Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-26 / 4. szám
Evangélikus Elet 1986. január 26. A KERESZTYÉN HIT FŐ TÉTELEI Isten eszköze az ige és a szentségek Midőn ezt a cikket elkezdem Írni előttem fekszik az Evangélikus Élet legfrissebb száma, egy csodálatos idézettel az első oldalon - Luther Mártontól. Ez oly nagyszerű és á témánkhoz illő, hogy kénytelen vagyok - mintegy mottójaként az alábbiakat idemásolni. „Gondolja meg azért mindenki s lépjen határozottan erre az útra: .hallgassa szívesen Isten igéjét, mert Isten az ige nélkül szivedben nem - nyilatkoztatja ki magát. Ha látni és megismerni akarod őt, csakis az ige és a külső szentségek által történhet ez, másként a Szentlélek nem végzi munkáját.”-Tehát, mint látjuk Luther amikor Isten eszközeiről beszél, együtt említi és hangsúlyozza az igét és a szentségeket. A Schmalkaldeni cikkek most tárgyalt fejezetében is ezt teszi. Az Ágostai Hitvallás is az egyház feladatát így fogalmazza meg: az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása. Mivel a Schmalkaldeni Cikkek előző két fejezete és az erről készült cikkek ebben a sorozatban az igéről, a hirdetett igéről szólnak, most inkább gondoljunk és ügyeljünk Luther gondolatának és cikkünk címének második részére: a szentségekre. Persze a szentségeket az igétől függetlenül nem lehet tárgyalni, hiszen hallatlanul szorosan összetartoznak, bár bizonyos különbség is van. Ne is különbséget mondjunk, hanem inkább többletet, pluszt. Mintha a szentségben egy dimenzióval kitágulna, növekedne az ige, ugyanakkor ennyivel közelebb is kerülne az emberhez. A hallott ige csodálatos és tökéletes átélése, megvalósulása, emberbe költözése a szentség. Az Ágostai Hitvallás Apológiájában (védőiratában) ezt a gondolatot így fogalmazza meg Me- lanchton Fülöp: „Az igazi szentségek. tehát: a keresztség, az úrvacsora. Ezeket a szertartásokat Isten rendelte el és velük jár a kegyelem ígérete, ami az új szövetségnek a sajátossága. Amikor ugyanis megkereszteltetünk, amikor élünk az Úr testével és feloldozást nyerünk, bizonyosnak kell lennie szívünknek afelől, hogy Isten Krisztusáért valóban megbocsát nekünk. Isten az ige és a cselekmény által egyszerre indítja fel szívünket, hogy higgyen és hitre gyúljon, amiképpen Pál mondja: »A hit hallásból van« (Rm 10,17). Amiképpen az ige a fülbe hatol, hogy a szívre hasson; aképpen a szentség cselekménye a szemen át indítja meg a szívet. Az igének és cselekményének ugyanaz a hatása, nagyszerűen mondja Augustinus, hogy »a szentség látható ige«, mivel a cselekményt a szem fogja fel, és valósággal az igének a képmása: ugyanazt jelöli, amit maga az ige. Ezért mindkettőnek hatása is ugyanaz.” Az ige és szentség szorosan ősz- szefonódik, mindkettő egyformán fontos. Sőt, nincs egyik a másik nélkül. Hogy nincs szentség ige nélkül, az eddig világosan követhető. De én ezt meg is fordítom: nincs ige (hallgatás) szentségek nélkül. Az igehallgatás egyenes következményé a szentségekkel való élés. Mindenki megbotránkozna azon, ha valaki, aki szorgalmas és hűséges templombajáró, nem ke- reszteltetné meg a gyermekét. Ugyan így csodálkozni kellene azon is, ha egy hűséges igehallgató nem vesz úrvacsorát. Mégis menynyien vannak, akik ezzel a drága lehetőséggel, Istennek ezzel a drága eszközével nem élnek. Vagy csak oly ritkán. Luthernek végtelenül határozott ebben az állásfoglalása, jól jegyezzük meg és indítson gondolkozásra: „Nekünk erősen meg kell maradnunk amellett, hogy Isten velünk, emberekkel, csak a hirdetett igében és a szentségekben akar találkozni. Maga az ördög mindaz, amit ilyen ige és szentség nélkül Lélek gyanánt magasztalnak.” Végezetül mintegy utolsó figyelmeztetésként, mégpedig drága és féltő figyelmeztetésként álljanak itt Luther szavai a Kis Káté bevezetőjéből: „Aki évente legalább úgy négyszer nem keresi és nem kívánja a szentséget, annál attól kell tartani, hogy megveti a szentséget és nem keresztyén, mert nem keresztyén az, aki nem hiszi és nem hallgatja az evangéliumot.” Tudom az Evangélikus Élet olvasói között sok idős és beteg testvér van, akik szives örömest mennének a templomba és térdelnének az oltár elé, hogy hallják és lássák a csodát, az evangéliumot: „ez az én testem, ez az én vérem.” őket arra bíztatom Luther szellemében, hogy kérjék lelkészüket, hogy az úrvacsora szentségét minél többször vigye el hozzájuk, évente akár négyszer is. így lehet Isten csodálatos eszköze az üdvösség felé vezető úton az ige és a szentségek. Ámen. Roszik Gábor „Hirdesse Isten szeretetét és békességét..." Jubileumi ünnepség és harangszentelés a büki gyülekezetben A büki templom Az elmúlt esztendei évfordulóra eljöttek a büki lelkész által gondozott filiák: Gór, Lőcs, Szeleste és a szomszédos gyülekezetek - Sza- kony, Nemeskér hívei közül is sokan. Többen érkeztek Sopronból, Szombathelyről, Kőszegről és részt vettek a Bükfürdőn tartózkodó, az ország távolabbi tájairól itt üdülő evangélikus hívek is. A kedves vendégek között köszönthették a közeli Burgenland- ból érkezett locsmándi (Lutz- mannsburg) evangélikus gyülekezet 36 tagú énekkarát, akikkel már 1978 óta minden évben találkoznak a „Nemeskéri Napok” rendezvényei alkalmával. A templom bejárata előtt felvirágozva várta az ünnepség kezdetét az új harang, melyen ez a felirat olvasható: „Temploma felszentelésének 200 éves jubileumára öntették a büki evangélikus hívek Gombos Lajos harangöntővel Őrboty- tyánbán 1985 évben.” Még nem volt 10 óra, amikor a templom előtti park megtelt az ünII. JózmI által kibocsátott „Türelmi Rendelet’’ engedményeit a büki ás a lécei evangállku* családok összefogva kihasználták ás fslápltstták templomukat, egyházi épületeiket. Alig több mint másfái évi önzetlen munka után, 1785 Advent első vasárnapién már felszentelhették áa birtokba vehették templomukat. - E templomnál ekkor még hiányzott a torony. Ennek felépítésére, a megszigorítások további enyhítésével, 1826-ban kerülhetett eor. A toronyba akkor hamaroeen kát harang került a hívok áldozatkészségéből. - Ezek a harangok 1916. augusztus 25-lg együttesen szólították a híveket a templomba. Együttes hang|uk kísérte el a megholtakat utolsó útjukra. A nagyharang a háborús Idők áldozata lett; leszerelték-, elhurcolták és ágyúnak öntötték. De nem sokáig maradt árván akkor a meghagyott kis harang. A gyülekezet híveinek újabb összefogása, áldozatvállalása eredményeképpen már 5 évvel az első világégés után, 1923. szopt. 30-án Ismét két harang szólhatott. - Aztán alig múlt el 20 esztendő, amikor a második világháború Ismét harangot követelt áldozatul a gyülekezettől. - Most, 40 év után, a templom felszentelésének 200. évfordulóién teljesült a gyülekezet vágya ás Imádsága. neplők sokaságával, hol minden előkészítve állt a szertartás megkezdésére és a harang felvonására. A harangszentelés szolgálatát Fehér Károly a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese végezte Solymár Gábor sárvári és Sztehlo Mátyás büki lelkészek segédletével. Az esperes imájában megemlékezett a harang szolgálatáról és Isten áldását kérte a gyülekezetre, melynek hívei nagy anyagi áldozatot hoztak a hiányzó második harangjuk beszerzésére. Ennek hangja is segítse a gyülekezet híveit ösz- szetartozásukban és Isten igéjének hallgatásában. 4 Az áldás elvégzése után az új harang elindult a sokáig elárvult társához, miközben a locsmándi kórus áhítatot keltő éneke kísérte. Azután magyar és német nyelven csendült fel a „Jer dicsérjük Istent” és az „Áldjad én lelkem” kezdetű ének a hívek és a vendégek ajkán. Megható percek voltak ezek, miközben lassú méltósággal emelkedett a magasba az új harang. Túrmezei Erzsébet Te adod őket! Hűvös harmat lankadt virágnak testvérre találni Tebenned, megosztani örömöt, terhet. Uram, testvéreimért áldlak! Dicsérlek, mert Te'adod őket, a szürkeségbe fényhozókat, az érettem imádkozókaL csüggedésből felemelőket. Dicsérlek, hogy sohse hagysz árván. Testvéri szivek csodahídja ragyogóívű, szép szivárvány. Rajta mindig angyalok járnak vigasztalva és bátorítva... Uram, testvéreimért áldlak. (Megjelent a köitönó így leszel áldás clmö kötetében, 1970-ben) A harangszentelés szertartását követő istentiszteleten Fehér Károly esperes végezte az igehirdetés szolgálatát. Az istentiszteletet köőrzésére tett erőfeszítéseket, melyeket a büki híveknél tapasztaltak. Kívánták, hogy az új harang sokáig legyen annak a tartós béké: nek a hírnöke, szószólója, melyre az egész emberiség vágyakozik. A közgyűlésen Sztehlo Mátyás lelkész felolvasta a büki gyülekezet népének „Ünnepi Nyilatkozat”-át: Isten iránti hálával emlékezünk őseinkre, akik 200 évvel ezelőtt nagy áldozattal megépítették templomunkat. Emlékezünk elődeinkre, akik folyamatosan gondoskodtak templomunk épségéről. - Isten iránti hálával ünnepeljük a mai gyülekezet közösségében a 200.éves felszentelési évfordulót úgy, hogy Balról jobbra: Sztehlo Mátyás helyi lelkész, Fehér Károly esperes, valamint Solymár Gábor sárvári lelkész Fotó: Schermann vető közgyűlésen a helyi lelkész többek között kiemelte a gyülekezet áldozatkészségét és külön is megemlékezett özv. Csönge Istvánná, sz. Balogh Ida, Bükről elszármazott keszthelyi hívünkről, aki egymaga 60 000,- forintot adományozott a harang beszerzésére. A lelkész közgyűlési beszámolója után a gyülekezet gyermekei szolgáltak énekkel, majd Savanyó Edina mély átéléssel szavalta el a büki gyülekezet szülöttje, a második világégés áldozatául esett tehetséges parasztköltő, Csonka Gyula „Templomunk” című versét, melyet még 1935-ben a templom másfél évszázados jubileumára írt. A közgyűlésen felszólalt Szabó István, a Vasi Evangélikus Egyházmegye felügyelője, Nagy József r. kát. plébános, Teklits István községi tanácselnök és Solymár Gábor sárvári lelkész, akik meleg szeretettél köszöntötték az ünneplő gyülekezetét, méltatták az évforduló jelentőségét és kiemelték azt az áldozatkészséget, összefogást, a haladó hagyományok megúj harangot szentelhetünk szolgálatára. Az a könyörgésünk, hogy az új harang sohase váljék pusztító szándék, háború áldozatául, hanem Isten szeretetét és békességét hirdethesse Gyülekezetünknek és Községünknek. Szabó József A harangfelhúzás pillanata Fotó: Schermann A Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalása a Limai Dokumentummal kapcsolatban 1. A Magyarországi Evangélikus Egyház Krisztus egy egyhaza részének vallja magát, ezért a Krisztustól kapott közös küldetés és az emberiségért való közös felelősség tudatában törekszik a hit és a szolgálat egységére az egyházak között. Ezzel az elkötelezessél veszünk részt az egyházak ökumenikus törekvéseiben, és örömmel fogadunk minden olyan lépést, amely közelebb visz az egyházak egysegéhez. 2. A Limai Dokumentum többszintű és sokoldalú tanulmányozása alapján Isten iránti hálával állapítjuk meg, hogy az nemcsak egy' a megszámlálhatatlan ökumenikus dokumentumok között, hanem új szakaszt jelez a keresztyénség egységtörekvéseiben. A keresztség, az úrvacsora és a lelkészi hivatal értelmezésében az egyházak között sok egyezést és közeledést állapít meg. Ezzel megelevenítette, kimélyítette és tartalmassá tette az ökumenikus dialógust, ami a hívők széles köreiben őszinte örömet, de sokszor túlzott reménységet is ébresztett. 3. Sok évtizedes ökumenikus tapasztalataink, valamint az egyhá-. zak belső lehetőségeinek ismerete alapján úgy véljük, hogy még hosszú és nehéz az út az egyházak látható egységének megvalósításáig. De belátható időn belül megvalósítható és megvalósítandó célnak tekintjük, hogy az egyházak kölcsönösen elismerjék egymást Krisztus egy egyháza részének és valóságos egyháznak. Ehhez a kölcsönös elismerést célzó két- és többoldalú ökumenikus dialógushoz a Limai Dokumentumot elfogadjuk tárgyalási alapul, és csakis tárgyalási alapul, de nem fogadjuk el sem új közös hitvallásnak, vagy olyan iratnak, amelynek elfogadásától vagy elvetésétől függene az egyházak egymáshoz való viszonya. 4. A Limai Dokumentum az egyházak között a tanításbeli egyezésnek olyan mértékét tárja fel, amelyet az újszövetségi szentírás és evangélikus hitvallásaink alapján elegendőnek tartunk ahhoz, hogy az egyházak egymást egyházként elismerjék. Viszont a dokumentum egyrészt tartalmaz olyan megállapításokat, amelyekre vonatkozólag nem tartjuk szükségesnek az egyetértést az egyház egységéhez, mint amilyen például az úrvacsorával kapcsolatos anamnézis és epiklézis; másrészt figyelmen kívül hagy olyan tanításokat, amelyek nehezítik vagy gátolják az ökumenikus egységet, mint amilyen például a pápai hatalomról szóló tanítás, és végül kiegészítésre szorul egy olyan negyedik résszel, amely az apostoli közös hit értelmezését tartalmazza, minthogy a mi meggyőződésünk szerint is szükséges az egyház egységéhez az egyetértés nemcsak a szentségekre, hanem az apostoli hitre nézve, illetőleg hitvallásaink szóhasználata szerint az evangéliumi tanításra nézve is. 5. helyeseljük, hogy a Limai Dokumentum a keresztséggel kapcsolatban hangsúlyozza a lélek- keresztségnek és a lelki megújulásnak jelentőségét. De sajnálatos, hogy szinte meg sem említi az egyház etikai-tanító feladatát, amelyre Krisztus missziói parancsa a kereszteléssel együtt és egyenlő mértékben kötelezi tanítványait. 6. Elismerjük, hogy a mi egyházunk népének az eddiginél nagyobb mértékben és tartalmi gazdagságának mélyebb ismeretével kell részt vennie az úrvacsorában, ahogyan ez a Szentírásnak és hitvallásainknak is megfelel. Jó, hogy a Limai Dokumentum erre felhívja figyelmünket. De észrevételezzük, hogy alig esik szó a dokumentumban az úrvacsorával kapcsolatos bűnbocsánatról. Ezenkívül a Krisztus haláláról való megemlékezés (anamnézis), valamint a Szentlélek segítségül hívása (epiklézis) értelmezését a dokumentumban nagy mértékben kérdésesnek tartjuk, es nem látjuk kellően megalapozottnak az újszövetségi apostoli hagyományban. A dokumentum szövegének gondos elemzése sem tudta eloszlatni bennünk azt a többfelé felmerült kétséget, hogy nem tevődött-e át a hangsúly Krisztus cselekvő jelenlétéről az egyház, ill. a gyülekezet vagy a lelkész cselekvésere, amit az úrvacsora elnevezéssel szemben az eucha- ristia állandó és kizárólagos használata is jelez. 7. Egyetértéssel fogadjuk, hogy a Limai Dokumentum az egyházi hivatal szolgálati jellegét hangsúlyozza. Értékeljük azt a mértéktartást, hogy a három fokozatú hivatalt (püspök, presbiter, diakónus) nem tekinti az egység feltételének, bár ennek elfogadását nagyon ajánlja. Ezt a hierarchikus rendet az evangélikus reformáció és az Újszövetség alapján a dokumentum érvelése ellenére sem tudjuk elfogadni. Hasonlóképpen nem tudjuk elfogadni, hogy az egyház egysége és az egyházi hivatal érvényessege szempontjából döntő jelentősége lehetne a történeti folytonosságnak (az apostoli szukcesz- sziónak). Sokkal inkább az a meggyőződésünk, hogy az apostoli hit folytonossága a döntő, es a Szentírás és hitvallásaink egybehangzó bizonyságtétele alapjan valljuk, hogy a mi egyházunk is az apostoli hitnek ebben a folytonosságában él. 8. Nem hagyhatjuk említés nélkül a Limai Dokumentumnak az úrvacsorával kapcsolatos radikális kihívását világméretű diakóniára a társadalmi, gazdasági és politikai életben. Ezt hálásan igeneljük két megjegyzéssel, azzal, hogy egyrészt ennek a diakóniai magatartásnak a bűnbocsánat és a megtapasztalt megbékélés az alapja, másrészt, hogy az indítást erre a diakóniára nemcsak az eucharisztiából, hanem az igehirdetésből is kapjuk. Viszont a dokumentum éppen a bűnbocsánatról és'az igehirdetésről szólhatna többet és hangsúlyosabban. 9. A Szentíráson alapuló és hitvallásaink bizonyságtételének megfelelő hitünk, meggyőződésünk és tapasztalásunk szerint Jézus Krisztusban nemcsak adva van az egyház egysége, hanem az élő Úr Jézus Krisztus cselekvő módon van jelen a világban és az egyházban, Szentlelke áltál téríti az embereket és tereli egységbe széthúzásra hajlamos híveit., A Limai Dokumentum az élő Úrnak erről a cselekvő jelenlétéről az egyházi hivatallal kapcsolatban beszél leghatározottabban, az eucharisztiánál egy mondatban tesz róla említést, a keresztségnél pedig szinte egészen hallgat róla. A dokumentum fáradságos teológiai munkával megfogalmazott tételei a hívők számára alig tükrözik Krisztus egyesítő erejének átélését, pedig Jézus cselekvő és egyesítő jelenlétében látjuk az egyház egységének igazi garanciáját. Amikor a különböző egyházak képviselőiként és tagjaiként Jézus nevében együtt vagyunk, boldogan éljük át annak valóságát, hogy az elő Úr Jézus Krisztus egyesit minket már az igehirdetésben és az imádságban is. Végre meg kellene születnie annak az ökumenikus elszánásnak, hogy az egyházak kölcsönösen,megnyit- ják az úrvacsorát az élő Úr egyesítő munkája számára, és ezt a döntést nem volna szabad az egység felé vezető út végére halasztani, hanem a megnyitott úrvacsorái közösség alapján kellene tovább haladni az egyházak teljesebb egysége felé. Egyházunk az élő Úr Jézus Krisztusba és az evangélium erejébe vetett hittel készen áll erre. 10. Egyházunk a felsorolt észrevételek es a fel nem sorolt fenntartások mellett is hajlandó a Limai Dokumentum alapján, vagy akár azon túlmenően dialógust folytatni bármely egyházzal a kölcsönös elismerés érdekében. Az ilyen dialógus sikeréért kitartóan imádkozunk az egyház Urával együtt, hogy megvalósuljon az ö akarata, és mindnyájan egyek,legyünk. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma
