Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-15 / 11. szám
Evangélikus Élet' 52. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1987. MÁRCIUS 15. ÓÖJT 2. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft \ A fényképlemez mutatja az ember alakját, külső vonásait, a röntgenlemez a belső szerveit. Ha a Bibliát olvasom a legtitkosabb gondolataimat találom lefényképezve. Olyan képet, amilyent a Biblia rajzol rólam, senki se mutat nekem. Itt ismernek, le vagyok leplezve. A Nagy Orvos gyógyító szándékkal jelp, hogy ismeri betegségemet. KRUSCHE V ________________:___________________________________________________________________________________________________) mm A márciusi fiatalok Úgy érzem, úgy vélem, hogy a mi legutóbbi időnkben ünnepeljük meg igazán, kellő méltósággal, méltó büszkeséggel nemzeti függetlenségünk és társadalmi haladásunk szép emléknapját, március 15-ét. S tesszük most ezt azért, mert mögöttünk van az a múlt, amikor - egyik tekintélyes tudósunk keserű szavai szerint - „a Habsburgok cinikusan megünnepeltették népünkkel minden bukott szabadságharcunkat, a szabadságharcok mártírjait”. Elmúlt az a kor is, amikor búsmagyarko- dó nacionalizmussal gyűltünk egybe az iskolákban, a városok és falvak főterein, de mögöttünk van az az időszak is, midőn a saját forradalmunkat féltettük az 1848-49-es nemzeti, függetlenségi, polgári forradalom és szabadságharc emlékeinek felidézésétől. Az első mondatban rögzített érzésemet, véleményemet legalább két tény támasztja alá. Az egyik az, hogy mára - a különféle indulatok elmúltával - jutottunk el odáig, hogy jobban értjük azt a kort, amelyekben ezek, a népünk sorsát mindmáig meghatározó események lezajlottak. A másik pedig az, hogy jelenünkben nemcsak a nemzeti érzésünket, házasságunkat táplálják a hajdan elmúlt órák, napok és hónapok, há- nem ma sokkal inkább szükségünk van azokra a tanulságokra, amelyeket belőlük a magunk számára levonhatunk. S ha így, ilyen szándékkal emlékezünk meg március 15-ről, akkor mindenekelőtt a márciusi fiatalokra kell gondolnunk. Azokra - Petőfire, Irinyire, Jókaira, Vasvárira és társaikra -, akiket nem a hálás utókor nevezett így el, hanem a saját jelenük. Róluk szólván nyugodt biztonsággal állíthatjuk, hogy előttük és utánuk aligha volt hazánkban még egy olyan, emberileg tisztességes, nemzeti, társadalmi, politikai céljaikat tekintve olyan belátóan kép-\ zett és okos nemzedék, mint volt az ' övéké. Azért mondhatjuk ezt, mert a februári, párizsi forradalom után már megvolt a saját programjukba bécsit követően megfogalmazták a 12 pontot, és az események hatására vagy ellenére habozó csoportokat, a nemesi országgyűlést, de a bécsi udvart is a maguk szándéka szerinti cselekvésre késztették. A maguk első cselekedete az volt, hogy előzetes tárgyalások után, március 15-én összegyűjtötték a pesti egyetemi ifjúságot és tették ezt olyan sikerrel, hogy az első hívásra az egyetemisták számának kétszerese (2 ezer fiatal) gyülekezett egybe. Ez a nap folyamán előbb öt-, majd tizenöt- és végül huszonötezerre növekedett, ami annak volt köszönhető, hogy Petőfiék a maguk céljai megvalósítására képesek voltak tömegeket mozgósítani. Mindezért és mindeközben órák, napok, néhány hét alatt több történt, mint az azokat megelőző évtizedekben vagy évszázadokban: a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatásával a sajtó-, Táncsics kiszabadításával a politikai szabadságot deklarálják, a nemzetőrség felállításával'pedig a forradalom jövőjét kívánták biztosítani. A fiatalok tekintélye, befolyása a továbbiakban nőttön-nőtt és ennek következtében március 17-én a bécsi udvar kinevezi az első felelős n^agyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost. A március 18-án újra ülésező országgyűlés pedig április 11-re harminc olyan törvénycikket fogadott el, amely egyszerre szolgálta az ország nemzeti, politikai, társadalmi, gazdasági javát és tette ezt úgy, hogy évszázados igazságtalanságokat szüntetett meg; közeli s távolabbi célok elérésére fogalmazott meg programokat. (A XX. törvénycikk mondotta ki a bevett vallásfelekezetek egyenlőségét és ezzel nyerte el egyházunk a maga régvárt szabadságát.) Igen, a fiatalok, mindenütt a márciusi fiatalok! Ők, akiknek az európaisága, a hazaszeretete, a nép iránti elkötelezettsége, döntésbeni okossága nélkül ma sem élhetünk, ma sem cselekedhetünk. Ezért példáink ők és ezért ünnepelhetjük meg igazán, kollő méltósággal, méltó büszkeséggel nemzeti függetlenségünk és társadalmi haladásunk szép emléknapját, március 15-ét. Vámos József Csurgói jubileum (Cikkünk a 3. oldalon) Evangélikus vendég-előadás Cserháti Sándbr, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja, az Újszövetség professzora február 16-án délelőtt 11 órakor nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a Pázmány Péter Rk. Hittudományi Akadémián. A két akadémia közti baráti kapcsolat teremtett lehetőséget arra is, hogy ezt megelőzően két katolikus professzor tartson előadást az Evangélikus teológiai Akadémián. Cserháti dékán ez alkalommal „Kánon a kánonban” címmel az evangélikus hagyomány álláspontját a mai problémákkal kapcsolatban világította meg, s ezzel a katolikus-evangélikus párbeszéd legizgalmasabb pontjait érintette. Az előadás után termékeny vita alakult ki a katolikus professzorokkal, amelyhez a hallgatók is hozzászóltak. Az Új Ember katolikus hetilap március 1-i száma az eseménnyel kapcsolatban annak a reményének adott kifejezést, hogy a csere-előadások és a kialakuló közvetlen párbeszéd minél előbb folytatódik -mindkét fél javára és álláspontjának tisztázásáért. KÖSZÖNET ÉS KÖSZÖNTÉS A fotón balról jobbra: Miklós Imre államtitkár, dr. Káldy Zoltán és dr. Nagy Gyula püspökök. A felvétel 1982-ben készült. Fotó: koűs Joggal mondhatjuk a magyar egyházpolitikáról, az egyházak, felekezetek és az állam kapcsolatáról, hogy. történelmi jelentőségű az az út, amelyet kimunkált. A négy évtized sok közös gondolkodást, erőfeszítést, kölcsönös lemondást igényelt. Azok, akik ennek az útnak a kimunkálásában részt vettek tudják, nem volt olyan magától értődő, hogy idáig eljuthattunk. Sok előítéletnek, rossz beidegződésnek kellett leépülnie ahhoz, Hogy az azóta újabb nemzedékek már nem egyszerűen az út kimunkálásában, hanem az út egyre ágazó, bővülő pályáinak kiépítésében vehetnek részt. Négy évtized távlatából sommásan így mondjuk: a társadalmi közmegegyezés jelentős pillére az egyházak és az állam jó viszonya. E néhány szó mögött is ott van azonban az, akinek döntő szerepe volt a jó viszony, az egyházak és a társadalom együttmunkálkodásának, párbeszédének kialakításában. A napokban hatvanéves Miklós Imre államtitkárt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét köszöntjük tisztelettel és szeretettel. „Ebben a történelmi időszakban a közös megegyezés, a párbeszéd és a népünk, társadalmunk közös javáért végzett együttműködés területén olyan jó viszony alakult ki hazánkban az állam és az egyházak között, amelyért valamennyien szívből hálásak vagyunk. Ez a jó viszony ugyanakkor segítséget adott és jó példává lett más szocialista országokban is, Európában és más kontinenseken. Az Elnök Úr iránti tiszteletnek és elismerésnek sokszor tanúi lehettünk az egyházak nemzetközi szervezeteiben, az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világ- szövetség, az Európai Egyházak Konferenciája és más egyházi szervezetek részéről is. Hálásak vagyunk érte és büszkék vagyunk rá.” - írja a Miklós Imréhez intézett köszöntő levelében a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége. Az államtitkár több évtizedes, - az egyházak és az állam kapcsolatát alapvetően befolyásoló tevékenységére visszatekintve - híveink, gyülekezeti tagjaink nevében is köszöntjük őt. Életének e jelentős állomásán is jó reménységünk és meggyőződésünk, hogy a társadalmi közmegegyezés további útján a párbeszéd ma már olyan „szegeletkő” amelyre bizton támaszkodhatunk - mai és holnapi nemzedékek. Lehel László Miklós Imre államtitkárt egyházunk nevében március 6-án, születésnapján dr. Nagy Gyula püspök és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő köszöntötte. Hogy két marokra valót szívesebben szed föl az ember valami jóból, mint csupán egy marokra valót - ehhez nem kell bizonyitás. A többre-vágyás ösztönösen megvan bennünk s kettőig számolni kitűnően tudunk. Bajból a kevés is elég, de a kincsszerzés lehetősége egyhamar telhetetlenséggé bővül, ha vissza nem szorítjuk. Nos a Prédikátor, akit az Ótestamentum szképtikusának is szoktak nevezni, mert meg nem szűnő istenfélelme mellett is hiábavalóságnak ítélte a földi élét legtöbb kincsszerzését, mégis csak tapasztalati igazságot fejez ki az „egy marok - két marok” bölcsességével. Látja ugyanis, hogy mennyi nyugtala- nítással jár együtt az, ha valaki duplán szerez a maga javára. Nemcsak mert aki sokat markol, olykor keveset fog vagy mert a hamisan szerzett vagyon könnyen kicsúszik az ember kezéből, hanem azért is, mert az állandó erőlködés, a hajsza erőnk korai kizsákmányolásával büntet. Bizonygatjuk, hogy a puszta megélhetés végett szükséges ez így. Ámde mégis csak akadnak olyanok, akik az egy marokra valóból megélnek s ráadásul nyugodtabban. Menynyi irigységet vált ki, ha látják a szomszédok, hogy valakinek mindkét keze telve javakkal, mert ügyeskedő, kihasznál minden kínálkozó alkalmat, akár mások kárán is. Mennyi civódás és per keletkezik örökség szétosztásakor. Hamar kiderül, ki a mohó, a mértéket nem ismerő. A mértéktartás! Igen, erről szól volELŐ VIZ Mértéktartás Prédikátor 4,6 taképpen a Prédikátor józan szava: „Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” Nem tétlenségre akar persze nevelni az ige, még kevésbé henye nemtörődömségre, levegőbe bámulásra. A munka áldás. Eredménye kell az élet fenntartásához. Nem ellene szól. Csak a mértéket mutatja föl! A mértéktartás adhat nyugalmat, teszi lehetővé, hogy valóban élvezhessük azt, amit egy marokkal fölszedtünk, amit fáradozásunkkal megérdemeltünk. Egy külföldi egyházi lapban olvastam egy előttem ismeretlen példázatot. Egy szerzetesről szól, aki minden elfoglaltsága közepette is egyformán nyugodt, higgadt. Megkérdik tőle, hogyan képes erre? Válasza egyszerű, szinte együgyű: Amikor ülök, akkor ülök, amikor állok, akkor állok, amikor megyek, akkor megyek. De hiszen mi is ezt csináljuk, hangzik az ellenvetés. Ó nem! - szól ismét a barát -, ti nem ezt csináljátok! Ti ha ültök, máris álltok; ha álltok, máris mentek; ha mentek, máris a célban vagytok. Mi a példázat mondanivalója? Leleplezi a folyvást többre áhító, egy ponton gondosan meg nem álló, koncentrációra szinte képtelen, önmagát örökké megelőzni szándékozó embert. Még ül, de gondolatban már felállt, hogy valami egyebet csináljon. Állva gondolatban már fut, lohol. Futás közben pedig már új meg új célok elérésén erőlködik. Vajon nem a mai ember képe ez? Meg kell lelnünk a mértéket. A munkában, az evésben-ivásban, tanulásban és szórakozásban, indulataink megnyilvánitásában, egyszóval mindenben, ami az életünkhöz'tartozik. A mértéktelen embernek nincs, nem is lehet nyugalma! Tudták ezt persze már a görög bölcsek,- amidőn a mértékletességet „erényként” tisztelték, gyakorolták, ajánlották. Az erény fogalmát ma már nem szívesen használjuk - joggal keve- seljük az evangélium ismeretében -, de annyit helyesen elárul ez a szó, hogy a mértéktartáshoz „erő” kell, erőforrás, különben gyakorlása egy-kettőre elapad. Mi keresztyének a Szentiélekben bírhatjuk ezt az erőt. Az önmagunk felett való uralom a Lélek gyümölcse. Pál apostol a Galáciaikhoz írt levele 5. fejezetében kilencet sorol fel a Lélek gyümölcseként. Kezdi a szereteten, mert azt soha nem előzheti meg semmi más a Szentiélektől megújított és Lélek szerint járó keresztyén hívő mlhdennapi életében. Utolsó helyen említi a sorban a mértékletességet, ezt azonban bizonyára nem leértékelésképpen teszi. Nem volna érdemes a sort egyszer - legalább hátulról - elkezdenünk?! Scholz László A böjti magatartás A böjti magatartás sohasem merülhet ki külsőségekben, szabályok megtartásában, hanem mindig része Jézus Krisztus követése egészének. Aki Jézus tanítványa, az a Mester lába nyomába lép, utána jár, hozzá alkalmazkodik. A test öldöklése azt is jelenti, hogy a tanítvány szembeszáll a saját maga önzésével, s odafordul a felebarát, a másik ember felé. Amit a tanítvány ingyen, kegyelemből megkapott Jézus Krisztustól, azt a felebarátban hálálja meg. A Krisztusban való hit így termi meg a szeretet jó cselekedeteit. Az evangéliumi böjtnek és aszkézisnek az a lényege, hogy a Jézus Krisztus követője nem keresi a maga hasznát, nem táplálja önzését, hanem Mesterét követi, aki életét adta vált- ságul sokakért. Az 0 követésében az jár, aki igazi felebarátnak bizonyul embertársa iránt. Ez a szolgáló szeretet a betöltése Isten minden parancsolatának. Ez az igazi evangéliumi böjti magatartás! A böjt szent tavasza, az evangélikus böjt tehát nem negatívumokból áll, nem merül ki étkezési szabályok betartásában, hanem nagy és szent pozitívum a lényege: Istennek és rajta keresztül embereknek a tiszta és engedelmes hittel való szolgálata. Ez az időszak különös erővel sürgeti az ó-ember meghalá- sát és az új születését. Luther azt mondja: „Csak a Krisztus halálára nézz - és életet találsz.” Ebből az áldozati halálból támad az új élet születésének ideje számunkra. Ezért tavasz a böjt. Új kezdet. Isten hozza mindkettőt, hozza a természet ébredését téli álmából - és hozza ismét egy újabb lelki elindulás szent tavaszának lehetőségét. Mindkettővel életet akar munkálni, mindkettővel előbbre akar vinni. Isten a tavaszt böjti lélekkel akarja elkezdetni velünk, azaz keresztre tekintő és onnan hitben és cselekedetben megújuló lélekkel. A böjti vasárnapok igéi szándékosan nem Krisztus szenvedéstörténetéről, nem a passióról szólnak, hanem Jézus Krisztus győzelmes harcát mutatják a bűn és gonoszság ellen. Ugyanakkor ezek az igék azt is hirdetik, hogy ő győzelmét nem tartja meg a maga számára, hanem nékünk adja s minket is részesít benne. Az öt böjti vasárnap az isteni dráma nagy fordulópontja, nagypéntek és húsvét felé úgy visz minket, hogy állandóan munkálja gyülekezeteink életújulását és a Megváltóval való legbensőbb életközelségét. Ez a felülről való hit és élet- újulás ad erőt ahhoz, hogy a földön keresztyénül éljünk, szeressük embertársainkat, munkáljuk javukat és előmenetelü- 1 két. Ottlyk Ernő
