Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-07 / 23. szám

É ORSZÁG EVANGÉLIKUSSÁG ....... A lelkészi kar és a gyászoló gyülekezet Dr. Nagy Gyula Mk 10,45 alapján hirdette a vígasztalás evangéliumát Gyászoló Család! Gyászoló Test­véreim! Ezekben a percekben zúgnak a harangok országunk minden evan­gélikus templomában. Búcsúzunk dr. Káldy Zoltántól; egyházunk püspök-elnökétől: családja, szol­gatársai, egyházának népe, né­pünk és társadalmunk képviselői, a hazai és külföldi testvéregyhá­zak, egyházi világszervezetek veze­tői a világ számos részéből. A földi búcsúvétel nehéz órájá­ban szólaljon meg drága halottunk fölött utoljára az a jézusi ige, amely egész életén át világított, utat mutatott neki, hitének és teo­lógiai hitvallásának vezérigéje volt: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy 5 szolgáljon, és életét adja, váltságul sokakért". (Mk 10,45) it Ez a jól ismert ige legelőször is Jézus földi életének a titkára vilá­git rá. Aki Isten Fia volt, ember­ként, mint „Emberfia” jött el kö­zénk. „Szolgált” az embervilágért, „sokakért”: hirdette az evangéliu­mot, tanított, gyógyított, lelki és testi sebeket kötözött be, bűnöket bocsátott meg, könnyeket törölt le. Vállalta a szenvedés útját, a tö­viskoronát és végül a kereszthalál gyötrelmét is. Értünk, emberekért, hogy bűneinkből és a halál hatal­ma alól megváltást, szabadulást adjon. Ez az ige Jézus földi életé­nek a nagy titkát tárja föl előttünk: „... hogy ő szolgáljon és életét ad­ja, váltságul sokakért”. 2. Ez a jézusi ige azonban az élni érdekes, igazi, emberi élet kulcsa is. Alapjában kétféle emberi élet­forma van. Az egyik az én-központú élet: „... hogy neki szolgáljanak”, önző érdekek nyílt vagy rejtett hajszolá­sa, a másik ember és a közösség rovására. Az önző életforma, élet igazi szeretet nélkül. Az ilyen élet azonban előbb-utóbb széthull, po­kollá teszi a családot, a földi hiva­tást, a közösségek együttélését. Mert aki csak magáért él, hogy „neki szolgáljanak”, az mások nél­kül vagy mások ellen él, s ott szét­hull a család, széthullanak az em­beri közösségek. A másik életforma ezzel ellenté­tes: a szeretet életformája. „... hogy ő szolgáljon” másoknak és másokért. Életünk odaadása, szét- osztogatása segítő jó szavakban és jó cselekedetekben. Ez a jézusi élet­forma: a magam érdekeinek odaál- dozásával élni az embertársért, a családomért, a hivatásomban rám bízottakért, az emberi közössége­kért. „Szolgálni”. Aki ezt a másik életformát vá­lasztja - a szeretet életformáját - az bizony sok terhet, sok keresztet is vállal magára és ne számítson hálára, köszönetre sem. Mégis ez az igazán emberi, Isten akarata szerinti élet: élni másokért, segíteni a rászorulónak, adni és adni. Az ilyen élet gazdag és boldog élet is: mert a szeretet visszasugárzik ránk, felébreszti mások szeretetét. Ez Jézus útja, az igazi emberi élet: „... hogy ő szolgáljon, és életét ad­ja, váltságul sokakért.” 3. Ez a jézusi ige volt Káldy Zoltán testvérünk életének a titka is. Nemcsak hirdette' és tanította a diakónia - a szolgálat - teológiá­ját. Élte is: önmagát nem kímélve, lobogó lánggal égve egyháza, né­pe, családja, embertársai szolgála­tában. Bizonyos, hogy az ő hitének is voltak nehéz próbái. Az ő élete sem volt mentes emberi gyarlósá­goktól, - de kié is lehetne közü­lünk? De egyet bizonyosan el­mondhatunk róla: Jézust, Urát akarta követni, az Ő kereszt-útján, a via crucis-on akart járni, máso­kért akart élni. Fiatalon az óriási pécsi szórványokban, Budapesten a püspöki, majd egyházvezetői szolgálat egyre szélesedő és nehe­zedő terhei alatt. Majd a Lutherá­nus Világszövetség élén. Két végén meggyújtott gyertyaként égette el életét a másokért szolgáló szeretet- ben. Életpályája a kis Zala megyei, iharosberényi parókiából, a szülői házból, egyre magasabbra ível. Vé­gül is a Lutheránus Világszövetség élén a világ csaknem 100 országá­ban, 55 millió evangélikus tiszteli az egyházi világszervezet elnöke­ként, és hajtja meg most a gyász­ban előtte a fejét. A legnehezebb azonban élete utolsó szakasza, a legutóbbi más­fél esztendő volt. Aki mindig aktív volt, dinamikus igehirdető és fá­radhatatlan cselekvő, az előtt egy pillanat alatt bezárult ez az ajtó: nehezen küzdött egy szóért is, oda volt kötve a karosszékhez. Aki mindig másoknak szolgált, teljesen mások szolgálátára volt utalva. Milyen hihetetlenül nehéz próba- tetéfís téfielSft ez ílzSnBSf hosszú hónapon keresztül! És mégis, az utőíso pillanatig hitte, akarta, re­mélte, hogy Isten megengedi neki, visszatérhet a szeretett szent szol­gálatba. Isten másként végzett felőle: ha­zahívta Magához, magasabb szol­gálatra, az örökkévalóságba. 4. Gyászoló Család, Szolgatársak, mindazok, akik tisztelték és szeret­ték! Két vigasztalásunk van ebben a nehéz órában. A gyászoló család Az egyik általános emberi re­ménység: amiért élt, amit élete odaszentelésével szétosztott közöt­tünk, egyháza, népe, az emberek szolgálatában, az nem száll vele együtt a sírba. Mert szeretetének és szolgálatának gyümölcsei velünk maradnak: beleépültek családja, népe, egyháza, az ökumené, a Lu­theránus Világszövetség életébe. A másik vígasztalásunk pedig Isten vigasztalása, hitünk bizo­nyossága, amit így fejez ki Pál apostol élete végén: „Ama nemes, harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam; végezetre eltétetett nekem az igaz­ság koronája, amelyet megad ne­kem az Úr, az igaz bíró, ama na­pon” (2Tim 4,7-8). Az elvesztés és búcsúzás fájdal­mát ragyogja át bennünk Isten ígé­rete: a koporsó nem a legvégső ál­lomás, az utolsó szó nem a halálé. A halál sötét kapuján túl - keresz­tyén hitünk reménysége szerint - az igazság koronája ragyog felénk. A szolga hazatér mennyei Urához. Aki itt a földön élt és szolgált, éle­tét odaadta másokért, odaát részes lesz Isten örök szeretetében és di­csőségében! Ezzel a hittel és reménységgel búcsúzunk. Káldy Zoltán, testvé­rünk, szolgatársunk, testedet- lelkedet annak a szent Istennek atyai kezébe helyezzük, akitől vet­ted földi életedet. Ama nemes harc és a szolgálat­ban odaadott élet fárasztó futása Dr. Trautmann Rezső az Elnöki Tanács helyettes elnöke A Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa és Kormánya, a Hazafi­as Népfront Országos Tanácsa, ál­lami és társadalmi intézményeink, egész népünk nevében mély részvét­tel búcsúzom a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnö­kétől, a Lutheránus Világszövetség elnökétől, Káldy Zoltántól. Tiszte­lőivel, barátaival együtt szomorú szívvel osztozom a feleség, a család, az egyházi vezető- és lelkésztársak, valamint a hívek fájdalmas gyászá­ban. I£áldy Zoltán püspök halálával olyan kivételes képességű vezető, elkötelezett hazafi és közéleti sze­mélyiség távozott az élők sorából, akinek életében és munkásságában az egyház és a nép iránti hűség, a hazáért és az emberiségért érzett felelősség elválaszthatatlanul kap­csolódott össze. Az evangélikus egyház haladó történelmi hagyományaiból merít­ve, legjobbjainak nyomdokain jár­va, a lutheri örökséget ápolva -; élethivatásának tekintette, hogy szolgálja hazánk felemelkedését, a népi-nemzeti egység erősítését, a különböző világnézetű emberek és az eltérő társadalmi reodszerű or­szágok közötti megértést, együtt­működést. Közel három évtizedes püspöki, húszesztendei egyházelnöki mun­kássága alatt megerősödött az evangélikus egyház egysége, meg­nőtt tekintélye és hitele. Felszaba­dulásunk 40. évfordulója alkalmá­ból megjelent cikkében ő maga ír­ja: egyháza „nagykorúvá vált”. A hitélet irányítása mellett sze­mélyéhez kötődik az egyházi szer­vezet megújítása, a kor követelmé­nyeihez igazodó új egyházi törvé­nyek megalkotása, az egyházi sajtó és a teológusképzés korszerűsítése. Egyházszervezői tevékenysége kö­zepette a teológia tudományát is elhivatottan művelte. Dinamikus egyéniségével, példamutató maga­tartásával a társadalmi felelősség vállalására, a köz javára végzett munkára mozgósította a lelkésze­ket és a híveket. Káldy Zoltán püspök elévülhe­után pihenj meg Isten örök békes­ségében! Istennek pedig legyen hála és köszönet mindazért, amit benned és rajtad keresztül adott szeretteid­nek, barátáidnak, egyházadnak és népednek, embertestvéreidnek! Káldy Zoltán pásztorunk, test­vérünk, szolgatársunk - Isten ve­led! Ámen. tetlen érdemeket szerzett abban, hogy hazánkban az evangélikus egyház és az állam kapcsolatát hosszú idő óta a jó viszony jellem­zi. Az evangélikus egyház társadal­munk megbecsült intézményeként együttműködik nemzetünk leg­jobb erőivel, jelenünk és jövőnk építésében. Káldy Zoltán püspök méltán szerzett megbecsülést közéleti tevé­keny séjgevél is. Társádalműnkért vállalt felelősséggel, a választók iránti elkötelezettséggel dolgozott országgyűlési képviselőként. Él­vezte választókerülete lakosságá­nak bizalmát. Felkarolt minden arra érdemes ügyet, sürgette prob­lémáink megoldását, segítette kép­viselőtársait. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagjaként rendszeresen kifejtette egyháza véleményét az országot érintő minden fontos kérdésben. Egyik utolsó közszereplése al­kalmával, a Hazafias Népfront VIII. Kongresszusán, az eredmé­nyek mellett nyíltan, elgondolkod- tatóan szólt legégetőbb problémá­inkról, többek között a család, a környezet, az erkölcsi értékek vé­delméről, és teljes természetesség­gel ajánlotta fel egyháza segítségét a megoldásokhoz. Az Országos Béketanács és a Béke Világtanács tagjaként aktívan vett részt a hazai és nemzetközi békemozgalomban. Magas színvonalú, meggyőző ere­jű beszédeire méltán figyeltek fel otthon és határainkon túl egy­aránt. A legnagyobb elismeréssel szól­hatunk azokról az erőfeszítésekről is, amelyeket egyháza nemzetközi életében fejtett ki. Az Egyházak Világtanácsa és a Keresztyén Bé­kekonferencia találkozóin, a Lu­theránus Világszövetség különbö­ző tisztségeiben azért küzdött, hogy mindenütt és mindenkivel megértesse: hazánk és az evangéli­kus egyház őszinte híve a békének és a biztonságnak, a párbeszédnek, a jóakaratú emberek világméretű együttműködésének. Bátor kiállá­sa a béke és a társadalmi igazsá­gosság, a leszerelés és az enyhülés mellett; progresszív társadalmi, politikai, etikai és teológiai állás- foglalása, nemzetközi méretekben is nagy tekintélyt szerzett egyházá­nak és hazájának. Nagy érdeme volt abban, hogy növekedett az ér­deklődés tapasztalataink és gya­korlatunk iránt olyan körökben is, amelyek korábban még ellensége­sen szóltak rólunk. Mindezek elis­meréseként értékelhető az a tény, hogy a Lutheránus Világszövetség Nagygyűlését Budapesten rendez­ték meg. Ez a találkozó nemcsak az egy­ház, hanem az ország életében is kiemelkedő esemény volt. A nagy­gyűlés előkészítése és lebonyolítá­sa során alkalmam volt közelebb­ről is megismerni Káldy Zoltán püspök lendületét, alkotó erejét, optimizmusát. A megnyitó isten­tiszteleten elmondott nagy hatású beszédére - melyben „a jövőnek feszülés perspektíváját” vázolta fel, hogy meggyőzze a kételkedő­ket, bátorítsa a közeledőket, meg­őrizze a barátokat -, emlékezetes marad számomra. Mindnyájunknak örömére szol­gált, hogy nagy többséggel válasz­tották meg a világszervezet elnöké­vé. E tisztségében eltöltött - sajnos - igen rövid idő alatt, találkozott II. János Pál pápával, látogatást tett az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban, hogy felelős té­nyezőkkel konzultáljon a világ bé­kéjéről, az együttműködés kérdé­seiről. Káldy Zoltán püspök küzdel­mes, de eredményes életutat járt be. Életművének alapja a szó leg­nemesebb értelmében vett szolgá­lat volt. Sokszor félreértették vagy megpróbálták félremagyarázni út­törő gondolatait, a haladás irányá­Dr. Johannes Hanselmann püspök, az LVSZ alelnöke A Lutheránus Világszövetség megdöbbenten és őszintén vesz részt a gyászban, amely elnökének, dr. Káldy Zoltán püspöknek a halá­lával számtalan emberre szakadt. A mi világot átfogó evangélikus családunk és mindazoknak a ke­resztyén gyülekezeteknek a nevé­ben, akik a messzi ökumenében a Magyarországi Evangélikus Egy­házzal és az elhunyttal összekap­csolva érzik magukat, valamint azokkal, akik az Egyházak Világ­tanácsának, az NSZK-beli evangé­liumi egyházaknak, NSZK Egye­sült Evangélikus-Lutheránus Egy­házhoz, valamint az LVSZ NSZK- beli Nemzeti Bizottságához tartoz­nak, mindezeknek a nevében szívbe­li együttérzéssel köszöntőm először tisztelt és szeretett feleségét, azután az egész itt egybegyűlt gyülekezetét és nem utolsó sorban a Magyaror­szági Evangélikus Egyházat. Ezt az egyházi évre szóló bibliai olvas­mány egyik mai versével teszem. Ott olvassuk Jel 1,8 versét „Én va­gyok az Alfa és az Ómega, így szó­lott az ÚR Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő; a Minden­ható”. Erre az ÚRra, aki hatalmá­val átfogja az időket, szeretnénk bízni magunkat ma a búcsúzásnak ebben az órájában minden fájdal­munkkal és minden gyászunkkal együtt, de ezen a napon túlmenően az élet minden órájában is, amelyet Isten kifürkészhetetlen terve sze­rint ajándékoz nekünk. Ez az Isten a keresztyénség történetének és a mi személyes élettörténetünknek is ba tett lépéseit. A személyét ért vádak, a csalódások azonban soha sem csüggesztették el. Sohasem gyengült a jövőbe vetett hite, s mindig kész volt újabb feladatok­ra, áldozatvállalásokra. Az elmúlt másfél esztendőben, híveivel együtt, társadalmunk szé­les közvéleménye is aggodalom­mal, de a gyógyulás reményével kísérte Káldy Zoltán püspök egészségi állapotának alakulását. Bíztunk abban, hogy az élete során megszerzett tapasztalatait még hosszú ideig hasznosítani fogja egyháza, népünk és az egész embe­riség javára. Halála a vallásos és a nem vallá­sos emberek számára egyaránt sú­lyos veszteség. Megnyerő egyénisé­gére, hazájáért, egyházáért és az emberekért végzett kiemelkedő munkásságára mély tisztelettel em­lékezünk. Halálával lezárult élet­műve legújabbkori történelmünk olyan értéke, melyet megőrizni és az utókornak továbbadni - közös kötelességünk. Alfája és Ómegája, kezdete és vé­ge. Ő a mi általa hazahívott testvé­rünk, Káldy Zoltán életének is Al­fája és Ómegája, kezdete és vége. Az itteni sportcsarnokban a Lu­theránus Világszövetség VII. Nagygyűlésének megnyitó isten- tiszteletén, igehirdetésének végén ezt mondotta: „ennek a Krisztus­nak a kezében tudjuk egyházunkat és egész veszélyeztetett világunk jövőjét. Ezért reménységben élünk és azért futunk, hogy ezt a célt elérjük. Ebből a futásból, amely életünk végéig tart, két hét van előttünk. E két hét alatt hitünk, bizodal- munk és reménységünk erősítést kap, egyszer kegyelemből mond­hassuk: Ama nemes harcot meg­harcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Amikor majd a célhoz érünk és a célszalag elszakad, és miénk lesz a győzelmi koszorú, akkor abban a boldog tapasztalatban lesz ré­szünk, hogy indulásunk a pályán kegyelem volt. Kegyelem volt a cél elérése is. Igen, sola gratia, minden kegyelem. Ámen.” Senki sem sejthette ugyanakkor olyan hamar ezután Isten akaratá­ból bevégzi futását és eléri a célt. Ez az igehirdetése számunkra ezért végrendelkezés, melyből jelenlegi fájdalmunkban ilyen szavak, mint hit és bizodalom, reménység és ke­gyelem ragyognak fel és akarnak vigasztalást adni! Eközben tapasz­taljuk, hogy gyászunkban nem ha­gyattunk magunkra, hanem az Úristen, akinek kezében van Alfa és Ómega, kezdet és vég. Gyógyító irgalmasságával közelségében akar lenni, sőt körül akar venni. Minden kegyelem. Ha mi az ige­hirdetésének ezt az utolsó monda­tát el tudjuk ismételni, akkor a bú­csú fájdalmában új távlat nyílik meg előttünk: a háláé. A Lutherá­nus Világszövetségben hálásak va­gyunk Istennek, hogy testvérün­ket, Káldy Zoltánt nekünk adta, és hálásak vagyunk testvérünknek, Káldy Zoltánnak, hogy szolgált a Lutheránus Világszövetségnek: már 1963 óta vezető szervekben és bizottságokban, 1977 óta kivált­képpen a Végrehajtó Bizottság-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents