Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-08-24 / 34. szám

Evangélikus Élet 1986. augusztus 24. GYERMEKEKNEK Jn 3,1-21 Hogyan találkozhatunk Jézussal? Nikodémüs A találkozások nagyon fontosak/ az életünkben. Megismerünk valakit, megfi­gyelhetjük gondolkodását és tanulhatunk tőle. Sok olyan találkozásunk van emberekkel, amelyek­nek nyoma sem marad ben­nünk. Máskor hónapokon, éveken keresztül őrizzük egy találkozás emlékét. Nikodé- musban mély nyomot ha­gyott a Jézussal való talál­kozás. Hiszen három évvel később ő is ott volt azok kö­zött, akik Jézus testét levet­ték a keresztről. Valószínű, hogy sok vívó­dás előzte meg ezt a találko­zást. Jézusról különböző­képpen gondolkodtak az emberek. Nikodémüs bará­tai is. Volt, aki azt mondta, ó a megígért Megváltó, lyiások azt gondolták, hogy Jézus félremagyarázza az Isten igéjét és megtéveszti az em­bereket. Nikodémüs úgy gondolta, hogy nem elég hallania Jézusról. Meg kell őt ismernie. Egy éjszaka be­kopogott hozzá. Tartania kellett attól, hogy a társai kicsúfolják és megvetik. Meg tudjuk érteni ót? Létrejött a találkozás, de a beszélgetés fonalát Jézus az elsó mondat után kivette Nikodémüs kezéből. Olyan dolgokat mondott neki, amelyek Nikodémust egé­szen felkavarták. Először azt közölte vele, hogy az Isten nincs vele megelégedve. Meg kell újul­nia az életének, ha látni akarja az Isten országát. Nem egyszerűen javítgatnia, vagy szépítgetnie kell az éle­tét, hanem belülről, teljesen megújulnia. Képzeljük csak el, hogy meglepődhetett Ni­kodémus! Hiszen köztiszte­letnek örvendett. Nem volt már fiatal. Tájékozott is volt az Isten dolgaiban. S most Jézus harmincévesen arról beszél neki, hogy elhibázott az élete, ha nem formálódik át a Szentlélek munkája nyomán. Hát lehetséges mindent újrakezdeni öre­gen?! Nikodémüs a beszélgetés elején biztosította Jézust, hogy ők néhányan Istentől küldött tanítónak tartják, aki jól magyarázza az igét. Jé­zus azt mondta neki: nem tanító vagyok, hanem Meg­váltó, Üdvözítő. Azt akarta tudtára adni, hogy az Isten csodálatos szeretete jött el hozzá benne. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszü­lött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, ha­nem örök élete legyen." Jé­zus. a benne való bizalom­ban kínálja fel Nikodémus- nak a megújított életet. Ö eddig csak az Istenben hitt. Erre büszke is volt. Most elindulhatott Isten felé a Jé­zus Krisztusban való hit által. • Nikodémüs az éjszaka sö­tétjében a Világossággal ta­lálkozott - erről is beszélt vele Jézus. Az ö jelenlétében mindennek az igazi arca lát­szik. A jó jónak, a rossz pe­dig rossznak. A veszedelmes nem látszik ártalmatlannak, és a veszélytelen nem tölt el félelemmel. Jézus világossá­gában derült ki Nikodémus- ról is, hogy valójában kicso­da ő. Újjá kell lennie életé­nek, öreg létére. Kiderült, hogy Jézus megújító szere- tetébe belefér az egész vi­lág, nemcsak a farizeusok. Még mi is beleférünk!' Tekusné Szabó Izabella A A A, VASÁRNAP IGÉJE Ezékiel 18,1-9 FELELŐSEK VAGYUNK! Tetteinkért Isten előtt felelősek vagyunk. Nem újszerű felis­merés, megállapítás ez. Nekünk azonban mégis újra és újra tanulgatnunk kell, mert mindig szeretnénk valamiképpen át­hárítani a felelősséget. Ha nem közvetlenül valamelyik ember­társunkra, hát környezetünkre általában, életkörülményeink­re, esetleg a társadalomra, vagy éppen születési adottságaink- ,ra. Nem volt ez másként Ezékiel korában Izraelben sem. A szállóige, melyet idéz, a babiloni fogság minden megpróbál­tatásáért az elődökre hárítja a felelősséget. Persze a közvetlen elődök is hasonlóképpen tettek, hiszen már Jeremiás is említi ezt a mondást. Az ő kortársai a babiloni invázióért hárították a felelősséget az előttük való nemzedékre. A felelősség azon­ban átháríthatatlan! A „miért” sokszor elhangzó, lázadó, szinte Istent felelőssé tevő nagy kérdéséről van végeredményben szó. Miért tette velem ezt az Isten? Miért engedte ezt az Isten? S ezekhez a kérdésekhez kimondva, vagy kimondatlanul csatlakozik a mondat második fele: mikor én nem is vagyok olyan gonosz, mikor nem érdemeltem meg, mások nálam sokkal jobban rászolgálnának stb. A miértek sokaságában hangzik fel a bűneset előtti isteni paranccsal összecsengve (1 Mózes 2, 17, 3,3) a határozott kijelentés: aki vétkezik, meg kell halnia. Könyörtelen igazságosság ez Istentől? - ezt jelentené a prófé­tai ige? Semmiképpen sem. Nem Isten könyörtelensége, ha­nem fensége és szent volta csendül ki ezekből a mondatokból. Hogyan vonhatná kérdőre őt az ember igazságossága tekinte­tében, hiszen ő minden lélek Ura. ítéletében mindig jogosan cselekszik. Ehhez hasonlót mond Pál apostol is a Római levélben: „... hogy elnémuljon minden száj, és az Isten ítélje meg az egész világot.” (Róma 3,19.) Igaz voltunk nem abban van, hogy mi miképpen ítéljük meg, illetve mentegetjük magunkat. Isten törvényéhez való viszo­nyunk kérdése ez. Az ő rendelkezései szerint élünk-e, törvényeit megtartjuk és hűségesen teljesítjük-e? Más szóval: nem mások hibáihoz, vétkeihez kell mérni magunkat, mint azt Izrael gyermekei is tették, mikor a felelősséget az előttük járt nemze­dékre hárították, hanem Isten törvényéhez. Ez pedig, noha talán távoli korok adottságait tükrözőnek, s ma már rég túlhaladottnak tűnik is sokszor sokak számára, mégis nagyon is gyakorlatian aktuális. Érdemes figyelni arra, hogy az alap­igénkben Mózes könyveiből felsorolt parancsok ma milyen egyszerűen és a jelenben is találóan fogalmazhatók meg és foglalhatók össze. Például ilyenféleképpen: Isten igaz szeretete, a házasélet tisztasága, irgalmas szeretetben való élet, igazság­hoz való hűség. De más, talán még ennél sokkal korszerűbb fogalmazásban is, sorolhatnánk és összegezhetnénk őket. Nem is a fogalmazás kérdése a döntő, hanem az, hogy hitünknek életfolytatásunkban, cselekedetekben kell meglát­szania. Ne feledjük, Urunk Jézus is arról beszél az ítéletről szóló nagy példázatában, hogy majd cselekedeteink szerint ítéli meg hitünket, s állítja jobb és bal keze felől az eléje gyűjtötteket. (Mt 25,3 lkk) Ha a prófétai igét alapigénk után tovább olvassuk, két példát találunk benne. Az első egy igaz ember gonosz fiáról szól. Ennek bűnhődnie kell saját vétkéért. A második ennek fordítottja: egy gonosz ember igaz fiáról, aki él és nem bűnhődik apja bűnéért. E két példa azt mutatja: nem Isten igazságtalan, mi szűkölködünk a hit igaz cselekede­tei nélkül. Pedig felelnünk kell Isten előtt ebben az életben s az ítéletben is. Bánfi Béla IMÁDKOZZUNK Urunk, Istenünk, aki igaz vagy ítéletedben is, könyörülj rajtunk s ne büntess minket méltó haragodban. ítéleted jogosan ér bennünk, mégis könyörülj rajtunk a mi Urunk Jézus Krisztusért. Tetézd kegyelmedet Szentlelked ajándékozásával, hogy őáltala akaratodat cselekedve élhes­sünk itt ideig s nálad örökké. Amen. Pillantás a békéscsabai ifjúság életébe Szombat este 7 óra. Ilyenkor új­raelevenedik az István király tér 20. szám alatti ősi parókia és kör­nyéke. Itt van ugyanis az egyik nagy szobából kialakított gyüleke­zeti terem, amely többek között az ifjúság összejövetelének a törzshe­lye már évek óta. Délután a meg­konfirmáltak, a „kis ifik” birodal­ma volt. Most a „nagy ifik” gyüle­keznek. Ahogy összetalálkozik kettő- három, már van mondandójuk egymás számára, testvérek a Jézus Krisztusban. Élmények, problé­mák kívánkoznak ki belőlük s jó, hogy ezeket meg lehet beszélni va­lakivel. Egy kis csoport még az utcán beszélget, ahogy haladok befelé, de a kertben, a hangulatos fedett fel­járón is mozognak, gyülekeznek. _ Bent egy leány igés lapokat nyújt az újonnan jöttéknek, húzza­nak egyet. Én az Efezusi levél 4,29-t húzom: „Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon.” Bizony az Ige beszédünket is fegyelmezi. Mit jelent számotokra az „ifi”? - kérdem, amikor már többen is bent vannak és tisztázzuk, hogyan is nevezik magukat, mint a gyüle­kezet ifjúsági csoportja, a Krisztus testének mégis egy sajátos tagja. „Számomra otthont jelent, lelki otthont” - mondja egy leány. „Testvérekkel találkozom, akikkel Igen - veszi át a szót a vezető, Bakay Péter segédlelkész. A kato­likus ifjúsággal együtt szerveztük meg és így 16 személy adott egy­szerre vért. A gyülekezet rendezvényein is szolgálnak, verset mondanak, éne­kelnek, kisebb jeleneteket adnak elő. Az Evangélikus Szeretetotthon idős lakóit látogatják időnként és műsorral szolgálnak. A múlt héten fizikai munkát végeztek, a temető­ben segédkeztek a szemét össze­gyűjtésében. Máskor a templomta- kantásban vettek részt. Tudatában vannak annak, hogy mindez csak az Igéből folyhat, a Jézus Krisztussal való eleven kö­zösségből. Volt egy ifjúsági evan- gelizáció is a gyülekezetben - emlé­keztetem őket. Igen! - válaszolják - Péter vetet­te fel, de mindnyájan benne vol­tunk, imádkoztunk, hívogattunk, hogy minél több fiatal vegyen részt. Jelentős alkalpm volt az éle­tünkben és többen be is kapcsolód­tak az ifibe. Krisztus rendelése szerint tehát só, kovász vagytok. Végzitek a missziót. Igen - veszi át a szót egy fiatal - van mit tenni. Egyáltalán nem mindegy, milyen stílusban élünk. Bizonyságot kell tennünk mindenütt. * Nem jelent ez nehézséget számo­tokra más munkátokban? kicserélhetem hitbeli tapasztalatai­mat és ez engem erősít a hitben.” „Ez már programszerű” - teszi hozzá egy fiú - ,;szombat este el se lehet hagyni. Ide el kell jönni, mert ha elmarad, nehézségek jönnek a hitéletben. Érőgyűjtés számomra.” „Egy korosztály egy városban így segít a helytállásban. Sokat hal­lunk Jézusról, a hit megtapasztalt csodáit, eseményeit el lehet monda­ni egymásnak és ez tartást ad ne­künk” - egészíti ki egy másik fiú. Hogyan folyik az életetek? - ér­deklődöm. „Amit itt hallunk, azt otthon folytatjuk”mondja valaki. Igen, értem, de azért vannak sajátos szolgálataitok is. Hallom voltatok véradáson. Nem! Ha munkámat becsülettel végzem, és látják, hogy ez nem máz, külsőség rajtam, hanem meg­győződésem és komolyan veszem, akkor elgondolkoznak rajta és ki­alakíthatják saját igazabb vélemé­nyüket. Persze baráti együttlét is az ifi. Sokat énekelnek, beszélgetnek, teryezgetnek. A nyáron is tervez­nek egy kerékpártúrát. A tavalyi nagyon jól sikerült, a számukra kevésbé ismert Dél-Dunántúlon túráztak. Cikáznak a gondolatok, ahogy az agy tekervényeiben megfogan­nak. Fiatalok, mozgékonyak. Az életre készülnek. Ki-ki választott hivatására, de az örökélet szem­pontjai szerint. Kovács Pál „Miért járok templomba?” Olvasóink leveleiből „Tisztelt Szerkesztőség! Hogy tollat fogtam és e sorokkal a saját véleményemet nyilvánítom, a »Miért járok templomba?« című cikk­hez, hogy jó annak, aki járhat temp­lomba. Először is közösségben dicsér­heti Istent. Én ugyanis szórványban lakom, templomunk nincs. Iskolában tartjuk az istentiszteletet. Kétszer van egy hónapban alkalmunk igehirdetést hallani, egyszer református testvére­inknél, egyszer pedig a mi evangélikus lelkészünk tartja. No, de a fő kérdés, illetve hozzászólás, hogy milyen vára­kozással, és reménységgel megyek igét hallgatni? - Mint az előbbi sorokban írtam, jó közösségben is dicsérni az Urat. Másodszor pedig az igehirdetés bővebb magyarázatát hallom, amiben hitbeli megerősítést kapok. Mert igenis a közösségben, a Szentlélek mintha jobban megerősítene. Bár hiszem, hogy az ígéret a magányosra is vonatkozik: Mt 28,20. . Ha van alkalmam, és olyan helyen vagyok, akkor ott részt veszek a temp­lomi istentiszteleten. Szomorúan lá­tom, hogy milyen kevesen vannak,' mert a saját lelki épülését és megerősí­tését veszítik el, ha nem mennek el. Bizony nagyon szükséges, hogy közös­ségben is hallgassuk az igét, »hogy a világ el ne sodorjon minket«. Én azzal a vággyal és reménységgel megyek az iskolába, mely templommá válik számomra, hogy ott bővebben kapok útbaigazítást, hitbeli harcom­hoz erősítést!” Imre Ferencné Pásztó „A népfőiskola vizsgáztatója maga az élet” - vallotta' Sztehlo Gábor, ezért most Sebők Istvánt arról faggatom, mit jelentett neki a nép­főiskola szelleme későbbi élete fo­lyamán. De mielőtt erre a kérdésre választ kapunk, érdekelne, hogy miként látta ő Sztehlo Gábort, az embert, akivel éveket töltött együtt a nagy tárcsái népfőiskolán.- Sztehlo Gáborban olyan lel­készt Választott a nagytarcsai gyü­lekezet, akit őszintén érdekelt a pa­rasztemberek élete, gondja. Vissza- emlékszem, hogy édesapám, aki maga is parasztember volt, gyakorta volt vendége a parókiának, ahol a nagytiszteletű úr nemegyszer éjsza­kába nyúlóan beszélgetett vele. Az első magyarországi népfőis­kola Tessedik Sámuel nevét vette fel, gondolom, hogy ez a névvá­lasztás egyfajta tudatos hitvallás volt Sztehlo Gábor részéről.- Valóban érdekes párhuzamot lehet látni Tessedik és Sztehlo kö­zött: Ő is jól látta a parasztság elmaradottságát, és úgy érezte, hogy a skandináv mintájú népfőis­kola megszervezésével segíteni tud a parasztság felemelésében. Mi az, ami döntő élmény, ké­sőbbre is meghatározó erő volt számodra a népfőiskolán?- A népfőiskola nevelési mód­szerében alapvető fontosságú volt a közösségi élet, az együttlakás, az Beszélgetés egy volt népfőiskolással „A továbbáradó szeretet” nyomában egymásra való ráhatás. Az itt szüle­tett emberi kapcsolatok, barátsá­gok egy életen át végigkísérnek. Megtanultam, hogy a közösségi élet mindig bizonyos szolgálattal jár. Az én életemre leginkább ez volt hatással. Ma is azt érzem, hogy nem teszek eleget a különböző kö­zösségekért, melyekben benne élek. Nyugdíjas pedagógusként iga-' zán sokféle közösségben tevékeny­kedsz. Nemcsak péceli gyülekeze­tünkben szolgálsz presbiterként, hanem igen aktív vagy a község életében is. Szívesen hallanánk er­ről is pár szót, hiszen a közösségi aktivitás jellemző vonása a népfő­iskolái szellemnek.- Tagja vagyok a péceli Haza­fias Népfront elnökségének, a nyugdíjas klub vezetőségének. A Népfront keretében működő finn-magyar baráti körben próbá­lom hasznosítani finn nyelvtudáso­mat. A helyi Petőfi-kórussal a nyá­ron a finnországi Haminában vol­tunk. Haminában már együtt is jár­tunk finn testvérgyülekezetünk vendégeiként. Sose felejtem el, mi­lyen odaadó lelkesedéssel készítet­ted fel gyülekezeti csoportunkat a nagy utazásra, és mennyit segítet­tél a tolmácsolás kemény munká­jában.- Jelenleg Pécelen szervezek finn nyelvtanfolyamot, egész komoly az érdeklődés. Különben tagja va­gyok a budapesti Kalevalakömek is... Napjainkban gyakran esik szó a népfőiskolái gondolat újjáéleszté­séről, új népfőiskolái kísérletekről. Hogyan ítéled meg ezek esélyeit? Mi az, amit valóban fel lehet tá­masztani ma a népfőiskola szelle­méből?- Óriási társadalmi változások mentek végbe,- és így a parasztság mint külön osztály megszűnt. Eb­ből következően a népfőiskola ere­deti célkitűzései sem tarthatók fönn. Bizonyos általános művelt-», séget adó tanfolyamokat természe­tesen lehet szervezni, de ezeknél többnyire hiányzik már a népfőis­kola egyik alapvető ereje, az együtt­lakás. De vannak, akik újra nagy lehetőséget sejtenek a népfőiskola újjáélesztésében. A Népművelési Intézet „Új népfőiskolái gondolat” című, 1984-ben megjelent kiadvá­nyának bevezetőjében például ezt olvashatjuk: „a népfőiskola haladó tradícióinak és intézményeinek fel- támasztása a mai magyar társada­lomban az egyik legéletképesebb és korszerűbb közművelődési kezde­ményezés lehet.” A népfőiskola Sztehlo Gábor körleveleinek egyértelmű tanúság­tétele szerint bibliai gyökerekből táplálkozva kívánta betölteni ne­velési köldetését. Ezt a hátteret, belső töltést nem lehet figyelmen kívül hagyni.- Sz(ehlo Gábor valóban ilyen egyértelműen látta a népfőiskolái mozgalom erőforrását. De ugyan­akkor a népfőiskolái gondolathoz erősen kapcsolódott a népi írók mozgal­ma, és ők is részt kö­veteltek az ottani munkában. így mi a népfőiskolán nem­csak imádkoztunk, énekeltünk, Bibliát olvastunk, ha­nem hallottunk a társadalom fejlő­déséről. Én például 1939 telén a hívő Mádi Zoltán egyetemi tanár előadásában a népfőiskolán hal­lottam először a társadalmi fejlő­dés lépcsőiről, s hogy egy új eszme döngeti a kapukat és ez a szocializ­mus. így érthető, hogy a Népmű­velési Intézetnek már idézett kiad­ványa a népfőiskolái mozgalom­mal kapcsolatban igen pozitívan ítéli meg az egyházak szerepét: „Nem szabad elfelejteni, hogy a parasztság számára az egyházak jelentették azt a társadalomszerve­ző és nevelő erőt, amit a munkás­osztály a szakszervezetekben és a pártokban talált meg.” Ezek szerint a népfőiskolák egy­házunk és társadalmunk közös kin­csét, drága örökségét jelentik. így I esetleges újjáélesztésüknél elkerül­hető az ideológiai konfrontáció, és kívánatos lenne a különböző világ­nézetű társadalmi erők összefogása és együttműködése. Nem véletlen, hogy éppen a Hazafias Népfront karolja föl ezt az ügyet. Köszönjük Sebők Istvánnak a be­szélgetést, és sok erőt, áldást kívá­nunk a különböző közösségekben végzett szolgálatához. Gáncs Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents