Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-24 / 4. szám
r 53. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1988. JANUÁR 24. VlZKERESZT UTÁNI UTOLSÓ VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft Aki időnként belegondol az örökkévalóságba, másként él idelenn. Vogel V J ■■ (MH Előtérben a pénzügyek Tanácskozott az Országos Esperesi Bemutatjuk templomainkat Január 5-én az egész országból Budapesten gyülekeztek a tizenhat egyházmegye esperesei, hogy megvitassák az új évben reájuk váró legfontosabb teendőket, most elsősorban az új adóügyi rendelkezésekkel kapcsolatban a gyülekezetekre háruló feladatokat. A tanácskozás dr. Harmati Béla püspök igeolvasásával és imádságával kezdődött. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök nyitotta meg az ülést, és imádsággal emlékezett meg az elhunyt Benkö Béla buda- pest-csillaghegyi lelkész hűséges szolgálatáról. A püspök ezután - a tanácskozás első részében - szólt az esperesekre mint a két püspök legközvetlenebb munkatársaira váró feladatokról a most következő időszakban. Az egyházi megújulás érdekében folytatnunk kell a párbeszédet lelkészek és világi egyháztagok között. Ezért ebben A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége január 4-én tartotta évkezdő munkaülését az Üllői úti egyházi központban. Jelen voltak a tanácskozáson dr. Nagy Gyula püspök-elnök és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő vezetésével az országos elnökség tágjai teljes számban. Dr. Nagy Gyula püspök beszámolt az Országgyűlés december 16-17-i ülésszakáról, amely - más fontos kérdések mellett - meghallgatta és megvitatta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyaz évben is tartunk országos teológiai konferenciákat, lelkészevangé- lizációkat, és körzeti egyházi fórumokat időszerű teológiai és gyakorlati kérdéseink széles körű megvitatására. Előtérben áll ez évi munkánkban az iskolai és a gyülekezeti hitoktatás kérdése, gyermek- és ifjúsági munkánk. Fel kell építenünk a Teológiai Akadémia új épületét: ez évben minden gyülekezetünktől legalább egy külön offertóriumot kérünk erre a célra, és várjuk híveink felajánlásait. Az evangélikus gimnázium ügyében folyamatban vannak a tárgyalások a fasori épület sorsáról; ugyanakkor elkerülhetetlenül szükséges felmérnünk, vállalják-e gyülekezeteink evangélikus gimnázium felállításának és fenntartásának jz anyagi kötelezettségeit. Szólt a püspöki beszámoló tizennyolc dia- kóniai intézményünk helyzetéről, házügyi Hivatal elnöke, részletes jelentését az állam és az egyházak viszonyáról hazánkban. Szólt a püspök a II. Nemzetközi Egyházi Békeszeminárium decemberi budapesti tanácskozásáról, amelyen 38 országból másfélszáz delegátus vett részt. Megemlékezett az evangélikus Bajcsy-Zsilinszky Endre mártírhalálának évfordulójáról és a Deák téri evangélikus templomban a Bajcsy-Zsilinszky, Társasággal közösen tartott ünnepségről. Jóváhagyta az országos elnöka következő félév során megjelenő egyházi sajtó-kiadványokról és az idei esztendőben esedékes egyházi külügyi programról (két magyar- osztrák és egy magyar-nyugatnémet lelkészkonferencia, magyar egyházi delegáció látogatása Finnországban és a Német Demokratikus Köztársaságban, az Orosz Ortodox Egyház ezeréves ünnepségein való részvételünk, a Bibliatársulatok Világszövetségének őszi budapesti nagygyűlése stb.). Dr. Harmati Béla püspök részletesen ismertette az iskolai és gyülekezeti hitoktatással kapcsolatos terveinket és a közeljövő feladatait. A beszámolókat követő, igen eleven vita során az esperesek elsősorban a hazai ökumenikus kapcsolatokkal, a gyülekezeti hitoktatással és az evangélikus gimnázium ügyével foglalkoztak felszólalásaikban. A tanácskozás második részéség az Egészségügyi Minisztériummal folytatott tárgyalások előterjesztését a Piliscsabai Evangélikus Egészségügyi Gyermekotthon ügyében. Határozatokat hozott az állami nyugdíjas lelkészözvegyek segélyei és az ösztöndíjas, illetve hivatalos tanulmányútra kijelölt segédlelkészek és lelkészek itthoni helyettesítése ügyében. Dr. Harmati Béla püspök előterjesztésében tárgyalta az elnökség az iskolai és a gyülekezeti hitoktatás kérdéseit és személyi ügyeket. Valóban hirdetik! Csak fel kell nézni a csillagos égre, a nap kifogyhatatlan fényére, a hold minden nap változó alakjára. Micsoda kozmikus rend, megközelíthetetlen, óriási világ! Csak úgy magától lenné, értelmetlenül, céltalanul? Nehezebb elhinni, mint a zsoltáros címben elmondott szavait! Hogyan hirdetik? A rendben. Kozmikus rend uralkodik a világban. A természettudomány minden ága bőven tud információkat adni erről a témáról. Különösen a csillagok állása szolgál jelül az embereknek. Néhány érdekesség a csillagászat területéről elgondolkodtat bennünket. Tiszta égbolton mindig jól látható a sarkcsillag. Valóságos iránytűként világít pilótáknak, hajóskapitányoknak, vadászoknak, utazóknak. Jelül szolgál az eltévedteknek, mert a sarkcsillag mindig pontosan az északi sark fölött helyezkedik el. Könnyű megtalálni, mert a „Göncölszekér” csillagkép két hátsó csillagát összekötő vonalat kell meghosszabbítani, s a két csillag közötti távolságot ötször kell venni, és ott a sarkcsillag. lMóz 1,14-ben olvassuk, hogy „a világitó testek... meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek”. Értekezlet ben dr. Kamer Ágoston országos főtitkár es Szemerei Zoltán pénzügyi osztályvezető részletesen ismertették az új pénzügyi-adóügyi rendelkezések egyházi és gyülekezeti vonatkozásait. Az országos gyülekezeti felmérés alapján Szemerei Zoltán elkészítette minden gyülekezetre és minden lelkészre vonatkozóan a várható új jövedelmi adó és nyugdíjjárulék kötelezettségeket, s átadta a számításokat minden esperesnek, majd válaszolt az esperesek részletekbe menő kérdéseire. Egyházunk közösséget vállal egész népünkkel a gazdasági kibontakozás anyagi terheinek közös hordozásában - mondották az esperesek de számítunk gyülekezeteink, híveink fokozott anyagi áldozataira is, hogy a teljes lelkészi szolgálatot és egyházi intézményeinket továbbra is fenntarthassuk. Afrikavasárnapi adományok A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tájékoztatása szerint a KBK szervezésében 1987-ben az Afrika-vasámapi adományok végeredménye a következő: Református Egyház 526 090, Lepramisszió (Református Egyház) 167 000, Evangélikus Egyház 139 608, Magyar Ortodox Egyház 10 845, Metodista Egyház 66 000, Baptista Egyház 92 830, a Szabad- egyházak Tanácsa többi tagegyháza 6000, összesen: 1 008 373 Ft. * 1!^ Az Ószövetség gyakran beszél a holdról, mely meghatározza a zsidó nép ünnepeit és az új időszakok kezdetét. A négy évszak váltakozását is a csillagok határozzák meg. Ahogy kering a föld a nap körül, úgy változnak a csillagképek. Ha valaki ismeri ezeket, naptár nélkül is tudhatja, milyen évszak van. Tudjuk, hogy a föld 365 nap alatt kerüli meg a napot, így válik el év az évtől. A természettudósok felfedezései nem mondanak ellent annak,, amit a Biblia ad hírül sok ezer év óta. Érdemes elolvasni Jób 28,24-28 igeszakaszt, milyen pontos választ ad a teremtés nagy rendjére. Gondolhatunk még a szél járására, a villám keletkezésére, az eső, vagy a hó kialakulására - mind, mind megszakítás nélkül hirdeti Alkotójának nagyságát! Tőlünk függetlenül, de mégis értünk. Keveseknek elérhető távolságban, s mégis mindnyájunk örömére. Jó ezekre gondolnunk, s vigyáznunk szép világunkra, hogy még sokáig láthassuk a felhők vonulását, élvezhessük a nap pótolhatatlan fényét és melegét, s rácsodálkozhassunk a csillagos ég szépségére! Némethné Tóth Ildikó Dunaegyháza a Duna mellett fekszik, Dunaföldvárral átellen- ben. Ez a vidék a török hódoltság alá tartozott. Az állandó katonai mozgások, harcok, adók miatt elnéptelenedett. Egy 1703-as adat szerint a falu lakossága 17 jobbágycsalád. A telepítés, újratelepítés ideje 1701-15 közé esik. Főleg Nógrád megyéből települtek ide, evangélikus tót ajkú családok. Az új telepesek hozták magukkal papjukat is, Frőhlik Mihályt. Lehetséges, hogy még az ő kezdeményezésével építettek maguknak egy vályog, sár templomot, mely nádtetős volt. Az ideiglenes templom helyére épült a jelenlegi kő templom, 1774—75- ben. A Türelmi Rendelet értelmében a falu fő útjával párhuzamosan épült, torony nélkül. A templomhajó hossza 25 méter. 1820-ban épült hozzá a torony, így a templom teljes hossza 30 m. A gyülekezet templomépítő lelkésze Hajnóczy Sámuel, aki édesapja volt Hajnóczy Jószefnek, aki mint köztudott Martinovics Ignác mellett egyik vezetője volt a magyar jakobinus mozgalomnak. 1827-ben két oldalsekrestyét is kapott a templom. A templom belsejét meghatározó, mai alakját, berendezését Tóth-Szőllös Mihály dunaegyházi szolgálati ideje alatt kapta. Műemlékileg védett oltárké- pünk, a getsemánei kertben imádkozó Jézust ábrázoló festmény Thann Mór alkotása 1867-ből. Ez a kép a Rákóczi úti, Bp-i szlovák templomból került Dunaegyházára. Az oltár, a szószék, a padok mind az előző lelkész szolgálati ideje alatt készültek. Legutoljára 1975-ben renováltuk a templomunkat. Jelenleg a legnagyobb gondunk a templomtorony bádogozásának generál felújítása,festése. Ez a közeljövő feladata. Impozáns, egyszerű és mégis szép a belső kiképzése a templomnak. Hat oszlopfőn nyugszik a három nagy boltozat és a belső boltívek. Nagyon szép a karzatrész. Műemlékjellegű templomunk falunk ékessége, a gyülekezet drága otthona, ahol több mint 210 éve hangzik Isten igéje, pásztoraivá Istennek dunaegyházi nyáját. Szabó István Hálaadó ünnep Sikátoron 3. oldal tj' r ■ Í 200 éves a gecsei templom - 3. oldal Az Országos Egyházi Elnökség ülése Zsoltár- Az egek hirdetik mozaikok Isten dicsőségét