Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-09-28 / 39. szám

Evangélikus Elém 51. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 28. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 18. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft (----------------------------------------------: ^ A keresztyén ember óvakodjék életével akárkit is megbotránkoztatni, nehogy az Isten neve azért káro- moltassék. Nagy dolog keresztyénnek lenni. Mert Is­ten szerint teremtett új ember 6, sőt Isten valóságos képmása, melyen maga az Isten akar fényleni. Ezért, amit a keresztyén, mint keresztyén, jót vagy rosszat tesz, az Isten nevére hoz dicsőséget vagy gyaláza­tot. A keresztyén ember tehát vigyázzon magára. Már csak azért is, hogy legalább az Isten dicsőséges ne­vét megkímélje a káromlástól! LUTHER \________________________________________________________) Há laadás a 200 éves, megújult vönöcki templomért „Az Úr a te Istened” „Szolgáljatok az Úrnak örömmel" Evangélikus Országos Ifjúsági Konferenciák, 1986 Szabó Lajos lelkész bevezeti a bibliaórát Fotó: Evangélikus Elet Hazánkba látogat a kínai keresztyének küldöttsége Egy több mint 700 éves falu 200 éves templomában adtunk hálát, Is­ten megtartó és megújító szeretetére emlékezve. Vönöck létezéséről már egy 1265-ből való oklevél is hírt ad. Biztató életjel, alig néhány évtized­del a pusztító tatárjárás után. A kö­zépkorban, de a reformációt köve­tően is a közeli Szentmártonnal kö­zös gyülekezetként szerepel. Első saját temploma is csak a Türelmi Rendelet (1781) után épül. Az alap­kő letételére 1786. augusztus 20-án kerül sor; azóta hagyomány, hogy István király ünnepén a vönöcki evangélikusok istentiszteleten ad­nak hálát a templomért, az evangéli­um hirdetéséért, az önálló gyüleke­zeti élet lehetőségéért. A templom mintegy másfél év alatt épült meg, 1787. Advent 1. vasárnapján szente­li fel Hrabovszky Sámuel püspök. Száz év elteltével kapja meg mai formáját a nagy ablakokkal és to­ronnyal. A templom mostani felújítása két évet vett igénybe. Előbb a templom külseje kapott új köntöst, majd a belsejére került sor. A művészi fes­tés-egy részét meg lehetett menteni, de a padokat újakra kellett cserélni. Közegyházi támogatás mellett a hí­vek jelentős anyagi áldozatvállalása és közmunkavégzése mellett érke­zett el augusztus 17-e, a megújult templom felszentelésének ünnepe. Az istentisztelet szent szolgálatát dr. Nagy Gyula püspök végezte. Igehirdetésében a 100. zsoltár alap­ján hívott hálaadásra. Ez a több ezer éves, ujjongó bizonyságtétel al­kalmas igazán arra, hogy a meg­újult templomban megköszönjük Isten gondviselő szeretetét, melyet kiárasztott ránk az elmúlt évszáza­dok során. Reménységünk is így növekedhet és erősödhet, mivel Is­ten hűsége változatlan. A templom alapkőletétele - éppen 200 éve - a bizonysága annak, hogy szorongat- tatások időszaka után új életre tá­madhatott a gyülekezet. Az alig másfél év alatt megépült templom azóta is végzi szolgálatát. Nem pusztította tűz, nem némult el ben­ne Isten Igéje, vasárnapról vasár­napra megszakítatlanul hangzott benne az evangélium. Szószéke alatt a templomépítő és fenntartó gyülekezet hűséges tagjai sorában ott ültek a püspök ősei, szülei, ro­konai is; ez pedig az Egyház közös öröme és hálaadása mellett egészen személyes örömöt jelent és mély há­Az élet általában folyik a maga meg­szokott rendjében. A kisebb kockáza­tokat, megpróbáltatásokat viszonylag könnyedén ki lehet védeni. Ügyeskedés segítségével meg lehet úszni még rázó­sabb eseteket is. Csak, amikor veszé­lyessé kezd válni a helyzet és fokozato­san minden remény elvész, úgy hogy már az élet is - amihez végűi is minden­ki szeret ragaszkodni - végveszélybe kerül, kegyelem, ha Isten valakit küld, vagy a dolgok alakulásával figyelmez­tet, megállít és beleszól az életünkbe. Látszólag semmi különös nincs ab­ban, ami itt történik. Pál utazásának életteljes leírását olvashatjuk. Többsé­gében olyan betörök, bűnözők társasá­gában indult útnak, akiket Rómába vittek, hogy ott a közönség mulattatá- sára az arénában vadállatokkal küzdve veszítsék el életüket. Az egész biroda­lomból oda szállították az elítélteket. - Isten embere néhány társa kíséretében sorsközösségbe került ezekkel a több­ségükben halálba indulókkal. Nem zárkózik el e különleges társaságtól. Isten embere marad minden élethely­zetben, aki tudja, hogy Istennek min­den útjával van valami célja. Szóba elegyedik velük, ha szükséges, tanácsot ad. Magatartása feltűnik mindenek előtt a katonai parancsnoknak, Juli- usznak. A bizalom megnyilvánulása ré­széről, hogy Szidonban, ahol a hajó horgonyt vetett, engedélyt kapott arra, Iára indít. A megújult templom hir­deti azt is, amit Isten az emberek szolgálatán keresztül végez el. Em­lékezést a múltra, hálaadást a jelen­ben és jövőt látó előretekintést a szolgálat felismerése kapcsol össze. Van valami jelképes és mély mon­danivaló abban, hogy az ünneplők között egymás mellett ül a gyüleke­zetét 44 évig hűségesen pásztoraié, nyugalmazott lelkész és a teológiai tanulmányait elvégzett, vönöcki szolgálatába belépni készülő üatal lelkésznő. Ezek az emberi változá­sok még hangsúlyosabbá teszik szá­munkra: Isten mindig gondoskodik népéről és végső soron ő az, Aki építi és fenntartja Egyházát. A 200 esztendős templom a 201. és az utá­na következő esztendőkben is le­gyen az az áldott hely, ahol az Ige szeretetté és szolgálattá válik a gyü­lekezet élete! Az istentiszteletet követő dísz- közgyűlésen a püspök személyes hangvételű köszöntő- szavai után Fehér Károly esperes és Szabó Ist­ván egyházmegyei felügyelő a Vasi Egyházmegye, Berzsenyi Janosits Miklós a celldömölki gyülekezet, Horváth István tanácselnök a vö­nöcki községi tanács, Pécz Sándor egyházashetyei gondnok pedig a kissómlyói gyülekezet nevében kö­szöntötte melegen az ünneplő gyü­lekezetét. Meghatottan kívánt ál­dást gyülekezetre és templomára a 80. életévét nemrég betöltött, ősz Kiss Gyula ny. lelkész is. A testvér kemenesmagasi gyülekezet áldáskí­vánását Guoth Emil felügyelő tol­mácsolta. Az ünnepély után gazdagon terí­tett asztalok várták a vendégeket. Az oldott hangulatú együttlét idejét korlátok közé szorította az, hogy a püspöknek e napon még egy másik gyülekezet, Kemenesmihályfa temp­lomrenoválás utáni hálaadó isten­tiszteletén kellett szolgálatot végez­nie. Az a reménységünk, hogy nem­csak a hálaadásunk, hanem a kö­nyörgésünk is közös volt, és közös marad: adja Isten, hogy az elvégzett nagy munka több legyen műemlék- védelemnél. A templom akkor tölti be hivatását, ha arra és úgy hasz­náljuk, amire nézve az ősök építet­ték. Ha otthonunk lesz, melyben mi magunk és utódaink „lelki házzá épülünk” Isten örök igéje által. így kezdődött az európai keresztyénség - hol tart ma? hogy kimenjen és az ottani testvéreket felkeresse. Bizonyára becsületszavát kellett adnia, hogy idejében visszatér, mert a római katona életével felelt a rábízott foglyokért. - Ez a különleges fogoly, Isten embere, mindnyájuk érde­kében figyelmeztet, hogy ne induljanak tovább, mert az időjárás nem alkalmas a hajózásra sem a rakomány, sem saját életük veszélyeztetése nélkül. Amellett, hogy e kellő pillanatban Isten maga indította szólásra, benne van felszóla­lásában élete gazdag tapasztalata is. A tengert is jól ismerte, hiszen valószí­nű gyakrabban utazta át, mint ahány­ról a különféle közlésekből tudunk. Csak a 2. Koríntusi levélben három hajótörést említ, amit átélt. Nem elmé­letet ismerő, szobatudósként szól hoz­zá a helyzethez. De a százados inkább Dr. K. H. Ting püspök­nek, a Kínai Keresztyén Ta­nács elnökének vezetésével négytagú küldöttség látogat hazánkba szeptember 28- október 5.-e között, a Ma­gyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsának meg­hívására. A kínai egyházak képviselőinek mostani, ma­gyarországi látogatása a magyar ökumenikus kül­döttség tavalyi útjának vi­szonzása, a testvéri kapcso­latok ápolásának újabb, igen fontos állomása. Bizonyosak vagyunk ben­ne, 'hogy a kínai és a ma­gyarországi protestáns ke­A százados, aki inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Isten emberének. hitt bárki másnak,- a többségnek, mint ennek a noha bizalmat gerjesztő fo­golynak. Pedig ez az ember Isten embe­re volt és az ő megbízásából szólalt meg! Isten szavára figyelő és azt közvetíte­ni próbáló emberek minden időben él­nek közöttünk. Velünk járnak az élet- úton. Néha megszólalnak. Csendesen, vagy keményebb hangon. A nagy kér­dés: hogyan reagálunk a figyelmeztető szóra? Mindenek előtt Istentől jövő, óvó szónak vesszük-e, vagy csupán em­beri okvetetlenkedésnek? így is lehet fogalmazni: csupán az eszünkre hallga­tunk, vagy készek vagyunk számolni „észentúli” lehetőséggel, valósággal? A hivő számára nincsennek véletlenek. Ezért nem árt, sőt tanácsos az életúton megállani egy-egy figyelmeztetés előtt resztyénségnek kölcsönösen van egymás számára mon­danivalója. Reméljük, hogy a kínai küldöttség magyar- országi látogatása tovább erősíti testvéri kapcsola­tainkat. Szeretettel köszöntjük kí­nai testvéreink küldötteit ha­zánkban. Különösen nagy várakozással tekintünk ve­zetőjük, K. H. Ting püspök szolgálata elé, aki október 3-án pénteken 18 órakor az ünnepi istentisztelet kereté­ben igét hirdet és beszámol a kínai keresztyénség életéről Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. és Isten elé vinni: Uram, igaz, hogy én magam semmi értelmét nem látom an­nak, hogy most „lefékezzek”, vagy ép­penséggel megállják, netán megfordul­jak azon az úton, amelyen elindultam. Eszem, értelmem, mind az ellenkezőjét diktálják, de mert a Te kezedben tu­dom az életemet, segíts meditálnom, elcsendesednem figyelmeztetésed felett és ha ezzel javamat akarod, adj erőt az engedelmességre, hogy ne tanácskoz­zam testtel és vérrel, hanem azt tegyem, ami megegyezik akaratoddal. És akkor megtörténhet az, ami Péter esetében: noha egész éjjel fáradoztunk ugyan és semmit sem fogtunk - semmi értelmét nem látom - de a Te szavadra mégis kivetem a hálót. A Te szavadra. Ehhez az is szükséges lett volna, hogy e fogoly szavából az Isten szavát érez­zék ki. De - emberileg - honnan is gondolhatták volna, hogy egy fogoly, akinek a világon semmi de semmi joga nincs itt a beleszólásra, - olyan valamit mondjon, ha már megszólal, amire oda kellene figyelni és amit talán meg kelle­ne szívlelni. - És íme! Isten néha - álta­lam ilyen senkiken, lenézetteken, hata­lom nélkülieken szólít meg és figyel­meztet! Miért kell addig várni, míg a teljes reménytelenség és a végveszély ránk nem szakad? Isten mentő szavára szükségünk van sokkal előbb. O idejé­ben, jó előre figyelmeztet. Téged is, en­gem is. Ma is. Lábossá Lajos Nagyon rövid idő alatt ke­rültek a tradícióval rendelkező események sorába a gyenesi if­júsági konferenciák. Jó érte­lemben már elmondható, hogy változó tartalom, előadói és résztvevői nevek mellett kiala­kult jó néhány állandó eleme a konferenciáknak. Egy-egy al­kalom külső és belső jellemzői talán így vázolhatok: a találko­zás és megismerkedés öröme - a töltekezés áhítata - a kisugár­zás lendülete. Visszatérő a kez­deti időre jellemző kissé még tartózkodó magatartás, majd a záró úrvacsorái istentisztelet a búcsú itt-ott elérzékenyült pil­lanataival. Mindent összevet­ve: aüg van már gyülekezetünk, amely legalább egy-egy család, egy-egy fiatal képviseletében ne lenne érintett a nyári, gyenesi programban. Ebben az esztendőben öt egyhetes turnusban több, mint 300 fiatal vett részt a konferen­ciákon. Mint mindig, ezen a tavaszon is korán kezdődött a készülődés. Többször is talál­koztak az előadók, hol techni­kai, hol tartalmi kérdések meg­beszélése végett. Az idei főtéma egy kérdés s az arra adható fe­lelet világa volt. Kicsoda az Úr, a mi Istenünk? A felelet pedig - ahogyan a napi főelőadások címeiben tükröződik - több­mondatos: a teremtettség Ura; az élet Ura; az egyház Ura; a béke Ura; az utolsó ítélet Ura. A főkérdésre adott válasz volt a befejező istentisztelet igehir­detési alapigéje is, Tamás jól ismert szava: „Én Uram és én Istenem” (Jn 20,28). Kérdéssorozat alkotta a dél­utáni beszélgetések témáját is. A „kiben bízol?” kérdést jártuk körbe délutánonként, feleletek­kel és a kísértési területek meg­rajzolásával: Technika? Testi­ség? Mámor? Hatalom? Ural­kodás? Pénz? Igazságosság? Felelősség? Én-központúság? Sok vitával, könnyen vagy ne­hezen megválaszolható kérdé­sekkel foglalkozhattunk a té­mák alapján. De mindvégig éreztük, a fiatalok nagyon so­kat várnak az egyháztól, sok esetben egzisztenciális kérdés számukra, hogy rátaláljanak az egyház szolgálatára s hogy élje­nek is belőle. Húsz fiatal lelkész, lelkésznő és teológiai hallgató végezte a szolgálatokat. Nemcsak a fia­talok erősödtek. A lelkészek is megerősítő ajándékot kaptak, amelyet Isten készített el ezekre az alkalmakra mindannyiunk számára. Abban a reményben szolgáltunk és voltunk együtt, hogy a hazatérők az otthoni gyülekezetben és családjukban is bizonyságot tesznek arról, hogy nem volt hiábavaló á „jő itt lennünk” érzése és hangula­ta. Amikor visszatekintünk en­nek az évnek alkalmaira és le­hetőségeire, köszönetét mon­dunk mindazoknak, akik segí­tették és támogatták az ifjúsági szolgálat ügyét ebben az esz­tendőben is. Kérjük az egyház Urát, vigye tovább azt, ami el­kezdődött, ami most alakul fia­tal emberek életében, hogy az felnőhessen, bőséges termést hozzon hazánkban és egyhá­zunkban. Elköszöntünk egymástól a gyenesi udvaron ebben az év­ben is. Nagy kört alkotva fog­tuk egymás kezét. Egy köteg zsineget gombolyítottunk kéz­ről kézre. Amikor körbeért, összekötöttük. Azután min­denki levágott egy darabot az egészből, rákötötte az emlék­ként kapott igéslapot. Nem el­szakítani akartuk a kört ezzel a mozdulattal, hanem épp össze­kötni, hogy tudjuk, amikor már nincs fogható zsineg a kéz­ben, akkor is összetartozunk. Együtt kell hordoznunk egy­mást, egyházunkat, népünket - és nemcsak egy hétig, hanem mindaddig, amíg ezt Isten lehe­tővé teszi számunkra. Abban a hitben, hogy egykor színről színre állhatunk meg egy kör­ben, ahol elszakíthatatlan szál tart össze majd mindnyájun­kat. Szabó Lajos id. Magassy Sándor ÉLŐ VÍZ ApCsel 27,1-20 Az elóadás megbeszélése Deme Dávid bibliakörében Fotó: Evangélikus Elet i

Next

/
Thumbnails
Contents