Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-09-14 / 37. szám
Evangélikus Elet' Í9B6. szeptember h. GYERMEKEKNEK Mk 10,17-27 Hogyan találkozhatunk Jézussal? A gazdag ifjú Amikor bizonytalanok vagyunk a dolgunkban, segítséget, útmutatást várunk. Milyen jó, ha egy idegen városban valaki megmondja, hogy melyik a legrövidebb út a központba, a múzeumhoz, vagy éppen a templomba. Ha a tanulás terén pl. a matematikában vannak problémáink, szívesen vesszük, ha valaki rávezet a helyes megoldásra. Egyszer Jézushoz odament egy ember, aki nem volt biztos az örök élete felől. Pedig nagyon komolyan vette vallásának előírásait, törvényeit és igyekezett teljesíteni azokat. Hiszen Isten megígérte, hogy aki megtartja parancsolatait, annak gazdagon megáldja az életét. Ennek az embernek nagy vagyona volt. Ha birtokait végigjárta, gazdagságát számba vette, arra gondolt, hogy Isten szereti őt. Jó életkörülményei és gazdagsága azt jelezték számára, hogy Istennek tetszik az élete. Megáldotta, jutalmazta igyekezetét. Mivel nem voltak megélhetési gondjai,, könnyebben tudott eleget tenni vallási kötelezettségeinek is. Maga gazdálkodott idejével és vagyonával. Istenhite, vallásos életvitele így szorosan összekapcsolódott gazdagságával. Sőt a vagyona tette lehetővé, hogy teljes határozottsággal mondhatta: Mester! A törvényt megtartottam ifjúságomtól fogva. Nem tudjuk, mégis mi nyugtalaníthatta a gazdag ifjút, amikor felkereste Jézust és megkérdezte: mit kell tennem az üdvösségemért. Nem tudjuk azt sem, hogy mit várt Jézustól. Jézus nem kételkedett őszinteségében. Nyíltságáért megszerette a gazdag embert. Szívesen látta volna a tanítványai között is. Felelete mégis elszomorította a gazdagot. Az ő életében a vagyon volt alapja és biztosítéka mindennek, a hitének is. Jézus pedig másképp látta: gazdagsága gátolja az Istenre való ráhagyat- kozásban. Váljon meg tőle! Adja á rászorulóknak! Úgy megingott a hite, mint egy ház, amikor tartógerendáját emelik ki. Pedig Jézus nem akarta bizonytalanná tenni. Felkínálta neki az örök élethez vezető úton a legnagyobb biztonságot: a barátságát, a közösséget vele. „Jöjj, és kövess engem!” A Jézus Krisztushoz kötött életnek az a reménysége, hogy célba ér. Nem önmaga felől biztos, hanem Jézus megtartó sze- retetében bízik feltétlenül. Sokszor azt gondoljuk, hogy a keresztyénség olyan, mint a magasugrás. A léc egyre feljebb kerül, egyre többet kell teljesíteni. Ez tévedés. Ha úgy tűnik is, hogy Jézus feltételeket szab a követésben, amik a húsunkba vágnak, ezeket azért szabja, hogy önmagához vonjon. Ezért a vele való találkozásban sohasem a veszteség és a lemondás a döntő, hanem a legnagyobb nyereség, amit életünkben elérhetünk. Tekusné Szabó Izabella A VASÁRNAP IGÉJE Ámósz 5,21-24 MENEDÉKÜNK A KRISZTUSBAN VAN! Egy lelkipásztor megkérdezte korántsem templomos hívétől, hogy miért nem jár gyakrabban az Isten házába. Azért - felelte a kérdezett mert Isten mindenhol jelen van. A levegő is tele van vízzel - szólt a lelkész mégis aki szomját akarja oltani, a kúthoz megy. Izraelben nagyon is jól tudták, hogy hol találhatók azok a szent helyek - Gilgál, Bétel, Sión ahol „szomjukat olthatják”, találkozhatnak Istennel. Az istentiszteleti, az ünnepi és az áldozati szertartások rendjének ismertetése legalább annyira fontos volt Izraelben, mint a törvény és a próféciák továbbadása. Hiszen az ünnepeket, az áldozatok bemutatását, egyszóval a vallási kultuszt maga Isten rendelte el és megbízottai, a szertartásokat végző papok gondoskodtak azok pontos betartásáról. Mi lehet az oka, hogy Isten mégis megveti ezeket az ünnepeket és nem „gyönyörködik” az áldozatok bemutatásában? A válasz egyszerű és tanulságos. Izrael történetében Kr. e. a 8. évszázad derekán kezdett elterjedni, különösen a vezetők között az a szemlélet, hogy az ünnepek megtartásában, az áldozatok bemutatásában ki lehet egyenlíteni a vétkes tartozást. Az áldozat „mögé” lehet bújni, mert az biztosíték a bűn ellen. Az áldozat templomi bemutatásának lehetősége szabad teret enged a törvény és az igazság megsértésére. Ez később odáig fokozódik, hogy Isten házat „rablók barlangjának” nézik, ahol - Jeremiás szavával élve - mint tolvajok, gyilkosok, paráznák menedéket találnak, mert van lehetőség bemutatni az áldozatot. Amíg a templom áll, addig nagy baj nem lehet - gondolta Izrael. Ezt a szemléletet és a templom menedékhely jellegét Isten elutasítja. Ha a kegyhely, a templom nem az Istennel való találkozás helye, az imádság háza, akkor ott „nem marad kő kövön”. Nemcsak az ámoszi, a jézusi prófécia is beteljesedett. Pár évtizeddel ezelőtt még a nagyvárosok templomai is a csend szigetei voltak. Ma már a vastag falakon keresztül is halljuk a város lüktetését. A liturgia olykor elnyomja, de nem szünteti meg. Pedig jólesne legalább egy héten egyszer a templomon kívül hagyni - életünkkel együtt - ezt a rohanó es vajúdó világot. Szeretnénk mi is a pihenés menedékhelyeként tekinteni a templomot, tisztességes érzülettel és szándékkal, hogy aztán kimenet ismét folytathassuk ott, ahol abbahagytuk. Elvégre is „tiszteletünket tettük” az Úr házában. Ez igazán lelkiismeret-megnyugtató magatartás részünkről, hogy a következő héten jogot formálhassunk az Isten vezette sike- res,hétköznapokra. Életünket es világunkat nem a templom falain kivül kell hagyni, hanem az Ur elé vinni. A templbmi liturgiával fülét bedugó életre Isten nem mondott igent. Ne áltassuk magunkat! Az istentiszteleten az ige és a szentségek által minket megszólító Isten lehetőséget ad az új életre, amelyet a templom falain kívül élhetünk meg a másokért élés szolgálatában. Nem ment fel bennünket a felelősség alól - ezen a vasárnapon sem - az a tény, hogy a törvényt es az igazságot elsősorban Izrael vezetői sértették meg. Felelősségünket nem „gyakorolhatjuk” oly módon, hogy hátat fordítunk ennek a „puskaporos hordó” világnak, mert a fegyverkezéshez, a jogtiprás- hoz, az agresszióhoz vajmi kevés közünk van. Ne kérjünk „tüzet az égből” erre a „hitetlen világra”! Ha „robban a hordó, repülünk mi is”! Ellenben hihetetlen ereje van a közvéleménynek. A keresztyénségnek manapság is van a világ számára szava és mondanivalója. A próféta nem tudhatott a törvényen és igazságon túli isteni szeretetről. A törvény betöltését, az igazság érvényre juttatását Isten szívünkben gyökeret vert szeretete tudja megvalósítani. Nekünk ezt a Krisztusban kapott szeretetet kell megélnünk és képviselnünk, akiben el van rejtve életünk. Kalácska Béla IMÁDKOZZUNK Áldott légy Urunk, hogy életünk az evangélium által Krisztusban elrejtett élet lehet. Ne engedd, hogy házadat menedékhelynek, a liturgiát áldozatnak tekintsük! Legyenek azok a veled való találkozás áldott eszközei, szolgálatunk erőforrásai! Ámen. Látogatóban a lucfalvi ifjúságnál Barátaink örömmel számoltak be arról, hogy a lucfalvi gyülekezet ifjúsági körében jártak. Jól érezték magukat és sok áldást kaptak. Menjünk el most együtt az Evangélikus Elet olvasóival egy ifjúsági órára. Dombos tájon kanyarog az út, míg egy hegyekkel körülvett kis festői völgyben elénk tárul a falu. A központban hívogatóan vonják magukra a figyelmet a gyülekezet épületei. A templom melletti imaházból meleg fény sugárzik ki: ifjúsági óra lesz. Gyakran nyílik és csukódik az ajtó, míg odaérünk. Belépve modern, de barátságos terem tárul elénk. A nagy asztal körül már néhányan ülnek és beszélgetnek. Valaki a harmóniumon próbál, egy másik "fiatal gitárt hangol.- Te kíséred az énekeket? Mit szoktatok énekelni?- Igen, én. Rengeteg ifjúsági énekünk van, lehet válogatni belőle. Sokat éneklünk egy órán, így szinte mindenki választhat egyet. Gitárt nem mindig használunk, de ha igen, akkor is csak épp aláfestésül és az éneklés segítésére. Nálunk mindig tudatosan az énekek szövegén, tartalmán van a hangsúly. Szeretünk énekelni. Az egyik sarokban Bibliát olvasnak. Hozzájuk lépünk.- Nem zavarok?- Egyáltalán. Nagyon örülök, hogy köztünk vagy. Tudod, vetélkedő is lesz Máté evangéliumának két fejezete alapján, azt nézem át. Jó lenne nem lemaradni.- Én pedig igebevezető leszek. Az óra elején vagy végén igemagyarázattal szolgálok. Szeretnék úgy szólni, hogy tovább tudjam adni azt, ami nekem sokat jelentett. Jó lenne, ha olyan indítást jelentene amit mondok, hogy más is hozzá tudna szólni, nem csupán bólintanának rá, mint a múltkor. Megérkezik a lelkész is. Rövid beszélgetés után kezdődik a bibliaóra. Sokat énekelünk, majd valaki egy időszerű témát vet föl és helyez igei megvilágításba. Alig tudjuk megszakítani a beszélgetést, de muszáj, mert az idő gyorsan halad. „Bibliai totó” következik, sok nyertessel, mert a vezető szándékosan nem akar újabb kérdéseket föltenni. Nagyon jó így is néha. Végül elcsendesedik a terem, s érezzük, hogy maga a föltámadott és élő Úr lépett közénk az igeolvasáskor. Látni az arcokon, ahogy Istenünk feddő, bűnbocsátó, békességet adó és szolgálatra hívó szavát személyesen érezzük. Ezután becsukjuk a Bibliáinkat és szívből szállnak az imádságok az Úr elé, válaszként csodálatos megszólító jelenlétére. Valakinek születésnapja van. Igés- lappal köszöntjük és elénekeljük kedves énekét.- Régen jársz az ifjúsági bibliaórákra?- Konfirmáció óta. A befejező csendeshéten megértettem, hogy engem is hív az Úr és az Ő követője lettem. Örömmel jövök mindén gyülekezeti alkalomra.- Mindig így folyik le egy együttléte- tek az ifjúsággal?- A rendszeres bibliaórák hetente kétszer igen. De vannak csendesnapjaink is, amelyeken jobban el tudunk mélyedni az igében. Többfelé jártunk is már együtt, ezzel pedig a közösséget építjük. Jó látni, hogy sokan élik a hívő életet és hogy hasonló kérdések és feladatok közt hogyan állnak helyt.- Szolgáltok-e az ifjúsági körön kívül is?- Mi fiatalok nagyon mozgásigényesek vagyunk. Enélkül meg sem tudnánk lenni. Ez a szolgálatra is áll. Ahol járunk, szolgálunk is. De legfőképp a saját gyülekezetünkben. Ifjúsági énekkar is van a felnőtteké és a gyerekeké mellett. Van olyan időszak, hogy hetenként énekelünk. Többen verset szoktak mondani, mások bizonyságot tesznek. Évente egyszer- kétszer jelenetekkel is szolgálunk. Meg szoktuk látogatni az időseket otthonukban, segítünk nekik, beszélgetünk velük és természetesen az ige, ének is előkerül. Későre jár. A beszélgetők gyűrűjéből a lelkésznek kell indulnia, hogy elkezdődjék a búcsúzás. Örömtől sugárzó kis csoportok indulnak hazafelé. Mi is elindulunk. Ha kaptunk valamit, ami a hitben előrevisz és a szolgálatban erősít, akkor nem volt hiába a látogatás. Máskor is eljövünk. — Mindenki valahogy így kezdte, hogy végül hasznos tagjává legyen egyházának, népének és Isten dicsőségére tudjon élni. Széli Bulcsú Miért járok templomba? Olvasóink leveleiből - hozzászólásaiból „Lapunkban dr. Groó Gyula professzor úr Miért járok templomba című cikkéhez szeretném leírni véleményemet. Azok közé tartozom, akik ritkán tudnak közösségben részt venni. Isten ad lehetőséget, hogy itthon a csendes óráimon kívül még más olvasmányból ^könyvek stb.) beszélgethetek az Úrral. De egy pár alkalom kihagyásával szinte szomjúhozom a templomi, bibliaórai összejövetelek után. Az első ének, vagy szótól kezdve a végéig szomjasan szívom magamba a hallott igét. Lehet, hogy sokak számára hihetetlennek tűnik, de úgy tudom érzékeltetni, mikor friss vízzel oltom szomjamat, ez olyan érzés. Akinek minden alkalomra van lehetősége eljutni, nem is tudja elképzelni, hogy mit jelent ez. Ami a prédikációt illeti, talán éppen ezért, mert ritkán van alkalmam, soha sem érdekelt, ki van a szószéken, csak az, mit kapok, mi az Úr üzenete számomra. Őszintén leírhatom, hogy üresen soha nem jöttem ki egyetlenegy istentiszteletről sem, ha egy-két mondat volt csupán, azért is hálás voltam. Természetes a mély igehirdetés alatt és után jobban érzi az ember az Úrral való kapcsolatát, a Szentlélekkel való telítettséget. Hazáig mérlegelheti az életét... Volt még valami ebben a számban, ami hasonló szülőket is érdekelhet. Egy házassági hirdetés. Furcsának tűnhet, de Isten elé vittem és úgy érzem, hogy a hívő gyerekeink sem találnak (ha nincs a gyülekezetben ) hasonló társat ebben a korban. Mivel nekem is van egy 30 éves fiam középvégzettségű, és látom a vágyódását a család után, rajongva néz egy-egy kis csemete után. Ezért javaslom ezt a formát. Az is lehet, hogy csak az anyai szív juttatott idáig. Beszélgetésünk alkalmával úgy nyilatkozott, hogy úgy látszik, az Úr így akarja szólóban felhasználni. Isten útja rejtve van. Úgy jó ahogy O akarja, meg kell tanulni ráhagyatkozni ebben is.” Kovács Sándorné Győr Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbiakban a cikk egyik megállapításához szeretnék néhány megjegyzést fűzni. „Az istentisztelet nem csak a prédikációból áll.” A protestáns istentiszteletek főrésze kezdettől fogva a prédikáció volt, és az ma is, ezért nem mindegy, hogy a prédikáció mit tartalmaz, milyen formában kerül a gyülekezet elé és hogyan hangzik el. Egyformán fontos a prédikáció tartalma, stílusa és az előadás módja, hogy az istentiszteleten részt vevő gyülekezetben Isten felé irányuló és emberformáló gondolatokat ébresszen, stílusával gyönyörködtessen és az előadás módjával a figyelmet ébren tartsa. Valószjnűleg nem köztudott, hogy a protestantizmus elterjedését elsősorban jól képzett prédikátorok jól szerkesztett és hatásosan elmondott prédikációinak köszönhette és az ellenreformáció sikerét nagy részben ugyancsak a prédikációk segítették elő. Manapság sokan indokolják az istentiszteletről való távolmaradásukat a hajszás élettel, a körülményekkel, pedig csak felfogás és életforma-szervezés kérdése, hogy jut-e idő az istentiszteletre vagy sem. És még valami! Mit nyújt az istentisztelet, ezen belül a prédikáció az istentiszteleten részt vevőknek, kapnak-e olyan hitbeli, erkölcsi, szellemi és esztétikai élményt, amely felül emel a hétköznapi élet szürkeségén, Isten felé irányítja a gondolatokat, hozzásegít-e az élet minden mozzanatában magasabbrendű emberi magatartás kialakításához mind a magán- mind a társadalmi életben, és - nem utolsósorban - felkelti-e az érdeklődést, felszítja-e a vágyakozást az istentiszteleten való részvétel iránt. Könnyű lenne most - sok tapasztalat alapján - ostorozni a prédikációk többségének tartalmi, formai és előadásbeli rendkívül alacsony színvonalát, vagy a lelkészek többségének hiányos felkészültségét, valamint korunk általánosan megnyilvánuló primitivizmusát, amely uralkodik az élet minden területén, így az istentiszteleteken és a prédikációkban is, ehelyett szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy milyennek kellene lennie a prédikációnak, hogy a közfigyelem újra a vallás felé forduljon. A prédikáció legyen útmutató a hétköznapi életre, de nem általánosságban, hanem az egyes embernek szólóan a földi életre való iránymutatással. Hosszan lehetne sorolni, hogy mit kellene tartalmazni a prédikációnak, hogy a hívek iránymutatást kapjanak ahhoz, hogy itt és most a földi életükben hogyan kell élniük, mit szóljanak, mit cselekedjenek, hogy egyszer Isten elmondhassa rólunk: jól van, hű szolgám, kévésén voltál hiv, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.” Káldi Lajos Budapest „Miért járok templomba?” című - általam is felette időszerűnek tartott - cikkhez fűzött, hozzászólást kérő igényére: 78 éve vagyok rendszeres templomba járó hívő. Kezdetben édesanyám ölében vitt, majd édesapám kézen fogva vezetett, később egyedül, jelenleg hitvesemmel rendszeresen együtt járunk a templomba. Kétségtelen, hogy ezen áldásos cselekedetünkben kezdetben az akkori korszellemből következett általános templombajárási szokás is meghatározó volt. Minél inkább a jó Isten kegyelméről való megbizonyosodás révén szerzett élmény részesévé váltam, fokozatosan annál erősebben vált lelki életem szükségletévé a vasárnapi istentiszteleten való részvétel. Azok közé tartozom, akik számára a prédikáció - ha nem is áz istentisztelet lényege -, de egyik legfontosabb része. Igényelem, hogy templomaink szószékéről a reformáció idején élt prédikátorok lelkekbe markoló, a jó Isten kegyelmi ajándékával megszállottság és a Szentlélek tüzétől hevített, bizonyságtévő erejű szentbeszédeihez méltó prédikációk hangozzanak. Különösen fiatal lelkészeink papírról felolvasott prédikációit, idősebb papok szónoklás közbeni „puskázását” a protestáns szószéki szolgálat hagyományaival összeférhetetlennek érzem! Dr. Groó Gyula tisztelendő úrral egyetértve idézem, hogy - sajnos! - előfordul, amikor „a prédikáció semmitmondó, üres, unalmas, lélektelen”... Abban, hogy az „Isten házában” érzés- s tudatvilágom menynyire tud elmélyülni megtartó Urunk dicséretének, a hálaadásnak, a bűnbánatnak és újjászületé- si reménységemnek élményeiben s áldásaiban, szerepe van a gyülekezetnek. Ahol bátran, hitvallóan zengnek szép énekeink, ahol a hittestvérek egymás jelenlétét számon tartják, ahol élő közösségben otthon érezhetem magamat, onnan minden alkalommal hitben megerősödve távozom. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” Esze Jenő Budapest v
