Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-28 / 52. szám
Evangélikus Élet 1986. december 28. Jézuska a Kisrókus utcában (Az itt megírt történet 1985. ka- tója volt a Jézuska Kisrókus utcai rácsonyán valóban megtörtént.) „angyalának”. A lakásban az asztalon ott feküdt Elmúltak az áldott karácsonyi ün- „ Vicának és Mariánnak" címzésű, dínepek, de a fényük még itt ragyog az szes burkolatú csomag. Tévedés kiúj év dolgos hétköznapjai felett, zárva, hiszen a csomagon ott van a A szentesti áhítat, az ünnepi, isten- két kisleány neve. Izgatottan kibon- tisztelet lelkeket felemelő és gazda- tották és a csomagban a Barbi- gító órái már csak az emlékeinkben babát és az állatkertet találták, amit élnek. A látható és kézzelfogható a Jézuskának cimzett lapon maguk- karácsonyi ajándékok azonban a nak kértek. Az ajándékok felett pedig realitásokat s mindenek felett az ott feküdt az alábbi szövegű levél: egymás iránt érzett szeretetet hirdetik. így volt ez a budapesti második „Kedves Vica és Mari! kerületi Kisrókus utca 517-ben is. Hí- örültem kedves képeslapotoknak, vó család, amely a két kisleánnyal melyet nekem küldtetek. Kívánságo- készült a karácsonyra. A tízéves Vik- tok íme teljesült és szívből remélem, tória és a nyolcéves Mariann ugyan- hogy örülni fogtok ajándékaimnak, csak készült Jézus születésének az Sok örömöt, boldogságot kívánok ünnepére - a maguk módján. Az Nektek 1986 karácsonyára, fíeméötösökkel szerzett jutalompénzból lem, hogy Ti azt is tudjátok, hogy ez szép karácsonyi képes levelezőla- a nap a szeretet ünnepe, az én szülepokat vásároltak. Egyet a Jézuská- tésnapom. Emlékezzetek meg rólam nak írtak és azon elmondták az óha- azzal, hogy egymást szeretitek, segítijukat. „Drága Jézuska, hozzál ne- tek és ezentúl soha nem okoztok egykünk Barbie-babát és állatkertet, másnak szomorúságot. Ugye megszeretette! Vica és Mari." A lapot ígéritek? Es ugye nem haragudtok , megcímezték így: „Jézuska, Meny- reám azért, hogy nincsen szép, havas nyország." Szabályosan felbélye- Karácsonyotok? ígérem, hogy migezték és annak a rendje-módja helyt megjavítják az angyalkáim a i szerint bedobták a postai levélgyűjtő fagyasztógépet, azonnal küldök szekrénybe. Ez persze, még jóval a Nektek havat. Most elbúcsúzom TóSzenteste előtt történt és nem is tu- letek, de jövőre újra eljövök. Boldog dott erről senki a családban. Titok- Karácsonyt kívánok mindannyiotokban intézték. nak! Az idő közben haladt és elérkezett Jézuska a Szenteste. A Kisrókus utcai családi otthonban együtt ült a család. A kö- Eddig a Kisrókus utcai csodálatos zös ima után a karácsonyfa alól ki-ki karácsonyesti történet. Mint a mesé- elvette az ajándékát és az örömön túl ben. De ez nem mese volt, hanem a lelkeket - kicsikét és a nagyokét valóság. A két kisleány gyermeki hittel betöltötte a karácsonyest boldog ér- és bizalommal képes levelezőlapon ■ zése. öreg este volt már, fél nyolcra fordult kérésével a Jézuskához. Perjárt az idő, a karácsonyfán villogtak sze ők nem tudhatták, hogy az anyai a fények, szikráztak a csillagszórók, nagyszülők már beszerezték a hón Kint az utcán a közlekedés már ré- óhajtott Barbie-babákat. Jézuska- gén megszűnt s a Mártírok útján csak ajándékával együtt így három Bar- a taxik és a magánautók szaladgál- bie-baba lett. Tehát a család titkos tak. A lakás ajtaján ekkor csengetés összebeszélése kizárt. hangzott fel. De kövessük a postán feladott le- Ugyan ki lehet - kérdezték egy- velezólap útját. „Jézuska, Mennyor- másra nézve a szülök és a kisleá- szág"-fgyszóltac(mzés.Alapelju- nyok. A fiatal mama gyorsan az ajtó- tott a 72-es irányító-postahivatalba. hoz ment és kinyitotta. KarácSonyes- A lapon sem irányítószám, sem ponté még az idegent is be kell fogadni tos címzés nem . volt található, így a- gondolta Kamilla asszony, a gyér- kézbesíthetetlenek közé dobták. Ám mekek édesanyja. Ám az ajtó előtt onnan hogyan jutott az ismeretlen nem állott senki. személy kezébe, aki a Jézuskához- Hát akkor ki csengetett? Vagy intézett kérést, Jézuska helyett teljesíhallucináltunk? - szaladt végig ben- tette. És nem is két krajcárért, mert a ne a gondolat. Már fordult volna visz- Barbie-baba karácsony előtt hatszáz sza, be a lakásba, amikor meglátta, forintért volt kapható. De valaki nem hogy az ajtó előtt, a küszöbnél egy sajnálta ezt az összeget, hogy a gyer- csomag fekszik. Még egyszer körül- mekek lelkében törés, csalódás a hit nézett, végig a folyosón, az első eme- - vonalán ne keletkezzék. Az ország Jetről le a földszintre, de nem látott tízmilliónyi lakosságából, ha csak ez ■senkit. A csomagot felemelte és bevit- az egy ember gondolkodott így, már te. A férj pedig ugrott az ajtóhoz, fu- akkor is megérte, mert bizonyítja, tott kifelé, le a lépcsőkön, ki az utcára, hogy igenis él a lelkekben Jézus szede az végig üres volt. Nem látott sen- retete és nem halt ki az emberi szívből kit Vagy kitűnő lábai, vagy gyors au- a hit. Kelenváry László KARÁCSONY 2. NAPJÁNAK IGÉJE ÍJn 3,1-3 LÁSSÁTOK MEG, HOGY MENNYIRE SZERET AZ ISTEN Lássátok, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya! - Olvassuk úgy János apostol szavát, mint karácsonyi felhívást! Hiszen ebben a mondatban benne van mindaz, ami karácsonykor történt. Ez karácsony legfontosabb üzenete: Lássátok meg, vegyétek észre, hogy mennyire szeret az Isten! Lássátok meg, hogy mindaz, ami történt Isten szeretetéről beszél! Lássátok meg, hogy mennyire szeret az Isten: gyermekei lehetünk. Igénk nem arról beszél, amiről a megszokott karácsonyi történetek, hogy Isteri Fia ember lett, hanem arról, hogy az ember Isten fia, gyermeke lehet. A kettő elválaszthatatlan egymástól. A jászolnál döbbenünk rá igazán, hogy mennyire Atyánk nekünk az Isten. Elfogadott bennünket az ő gyermekeinek. Isten azért lett emberré, hogy az ember Istené lehessen, Istenhez hasonlóvá lehessen. Hogy azt, amit Isten elleni lázadásával elveszített az ember, a vele való közösséget visszakaphassa. „Olyanok lesztek, mint az Isten” - mondta a kísértő és Krisztus által most valami egészen új módon mégis megvalósult ez. Csodálatos csere történt: Krisztus felvette azt, ami emberi, mi pedig megkaptuk azt, ami Krisztusi. Felvette azt, ami miénk és odaadta nekünk azt, ami az övé. így lettünk testvérei, mennyei Atyjának gyermekei. Az elveszett embert fogadta el Isten gyermekének. Azt az embert, aki régóta eljátszotta ezt a jogát, aki a legkevésbé sem számíthat erre: „nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz”. Ha tisztán látjuk életünket, cselekedeteinket és törekvéseinket, szívünk keménységét, közömbösségét, hálátlanságunkat, önteltségünket és átéljük, hogy mégis, mindezek ellenére Isten gyermekei lehetünk, nem tudunk mást, mint Jánossal együtt döbbenten csodálkozni: Lássátok, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya! Karácsony óta Isten gyermekei lehetünk. Lássátok meg, hogy mennyire szeret az Isten: reménységet ajándékozott nekünk. Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Ezért előre kell tekintenünk. Az a reménységünk, hogy egyszer látni fogjuk az Atyát. Egyszer megnyílik az ajtó és miénk lesz az örök élet, az Istennel való boldog közösség. Lássátok meg, hogy mennyire szeret az Isten: megtisztít bennünket. Krisztus születése megszenteli életünket. Krisztus eirfber lett, közöttünk van. Karácsonytól fogva az emberi életet Krisztus jelenléte szenteli, újítja, tisztítja meg. Ő tiszta, tehát mi is megtisztulunk általa. Őbenne nincs bűn, tehát belőlünk is el kell tűnnie annak. Az a reménységünk, hogy egykor hasonlóvá leszünk hozzá. Ezért mindazt, amit gondolunk, tervezünk, kimondunk, teszünk és szenvedünk, ennek a fényében kell látnunk. Minden bűnnel, amit elkövetünk, csodálatos jövőnk irányától térünk el. Lássátok meg, hogy mennyire szeret az Isten: önmagát ajándékozta nekünk. Emberré lett, hogy övéi lehessünk. Nagyné Ferenczy Erzsébet IMÁDKOZZUNK Istenünk, köszönjük, hogy emberré lettél. Közénk érkeztél Te, aki Atyánk vagy. Add, hogy valóban fiaid legyünk, egymásnak pedig testvérei. Add, hogy általunk folytatódjon a szeretet története, melyet karácsonykor kezdtél a világgal. Amen. Egy nemzedék panasza Kosztolányihoz Ha már a múlt évben megfeledkeztünk arrról, hogy száz éve, 1885-ben született Kosztolányi Dezső, akkor idén, amikor halálának ötven éves évfordulója van, (1936. november 3.) illik megemlékezni a magyar irodalom egyik legszebb szavú, s az idősebb nemzedék szívéhez különösen közel álló költőjéről. A mögöttünk lévő évtizedeket nyugodtan nevezhetjük a nosztalgia évtizedeinek. Régi vasutakat állítottunk sínre gőzössel vontatva, (bár Szombathy Viktor bátyáik megírta, hogy a kosztümök nagyon is elütnek a valódiaktól) Karády búgó hangjára akartunk ébredni, újabban pedig a ferencjózsefi korszakot támasztgatjuk fel. A szét- mállott monarchiát, amelyben atyai szeretettel mosolyog ránk az „uralkodó”, Ferenc Jóska, s már-már megfeledkezünk az aradi bitókról, s a szabadságharc száműzötteinek keserves életéről. Igen, mert a nosztalgia „csak a szépre emlékezik”. Gorlice, Liman o- va, Doberdó szóba se kerülhet. Helyette a miileni um szirupos operett kulisz- száit mutogatjuk. Egyre kevésbé a négy esztendő sebeit, vagy Trianont, ahol törvényszerűen kikötött a monarchia. S kinek jut eszébe a Don-kanyar felett keseregni? A nosztalgia is hovatovább az idősebb nemzedék élményanyaga lett, amelybe nehezen préselhető bele Ady, vagy József Attila borzongása. Vészjósló hangjuk leellemetlenül csikordul agyunkban, akár a zománc a konyha kövén. Azok a „favoritok”, akik andalítani tudnak. Nos, Kosztolányi bármennyire „andalít”, s bármennyire lecsiszolta az érdes, darabos turáni szavakat, mégsem elégíti ki' teljes mértékbenjiosztalgia- igényünket. Lehet célzatos igénytelenség abban, hogy az Édes Anna, vagy a Néró, a véres költő, stb. függöny mögé került, de a költő ezekkel együtt teljes, egységes. Nem lehet „A doktor bácsit”, a „színes tinták álmát”, az „Anyuska régi képét”, vagy éppen az „Ilonát” leválasztani „Édes Annáról”, esetleg az „Üllői-úti fákat”, a „Kalauzt” és a többieket Néróról. Egyazon érme két oldaláról van szó, „fej vagy írás”, szív és értelem teljes azonossága Kosztolányi. Én még kortársa lehettem. Éppen tizenharmadik évemet tapostam, amikor a Kerepesi temetőben elhantolták. Fiatalon, mint sorstársait. Azon keve-, sek közé tartozott, akik vidéki (Szabadka) származásuk ellenére a főváros kőrengetegében találták meg igazán otthonukat. Az egész várost birtokba vette, az övé lett. Lakott a Baross utcá-j ban, a Ferenc körúton, az Üllői,' Bartók Béla utakon, a Logodi és Tábor utcákban. Nemkülönben otthonaivá lettek a kávéházak, a New York, vagy a budai oldalon a Hadik, amelyekben Babits, Karinthy, Bródy, Molnár Ferenc, Móra, Krúdy, Füst Milán, Tóth Árpád és a többiek barátságában oldódott. Alig érthető Kosztolányi írásművészete helyszín, vagyis lokális ismeret nélkül. (Egyes kritikusai, mint pl. Ne- meskürthy is kiemelik, hogy a „tárgyak” költője, a külső vonások, a fény és árnyék pazar leírója.) Az Üllői úton, közvetlenül országos székházunk szomszédságában (22. szám alatt) lakott. Itt született híres verse, „Az Üllői-úti fák” című. Én még emlékszem ezekre a fákra, amelyekből már csak mutatóban áll néhány a klinika előtt, a Szentkirályi és a Mária utca között. A New York-kávé- ház hangulata szól ránk „A bús férfi panaszaiban”, (New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem, stb.) Vagy a Tábor utca 12, ahol haláláig lakott. ,És amelynek környezete szerepel a „Hajnali részegség”-ben és az Édes Anna regényes részleteiben. De nemcsak a főváros lakóházai nyújtottak otthont a szomorú sorsú írónak. A Városmajor utcai szanatórium éppen úgy, mint Adynak, vagy Svédország, mint Karinthynak, mert korunk népbetegsége a rákosodás őt is megtámadta, s gyógyulást keresett. És amint napjainkban tehetetlenek vagyunk a rákkal szemben, mennyivel inkább voltunk azok fél évszázada. így történt, hogy 51 éves korában pírba döntötte őt a kór. Dénes Zsófia az „Úgy, ahogy volt és...” című kötetében egy fejezetet szentel Kosztolányinak, akivel élete során alig találkozott. Ady Párizsából jövet a „Világ szerkesztőségébe lépve pillantottam meg Kosztolányit. Épp rám nézett.. .Désiré. A szerkesztőség így nevezte műfordítói ötvözéséért... Az r-et furcsán gurította”. Én már csak költeményeiben, prózáiban, hírlapi írásaiban találkoztam vele, Nem szégyenlem bevallani, volt idő, amikor a „Kisgyermek panaszai” kötetét szinte betéve tudtam.. Annyira hozzám nőtt. Később ez a mélyről felszakadó líra teológiává érett, kovácso- lódott bennem. Figyeljük meg, mintha a genezis borongós, lesújtó szavaira válaszolna az alábbi sorokban: Konferencia a gyülekezetépítésről Hogyan él az egyház egy milliós kikötővárosban? Megüresedett népegyházi keretek új tartalommal való kitöltése. Gyülekezeti tagok aktivitása: beszélgetés emberekkel a hit dolgairól, életük kérdéseiről, szociális helyzetükről. Új fogalom: gyülekezetépítés (Gemeindeaufbau). A gyülekezetépítés kérdéseiről tartott konferenciát az NSZK evangélikus egyházainak Missziói Szolgálata Hamburg mellett - az LVSZ budapesti nagygyűlésén kidolgozott missziói program megvalósítása, továbbfejlesztése jegyében. A konferencia színhelye a város peremén, Ammersbekben épült konferenciaközpont, a „Haus am Schüberg” volt. A képen is látható rét és erdő őszi színeiben pompázó, egészséges levegőjű helyen 40 küldött beszélte meg a gyülekezetépítés kérdéseit. Az NSZK tartományi egyházain kívül holland, dán, keletnémet, nyugat-berlini és lengyel küldöttek között egyházunkat e sorok írója képviselte. Hamburg - ősi Hanza város - az NSZK legnagyobb városa. Lakosainak száma 1,6 millió. 750 km2 területének közel 10%-a vízfelület - az Elba folyó kiszélesedő torkolata, a tenger öbölszerű benyúlása fontos tengeri kikötővé teszi. Hatalmas a forgalom szárazon és vizen. Európa egyik kapuja, raktárain fut át sok tengerentúli termék és déligyümölcs, mely a szocialista országokba, így hazánkba is érkezik. Hatalmas hajójavító dokkjaiban a nyugatiakon kívül szovjet, közel- és távolkeleti hajók felújítását végzik. A város jelvénye a Szt. Mihály templom tornya: a „Michel”, - ahogy a hamburgiak emlegetik. Egyszerre mutat az ég felé, a „mennyei haza” felé, de a tenger felől érkezőknek messziről mutatja az utat a „földi haza” felé. Többször leégett a torony, jelenlegi alakját 1786-ban nyerte el. A reformáció hetében tartották a 200. születésnap tők száma, sokak életében elvesztette jelentőségét az imádság, bibliaolvasás, házi áhítat. Ebben a helyzetben kettős kísértés fenyegeti az egyházat. Az egyik a beletörődés, a letargikus elfogadás. A másik egy pietista színezetű megoldás: egy kis gyülekezeti mag (Kemge- meinde) továbbélése, amolyan „igazak gyülekezetének” kialakítása. A hamburgi lelkészek egy csoportja egyik utat sem tartotta helyesnek. Dr. Otto Diehn a hamburgi Missziói Szolgálat vezetője munkatársaival egy tervezetet dolgozott ki az északi városrész számára, s ezt később a déliek is átvették. Ezt a tervezetet ismertették a konferencia résztvevői előtt és a tervezet működéséről is benyomásokat szerezhettem egyik északi gyülekezetben, Poppen- büttelben. A gyülekezetépítés munkáját „tégláról téglára” igyekeznek végezni. Abból indultak ki, hogy beszélgetni kell az emberekkel. Nem igaz, hogy nincsenek kérdéseik, problémáik. Lehetőséget kell adni, hogy megszólaljanak, megnyíljanak és kérdéseikre használható, érvényes feleletet kapjanak. De kiktől kapják a feleletet? Á lelkészek száma nem elegendő ahhoz, hogy mindenkihez eljussanak. Igen, de vannak minden gyülekezetben olyanok, akik tevékenykedni szeretnének. Tegyék ezt „szakszerűen” és jól. önkéntes jelentkezőket gyűjtöttek össze, előkészítő foglalkozásokon vettek részt, mintegy másfél évig. Egyrészt megbeszéltek olyan bibliai textusokat, melyek különösen a mai emberekhez szólnak. Azután arra tanították őket, hogyan kell ünnepségeit; Európa számos városának torony-fúvósai adtak naponta toronyzenét az erkélyről. Mi is hivatalosak voltunk a születésnapi ünnepségre. A nagy világváros egyházi helyzete olyan, mint általában egy hatalmas világvárosé. A népegyházi forma felbomlóban van, sokan „hivatalosan” is kitérnek az egyházból, mások bejelentés nélkül „lélekben" szakadtak el, kb. minden második ember él egyházon kívül. Leesett az istentiszteletet látoga„Ó, a halál. Mi ismerjük csak, pici gyerekek. Utunkba áll s könnyes, pityergő szájunk megremeg. Ó, a halál. A játszótársunk és tréfál velünk... O ránk tekint. Mi gyerekek, mi küszködünk vele s játékpuskánkat fogjuk ellene." Vagy önkéntelenül jut eszembe a sí- nai törvénytábla negyedik paragrafusa e sorok zsongása közben: „...és akkor írnék, mindig, mindig írnék, kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak. Oly boldog lennék. Istenem, de boldog. Kiszínezném vele a világot." (Mostan színes tintákról álmodom.) Számomra „A kisgyermek panaszai” mindenkor egy középkori szárnyasoltárt idéztek. A színek, a formák valamiképpen egy másik világba röpítik' lelkünket. Kosztolányit újra fel kell fedeznünk. De mielőtt a Santa Maria hajóhídjára lépnénk, ki kell ásnunk őt a nosztalgia által reá rakódott rétegek alól. Aztán fel a vitorlákkal, s neki az ismeretlen óceánnak, hogy kiköthessünk a költészete új világában. Rédey Pál a hitről, a hit dolgairól beszélgetni, kérdéseket felfogni, elbírálni és nyitottnak lenni a másik ember megnyílása előtt. Végül az imádkozó életük elmélyítése volt az előkészítő célkitűzése. Ezeknek a laikusoknak a további munkája azután az volt, hogy telefonon vagy más úton meghívtak magukhoz, lakásukra 6-8 személyt, akikkel beszélgetni kezdtek. Általában 7 héten keresztül egy- egy estén jöttek össze ilyen „házi körökben”, azután elbocsátották őket. Egyesek tovább igényelték, mások elmaradtak. De a feladat az volt, hogy egy darabig együtt tegyék meg az utat emberekkel a hit útján. Legyen új kezdet emberek életében! A jelszavuk is ez volt: új kezdet (Neu anfangen). Most már - évek múltával - látni lehet azt, hogy merre-kell tovább folytatni az utat. Nem lehet mindig az iskolapadban ülni. Az emberekkel kapcsolatosan, emberségükben megtartó feladataink is vannak. Erősíteni kell a családi és gyülekezeti struktúrákat, észre kell venni a szociális helyzetből vagy . más összetevőkből eredő kallódást, alkoholizálást, kábítószerélvezés okát, elmagányosodást és egyéb társadalmi allergikus pontokat. A beszélgetőknek nem kell evangélizátoroknak lenniök, de tudni kell egyszerű szavakkal beszélni a hitről. Ez valóban „tégláról téglára” történő építkezés. Teológiai kérdések is felvetődtek, ilyenek pl. a kereszt- ség jelentősége, mit jelent az élet a ke- resztségben, valamint az is, hogy nemcsak családi asztalközösség van számunkra, hanem az Úr asztala hívogat egy nagy közösségbe. Az egész tervezet tulajdonképpen egy hatalmas összekö-. tő ív a keresztség és az úrvacsora között. A legfontosabb azonban, hogy a legjobb tervezet is csak elmélet a Szentlélek nélkül. Ezért pedig imádkozni kell! Az egyház nem csukhatja be szemét, nem foghatja be fülét korának kihívásai előtt. Felelni kell, tenni kell. Ez a cselekvés különböző társadalmi körülmények között más és más lehet - erről győződhettünk meg a külföldi résztvevők beszámolói nyomán-, de az emberekkel beszélgetni kell, segíteni kell őket emberségük megtartásában, együtt kell velük megtenni a hit útjának egy darabját, lépéseikét segítve, közösen kell tenni azért, hogy lelkészek és laikusok Jézus missziói parancsát teljesítsük. Tóth-Szöílős Mihály
