Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-26 / 30. szám

Evangélikus Élet 1987. július 26. E0 É)1 jfts GYERMEKEKNEK Lk 2,47-52 Jézus engedetlen? Tudjátok-e, hogy Jézus már 12 éves volt, amikor először ment el a temp­lomba, pedig ti remélhető­leg egész kiskorotoktól fogva jártok oda. Hogyan lehetett ez? Abban az or­szágban, ahol Jézus élt, csak egy templom volt, a fővárosban, Jeruzsálem­ben. Jézusnak és szülei­nek ezért hosszú és fárad­ságos utat kellett megtel ni, ha templomba akartak menni. Ezért csak ritkán jártak, általában a nagy ünnepeken. Ilyenkor azok az emberek, akik egy kör­nyéken éltek, együtt indul­tak el Jeruzsálembe. így veszélytelenebb volt az út, mert sokan voltak. Termé­szetesen amíg Jézus kicsi volt, nem bírta volna el ezt a nehéz utat. így 12 évesen látta meg először azt a há­zat, amely az ő Atyjának, Istennek a háza. Húsvét ünnepére jöttek, és az ünnep 7 napig tar­tott. Amikor befejeződött, mindenki elindult hazafe­lé. Jézus szülei is elindul­tak, de Jézus nem volt ve­lük. Nem nyugtalankod­tak, mert azt gondolták, az útitársak között van vala­hol. Majd előkerül. . Amikor azonban bees- • feledett és keresték Jézust, nem találták. Nagyon megrémültek. Visszamen­tek Jeruzsálembe, mert azt gondolták: „Ha nincs kö­zöttünk, akkor csak a vá­rosban maradhatott." Ke­resték mindenhol, míg vé­gül 3 nap múlva bementek a templomba. Amikor kö­rülnéztek, egyszercsak meglátták Jézust, amint nagy tudósok és tanítók között ült, és beszélgetett velük. A tudósok mind na­gyon csodálkoztak, milyen értelmes, okos fiú. Anyja pedig odament hozzá, és szomorúan ezt mondta: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?” Jézus pedig ezt válaszolta: „Nem tud­tátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?" Ezt a választ azonban nem értette meg senki az ottlévők közül. És mi vajon tudjuk mit jelentenek ezek a szavak? Azt, hogy Jézus igazi Atyja Isten, a templom pedig az Isten háza. Jézus tehát Is­tennek engedelmeskedett akkor, amikor a templom­ban maradt. Édesanyja el­felejtette ezt, és azért ag­gódott annyira érte. Mert egy édesanya bátran meri gyermekét az édesapára bízni. Engedetlen volt hát. Jé­zus? Nem. Mert Istennek, az ő Atyjának akaratát teljesítette, amikor a templomban maradt, és édesanyjának engedel­meskedett, amikor mind­ezek után hazatért Názá- rétbe. A szülők iránti engedel­messég nektek is fontos feladatotok. Azt pedig úgy valósíthatjátok meg, ha kéréseiket teljesítitek, ha igyekeztek a ti munkáto­kat, a tanulást, a lehető legjobban elvégezni, ha nem lázadóztok, amikor mást akartok ti, mint szü­léitek. És ha tudjátok, hogy mindez a ti érdeketekben és szeretetből történik, ak­kor talán már nem is olyan nehéz ezt mindig megtar­tani. A "V VASÁRNAP IGÉJE Ézs 43,1-7 ENYÉM VAGY Emlékezzél a keresztségedre! - ez a figyelmeztetés hangzik felénk ezen a vasárnapon. Ismerjük be: legtöbbünk számára a keresztség egy, a múltba vesző történés, melynek a jelenre nézve nincs jelentősége. Ez az ószövetségi ige, mely ugyan nem a keresztség gyakorlatáról szól, hiszen Izráel vallásában ez nem volt meg, azt világítja meg számunkra, amit a keresztség- ben Istentől ajándékba kapunk, s melynek áldása egész éle­tünkön, sőt még azon túl is elkísér. A keresztségben Isten néven szólít bennünket és ezt mond­ja: enyém vagy! Ez a megszólítás: Elhívó szó. „Én vagyok a te Istened, enyém vagy... veled vagyok!” így hangzik a keresztségben is a biztató szó. Isten, aki életünk adója, Jézus Krisztusban lehajol hozzánk, gyer­mekeivé tesz bennünket, mert szeret, becsesek, drágák va­gyunk neki. Ez az életre szóló igény hangzik minden megke­resztelt felé, legyen az öntudatlan, mások döntésére szoruló csecsemő, vagy értelmes, tudatosan döntő fiatal^ vagy felnőtt. Hív, hogy akik az ő nevéről neveztetnek, az 0 dicsőségére éljenek. (Rm 6,3) Ez a személyes elhívás azonban többet is jelent. A „Jákob, Izráel” megszólítás mögött Isten népe, a gyülekezet áll. Isten elhívása a gyülekezetbe szól. Nevemen szólítva hajol hozzám, de ez a gyülekezet közösségében lesz valóság számomra. Ke- resztségünk a gyülekezetbe vezet. Ez a megszólítás oltalom. „Ha vízen mész át... ha tűzben jársz... veled vagyok... nem égsz meg”. Isten védelmét, őrző kegyelmét ígéri egy életen keresztül. Mennyi veszedelem fe­nyeget bennünket: külső bajok, betegség, bizonytalan jövő, belső bizonytalanság, kétségek, nyomorúságok. És végül a halál. A keresztség nem életbiztosítás, mint sokan gondolják, de igenis bizonyosság: aki Isten kezében tudja magát, az életét, az nem lát reménytelen, kilátástalan helyzetet maga előtt. A bajban, a nehézségek között is megtapasztalja Isten jelenlétét, őrző kegyelmét. Jézusban bizonyos oltalmunk van az életben és Jézusért örök életünk a halál után. A bennünket megszólító Isten harmadik ajándéka a ke­resztségben: Összegyűjt. Egy szétszórt, fogságban élő néphez szól elsőként az ígéret: „Napkeletről és napkelet felől egybe-1 gyűjtelek!” De ez az ígéret Isten mai népére, az egyházra is áll: aki csak Isten népéhez tartozik, akik Jézus Krisztus testébe kereszteltettünk meg, összetartozunk. Ahogy Pál IKor 12,13- ban mondja: „akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” Isten gyermekei egy hatalmas családot alkotnak a világban. Századunkat szokták az ökumené századának nevezni. Való­ban: még soha sem volt olyan erős a vágy a különböző feleke­zetek között a közeledésre és egységre, mint éppen napjaink­ban. Isten népét gyűjtő munkájának eszközeivé válni: ez is keresztségünkből következő feladat. Ez teljesedik ki majd a mennyben, Isten új világában, ahol az ének szavaival: Jő minden tájról, együtt énekel, És együtt ujjong, együtt ünnepel, Ó hálaének, szállj az égre fel! Halleluja! Emlékezz a keresztségedre? Inkább: élj a keresztségedből egy életen keresztül. Ez igénk mai üzenete. Úgy, mint az az idős parasztember, aki falucskája templomát mutatta meg egy látogatónak. Szeretettel és áhítattal érintette meg a keresztelő medencét és így szólt: itt kereszteltek meg engem, itt nyertem el üdvösségemet! Keveháziné Czégényi Klára IMÁDKOZZUNK Urunk, aki a keresztség által magadévá tettél minket és örök életet ígértél nékünk: szabadíts fel minket Szentlelkeddel új életre, hogy ne uralkodjék bennünk a bűn és a gonoszság, hanem az igazság és az élet szolgálatába állítsuk minden erőnket. Amen ( Tessék választani! Ifjúsági rovatunkban új sorozatot indítunk ezen a címen: Tessék választani! A cikkekben azokat a problémákat mutatjuk be, melyekkel fiatalok nap mint nap találkoztok, s melyekben döntenetek kell. A cikkek írói azt fejtik ki, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a feltett ellentétek, s mi lehet egy keresztyén fiatal számára az optimális - Istennek tetsző - megoldás. Könnyű vagy nehéz - melyiket válasszam? Túlterhelt vagy elpuhult nemzedék? A mai fiatal nemzedék meg­ítélésével kapcsolatban mind­két jelzővel gyakran találkoz­hatunk. Egyesek szerint ifjúsá­gunk elpuhult, elkényelmese- dett, túl sok minden készen szinte az ölébe hullott, ezért nem is képes igazi erőfeszíté­sekre, harcra. Teherbírása cse­kély, hamar feladja a küzdel­met, mindig a kényelmesebb megoldást választja. Mások viszont úgy ítélik meg, hogy fiataljaink teherbí­rása nem marad el az előző nemzedékek edzettségétől, ta­lán csak az élet más területein kell bizonyítaniuk. Különösen is az oktatásügy területén hall­hatunk sokat a fiatalok túlter­heltségéről, sokszor valóban megdöbbentő teherbíró képes­ségéről. Kinek van igaza? Meg va­gyok győződve, hogy soha sem lehet egy nemzedéket egyetlen­egyjelzővel hűen jellemezni. Az ilyen végletes jellemzések min­dig csak részigazságokat takar­nak. Ilyen részigazság, hogy az élet bizonyos területein való­ban elkényelmesedtünk, és ez a puhányság néha egész életveze­tésünket is meghatározhatja. „Folyadék”-emberek A folyadék mindig abba az irányba folyik, amerre a legki­sebb ellenállást kell csak le­győznie. Sajnos sokszor fiata­lok életét is meghatározza ez a „folyadéktörvény”. Azt a pá­lyát választom (ez már nem hi­vatás!), ahova a legkönnyebb bejutni, ahol talán van egy kis protekció, szülők, ismerősök is besegítenek. Döntő szempont, hogy minél kevesebb munká­val, minél könnyebben jussak természetesen minél nagyobb fizetéshez. De sajnos a pályaválasztás mellett még a párválasztást is meghatározhatja ez a „folya­déktörvény”. Azt választom, akit könnyű megszerezni, aki nem tanúsít különösebb „ellen­állást”... S akit könnyű volt megszerezni, attól természet­szerűen könnyű szívvel lehet búcsúzni. A könnyű „prédát”, könnyű „dobni”... Az ilyen „folyadék”-típusú embereknek nincsen saját for­májuk, mindig belesimulnak környezetükbe, kísérletet sem téve annak megváltoztatására. Talán érezzük, hogy ez a létfor­ma, bármennyire is kényelmes­nek és biztonságosnak tűnik, méltatlan az emberhez, akit Te­remtője azért formált, hogy tartása legyen, és a Teremtő eszközeként maga is formálja környezetét. „Az én terhein könnyű...” A nehézségeket, terheket tu­datosan felvállaló keresztyén élet egyik legmélyebb titkát fe­di föl a jézusi idézet. A Krisz­tust követő tanítvány nem azért könyörög, hogy a terhek­től mindenáron megszabadul­jon, hanem, hogy erőt kapjon a kereszthordozáshoz. A ne­hézségek nem ránk szakadnak, nem a „sors” csapása sújt, ha­nem Isten kezéből vesszük a nehézségeket. A teher többé nem lesz idegen kölönc a nya­kamban, hanem az én teírhem lesz, amellyel megtanulok együtt élni, járni. Nem arról van szó, hogy önpusztító mó­don keresem a nehézségeket, de nem is menekülök előlük, hi­szen tudom, hogy miközben a nehézségek formálnak, csiszol­nak, edzenek, közben én ma­gam is formálhatom világo­mat, és kapok erőt a nehézsé­gek leküzdéséhez. „Teher alatt nő a pálma” - hangzik az ősi bölcsesség, amit akkor értünk csak helyesen, ha tudjuk, hogy nem a terhektől nő és erősödik életünk, hanem attól az Úrtól, aki maga is fel­vette keresztjét, és ma is segít a tudatos, magunk és mások ter­hét is felvállaló tanítványi élet­re. Gáncs Péter Elfelejtett évforduló? KOUVOLA - SOPRON Bánó Attila a Magyar Nemzet f. évi április 27-i számában Elfelej­tett évforduló címen ír arról, hogy Országos Múzeumunk időszaki kiállításán - nyomtatványok és megbámult fotók társaságában egy fatalpra helyezett vasnyársat látott, mely hatásosan emlékezteti a múzeumlátogatót a 300 évvel ezelőtt felállított eperjesi vértör­vényszék gyászos eseményére. Cikke végén arra utal, hogy több figyelmet érdemelnének meg Ca- raffa áldozatai. Az 1987. évi Evan­gélikus Naptár Bencze Imre írásá­val feleleveníti a szomorú évfor­dulót. De méltó megemlékezés történt a 250 éves jubileum alkal­mából is. D. Kovács Sándornak, a Magyar Luther Társaság elnöké­nek kezdeményezésére Garab Jó­zsef könyvnyomdájában, Ceglé­den napvilágot látott Bidner Ákos: Az eperjesi vértörvényszék c. könyvecskéje. A szerző forrás- múnkaként felhasználta Rezik Já­nosnak, a kor- és szemtanúnak, az eperjesi kollégium egykori hírne­ves tanárának azt a munkáját, amelyet latinul és magyarul Gö- möry János és Pogány Gusztáv adtak ki Liptószentmiklóson, 1931-ben. A mai idősebb nemze* dék a mostani jubileum kapcsán előkereshette ezt a korrajzot, ezt a hiteles dokumentumot, és a gyüle­kezetekben is példaként állította oda (a ma élő nemzedék elé) hit­vallóinkat. S ha már emlékezünk, ne feledkezzünk meg arról sem, ■hogy 1930. november 12-én Eper­jesen, *ha nem is mindnyájuknak, de a szinyei (Sáros megyei) rk. templom toronyaljában talált és két koporsóban megmaradt csont­jaikat ünnepélyes külsőségek kö­zött temették él az eperjesi temp­lomban. Egykorú feljegyzés sze­rint a temetés lefolyása élénken emlékeztetett Thököly Imre ham­vainak 1905. évi késmárki temeté­sére. Négy gyönyörű fehér mén húzta a koszorúk özönét vivő gyászko­csit. A koszorús kocsi után 32 lu- therkabátos lelkész haladt, utánuk Fajnor Dusán és Csoboda Vladi­mir püspök, két egyházkerületi fel­ügyelő, s nyomukban ismét 20 lel­kész. A vértanúk hamvait vivő gyászkocsi elé hat, fekete lepellel borított szénfekete mént fogtak. A gyászmenet megkerülte a kollé­gium ősi épületét, áthaladt azon a téren, ahol valamikor a vesztőhely állott. A templomi gyászistentisz­teletet három nyelven végezték. Hajdú Gyula esperes szlovákul, Berg Géza bártfai lelkész németül, Fábry Viktor eperjesi lelkész pedig magyarul méltatta a hitvalló ősök hithűségét. Balogh Elemér ref. püspök is megható gyászbeszédet mondott. Végül Fajnor Dusán egyetemes evang. püspök szlovák nyelven áldotta meg a hamvakat, és a két helybeli felügyelő, Toper- czer Géza dr. magyar nyelven és Gallay Vladimir szlovák nyelven vették át a hamvakat. Az eperjesi városi színházban díszelőadás volt. Magyar műkedvelők Fábry Viktor alkalmi színdarabját: „Légy hű mindhalálig” és szlovák műkedvelők Gabányi: „Karaffa” c. színdarabjának egyik felvonását adták elő nagy sikerrel. Az utókor hálás kegyelete nyo­mán ott áll szoborba faragott em­lékük az ősi Kollégium épületének sarkán, szemben azzal a térrel, ahol kivégezték őket, s a talapzatra vésett felirat felszólítás és emlékez- tetés: „Istent imádni, hazát szeret­ni tőlünk tanuljatok!” Pásztor Pál Mindig érdeklődéssel kísért esemény, ha külföldi együttes látogat hazánkba. Egy csipet­nyi ízelítőt szerezhetünk így más népek, országok életéből, kultúrájából. A kouvolai So­nus kórusnak a soproni gyüle­kezetünkbe látogatása esetében ennél többről volt szó. A gyülekezet kórusában már hetekkel a finn testvérek érke­zése előtt megpezsdült az élet, hiszen azokat a kedves embere­ket láthattuk vendégül, akiknél tavaly egy feledhetetlen szép hetet tölthettünk. Mi széré- nyebb körülmények között fo­gadhattuk őket, mégis kölcsö­nösen úgy éreztük, hogy a kül­ső feltételeknél sokkal fonto­sabbak voltak az együttlétek, beszélgetések, a kialakult ba­rátságok. A finn kórus hazánkban el­töltött rövid látogatása igen gazdag volt programokban. Hat napba kellett mindent be­lezsúfolni. Két hangversenyük mellett még igen sok volt az utazás, a látnivaló, a közös gyalogtúra stb. Hangversenyüket igen válto­zatosan állították össze: a régi olasz zenétől kezdve a későro­mantikáig, mai spirituálékig. Hazájuk zenéjét .is elhozták, amit mi csak igen kevéssé isme­rünk. A kórushoz a romanti­kus zene áll legközelebb s ná­lunk ritkán hallható műveket is megszólaltattak. Nagyon szé­pen, egységes hangzással és lé­lekkel énekeltek. Minden eset­ben nagy örömmel hallgattuk őket. Szép éneklésük mögött bizonyára komoly műhely­munka van. Karnagyukra való figyelésük nemcsak a hangver­senyen volt koncentrált, hanem a próbákon is maximális, ná­lunk szinte szokatlan spontán fegyelmezettséget tapasztalhat­tunk. A kórusban két kitűnő szó­lista is volt. Haydn Teremtés c. oratóriumából Seppo Kouppa énekelt egy bariton-áriát. Min­denki gyönyörködve hallgatta Anneliina Johansson csdhgő szopránhangját, szolid, mester­kéletlen előadását: Gounod egy miséjéből vett Sanctús téte­lében és egy ír dallam feldolgo­zásában. A kórus vezetője: Pekka Ainali kitűnő orgonista is. Me- rikanto fisz-moll passacaglia cí­mű művét biztosan és jó stílus­sal adta elő. A finn zenei részle­tek még néhány népdalfeldol­gozással és ráadásként a sokat és szívesen énekelt Sibelius Fin- landiájával egészültek ki. Gyorsan elröppent együttlé- tünk az utolsó napon a gyüleke­zeti teremben terített asztalnál zárult. Vendégeinkkel együtt végig énekeltük a közös reper­toárt, finn és magyar népdalfel­dolgozásokat és legvégül a ma­gyar Himnuszt. Az utána tá­madt mély csönd minden szónál ékesebben jelezte, hogy egyek vagyunk nemcsak a közös ro­konság, hanem a hit, a szeretet és az ebből fakadó szolgálat kö­zösségében. Ennek a közösség­nek beszédes jele az a testvéri segítség is, amit a megrongáló­dott soproni templom javára ajánlottak fel finn testvéreink. Viszontlátásra - Näkimiin! - mondogattuk és az induló busznál meghatott szívvel inte­gettünk egymásnak. Sonitus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents