Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-30 / 35. szám

Evangélikus Elet 1987. augusztus 3o. A fiaink se látják már A volt oltárkép Székely Bertalan festménye Messze mögöttünk a második vi­lágháború. Dokumentumfilmek, könyvek beszélnek csak róla, s az az idős generáció, amelyik átélte. Történeteiket a mai fiatalok egyre részvétlenebbül hallgatják. Pedig az ország, s különösen Budapest ro­mokban hevert. A főváros épületei­nek hatvan százaléka mélyen sérült volt. Romokban hevert a budavári templomunk a Bécsikapu téren, s a Deák téri templom tetejét kendő­ként sodorgatta a szél. S még hány templomunk hordozta a háború se­beit! De műkincseink közül is sok megsérült, sőt semmivé vált. Pótol­hatatlanul. Tartozunk történel­münknek azzal, hogy igyekezzünk ezekét számba venni, s legalább a történelem számára leltározni. Kér­jük olvasóinkat, lelkészeinket, ha ilyenekről tudnak, küldjék be a fel­lelhető adatokat. Egyik legértékesebb vesztesé­günk a Bécsikapu téri oltár képe. Az idősebb generáció még látta, de ilyenek egyre kevesebben vagyunk. Székely Bertalan festette - a gyüle­kezet tudata szerint. A kenyeret áldó Krisztust ábrázolta. Buda­pest ostroma alatt a helyén ma­radt a kép, s amikor 1945-ben telitalálat érte a templomot, minden belső templomi értékével együtt ez a kép is megsemmisült. A szó szoros értelmében semmi­vé lett, egy tenyérnyi vászon sem maradt belőle. A fiaink se látják már. Színes másolat vagy fénykép sem maradt róla. A pozsonyi szár­mazású Hollerung család őriz egy kisméretű színes akvarellt, amely a családi hagyomány szerint a Po­zsony melletti Modorból való, ahol Székely Bertalannal festették "az oltárképet a múlt század máso­dik felében. Ez az akvarell ahhoz készült előtanulmány volt, de a gyülekezet nagyobb kompozíciót kívánt, amit Székely el is készített. Ez a téma viszont átkerülhetett Budára, ahol még a Dísz téri régi templomunkban állították az ol­tárra, s onnan hozták át az 1895- ben megépült Bécsikapu téri temp­lomba. Itt a gyülekezet áhítatossá­gára állt kerek hatvan évig, nagy nyilvánosság előtt. Mindenki úgy tudta, hogy Székely Bertalan műve volt. Bár a szignálás hiányzott ró­la. Talán ezért nem került a Nem­zeti Galériában a Székely Bertalan művei listájára. Bár ott is megjegy­zik, hogy még több műve katalogi- zálatlan. A budavári gyülekezetnek van még egy tisztázatlan, eltűnt mű­kincse. A régi Dísz téri templom­ban - amelyet 1895-ben bontottak lé - Székely Bertalan műve előtt állhatott egy oltárkép, amelyet Kiette Károly, József nádor udvari festője ígért megfesteni. De erről a képről semmit nem tudunk. Ha volt, s elpusztult, ez is pótolhatat­lan műkincse lehetett a gyülekezet­nek. A kenyeret áldó Krisztus, aki kezében a megáldott kenyérrel szembenézett a gyülekezettel, jel­képes erejű emléknek is tekinthető. A hatvanas évek elejétől - tudomá­sunk szerint - ez az első evangéli­kus gyülekezet ^hazánkban, ahol minden vasárnap minden istentisz­teleten megtörték a kenyeret, ki­szolgáltatták az Úr szent Vacsorá­ját, s teszik ma is. A kép semmivé lett. A megáldott kenyér ma is fo­lyamatosan táplálja a gyülekeze­tét. Koren Emil „Legkisebb”-ként a „LEGNAGYOBB”-bal (Helyzetjelentés Esztergomból) Talán sokan nem is tudják, hogy Evangélikus Egyházunk egyik legki­sebb gyülekezetében milyen nagy épít­kezés folyik. Az alig száz lelket számlá­ló Esztergom - amely missziói köz­pontja a körülötte élő 22 szórványkö­zség és város evangélikusainak - gyüle­kezeti központot és lelkészlakást épit hit által. Az építkezésnek története van. A tervek kidolgozása 1983-84-ben folyt, melyet a régi épületek lebontása követett, majd 1985-ben megkezdték az épület alapozását. Ehhez a munká­hoz nagy szeretettel és törődéssel a vestfáliai egyházak adtak anyagi segít­séget, csaknem másfél millió forintot. Az építkezés ebből a summás összegből egy szerény kezdetig jutott el. Ebben az időszakban egyházmegyei vezetés alatt folytak a munkálatok. 1986-ban nehéz helyzetben volt egyházunk; pénzforrá­saink kiapadtak. Az építkezés ezért egy időre megtorpant, de Istennek mindig adottságokra gondolok), mivel meg akart tanítani őbenne hinni, Tőle nagy dolgokat kérni és őreá várni! . Már 1984 őszén kapcsolatba kerül­tem finn testvéreinkkel, akikről tulaj­donképpen most írni szeretnék ebben a helyzetjelentésben. Esztergomi városi sétám közben, azon az őszi délutánon megpillantot­tam egy kiállítás plakátját: „ESPOO- ESZTERGOM testvérváros.” Meg­néztem a tárlót, s közben a jövőre gon­dolva, csendben felfelé szállt csak az óhaj. Amit akkor még csak sejtettem, ma már valóság! Isten nem sokáig vá­rakoztatott. Megmutatta, hogy hallja és látja gondolatomat. Alig két hétre az „álmodozás” után finn testvéreket lát­hattam vendégül segédlelkészi szobám­ban. Két hónap elteltével hatvan finn érkezett Espoo-ból a városba, s a ta­nács vezetősége engem is meghívott ér­re a találkozóra. Majd meghívásomra kicsi templomunkba is eljöttek. VIBORG - 1987 A Kotimaa című finn újság részletesen foglalkozik az esztergomi építkezéssel vannak meglepetései is az ő egyháza, népe számára. Saját erőből lehetetlen lett volna csak egy lépést is tenni. S ekkor jött a reménységen felüli, csodálatos segít­ség a folytatáshoz. Egy új fejezet in­dult el egyházunkban, amiről érdemes írni. 1983-ban kerültem Esztergomba - mondhatnám „missziói lelkésznek” - nagy bizakodással, sok szép tervvel er­re a kicsiny népre és jövőjére nézve. Isten bölcs döntését látom abban, hogy erre a „nehéz” helyre küldött (külső Keresztyének és Zsidók Nemzetközi Tanácsa ülésezett a svájci Fribourgban A címbeli szervezet 1976-ban ala­kult a világ zsidóságának és ke­resztyénéinek képviselőiből. Elnö­ke: Dr. Victor Goldbloom ny. ka­nadai miniszter, főtitkára: Dr. Ja­cobus Schoneveld holland ref. lel­kész, aki Heppenheimben a Mar­tin Buber Ház igazgatója is. A vég­rehajtó bizottság elnöke a magyar származású Sir Sigmund, Stern­berg, tiszteletbeli elnök: Lord Cog- gan ny. canterbury érsek. Az évenként tartott ülésre ez év­ben a „seelisbergi tételek” 40 éves jubileuma alkalmából került sor. 1947-ben katolikus és protestáns teológusok 10 tételben sűrítették a választott néphez való helyes hit­beli viszonyról alkotott állásfogla­lásukat. A tételek kiemelik^ hogy a zsidó nép kiválasztottsága nem szűnt meg; Jézus ^eresztrefeszíté- sében csak a zsidó vezetőréteg ját­szott szerepet; a Messiás halála ér­tük is történt és könyörgése: Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek” sok­kal inkább érvényes, mint a ma­gukra vállalt átok: az Ő vére miraj­tunk és magzatainkon. Jézus Bibli­ája az Ótestamentum volt, és Isten a teljes Biblián keresztül szól ma is hozzánk; nem feledhető, hogy az első tanítványok és mártírok, mint ahogy az egyház első tagjai is, zsi­dók voltak. (A tételekről egyhá­zunk nevében dr. Groó Gyula fej­tette ki álláspontját 1947-ben.) A konferencin 14 országból 260 résztvevő az „Előítéletek legyőzése a nevelés mai követelménye” (kihí­vása) témát tárgyalta meg. Nagyszerű előadások hangzot­tak el, történelmi visszapillantást adva a zsidó-keresztyén kapcsola­tok négy évtizedes ^alakulásától Se­elisbergtől napjainkig. (Alexander Safran genfi főrabbi.) A jövőbeli kapcsolatok szélesedésének esélye­it az ismert judaista kutató, róm. kát. professzor, Clemens Thoma (Luzern) vette számba. A címbeli főtémát a haifai professzor: dr. Schatzke zsidó megközelítésben szólaltatta meg. Róm. kát. részről Dr. Fischer (Washington), protes­táns oldalról pedig Dr. Ruth Kast- ning-Olmesdahl ismertette állás­pontját. Valamennyi előadás hangsúlyozta a kölcsönös megis­merés fontosságát, a különböző szintű fórumok tartásának szüksé­gességét, amelyek hozzájárulhat­nak a mindkét oldalon meglévő előítéletek legyőzéséhez. A nevelők szerepéről (szülők, ta­nárok, nevelői tekintély) szólt a zsidó Judith Bánki (New York), Pierrard róm. kát. professzor (Pá­rizs) és Paul Roest holland ref. professzor (Vooburg). A plenáris ülések mellett a kon­ferencia csoportokban folytatta munkáját, amelyek német, angol, francia nyelvűek voltak, és a rabbi- és lelkészképzés s továbbképzés té­máját éppúgy napirendre tűzték, mint a keresztyén tanítás zsidóelle­nes megnyilvánulásait, ill. azok megszüntetésére való törekvést. Itt került szóba a Passió-játékok zsi­dóellenes indulatokat ébresztő vo­nása, amely a keresztyén egyházak gyakorlatában zsidó szemszögből kifogásolható. Külön munkacsoport foglalko­zott a zsidóság és keresztyénség viszonya az iszlámhoz témával, amelynek Nyugat-Eúrópában a nagyszámú iszlám vendégmunká­sok beáramlása miatt külön aktua­litása van. Egy másik munkacso­port az asszonyok és a vallás kér­dését tárgyalta. Ennek zsidó össze­függésben az emancipáció porá­ban külön fontossága van. Keve­sen tudják valószínűleg, hogy Ka­nadában tevékenykedik női rabbi is. A július 12-17-ig tartott együtt- lét minden reggel külön zsidó és keresztyén áhítattal kezdődött, amelyen kölcsönösen részt vettek a jelenlévők. A konferenciát jó légkörben dr. Goldbloom elnök rendkívül kie­gyensúlyozott, bölcsességtől átha­tott szeretettel vezette, ahol min­denki otthon érezhette magát. A Zsidók és Keresztyének Nem­zetközi Tanácsa indíttatásokat adott, hogy az egyes országokban keresztyének és zsidók szorosabb együttműködésben végezzék szol­gálatukat a kölcsönös párbeszéd jegyében, felelősséget hordozva embervilágunk jövőjéért. A résztvevők számára fogadást adott Fribourg kanton és város ve­zetősége, a római katolikus megyés püspökség, amelynek egyetemi épületében a konferenciát tartot­ták, és Bluette Jean Normann asz- szony, akinek a férje korábban a svájci zsidó közösség szövetségi el­nöke volt. Magyarországról a kon­ferencián jelen voltak zsidó részről dr. Schweitzer József főrabbi, pro­fesszor, a Rabbiképző Intézet igaz­gatója és dr. Domán István főrab­bi, az Új élet c. lap főszerkesztője. A római katolikus egyházat dr. Kacziba József püspök, a reformá­tus egyházat Tamás Bertalan lel­kész, külügyi osztályvezető, evan­gélikus egyházunkat pedig e sorok írója képviselte.' Szebik Imre Jólesett a sok érdeklődő kérdés és a kedves adományuk is. . Egyházunk részéről velük voltak Koren Emil esperes és az akkori finn ösztöndíjas Juha Lassüa, aki később fe­leségével is meglátogatott bennünket. Felesége nagyon jól beszéli magyar nyel­vünket, így gyülekezetünkben magyar igehirdetést hallottunk és magyar szö­veggel kísért Espoo-i filmet láthattunk. Ebből született a kibontakozás. Meghallottuk, hogy van Espoo-ban valaki, aki ugyancsak keresi velünk a kapcsolatot, név szerint Pekka Kuusni- emi, a Kanta-Espoo-i lelkész. Levelek váltották egymást, így hamarosan megalakult a testvérgyülekezeti kap­csolat. Finn-magyar... Evangélikus Espoo - Evangélikus Esztergom. Mi százan — ők harmincezren. Újra lendületet vett az építkezés. Időközben 1986. november 1-jétől egy­házmegyénk hivatalosan átadta az építkezést gyülekezetünk vezetősége kezébe, s azóta ismét folyik a nagy .munka. De csak lépésről lépésre! 1986 tavaszán, amikor hivatalosan megala­kult a testvérgyülekezeti kapcsolatunk, 435 000 forintot küldtek Espoo-i test­véreink, majd augusztusban a lelkész­házaspár látogatott meg bennünket otthonunkban. Ez a találkozás velük igazi baráti alkalom volt. Még jobban összefonódtunk, és ők a „folyamatos”! támogatásukról biztosítpttak bennün­ket. Nagyon hálásak voltunk! Majd újabb levelek. Hjfek, tervek, álmok... Újabb egy év után ismét léptünk egyet előre. 1987 júniusában váratlanul, de még időben és jól megszervezve öt finn testvér jött el egy hétre építkezni Pekka vezetésével. Csodálatos hét volt. Köztük volt egy szakember is, ács. Pontosan, aki nekünk kell most! Yrjö Ijäs, szelíd, jókedvű, kedves, 50 év'körüli ember. Nem beszél a finnen kívül más nyelvet, mégis oly jól értjük egymást. Róla még kell, hogy újunk a következő beszámolónkban is. Matti Latvala -j egy biztosítótársaság osztályvezetője, de egyben a gyülekezet laikus kulcsem­bere is, és Pekka lelkésszel a „mi szánk ők”! Ők kétten képviselnek bennünket odakint. Most is 500 000 Ft-ot szavaz­tak meg a további segélyre! Ezt most vátjuk. Jari Toljander a Kanta-Espoo-i gyülekezet gondnoka. Angolul beszél és kitűnő szakember. S hogy a kép tel­jessé váljon, van itt egy szimpatikus fiú, a társaság kedvence, Jyrki Jantunen teológus is, aki egyúttal a Kotimaa-nak is és a Kanta-Espoo-i gyülekezet újság­jának is egyik szerkesztő riportere. Utolsó este összeültünk. Lázas terve­zés, számolás után kiderült, hogy van még mit tennünk! Ez csak a kezdet, aminek hisszük folytatása is lesz! Köszönet nekik minden gondosko­dásukért! Szabó László (Folytatás az 1. oldalról) Szolgálat a mai világban Az evangélikus egyházak és hí­vők mai világi feladatai között első helyen szerepelt a további aktív részvétel az atomfegyve­rek megsemmisítése és a lesze­relés kérdéseiben, a világmére­tű béke és gazdasági-társadal­mi igazságosság ügyében. Stál- sett főtitkár beszámolt a Ke­resztyén Békekonferencia ma­gas rangú küldöttségével, an­nak élén Tóth Károly püspök­kel, folytatott genfi tanácsko­zásról és a további kapcsolat értékéről. Éles hangú tiltakozó távira­tot küldött az ülés Botha dél­afrikai miniszterelnöknek a faji megkülönböztetés módszerei és Serote dél-afrikai fekete evangélikus püspök, a VB tag­ja, utazásának megakadályo­zása miatt. Ugyanakkor hatá­rozatot hozott az Etiópiával az éhezők segítésében való együtt­működésről és az etiópiai evan­gélikus egyházzal való kapcso­latokról. Jelentést hallgatott meg az ülés a palesztin kérdés­ről, és állást foglalt mind Izrael, mind a palesztin nép önálló ál­lamban való élése és egy közel- keleti nemzetközi békekonfe­rencia összehívása mellett. A LVSZ pénzügyi jelentése szerint az évi 90 millió dolláros tagegyházi befizetésekből mint­egy 60 millió dollár jut az afri­kai, ázsiai és latin-amerikai éhezők és szenvedők segítésére. Csak az etiópiai éhező milliók A jövő feladatai A LVSZ 1990-ben tartandó, legközelebbi világgyűlését a Brazil Evangélikus Egyház hív­ta meg Curitibába, ebbe a mil­liós nagyvárosba a déli félte­kén. A Végrehajtó Bizottság a meghívást köszönettel elfogad­ta, és megkezdte a Latin- Amerika területén először tar­tandó evangélikus világtalálko­zó előkészületeit. Egy idő óta a Világszövetség szerkezeti átalakításának, az „új struktúráknak” a kérdése áll a belső viták kereszttüzé­ben. A főtitkárság, az eddigi négy osztály és számos titkár­ság új elrendezéséről, a teoló­giai munka és a kommunikáció jobb koordinálásáról sok szó esik. A viborgi ülés elhatározta az „új struktúrák” megvitatá­sát és bizottságot állított fel ja­vaslatok kidolgozására. ♦ «* * Pontosan a „félidőben” folyt a viborgi tanácskozás a budapes­ti (1984) és curitibai (1990) vi­lággyűlés között. Jövőre Addis Abebában, az etióp főváros­ban, találkozik a Végrehajtó Bizottság, hogy elsősorban a curitibai nagygyűlés előkészíté­sére fordítsa figyelmét. Fontos találkozó volt Vi- borgban, találkozás az evangé­likus világ-család mai nagy kér­déseivel és mai vezető személyi­ségeivel. De még jobb volt érez­ni a szeretet és megbecsülés me­legét magyar evangéükus egy­házunk iránt. „Budapest 1984” elevenen él ma is a világ evan­Nagy püspök Ting püspökkel a viborgi ülésen megmentésére több mint 500 millió dollárt (23 milliárd fo­rintot) gyűjtöttek az egyházi vi­lágszervezetek 1984 óta. A sze­retet nem üres szó a Világszö­vetség életében. gélikussága szívében; egyhá­zunk élete és elsősorban gyüle­kezeteink vendégszeretete fe­lejthetetlen maradt minden ak­kori résztvevőnek. Nagy Gyula Túrmezei Erzsébet A végigcsókolt biblia Sok porosodó, drága biblia, ha kinyitását mindhiába várja, lenne nagyörömest távoli vak testvérünk bibliája. Elveszítette mindkét karját, rászakadt a vakság éjjele. De felragyogott néki Krisztus, és az élete fénnyel lett tele. Szomjazott az ige kristályvizére. Hogyan is olvashatna bibliát? Keze sincsen, hogy betűit tapintsa, és nem betűzheti, mint aki lát! Mégis bibliát olvas! Előtte vakirásos bibliája. Nyelvével tapintja ki betűit, s lelke az ige mélységeit járja. így csókolta eiőlról-végig többször Isten szent könyvét. Az az élete, vigasztalás, kincse, békessége! S bibliája sokunk ítélete. Ehezzük-e, ahogy 6 éhezi, és látó szemünk tapad-e úgy rája? Nem vádol-e bennünket távoli testvérünk végigcsókolt bibliája?!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents