Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-22 / 12. szám
Ülésezett az Országos Béketanács „A békének, a békés világnak is az emberek szívében kell kezdődnie.” 750 éves Berlin. 40 éve hangzott el a darmstadti kiáltvány • • * Ökumenikus Szimpozion a Humboldt Egyetemen Evangélikus Elet 1987. március 22. (Folytatás az 1. oldalról) az „atomfegyvermentes világ", az atomfegyverektől való megszabadulás a kozmoszban (SDI) és a földön, vízen, levegőben, a leszerelés és fegyverzetcsökkentés útja - béke és az élet útja nemzedékünk, gyermekeink és unokáink számára. Nagyszerű program ez a világ számára, amelyik retteg a holnaptól, retteg az elszabaduló atomenergiától, retteg egy olyan világ- katasztrófától, amelyből egy kis ízelítőt kapott a világ egy része az elmúlt tavaszon. Természetes, hogy ez az „új gondolkodásmód” nem hull magától az ölünkbe, és a belőle fakadó új (folytatás az 1. oldalról) az évnek első felében be is fejeződnék a munkálatok második üteme: a tetőtér beépítése. Az emeleti szobák felépítése nélkül ugyanis a szokásos létszám felét tudják csak fogadni a nyári tanfolyamokon. Ez pedig nem csupán az ide vágyó fiataloknak szerezne keserű szájízü nyarat, de lelassítaná és megtörné az évek óta folyó gondos képzést, eredményes munkát. A beépítés során tíz különböző méretű, 6-10 négyzetméter alapterületű szoba képezhető ki, mosdó és WC. kialakításával együtt. Lényegesen kulturáltabb körülmények között, zsúfoltság nélkül, az eddigi létszám megtartásával tanulhatnának a jövő kántorai! Ezekben a napokban folyik a tervek elkészítése, a költségvetések összeállítása. Előzetes számítások szerint a beépítendő te? rületre az anyagár és a munkadíj együttesen közel egymillió forint. magatartás, cselekvés sem: a sötét pesszimizmus helyett hinnünk kell benne, reménység kell abban, hogy ez lehetséges, és cselekednünk kell érje fáradhatatlanul. Képesek vagyunk-e erre az új emberi gondolkodásra és magatartásra a világban? A Fórum nagyszerű élménye volt, hogy a nem vallásos és vallásos résztvevők, Keletről, Nyugatról és Délről, Északról, más-más politikai rendszerekből együtt vallották a főtitkárral: „Véleményem szerint képesek vagyunk erre és kötelesek is vagyunk erre” Az egyházak és^a vallások képviselőiben rendkívül erős és pozitív visszhangot váltott ki a moszkvai Fórumnak ez az alaptétele az „uj gondolkodásmód” szükségességéA Krisztus-hitből fakadó testvéri szeretettel emlékeztetni szeretnénk az otthon mögött állókat korábbi áldozatvállalásukra. Gyülekezeteinket is kérjük: az idei Can- tate-vasámapon, május 17-én, fejezzék ki offertóriumukkal áldozatukat az otthon megújulásáért, a kántorképzés szolgálatáért. A megújuló, kántorképző szerete- tünkről és az ügyért vállalt felelősségünkről együtt fog tanúskodni! És én bizton hiszem: hozzánk méltóan! Eszlényi László Az egyházi vezetőségtől kapott tájékoztatás szerint az idei esztendőben - tekintettel a rendkívüli építési munkálatokra, várhatóan kevesebb tanfolyam megtartására kerülhet sor. Az Igazgatótanács végleges döntéséről tájékoztatjuk olvasómról. Hiszen mi is azt valljuk: a háború és minden rossz mindig az emberek szivében kezdődik el és onnan terjed ki a világba; a békének, a békés világnak is az embé- rek szívében kell kezdődnie, az új gondolkodásmódban és magatartásban, és onnan kiteljesdnie az élet minden szintjére: a személyes hétköznapi emberi magatartásra, a családi életre, a nevelés világába, a társadalom életére, a népek világára és a világpolitikára. Úgy érzem, hogy ez a magyar békemozgalom és az ez évi munkaprogram legjobb alapja is: küzdeni teljes szívvel és együtt, hívő és nem vallásos, etikai humanizmustól vezetett emberek, ezért az „új gondolkodásmódért” és ennek cselekvésbeli, életformáló konzekvenciáiért az emberi élet minden szintjén:- világunk közös jövőjéért;- minden ember, nép és faj közös, félelemmentes biztonságáért és emberi életéért;- és ennek első feltételeként egy atomfegyvermentes világért. Ehhez ajánljuk föl mi, egyházak és hívő emberek is segítségünket egész szívvel és ezért kívánunk fáradozni' a magunk eszközeivel, imádságainkkal, az ige hirdetésével és a szeretet, az önzetlen és cselekvő szeretet szolgálatával. Köszönöm figyelmüket! A berlini ünnepségnek kettős aktualitása volt: Berlin 750 éves és 40 évvel ezelőtt - az év nyarán - hangzott el a darmstadti kiáltvány. „Darmstadt”- nak ma hallatlan jelentősége van, hisz egy .jövendő háborúra való spekulálás” (Darmstadt 7. pont) az egész emberiség létét veszélyezteti. A Vancouverben követelt konciliáris folyamat a béke, az igazságosság és a teremtett világ megőrzése szolgálatában a világ- keresztyénségtől a gondolkodás teljes gyökeres megújulását feltétlenül elvárja. A fanői „magányos kiáltóval” (Bonhoefferrel) együtt világos félreérthetetlen nem-et kell mondaniuk a keresztyéneknek, koalícióban az értelmesekkel, a háború kérdésében!... Erre figyelmeztetett a megnyitóban Fink professzor, az Egyetem Teológiai Szekciójának igazgatója, a KBK Regionális Bizottságának elnöke. A. Schönherr nyugalmazott püspök, ki az újabbkori egyház'„történetében meghatározó” szerepet vállalt, az új, a jobb szolgálatra való szabadság kérdésével foglalkozott a bevezető előadásban. Elemezte az 1945. évi Stuttgarti Bűnvallást. Ez a maga idejében ugyan jelentős volt, de improvizált, deklamációszerű. Nem volt elég konkrét - messze elmaradt e tekintetben Bonhoeffer 1940(!)-ben megfogalmazott bűnvallásától Barth, Niemöller, Iwand türelmetlenül sürgették, hogy „Stuttgart” megfoghatóbb, konkrétabb legyen. Az is lett. Az igazi bűnvallás, „Darmstadt”, nevén nevezi a gyereket, bevallja az úttévesztést. Úttévesztés volt a németség különös küldetése (2. pont), úttévesztés volt a keresztyén front felállítása, a konzervativizmus, a társadalmi élet új rendjével kapcsolatos érzéketlenség, az ellenségkép kidolgozása (3. és 4. pont). Nem hallottuk meg a marxizmus figyelmeztetését az embereknek e világban való emberséges együttélésére vonatkozólag, elmulasztottuk a szegények és jogfosztottak ügyének szolidáris vállalását (5. pont). A kihívást nem fogadtuk el, befelé fordultunk, holott az egész emberrel kapcsolatos a keresztyén elkötelezettség... A megnyitó előadásra a továbbiakban több előadó is visszatért felekezeti és világnézeti különbség nélkül. Igen friss levegőt hozott K. Derksen az utrechti dominikánus rendház h. főnöke. Képet adott a holland katolikus gyülekezetek ökumenikus nyitottságáról, társadalmi elkötelezettségéről, aktivitásáról. Részt vesznek rakétatelepítés elleni tüntetésekben - persze az előadó sem vonta ki magát üyen akciókból. Meggyőződése, hogy a béke, az igazságosság és a teremtett világ megőrzése status confessionis kérdése. Nagy esemény volt D. Klein prorek- tor, az Egyetem Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezető professzorának előadása: Igazságosság a népek együttélésében. Béke nincs igazságosság nélkül, de .igazságosság sincs béke nélkül. A prioritás a békéé. Békében megvalósul a realitás és az értelem koalíciója. Az első és második világháborúból még profitálhatott a finánctőke, egy nukleáris holokausztban minden megsemmisül. Realitás az is, hogy a természet kizsákmányolása öngyilkosság a tőke számára. Elmondotta: az Egyetem részéről 10 évvel ezelőtt bízták meg a Teológiai Szekcióval való kapcsolattartásra, mely nem csak kötelesség, hanem mindinkább szívügye. Szívügye emberileg, de maga a béke kérdése interdiszciplináris, több tudományágra kiteijedő ügy. P. Niles (Genf) a konciliáris folyamat problémáiról beszélt. Szenvedélyességgel adta tovább a harmadik világ igazságosság után - s a terem tettség tisztasága utáni kiáltását. Világkonvo- kációra van szükség. Ma elkerülhetetlen az elkötelező állásfoglalás. Ha „zsinatot” nem hívhatunk össze „azért, konciliárisoknak kell lennünk” (Fila- ret). Minden egyház a saját tradíciói szerint foglaljon állást félreérthetetlenül a béke kérdésében s szövetségesekre fog találni. Lelkiismeretet ébresztőén hangzott a kérdés. Adám, hol vagy?! M. Pitirim (Moszkva) a világvallások eddigi békepárbeszédét tekintette át. Kétségbeejtőnek találta, hogy az emberiség sok évezredes történetében 300 esztendő volt háborúmentes. Az Orosz Ortodox Egyház szent tradícióihoz tartozik: hatalmat csak a gonosz távoltartására lehet igénybe venni. Különben ki fegyvert fog, fegyverrel vész el. A háború vallásilag s erkölcsileg elítélendő. A vallásos emberek a világ lakosságának többségét képezi, sokat tehetnek az emberiség nagy családjának életbenmaradásáért. „Darmstadt” nem akart tudni ellen- ségképről. Az emberben Isten képét kell szeretnünk. Az ellenségek legyenek barátok! -'mondta. K. Derksen dominikánus hozzászólásában pozitívan értékelte, testvéri szívvel az Orosz Ortodox Egyházban végbemenő - spirituális - fejlődést. K. Lübbert (Wedel, NSZK) a Nemzetközi Megbékélési Szövetség elnöke jelentős tanulmányban bontotta ki a megbékélés és a pártosság izgalmas dialektikáját, A konkrét állásfoglaláshoz hozzátartozik a következetesség, de a párbeszédkészség is. Az ökumenikusán nyitott egyház nem határolja el magát a szekuláris ökumenétől! B. Bassarak (Berlin) a KBK alelnöke, a keresztyén proexisztenciáról - a másokért való létről - beszélt, a sajátosról abban, ami közös. Természetesen nem hivalkodással, mint birtokról, ragadományról, hanem mint adományról és feladatról, elkötelezésről. Az Adományozó nemcsak értünk van, nemcsak értünk halt meg, hanem mindenkiért. Az Egyházügyi Államtitkárság fogadást adott a Szimpozion résztvevői számára, melyen komoly hangsúlyt kapott a további párbeszéd fontossága. Lehel Ferenc Babits Mihály Intelem vezeklésre Mivel e földön jónak lenni oly nehéz - S erényeid elhagynak mint az ifjúság, de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák s ha netán elfáradva az utón leülsz, mind köribéd telepszik és arcodba néz nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!«- s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz, kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz, megint előjön, kezed nyalja, s mintha már lelked belső helyein és zugaiban kotorna nyelve ragadósan, síkosán, és érzed már hogy többé nem kergetheted * s nem verheted hacsak magadat nem veredverd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz: te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét . s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat, mint a bélpoklos poklát mely benne rohad és öt is elrohasztja - viszi mint az őrület * . vak égését, ezt a sivár belső tüzet amelyben minden bölcs erő és fiatal erény úgy illan el, mint tűzben az olaj, légbe leng fel és híg egek felé enyész - mivel e földön jónak lenni oly nehéz! V _____________________i__________________________________J Hu mboldt Egyetem, Berlin. Wilhelm von Humboldt a MTA tb. tagja volt (Archív fotó) Álmok, tervek, megvalósulások a Fóti Kántorképzőben Felügyelő Úr, arra kérem, hogy lapunk olvasói számára szíveskedjen bemutatkozni! A Pest megyei Gyón községben 1919-ben születtem, háromgyermekes iparos családban. Még nem jártam iskolába, amikor szüleimmel 1925-ben Dunakeszire, a MÁV lakótelepére költöztünk. Az elemi iskola négy osztályát, és a középiskola alsó négy osztályát Dunakeszin, míg a középiskola felső négy osztályát Budapesten a Báró Wesselényi Miklós fiú felsőkereskedelmi iskolában végeztem, ahol 1937. évben érettségiztem. Felsőbb fokú tanulmányaimat mint pénzügyminisztériumi tisztviselő 1952-56 között folytattam, 1956. júniusban könyvvizsgálói oklevelet szereztem. Az elemi iskolában református, a Interjú Farkasházi Ferenccel az Északi Egyházkerület felügyelőjével középiskolában már evangélikus hitoktatásban részesültem. Dunakeszin Mezey József, Budapesten Algőwer Andor, Gáncs Aladár és Virág Jenő voltak hittanáraim. Dunakeszi-Alagon az ifjúsági körben erősödött hitem és egyházam iránti hűségem. 1937-1939. években Dunakeszi elöljáróságon, 1939 decemberétől Zalaegerszegen, 1950. júniustól Esztergomban pénzügyi hivatalokban dolgoztam. 1940. december hónapban házasságot kötöttem Polákovits Klárával. 1942. évben tényleges katonai szolgálatra hívtak be (két évi késéssel). A tartalékos tiszti iskolák elvégzése után frontszolgálat, szibériai hadifogság mind próbatétel volt életemben. 1942. és 1943. évben született két lányunk középiskolai tanári-tanító diplomát szereztek. 1968. évben Györgyi nevű középiskolai testnevelő tanár leányunk közúti baleseti halála azonban újólag megmérette és próbára tette kiegyensúlyozott, boldog életünkét. Az Úr közelsége és szeretete a mélységből azonban ismét felemelt. 1947. októberi hadifogságból való hazatérés után a régi munkahelyemen Esztergomban, majd a járási tanácsnál, 1952. május 1-től pedig a Pénzügyminisztérium Revizori Főosztályán mint revizor, 1957. évtől főrevizor, megyei kirendeltségvezető dolgoztam. Farkasházi Ferenc - megválasztott egyházkeröleti felügyelő - ünnepélyes beiktatása március 21-én fél tizenegy órai kezdettel lesz a budavári evangélikus templomban, dr. Nagy Gyula püspök szolgálatávaL Ebből az alkalomból készült alábbi interjúnk, melyben az Északi Egyházkerület új felügyelőjét életéről, terveiről kérdeztük. Munkám elismeréseként a Pénzügyminisztériumban többször kiváló pénzügyi dolgozói, nyugállományba vonulásomkor pedig a Munka Érdemrend Ezüst fokozata kitüntetésben részesültem. Életpályájának mely szakaszában vált legtapinthatóbbá az evangélikus egyházzal való kapcsolat? Amint előbbiekben már említettem, az evangélikus egyházzal,való kapcsolatom már gyermekkoromban (1930. évben) kezdődött Mezey József újpesti lelkész bizonyságtételeinek hatására, mely későbbi ifjú koromban mindjobban erősödött. Az evangélikus gyülekezettel való kapcsolatom Esztergomban családommal együtt rendkivül szoros és bensőséges volt. A gyülekezet fiatal lelkészével, akkor még 27 éves Molnár Gyulával és családjával kezdettől fogva, de különösen hadifogságból való hazatérésem után szeretettéljes és baráti volt. Feleségem és két lányom 1948- tól a színvonalas gyülekezeti vegyeskar alapító tagjai voltak. Az esztergomi és a tatai presbiteri, megelőzően a hároméves tatabányai gyülekezeti szolgálat alatt milyen gyülekezeti örömökkel és gondokkal találkozott? Az esztergomi, tatabányai, majd később a tatai presbiteri szolgálatban a gyülekezeti élet igazi erősítésében való aktív részvétel jelentett igazi örömöt.- Ez az egymás iránti szeretetnek, jó-cselekedetnek megélésében,- egyházunk iránti hűségben és támogatásában, Az örömökkel együtt gondok is jelentkeztek, különösen a felszabadulás utáni években, amikor az egyháztól való elidegenedés és közöny mindjobban érezhetővé vált. Ez az úgynevezett elvilágiasodási folyamat minket evangélikusokat sem került ki. Ezt a negatív tendenciát csak odaadó szolgálattal lehetett lassítani és részben ellensúlyozni. Hogyan látja jelenlegi egyházi életünket, mennyire jellemzők azok a kérdések a 80-as évekre, melyekkel ön tatai és esztergomi presbitersége idején találkozott? Jelenlegi egyházi életünk Alkotmányunk, az 1948-ban kötött Egyezmény és Egyházi Törvénykönyvünk (1966) keretei között folyik. Egyházunk és államunk viszonya nemcsak jó és rendezett, hanem sok új területen gazdagodott is az elmúlt években. Ezt a részünkre örvendetes helyzetet dr. Nagy Gyula püspök 1986. november 20-án megtartott Országos Közgyűlésen elmondott beszámolójában is kinyilvánította. A konstruktív jó viszony megnyugvással tölt el bennünket és evangélikus közvéleményünkben reményt ébreszt, hogy az ún. „köz- megegyezésen túlmenően” tovább fejlődhet kapcsolatunk egész népünk javára. A Jézus Krisztusba vetett hit ezzel együtt erőt kell hogy adjon egyházi életünk erősítésére és megújítására. Mit gondol Felügyelő Úr, milyen új szolgálatot jelent ön számára az egyházkerületi felügyelőség? A nagyon megtisztelő egyházkerületi felügyelői tisztség annyiban jelent új szolgálatot számomra, hogy a gyülekezeti presbiteri, majd egyházmegyei felügyelői szolgálat után, illetve mellett a Mindenható segedelmével még nagyobb odaadással, szeretettel és felelősséggel kell munkálkodnom- a felsőbb egyházvezetés jelenleg nem kevés beíső és külső gondjai megoldásának segítésében,- szocialista államunk és evangélikus egyházunk közötti jó viszony fenntartásában és fejlesztésébeú,- a világ evangélikusságával, de az egész keresztyénséggel való sze- reteten alapuló kapcsolatok kiépítésének támogatásában. Milyen reménységekkel indul ebben az új szolgálatban? Az a pozitív irányú fejlődés és örvendetes jó viszony, mely egyházunk és államunk között mindjobban érzékelhető valóság, bennem is fokozott reménységeket ébreszt új szolgálatom kezdetén. Ezek közül elsőnek említeném egyházunk és államunk közötti jelenlegi jó viszonynak továbbfejlesztését a még fennálló társadalmi és egyházi problémák (gondok) jobb megértésére és megoldás segítésére, a kölcsönösség alapján. Reményem továbbá - mely az előbbihez szorosan kapcsolódik - az ifjúság és a társadalom szélesebb rétegeinek hit, erkölcsi és hazaszeretetre való nevelésének erősítése. Ez a reménységem - megítélésem szerint - csak akor valósulhat meg, ha az egyházak közötti együttműködés államunk egyetértésével még szorosabbá válik. Reménységem egyházunk lelkészeinek, lelkészi munkatársainak anyagi gondoktól mentes szolgálat alapjainak megteremtése, a lelkészi utánpótlás növelése, az evangélikus gimnázium újra működésével. Reménységeim között szerepel, hogy az Új Jézus Krisztus erőt adó kegyelme minden evangélikus testvéremben munkálkodva felébreszti a felelősségérzetet egyházunk előbbiekben említett nagy gondjai, problémái iránt és segítőkészsége további fejlődésünk és megújulásunk alapjait biztosítja. L.
