Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-29 / 13. szám
Evangélikus mmMetí 52. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 1987. MÁRCIUS 29. BÖJT 4. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft \ A régiek azt tartották, hogy az égboltozatot négy hatalmas oszlop tartja. Én azt tartom, hogy az egész világot egyetlen oszlop tartja, az Úr irgalmassága. Kaiser V_________________________ ______________) Be iktatták dr. Kocsis Elemér református püspököt Országos Esperesi Értekezlet Budapesten A debreceni nagytemplomot zsúfolásig megtöltő gyülekezet, magas állami és egyházi vendégek jelenlétében ment végbe március 14-én ünnepélyes istentisztelet és közgyűlés keretében dr. Kocsis Elemér püspöknek, dr. Bartha Tibor püspök utódának, beiktatása a Tiszántúli Református Egyházkerület vezető tisztségébe. A beiktatás szolgálatát dr. Tóth Károly püspök, zsinati alelnök végezte, Szabó Magda, a neves írónő, az egyházkerület főgond- nokasszonya, közreműködésével. A beiktatás után az új püspököt a kormányzat és a társadalmi szervezetek nevében Miklós Imre államtitkár, az Állami E^- házügyi Hivatal elnöke üdvözölte. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának tagegyházai, köztük a MagyarorszáB Evangélikus Egyház nevében dr. Nagy Gyula püspök, az kumenikus Tanács alelnöke mondott meleg köszöntő szavakat. A római katolikus püspöki kar köszöntését dr. Timkó Imre hajdúdorogi görög-katolikus püspök, a külföldi testvéregyházak üdvözletét dr. Gottfried Forck kelet-berlini evangélikus püspök adta át. Az új debreceni református püspök, dr. Kocsis Elemér életére es szolgalatara Isten gazdag a dr. Kocsis Elemér püspök székfoglaló beszédét tartja. Mellette Szabó Magda főgondnokasszony foglal helyet Fotó: Reformátusok Lapja Dr. Nagy Gyula püspök a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, annak tagegyházai és közöttük is a Magyarországi Evangélikus egyház nevében köszöntötte dr. Kocsis Elemér püspököt és az Egyház- kerület közgyűlését.- Hármas kötelék fűz össze bennünket: a közös történelmi múlt, a magyar reformáció évszázadai - a magyar egyházak mai „családi közössége” - és a jövő feladatai előttünk: a közös szolgálat egyházaink, magyar népünk és a mai világ életéért. A Tiszántúli Egyházkerület püspöki őrségváltásánál a magyar egyházak őszinte tisztelettel és mély hálával gondolnak dr. Bartha Tibor püspök úr több évtizedes, áldott szolgálatára és egész szívvel kívánnak áldást nyugalma éveire! lasat kívánjuk. A továbbiakban a püspök hangsúlyozta: - őszinte örömmel és bizalommal tekintünk dr. Kocsis Elemér püspök szolgálatára. - Dr. Nagy Gyula köszöntötte az új püspökben- a teológia tudós művelőjét, aki itthon és külföldön egyaránt elismert, gazdag termésű munkát végzett, elsősorban a rendszeres teológia és benne a szociáletika területén, s aki ezután egy magasabb katedráról lesz az Ige tudományának tanítója,- a pásztor szeretetét is, melyet oly melegen sugárzott szét tanítványai, a jövő lelkésznemzedéke között. Ezután a gyülekezetek részesülhetnek majd ebben az életet odaáldozó pásztori szeretetben,- ökumenikus nyitottságú, igaz testvért a többi egyházak iránt. így ismertük Kocsis Elemért eddig is. Kifejezte örömét és reménységét, hogy a továbbiakban is vállalja ezt a közös szolgálatot a magyar öku- mené, hazánk és népünk java és a mai közös, nagy emberi feladatok területén! Végül a püspök személyes, testvéri hangon szólt püspöktársához - Kedves Püspök Testvérem! Legyen a magyar ökumenikus egyházak köszöntésének foglalata egy ézsaiá- si ige — egyben bátorítás és erősítés is, mindig a következő napra, a püspöki szolgálat terhes, nehéz és gyönyörűséges igájában: Ne félj, mert én veled vagyok... Megerősítlek, sőt megsegítlek És igazságom jobbjával támogatlak! (Ezs 41,10). — Az idei esztendő legfontosabb egyházi feladatainak megvitatására gyűltek össze március 11-én és 12-én Budapesten a tizenhat evangélikus egyházmegye esperesei. Valamennyi esperes mellett részt vettek a fontos tanácskozáson az Országos Egyházi Elnökség tagjai, a Teológiai Akadémia és az egyházi sajtó meghívott képviselői is. Sólyom Károly püspökhelyettes igeolvasása és imádsága után dr. Nagy Gyula püspök négy szakaszban szólt 1987 legfontosabb egyházi kérdéseiről. Először a nemzetközi élet legújabb fejleményeiről szólt. Részletesen beszámolt a Nemzetközi Fórum történelmi jelentőségű tanácskozásáról Moszkvában, kiemelve a Fórumon középpontba került „új gondolkodásmód”, a világ békés jövőjének első számú feltétele, keresztyén vonatkozásait. Hazánk, társadalmunk életében ma ugyan a gazdasági kérdések állnak előtérben; de ezek jó megoldásához igaz emberségre, erkölcsi alapra van szükség - mondta a püspök. Egyházunknak ezért felelős részt kell vállalnia, elsősorban a közös erkölcsi feladatok megoldásában, a családi élet, a becsületes munka, a közjó és egész népünk élete minden vonatkozásában. Áttekintette a beszámoló az egyházak hazai és nemzetközi életének legújabb eseményeit, az „ökumenikus látóhatárt” is. Szólt az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség, a Keresztyén Békekonferencia és az Európai Egyházak Konferenciája ez évi és az évtized végéig szóló terveiről’, külföldi egyházi, kapcsolataink fejlődéséről és a hazai egyházak életében bekövetkezett legújabb eseményekről. Az esperesek hozzászólásai elsősorban a nemzetközi élet legújabb fejleményeivel, az egyházak béke-szolgálatával és a hazai öku- mené életével foglalkoztak, beszáÉrvül hozza elő a Prédikátor a gazdagodás mohó vágya ellenében azt a nagyon régi, ki tudja mikor megfogalmazódott s bizonyára annál is régebben tudott-érzett igazságot: mezítelenül jöttünk a világra, mezítelenül kell távoznunk is innen. Hogy érvelésére a pénzgyűjtők visszahökölnek-e vagy sem, aligha tarthatjuk számon. Embere válogatja. Akik úgy látják, hogy a halállal minden be van fejezve, könnyen életelvükké tehetik: legalább míg élek, éljek jól; ehhez pedig pénz kell, abból is sok. Bizonyosra vehetjük azonban, hogy a jólét vagy a kapzsiság kérdésén mesz- sze túlmenően is élénken él ez az igazság az emberi szívekben: semmit sem hoztunk magunkkal, semmit sem vihetünk el magunkkal innen. A Prédikátor mélyen mögéje néz a gyakorlatban folyó életnek és látása minket is befolyásol, szavát mi is visszhangozzuk szivünkben. Maga a Szentirás is bizonyság erre a visszhangra. A kegyes Jóbot iszonyú csapások érik. Egyik himök jő a másik után a Hiób-hirekkel. Megszaggatja köntösét és földre borulva vallja: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el” (Jób 1,21.) Az egyik zsoltáros hangosan hirdeti az emberről: „Úgy sem vihet magával semmit, Mezítelenül Prédikátor 5,9-15 ha meghal, nem követi kincse”, de még az sem, amivel dicsérték őt életében (Zsolt. 49,17-21.) Pál apostol a megelégedéssel járó kegyességet azért is ajánlja, „mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle” (I. Tim. 6,7.) Csüggesztő, pesszimista hang ez? Elveszi az életkedvünket? Nem inkább az volna a természetes, amit már Cicerónál olvasunk: „Senki sem oly öreg, hogy még egy évig élni ne akarna"? Luther ekképp vélekedik erről: még tovább élni, ez a reménység minden ember természetébe van oltva; ebből ered, hogy az emberek úgy terveznek, mintha örökké élnének, gondolatban az életükből örökéletet csinálnának, holott a halál mindenütt lábuk nyomában jár. Csak a valóságról van tehát szó, nem pedig rossz-szándékú kétségbeejtésről. Éppen avégett kell tudatunkba vésni a való igazságot, hogy földi életünket, az egyetlent, jól kormányozzuk. Pázmány Péter élt a következő hasonlattal: „Aki a hajóját jól akaija igazgatni, nem áll a csónak orrán vagy közepén a kormánnyal, hanem a hajó hátsó végébe áll; mi se nézzük származásunkat, sem ifjúságunkat, erőnket, hanem életünk utóját tekintsük, ez legyen kormányunk.” Még ez is kevés, ha nincsen teljes keresztyéni reménységünk. Igaz, be kell látnunk, amit János apostol igyekszik beláttatni a laodiceai gyülekezettel: azt mondod, te vagy a gazdag, nincs szükséged semmire, pedig te vagy a nyomorult, a szánalmas, a szegény, a mezítelen ... Itt a mezítelenség nyilvánvalóan mindennemű testi-lelki szükségünknek a képe! „Fehér ruhát” ajánl hát nékik örök öltözékül. Azaz a Krisztusban nyert váltságot és az örök- élet bizonyos reménységét. A feltámadásba vetett bizonyos reménységet Pál is szemlélteti a felöltözés képével: „ha le kell is vetkőznünk, ne bizonyuljunk mezítelennek” (II. Kor. 5,3.) Azért kívánja ugyanis még életében az Úr visszajövetelének megtörténtét, ezzel együtt a dicsőséges testbe való gyors felöltöztetést, hogy ne kelljen néki a halál mezítelenségében sokáig időznie. Lehetséges, hogy ezt a gondolatmenetet mi nehezen tudjuk ma követni, de annyit feltétlen be kell fogadnunk az apostoli reménységből: nem maradunk mezítelenek ama napon! Fehér ruhába öltöztet a mi Teremtőnk s Megváltónk! Scholz László Az értekezlet résztvevőinek egy csoportja. Balról jobbra: dr. Prőhle Károly tanulmányi főigazgató, Tóth-Szőllös Mihály és Táborszky László esperesek molva az év eleji ökumenikus imahét sok érdekes eseményéről gyülekezeteikben. A püspök-elnök betegsége Egyházunk életében nehéz helyzetet hozott magával dr. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke, immár tizenöt hónapja tartó, súlyos betegsége. A gyülekezetek és lelkészek féltő szeretettel gondolnak rá és mély aggodalommal imádkoznak gyógyulásáért. Valamennyi esperes részéről kifejezésre jutott az őszinte hála és megbecsülés dr. Káldy Zoltán több mint két és fél évtizedes püspöki szolgálatáért, a szeretet és féltés iránta az őt ért váratlan, súlyos betegségben. De ezzel együtt kifejezést nyert az esperesi kar részéről a féltő aggodalom is egyházunk jövőjéért, a megnövekedett hazai és nemzetközi feladatok megfelelő ellátásáért. A püspöki előterjesztés harmadik része a teológiánk, egyházi életünk és a társadalmi diakónia egyes kérdéseiben megindult belső egyházi párbeszéddel foglalkozott. „Egyházunk készséggel vállalja a becsületes, kritikus és önkritikus párbeszédet belső kérdéseinkről, természetesen egyházi törvényeink keretei között és azok megőrzésével. De nem vállalja a párviadalt a másik fél megtámadásával és egyházunk egységének megosztásával, ami végzetes veszélyt jelentene számára”. Utalt a nyolcas munkabizottság ismert nyilatkozatára (lásd Evangélikus Élet, 1987. január 18-i száma) és szólt a sokszintű párbeszéd tervbe vett két új formájáról: az ország gyülekezeti központjaiban tartandó „egyházi napokról” (fórumokról) és a szeptemberben Interjú Szemerei Zoltán osztályvezetővel, az egyházunk, gyülekezeteink előtt álló pénzügyi feladatokról a 3. oldalon újra meginduló teológiai lelkész- konferenciákról. Két munkabizottság dolgozik ezek előkészítésén. Az előterjesztést követő vita során az esperesek kifejezték készségüket a mai kritikák, kérdések és nézetek megvitatására. De óvtak attól, hogy a párbeszéd elvonja a figyelmet a helyi, gyülekezeti feladatoktól éS egyházi életünk sok jó eredményének megbecsülésétől. Egyház- és gyülekezetépítés Az előterjesztés negyedik részében sorra kerültek azok a nagy erkölcsi és anyagi elkötelezést jelentő feladatok, melyek 1987-ben és a következő években várnak ránk. Szóba került a Budai Szeretetotthon befejezés előtt álló megújítása, a soproni műemlék-templom megmentésére indított országos egyházi akció, a Teológiai Akadémia új épületének tervrajzai, 30 millió forintos költség-előirányzattal. Beszámoló hangzott el az Evangélikus Gimnázium Bizottság üléséről és a legközelebbi feladatokról (lásd Evangélikus Élet, 1987. március 15-i számát). Megvitatta az értekezlet az új istentiszteleti Agenda bevezetését, a Teológiai Akadémia munkáját, a Teológiai Társaság legutóbbi ülését, a tervbevett lel- készevangelizációk, országos ifjúsági konferenciák, egyházkerületi ifjúsági napok ügyét, a Sajtóosztály szolgálatát, a Fóti Otthon átépítése és a siófoki evangélikus templom építése terveit és az egyházi és gyülekezeti élet jó rendjével kapcsolatos néhány kérdést. A másfél napos országos egyházi tanácskozást követően a Déli és az Északi Egyházkerület nyolcnyolc esperese külön tanácskozott az egyházmegyék időszerű kérdéseiről, munkaterveiről és személyi kérdéseiről. „Milliós nagyságrendű munkák folynak a fóti Kántorképző Intézetben. Anyagiak hiányában nem tudunk hozzáfogni hegyvidéki üdülőnk, a bagolyirtási üdülő felépítéséhez és a balatonszárszói alapvető korszerűsítéséhez. Említeni sem merem az Üllői úti székház Szentkirályi utcai épületének és a Puskin utca 12. alatti épületnek siralmas műszaki állapotát. És ezek mind csak dologi jellegű problémák. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy jobban meg kellene becsülnünk a szórványlelkészek rendkívül nehéz szolgálatát.” Növekedjünk Jézusban A keresztyén életben is van fejlődés, előrelépés. Olyan útnak képzelhető ez el, amelyen a keresztyén ember egyenes vonalú fejlődésben jut előbbre, megakadás, visszaesés, hanyatlás nélkül. Istennek az az akarata, hogy egyre erősebb hitbizonyosságban, egyre gazdagabb lelki erőben, egyre növekvő szeretetben járjunk hitéletünk útján. A lépcsőfokok mindig felfelé vezessenek. Csak az a kérdés, van-e ilyen állandó, rendületlen előbbrejutásunk, fejlődésünk a keresztyén életben. Nem torpanunk-e meg? Hitéletünk egyenes vonalú fejlődésére minden lehetőségünk megvan. Ennek alapján akarja életünket tisztítani Jézus, hogy vessük le mindazt a torzítást, amely nem méltó a keresztyén élethez. Az igével való táplálkozásunknak sohasem lehet valami stagnáló megállásra való eljuttatásjellege, hanem mindig ösztönző ereje van: egyre tovább, egyre előbbre. Mi az iránya ennek a fejlődésnek? Az igével táplálkozó' ember megízlelte, hogy jóságos az Úr. Ez azt jelenti, hogy a keresztyén embernek Isten jóságát visszatükrözve kell növekednie. Mivel Isten a legfőbb jóságot gyakorolta vele, azaz kegyelembfen részesítette és Jézus Krisztusért az istenfiúság meleg és bensőséges viszonyába helyezte magával az embert, ezért kell a keresztyén embernek Isten jóságát tükröznie az embertársak iránt való szolgálatban. Gonosz az a szolga, aki jóllehet teljes bűnbocsánatban részesül, mégis irgalmatlan a szolgatársával szemben, mert általa megfeneklik Istennek a jósága. Mindebből az következik, hogy a keresztyén embernek a mai világban, a mi körülményeink között kell tükröznie Isten jóságát és kell oda állnia, ahol az emberi életet előbbre viszik, ahol az ember javát tervezik és azért munkálkodnak. A kegyelmet nyert bűnösnek az örömével és lelkesedésével kell tevékenykednünk mindenütt, ahol Isten jósága meg akar nyilvánulni: az ember üdvösségéért érzett felelősségben is, de az emberiség békéjéért érzett keresztyén felelősségben is és a haza javára kifejtett munkálkodás területén is. A hitben való növekedésünk így válik párhuzamossá a cselekedetekben megnyilatkozó fejlődéssel. Az istentiszteletben nem lehet a szeretetnek két vonását egymástól elválasztani. Egy mozdulattal szolgálja benne a keresztyén ember az Istent és az embert. Mert miközben Istent szolgáljuk, ő szolgálati terünket az emberek közt jelöli ki, és miközben az embereket szolgáljuk, ezzel az istenszolgálat parancsát teljesítettük. Ottlyk Ernő
