Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-08 / 6. szám
Evangélikus Élet 52. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 1987. FEBRUÁR 8. vízkereszt utáni UTOLSÓ VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft ,A hitben mindig van valami, emberi szavakkal kifejezhetetlen. Sörén Kierkegaard \ _________________________________________________________ /------------------------------------------------------------------------------------------X Egyházi vezetők megbeszélései Pozsgay Imre főtitkárral A társadalom gondjaiért érzett félelösségünkben az egyházák is hallatják hangjukat CSALÁDI KÖR Stálsett főtitkár Budapesten E ste van, este van: ki-ki nyugalomba!” így kezdődik Arany János feledhetetlen költeménye a „Családi kör”. S pár sorral alább így folytatódik: „Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye oly hívogató- lag süt ki a sövényre... benn a háziasszony elszűri a tejet', kérő kis fiának enged inni egyet; aztán elvegyül a gyermektársaságba, mint csillagok közé a nyájas hold világa”. Ma talán így kezdené egy költő a „családi kör” leírását: „Este van, este van, - kezdődik a műsor, van, aki már az elején bóbiskol, zümmög a tévé, jó ha nem rikoltoz, majd szétveti a show a kis diszkó boltot..." Félre ne értessünk: ez a vers persze karikatúra. De minden karikatúrában van valami igazság. Nem a Televízió ellen szólunk - hiszen a technikai fejlődést nem lehet visz- szafordítam. Hanem csak a vele való visszaélés ellen. Mert valóságosjótétemény lehet a televízió öregek, magányosok, betegek s általában mások számára is, ha - értelemmel élünk vele. S ha a visszaélés nem válik veszéllyé. Orvosi szakvélemények szerint tizenkét éven aluli gyermekek számára elég a napi másfél órai televíziónézés. Felnőtteknek is öt órán túl káros lehet. S nem is a múlt század közepe falusi - Arany János által is eszményi' tett - életformáját kívánjuk a huszadik századvég emberére ráerőltetni. A családot, a családi kört azonban semmi nem pótolhatja - s annak megvalósulását persze nemcsak a tévé akadályozhatja, hanem sok minden egyéb. Mégis, megvalósulásán állandóan fáradoznunk kell. Tehát nem valami ellen szólunk, hanem valami'érdekében: a családért. „Karácsony táján még komolyabban fogalmazódik meg a családokkal kapcsolatos felelősségünk. Persze... nemcsak az ünnepek miatt...” - írta a Nők Lapja karácsonyi számának a vezércikkében Csehák Judit, az elnöki tanács elnökhelyettese. Valóban, az ünnepek múltával is megmarad a gond, hogy valósággá váljon a családi kör. Mert - igy véljük - ebben teljesedik ki igazán emberi mivoltunk, emberségünk minden értéke. Hadd szóljunk most az ezt elősegítő tényezők közül csak kettőről. Az egyik a beszélgetés, a másik az olvasás. A rany János költeményében a családi kör tagjai beszélgetnek. Nemcsak egymással, hanem a váratlan bevetődő idegennel is, akit vendégül fogadnak. A beszélgetés, ez az alapvető emberi kapcsolattartás, mintha hovatovább hiánycikké válna. A családban is, házastársak között, szülők és gyermekek között, barátok, szomszédok, muhkatársak között. A meghitt s jóleső társas együttlét szinte ritkasággá válik. Pedig a beszélgetést semmi sem pótolhatja. „Szóból ért az ember” - és „néma gyereknek az anyja sem érti a szavát”. A befelé fordulás, közöny a másik ember iránt, az önként vállalt elzárkózás, vagy a csapásként sújtó magány, úgy tűnik modem életünk egyik jellemzőjévé válik. Sok szó esik erről a jelenségről egyházi és világi sajtóban egyaránt. „Ha az utcán magában, egyedül beszélő embert látsz, né véld: habókos, - csak magányos, akinek nincs kivel szót váltania” - olvastam minap egyik napilapunkban. Pedig a helyénvaló, a másik ember ügyét is felvevő, közösséget építő szó valóságos - tágabb értelemben vett - evangéliummá, jó- hirré válhat, arról, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva gondjainkkal, szorongásunkkal. Bon- hoefferről, a Németországi Hitvalló Egyház nagy vértanújáról jegyezték fel, hogy egy légitámadás alkalmával a börtöncellában rettegő fogolytársaihoz, órájára pillantva így szólt: Mar csak öt percig tart. A telefonos lelkigondozás - van ilyen világi és egyházi is! - egyik indítéka éppen ez volt: Hogy legyen egy szalmaszál - egy szál drót! - amiben megkapaszkodhat, aki ínségében, magányában talán egy végső, jóvátehetetlen lépésre készül. S ez a szál - a másik'ember hangja, jó szava, visszaadhatja az életnek -, melyért mindnyájan egymáséért is, felelősek vagyunk. S a másik, emberségünket nevelő s közösséget építő tényező: az olvasás. Olvassuk csak tovább - együtt, Arany János költeményét: „A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol... olvas a nagyobbik nem ügyelve másra...” Az ellentét beszélgetés és olvasás között, csak látszólagos. A jó könyv közösséget teremt, nemcsak író és olvasó között. Hiszen az olvasott könyvből, mint varázsló palackjából a szellemek, az író gondolatvilágának kincsei áradnak szét, - s ki ne tapasztalta volna, hogy úgy érezte: e megtalált kincset meg kell osztania másokkal is. A lelki élmény - ha valóban az - beszélgetésre indíthat. Mintha azonban a könyvolvasás is ritkuló jelenséggé válna. S ez is - mint az elnémuló beszélgetés - világjelenség. A „Lutherische Mo-' natshefte”, e tekintélyes evangélikus folyóirat, múltévi augusztusi számában „Protestantizmus és kultúra” című cikk hivta fel a figyelmet e kérdésre, melyben minket, a reformáció örökségének hordozóit, sajátos felelősség is terhel. Hiszen a reformáció el sem képzelhető az eszméit terjesztő könyvek nélkül. Mennyit írt - és olvasott - Luther! S arra tanított: „Nem az a fontos, hogy minél több könyvet olvass, hanem hogy jókat s ezeket többször is!”. Valóban, minő élmény egy talán évtizedekkel ezelőtt olvasott jó könyvet újra elővenni, mennyire újjá válhat az ismertnek vélt mondanivaló, mert „változnak az idők s mi is azokban”, vallja a ,régi közmondás. Van - hála Istennek - olyan hazai mozgalmunk, amelynek folyóirata címében jelzi szándékát: „Olvasó nép”. Az vagyunk-e? Azzá kell lennünk. A közösen átélt olvasmány a „családi kört” is építheti. S a kis gyermekeinek, unokáinak felolvasó, mesélő szülőt, nagyszülőt aligha pótolhatja valamely „elektromos nagymama” - e megjelölést nemrégiben hallottam valakitől. M iért nem beszélgetünk? Talán nincs mondanivalónk egymás számára? Vagy volna, de valami álszemérem gátolja szánk és szívünk megnyílását? Sok szó esik manapság az érzelemszegénységről is. Kállai Ferenc, színművész és főiskolai tanár a Nők Lapja már idézett számában arról panaszkodik, hogy: „Riasztónak érzem, hogy főiskolás tanítványaimból néha alig tudom előbányászni a megfelelő hangokat és érzéseket ahhoz a szóhoz, hogy „szeretlek”. Miért nem olvasunk? Nincs türelmünk hozzá, vagy - szinte már hallom a visszatérő kifogást: „Nincs erre időnk”. Igaz, a mai ember szinte állandó időzavarral küszködik, - de amit fontosnak véljink, arra mindig találunk időt. Beszélgessünk, olvassunk, hogy valóban „családi körré” válhasson a szűkebb értelemben vett család, de talán kissé a nagy család, a társadalom is. S ezzel emberségesebbé és tartalmasabbá lehessen az életünk. Groó Gyula A szerkesztőség az e témával kapcsolatos észrevételeket, hozzászólásokat szívesen fogadja. Hagyomány immárom, hogy a Hazafias Népfront vezetői - élükön Pozsgay Imre főtitkárral -> az esztendő elején véleménycserére találkoznak a magyarországi egyházak és felekezetek vezetőivel. A Hazafias Népfront székházában január 26-ánlezajlott megbeszélésen jelen voltak még az Állami Egyházügyi Hivatal vezető munkatársai - Miklós Imre államtitkár vezetésével valamint az egyházi lapok felelős szerkesztői. A megbeszélendő témák rendszerint az erkölcsi értékeket, a családvédelmet, az ifjúság bevetését, a társadalmi magatartás formálását érintik, de szóba kerülnek gazdasági életünk kérdései, a demokrácia további előmozdításának lehetőségei, a kedvező és az egyházak vezetőinek megítélése szerint kedveződén folyamatok is. Nyíltan és őszintén elemezte társadalmi és gazdasági gondjainkat Pozsgay főtitkár. Szavai szerint a vártnál nagyobb nehézségekbe ütközik a gazdaság felgyorsítá- I sának programja. A nehézségek j kihatnak egész társadalmi életünkre és közérzetünkre. A gondok felsorolása mellett ugyanakkor köszönetét is mondott az egyházaknak a közmegegyezés szellemében végzett, a magyar népet és társadalmat szolgáló együttműködésért. Az egyházak vezetői a megbeszélés során hangsúlyozták a szövetségi politika fontosságát. Mint mondották, a gazdaság átalakítáManapság nagyon sokan tapasztalják azt, amiről Prédikátor ezekben a versekben ír. Igaz, nem „királyi módon”, de sokan megpróbálják kiélvezni az életet, mert hatalmuk, lehetőségük van rá. Belevetik magukat az élet örömeibe, mert mitsem akarnak tudni a fáradságos, felelősségteljes munkáról. Talán azért, mert előzőleg tapasztalták, milyen sok gondot okoz a szorgalmas, gondos élet, az élet kérdéseivel való komoly foglalkozás. Vagy pedig azért, mert másoktól hallottak ilyesmit, és bele se akarnak fogni az előzőekben említett „rossz foglalkozásába (1,13). Sokaknak meg azért ismerős az, amit Prédikátor itt ír, mert maguk is így kezdték: Nagy lelkesedéssel kezdtek dolgozni, építeni, kíséreltek meg nagyszerű dolgokat alkotni, csak aztán egyre inkább lankadt az ifjúi lelkesedés, fogyott az erő, és belefáradtak a szorgalmas munkába. Ezt a megfára- dást elősegíti a hálátlanság, meg az elismerés hiánya, az, hogy mások nem becsülik meg azt, amit az ember alkot. Hány tanár, szülő lelkes pedagógiai munkájának tüzét oltja ki a tanítványok és gyermekek hálátlansága, engesának szükségességét senki sem vitatja. Ugyanakkor vannak olyan emberi kérdések, amelyek túl mutatnak minden gazdasági szervezésen. Többen hangsúlyozták - így dr. Paskai László római katolikus érsek, dr. Tóth Károly református, és df. Nagy Gyula evangélikus püspökök - azt az álláspontot, hogy szükséges a dialógus folytatása a türelem és a gyakorlati megvalósítás útján. Az egyházaknak, mint kisebb közösségeknek az erkölcsi értékekkel tisztességes emberi érintkezésekkel és normákkal kapcsolatos kérdéseket bátrabban kell felvetniük és megbeszélniük, hogy ezzel is a magasabb erkölcsi igények kialakítását szolgálják. A hozzászólásokban több konkrét észrevételt tettek az egyházi vezetők, így többek között szóltak a nyugdíjasok nehezedő életkörülményeiről, a magyar nyelv használatáról, az ökumenikus Tanács tagegyházainak karácsonyi nyilatkozatáról. De olyan kérdésekben is véleményt mondtak, mint pl. a Magyar Rádió és Televízió karácsonyi és egyéb, hívőket is érintő műsorai. Mint mondották, ezek jó érzéseket keltettek és a maguk módján erősítik a jó kapcsolatokat a hívők és nemhívők között. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára válaszadásában kitért az egyes konkrét felvetésekre, majd úgy összegezte a megbeszélés eredményeit, hogy a hozzászólásokból az együttműködési készség és az elszántság rajzolódik ki. detlensége, és a vezetők közömbössége, vagy fölényes legyintése, hogy kár any- nyira erőlködni! Ilyenkor persze arra is gondolnunk kell, hogy mi magunk hogyan fogadtuk szüléink és tanítóink lelkes fáradozását, és hányszor hűtöttük le nálunk fiatalabb munkatársak, vagy családtagok lelkesedését! Bizony, amiről Prédikátor ír, annak mindnyájan cselekvő és szenvedő részesei vagyunk. Annak, hogy annyi kiábrándult, megkeseredett, megfáradt ember él a világon, valójában mi magunk vagyunk az oka! Prédi-, kátor szavai önvizsgálatra is indítanak: te,‘aki el vagy keseredve, mert értelmetlennek tartod munkádat, nem találsz kellő elismerést fáradozásodért, hány ember lelkesedését hűtötted le ,józan” szavaddal, hány ember művét vetted Gunnar Stálsett a Lutheránus Világszövetség főtitkára január 25-26-án rövid munkalátogatást tett Budapesten. Itt tartózkodása során felkereste dr. Káldy Zoltán püspököt, a Lutheránus Világ- szövetség elnökét. Megbeszélést folytatott dr. Nagy Gyula püspökkel, valamint dr. Görög Tiborral az Ökumenikus Tanács főtitkárával. Január 26-án Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta az LVSZ főtitkárát. Gunnar Stálsett elutazása előtti nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy megbeszélései igen konstruktívak voltak és~a lehető legjobban szolgálták mind a magyarországi tagegyházak, mind az LVSZ érdekeit. A főtitkár beszámolt arról, mit tekint az LVSZ kiemelt feladatoknak, további terveknek. A megbeszélések során megvitatta a békezsinat témakörét, kifejtette, hogy az LVSZ milyen módon támogatja az Egyházak Világtanácsa által tervezett folyamatot. A nukleáris fenyegetéssel kapcsolatosan a főtitkár nyilatkozatában semmibe, vagy kicsinyelted le mások előtt?! Prédikátor csakugyan nagy igazságot mond ki, amikor rámutat az emberi fáradozás hiábavalóságára, de talán azt kellene először megvizsgálnunk, mennyi részünk van nekünk magunknak abban, hogy az ember műve hiábavaló. Ha így olvassuk ezeket a sorokat, akkor nem jutunk arra a gondolatra, hogy Prédikátor itt a házak építése, kertek, ligetek ültetése, gyümölcsösök és erdők telepítése, víztárolók építése, vagy az állattenyésztés (4-6.v.) ellen szól. Hiszen ő, mikor az élet értelmét keresi, mindent megpróbál, ami ehhez az élethez tartozik, amivel az emberek foglalatoskodnak. A későbbiekből majd jobban kitűnik, hogy a hiábavalóság nem magukban a dolgokban van. elmondotta, hogy ez nemcsak kelet-nyugati és európai kérdés, hanem foglalkoztatja a Dél-amerikai, Japán és Csendes-óceáni tagegyházakat is. A harmadik világ egyre súlyosodó eladósodásával kapcsolatosan hangsúlyozta nyilatkozatában a főtitkár, hogy itt az egész vüágon érvényesülő igazságosság, illetve'igazságtalanság kérdéséről van szó. Stálsett főtitkár nyilatkozatában elmondotta, hogy tájékoztatást kapott az egyházi vezetőség képviselője és néhány laikus, illetve lelkész közös munkacsoportjának üléseiről. - Ha jól értettem - mondotta a főtitkár -, fontos folyamatról van szó, amelyet az egyházi vezetőség teljes szívből üdvözöl. A jövőben megpróbálják a párbeszédet az egyház különböző szintjein folytatni. A főtitkár megítélése szerint a magyar evangélikus egyház belső ügyéről van szó. Nyilatkozatának végén hangsúlyozta, hogy az LVSZ tagegyházaikban érzik a nyílt, egyházon belüli, különböző szinteken folytatott dialógus szükségességét. így kell értenünk azt is, amit az élet örömeiről mond! O szíwel-lélekkel csinálta, amit csinált. Esze ágában sem volt olyan „kegyes” gondolat, hogy az igazán hívő, bölcs emberhez nem illik a vidámság és az öröm. Ő tudta, hogy az élethez hozzátartozik sok öröm' is. Ezt ismerte fel nála Luther is, ezért nevezte Prédikátort - szemben a középkor feketében járó, fekete barettet, sapkát viselő, elmosolyodni nem akaró teológusaival és tudósaival pirossapkás ember-nek. A vidámság, az élet örömeivel való élés hozzátartozik ahhoz az élethez, amelyet az Isten adott az embernek. De azért egyet nem szabad elfelejteni. „De megmaradt a bölcsességem is” - írja Prédikátor (2,9). Ez kettőt jelent. Egyrészt: senki nem mondhatja, hogy az élet örömeivel való élés az istenfélő, bölcs élet megtagadását jelenti. Másrészt: Mindezeken túl van még valami más is, ami fontos az ember számára, ami nélkül üressé, haszontalanná válik a mégoly szorgalmas, lelkes, buzgó, munkás élet is. Erről szól majd Prédikátor következő gondolata. Muntag Andor Foto MTi Soos Lajos ÉLŐ VÍZ minden hiábavalóság” Préd 2,1-11
