Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-26 / 30. szám
Evangélikus Élet 1987. július 26. Mária-sorozat 200 éves templom Kemeneshőgyészen Magnificat Istentiszteleti rendünkben vasárnaponként elhangzik az Apostoli Hitvallás e mondata is: „Hiszek.. .Jézus Krisztusban.. .aki fogantatott Szentiélektől született Szűz Máriától...", vagy a Niceai Hitvallásé: „a Szentiélektől Szűz Máriában testet öltött és emberré lett...” Mit gondolunk, mire és kire gondolunk, amig a gyülekezettel együtt ezt a mondatot is a Hitvallásban elmondjuk? Úgy tűnik a Máriáról, Jézus édesanyjáról szóló világos tanítás valamiképpen „hiánycikké” vált a protestáns egyházakban. Talán azért - is -, mert évszázadokon keresztül egyik legvitatottabb téma volt a reformáció egyházai és a római katolikus - s az ortodox (görögkeleti) - egyházak között? Jó tudnunk, hogy a nem reformátori egyházakban, ezeken belül is, eléggé különböző nézetek találhatók Mária személye jelentőségének megítélésében. Nem e vitába kívánunk most bekapcsolódni. Inkább szeretnénk, ha csak nagyon röviden is, tanítást, eligazítást adni arról: hol s miként van helye - mert van! - Máriának tanításunkban s kell elhelyezkedni híveink hittudatában és hitéletében. S erre a választ hitünk egyetlen forrásából és zsinórmértékéből, a Bibliából keressük. Elöljáróban: Mária nem önálló témája az evangélikus teológiának, hittudománynak. Szükséges és jelentős alakja azonban az üdvösségtörténetnek. Szolgáló szerepe van - mint minden emberi tényezőnek - de egyedülálló módon. Egy neves teológus szerint ő - időrendben - az első újtestamentumi ember, mert testében hordozta az Üdvözítőt! Ezért nevezhetjük őt, mint az egyetemes egyházi Hitvallásokban is föntebb hallottuk - a többi egyházakkal együtt - a valóságos ember és valóságos Isten, Jézus Krisztus anyjának, és vallhatjuk azún. angyali üdvözlet szavaival: „Űd- vöz légy, te kegyelembe fogadott, az Úr van veled!” (Lukács 1,28) 1987. pünkösdjétől 1988 augusztusáig teijedő időszakot II. János Pál pápa Mária-évnek nyilvánította. Ebből az alkalomból dr. Groó Gyula ny. teológiai tanár fejti ki cikksorozatában a Máriával kapcsolatos lutheránus tanítást. Mária személyével - igaz, neve említése nélkül - már az Ótestamentumban is találkozunk. Az egyházi hagyomány az lMóz 3,15-ben említett „asszony utódja” említésénél, aki a kígyó - Sátán - fejét eltapossa, Krisztusra gondol, s az asszony - az eljövendő Messiás anyja - Mária. Ugyanez vonatkozik Ézsaiás 7,14-re is: „íme egy fiatalasz- szony teherben van, és fiút fog szülni, akit Immánuelnek neveznek”, Máté 1,21-23 utal is erre. A Mária név héber alakja: Mirjam = szomorúság, abban az időben elterjedt volt Izráelben. Az Újtestamentumban először Máté tudósít arról, hogy Mária, József a názáreti ácsmester jegyese (1,18-25), majd Lukács a már említett „angyali üdvözlet” jelenetében (1,26-38). Isten kiválasztja és elhívja ezt az egyszerű názáreti parasztlányt, kegyelmébe fogadja s arra méltatja, hogy az oly régen megígért és óhajtva várt Messiás édesanyja legyen. S erre az elhívásra és e küldetés szolgálatába Mária teljes alázattal és engedelmességgel rámondja az igen-t. „Történjék velem a te beszéded szerint”, válaszol Gábriel angyalnak. S ez az „igen”, talán egyike a legnehezebb szavaknak, amit valaha ember kimondhatott. Még nem tudhatta, hogy mit vállalt, - de vállalta s ez a hit döntése volt. Nem érdem, hanem a Szentlélek ajándéka. Ezzel az Isten akarata előtt feltétlenül meghajló igennel adott nekünk örökérvényű példát arra, hogy micsoda a hit. Mária „a hit példaképe mindannyiunk számára”, nem győzi sokszor hangoztatni Luther! Ebben van üdvtörténeti szerepének, személyének jelentősége, méltósága. „Méltó ő a legteljesébb tiszteletre - a boldogságos Mária - ...azt akarja, hogy példájára figyeljünk és azt kövessük”, vallja az Ágostai Hitvallás Apológiája is (XXIII. c. 27). Erről, hivatásáról és szolgálatáról ő maga, Mária tesz hitvallást abban a felséges istendicséretben, amit latin kezdőszava szerint „Magnificat”-n&k ismer az egyházi hagyomány, a teológia (Lukács 1,46-55). „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Istenben, az én Üdvözítőmben, hogy rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára. Luther erről a „Magnificat”- ról írt nagyszerű könyvecskéjében épp erre teszi a hangsúlyt: hogy Isten mindig a mélybe tekint, a legegyszerűbb és legalázatosabb emberi eszközöket használja fel, amikor valami nagyot és felségeset akar cselekedni. Az egész Biblia tanúsága Isten e „szokásának”. Itt csak egyet említsünk: Annának, Sámuel próféta édesanyjának hálaénekét, akit Isten hosszú meddősége után fiúgyermekkel ajándékozott meg, s akinek ez a hálaéneki U Sámuel 2,1-10), szinte előképe, mintája a Máriáénak: „Ujjong szivem az Úrban, visszaadta erőmet az Úr...” Enekeskönyvünkben a 121. oldalon találhatjuk - az énekelhető - Magnifi- cat-ot. Ezenkívül 16 énekünkben szerepel Mária neve illetőleg szolgálata. A 132. ének az angyali üdvözletről szól. A 152., 154., 157., 164., 167. énekekben a karácsonyi eseményt éneklik meg az egyházi költők. A karácsonyi esemény: Jézus, „a Megtartó Úr Krisztus születése Dávid városában” (Lukács 2,8-20) tündöklő fénykörébe vonja Máriát is. Angyalok istendicsérő zengedezése s jelenése a pásztoroknak, ezek ámulata, majd a napkeleti bölcsek hódolata (Máté 2,1-11), Jézus bemutatása a templomban, s körülmetélése alkalmából az agg Simeon prófétálása s Anna prófétaasszonyé is (Lukács 2,25-40), - mindmind Isten üdvösséget szerző cselekvésének tündöklő jelei. Egyetlen roppant sugárzás: az embervilág fölött megnyílt Mennyek Országának fényessége, az elveszett Éden újrafelragyogásának ígérete. Ne feledjük azonban: Mária - énekeinkben is - úgy jelenik meg, mint aki Jézust öleli át, akinek karján Jézust ringatja az anyai szeretet, aki a szent gyermek fölött virraszt. Mint Corregio csodálatos képén: minden fény a Gyermekből árad s ez ragyogja be Mária alakját is. A középpont: Jézus, a Krisztus. Mária, az Úr szolgálóleánya, a kegyelem eszköze, de Jézus - a kegyelem maga. Mert „Szűz Máriától gyermek születék”, ezért vigadhatunk újévi énekünk (179) szavaival is az újesztendőben. S e karácsonyi fény és öröm nincsen árnyék nélkül - Mária számára sem. Simeon jövendölése szerint „éles kard hatja majd át az ö lelkét”. S e kard már feléje nyúl Heródes pribékjeinek kezében: a Gyermek születésének öröménekébe disszonáns hangként vegyül a gyermekeiket vesztett betlehemi édesanyák siralma. A Gyermek első útja - menekülés Egyiptomba, idegen földre. Sorsa a mindenkori bujdosóké, hontalanoké, menekülteké, - akikkel ma oly annyira tele ez a világ! Mária töpreng, fontolgatja a hallottakat (Lukács 2,19) s bizonnyal gyötrődik a - máris - átélt félelmes események közepette. Istentől rendelt elhivatásá- nak és szolgálatának útján felvérzik szivét az első tövisek. Hogyan lesz tovább? Mit hoznak a názáreti hétköznapok? Erről legközelebb szeretnénk szólani. Groó Gyula Május 31-én a- 200 éves jubileumi ünnepen a gyülekezet lelkésze, Szakáll Árpád, a templom és gyülekezet történetét ismertetve szükségesnek látta régi feljegyzésekből megemlíteni, hogy annak idején a templom felszentelésekor „örömkönnyek csillogtak sokak szemében”. Mintha a súlyos 200 év el sem telt volna, mintha valóban semmi új nem lenne a nap alatt, ez az idézet helytálló ma is. Hogy mennyi minden miatt? Csodálatosan zengett az ének! Ez persze nem meglepő, ha tudjuk, hogy zsúfolásig megtelt a templom, ez a szerény méretűnek egyáltalán nem nevez(Folytatás az 1. oldalról) nyi gyülekezet kamarakórusának szolgálata volt. A 80 ezer embert befogadó Waldstadion volt az úrvacsorái záróistentisztelet helye, ahol 5 ezer tagú fúvószenekar volt az „orgona”. Az igehirdetés szolgálatát dr. Allan Boesak a Református Világszövetség elnöke végezte az NSZK állami vezetőinek jelenlétében. hető nagy épület. Kemeneshőgyészi és magyargencsi hívek, templomot építők mai utódai, valamint a sok helyről érkezettek dicsérték együtt az Istent. „Zengjen ma boldogan, szárnyaljon az ének” -, hangzott a főének kezdősora. Biztatni senkit nem kellett, szárnya volt minden éneksornak. Hárman álltak meg pár percre az oltár előtt. Szebik Imre püspökhelyettes, Varga György esperes és a helyi lelkész, Szakáll Árpád. Majd máris a szószékre szegeződött minden szem. Ez a nagy figyelem is érthető annak, aki tudja, hogy az igehirdetés arról szólt, hogy mit jelent a templom iránti féltő szeretet. Ez az érzés töltötte be egykor évezredekkel ezelőtt a zsoltáríró szivét. Ez késztette a templom megtisztítására az Úr Jézus Krisztust. Es ez a féltő szeretet építtette meg, majd gondozta-őrizte e templomot is 200 éven át. Kemeneshőgyésziek és ma- gyargencsiek féltő szeretete, itt Veszprém megye és Vas megye hajlatán. - „Miért szeretjük féltőn a templomot?” hangzott előbb a kérdés, majd sorjában a válasz. Elsősorban azért, mert a templom az Istennel való találkozás helye. Másodsorban azért, mert a templomban éljük át újra és újra az elődökkel és egymással való testvéri közösséget. És harmadsorban azért szeretjük féltőn a templomot, mert a templom az örök élet előcsarnoka. E hármas foglalat valóban mindent elmond nekünk és helyettünk az Isten templomáról. Könnyű volt szíwel- lélekkel ráhangolódni az igehirdetés bizonyságtételére, mert szívhez szólóan szólt a szívnek dolgairól. Vasárnap este, lakásán fogadta Beckmann főtanácsos a Hessen- Nassaui Egyház meghívására korábban érkezett öttagú delegációt, ahol köszönetét mondtunk a meghívásért, a vendégszeretetért, majd az Ökumenikus Tanács nevében viszontlátogatásra hívtuk a Hes- sen-Nassaui Egyház hasonló küldöttségét 1988-ra. Az ünnepi közgyűlésen is folytatódik a hangulat. Érdekes és tanulságos történelmi panorámából, a múltról szóló beszámolóból szívhatjuk magunkba régi idők harcait, istenes küzdelmeit. Aztán szavalatok, énekszámok és nem utolsósorban a közvetlen hangú, szere- tetet sugárzó, szeretetet ébresztő, barátságot, egyetértést erősítő köszöntések, üdvözlések sora is méltónak bizonyul helyhez-alkalomhoz. Megható Takács Sanyika szavalata, Baja Mihály: „Úgy szeretek a templomba járni” c. versét mondja el gyermeki átéléssel és megszeppenéssel. Sülé Éva az „Erős vár a mi Istenünk”-et szavalja, úgy, ahogy azt József Attila fordította le. Ezt a nem könnyű fordítást komoly teljesítmény volt ilyen jól elmondani. Hallhattuk Szakáll Árpádnénak, a gyülekezet nagytiszteletü asszonyának énekszámát, majd később többször is a malomsoki fiatalok mindig nagy élményt nyújtó énekszámait, Bálint Lászlóné lelkész vezetésével. A köszöntések és üdvözlések is külön fejezetet képeznek egy-egy ilyen hálaadásban. Valamennyi elhangzott szó gazdagította az ünnep eseményeit és a jegyzőkönyvi krónikákat. Minden egyes köszöntésnek volt valami profilja, de egyben közös volt mind: lélektől lélekig tették meg az utat, szívből indultak, szívekhez érkeztek. Köszöntötte a megjelenteket a gyülekezet lelkésze, majd az egyházkerület püspökhelyettese szól elsőnek, tolmácsolván dr. Nagy Gyula püspök-elnök jókívánságait is. Az egyházmegye részéről is volt igei bátorítás és buzdítás. Esperes, felügyelő, lelkészek adták bizonyságát annak, hogy „kenyerük a beszéd, a szó”. Mindenki megtalálta a szükséges és elégséges szavakat. Mint másutt is, itt is elmaradhatatlan immár a római katolikus egyház részesedése a mi templomainkban történtekből. Butusán József plébános nemcsak vezette a katolikusok küldöttségét, hanem nevükben szólt is, amikor a kölcsönös jóindulatot hangsúlyozta továbbra is. Egy köszöntést mindenki különösképpen is úgy ítélt meg, hogy érdemes lenne szó szerint idézni az egészet. A Községi Tanács elnökének, Magyar Gézánénak szolgálatára utalok. „E falak, e fenséges épület falai tanúi voltak nemzedékeken át az emberi élet minden sorsfordulójának. Ezért tiszteletet érdemelnek e falak” - mondta ő. És szavaiból valóban a tisztelet áradt. Átadta a község minden társadalmi, közigazgatási szervezetének a jókívánságait. És ami külön feltűnt, őszinte, nagyon szívélyes szavakkal méltatta Szakáll Árpád lelkész 20 éves kemeneshőgyészi lelkészi szolgálatát és ehhez kapcsolódóan közéleti tevékenységét. Utóbbi méltatására példa a Megyei Tanács kitüntető aranyjelvénye. Az ünnep után, akik tehették, maradtak még, hogy terített asztalok mellett is erősítsék a barátságot és jóindulatot. Az ünnepi események e mostani krónikása nem tesz egyebet, mint végül azzal záija e beszámolót, amivel a 200 év előttit összegezték: „Örömkönnyek csillogtak sokak szemében”. Adja Isten, hogy ezt a mondatot később is leírhassák, nemcsak Kemeneshőgyészen és Magyargencsen, hanem a világon mindenütt ünneplő, áldott, istenes gyülekezetek. Győr Sándor Káposzta Lajos A magyar kiállítás egy részlete íme, az ember! Új munkások Isten aratásában A cselekedetek igehirdetését tanultuk (Folytatás az 1. oldalról) teiket, barátaikat, gyülekezetük tagjait. Ezen a testvéri együttléten meleg szavak kíséretében kapták meg dr. Nagy Gyula püspöktől lelkészi olclevelüket és első munkahelyükre szóló kinevezésüket. Virágcsokrok, kedves ajándékok, meleg szavak és kézszorítások, igék és jókívánságok tették érzékelhetővé a szeretet közösségét, amely nélkülözhetetlen feltétele nehéz szolgálatuknak. A befejező sorok pedig ne róluk, hanem nekik szóljanak: Köszönjük a kezetekből vett Krisztus testét, amely értünk adatott. Köszönjük fiatalságtok hitét, lelkesedését, köszönjük, hogy beálltatok Isten aratásába. Erősítsen meg titeket az Úr! Madocsai Miklós A Balaton partján ott sétáltak már a kikapcsolódást keresők, akik megpróbáltak minden gondot otthon hagyni és legalább 1-2 hétig, vagy csupán néhány napig boldognak lenni. Ezalatt a gyenesi Kapernaum falai között közel negyven ember volt együtt tanulni a szeretetet, a szolgálatot, a terheket hordozni segítő keresztyénséget, hogy az emberek otthon is boldogok lehessenek. Hogy egyszer valahol, valamikor, valakitől hallhassanak szóban és a kéz mozduló cselekvésében arról, hogy van önzetlen szeretet, van körülményektől független békesség, van bűnbocsánat, mert van Krisztus. Ezen a konferencián hangzott el a következő beszélgetés Csizmazia Sándor a Budai Evangélikus Szeretetotthonok igazgatója és Nobik Erzsébet Szarvas-Otemplomi lelkész között: Cs. S.: Véget ért a U. Országos Dia- kómái Evangelizáló Konferencia. Szarvasról egy népes csapattal jött erre a konferenciára. Mit gondolt, amikor elhívta ide ezeket a gyülekezeti tagokat?. N. E.: Egyre jobban rám nehezedik az a súly, hogy nem jutunk el annyi emberhez a gyülekezetben, amennyihez kellene. Nem tudunk annyi családdal, egyénnel, magányos emberrel kapcsolatot teremteni, ahánynak szüksége volna rá. Ehhez munkatársi gárda kell! Amikor az újsághír alapján meghirdettem, hogy lehet ezen a konferencián részt venni, abban bíztam, hogy olyan, gyülekezeti tagok jelentkeznek, akik alkalmasak, illetve vállalkoznak ilyen szolgálatra. Felügyelőnk, 3 presbiter, hosszú éveken át volt egyházfink özvegye és egy olyan néni jelentkezett, aki már az eddig végzett diakóniai munka gyümölcse. Cs. S.: Most az itt eltöltött napok után miben tudná összefoglalni azt, amit ezek a Testvérek - akik a Maga gyülekezetéből, a különböző diakóniai otthonokból és a többi gyülekezetből jöttek - magukkal vihetnek? N. E.: A beszélgetések alapján úgy érzem, hogy mindenkiben mozdult valami. Az egyik Testvér nem tudta szavakba foglalni, csak a szivére mutatott és ezt mondta: Itt bent történt valami. Ezt a belső megújulást kell állandósítani és tudatosítani, hogy minden kézre, lábra, szájra, szívre szükség van a szolgálatban, a diakóniában, a Krisztus által indított szeretetszolgálatban. Cs. S.: Szarvasról ugyan fiatalok nem jöttek, de voltak itt fiatalok is. Hogy látja az ö jelenlétüket ezen a konferencián? N. E.: Örömmel! Jó látni, hogy Krisztus szolgálatba hivó szavát ma is meghallják fiatalok is. Olyanok, akik megszabadultak a közönytől és önzéstől, a ma emberének két alapbetegségétől. Még többet kell foglalkoznunk a fiatalokkal is. Jó ötletet kaptunk: a gyülekezetek fiataljainak adjunk szere- tetszolgálati feladatokat. Hazamenve ezt is megpróbáljuk megvalósítani. Cs. S.: Á konferencián szó volt arról, hogy a gyülekezeti és intézményes dia- kónia területén dolgozók részére jó lenne testvéri közösséget, a testvéri kapcsolatoknak valamilyen szervezetét kiépíteni, ami segítene ebben a munkában. Erre hogy gondolnak? N.' E.: Igen, ez nagyon hasznos lenne. Ehhez az első lépés az a kapcsolatteremtés, ami itt már kialakult. Imádkozni fogunk egymásért és levélben kicseréljük tapasztalatainkat, amiket az itt tanultak nyomán végzett szolgálatunkban szerzünk majd. Jó lenne központi körlevéllel is összefogni bennünket. Cs. S.: Elhangzott olyan kívánság is, hogy egyházunk sajtójában több teret kapjon a diakóniai szolgálat. Hogy tudnánk mi, akik ezen a konferencián részt vettünk, ebben segíteni? N. E.: Igen, erre is szükség van. Kezdjük mi, akik itt voltunk, hogy tapasztalatainkat, egy-egy eseményt, egy-egy szolgálati élményt, történetet újunk le és küldjük be az Evangélikus Élethez. Legyen a diakóniai munkának tere lapunkban, mi pedig mindent írjunk meg, amiről úgy érezzük, hogy érdemes megosztani az ország evangé- likusságával. « Cs. S.: Konferenciánknak az volt az összefoglaló témája: Közösség Krisztusban. Mit gondol, ezen a pünkösd utáni héten hogy valósulhatott ez meg közöttünk? N. E.: Tapasztalhattuk az igén keresztül munkálkodó Szentlélek erejét. Az igetanulmányok az Efezusi levél 2-3 és 4. részéről hangzottak és a bibliakörökben az ott hallottakat igyekeztünk személyes tanulsággá lebontani. Hallhattuk, hogy a közösség számára a bűn miatt halott embernek a kegyelem elfogadása által újjá lehet születnie - a közösséget az ige mondanivalójának keresésével tanulni kell - és a közösséget élni kell, vagyis valakivel, valakikkel szüntelenül kialakítani, felújítani, megőrizni a Krisztus jelenlétével megszentelt közösséget. Cs. S.: Köszönöm a beszélgetést.' / \ Fazekas Lajos Énekkel szeretlek Énekkel szeretlek, imával tisztellek, Uram. Panaszom Hozzád szól, s gondomban vigyázol, Uram. öröm zeng általad, hálával áldalak, Uram. Menekítsz magányból, virrasztva vigyázol, ' Uram. Megáldasz jó kedvvel, s dicsérlek énekkel, Uram. Múlik a dolgos nap:- igazítsd sorsomat, Uram. . V__ ___________________J A lelkészi eskü Fotó: koós
