Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-11-23 / 47. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 51. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 1986. NOVEMBER 23. AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ VASÁRNAPJA ÁRA: 5,50 Ft A nyárutón Lotharingia egyik csodálatos útján jártam, ahonnan az ember a végtelenbe lát, ahol az egyik hegylánc követi a má­sikat. A nap utam irányával szemben ment le, mindent bera­gyogva, úgy, hogy a távoli dombokon a fák mintha lángba borul­tak volna, az ember szinte érezte a ragyogást maga körül. Ekkor csodálatosan jó kedv fogott el, a látványt olyannak éreztem, mint az életünkről szóló példázatot: egész életünkben a nap felé me­gyünk mindaddig, amíg a földi nap számunkra lenyugszik, de egyre jobban és jobban körülfogva a fénytől az utolsó pillana­tig. .. s nem számit, hogy a látható nap számunkra is lenyugszik. Ahogy a csodaszép ének mondja: Ó nap hová tűnél el, / Hová űzött az éjjel, / Mely harcban áll veled? I Te nem ragyogsz az égen, / De más napom van nékem: / Betölti Jézus szi­vemet. A. SCHWEITZER Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján Az élet célja és értelme B orongós novemberi vasámapo- . kon két évezred óta a halál, ítélet, feltámadás tényeiről prédi- káltat a keresztyén egyház. Kint az őszi avar, borongós sötétség emlé­keztet arra, hogy a természet életé­ben is végbemegy az elmúlás, hogy azután majd elindulhasson az újra­kezdés. Isten figyelmeztetését láthatjuk az egyházi esztendő utolsó vasár­napjainak igéiben. Mintha Isten el akarna gondolkoztatni életünk végső kérdései felől: miért élünk, hová megyünk, mi vár ránk? A ha­lálról, ítéletről, feltámadásról szóló igéknek nemcsak az a jelentőségük, hogy figyelmeztetnek életünk mú­landóságára, arra, hogy napjaink sietnek, hanem az az értelmük is van, hogy életünk alapkérdéseit ál­lítják elénk. A homályos és bizony­talankodó életelvekkel szemben céltudatos, célismerő, tervszerű életre hív el Isten. Mert ha életünk­nek megvan a célja, akkor abból világosait következnek a konkrét lépések. Minden célszerű cselek­vést döntően határoz meg a cél iránya. A cél világos látása nélkül az ember cselekvése rendszertelen és ellentmondó kapkodássá fajul. A halálról, ítéletről, feltámadás­ról szóló igék messzire tekintő élet­re tanítanak. Aki tudja, hová fog megérkezni, mi az úti célja, az el­igazodik a részletkérdések tekinte­tében is. Ezért akarja Isten megmu­tatni, mi a rendeltetésünk a földön, milyen célkitűzéssel küldettünk az . életbe, mi felé haladunk, mi vár ránk, hová érkezünk meg. V an a Bibliában egy kép az utol­só ítéletről, amelyben Jézus Máté evangéliumában (Mt 25,31-40) elmondja azt a mértéket, aminek alapján áttekintheti az em­ber életét. E szerint megjelenik az egykori ember Jézus, a valóságos Isten, és beül dicsősége királyi szé­kébe. Maga köré gyűjti az emberek egyik részét, s azt mondja nekik: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely szá­motokra készíttetett a világ meg­alapítása óta. Mert éheztem, és en­nem adtatok; szomjúhoztam, és in­nom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam és felruháztatok; beteg vol­tam, és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám. Ak­kor felelnek majd neki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod ad­tunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és fel­ruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja nékik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én leg­kisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” f tfogó, felséges kép! A világité- i\ let mértéke azonos minden ember számára: a szeretet ez a mér­ték. Egyszerű, mindenki által kö­vethető, érthető, világos mérték. Alapgondolata: szeretni és adni. Ezt állandóan, személyválogatás nélkül, áradóan, bőségesen, ahogy Isten maga adja a szeretetét. Aki így cselekedett, adott, segített, sze­retett, az végezte Isten művét, mert Isten maga sem tesz mást. Mindig ad, nemcsak a mindenség, a Föld az ő adománya, hanem különös­képpen is az, hogy Jézus Krisztust adta oda a világért. Jézus sem tett mást, mint Isten művét gyakorolta: javította a földi életben mindazt, ami hibát a bűn és betegség ejtett rajta. Gyógyitott, segített, szere­tett. A keresztfa oltárán pedig job­ban szerette az embert, mint önma­gát, mert odaáldozta magát éret­tünk. Aki neki tanítványa, aki őt követi, mind így cselekszik. Lába nyomába lép, utánéli azt, amit ő élt. Ennek pedig nagyon egyszerű az alapgondolata: mindig a legak­tuálisabb módon segíteni, a szere­tet szemével észrevenni a hiányt és azt helyrehozni, az élet sebeit gyó­gyítani, az embereket szeretni és szeretni. A legérdekesebb az előbbi kép­ben az, hogy akiket Jézus övéinek ismer el, azok nem is tudták, mi az érdemük, annyira természetes volt számukra a segítés lelkülete. Jézus pedig áll előttünk és kihirdeti min­den időkre érvényesen: minden szenvedő, rászoruló emberben ő maga van jelen. Neki szól a segítés, mert az ő tanítása értelmében törté­nik az, ö maga jár ott, ahol ez megvalósul. De ezt is ki lehet szélesíteni abban az értelemben is, hogy ahol hábo­rús vérontás van a világon, kibom­bázott házak tövében a riadtszemű gyermek tekintetében Jézus szenve­dő tekintete van. S amikor a sebek enyhítésére bármi is történik, az Jézus fájdalmát enyhíti. I ^me ennyire alapvető mérték az emberéletben a segítő szeretet. Csak az összmunkánk emléke fog fennmaradni. Ami megmarad, az a szeretet ereje lesz. El lehet-e mon­dani rólunk: velem jót tett, engem segített, hozzám jó és vigasztaló volt, sokat dolgozott; munkáján át szerette és szolgálta az embereket, mert a munka mindig a szeretet tervszerű megvalósulása. Borongós novemberi időben az élet céljáról, értelméről, az ítéletről és feltámadásról ezt üzeni Isten vi­lágosságul és erősítésül. Ottlyk Ernő c .Áldjad, lelkem az Urat, ...' r r százéves a diósgyőri gyülekezet A 12. századi eredetű diósgyőri vár tövében, a századforduló évei­ben épült evangélikus templom­ban, október 5-én hálaadásra gyűl­tek össze a diósgyőri gyülekezet tagjai. A gyülekezet 100 éves önál­lóságáért adtak ■ hálát Istennek. 1886 júliusában a diósgyőri evan­gélikusok régi álma vált valóra: anyaegyházközséggé alakulhattak. A lutheri tanítás már az 1530-as években termékeny talajra talált ezen a vidéken. Diósgyőr első pap­ját, Körtvélyesi Dánielt, aki a lu­theri tanítást hirdette, Melanchton Fülöp avatta lelkésszé. A 16. szá­zad második felétől azonban több mint két évszázadon át búvópa­takként eltűnt a gyülekezet. Elein­te az arnóti gyülekezetbe jártak az itteni evangélikusok, majd az 1783-ban önállósult miskolci gyü­lekezet leánygyülekezeteként éltek tovább. 1798-ban már felépítették (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Nagy Gyula püspök köszöntője a közgyűlésen SZEBIK IMRE budai esperes, az Északi Egyházkerület püspökhelyettese Az Északi Evangélikus Egyházkerület november 5-én tartott közgyűlése a Dr. Korén Emil budai es­peres nyugalomba vonu­lásával megüresedett egy­házkerületi lelkészi fő­jegyzői tisztségre Szebik Imre budai esperest vá­lasztotta meg. Egyházi törvényeink szerint az egyházkerület lelkészi fő­jegyzője hivatalból a püs­pök helyettese. Interjú az Egyházak Világtanácsának elnökével (3. oldalon) Az evangélium köve­tei is rászorulnak arra, hogy legyenek, akik se­gítségükre vannak, erő­sítik őket szolgálatuk­ban, vigasztalják őket, amikor megszomorod­nak. Isten gondosko­dott arról, hogy Róma felé közeledve, legye­nek, akik a fogoly Pált is erősítik és bátorítják. Amikor elhagyták a hajót és Nápoly közelé­ben, Puteoliban száraz­földre szálltak, ahol már az ott élő keresztyének vették körül Pált, akik egyrészt igényt tartottak szol­gálatára, másrészt a Rómában élő ke­resztyéneket is értesítették jöveteléről, így vált lehetségessé, hogy azok Rómá­ból mintegy hatvan kilométernyire eléje jöttek. Ez nem csupán a kölcsönös üd­vözlést és bemutatkozást jelentette, ha­nem azt is, hogy a római gyülekezet tagjai ettől kezdve gondoskodtak Pál és Lukács ellátásáról. Éreztették velük sze­rzetüket és megbecsülésüket. Az Itáliában élő keresztyénekkel való találkozás és azok gondoskodó szeretete Pált örömmel töltötte el és Isten iránti hálaadásra késztette. Megtelt bizako­dással és reménységgel, hogy ha más körülmények között is, mint ahogy va­lamikor tervezte, de mégis lehetősége Történelmi arcképcsarnok a keresztyénség első idejéből ApCsel 28,11-31 nyílik az evangélium hirdetésére a biro­dalom fővárosában is. Ez a bizakodás érződik azon a tettén, hogy amikor Rómában engedélyt kap arra, hogy a saját maga által bérelt la­kásban lakjon, azonnal magához hivat­ja a zsidók elöljáróit. Kapcsolatot keres velük, hogy alkalmat találjon a bizony­ságtételre Izrael reménységének betelje­sedéséről, Isten országáról, Jézus Krisz­tusról. Az előző szolgálatai során szer­zett, s a fogsághoz vezető elszomorító tapasztalatok sem csökkentették népe iránti felelősségét. Úgy érzi, elsősorban nekik tartozik az evangélium örömhíré­vel, ők azok, akik a messiási reménység beteljesedését igazán megérthetik és an­nak örülhetnek. Ebben a törekvésében Rómában is csalódás éri, bár „egye­sek hittek a beszédé­nek”. Jézus Krisztus el­utasításában Pál újra az ezsaiási prófécia betel­jesedését ismeri fel: Is­ten süketséggel és vak­sággal bünteti népét önhittsége és hitetlensé­ge miatt. Ugyanakkor megerősödik benne a bizonyosság, hogy „a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvös­sége”. Az Apostolok Csele­kedeteiről írott könyv utolsó mondatai arról tanúskodnak, hogy az evangélium hirdetésének szolgálata valóban meg­nyílt Pál előtt: Ő pedig ott maradt teljes két évig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadály ózta tásaiélkül”. Itt megszakad a további tudósítás. Nem ismerjük Pál ítéletét sem. A ha­gyomány lehetségesnek tartja, hogy Pált felmentették és ő új missziói útra vagy utakra ment. Azt azonban biztosan tud­juk, hogy pár év múlva ez a város lett mártírhalálának színhelye. Nemcsak igehirdetése, halála is az evangélium magvetése volt. Magyar László Közgyűlések egyházunkban November 5-én és 6-án tartotta egyházunk két kerülete közgyűlését. Az alábbiakban beszámolunk az ott elhangzottakról. ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET A közgyűlésen elhangzott jelentésé­ben dr. Nagy Gyula püspök visszate­kintett az elmúlt három esztendőben elvégzett munkára, szólt a gondokról és az előttünk álló feladatokról. Az Északi Egyházkerület is, gyüleke­zeteivel és gyülekezeti tagjaival együtt Krisztus testének, az egyháznak tagja. Él, megújul, növekszik az egyház, mert a feltámadott Jézus Szendéikével mun­kálkodik. Éppen ezért „egyházkerüle­tünk életének, minden szolgálatának alapja Jézus Krisztus és az ő igéje. Ez a biztos szikla, fundamentum”, - mon­dotta a püspök. Isten igéje az, amely hitet és új életet teremt. Felelős szere- tetre indít. Isten igéje teremt fiakat. En­nek egyik tanújele egy új gyülekezet létrejötte a Fejér megyei Móron, ahol „az utóbbi években a beköltözések miatt annyira megnőtt az evangéliku­sok száma, hogy az egyházkerület az országos egyház segítségével egy gyüle­kezeti házat vásárolt és állított a fiatal gyülekezet szolgálatába”. Növekedett a megkereszteltek és konfirmáltak szá­ma. „Tovább nőtt az iskolai hitoktatás szolgálata is. Az 1983-84-es tanévben csak 28, az 1985/86-os tanévben vi­szont már 53 gyülekezetünkben volt iskolai hitoktatás”. Nőtt a gyermek- és ifjúsági bibliaórák száma is. A „lelki elmélyülés jeleként kell értékelnünk, hogy az Úr szent vacsorájával élők szá­ma is folyamatosan növekedett”. Az egyház Ura előtt mindig igaz' számadásnak kell elhangzani. Igaznak kell lenni „az eredmények, a jó gyümöl­csök hálás elismerésében és igaznak kell mulasztásaink, vétkeink, gyarlósá­gaink megváltásában is.” Gondjainkról is szólt a püspöki je­lentés. „A bibliaórák növekedése mel­lett csökkent az istentiszteletek száma. Sajnos, tovább tartott halálozások és nyugdíjba vonulások miatt a kerület lelkészi létszámának csökkenése." Ez a szolgálatot végző lelkészeknek foko­zott megterhelést jelentett. A Teológiai Akadémiánkon a Levelező Tanfolya­mon végzettek közül többen vállaltak gyülekezeti munkatársi szolgálatot, de ők sem tudták pótolni a kiesett munka­erőt. Istennek legyen hála, jelentősen nőtt a teológiai hallgatók száma. Ok állnak majd a> szolgálatban elfáradtak helyére, s adják tovább Isten üdvözítő szeretetének jóhírét. „Szomorú adat a lelkipásztori látogatások csökkenése”. Pedig a pásztori szolgálatban nem fá­radhatunk meg. Több figyelmet kell fordítani azokra, akik új lakóhelyre költöztek. Akik kis szórványokban, vagy nagy városok házóriásainak szór­ványaiban várnak a lelkipásztori, test­véri szolgálatra, megkeresésre és gyüle­kezetbe hivogatásra. „Az egyház Ura hitet teremt és szol­gálatra indít. Aki az elsőt, a szív hitét, a forrást elfelejtené, vagy másodrendű­nek tekintené, éppen úgy hamis taní­tást követ, mint aki a másodikat, a jézusi szeretet jó cselekedeteit itt a vi­lágban akatja kevésbé fontossá tenni, vagy másodrangúnak tartani az egyház életében”. Szolgálatunkat „a családokban, gyülekezeteinkben, hivatásunkban, né­pünkben és társadalmunkban, a min­ket körülvevő világban kell elvégez­nünk, hitünk által meghatározott érte­lemmel munkálkodva hazánk és az em­beriség javán. A közgyűlés imádságos szeretettel gondolt dr. Káldy Zoltán püspök-elnök­re, Istentől kérve számára gyógyulást. Megemlékezett arról, hogy az 1984- ben Budapesten megrendezett LVSZ Nagygyűlés „az egész világ evangéli- kusságában és hazai társadalmunkban is elismerést szerzett az alig félmilliós kis magyar evangélikusságnak. Kegyelettel emlékezett meg azokról, akiket az egyház Ura hazahívott. A közgyűlést megelőző istentisztele­ten dr. Nagy István teológiai tanár, a Gyülekezeti Segély kerületi előadója hirdette Isten igéjét. Arra az Úrra mu­tatott, aki szolgálattal bízta meg tanít­ványait és Akinek számot kell majd adnunk szolgálatunkról amikor megál­lunk előtte. Nagy István DÉLI EGYHÁZKERÜLET Huszonnyolc év után - rendhagyó módon - püspökhelyettesi jelentés hangzott el a közgyűlésen. Ez a tény is azt mutatta, hogy Káldy Zoltán püs­pök betegsége miatt nem lehetett jelen ezen a beszámolón. Sólyom Károly püspökhelyettes és dr. Szilágyi Béla ke­rületi felügyelőhelyettes elnökölt a köz­gyűlésen, melyen a hivatalos küldöttek mellett nagyszámú érdeklődő gyüleke­zeti tag is jelen volt. A megelőző istentiszteleten Kevehá- zi László esperes hirdette az igét Gál 6,2 alapján. A „hordozó szeretetről” beszélt. Arról, hogy a keresztyén élet Krisztus hordozó szeretetéböl él. Ő az, „aki hordozza a világ bűnét”, ő az, aki „a törvény átkát magára vette”, bűnné lett az emberért a kereszten. Ez a Krisz­tus törvénye, ennyire közösségre lépett az emberrel. A keresztyén élet titka: ebből a hordozó szeretetből élni. Elve­szi bűneimet, hordozza gondjaimat. Mellettem van, szolidáris velem. Rá lehet bízni egyéni életünket és egyhá­zunk életét is, van ereje hordozni. Isten adja, hogy egyházunkban egyre többen éljenek Krisztus hordozó szeretetéböl, lelkészek és gyülekezeti tagok egy­aránt. És váljék életük másokat hordo­zó szeretetté. 0 levette vállamról a ter­het, kész vagyok én is hordozni mások terhét. Kölcsönösen! A gyülekezet kö­zösségében a másik terhe az enyém, az én terhem a másiké. Kezdjük el! Lelké­szek, lépjünk egymás mellé, gyülekezeti tagok vegyük észre a másikat. Jobban figyeljünk a másik gyülekezetre, egész egyházunk gondjára, közös kérdé­seinkre is. Szocialista társadalomban élünk, szép út van mögöttünk. De ma is vannak terhek, kiáltó nehézségek, feladatok, bajok és megoldatlan kérdé­sek is. Egyre több a lehetőségünk ezek­re a szolgálatokra is. Ezekből is vállal­juk részünket, hordozzuk a közterhe­ket is. A püspökhelyettesi jelentés felölelte az 1983—85. évek sok emlékezetes, szép, együtt átélt eseményét. Beleágyazta egyházunk déli kerületének életét ha­zánk, társadalmunk életébe, meg nem feledkezve azokról a kérdésekről, me­lyek világunk mai helyzetét meghatá­rozzák, szólt a béke munkájában való részvételünkről és társadalmunk mai kérdéseinek megoldásában való segítő szándékunkról. „Felelősen kell szem­benézni az ember erkölcsi és tudati for­málásával abban a három dimenzió­ban, amit a család, az iskola és a mun­kahely jelent a mai ember számára.” Kerületünk belső, életét gazdag gyü­mölcstermés jellemezte. Luther-jubile- umi év, a LVSZ Nagygyűlésének éve és eseményei egészen addig, hogy Káldy Zoltán püspököt az LVSZ elnökké vá­lasztotta. Az utolsó esztendő éppen ezért volt a növekvő aktivitás éve. Püs­pökünk itthon és külföldön számtalan sok szolgálatot végzett el. Mindez hal­latlan fizikai és idegi megterhelést, de ■ hatalmas szellemi munkát is igényelt. Csak elismeréssel adózhatunk ennek a lendületes munkának. A közgyűlés ha­tározatában kifejezte mély együttérzé­sét, ragaszkodó szeretetét püspöke iránt. Imádsággal gondolt reá betegsé­gében is, és felhívta a gyülekezeteket, lelkészeket és presbitereket, - gyako­rolják az érte való imádságot. Ugyan­akkor kérte a gyülekezeteket és lelké­szeket, hogy a hit bátorságával, a szere­tet melegével és a reménység erejével végezzék tovább „fegyelmezetten és hűségesen szolgálatukat a maguk he­lyén.” A közgyűlés határozatai hitet tettek egyházunk békeszolgálata mellett, rá­irányították a figyelmet a januári ma­gyar Békekongresszusra. Népünk er­kölcsi megújulásának munkálására és a nehezebb gazdasági feltételek között is helytállásra buzdított. Szorgalmazta lelkészevangélizációk tartását, a gyüle­kezeti munka tele:venítését, gyermek- ifjúsági munkában éppúgy, mint a pásztorolásban, és a laikusok szolgá­latba állítását. Elhangzott a köszönet szava a nagygyűlésért végzett munká­kért, a gyülekezetek kézimunka és más adományaiért is. Tóth-Szöllös Mihály A fogoly apostol szabad szolgálata

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents