Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-17 / 29. szám

Hozzájárulás az egészségmegőrzési programhoz Életünk védelmében 1987 novembere óta sokat hal­lunk és olvasunk az egészségmeg­őrzési programról, melyet a Mi­nisztertanács határozott el. Nem­csak orvosok, de pedagógusok, közgazdászok és sportolók is állást foglaltak ez ügyben. Nem kell so­kat gondolkodni azon, mennyire egyházi feladat is e program sokol­dalú ajánlásainak komolyan vétele és támogatása Istentől kapott éle­tünk védelmében. Két egyházme­gyéből is kaptunk hírt arról, hogy az Egyházközi Békebizottságok napirendre tűzték e program meg­ismerését és a megvalósításhoz se­gítségüket ajánlották. A Bács-Kiskun Megyei Egyház­közi Békebizottságban dr. Frenkl Róbert egyházkerületi felügyelőnk - aki tagja az Országos Egészség- nevelési Tanácsnak is - tartott elő­adást arról, mit tehetnek az egyhá­zak - lelkészek és hívek - e prog­ram sikeres megvalósításáért. A Pest megyei Katolikus papi Békebizottság és az Egyházközi Békebizottság közös javaslatot ké­szített és ezzel fordult a megye papságához, kérve hozzájárulásu­kat annak megvalósításához. Az első részben felsorolják a veszély­gócokat, melyek a megoldás sür­gősségét igazolják, majd feladatai­kat a- következőkben fogalmazzák meg: Urunk Jézus Krisztustól kapott sa­játos szolgálatunk kötelezettségé­vel szívesen veszünk részt megyénk egészségmegőrzésének programjá­ban. Urunk azért jött, hogy „meg-, keresse és megtartsa, ami elve­szett" (Lk 19,10). Ránk is ezt a feladatot rótta, és mi sajátos eszkö­zeinkkel tesszük is ezt a kötelezett­séget, amikor rámutatunk arra, hogy a Teremtő munkatársainak méltóságára emelte az embert. „Töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá” (IMóz 1,28). - a ,jó gazda” gondosságával, okossá­gával, előrelátásával. Tesszük a kötelezettségünket, amikor rámu­tatunk az anyagias életforma kö­zösségi és családi életet megrontó káros következményeire és a Tíz- parancsolat örökérvényű isteni in­telmeire, rendelkezéseire. Pl. az if­júság testi és lelki tisztaságának szükségességére, a házasságon kí­vüli nemi élet családi és egészség- ügyi veszélyeire, az abortusz egyéni és társadalmi következményeire, a válások családi és társadalmi krízi­seire. Arra, hogy a szerencsétlenül megkötözött szenvedélybetegségek testi tragédiájának mindig lelki háttere van, szomorúan igazolva az isteni kijelentés igazságát: „A bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23) A „magunk eszközeivel" sietünk közreműködni abban, hogy a ve­szendő életek kijózanodjanak, szenvedélyek lelki mélységeit ke­ressük és közelítjük meg, — amikor hirdetjük a feltámadott és élő Jézus Krisztust, aki a világ valóságos megváltója, a világ minden testi és lelki problémájára, szenvedésére és bajára nézve; „Ha a Fiú (Jézus Krisztus) megszabadít titeket, va­lósággal szabadok lesztek" (- írja János evangélista (8,26). Felajánljuk templomaink, közös­ségeink szolgálatát, bízva Jézusunk ígéretében: „ahol ketten-hárman összegyűlnek az én nevembe, ott le­szek közöttük”... segítve ezzel az otthonteremtést, a beilleszkedést azoknak is, akik munkát keresve jönnek az ország különböző részé­ből hozzánk új egzisztenciát keres­ve. Tanulékony, nyílt szívvel foga­dunk el mi is közösségeinkbe speci­ális szakembereket - orvosokat, közgazdászokat, tanárokat - akik szakterületük jártasságával, böl­csességével segítik megyénk lakos­sága egészségének megőrzését. Javaslatukat azzal a céllal kö­zöljük, hogy azt más megyékben is tegyék magukévá lelkészek és gyü­lekezeti tagok egyaránt. ’ Egy életmentő telefonszám: 187-187 A jeruzsálemi faültetés Haifától a Holt tengerig, Kaper- naumtól Betlehemig, Tibériástól Jeru­zsálemig keresztül-kasul járta Izraelt' az a turistacsoport, amely az IBUSZ szervezésében lent járt a Szentföldön, s amellyel Koren Péter és András együtt utazott, hogy közben elültessék Jeru­zsálemben azt a fát, amelyet Koren Emil és felesége tiszteletére a Yad Vas- hem Intézet szavazott meg annak emlé­kére, hogy Budapest ostroma alatt 1944-45-ben Sztehlo Gábor Pax intéz­ményében részt vettek abban a karita­tív munkában, amelynek keretében mintegy 1600 üldözött gyermeket és 400 felnőttet segítettek megmenteni a fasiszta és nyilas gyűlölethullám ide­jén, amint ezt már megírtuk az em­lékplakett budavári ünnepélyes átadá­sakor. A kitüntetéssel együtt jár az emlékfa személyes elültetése a Yad Vashem je­ruzsálemi parkjában, a Herzl-hegyen, Hamvas Béla írta egyik esszéjé­ben: „Az inka, amikor a szürke hétköznapok egyhangú súlya any- nyira ránehezedett, hogy már nem bírta el, amikor a szükségszerűség elviselhetetlen kényszere a porig nyomta le, akkor egyedül, egysze­rű ruhában, hajadonfőtt, gyalog elindult a hegységbe, felment a sziklára s a magányos völgy néma­ságába belekiáltott: Halljátok ti, hegyek köröskörül, keselyűk amik repültök, kis madarak, baglyok, csúszómászók és rohanó négylá­búak ! Halljátok ti, néma kövek-, a ti testvéretek beszél itt, akinek bel­seje megnehezült az élet súlyától! Halljátok, elmondom nektek szo­morúságomat.” Vajon hányán és hányszor gya­korolták már ezt a fajta gyónást? Amikor nem a liturgikus formával törődtek, nem a gyónás „rendje” volt az, amit betartottak. Az ember sokszor úgy kiált a fájdalomtól, hogy már nem is vár válaszra, csak kimondani, mert már nem bírja tovább. És a szivé­ből feltörő szó kimozdítja a terhet is. Miközben kiált, madarak röp­pennek ijedtükben, állatok rohan­nak szerteszét. Mert ezt a fájdal­mat már a természet sem viselheti el. Azonban valaki mégis hallgat­hat a kétségbeesetten feltörő sú­lyos mondatokra. Talán egy kis­gyermek, aki éppen a szikla mö­szemben a Getsemánéval. Mivel a Ko­rén házaspár egészségi okokból nem utazhatott, két fiuk élt az IBUSZ-adta lehetőséggel, s ők utaztak el a fát elül­tetni. A Yad Vashem hatalmas intézmény parkkal, modern épületekkél, igen tervszerűen megépített emlékhelyekkel, korszerű holocaust museummal. Az in­tézet osztályvezetője dr. Mordecai Pal­áiéi a szertartási központban, az em­lékláng mellett köszöntötte az egész IBUSZ-csoport jelenlétében Korené- kat, majd kimentek az „Igazak ligeté­be”, ahol már elő volt készítve ültetésre a facsemete, egy kínai, puhalevelű, de örökzöld selyem fenyőfajta, amelyről úgy tudják, hogy igen hosszú életű, s mint ilyen, az időtlenség jelképe. Igény­telen kis cserje, de amott a Sztehlo Gá­bor emlékfája már lombosodik. „Le­gyenek hűségesek elődeik emberségé­hez” - búcsúzott Dr. Paldier. gött virágot szed. Ő szól: Mi ba­jod? Ezt neked adom! És átnyújtja a virágokat. A föloldozást, a teher levételét nem a nagy szavak, ekkor nem is a liturgikus föloldozás adja, hanem egy gesztus, egy szó. Ame-. lyik hangzik akkor, amikor már csak a hegyekkel állunk szemben, hangzik, amikor fájdalmas vissz­hangunkat hallanánk csak. Gesz­tus, mely megnyilvánul egy meleg pillantásban, egy biztató kézszorí­tásban, és egyáltalán abban is, hogy valaki együtt tud velünk hall­gatni és, az adott pillanatban szen­vedni. És akkor is hallgatni, ami­kor már nem annak a percnek a súlya nehezedik a gondolatokra. Akkor is hallgatni, amikor olyan kitűnő illusztráció lehetne egy be­szélgetés. Ezek a beszélgetések azonban nem valók illusztráció­nak és nem illenek poénoknak sem! Végtelen és súlyos percek, melyekből együtt kellene kiemel­kedni. A felnőtt számára ez olyan nehéz! De a gyermek megmutatja erejét, amikor szól, amikor át­nyújtja csokrát annak, aki a he­gyekhez kiált. Vajon átérezzük-e azt a pillana­tot, amikor Isten egy egyszerű em­beri mozdulat gyermeki tisztaságá­ban leveszi a súlyt bensőnkről? A hegyekhez kiáltunk, a fájdal­masan némákhoz, mozdulatlanok­hoz és váratlanul hozzánk lép vala­ki. Nagy László A Református Egyház szervezé­sében működő TELEFON- LELKIGONDOZÁS 8-as számú munkatársát kérdezem izgalmas szolgálatukról.- Miért csak sorszámmal mutat­koznak be a telefon-lelkigondozó munkatársai?- Ebben a szolgálatban igyek­szünk személyünket háttérbe szorítani. Nem mi vagyunk a fontosak, hanem az, aki felhí­vott, aki segítséget remél tőlünk. Ezért nevünk, címünk titokban marad...- Mióta folyik ez a különleges szolgálata a református egyház­nak?- 1983-ban kezdtük meg a felké­szülést és 1984 őszén indult be a rendszeres telefonszolgálat. Azóta is folyamatosan képezzük munka­társainkat, hiszen jó lenne bővíteni ezt a munkát.- Jelenleg milyen keretek között megy a munka?- Mintegy 20 munkatársunk van, többnyire lelkészek, de akad köztük orvos, pszichológus és ta­nár is. Egyelőre csak pénteken és szombaton hívható számunk dél­után 5-től este 9-ig.- Mekkora az érdeklődés és me­lyek a legjellemzőbb problémák?- Átlagban minden órára jut egy beszélgetés, melynek időtarta­ma többnyire legalább húsz perc. Legtöbben emberi kapcsolatok válságából, családi krízisekből ke­resnek kiutat, de vannak, akik spe­ciális lelki kérdésekkel fordulnak hozzánk. Van, aki csak szeretné kibeszélgetni magát, de öngyilkos­jelöltek utolsó szalmaszála is volt már ez a telefonszám.- Van lehetőség az utógondo­zásra, tartósabb kapcsolatfelvétel­re?- Mi nem hívjuk vissza hívóin­kat, de ha szükségesnek érezzük, felajánljuk, hogy egy későbbi idő­pontban folytassuk a beszélgetést. Ha lehet, igyekszünk őket gyüleke­zeti közösségekbe irányítani.- Mi a legnehezebb ebben a munkában?- Ha váratlanul megszakad a vonal, az iszonyatos érzés, főleg ha a hívó fél teszi le a kagylót. Ilyen­kor tehetetlenek vagyunk...- Mik a tervek a telefonszolgá­lat jövőjére nézve?- Szeretnénk, ha minden nap él­hetne ez a szám, de ehhez újabb munkatársakra lenne szükség, akik vállalják ezt a felelős szolgála­tot. Hisszük, hogy ezzel komoly életmentő és missziós munkát vé­gezhetünk. „Nincs emberem” - fogalmazta meg csaknem kétezer éve Jézusnak a betesdai beteg emberlétünk egyik legnagyobb nyomorúságát. Ko­runk eltömegesedő világában is kínzó népbetegség a magány. A technikának ez a fajta szolgálat­ba állítása is segíthet, hogy keve­sebben szenvedjenek a „nincs em­berem” érzésének nyomasztó súlya alatt. S ne felejtsük: a lelkészi hiva­talok száma is megtalálható a tele­fonkönyvekben - mi is hívhatók vagyunk! Gáncs Péter- \ Vas István Az üres házban Ki szól? Nem, senki sem. Nem, senki sem keres. Senki sem háborít. Úgy látszik, végleges E süket némaság. Nem mozdul ajtóm zárja. Nem nyit rám, nem siet, ki rég várat magára. Az üres házban itt régóta senki sem Időzik már, csupán a konok türelem. Meddig kell ülnöm itt? Csak várok lankadatlan. A kérdezős'ködést jó régen abbahagytam. Jön ha jön amikor. Hosszan vagy hirtelen. Tündökletes jelét félhályogos szemem Hogyan viselje el ? Jobb lesz behunynom önként. Tán befogadhatom mögötte az özönfényt. Kérdezni ki meri mennyi egy pillanat? Fúj, ahová akar. S ahol van ott marad. Éppen, hogy rálehel, és összedől a romház. Végleg kihuny a szem. De el nem vész a látás. ________________________________________________________) * GYÓNÁS Evangélikus Élet 1988. július 17. Esperesiktatás Tolna-Baranyában NÉZZÜNK FEL JÉZUSRA! (Folytatás az 1. oldalról) lenedett gyülekezetekről, összevo­násokról. Beszédének ezt a szaka­szát a reménység hatotta át és ezzel fejezte be: „Hiszem, hogy Isten fog nekem is hitet, bölcsességet és erőt adni munkámhoz.” A székfoglaló befejező része a realitásokkal vetett számot, elő­hozva a valóságos feladatokat, melyekkel meg kell küzdeni a kö­vetkező időkben. Számolni kell a szórvány-jelleggel ezen a nehéz te­repen. Ilyen körülmények között végeznie egy-egy lelkésznek a hit­oktatást 6-8-10 faluban néhány gyermekkel. A keresztyén nevelés­ről ma sem mondhatunk le, - itt szólt a fasori gimnázium ügyéről, - örömmel és felelősséggel kell ezt folytatnunk, mert az értelmiségre nagy szükségünk van. Nagyon oda kell figyelnünk ifjúságunkra! Ne­héz terheket ró az egyházmegyére a sok régi épület. Elnéptelenedett gyülekezetek nagy épületei men­nek tönkre, melyekbe beleépült az elődök áldozata és szeretete, - de ők sem tudnának ma tanácsot ad­ni, mitévők legyünk? Befejező részében szólt az espe­res a nemzetiségi mivoltukból adó­dó feladatokról, a más felekezetek felé való nyitásról, együtt imádko­zásról és közös munkáról. Buzdí­tott népünk gondjának vállalásá­ra, hiszen mi is benne élünk. Egyre több a lehetőségünk, csak tudjuk kihasználni. Megemlékezett a gyü­lekezetükből eltávozni kényszerül­tek szeretetéről és hűségéről. Meg­ható volt utolsó mondata, mely­ben arra kérte a gyülekezetét, éne­keljék el a tolnaiak kedves énekét: „Gott ist getreu...” Az ünnepi gyü­lekezet Isten hűségéről énekelt és Őt magasztalta. Sokan köszöntötték az új espe­rest: Sólyom Károly ny. esperes­lelkész a stafétabotot adta át, dr. Cserháti Sándor dékán a Teológia Akadémia köszöntését hozta, Ale­xander Kercmar esperes és Kari Traugott Held kapfenbergi lelkész a Mura-vidéki gyülekezetek nevé­ben kívánt áldást, Varga István egy­házügyi titkár a Megyei Tanács és a HNF megyei bizottsága nevében szólt. A református egyház nevében Deme Bertalan esperes, a római katolikus egyház nevében Simon János lelkész mondott áldást, Szabó Vilmos tabi lelkész a Somogy-zalai' egyházmegye nevében, Reitinger Henrik a bajor egyház és diakónia nevében köszöntött, majd a gyönki gyülekezet fiataljai népviseletbe öl­tözve köszöntötték lelkészüket ez alkalomból, és a szárazdi szórvány­hívek is kifejezték örömüket. Har­mati Béla püspök záró szavaival fejeződött be az ünnepi közgyűlés. A köszöntők között elhangzott egy mondat arról, hogy az új espe­rest már korábban is úgy ismerték, mint akihez nem hiába jöttek kol­légái tanácsért, vigasztalásért. Ma a lelkészek sokszor igénylik a pász­torolást. Úgy látszik, jól választott ebből a szempontból az egyházme­gye. A köszöntővel együtt tudom én is mondani, kívánni: „Isten őrizze meg a vigasztaló szívét!” Tóth-Szöllös Mihály Muntag Andor professzor 65 éves A Teológiai Akadémia Tanári Kara és a hallgatóság 65. születése napján meleg ünneplésben részesítette az ószövetségi tanszék vezetőjét, dr. Muntag Andor professzort. Eddigi művei - mind bel- mind külföldön végzett tudományos előadói munkája, - reményt adnak arra, hogy még sokáig tudja az Akadémia hallgatóinak felkészítését, a héber nyelv és az ószövetség tudományának megszerettetését folytatni. Lapunk olvasói nevében is áldást kérünk Istentől további életére. Beszélgetés Bálint József zenetanárral gimnáziumunk újjászületése előtt „Hitet és tudományt..."- Miért örültél a fasori gimná­zium „feltámadás” hírének?- Amióta hivatásszerűen taní­tok, tudom, érzem: Istenünk szá- monkéri rajtam, s mindnyájunkon a ránkbízott gyermekek hitét és tudását. A sorrend nem véletlen, már Péter apostol ezt írja: „A ti hitetek mellé ragasszatok jó csele­kedeteket, a jó cselekedet mellé tu­dományt. ..” A gimnázium újrain­dulásával reményt látok arra, hogy komplex módon nevelhetünk ke­resztyén embereket: egyszerre kaphatnak hitet és tudományt.- Hogyan képzeled el a tanári munkát egy egyházi iskolában?- Az igazán keresztyén tanár a világi iskolában is istentisztelet­ként végzi a munkáját. Ez a bizto­síték arra, hogy ő maga is képessé­gei, lehetőségei határáig fejleszti tudását, szakmai felkészültségét és arra, hogy becsületesen, lelkiisme­retesen, szeretettel, jókedvűen ok­tat, nevel. Ottlyk Ernő Luther- könyvében olvastam egy, a teoló­giai doktorokról szóló részletet. Mi most a gimnáziumról beszé­lünk, de úgy látom, a gondolat tar­talma itt is igaz: „A többi doktorá­tushoz elég az ész és a szellemi fel­készülés, a teológia doktorának azonban ezen felül Istenével rende­zett viszonyban kell állnia, magá­tól Istentől tanítottnak kell lennie, munkájának és életének Isten színe előtt kell állnia.”- Szinte egyfajta „kis teológiá­nak” képzeled a gimnáziumot?- Nem. A legkülönbözőbb fog­lalkozásokra, hivatásokra kell ne­velni „civil” keresztyén embereket. Úgy gondolom azonban, hogy kü­lönösebb erőteljes irányítás nélkül is, érettségi után többen fognak Teológiai Akadémiánkra jelent­kezni.- Saját szakterületeden mit vársz a gimnáziumtól?- Természetesen nagyszerű pezsgő zenei életet: kitűnő ének­kart, zenekart. Igazi élményt adó órákat, azt, hogy az ott tanuló gyermekek a zenét magas szinten értő-élvező-művelő emberekké váljanak. A muzsikának óriási sze­mélyiségformáló ereje van. Az egy­házi zene tanításában könnyű megvalósítani mindazt, amit ko­rábban leírtunk. Luther mondta: „a zene Isten gyönyörű és dicső adománya, egyenesen a teológia rokona.”- Sokan kérdik aggódva: de va­jon bírjuk-e majd a fenntartási költ­ségeket?- Környezetemben is többször beszélgettünk már erről a kérdés­ről. Hiszünk abban, hogyha a gim­názium nem csak formailag lesz egyházi, hanem az oktatás, nevelés tartalma, a tanítás, tanulás folya­mata, az iskola mindennapi életéi­nek szelleme Krisztus- és evangé­liumközpontú lesz, akkor a hivő evangélikus emberek közössége örömmel és természetes gondosko­dással „fenntartja” gimnáziumát. Hiszen az iskola „főigazgatója” - sok egyháztagunk reménye szerint - maga az Úristen lesz...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents