalmunk életében. Az sem segit, ha ujjal mutogatunk azokra, akikben nincs szeretet az emberek iránt. Tenni kell valamit. Meglátogatni azokat, akik egyedül élnek. Adni azoknak, akik nélkülöznek. Nevelni a gyermekeinket, és nem mindent az iskolától, a tanároktól, ta- nitóktól várni. Békíteni a haragosokat. Ez persze nem megy áldozatok nélkül. Pénzt, időt, fáradságot kell ráfordítani. Becsületesen dolgozni akkor is, ha azért nem kapunk sok pénzt, de tudjuk, hogy az embereknek, társadalmunknak szüksége van a munkánkra. Van azonban még valami János ápostol mondatában: ...és igazsággal. Igazán, valósággal. Mert tehetünk úgy is valamit, hogy azzal a magunk jótettét hangsúlyozzuk. Segíthetünk úgy is, hogy azzal megbántjuk a másikat. Hozhatunk áldozatot úgy is, hgy mindenkivel észrevétetjük a mi nagy áldozathozatalunkat. A tetteknél is mesz- szebb kell jutnunk a szavaktól: igazán kell szeretnünk. Ezért hivatkozik az apostol Jézusra. Jézus szeretetével, a tőle tanult szeretettel kell szeretnünk. Muntag Andor A szegedi gyülekezet ünnepe Minden vasárnap ünnep, mégis vannak vasárnapok, amelyeknek ünnepi fénye még sugárzóbb, mint a többi vasárnapé. Ilyen volt szeptember első vasárnapja is a szegedi gyülekezet számára, de nemcsak a szegedieknek, hanem a sámsonháziak- nak is (akik mintegy negyvenen jöttek el velünk ünnepelni) és a nagy- szénásiaknak is, akik ugyancsak eljöttek Szegedre. Mi adott okot erre a közös ünneplésre? Hála az örömök Urának: több oka is volt az együttlétnek. Először is ezen a szép, napsugaras őszi vasárnapon látogatta meg első ízben a szegedi gyülekezetét dr. Harmati Béla püspök. A másik ok: Elindította a szolgálatba a délelőtti istentiszteleten a szegedi gyülekezetben felnőtt, majd a nagyszénást, utóbb a sámsonházi gyülekezetben szolgáló Aklanné Balogh Éva lelkészi munkatársat. Végül: az ünnep fényét fokozta a délutáni templomi hangverseny. Dr. Harmati Béla püspök a reggeli órákban együtt érkezett dr. Cserháti Sándor prodékánnal, aki az Akadémiát képviselte ezen az alkalmon, de akiben a szegediek régi szeretett lelkészüket, a felavatandó pedig egyik hajdani útnak indítóját köszöntötte. A vendégeket a templom előtt Fodor Ottmár esperes, Ribár János lelkész, valamint a szegedi gyülekezet vezetősége, presbiterei és gyermekek köszöntötték. A két vendég első útja a templomba vezetett, ahol éppen ifjúsági, tanévnyitó istentisztelet folyt; ezen a püspök egy kedves, tanulságos afrikai mesével szemléltette a gyermekeknek azt, hogy az ünnep soha sem külsőségektől lesz ünneppé (ruha, terített asztal), hanem Attól, akinek dicséreteitől minden ünnep, minden vasárnap valóban ünneppé válik. Az istentiszteleten a püspök, a prodékán és a gyülekezet lelkésze közösen szolgált. A püspöki igehirdetés,a 103. zsoltár 2. versére épült: Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! - szólt a figyelmeztetés. A lelkészi, munkatársi szolgálatra induló Aklanné Balogh Éva testvérünknek azt mondja ez az ige: hálaadással nézzen hátra, fel és előre is. Az ősi Confirmát hét lelkész énekelte áldásra feltartott kézzel: az avatok, Áldjad én lelkem az Urat! Munkánk, cselekvésünk, törekvéseink, egész életünk megbénítója a hiábavalóság érzése. Imádkozó életünkkel sincsen másképpen. Sokan hagyták abba az imádkozást azért, mert úgy tapasztalták : hiába imádkozom. Imádkozásunkat valóban sok akadály bénítja. Ezek alól akar feloldani a zsoltár bátorító biztatása. Korlátokba . ütközünk igen sokszor imádkozásunk során. Ezek lehetnek térbeliek. Zavar a környezet, nem segíti elő az áhítatot. Találkozhatunk ismételten azzal az igénnyel, hogy templomaink állandóan legyenek nyitva, hogy alkalmas helyen imádkozhassunk. Az időbeli korlátok sem kisebbek. Nem érünk rá, nincsen időnk mindenre, s ezért az imádság marad el legelőbb. A naponta ránk zúduló hatások, események és emberek ugyancsak béníthatják imádkozó készségünket. Ezeket a korlátokat újra meg újra tapasztaljuk. Isten azonban ledönti ezeket az akadályokat. Alkalmassá tesz helyet, időt, környezetet az imádkozásra. Nemcsak a templom áhítatában, hanem az élet forgatagában is ad belső csendet, amelyben megtalálhatjuk őt, Vegyük észre, használjuk fel ezeket az alkalmakat és lehetőségeket! A magunkra maradás, egyedüllét is lehet akadálya az imádkozásunknak. Volt olyan fiatalember, aki azért maradt el a gyülekezeti alkalmakról, mert előfordult, hogy egyedül ő jelent meg. Az üres templomok valóban bénítják a hitéletünket, imádkozásunkat is. A testvéri közösség hiánya éppen az ÉLŐ VÍZ Az imádkozás problémái A föld határáig mindenkinek eszébe jut az Úr, leborul előtte mindenféle nép. Zsolt 22,28 imádság területén tud leginkább elerőt- leníteni. Isten ígérete azt hirdeti, hogy „mindenkinek” eszébe jut az Úr. És a tapasztalatunk is az, hogy ha a „min- denki”-nél még nem is tartunk, vannak olyanok, akik értünk imádkoznak, s még inkább vannak olyanok, akikért mi imádkozhatunk. Ha úgy igazában rádöbbennénk arra, hogy milyen nagy erő és áldás van az egymásért mondott imádságban, nem bénítaná az imádságunkat a magunkra maradás. Vannak hosszú időn át, hűségesen imádkozó keresztyének, akik azért torpannak meg, mert megfáradtak. Lehet, hogy a meghallgatásra való várakozás, csalódás fárasztotta el őket, de az is lehet, hogy minden területen megfáradtak, s ez hat imádkozó életükre is. Talán egészen nem hagyták abba az imádkozást, de közönyös szokássá lélektele- nedett az. Ebben az esetben különösen hangsúlyos a zsoltárnak az a néhány szava, hogy „eszükbe jut az Úr”. A megfáradásnak a legbiztosabb ellenszere az, ha eszünkbe jut az Úr. Megláthatjuk, hogy mi megfáradtunk ugyan, de az Úr nem. Őbenne van erő. Van hatalma arra, hogy friss, új hittel ajándékozzon meg. Éppen a megfáradt embereknek való az imádság. S éppen azok tapasztalhatták meg, hogy „nem hiába imádkozom”, akik saját erejük helyett Isten meg nem fáradó szerete- tére bízzák életüket. Imádkozásunknak talán legbénítóbb akadálya a kételkedés. Magunkkal és másokkal kapcsolatos tapasztalataink kérdésessé teszik Isten hatalmát, szeretetét és bölcsességét. Érdemes imádkoznunk, ha nem látjuk a meghallgatás jeleit? Nem azoknak van igazuk, akik abbahagyják, s ránk úgy tekintenek, mint naiv és maradi emberekre? Leborul előtte mindenféle nép - hirdeti a zsoltár. A kételkedést az Isten győzi le. Hatalmát kénytelen lesz mindenki imádni. Boldog az az ember, aki nem kényszerből, hanem Isten szeretetéről való meggyőződésből tud előtte leborulni. Ha legyőzheti a kételkedésünket, elkövetkezik az örvendező megtapasztalás is. Ez a sorrend, nem pedig az, hogy tapasztalatot várunk, s akkor majd nem kételkedünk. Isten igéje arról tesz bizonyságot, hogy van győzelmes imádság. Isten maga dönti le az akadályokat körülöttünk és bennünk. Leginkább Jézus Krisztus által, aki értünk imádkozott, megtanított imádkozni és megígérte, hogy meghallgat. Jézusra tekintve, benne bízva válik az ígéret tapasztalattá: „Nem hiába imádkozom.” Bárány Gyula az esperes, a férj, Aklan Béla és Tamásy Zoltán - ugyancsak Szegedről indult - lelkész. Az istentiszteletet a nagyszámú vendégsereg megvendégelése követte: a templomkertben és a gyülekezeti teremben felállított, dúsan megterített asztalok a szegedi gyülekezet áldozatkész háziasszonyairól tanúskodtak. Délután újra megtelt a templom. A nagyszámú hallgatóság Pál Tamás Liszt-díjas karmester testvérünk által betanított, szervezett és vezényelt csodálatos Bach kantáta (Ich habe viel Bekümmernis...) valóban művészi szintű előadásában gyönyörködött, sokan könnyes szemmel, az átélt zenei imádság hatása alatt. A művet a Szegedi Szimfonikusok Kamarazenekara adta elő neves énekművészek, szólisták : Vajda Júlia, Barta Edit, Meszlényi László és Gregor József közreműködésével. Énekelt a Can- ticum kórus (vezető: Gyüdi Sándor), az orgona-continuót Pál Anikó játszotta. A megrendítő hatású Bach-kantáta méltó lezárása volt az ünnep spirituális részének, amelyet - ugyancsak a templomban - Harmati Béla püspök és Cserháti Sándor prodékán nyílt vitafóruma követett. Ebben részt vett a római katolikus püspöki irodavezető Szeles Sándor és állami részről dr. Varga István egyházügyi titkár is, mindketten aktív részt vállalva a kérdések megválaszolásából. A kérdések nagy száma és sokfélesége (iskolaügy, katonai szolgálat, közös úrvacsora, reverzális stb.) mutatta: milyen közvetlen, őszinte kapcsolat jellemzi ma mind az állam-egyház viszonyt, mind a történelmi egyházak egymás közti kapcsolatát. Késő este lett, mire a vendégek hazaindultak és a fények a templomban és a gyülekezeti teremben kialudtak. De kialudtak-e a szívekben? Bizonyára nem, hanem a hazatérők szemében és szívében tovább fénylett az egész napot - és életünket(!) - meghatározó ige: Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Szórády István Előtérben a hazai és nemzetközi ökumenikus kérdések A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökségi ülése Szeptember J-jén ülésezett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Elnöksége, melyen a résztvevők áttekintették az 1988-ban eddig elvégzett munkát, valamint az év további hónapjaira és a jövő évre vonatkozó terveket. Dr. Tóth Károly püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke beszámolt az Erdélyből menekültekkel kapcsolatos hazai és nemzetközi ökumenikus, az egyházakat mélyen érirftő kérdésekről. Szólt a bázeli európai ökumenikus tanácskozás előkészületeiről, valamint az arra elkészítendő magyar hozzászólás szükségességéről. Ugyancsak az Ökumenikus Tanács elnöke foglalkozott a Keresztyén Békekonferencia 30. évfordulójával kapcsolatos októberi prágai és modrai megemlékezésekről. Az elnökségi ülésen beszámoló hangzott el az Afrika vasárnapi offertóriumokról, melyeknek közel 1 000 000 forintos végösszege meghaladta az elmúlt évit. Dr. Nagy Gyula evangélikus püspök-elnök beszámolt az I. István király halálának 950. évfordulójával kapcsolatos hazai ökumenikus megemlékezésekről. Kovách Attila református püspök ismertette a Miatyánk, az Apostoli Hitvallás és a Nicea- Konstantinápolyi Hitvallás .egységes szövegét, melyet az Ökumenikus Tanács és a Katolikus Püspöki Kar megbízottai készítettek el, és amelynek használatáról a tagegyházak közeli döntése várható. Lehej László főtitkár jelentést tett az Ökumenikus Tanács Ifjúsági és Női Bizottságának első üléséről, valamint a Keresztyén Orvosok Körének felvételi kérelméről, mely utóbbit az elnökség egyhangúlag támogatott. A továbbiakban a keresztyén- zsidó párbeszéd folytatásának fontosságát hangsúlyozta az Ökumenikus Tanács elnöke. A szeptember 1-jei ülés néhány kiemélkedő fontosságú nemzetközi és hazai programot is megtárgyalt, többek között a decemberben az amoldshaini konferencia központban megrendezésre kerülő magyar napokat, az EVT „Hit és egyházszervezet” bizottságának budapesti ülését, az EVT tervezett Magyarországon megrendezendő missziói konferenciáját. Az elnökségi ülésen igét olvasott és imádkozott dr. Nagy Gyula püspök-elnök, záróimádságot dr. Berki Feriz esperes adminisztrátor mondott. Október 6-ra emlékezünk Itt élned kell Minden jövőt munkáló közösségnek, minden élni akaró nemzetnek szüksége van hűséges tagokra, hűséges honpolgárokra, de szüksége van vértanúkra is. Szüksége van a vértanúkra, és nem azért, hogy öröklétig gyászolja őket, hanem hogy példájukat kövesse. Kövesse a mindennapokban azt, ahogyan testvéreikért, a népükért tettek, önzetlenül, a maguk érdekeit nem tekintve, hanem csak a szolgált környezetükét. Haláluk ezért nem tragikus vég, hanem életművük betetőzése, és bizonyságtétel (bibliai szóval: mártírium) arról, hogy a jó ügyért nemcsak élni, hanem - ha kell - szenvedni és meghalni is szükségeltetik. Október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk: az aradi tizenháromra és társaikra. A magyar honvédsereg főparancsnokaira, Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidre, Kiss Ernőre, Knézitő Károlyra, Lázár Vilmosra, Láhner Györgyre, Leiningen-Westerburg Károly grófra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schneidet Józsefre, Török Ignác- ra, Vécsey Károly grófra. S emlékezünk az ugyanezen a napon, Pestes kivégzett gróf Batthyány Lajosra, az első magyar kormány miniszterelnökére, és mindazokra a mártírokra, akiket 1849 októberében és azt követően ítéltek halálra: Csá- nyi László miniszterre, báró Peré- nyi Zsigmond felsőházi másodelnökre, Szacsvay. Imrére, a képviselőhöz jegyzőjére, Kazinczy Lajos tábornokra, a külföldi légiók vezetőire, Ch. Abancourtra, a német P. Gironra és a lengyel M. Woroniec- kire is. „Honvédtisztek, kormány- biztosok, az önvédelmi harcokat támogató értelmiségiek, papok, diákok követték őket, neves és névtelen népi hősei a forradalomnak. Közel 120, ítélet alapján kivégzettről tudnak a történeti források, de ennél nagyobb volt az ellenállóként 'vagy szökevényként felkoncoltak száma" - olvashatjuk a Magyarország története című könyv hatodik kötetében, ahonnét az adatokat vettem, és amelyekhez mindenképpen hozzá kell fűznünk azt is, hogy így lett korábban a magyar nép vértanúja a pozsonyi evangélikus lelkész, Ráz- ga Pál is. S lett úgy, hogy egyszerre volt hűséges Krisztusban megalapozott evangéliumi hitéhez és magyarságához. Ma ismét olyan korban élünk, amikor szükségünk van a vértanúkra. Azokra, akiket méltóképpen meg kell gyászolnunk, meg kell becsülnünk, de még inkább követnünk kell - hogy élhessünk a jelenben és a jövőben. Az ö életük és haláluk erőt adhat és erőt kell, hogy adjon minden nehézségünkben, hogy elkerülhessük a nemzetkaiasztrófát, hogy élhessünk itt, Magyarországon és másutt, igazán és magyarként. Október 6-án ezt példázzák, ezt hirdetik az aradi tizenhármak és a többi tanúságtevők. Vámos József Evangélikus Országos Egyházunk Lelki Segély Szolgálata az alkoholizmus rabságából és lelki megkötözöttségekből szabadulni vágyók segítésére csendesnapokat tart október 17-től 21-ig Tápiószelén az evangélikus parókián (Rákóczi út 7.). Erre az alkalomra szeretettel hívjuk mindazokat a megromlott családi életük miatt vergődő, kallódó, különféle szenvedélyekben és megkötöttségekben élő testvéreinket, akik lelki és fizikai életük megújulására vágynak. A program hétfő délután kezdődik, és pénteken délutánig tart. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően azt kérjük a gyülekezetektől, hogy a részvételi díj (előreláthatólag 500 Ft) vállalásával legyenek a résztvevők segítségére, ugyancsak kérjük a lelkészeket, hogy segítsék a résztvevőket a csendeshétre, valamint a visszautazásnál kísérettel is. Kérjük a jelentkezőket, hogy ágyhuzatot lehetőleg hozzanak magukkal. Ezúton is köszönjük a szolgálat céljára eddig küldött adományokat, s kérjük továbbra is testvéreink áldozatkészségét. Ezekből az adományokból tudunk esetenként segítséget adni azoknak, akik más forrásból nem tudják fedezni az ellátási költséget. Adományokat az Evangélikus Országos Egyház csekkszámlájára vagy címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) postautalványon a „Lelki Segély Szolgálat céljára“ megjelöléssel lehet küldeni. Bízunk abban, hogy szolgálatunk nem hiábavaló az Úrban. Ezért imádkozunk, s kérjük testvéreink imádságát is.
