Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-11-09 / 45. szám

Evangélikus Élet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 5t. ÉVFOLYAM 45. SZÁM 1986. NOVEMBER 9. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 24. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft Ha nem a miénk az evangéliom drágakincse, akkor té­velygés burjánzik fel közöttünk. Ha pedig evangéliomot kapunk, akkor meg az a baj - s ez talán még borzasz­tóbb -, hogy mindenki megveti s csak kevesen veszik be jobbulásra. Hát azért mondom, hogy mindenestül nyomo­rultak vagyunk. Ha Isten megvonja tőlünk igéjét, akkor lel­künk üdvössége vallja kárát. Ha pedig megajándékoz vele, akkor meg senkinek se kell. ö azonban újból int és új napot rendel mondván: „Ma, ha az ö szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szivete­ket." Most még minden nap „MA”, amikor Isten hallatja magát nálunk, kiált és hív, hogy el ne szalasszuk az alkal­mat. LUTHER Nemzetközi imanap a békéért A Lutheránus Világszövetség nyilatkozata az assisi béke-imanapról II. János Pál pápa október 27-re Assi­sibe hívta a keresztyén egyházak és a világvallások mintegy száz képviselő­jét a békéért való közös imádkozásra. (Erről lapunk szeptember 21-i számá­ban már beszámoltunk, és a napilapok is hírt adtak róla.) Az alkalommal kapcsolatban dr. Gunnar Stálsett, az LVSZ főtitkára az alábbi nyilatkoza­tot tette közzé: Szilárdan reméljük, hogy az as­sisi béke-imanap nemcsak Assisi­ben lesz a békéért való imádkozás alkalma, hanem az egész világon: a hívő emberek szívében, otthonai­ban, munkahelyein és templomai­ban. Erre az ima-felhívásra való­ban az lenne a megfelelő válasz, ha - amint a pápa javasolta - mind­azok, akik emberi konfliktusokba vannak bonyolódva, legalább ezen a napon, október 27-én a lövöldö­zést, öldöklést és kínzást felfüg­gesztenék. Korunkban, amikor egy atom­háború démoni kilátása pusztulás­sal fenyeget minden embert, az egész földet, minden jóakaratú em­ber arra hivatott, hogy képességeit alkotó módon, bátran a béke mun- kálására fordítsa. Nemcsak leg­jobb szellemi képességeinket, ha­nem józan eszünket, nemcsak álta­lánosságban kötelező erkölcsi ér­zéseinket, hanem legmélyebb lelki Finn-magyar egyházi kapcsolataink háború utáni bővülésének egyik legter- möbb szakaszához érkeztünk el akkor, amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtük a testvérgyülekezet-párok egymásrata- lálásának rendszeres megszervezését. Juva érsek budapesti látogatásakor öl­tött először testet a szép terv, majd az iisalmi közös lelkészkongresszuson ál­lapodott meg egyházvezetöségünk a kapcsolatok rendszerezésében. Ekkorra már egyes gyülekezetek egymásratalálásának ténye állt előttünk példának: Pécs és Lahti, valamint Sárszentlőrinc és Tampe- re-Kaleva gyakorolták ezt a kap­csolatot, példát mutatón. Némi előzményt jelentett ehhez a társa­dalmi testvérvárosok fejlődő kap­csolata, amely háromévenként a kölcsönös baráti hét megrendezé­se, valamint nem kis mértékben az általános turista-kapcsolatokban a finn csoportok özönlése Budapest­re, a Balatonra s más vidékekre. Ezek között voltak kifejezetten finn egyházi szervezésben létrejött csoportok, amelyek mindig meg­keresték gyülekezeteinket is. Ezek rendszerint Budavárra gócosultak, ahol egyházi tájékoztatást és némi program-segítséget kaptak. Amikor Iisalmi után szervezett formát öltött az egyházi kapcsola­toknak ez a módja, 21 gyülekezet- párral számoltunk. Először a mindkét fél részéről megadott gyü­lekezeti felelősök levelezése indult meg, azután a kölcsönös tájékozó­és vallásos erőinket kell erre a fel­adatra bevetnünk. A keresztyének és más vallások hívei assisi gyűlésének a bűnbánat készségével kell járnia, tekintettel arra a történelmi szerepre, amelyet a vallások a háború, az elnyomás és az emberi jogok megsértése fo­lyamán játszottak. Ennek a gyűlés­nek arra kell bennünket köteleznie, hogy a jövőben engedmények nél­kül szálljunk síkra a békéért. A béke-imanapot úgy tekintsük, mint értékes hozzájárulást ahhoz a folytonos mozgalomhoz, amely maga előtt látja azt a napot, ami­kor minden keresztyén együtt, egy­szerre emel szót a békéért. Az Assi­siben, az itteni aktív imádságban A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége október utolsó he­tében - a novemberi kerületi és or­szágos közgyűléseket előkészítő or­szágos egyházi bizottságok ülései­nek hetében - tanácskozást tartott. Dr. Nagy Gyula püspök kegye­lettel emlékezett meg dr. Szabó Jó­zsef nyugalmazott püspök halálá­ról. Beszámolt egyházunk delegá­cióinak munkájáról a nyári és ko­raőszi nemzetközi egyházi konfe­dás otthon a testvérgyülekezet éle­téről, ezt követően pedig a kölcsö­nös egyéni, majd csoportos látoga­tások a testvérgyülekezet'vendég­szeretetét élvezve. Rendszerint bő­vebb körutak is társultak ezekhez a látogatásokhoz. Mindkét egyházban a Külügyi Bizottság tartotta kézben az ügyet. Mindent átölelő - de nem bele­szóló - tervezetet készítettek el, amire a Külügyi Bizottság ügyel. A finnek kezdettől fogva külön al­bizottságot szerveztek az ügyek in­tézésére, nálunk sokáig a Külügyi Bizottságon belül Koren Emil ke­zéhez futottak be az ügyek. Suomi- ban az albizottság gyakran ülése­zett, sőt konferenciákat tartott az érdekelt gyülekezetek képviselői részére. Nálunk most érkezett el ennek az ideje. Az első, megala­kuló tágabb összejövetel után az elmúlt héten gyűlt össze az érde­kelt lelkészek első értekezlete, amelyen közel negyvenen vettek részt az Országos Egyház tanács­termében. Az együttléten dr. Nagy Gyula püspök elnökölt és tartott áttekin­tő beszámolót egyházunknak a bu­dapesti LVSZ gyűlés óta eltelt ide­jéről, majd kedves vendégünk, D. Martti Voipio, a finn albizottság elnöke tartott előadást a finn rész­leg eddigi munkájáról, s vázolta fel a további tennivalókat mind a finn, mind a magyar testvérgyüle­való részvétel indítson bennünket és az általunk képviselt egyházakat arra, hogy közösen törekedjünk a békéről vallott egyértelmű tanítás­ra, amely méltó a Békesség Feje­delmének követőihez, tanítványai­hoz. Az egyház hiteles elkötelezett­ségének a béke iránt szóban és tett­ben, az imádságban, a tanításban, az igehirdetésben ökumenikus bi­zonyságtétel és cselekvés formájá­ban kell megnyilvánulnia. A Lutheránus Világszövetséget a hozzá tartozó 104 tagegyházzal, amelyek létszáma körülbelül 54 millió, Susannah Telewoda alel- nök (Libéria) és dr. Gunnar Stál­sett lelkész, főtitkár (Norvégia) képviselte. renciákon. Ugyancsak részletes beszámolót adott a szeptemberi vesztfáliai-magyar teológiai kon­ferencia eredményeiről és a Würt- tembergi Tartományi Egyházban tett hivatalos útjáról, valamint kí­nai, svéd, NDK- és NSZK-beli, továbbá észak-amerikai egyházi küldöttségek, csoportok látogatá­sáról hazánkban és egyházunkban. Ismertette ezenkívül az október elején tartott országos esperesi ér­tekezlet munkáját is. Országos Egyházunk elnöksége ezután a testileg-szellemileg sú­lyosan sérült gyermekek budai szeretetotthona sokmilliós meg­újítási munkálatai várható közeli befejezéséről, Teológiai Akadé­miánk új épülete tervezésének előrehaladásáról és előkészületei­ről hallgatta meg Csizmazia Sán­dor szeretetotthon-igazgató és dr. Cserháti Sándor dékán tájé­koztatását; részletesen foglalko­zott a soproni evangélikus temp­lom teljes helyreállítására készült, 11 millió forintot igénylő szakér­tői tervekkel és hozott mindhá­rom kérdésben megfelelő határo­zatokat. Az Országos Elnökség végül a közeledő egyházkerületi és országos egyházi közgyűlések előkészítésével és személyi kérdé­sekkel foglalkozott. Istennek van hatalma általunk el nem képzelhető módon is be­avatkozni életünkbe. A Ő lehetősé­gei sokszor egészen mások. O Is­ten. Már Ezsaiásnál olvassuk: „nem az én gondolataim a ti gon­dolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim.” (55,8) Az Istenre, Krisztusra hangolt élet időben megkapja a jelzést, a vezetést akár álomban, angyali jelenésben, csen­des meditációban, vagy elmélyült imádkozásban. Isten mindent fel tud használni intésünkre, segíté­sünkre, vezetésünkre, vagy éppen arra, hogy félreérthetetlen eszköz­zé legyünk mások életében. Pál itt, mint életében oly sok­szor, megtapasztalja Isten hűségét, szavahihetőségét. Ajándékba kap­ja a hajó valamennyi utasát. De ez az előállott új helyzet nem teszi elbizakodoftá. Nem él vissza elő­nyössé vált helyzetével. Nem a sér­tődött beszél belőle. Hogy is tehet­ne ilyesmit, amikor világos az üze­net: ami történt, ill. ami történni fog: ajándék, vagyis nem az ő dip­lomáciájának eredménye. Aján­dék, amiért nem ő dolgozott meg, nem ő érdemelte ki. Miért tudta Isten Pált használni? A 25. versben Pálnak egy nagyon (Folytatás a 3. oldalon) Hark észt érsek halála Dr. Edgar Hark az észt evangélikus egyház érseke, aki hosszabb idő óta súlyos beteg volt, október 23-án elhunyt. Temetése november 4-én volt Tallinnban. A Mágyarorszá- gi Evangélikus Egyház és dr. Káldy Zoltán püspök-elnök nevében dr. Nagy Gyula püspök táviratban fejezte ki mély részvétünket az észt evangélikus egyháznak és a gyászoló családnak. TESTVERGYÜLEKEZETEK Az Országos Egyházi Elnökség ülése Hálaadó istentisztelet Nagydémen Az ünnepi istentiszteleten október 5-én Bárány Gyula győri esperes hirdette az igét a vasárnap óegyházi evangéliu­mának, Mt 9,1-8-nak az alap­ján. Arról beszélt, hogy Jézus működése különböző választ és más-más hatást vált ki az emberekből. Van, akiben bi­zonytalanságot, félelmet és van, akiben örömöt és Isten di­csőítését váltja ki ugyanaz a jé- zusi tett. A nagydémiek ünnep­sége azoknak a hálaadása, akik az Ige meghallása nyomán őszintén tudják dicsőíteni az Is­tent. Az ünnepi közgyűlésen Sze­keres Sándor gondnok elnö­költ, aki a gyülekezet más áldo­zatkész tagjaival együtt, kiváló szervezésével fő lebonyolítója volt a renoválási munkának. Nagy örömöt jelentett a dé- miek számára az is, hogy a fa­luból rég elszármazottak is ma­gukénak vallották e parányi gyülekezet ügyét és jelentős anyagi támogatással segítették a helybeliek munkáját. Külön köszönet hangzott el azért a 60 ezer forintos gyülekezeti segé­lyért, amely nélkül lehetetlen lett volna akár csak az állag- megőrzés is. Ebben a támoga­tásban átéreztük az ország ösz- szes evangélikusának áldozat- készségét. Meleg szavakkal köszöntöt­te a gyülekezetei Bárány Gyula esperes, Kiss Miklós, a gyüle­kezet volt lelkésze és Tóth Sán­A nagydémi gyülekezet, mint Lovászpatona fiiiája, 1752-ben alakult és mind a mai napig hí­ven őrzi ez a kis közösség az Istenhez és egymáshoz tartozás értékét. A gyülekezet vezetésé­ben a lelkészek mellett az áldott emlékű tanítók és gondnokok is értékes munkát végeztek. A krónikában szereplő nagy elő­dök, az Ihászok, Berzsenyiek, Mihályiak, Horváthok és má­sok neve bizonyítja, hogy min­dig éltek itt olyanok, akik szívü­kön viselték az evangélium ügyét és áldott szolgálatot vé­geztek. A jelenlegi templomre­noválás ténye azonban azt mu­tatja, hogy az elődök munkája és egyházszeretete az utódok­ban folytatódik, jóllehet, nap­jainkban már csak 66 egyház­fenntartói járulékot fizető evan­gélikus él ebben a mintegy 500 lelket számláló kis faluban. A lakosság száma állandóan csökken, a fiatalok általában másutt keresnek megélhetést. Ebben az esztendőben mégis megújult, megszépült a falu centruma, melyhez az evangéli­kus templom is hozzátartozik. Ez azt bizonyítja, hogy az itt élők komolyan és bizakodva gondolnak a falu jövőjére. dór mezőlaki lelkész, aki a kis közösségek nagy összetartásá­ról és áldozatvállalásáról szólt. Ezek a parányi gyülekezetek az együvé tartozásuk tudatában sokszor erejükön felüli áldoza­tokra képesek. Köszöntötte a jelenlévőket a helyi plébános, valamint a község elöljárója is. A templomi ünnepség után a résztvevők fehér asztal mellett is érezhették a nagydémiek vendégszeretetét és örömét. Isten áldása legyen továbbra is ezen a szent hajlékon, hogy az eljövendő generáció is talál­jon benne lelki otthonra, itt ta­láljon életéhez erőt, bánatában vigasztalást és örömében áldást még sok-sok esztendőn keresz­tül! Zügn Tamás Történelmi arcképcsarnok a keresztyénség első idejéből Utas, akinek Isten ajándékba adta mindazokat, akik vele hajóztak Csel 27,23-44 lényeges kijelentését, ha úgy tetszik bizonyságtételét olvassuk: „Én hi­szek az Isten/ieA:, hogy úgy lesz, ahogy nekem megmondta.” Ez volt Pál életének egyik titka és ez min­den igaz keresztyéné. Hinni annak az isteni beszédnek, amely a Názá­reti Jézusról azt mondja, hogy ő az Isten küldötte, aki Isten akaratát elmondani jött közénk. Istennek pedig - tudjuk - az az akarata, hogy minden ember üdvösségre jusson. „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” - Csodák ma is ott történnek, ahol emberek feltétel nélkül hisznek az Isten be­szédének, ami a Biblia formájában birtokunkban, előttünk van, ami szüntelen hangzik templomaink­ban és különféle alkalmainkon. Va­jon becsüljük-e eléggé, olvassuk-e, hallgatjuk-e? De az is igaz, „hogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: Ki hitt a mi beszédünk­nek?” Még egy mozzanatra érdemes figyelni: még nem menekültek meg, emberileg még sok minden közbe jöhet, de Pál egyetlen pilla­natra sem kételkedik megmenekü­lésükben. Valami megmagyaráz­hatatlan nyugalom árad belőle, ami már korábban is megmutatko­zott, ami a veszély közeledtével egyre csak fokozódott benne, ami végül is átragadt a hajón utazók egész társaságára. Nyugalmát és bizonyosságát bizonyára csak fo­kozta Istennek az a korábbi ígére­te, hogy neki Rómába kell megér­keznie. Tűzön, vízen, hajótörésen, egyéb veszedelmen keresztül, de Róma a végállomás. Az útközben keletkező veszélyes, kilátástalan helyzetek csak az Isten nagy voltát domborítják ki: 0 cselekszik ér­tünk, az Ő kezében van a dolgok intézése. A mi dolgunk az erőgyűj­tés, hogy „kibírjuk” a célig. Miben áll ez az erőgyűjtés? Hálaadás, ke­nyér megtörése és evés. - Túl a történeten mire gondolsz, amikor ezt hallod, vagy olvasod? - Jézus­sal elkezdődött és azóta újra meg újra visszatérő motívum: Jézus vet­te a kenyeret, hálát adott, megtör­te, nekik adta. Pál ugyanezt tette mind a Korintusi levél tanúsága szerint, mind itt történetünkben. Az első gyülekezet hasonló mó­don: „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösség­ben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” Azóta is ezt hallja és gyakorolja Isten népe úrvacso­rák alkalmával. Azért, hogy ereje legyen mindenen keresztül a célba érésig. Nem Rómába, hanem a megígért mennyei Jeruzsálembe! Lábossá Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents