Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-31 / 31. szám

Evangélikus Élet" 53. ÉVFOLYAM 31. SZÁM 1988. JÚLIUS 31. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 9. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Az evangéliommal olyan kincshez jutottunk, melynek neve nem pénz, nem vagyon, nem evilági hatalom, dicsőség és gyönyörűség, hanem reménység, még pedig élő, boldog reménység, amely testünkben-lelkünkben megelevenít és boldoggá tesz, - teljességgel, örökre. E kincsre az evangéliom hívott el s erre keresztelkedtünk meg is. ' Luther V ___________________________________________) Dr . Nagy Gyula püspök igehirdetése a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága ülésén Addis Abebában, 1988. június 22-én EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM Ige és kenyér Mk 6,34—44 1. A Genezáret tó partján vagyunk. Jézus tanítványai magányos helyet keresnek, ahol megpihenhetnének. De kevés hely van a világon, ahol - mint akkor, ma is - magunkban lehetünk. Ez történt Jézussal is. Nagy tömeggel találkozott, akik „olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. Ezért „kezdte őket sok mindenre tanítani”. Mi volt az, amire Jézus tanította őket? Jól ismerjük a választ az evangélium más fejezeteiből. Isten Országa, a bűnök bocsánata és az új élet örömhíre: ezeket tanította nekik. Isten végtelen, megbocsátó sze- retete irántunk, amely Jézus Krisz­tusban öltött testet: ez ma is az a központi üzenet, mondanivaló, amelynek hirdetésével, továbbadá­sával vagyunk.megbízva. Az atom­korszak és a kozmikus kor világá­ban is. Nincs más: ez a szíve és veleje minden feladatunknak és aktivitásunknak a mai világ or­szágúján, minden keresztyén egy­ház, az evangélium egyházak vi­lágcsaládja és Krisztus minden mai követője számára! Ez az, ami az egyházon kívül élő ember számára, mint a múltban, sokszor ma is érthetetlen, sőt meg­botránkoztató. Milliók nem értik: miért van az, hogy amikor Jézus a magányos, nagy sokasággal talál­kozik, legelőször Isten Országa evangéliumát kezdi tanítani nekik. Mért van az, hogy az egyház is olyan döntő-figyelmet fordít min­den tevékenységében az emberek belső, lelki problémáira, szegény­ségükre a hitben, a szeretetben és a reménységben? Mert modern, szekularizált világunkban az em­beri értékek piramisának csúcsán általában nem lelki, hanem materi­ális értékek állnak: pénz, külső ha­talom, gazdasági érvényesülés és biztonság, tudományos-technikai haladás. Sokan ütköznek meg Jé­zus és követői magatartásán, hogy olyan sokat foglalkoznak a bűn­nel, a bűnbocsánattal, a hittel és az örök élet kérdéseivel; általában az ember belső, lelki-erkölcsi életének értékeivel. De éppen ezen a ponton nagyon világosan kell látnunk: mint Jézus­nál, ma is és minden időben és he­lyea Isten megbocsátó, életünket megújító szeretetének jó híre, az evangélium, áll az egyház evilági küldetésének középpontjában. Jé­zus megváltó halála és feltámadá­sa, Isten örökkévaló Országának evangéliuma. Nem mondhatunk le erről a reánk bízott centrális üze­netről, az evangéliummal való missziói küldetésünkről, és nem al­kudhatunk meg ebben a kérdés­ben. 2. Ezért is olyan meglepő és néha botránkoztató az egyházban sokak számára, milyen magától értődőén vált át Jézus az evangélium hirde­téséről a testi dolgokban való segí­tésre. Befejezi tanítását és elküldi tanítványait, hogy kenyeret és ha­lat hozzanak a hatalmas, sokezres, éhező sokaságnak. Végül is áldása nyomán az öt kenyér és két hal elég lesz a nagy sokaság éhségének csil­lapítására. Ha igaza is lehet talán néhány neves írásmagyarázónak, hogy ez a történet'„az úrvacsorára akar emlékeztetni” (Albert Schweitzer), vagy előjele Isten eljövendő Orszá­ga bőségének (Emst Lohmeyer), mégis csak kenyérről és halról van itt szó, igazi, testi kenyérről és hal­ról, az éhező sokaság számára. A mi Urunknak - egészen világo­san - gondja volt az ötezer ember lelki problémái, lelki szegénysége mellett a testi ínségükre is! Nem jelent ez mást, mint hogy Jézus szeretete a sokaság iránt „tel­jes szeretet”: átfogja egész ember­ségüket, belső magányukat és ínsé­güket ; de ínségüket és éhségüket a szó testi értelmében is. Ezt a kettőt, a lélek és a test ínségét, nem szabad soha szétválasztani egymástól; sem ebben az evangéliumi törté­netben, sem a keresztyén szeretet­ben és a világban való küldeté­sünkben! Mi itt olyan országban és földré­szen találkozunk a világ minden részéből, hogy a nagy evangélikus világ-család központi kérdéseit megvitassuk, ahol gyermekek, nők, férfiak és öregek milliói kétségbe­ejtő, számunkra alig elképzelhető nyomorúságban vergődnek, éhez­nek és halnak éhen. Elfelejthet- (Folytatás a 3. oldalon) Nem hiszem, hogy volt valaha is egyházunk történeteben - ha téved­nék cáfoljának meg a történészek - olyan terv, kérdés, esemény..., amelyben akkora egyetértés, egy­ség, közakarat nyilvánult volna meg, mint az evangélikus gimnázi­um újraindításának ügye. Kézzel­foghatóan is kifejezi ezt a gyüleke­zetek véleménynyilvánítása. Mind­eddig az anyagi kérdések kissé el­fedtek a lényeget - nem mintha az áldozatvállalás nem tartozna szo­rosan a tartalomhoz - talán idősze­rű más összefüggésekre is rámutat­ni. Arra sem hiszem, hogy lett volna már példa, hogy egy, az egyházat érintő kérdésben minden gyüleke­zet állást foglalt. Ennél már valójá­ban csak* egyfajta egyházi népsza­vazás, amikor minden egyháztag véleményt alkot, lenne demokrati­kusabb módszer. Többen aggódtak is, amikor nemcsak az anyagiakban kellett nyilatkozni, hanem az első kérdés arra vonatkozott egyetérte- nek-e a gyülekezetek, az evangéli­kus gimnázium újraindításával. Aggódtak, hiszen az egyházjog, a szervezet nem tartalmazza ezt a módszert. Ilyen döntéseket a kü­lönböző szintű választott testüle­tek, legmagasabban az Országos Presbitérium és az Országos Köz­gyűlés hozhatnak. Miért kell min­denkit megkérdezni?- Elsősorban nem is a demokrácia okán, sokkal mélyebben kell helye­selni azt a püspöki döntést, amely a gyülekezetek közvetlen vélemé­nyét kérte. A kérdés kifejezte az ügy súlyát, jelentőségét egyházunk jele­ne és jövője szempontjából, sőt ki­indulópontja lehet egy olyan folya­matnak, amiben egyházhoz mél­tóan, de mégis kritikusan szembe­sülünk múltunkkal. Az evangélikus gimnázium újraindítása önmagá­ban is nagyjelentőségű, de túl is mutat az iskolaügyön, egy újfajta egyházi magatartás kezdete lehet, mind az egyház belső életét, mind társadalmi küldetését tekintve. Az eredmény ismert. Minden gyülekezet helyeselte az evangéli­kus gimnázium újraindítását. Ön­magában is nagyszerű dolog ez, még jelentősebb ha belegondolunk, nem valami szolgai egyetértésről, automatikus igenről volt szó. A kérdés mozgósította a lelkésze­ket és a híveket, egyházmegyei és gyülekezeti tisztségviselőket, gyü­lekezeti munkásokat. Helyenként szenvedélyes viták zajlottak a dön­tésről. Felvetették, nincsenek-e fontosabb, időszerűbb kérdések, a helyeslők köréből is számos aggo­dalom érkezett. Lesz-e elég ferő­Nem fejezhetem be ezt a sorozatot a nélkül, hogy néhány magyarázó gon­dolatot ne csatoljak hozzá. Talán mindezt előre is bocsáthattám volna, de abban az esetben - látásom szerint - nem domborodott volna ki ennyire a fenti igeüzenet. Simo Talvitie nemcsak ritka igehirdetői lelki ajándékkal meg­áldott hitébresztő, hanem egész életútja páratlanul elgondolkoztató, Isten elé állító evangélizáció. Már teológus és segédlelkész éveiben is mindenütt fi­gyelmet keltett, tömegek gyűltek szó­széke alá, és élet támadt körülötte. Több mint 10 évet segédlelkészként működve a finn evangélikus egyház egyik legnagyobb nyilvánosságot elért lelkésze lett. S alig égy évi másodlel­készség után a legnagyobb finn egyházi lap első teljes munkaidejű főszerkesz­tője. Ebben a rendkívül igényes mun­kakörben is csak tizennégy hónapot töltve arra kérték, hogy vállaljon jelölt­séget a tamperei püspökválasztásnál. Ezt a látványos gyorsasággal ívelő élet­pályát törte derékba egy nagyon súlyos autóbaleset, s az azt követő életmentő agyműtét. Erről az eseményről és az azt követő állapotról hadd közlök két or­vosi véleményt. Leo Jarho neurológiai szakorvos irta 1985. nov. J9-i szakvéleményében: „1982 óta vagyok Talvitie kezelőorvo­sa. Betegem 1966-ban súlyos agysérü­lést szenvedett. A műtét után két hóna­pig eszméletlen állapotban volt. Utótü­ELŐ VIZ Miért én? Ézs netek: baloldali részleges bénulás, s mindenekelőtt idegrendszeri elváltozá­sok, amelyek munkaképtelenné teszik. Állandó szakorvosi kezelésre és támo­gatásra van szüksége. Betegsége tünetei erős fejfájás és más fájdalmi gócok, amelyek enyhítésére meglehetősen sok fájdalomcsillapítóval kell élnie. Talvi­tie állapotában beállt változások kivé­telesen nyomasztó szorongással és a fájdalmi tünetek elviselhetetlenségével járnak. Ezek agysérülésének következ­ményei.” Leo Stjemvall sebész és ortopéd do­cens íija 1985. dec. 16-án: „Másfél évti­zede kezelem Simo Talvitie teológiai licenciátust közúti baleset következté­be beállt tarkó-, váll- és gerincfájdal­mai miatt. A beteg nem szűnő fájdal­55,8 mai miatt sok orvosságot kénytelen szedni. Talvitie rendkívül súlyos sérülé­se ellenére szellemileg talpra állt és ak­tivitását visszanyerte. Állandó fájdal­mai gyengítik és csökkentik javulási kilátásait...” Sorozatunk főcíme: „Miért én?” egy könyv címe, mely 1986-ban hagyta el a sajtót. Tudtommal utolsó, könyv for­mában megjelent szellemi-lelki terméke Simonak. Rokkantsága alatt is több kötete megjelent, ám ennek a létrejötte már éppen nem volt egyszerű. Erről az előszóban J ussi Talasniemi lelkész 1986. febr. 19-én így vall: „Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy Simo Talvitie szen­vedését valami egyedülállónak és a meg­szokottnál nagyobb figyelemre érde­mesnek állítsa be. Simonak éppúgy hely? - milyen lesz az olyan csalá­dok közérzete, akiknek a gyermekei helyszűke miatt nem lehetnek az iskola növendékei? - megfelelő lesz-e a vidéki diákok aránya, hiszen ez az ország iskolája lesz? - valóban egyházi iskola lesz-e, vagy egy gim­názium a többi között ? - régi hírne­véhez méltó lesz-e az iskola?... Mindez csak egy csokor a vita­tott kérdések erdejéből. Nem szo­rul magyarázatra, milyen nagysze­rű dolog ez. Megmozdult az egy­ház népe. Rá kellett ébredjen a kö­zös felelősségre. És ez reményt kelt arra nézve, akkor is így lesz ez, ha' nem hangzik el „hivatalosan” is kérdés a gyülekezetek felé. Az egyház a szentek közössége. Lehet látványosabb, lehet hangsú­lyozott a vezetők felelőssége, rend nélkül nem működhet semmiféle intézményrendszer, de a szervezet­nek - beleértve a felelős, választott tisztségviselők felelősségét, tevé­kenységét, mindig a tartalmat kell szolgálnia. Ehhez szükséges az élő­közösség az egyházon belül. Ezt segítette, ezt segíti újraformálni a gimnázium ügye. Hiszem, hogy egyházat építő, teremtő mai evan­Fotó: Batár B. gélium az iskolaügy, Isten kegyel­mének a megnyüvánulása. A megújuló egyház társadalmi küldetésében is megújulhat. Nem véletlenül vetik fel egyre többen - különbözzék természetesen több tekintetben az egyház és a társada­lom kívánt, remélt megújulása - nem jó, ha az egyházi megújulási folyamat, ennek emberileg alakít­ható összetevői, jelentősen elma­radnak a társadalmi megújulás üte­métől. Az iskolaügy nyitás a társa­dalom felé is. Jelzi egyházunk azon erős elhatározását, hogy legneme­sebb történelmi hagyományaink­hoz híven részt kívánunk vállalni a társadalmi megújulási folyamat­ban, nemzetünk eletének megjob- bításában. Nem vitatva korábbi ér­tékeket, de nagyobb igénnyel, fele­lős társként, mindig segítőleg, de nem feltétlenül eleve egyetértőié^, kívánjuk munkálni államnak es egyháznak a nép javára gyümöl­csöző kapcsolatát. Ezzel el is érkez­tünk két úgynevezett kényes kér­déshez az iskolaügy kapcsán.- Mi a biztosíték arra, hogy va­lóban visszakapjuk a fasori épüle­tet és megindulhat 1989 szeptem­berében a tanítás?- Az a nagyjelentőségű magas­szintű, felelős döntés, amely állami oldalról nem látta akadályát a gim­názium újraindításának és ezt kö­zölte az egyház vezetőivel. Az a politika, amely a döntés óta eltelt időszakban is folyamatosan hitele­síti eltökéltségét a megújulás mel­lett sok egyéb kérdésben is. A múlt vállalása csak akkor érték, de ak­kor az, ha az igazság kimondásával jár. Ahogy egyik vezető politiku­sunk fogalmazott, a folyamatosság nem jelenti azt, hogy amit tagadni kell a múltból, azt ne tagadjuk. Harmincöt éven át nem lehetett hazánkban evangélikus gimná­zium. Hiányzott az állami hozzájá­rulás. Ha ezt nem mondjuk ki, ak­kor a jelen politikai döntés, a nyitás is elveszti a súlyát. Most lehet. Most már csak rajtunk múlik. Végül a másik kérdés, amit sze­mély szerint nekem is feltettek. Is­ten kezéből, vagy az államtól kap­juk vissza az iskolát? - Hiszem, Isten kegyelme az, hogy lehet újra, evangélikus gimnázium. Hiszem, hogy Isten akarata felelős, állami, politikai döntéseken keresztül is megvalósul, nálunk és szerte a vilá­gon a legkülönbözőbb államokban es társadalmakban. Frenkl Róbert A főváros legszebb gyülekezeti háza Az élet gondjait vállalni kell Budapest XVII. kerület - Rákoskeresztúr. A főváros pereme. Gyakran mondogatjuk: épül és szépül fővárosunk. Ez így igaz. De ilyenkor nem gondolunk az érem másik oldalára: a gyötrelmekre, zaklatottságra, az elviselendő terhekre, az építkezéssel együtt járó kínszenvedésre. Ez a kerü­let különösen is megérezte az építéssel együttjáró gyötrelmeket. Szanálást és más városrészekbe átköltözést. A kínból az egyház sem maradt ki. Három évtized „építkezéseiről’' adott számot Kosa László lelkész az avatás utáni közgyűlésen. Az új gyülekezeti terem nincs szüksége a mi szánakozásunkra, mint a sérült embereknek általában. Ezeknek a tapasztalatoknak az elmon­dása mégis adhat egy-két összetört em­bernek egy kevés világosságot, valami­lyen választ vagy ébreszthet benne újabb kérdéseket. Meg lehet-e érteni a szenve­dést, ha valaki maga nem élte át a testet- lelket átjáró fájdalmakat, az élet széthul­lásának, végének az érzését? Simo Talvitiét ezek előtt a kérdések előtt 40-szer kerestem fel 1984 augusz­tusától 1986 februárjáig. Ezeken az al­kalmakon Simo beszélt, én kérdeztem és jegyeztem. Simo örömteli hálájába és optimizmusába inkább részemről vegyült sok döbbenet és gyötrődés. Bár a sorokban a magam boldogsága és elborzadása is benne van, végül is Simo első személyű vallomásaként írtam az egészet. Igyekeztem őt Isten előtt látni, s ebben végül is egy személlyé lettünk. Hálás vagyok a nehéz feladatért. Simo sorsába beleélve magamat talán egy kissé közelebb kerültem mennyei Atyánkhoz.” A formába öntő gondolatait osztom magam is, és nagyon remélem, hogy olvasóink is. Simo nagyon örült a hír­nek, hogy bizonyságtételét felhasznál­tam lelkészevangélizációkon és az ELŐ VÍZ rovatban. Teljesen szabad kezet adott a hasznosításhoz. Éltem is vele. Ez nem fordítás,' inkább csak tallózás és a rovat-adta lehetőségekhez való al­kalmazás. Csepregi Béla Június utolsó vasárnapján dél­után gyülekezett a kerület evangé- likussága, a város más részéből ér- * kező vendégsereg, a finnországi Rauna gyülekezetének népes kül­döttsége, lelkészek és barátok, hogy együtt ünnepeljenek a keresz­túriakkal az új gyülekezeti ház fel­avatásán. A Cseh József építész- mérnök tervének megvalósulása­ként megépített háromszintes épü­letben a gyülekezeti terem mellett kialakítottak minden olyan helysé­get, mely a gyülekezeti munkához (Folytatás a 3. oldalon) Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útaitok nem az én útaim, - így szól az Úr.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents